Obama amerikai elnök ma hajnalban beszólt Magyarországnak. Nem avatkozott a belügyeinkbe épp, csak közölte, hogy szerinte nálunk szívatják a kormányfüggetlen civileket (felsorolt még pár államot, nem kerültünk menő klubba), és hogy neki ez nem tetszik. Meg hogy szerinte ez "nemzetbiztonsági kockázat". Mármint az amerikai nemzeté.
Nem, kedves olvasó, nem azért vagyunk veszélyben, mert a "nemzetbiztonsági kockázat" után jönnek a Tomahawk rakéták. Ez most másról szól, különben is, mint azt megtudhattuk ma Szíjjártó külgazdasági és külügyminiszter úrtól, szövetségesek vagyunk, egyébként sincs semmi alapja Obama szavainak, nincs itt semmi látnivaló.
Nem, ez a dolog az ingerküszöbről szól, amit elértünk. Voltak ennek előjelei, de persze mindenre lehet legyinteni, ahogy erre is most. Amikor először európai, aztán amerikai konzervatív (!) lapok szerkesztőségi cikkben kutyázták a kormányunk ténykedését. Persze, nyilván a libsibolsik íratták a cikkeket, legyintettek a fideszfanok meg persze a Fidesz is, és megyünk tovább az orbáni úton. Csak előbb-utóbb összejön a kritikus tömeg, és átvisszük az ingerküszöböt. Először Clinton (aki rég járt Magyarorszgon), és aztán Obama.
Veszélyes ügy ez, de először a tájékozottságukról. Nehogy valaki azt higgye, hogy ezt így akár a hazai szétesett és épp öngyilkos elit kommandót játszó baloldal, akár valamilyen nemzetközi cionista összeesküvés össze tudná hozni. Igazából senki sem tudná - ha az amerikai átlagpolgár véleménye nem lenne valami hasonló. Amerikának elég jó hírszerző apparátusa van, de ehhez az nem is kell: elég néhány ember a követségen, aki csak megnézi a híreket. És nem foglalkozna velünk Obama, ha nem tartaná az amerikai kormány ezt fontosnak, ennél jóval drágább az ideje.
És miért, hogyan veszélyes ez? Ezek az emberek véleményvezérek. A Frankfurter Allgemeine Zeitung meg a The Washington Post is azok, Clinton is az, de Obama a pozíciója miatt nagyon is. Sokan hallgatnak rá - és a kérdés itt igazából Merkel és európai konzervatív társai. Pár hónapja írtuk, nem fenyeget európai kirekesztésünk. Most sem érzem a közvetlen veszélyt - azt viszont igen, hogy hallatlanul megnőtt e kijelentés bizonytalansága. És minden olyan nyilatkozattal, amely a most elvárt keménykedés szerint önt olajat a tűzre, ez a bizonytalanság nő. Azt írtuk, hogy nincs előjele európai kirekesztésünknek - közvetlenül most sincs, de Obama nyilatkozata közvetetten bizony erre mutat. Előbb-utóbb meg kell mondaniuk, hogy a Nyugat egy polgári klub, ahol nem tesznek rendszerszerűen mást, mint amit mondanak és amit elfogadnak.
Ha valamikor, most kéne egy profi külügy - de hát ugye, a janicsár jobban kell, mint a profi. Így aztán a profi apparátus és önvédelmi mechanizmusok nélkül léphetünk be a veszélyzónába. És hát olyan külügy sem ártana, amelynek vezetője ismeri a Nyugatot, és nem a keleti illiberális példaképek seggének minden haszon nélküli fényesre nyalásában szerzett szolid gyakorlatot. És lenne a Fidesznek ilyen embere, ez még innen, a partvonalról is látszik.
Továbbra is fenntartom, hogy amíg a Fidesz az Európai Néppárt tagja, addig nem szórnak ki minket. A címben is említett veszélyzónát abban látom, hogy ha a Fideszt kizárják a Néppártból, akkor utána már nem lesz néhány hónap korrekciós időszak. Ha a nyugati véleményvezérek mind ellenünk fordulnak, akkor európai kirekesztésünk az esetleges néppárti kizárás után hetekkel, vagy ha épp valamit, mondjuk egy kritikus ponton orosz-ukrán ügyben benézünk, napokkal is megtörténhet. Legjobb szomszédaink lelkes támogatásával persze.
Ezt eddig a Fidesz minden áron el akarta kerülni, még azt is, hogy a túlzottdeficit-eljárás miatt befagyjanak az uniós pénzeink: a NER nem finanszírozható ezek nélkül. Nyilvánvaló, hogy az EU-Magyarország viszonylatban a status quo fenntartása a Fidesz gazdasági holdudvarának nagyon is érdeke. Simicska, ugye. De hát mintha a régi szép rendszer most akarna szétrobbanni, nem? A többiek meg, megannyi Szíjjártó meg Lázár, soha nem fognak ellentmondani Orbánnak, de ami talán még rosszabb, hogy intellektuális partnerei sem lesznek. Orbán egyedül marad, és kérdés, hogy kétségtelen politikai érzéke nem hagyja-e pont a legfontosabb pillanatban cserben. És 2-3 nap gondolkodás - mialatt a szabadságharcra programozott janicsárok nyomják a közleményeket - végzetes időveszteség is lehet.
Nem állítom, hogy így lesz, sőt kívánom, hogy ne legyen így. Csak a forgatókönyv valószínűsége nőtt meg. - Ez még nem Seldon-válság, de a mester már csettintene, különösen a beharangozott megszorítások hallatán.
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on: