A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Választási abszurdok hete

2013.10.18. 16:58 timargabor

Becsukom a szemem és álmodozom. Nem így lesz, de álmaimban olyan szép.

Szóval 2014. március 24-én, miután a bajai önkormányzati választás hatodik megismétlése is szavazatvásárlási botránytól hangos, és a szépen tavaszodó időben tűzifa helyett már a zsanai gáztároló párnagázát osztották ki a Fidesz nevével visszaélő nemtudnikik palackokban, a bíróság meglepő döntést hoz. Bár a helyi választási bizottság szerint nemcsak minden rendben zajlott, de egyenesen európai normát állítottak fel a District 32 polgárai, a Kúria bedőlve a bukott baloldal ármánykodásának, végül megelégeli az ügyet, és eltiltja a Fidesz vezette pártszövetséget a választáson való indulástól. Mellékbüntetésként az összes jelöltjüket kukoricán térdepelteti húsz percig.

Ezzel már-már megcsillanna az MSZP vezette baloldal előtt az egyetlen lehetséges esély, de ezúttal is hiába reménykednek. A jelöltállító íveket ugyan a határidő előtt tíz perccel le tudja adni az MSZP-DK-(...)-Együtt-PM konglomerátum, a Párbeszéd Magyarországért előírt igazolásai helyett azonban csak a pártvezetők gyerekeinek rajzai és dínóskártyái kerülnek elő, így aztán ők sem indulhatnak.

Én már hátradőlnék, és kérnék egy kávét, amikor felébredek. A bíróságot nem fogja zavarni a sorozatos választási csalás, a PM meg összekapja magát legalább dokumentum-szinten, és minden megy tovább, ahogy eddig. Így megy ez, ennyi.

Te is álmodnál inkább? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

13 komment

Címkék: abszurd választási csalás töketlenség

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr545584449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.10.18. 18:34:37

Évszázados hagyomány az élősködő jobber selejteknél a választások megbugázása!Hitük szerint nekik joguk és kötelességük ez!Emiatt van a titkos és általános választójog,hogy ezek időről időre el legyenek zavarva.

Sir Galahad 2013.10.18. 19:48:40

@toportyánzsóti: Micsoda szerencse, hogy baloldaliak ilyet sohasem tettek! A haza meg van mentve!

vakapad 2013.10.18. 20:02:44

Igen. Két teljesen azonos súlyú ügy. Hozhatnák már azt a kávét!

Dr. bögöbö 2013.10.18. 20:26:19

Egy-egy. Tegye fel a kezét, aki kettőtök közül most jól meggyőzve érzi magát a másik által! Na ez az...

Dr. bögöbö 2013.10.18. 20:27:20

Közben vakapadot előrehozta a blogmotor. Az aljas, rögtön háromszor is :)

Sírköves Slomó 2013.10.18. 20:45:56

Nem kell álmodozni. Csak bukjatok bele légyszi.

toportyánzsóti 2013.10.19. 00:16:03

@Sir Galahad: Érdekes módon csak narancsidióta van elítélve ezügyben?!Még ehhez is hülyék?!Focihoz kormányzáshoz jogalkotáshoz...

Blogger Géza 2013.10.19. 03:49:43

Érdekes, hogy az ezeknél sokkal érdekesebb gyurcsányi kijelentésnek, hogy jobb, ha nem tudjuk, ki pénzelte az MSZP-t, nem jutott hely ebben pompás posztban...

Most mi lehet kezdeni azzal, hogy a bajnaisták olyan hülyék, hogy képtelenek arra, amire minden más párt képes volt? (Benyújtani egy nyamvadt érvénes papírt.) Legyen IQ-hoz kötve a pártalapítás?

torró 2013.10.19. 07:42:20

Rossz aspektusból nézitek az ügyet! Én kötelezővé tenném a szavazatvásárlást.Miért?
1, Úgyis a mi zsebünkből húzzák ki a pénzt.
2, Így legalább valamit visszakapnánk belőle.
3, Választások után már úgysem szólhatunk bele semmibe, így viszont legalább lenne "tűzrevaló". Mert utána már lesheted mit kapsz.
4,És úgysem fogjuk megtudni soha, a pénzek eredetét.
Kell a szavazatom? vedd meg vazze! Ki ígér többet?

Sir Galahad 2013.10.19. 08:24:50

@toportyánzsóti: Érdekes módon nem csak narancsidióták, de érdekes módon szelektív a memóriád.

toportyánzsóti 2013.10.19. 08:59:52

@Sir Galahad: Nofene,nem tudtam hogy maszopos is el lenne ítélve.Tedd meg hogy megnevezed.

toportyánzsóti 2013.10.19. 09:01:29

@Blogger Géza: Nehezen csúsznál át IQ cenzuson.

Kandeláber 2013.10.19. 11:38:59

A libásnak egy köbméterrel több fát kellett volna ígérnie, és egyből meglett volna a győzelem. :D
süti beállítások módosítása