A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Takarékmutyi - új korrupciós csatorna a te pénzedből

2013.07.17. 11:37 garmr

A takarékszövetkezetek közelgő kádári orbáni igába hajtása tulajdonképpen tökéletes összefoglalása a mögöttünk álló sajnos immár több mint három éves kormányciklusnak. Magában foglal minden olyan elemet, mely ugyan eddig is meglehetősen hangsúlyosan jelent meg az állampárt fidesz intézkedései között, de így együtt, ilyen hatékonysággal még egy esetben sem alkalmazták ezeket. Tulajdonképpen már csak a takarékügy sántajánosa hiányzik, akinek az iPadján megírták a törvényt. 

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz a második kormányzása alatt már nem kívánja folytatni az országépítés nehezebb útját, mely az alapvető demokratikus és civilizált értékek mentén halad, hanem az egyszerűség kedvéért a párt és vezetője, visszatért azokhoz a tekintélyelvű, kommunista állampárti gyökereihez, melyből végeredményben kinőtte magát. Bolsevik kutyából nem lesz nemzeti szalonna, Kövér is megmondta, ezt tudtuk. Ezen az alapokon nyugvó ügymenetet tapasztalhat az egyszeri takarékszövetkezeti betétes is, aki figyelemmel kíséri ezt az újabb államosítási törekvést is. Tökéletesen beleillik ebbe a képbe az a megközelítés, hogy egy Takarék vagy elfogadja az állami fennhatóságot, vagy lehúzhatja a rolót. Rákosi elégedetten csettintene egy ilyen megoldás láttán.

A magánnyugdíjkasszák vagyonának kizsarolása során már tanúi lehettünk, hogy a kormány saját eszközeként tekint a magyar családok, aktív dolgozók megtakarításaira. Ugyan ezt az hozzáállást érhetjük tetten a takarékszövetkezetek einstandja során is. Az egyik legtöbbet hangoztatott érv az államosítás mellett, hogy a takarékok többszáz milliárdos vagyonon ülnek, melyet inkább ki kellene hitelezni a vállalkozásoknak, hogy végre beinduljon a süllyedő gyorsnaszád. Ez a vagyon a betétesek pénze. 

A teljesség kedvéért tegyünk egy kis kitérőt a takarékok és úgy általában a vállalati hitelezés világába. Vegyünk egy átlagos vidéki takarékszövetkezetet. Az intézmény a helyi lakossággal évtizedek óta fenntartott közvetlen és személyes kapcsolatok révén betéteket gyűjt, melyet aztán jellemzően helyi vállalkozóknak hitelez ki. A legnagyobb bankok a 2008-as válság előtti túlhevített időkben a tőkéjüknek akár a 200%-át is kihitelezték, míg a takarékoknál ez az érték jellemzően 80-90% maradt. Helyi, lokális egységekként a takarékok jórészt kimaradtak a devizahitelezésből is. Ennek megfelelően jellemzően stabil, megbízható, megfelelő tőkeellátottságú, konzervatív hitelezési politikával rendelkező intézményekről beszélhetünk (persze voltak kivételek nyilván).

Emellett a takarékok a helyi vállalkozókat egyszerűen és hatékonyan hitelezik, hiszen a legtöbb esetben a két fél jól ismeri egymást. A takarékok ennek megfelelően olyan vállalkozókat is hiteleznek (ismervén a valós hátterüket, motivációikat) akikkel a nagyobb bankok nem foglalkoznának és olyanoknak nem adnak hitelt (hasonló okokból), akiknek a nagy bankok viszont igen. A helyismeret segít a szélsőségek tompításában, ezért is merik bevinni a betétesek a pénzüket egy takarékba.  

Van tehát egy olyan intézményi kör, mely rendelkezik megfelelő tőkével és megfelelő tapasztalattal annak a kihelyezéséhez, viszont teljesen önállóak és függetlenül működnek. A fidesznek az első kettőre szüksége van, a másodikra viszont nincs. Ékes példája ennek, hogy a felcsúti stadiont finanszírozó, az orbán csinovnyik Garancsi István vezette Duna Takarék ki is marad a kommunizálásból. A hűség itt már adott, a többi intézménynél pedig kikényszerítik. Hiszen gondoljunk bele mekkora lehetőség ez. Többszáz milliárdnyi kihitelezhető vagyon, már csak a megfelelő emberek kellenek takarékok élére, hogy aztán ez a pénz a megfelelő emberek kezébe kerülhessen. Itt pedig már nem csak a hitelekről beszélünk, hanem magáról az egész szektorról, annak minden hasznával együtt. A törvény szerint ugyanis az állam a tulajdonrészét már szabadon értékesítheti majd, a vevők körét viszont semmi nem korlátozza. 

A kör ezzel be is zárult. Az állami földek és a trafik koncessziók elosztása után aligha lehet kétséges, hogy ennek mi lesz a vége.

 

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

111 komment · 1 trackback

Címkék: fidesz kádár korrupció kommunizmus mutyi takarék

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr695407139

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.18. 11:52:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csetepaté márki 2013.07.18. 09:09:27

-Akkor mit csinaljon a kormany, kedves „baloldaliak“?
-Amit mi szoktunk. Szigoruan semmit. Varjuk a müködö töket, es jön is, ha szarert-hugyert dolgozunk, meg hogy hitelezzenek a külföldi tulajdonu bankok a kinti kölcsönkamat negyszereseert, szigoruan a verseny jegyeben.

sas70 2013.07.18. 09:42:29

Pontosan így működik egy maffia. Különböző gazdasági egységeket foglal el, általában olyanokat ahol vagy nagy haszonkulccsal lehet dolgozni, vagy kijátszható az ellenőrzés, vagy megvalósítható a finanszírozás ill. a pénzmosás.

