A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Internetes rezsinövelés

2014.10.22. 08:02 timargabor

Magyarország jobban teljesit! Internetadóban úgy tűnik, jövőre mindenképp.

Gigabájtonként 150 forint, persze az áfán felül, nyilván. És majd persze nem hárítják át, ahogy eddig sem hárítottak át semmit. Majd inkább veszteségesek lesznek - mert bizonyos, főleg a céges és a korlátlan adatforgalmat tartalmazó egyéni konstrukcióknál ez az adómérték bizony 100% (!) körül lehet. Állítólag azért, mert sokat skype-olunk meg viberezünk telekomadó fizetése helyett - amit már eleve szépen, a percre vetített adó helyett a maximált összegig érvényesítettek a fogyasztói árakban.

pilatuszintelnet.jpg

Kedves Varga Mihály, eddig mindent áthárítottak. Igen, már a rómaiak is kitalálták a PPP-adóbehajtást, de azért tudjuk, hogy az a párt áll a dolog mögött, amely 2008-ban ezt még rossz ötletnek tartotta. Persze, akkor még az orosz közeledés is nemzetellenes puccs volt, aztán mit tesz a kétharmad. (Hülye internet! Emlékszik minden régi fideszes álláspontra. Adóztassuk meg a rohadékot!)

Nekem azért volna egy kérésem a törvény megalkotóihoz: kötelezzék a szolgáltatókat, hogy minden számlán feltűnően tüntessék fel:

"Az internetadó bevezetése nélkül Önt ebben az elszámolt időszakban a következő fizetései kötelezettség terhelte volna: .... Ft

Az internetes rezsidíj növelésének eredményeképp az Ön inverz megtakarítása

- ebben az elszámolt időszakban: .... Ft

- 2015. január 1-je óta összesen: .... Ft

(Ezen összegekkel számlája végösszegét megnöveltük.)

És persze mindezt Pantone-színskálán előírt módon, de mégis a narancs valamilyen feltűnő árnyalatában.

Esetleg a fidesz.hu -ra is kitehetik: ezen oldal nézegetése pártunk és kormányunk intézkedése értelmében Önnek eddig ennyi és ennyi forintjába került. Ha oldalán engedélyezi a sütiket, akkor azt is meg tudjuk mondani, hogy 2015. január 1-e óta mennyit. Még egy kis pörgő "villanyórát" is oda lehetne tervezni.

Az egész üzenete is elég szomorú: innovatív ügyeket különadóztatunk, miközben a "rezsicsökkentéssel" meg támogatjuk az energiapazarékosságot. Arra a jogi csavarra meg külön kíváncsi leszek, hogy amikor megszűnik az uniós roamingdíj, akkor hogy fogják kizárni vagy megadóztatni a német, angol vagy román mobilnet használatát (kinti áfával persze) anélkül, hogy az idelátogató uniós polgárokra is kivessék az adót, tovább erodálva uniós reputációnkat.

Ennek a posztnak az elolvasása egyelőre ingyen volt. És amíg ezen rugózunk, sem azt kérdezzük, melyik kormánytisztviselőt tiltották ki Amerikából és miért, vagy hogy hogyan építünk gázvezetéket az oroszoknak uniós tiltás ellenére. De aki rugózni akar személyesen, itt megteheti.

(Most látom, hogy a címet már "ellőtte" Szilárd István a Kettős Mércén, olvassátok őt is!)

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

8 komment · 1 trackback

Címkék: abszurd internetadó rezsinövelés

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr806816027

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csak terelés lenne az internetadó? 2014.10.22. 12:27:41

Azért ez tegnap este elég nagyot robbant.  A 150 Ft/GB-os internetadó híre rég nem látott felháborodást és egységet teremtett. A tiltakozó FB oldal jelenleg már 70.000 like felett jár (több jobbos imerősömet is a támogatói között tudva), vasárnapra má...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.22. 08:10:58

Hülye terv. Szerintem nem is lesz belőle semmi, ez csak egy gumicsont.

sophiataylor · http://transpowerfist.wordpress.com/ 2014.10.22. 09:05:48

Tulajdonképpen vezessék csak be. Hirtelen nem lesz,ami annyira lekösse az embereket, hogy ne érdekelje tovább őket az a masszív mennyiségű szar, amit a nyakukba kapnak napi szinten.
Fotelból, billentyűzeten elégedetlenkedés helyett rájönnek, lehet ezt élőben is csinálni... Mert a TV-k már közel nem nyújtják azt, amit valaha. Ha egyszer az ember megszokta az internettel mondjuk a szelektív, ízlésnek megfelelő tájékozódást, abból már nem lehet könnyen visszalépni a kizárólag meghatározott információk közlése irányába.

Netuddki. 2014.10.22. 12:24:32

Azért van bőr a pofájukon, hogy közvetlenül az újabb NAV botrány kirobbanása után volt merszük belengetni a zinternetadót.

@Tudományos libsizmus: Csak annyira kamu, hogy letölthető PDF formában a törvénytervezet.

Tudományos libsizmus 2014.10.22. 12:54:37

@timargabor:
Utolsó bekezdés: www.napigazdasag.hu/cikk/26257/
Érik egy újabb libsi arcra zuhanás:)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.22. 13:24:52

"Ennek a posztnak az elolvasása egyelőre ingyen volt."
De jó! Én speciel fizetek az Internet kapcsolatért. Lúzer-e vagyok? :D
süti beállítások módosítása