Kakimaki0123456789 2013.07.18. 10:23:15

@Csetepaté márki: Ha engem kerdezel, pld jogallamot, atlathato gazdalkodast na azt csinalhattak volna. De nem csinaltak.
Pld csinalhattak volna valodi gazdasagi reformokat amihez ketharmados felhatalmazast kertek, mint pld a nyugdijcsokkentes. De nem csinaltak.
Pld csinalhattak volna igazsagos szocialis rendszert ami nem a gazdagokat tamogatja. De ezt sem csinaltak.
Csinalhattak volna jobb, hatekonyabb oktatast. De ezt sem csinaltak.
Akkor mire fogunk emlekezni ebbol a 4 evbol? Hat a trafikmutyira, foldmutyira, Simicskara, kulfoldre meno fiatalokra, ures igeretekre, elvesztett hitelesegre, sittpalra, lassan becsavarodo koverre, senki altal nem kert alkotmanyra, naponta valtozo jog- es adorendszerre amit mar senki sem kovet es senki sem erez magaenak...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.18. 10:26:58

@Csetepaté márki: Kedves Csetepaté márki! Én nem vagyok megszólított, mivel nem vagyok baloldali. Ennek ellenére válaszolok a kérdésedre. Nem ártana, ha a kormány nem ugyanazt csinálná, amit az előző kormányok tettek. Jó lenne, amennyiben abbahagyná a hazudozást, jó lenne, ha leszokna a rablásról.
Nem Eu. ellenes uszítással, és a rezsicsökkentéssel kellene foglalkozni, hanem az ország építésével. Persze kell a rezsicsökkentés, hiszen jönnek a választások és hülyíteni kell a hülyíthetőket. Az sem nagy baj, amennyiben az energia cégek csődbe mennek, hiszen úgy könnyen lehet majd államosítani és azt követően odaadni a fidesznyikeknek. Ilyen rablóhadjárat egyetlen volt szocialista országban sem volt jellemző, mint ami nálunk folyik. Talán majd most jön Románia, hiszen Ponta is Viktor és tanulékony.

Kim Jong Un 2013.07.18. 10:36:19

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: es te nem vagy balos......ki sem latszik a fejed a libas seggebol.

CSENDES 2013.07.18. 10:37:15

@Kakimaki0123456789: Hozzászólásodból egyedül a lassan becsavarodó kövér-t érzem túlzásnak:-)).

egysmás 2013.07.18. 10:37:57

@Csetepaté márki: szerintem is jobb ellopni mindent, mint csak ülni és várni.

dr Smittpálelnökúr 2013.07.18. 10:40:13

@Csetepaté márki: Tehát szerinted egy jól működőd, rendesen, reálisan hitelező bank lenyúlása és a pénz politikai érdekek alapján történő szétosztása teljesen rendben van? Ez az a tett, amire a szocik alatt vártál? Húgyagyú fideszes alattvaló vagy, a fejeddel a felcsúti tapló seggében!

dr Smittpálelnökúr 2013.07.18. 10:42:59

@Kim Jong Un: Hiszen ti rajongtok egyetlen vezérért, nem? Nálatok van vezénylő tábornok, tehát ha a saját vazallusi hozzáállásotokat próbáljátok kivetíteni másra, az egy szánalmas, nevetséges próbálkozás.

A magadfajta fidesznyikek hordják a fejüket zsebdiktátor seggében, te faszfej!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.18. 10:44:23

@black sabbat: Nem hiszem, hogy könyörögne érte. Neki egyenesebb gerince volt... :-)

nincs_nick 2013.07.18. 10:53:58

@Kim Jong Un: Látom a bal/jobboldal megkülönböztetése nem nagyon megy.:)

Bajnai sokkal inkább konzervatív (értd. "jobbos"), Orbánák meg erősen populista szocialista (értsd. "kommunista") gyakorlatot követnek. Persze aki még a jelenleg vérkommunista politikát folytató Orbánt is konzervatívnak lájta és a konzervativizmus mintapldányát - Merkelt - szidja, mert hogy baloldali, attól mit is lehetne várni.:)

Kim Jong Un 2013.07.18. 10:59:03

@nincs_nick: abban igazad van, hogy tokmindegy ki milyen oldalon all, bajnai az ellenseg es kesz. Azt a rohadek libatolvajt nem szabad a hatalom kozelebe se engedni tobbet.

Brian Cohen 2013.07.18. 11:03:17

Itt hamarosan nemzeti bicska nyílik!

Kék az ég 2013.07.18. 11:07:18

@Kandeláber: TGM mondott minden félét már!

Ma mar inkább rá - ahogy mindenki másra - is igaz amit 2001-ben az akkori Orbán kormány ellenzékének irt. Minden szava igaz lett aztán most mégis min aggódik? A táncos videokon mert jaj nehogy... Farkashazy feleségénél szándékos gúnyos ki (w/p)écézésénél nem volt baja.

Es akkor amit irt TGM az ezen témában is igaz. De ma mar az egész népre!

____________________________________

magyarnarancs.hu/publicisztika/tamas_gaspar_miklos_be_vagytok_szarva-55299

_______________________________________

Blogger Géza 2013.07.18. 11:08:08

"aligha lehet kétséges, hogy ennek mi lesz a vége."

Talán nem lesz több takarékszövetkezeti csőd, és a több kihelyezett hitel miatt jobban élénkül a gazdaság?

Kakimaki0123456789 2013.07.18. 11:11:02

@Blogger Géza: Te rabiznad a penzedet a trafikmutyizokra?
Lelked rajta...

egysmás 2013.07.18. 11:15:02

@Blogger Géza: egy lesz, de az nagy, és majd megmentjük a romokat egy-két különadóból.

Kék az ég 2013.07.18. 11:15:43

@ Hogyan is mondta Kertesz Akos? Minden szava igaz.

A népnek ez kell, mert a nép szolgának van nevelve és nem veszi eszre hogy épp kicsinálják.
___________________________________________

nepszava.com/2011/08/velemeny/kertesz-akos-nyilt-levele-az-amerikai-nepszavahoz.html

Két-három éve tudom, és hiába ordítoztam, hogy vigyázat, közeledik, figyelmeztetésem hatásfoka minimális volt.

Már az se nagyon érdekel, milyen a magyar. Egy ideig kerestem a mentségeket, de föladtam: nincs mentség. „Ezért a népért úgyis mindegy. Ebsorsot akar, hát akarja!”
__________________________________________

Módfelett Kényelmetlen 2013.07.18. 11:16:14

@Blogger Géza: Vagy inkább több lesz a kihelyezett rossz hitel, ami miatt bebukó fideszes havercégek miatt az állami tulajdon révén megint az adófizetők fogják finanszírozni a slepp gyarapodását? Vagy még több lesz a takarékszövetkezeti csőd.

egysmás 2013.07.18. 11:18:35

@Blogger Géza: Amúgy az a terv, hogy majd hitelből fogyaszt a magyar és attól nő a gazdaság?

Jól értem?

tarackos 2013.07.18. 11:19:40

@Kakimaki0123456789: Rá. A pénznek nincs szaga. vö. lakossági állampapírok népszerűségével...

Kék az ég 2013.07.18. 11:25:27

@tarackos: De hogy nincs!

____________
A takarékszövetkezetek nem akarják elküldeni a banktitoknak minősülő adataikat a takarékszövetkezetek átszervezését levezénylő integrációs szervezet mailcímére.

A legnagyobb takarékszövetkezeti szövetség ezért megerősítést kér a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől, valamint az integrációs szervezettől.

A szövetkezetek bizalmatlanok, ugyanis a cím egy ismeretlen gyöngyöstarjáni cég által bejegyzett domainre mutat.
______________

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.07.18. 11:26:03

A takarékszövetkezetek pénzére már régóta próbálja rátenni a kezét több kör, köztük nagyobb bankok is próbálták felvásárolni őket, de a szövetkezeti jelleg miatt problémás szabályozás miatt inkább nem vágtak bele - főleg, miután a válságban volt jobb dolguk is.

Erre most jön az állam, és központosít mindent. Érinti ez a betétesek pénzét? Nem. Államosítja a kormány a takarékszövetkezeti betéteket? Nem. Ennek a témának semmi köze a MANYUP pénzek államosításához, teljesen más tészta, szerintem ezzel itt nem érdemes riogatni.

Az már egy másik kérdés, hogy hatékonyabb lesz-e a hitelezés központi irányítás alatt, mint helyi szinten. Szerintem nem, vagyis nem tudom.

Hiteleket "ellopni" akkor tudnak, ha nagyvállalatoknak adnak nagyon alacsony kamatra hiteleket kenőpénzért. Ellenben ha egy a jegybanki 2,5%-os hitelprogram folytatásaként valósulna meg valamilyen KKV-hitelezés, az szerintem elfogadható lenne.

Elég bonyolult ez a kérdés, tényleg respect, aki belelát, nehéz eldönteni, hogy mi lenne itt a jó megoldás, de nem kevesen (köztük Demján is) sírnak már a Takarékszövetkezetekről szóló tv. módosításáért, a rendszer átalakításáért. Persze ők nem ezt akarták...

sas70 2013.07.18. 11:38:29

@Blogger Géza: Egy bank nem a tulajdonosi szerkezete miatt megy, vagy nem megy csődbe, hanem az irányítás, a menedzsment, a hitelezési gyakorlat miatt.
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a csődbe ment takarékot is az állam, egy állami szerv ellenőrizte, nevezetesen a PSZÁF.
Amúgy meg ha az állam lesz a tulajdonos és nem felel meg a bank a bázeli kritériumoknak, majd szépen az állam nyúl a zsebébe és adófizetői pénzből jól feltőkésíti. Láttunk már ilyet!

Módfelett Kényelmetlen 2013.07.18. 11:41:00

Erre most jön az állam, és központosít mindent. Érinti ez a betétesek pénzét? Igen. (mivel a betétesek pénzét kezeli a takszöv) Államosítja a kormány a takarékszövetkezeti betéteket? Igen. (mivel állami tulajdonba kerülnek a takszövök)
Ez pontosan ugyan az a téma mint a manyup pénzek lenyúlása, csak itt még nyilatkoztatni sem kell a betéteseket.

Hiteleket nem kell ellopni, elég ha Fideszcsinovnyik Géza kerül a Lófaszpusztai Takszöv élére és majd Orbánszolga Jánosnak meg Simicskaklón Lajosnak kezdik el kihitelezni a családi ezüstöt. Amit ezek majd vagy visszafizetnek vagy nem. Ha nem akkor majd az állami tulajdon miatt az adófizetők ezt is befizetik a takszövbe megmentés révén. Vagy persze a legjobb az az lesz, hogy mivel a későbbi tulajdonosi kör nincs meghatározva, simán elképzelhető, hogy majd megveszi a Lófaszpusztai takszövöt Habonyváry Aladár, hitelekkel kiszivatyúzza a pénzeket aztán meg csődbe viszi a takszövöt és széttárja a kezét, hogy bocs.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.18. 11:46:02

@Kim Jong Un: Jellemző rád a válaszod! Ha valaki bírálni meri a nagyvezírt és a pártját, az már csak komcsi, vagy libsi lehet. Istenem, de korlátozottak vagytok.

Muzsikok közt 2013.07.18. 11:51:23

@Módfelett Kényelmetlen: Debuta.

Ha a bankodat államosítják akkor a betét az államé lesz?

Sosem voltam híve annak, hogy minden hülye szavazhasson...

Módfelett Kényelmetlen 2013.07.18. 12:01:51

@Zuckerbrot: Na ezért volt hiba mégtöbb forrást elvonni az oktatástól. Ilyen kommentek születnek, ha nem megfelelő a történelem oktatás egy országban.

Muzsikok közt 2013.07.18. 12:08:24

@Módfelett Kényelmetlen: Ugyebár betétkopasztásra egyedül az EU adott engedélyt, Ciprusnak. Nagyon helyesen, legyen csak az állampolgár felelős azért, hova rakja a pénzét.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.18. 12:15:31

@Online Távmunkás: Erre nem tudom azt mondani, hogy nincs igazad. Sőt, már magát a szót is megutáltatták velem.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.18. 12:22:31

@nincs_nick: Látom, te még Horthyt is a kommunisták közé sorolnád :) Az államosítás nem kizárólag a kommunizmus jellemzője.

Csetepaté márki 2013.07.18. 12:33:03

@Kakimaki0123456789: „csinalhattak volna valodi gazdasagi reformokat amihez ketharmados felhatalmazast kertek, mint pld a nyugdijcsokkentes”

En ugy emlekszek, Magyarorszagon meg soha senki nem kampanyolt nyugdijcsökkentessel, söt. De biztosan en hazudok.
Szep egyebkent a baloldaltol, hogy a nyugdijcsökkentest hianyolja, amikor az egyetlen eletkor szerinti kategoriban, a 65 ev felettiek köreben veri a fideszt.
Egyebkent sem neveznem „gazdasagi reform”-nak, max költsegvetesi vagy nyugdijreformnak. De meg reformnak se, hanem megszoritasnak. Azt kered szamon a fideszen, amiröl azt sem tudod, mi az, es nem is igerte senki. No comment.

„csinalhattak volna igazsagos szocialis rendszert ami nem a gazdagokat tamogatja”

Szocialista meghatarozas szerint gyakorlatilag mindenki „gazdag”, akinek van munkaja, aki nem nyugdijbol vagy segelyböl el, es a fizetese meghaladja (papiron) a minimalbert. Köszi, ebböl a fajta egyenlösdiböl nem kerek.

A ti 8 evetekböl en mire emlekszek? Eladosodasra, gazdasagi leszakadasra, pazarlasra es korrupciora, oriasi költsegvetesi hianyokra, hazudozassal megnyert valasztasra meg gumilövedekes demokraciara. Az euro bevezetesere viszont nem emlekszek, pedig több bohoc többször telefröcsögte vele a mediat, csak imf hitelre, ami viszont megvolt ket het alatt ugy, hogy senki nem tudott rola. Akkor nem hianyoltad a kiszamithatosagot meg a demokraciat.

Csetepaté márki 2013.07.18. 12:34:06

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: „Én nem vagyok megszólított, mivel nem vagyok baloldali.”

Kedves Butus! Szerintem viszont megszolitott vagy, nyilvan nem is igazi baloldali, az itt nincs, csak Magyarorszagra jellemzö baloldali, mivel a rezsicsökkentes szapulasa es a külföldi szolgaltatok feltese automatikus „baloldali” reakcio, legalabbis itt. Vegülis haladas a Dunaba-lövestöl meg a munkataboroktol valo rettegeshez kepest, de van meg hova fejlödni.

„Nem Eu. ellenes uszítással, és a rezsicsökkentéssel kellene foglalkozni, hanem az ország építésével”

Hat ezzel a semmitmondo „orszag epitese” halandzsamaszlaggal nehez lesz nyerni. Nem ugy, mint a 19e forinttal meg a csaladi potlek duplazasaval. Na az oszt nagy epites volt.

Valami eselyesebb ötlet? A „vedjük meg a szegeny külföldi szolgaltatokat a magyar allamtol” zsenialis talalmanyt nem neveznem annak. Ki talalta ki? Werber? Vagy egyenesen maga Török Zsolt? Remelem, nem fogyott ki az ötletekböl.

Blogger Géza 2013.07.18. 12:41:54

@egysmás: Inkább a beruházási tevékenység élénkülése lenne hosszabb távon kívánatos, de a belföldi finanszírozású fogyasztási hitelezésnek is lehet ilyen hatása, kétségtelenül.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.18. 12:45:50

@Csetepaté márki: Kedves Csetepaté márki!
Már leírtam, hogy nem vagyok baloldali, semmilyen értelemben. Amennyiben az lennék, akkor imádnám a Fideszt, hiszen annál lassan már Kádárék sem voltak kommunistábbak. Abban van igazad, hogy magyarországon nincs igazi baloldali, éppen úgy, ahogy nincs igazi jobboldali sem. Én nem kivánom vissza az MSZP-t, hiszen azok ugyanúgy loptak, mint ezek.
Tőlem vársz ötletet? Az én ötletem az, hogy az összes mai politust el kellene teljes életükre tiltani a politikától, az összeharácsolt vagyonukat pedig el kellene kobozni. Rögtön megszünne az államadósságunk, hiszen lenne miből kifizetni.
Amennyiben azt hiszed, hogy jelenleg van egy MSZP és egy FIDESZ, amelyek szemben állnak egymással, akor nagyon tévedsz. A szemben állás a látszat, a felszín. A háttérben jót röhögnek a népen, akik beveszik a szövegeiket, sőt az óhajuknak megfelelően egymás nyakának is ugranak. Ők is tanúltak történelmet, s ismerik az uralkodás 1x1-ét. "Osszd meg és uralkodj." Nos ezt tökéletesen csinálják.

Blogger Géza 2013.07.18. 12:47:27

@sas70: "a csődbe ment takarékot is az állam, egy állami szerv ellenőrizte, nevezetesen a PSZÁF. " Sőt, a gyorshajtó autósokat is egy állami szerv. a rendőrség ellenőrzi, mégis van, hogy valamelyik nekimegy a fának...

"Egy bank nem a tulajdonosi szerkezete miatt megy, vagy nem megy csődbe, hanem az irányítás, a menedzsment, a hitelezési gyakorlat miatt. "

Ebben egyetértünk, talán az eddigi tapasztalatok alapján nem árt oda még egy ellenőrzési szint. Pont ez valósul meg most. Mert azért azt ne higgyük, hogy ezek a takarékszövetkezeti vezetők mind égből földre szállt angyalok és szupermenek...

index.hu/gazdasag/2013/07/03/4_milliardos_csalas_lehetett_soltvadkerten/

www.boon.hu/csalas-a-mezok246vesdi-takareksz246vetkezetben/news-20090708-02052012

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.18. 12:47:52

@Csetepaté márki: Nem néztem át a szöveget. A hibákért elnézést kérek.

Blogger Géza 2013.07.18. 12:53:56

@Kakimaki0123456789: Nem, nem dohányzom, a takarékszövetkezeteknek meg semmi közük a trafikokhoz.

Blogger Géza 2013.07.18. 12:55:54

@Módfelett Kényelmetlen: Te viszont alapfokú közgazdaságtani oktatásban nem részesültél, ez látszik rajtad.

Módfelett Kényelmetlen 2013.07.18. 12:57:29

@Blogger Géza: Valóban, nem jártam egyik matolcsi féle fantasy kurzusra sem. Neked biztosan kötelezővé tették a pártközpontban.

gtri 2013.07.18. 12:59:34

Az elmúlt 23 évben rengeteg beszédet lehetett hallani, hogy a demkrácia megszilárdult Magyarországon, a jó irányba tett változás visszafordíthatatlan blablabla, blablabla....
Most viszont kiderült, hogy pár ember megfelelő helyre ültetésével, egy kis jogi csűrés-csavarással pillanatok alatt megingatható a jogállam.
Az a jogállam, amit "nagytudású" jogászaink kiépítettek. Pl. az alkotmánybírók folyamatosan hangoztatták, azért torzít a győztes javára a választási rendszer, hogy ne alakulhasson ki olyan szétaprózott parlamant, mint pl. Olaszországban. Emiatt lett a győztes javára torzító a választási rendszerünk és így lehetett 52%-os eredménnyel 2/3-ot elérni. A most kialakított új választási rendszerben pedig már lehetővé válik, hogy a szavazatok 46%-ával 73%-os parlamenti többséghez juthasson egy párt. (voksblog.blog.hu/2013/04/13/mandatumbecsles_marciusi_meresek_alapjan)
Szóval addig rettegtünk az "olasz szindrómától", hogy az "orosz szindrómába" estünk bele. Csak gratulálni tudok a "nagytudású" alkotmánybíráknak és jogász társaiknak.

Csak tudnám, hogy hol van az a sok politikus, aki a jogállam visszafordíthatatlan győzelméről szónokolt...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.18. 13:07:15

@Csetepaté márki:
Még egy pár szó a rezsicsökkentésről. Nem tűnt fel az a tény, hogy 2010-2013 között kb. 30 %-al nőttek a rezsi költségek és a kormánynak eszébe sem jutott ezzel foglalkozni. Csodálatos módon a választások előtt elő kellett venni a témát és nagy csindarattával 10 %-ot csökkentettek abból, amit azelőtt 30 %-al hagytak nővekedni.
Mi ez, ha nem néphülyítés?
Jó munkával kell választást nyerni és nem blőd marhaságokkal.

sas70 2013.07.18. 13:09:19

@Blogger Géza: Azért egy gyorshajtás ellenőrzése és egy pénzügyi felügyeleti ellenőrzés között van egy árnyalatnyi különbség! Csak a bibi az, hogy bármilyen ellenőrző szervet létrehozhatsz, ha azt fideszbirkákkal ülteted tele, mint ahogyan ez mostanában gyakorlat, mert azok nem fogják feltárni, ha valaki trükközik, pláne majd ha azt egy helyi fideszérdekeltségű potentát teszi, mint ahogyan erre is látunk példát. És pontosan itt van a kutya elásva ebben a sikertörténetben. A haversógorkomaságban, ahol leszólnak fentről, mint anno a cuclizmusban. És már megint olyan indoklás folyik ebben a kérdésben is, mint az előzőekben (kaszinó, trafik, végkielégítés stb.)
Pedig a dolog egyszerű, itt kérem államosítás folyik, a magántulajdon állami elvétele. Ilyen indokokkal akár egy mezőgazdasági szövetkezetet, vagy bármilyen magáncéget államosítani lehet és bárkinek a megélhetését el lehet venni, egy törvénnyel. Sőt akár a Balaton parti nyaralókat is el lehet venni azzal az indokkal, hogy kell a partvédő sáv és kit érdekel, hogy az magántulajdon!? Az olyanok mint te pedig majd tapsikolnak, hogy milyen jó lesz, mert lesz szabad strand. Aztán meg majd elveszik második autót, mert minek egy családba kettő, ha eggyel is lehet járni, meg amúgy is ott a BKV az is megfelel a pesti parasztnak.

mim 2013.07.18. 13:10:44

Amíg a likvid tőke megfelelő szinten marad, addig a befektetésekkel nincs gond. Ha éppen állami beruházásból lehet jól fialni a Forintot, akkor onnan. Csakhogy.. amíg a bank tulajdonosa(i) nem elégedetlenek a hozammal, addig azt mondani, hogy 'ül rajta', bizony demagóg és ostoba.
Kicsit utána olvasva az igazi probléma nem is ez. Ez csak a szokásos néphüjítő frázis.
A lényeg:
Az MFB tett egy ajánlatot, amit nem lehet elutasítani. Mert különben.
Ezért habár nem tervezte a jelenlegi többségi német tulajodonosi kör az eladást, gazdasági retorziók fenyegetése miatt mégis így tesznek.
Lényegében az állam az MFB-n keresztül tesz egy áron aluli ajánlatot, ami vacak, de nem annyira, hogy sokat problémázzon a tulaj kör.
Mivel a jogi környezet nem biztosított, egy esetleges bírósági tárgyalás kimenetele borítékolható amúgy is. Ennyi.

Mafia megoldás.
Biztos van olyan, aki szerint a 'cél szentesíti az eszközt' egy jó módszer.. ahol a cél kijelölt magyar személyek tulajdonába juttatni a bankot, mert nemzeti a kormány és mert jó akar lenni a barátaihoz.. De ez semmi más valójában mint makrogazdasági útonállás.
Aki a rablást bátorítja, az ne lepődjön meg mikor valaki leüti hazafelé menet és az értékei nélkül ébred a kórházban (ha van még kórház.. ha felébred egyáltalán).

Adios!

tarackos 2013.07.18. 13:16:22

@Kék az ég: Attól még oda fogják elküldeni az adatokat legfeljebb nem ma hanem máskor.

Blogger Géza 2013.07.18. 13:28:55

@sas70: Hát ez egy ócska ömlengés, ami azon alapul, hogy akit szerinted most kerül pozícióba, az "birka". Tehát igazából nem az intézkedéssel van bajod, hanem hogy nem az kormányoz, aki te szeretnél. Magánügyed. Egyébként senkinek a magántulajdonát nem "vették el" az utóbbi három évben, jobb, ha tőlem tudod. Az ilyen hülye dumáknak csak agymosott birkák dőlnek be...

lobster thermidor 2013.07.18. 13:31:54

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Megemlíthetnénk még az üzemanyagárakat, és a döntő többségben fidesz uralta önkormányzatok által átlagosan "csak" tavaly 29 százalékkal felemelt kommunális terhek, és a szintén az előző évihez viszonyítva 36 százalékkal megemelt ingatlanadót.

sas70 2013.07.18. 13:42:46

@Blogger Géza: Ezzel nyugtatod magad?! Nekem aztán hót mindegy ki kormányoz, mert a hülyeség az hülyeség! Akkor is ha a kormányszócsövek áriáznak a nagyszerűségükről. Egyelőre 3 év alatt több mindent kúrtak el, tettek tönkre, mint Gyurcsányék. És ez igen szép teljesítmény! Semmivel nem jobbak ezek mint kommunisták, mert nyilván azok!

Kakimaki0123456789 2013.07.18. 13:50:20

@Csetepaté márki: 1) a baloldal kifejezest a jovoben legyszives keruld. A baloldal az amikor a munkasok elfoglaljak a gyarat. Amit te baloldalnak hivsz az a liberalis jobboldal, esetleg a centrum. Hogy a fidesztol mi van balra az nem mervado, tole csak a Jobbik van jobbra, de nem is annyira.
2) Eddig is mast csinalt Orban mint amit kampanyolt. Szo sem volt se alkotmanyrol, se uj adokrol. Szo volt viszont reformokrol - az allam lenyulasat ertette reformok alatt tan? Azt hogy mindenhova a sajat embereit ulteti akik ha kell az Alkotmany alkotmanyellenes modositasaival erik el amit Orban akar? Kell nekunk ilyen vezeto?
3) Nevezd a nyugdijcsokkentest annak aminek akarod, reform lett volna, valodi, fenntarthato atalakitas az unortodox ide-oda csapkodas helyett ami csak annyi ideig tartja a felszinen az orszagot amig teljesen ki nem fosztjak.
De el is kezdhetsz azon ragodni hogy ez onmagaban eleg lett-e volna (nem) de ezt SEM csinaltak es mast SEM csinaltak csak romboltak. Egy lepest SEM tettek elore csak hatra.

4) A gazdagok szocialisa megfogalmazasat nem is ertem, talan nem nezek eleg HirTV-t. De ott azt szeretik hazudni hogy az mszp agyon adoztatja majd a kozeposztalyt, ami azert hazugsag mert nem az SZJA az egyetlen ado amit fizetsz, es most sokkal tobb ado van mint volt; viszont az egykulcsos SZJA a gazdagoknak kedvez es az az 500 milliard amit naluk hagyott, nem hozott se jobb se gazdagabb Magyarorszagot nekunk. Csak uj adokat.

5) "Nekem" nem volt 8 evem, mert kormany meg nem csinalta komolyan azt amit szerintem kellett volna. De az MSZP legalabb nem rombolta le (ennyire) a demkoraciat es nem epitett ellenorizhetetlen autokraciat.
Azt sem tudod kire szavaztam, de rogton a nyakamba varrod Gyurcsanyt... de ha kivancsi vagy ra, en az elbuktatott egeszsegugyi reformra emlekszem, mint arra a pontra amikor rajottem hogy az orszagot a hulyeseg, a tunyasag es a felelem vezeti, es azok a maffiozok akik ezeket az erzeseket talpaljak, kihasznaljak es jol megelnek belole.

Kakimaki0123456789 2013.07.18. 13:52:22

@Blogger Géza: A szekszardi trafikmutyi kivizsgalasarol mit gondolsz?

lobster thermidor 2013.07.18. 13:57:52

@Blogger Géza:

De bizony sok mindenkinek elvették a magántulajdonát.
A szerencsejáték, és a trafikjogok újraosztása pontosan beleillik ebbe a kategóriába.
Ezek mellett még szíves figyelmedbe ajánlanám, hogy léteznek vagyoni értékű jogok is, amelyeket nagy kedvvel, és fantáziával von magához a kormány.

belekotty 2013.07.18. 13:57:53

@Csetepaté márki: És ehhez miért kell állami bank?

Blogger Géza 2013.07.18. 14:00:50

@lobster thermidor: "De bizony sok mindenkinek elvették a magántulajdonát." Konkrétan kinek?

St. Borbolya 2013.07.18. 14:07:31

Nem a véleményemet akarom megírni, de az a megállapítás kicsit zavaros, mely szerint "A legnagyobb bankok a 2008-as válság előtti túlhevített időkben a tőkéjüknek akár a 200%-át is kihitelezték, míg a takarékoknál ez az érték jellemzően 80-90% maradt." A Bázel II.irányelvek és az európai tőkedirektíva (CRD) nyomán a hazai szabályozási háttér kialakítása 2007-ben történt meg, a bankszektornak 2008. január 1-jétől kellett biztosítania a megfelelést. Mellesleg pontosítani kellene, milyen tőkéről van szó, mert a kereskedelmi bankok normálisan is többszörösét hitelezhetik a saját tőkéjüknek, az aktuális tőkemegfelelési mutató, illetve szavatoló tőke betartása mellett. Ha egy pénzintézet csak a saját tőke 90 %-át hitelezi ki, éhen hal, hacsak nem refinanszíroz más pénzintézetet, de hát az is hitelezés... Lehet, hogy a cikkíró a forrásokra, vagy azok/annak egy részére, a betétekre vetít, ám az arányok még akkor sem életszerűek.

igazi hős 2013.07.18. 14:19:04

@St. Borbolya: A takszövöknél a jellemző hitel/betét arány nagyon alacsony: 50%. Lásd: www.magyartakarek.hu/valsagallok-takarekszovetkezetek (Dátum nincs a cikkhez, de az időrend alapján, tavalyi vagy idei lehet.)

belekotty 2013.07.18. 14:27:11

@Csetepaté márki: "Nem ugy, mint a 19e forinttal meg a csaladi potlek duplazasaval. Na az oszt nagy epites volt." - Miért? A rezsicsökkentés az?

Nylul 2013.07.18. 14:32:42

@Blogger Géza: Tőlem egy csomó megtakarítást (mnyp)

"1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról

(4) A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető. A pénztártag követeléséért a pénztár, illetve az e törvényben meghatározott feltételek szerint az Alap és a központi költségvetés tartozik helytállni."

De tudom, egy példából nem lehet általánosítani, csak azért írtam, mert kérdezted.

nincs_nick 2013.07.18. 14:56:02

@Online Távmunkás: Hogy jön ide Horthy? Orbán politikájának semmi köze hozzá, főleg gazdasági vonalon...

A második mondatoddal meg mit akarsz? Ilyen okosságot én is tudok: nem mind arany ami fénylik... És? Az Orbán féle államosítás tipikus kommunista/19. század végi szocialista szemlélet. "Államosítsunk ami tetszik, hogy aztán mi üljün bele a jóba a helyett, aki felépítette..." Tudod némileg más az amikor a közjó érdekében a britt kormány újra "államosítja" a vasutat és amikor törvényileg Orbán elveszi a takarékokat vagy a manyupot vagy akár egy épületet is, mert éppen az tetszett valamelyik haverjának a Kossuth téren....

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.07.18. 15:13:54

@Husz_János_Puszita: Én pedig ha ott lenne a pénzem, kurvagyorsan kivenném, és átteném biztonságosabb helyre. Oda, ahova viktor keze nem ér el. Még a végén megígérik nekem, hogy kötelezően 20 éves lejáratú állampapírrá alakítják a megtakarításomat, és majd vezetni fogják egy számlán. Hahaha.

nu pagagyí 2013.07.18. 15:15:08

@Csetepaté márki: A kormány e tárgyban ne csináljon semmit. Egy magától is működő szektort tervez szétverni, melynek eredménye és társadalmi hasznossága több, mint kétséges, a takarékszövetkezeti tagok tulajdonának (sok kistulajdonos) sérelme viszont biztosnak tűnik.

Ha csinálási lázban ég szeretett államunk ott van például a BKV, a MÁV, a szétkúrt egészségügy menekülő orvosokkal, az szükségtelenül államosított iskola-rendszer. Na, ezekkel kéne valamit kezdenie, utóbbiak esetében bebizonyítani mennyivel lett hatékonyabb, mint amilyen volt. Hatékonyságon azt érteném, hogy a kedves fogyasztó hogyan is jár jobban.

És persze az eddig kinyomott közpénzek hasznosulásáról, a forint árfolyamának elcseszéséről is várnánk tényszerű tájékoztatást, annak fényében, hogy nem működik a piac, nincs gazdasági növekedés.

Várjuk a miértekre adott választ, propaganda blődségek mellőzésével. Egyelőre csak lopást észlelünk, jogtiprást, pökhendiséget és eredménytelenséget.

nu pagagyí 2013.07.18. 15:33:21

@Blogger Géza: Hárommilió magánpénztári tagnak például. De tulajdonhoz fűződő jogot sértett a nyerőgépek egy perc alatt történő betiltása, nem sokkal azután, hogy egy csomó költséggel járó átalakítást írtak elő az üzemeltetők részére. Kész tény a takarékszövetkezeti tagok megfosztása a tulajdonukkal való szabad rendelkezéstől. A helyi adófizetők pénzéből létesült és fenntartott iskolák elvétele. A nem haver gyógyszertárak kényszerértékesítésének elrendelése. A dohánypiac ellopása kereskedők tízezreitől. A közbeszerzési piac kitulajdonítása barátok részére. A kultúrára szánt pénzek magánalapítványnak való kiutalása. Az adófizetők pénzének elköltése az adófizetők hülyítésére. Szerződéses jogviszonyok egyoldalú felrúgása kártérítés nélkül. A bankok kifosztása. Nem is lehet felsorolni, tulajdon az nem csak tárgy, hanem jog is lehet, a tisztességes verseny joga például.

s 2013.07.18. 15:43:54

KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT. KURVA ANYÁTOKAT.

Blogger Géza 2013.07.18. 15:44:09

@Nylul: Semmit nem vettek el tőled, csupán a hozzájárulásoddal átcsoportosították a megfelelő összeget a nyugdíjrendszer két pillére között.

@nu pagagyí: Dettó.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.18. 15:48:55

@Blogger Géza:

Hány ilyen hozzájárulást tudsz felmutatni?

[Könyörgöm! Ne égesd magadat, főleg ne mnyugdíjügyben]

Blogger Géza 2013.07.18. 15:51:56

@nu pagagyí: Valami használatának a korlátozása/megtiltása rohadtul nem azonos azzal, hogy bármit is "elvettek" volna tőled. Saját szórakoztatásodra otthon nyomogathatod továbbra is a nyerőgépedet, csak másokat nem tudsz kifosztani vele.

Az iskola eddig sem volt a tied, ezután sem, szintén nem vettek el tőled semmit.

Ugyanúgy semmilyen üzlethelyiség tulajdonjogát sem vettek el senkitől.

Persze vannak olyan autista típusok, akik azt hiszik, hogy az élet az idők végéig nem változik, ha ő egyszer nyitott egy órásüzletet, az majd 40 év múlva is neki tejel, de hát az élet változik, és a legtöbben már nem akarnak külön órát hordani magukon, lehet, kevésbé lesz nagy biznisz, de az élet csupa változás... Pláne most, amikor egyfajta új reformkor köszöntött be, reformok sorát érjük meg pár év alatt (felsőoktatási reform, trafikreform, közigazgatási reform, választási reform, nyugdíjrendszer reformja stb.)

Blogger Géza 2013.07.18. 15:55:23

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Talán kétmilliót, nem emlékszem a pontos számra. Aki nem intézkedett ezzel ellentétesen írásban, az jóváhagyta (mondhatnánk ráutaló magatartással hozzájárult) a két pillér közötti átcsoportosításhoz. Minden jogi kötözködés, amely ezt megpróbálta semmissé nyilvánítani, elvérzett itthon és külföldön is.

s 2013.07.18. 15:59:50

"A kör ezzel be is zárult. Az állami földek és a trafik koncessziók elosztása után aligha lehet kétséges, hogy ennek mi lesz a vége."

Mi lesz a vége? He? Mi a kibaszott retkes kurva anyád lesz a vége, bazdmeg? Miért nem mondod végig? MI LESZ A VÉGE, BAZDMEG?

Ha fosol, majd én elmondom, hogy mi lesz.

1. Vedd ki a pénzed minden intézményből, mert nincs ott biztonságban. Ugattam, de te okosabb akartál lenni. Nem kellene. Fogadd el ezt a tanácsot. Mi a faszt bukhatsz vele? A szaros, egyre kisebb kamatot? A te pénzedből fogják kimenteni a kibaszott devizahiteleseket. Ha megtalálják. Az én lóvémat nem, baszkikám, az már jó helyen pihen.

2. Nincs több. Már csak ez van. A feldühödött tömegek csákánnyal fogják szétverni az ocsmány fejét az ebben a telibekúrt kormányzatban szerepet vállalóknak. Nem hiszed, mi? Pedig így lesz. A devizahiteles pöcs azért, mert azt ígérték neki, hogy megmentik, de nem, mert különben megbaszódik minden. A többi meg azért, mert lenyúlnák a SAJÁT KIBASZOTT PÉNZÉT, amit nem fog hagyni. orbánnak vége. Túlfeszítette a húrt. Többször, de most véglegesen, visszavonhatatlanul. Beledőlt a saját teljesíthetetlen, megvalósíthatatlan álomvilágába. orbán halott. Még mozog, beszél, de már csak egy ocsmány rothadó dög.

s 2013.07.18. 16:07:32

@Kakimaki0123456789: "Akkor mire fogunk emlekezni ebbol a 4 evbol?"
Valamit kifelejtettél. orbán lila nyelvére, amin a habos nyála kicsöpög, miközben egy holló vájja ki az akasztott dög szemét. Én erre is emlékezni fogok. Merthogy négy évről beszéltél . . .

s 2013.07.18. 16:10:25

@Brian Cohen: Itt hamarosan orbán koponyája nyílik. Kivárom, bazdmeg.

igazi hős 2013.07.18. 16:11:13

@Blogger Géza: A döntésed előtt 2 anyagi értékű jogod volt: a manyup számlád egyenlege és a nyugdíjjogosultságod. Ez egyikről le kellett mondanod, ennyi választásod volt.
Ha eléd áll valaki pisztollyal, hogy a bankkártyádat PIN kóddal adod át, vagy az autód kulcsát és forgalmiját, akkor -gondolom- örömmel átadod az egyiket, hiszen van választási lehetőséged.
Arra most nem térnék ki, hogy akik maradtunk, azoknak minden megmaradt, azaz hozzánk képest elvettek tőletek valamit.

s 2013.07.18. 16:12:37

@Módfelett Kényelmetlen: Vagy még több lesz a sörétes puska. Ki tudja?

s 2013.07.18. 16:16:11

@Zuckerbrot: Akkor ne szavazz, te fasz.

s 2013.07.18. 16:18:06

@Zuckerbrot: A kurva anyád. Hát én kivettem a picsába mindent két éve. Ezt baszhatod te is, meg a hülye fasz fidesz patkányok. Aki a pénzemhez nyúl, azt megölöm. Nem tréfálok.

s 2013.07.18. 16:21:58

Na menjetek ti a kibaszott kurva anyátokba. Ezt a fostengert nem olvasom tovább. Hülyék vagytok, hülyén fogtok meghalni is.

s 2013.07.18. 16:24:49

@lobster thermidor: Ezért még valakik lógni fognak. Ne vonj le abból messzemenő következtetést, hogy még nincsenek felakasztva. Fel lesznek, csak ki kell várni. Van időm.

s 2013.07.18. 16:29:25

@nu pagagyí: Kapát, kaszát elő, aztán gyerünk! Itt más már nem segít.

Le_Penseur 2013.07.18. 16:37:05

@Blogger Géza:
"trafikreform"

A trafikmutyi olyan elcsépelt és snassz, ez sokkal jobban tetszik és sokkal jobban kifejezi azt a folyamatot, amikor az állampárt a saját klientúrájának kielégítésére egész nemzetgazdasági ágazatot alakít át!

A takarékszövetkezetek 99%-a jól működik, nem kérték a megmentésüket! A betétesek fellelős felnőtt emberek, akik ha úgy látják, hogy nem működik az adott takarékszövetkezet, nyugodtan vihetik a betéteiket máshova. A takarékszövetkezeteket kb úgy védi meg az állam, ahogyan azt a manyupoknál tette. A takarékszövetkezetek kaptak egy olyan ajánlatot, mint annak idején a manyup tagok, amit nyugodtan nevezhetünk nyílt zsarolásnak és diktátumnak.

Blogger Géza 2013.07.18. 16:54:57

@igazi hős: Azok a balekok, akik maradtak, még finanszírozzák egy ideg a halódó manyup-rendszert, (a portfólió-menedzserek és egyéb vérszívók jutalékát), amelynek tagjai sorra dobják be a törülközőt, és irányítják a tagjaikat az állami pillérbe, tehát a végén ugyanúgy csak az állami pillérből fognak nyugdíjat kapni, de sebaj.

Blogger Géza 2013.07.18. 16:57:17

@Le_Penseur: "A betétesek fellelős felnőtt emberek," Ja, csak éppen a közösség által finanszírozott OBA garantálja a betéteiket (hacsak nem túl nagyok) tehát ha bukés van, akkor valójában a közösség bukik, nem ők.

s 2013.07.18. 17:00:20

@Blogger Géza: "tehát a végén ugyanúgy csak az állami pillérből fognak nyugdíjat kapni"

Lófaszt fognak kapni, nem nyugdíjat. Te akkora bunkó vagy, bazdmeg, hogy egy elefántot visszakézből ájultra lehetne baszni veled. NEM LESZ SEMMILYEN NYUGDÍJ. ELVETTÉK A PÉNZT, ÉS ENNYI. MÉGIS, KI A KURVA ANYÁD FIZETNÉ KI? oRBÁN ADDIGRA MÁR VALÓSZÍNŰLEG HALOTT LESZ.

s 2013.07.18. 17:02:26

@Blogger Géza: A devizahitelesekkel mi a picsa van? Mert jelen állás szerint azt a buktát nekem kell kifizetni, de erről még törvény sincs - most gyártják éppen.

Atomot a szemeteknek. Ti bazdmeg csak a polóniumos tea nyelvén tudtok beszélgetni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.18. 17:18:56

@nincs_nick: Hogy jön ide Horthy? Olvasgass kicsit, hogy mi történt akkoriban: trafikmutyi, oktatás és egészségügy államosítása, sport fontossága, természet- és műszaki tudományok előtérbe helyezése a bölcsészet ellenében, stb.

Le_Penseur 2013.07.18. 17:20:50

@Blogger Géza:

Mint írtam szó sincs arról, hogy a takszövök buknának (eddig). Az OBA nem csak a takszövök betéteseit védi, hanem valamennyi hazai pénzintézet betéteseit, mégpedig a pénzintézetek kötelező rendszeres befizetéseiből. Kvázi a takszöv esetleges bukását az általa addig befizetett OBA befizetés is kompenzálja.

Logikád alapján államosítani kellene az összes kereskedelmi bankot (ez még bekövetkezhet), hiszen ha valami bukta van, akkor az OBA segít.

lobster thermidor 2013.07.18. 17:44:29

@Blogger Géza:

Ha nem tudod értelmezni amit olvasol, próbáld meg fejleszteni ezen irányú képességeidet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.18. 20:26:01

@Blogger Géza:

Gondoltam, hogy beszopod.

A törvények megváltoztatása nem ugyanaz, mint a hozzájárulás.

Akarod tudni, hogy alakult volna a dolog, ha a maradás helyett az átlépést kötik hasonló feltételekhez?

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.18. 21:12:11

@Blogger Géza: ha jól emlékszem, mintha lett volna ott valami zsarolás-féle is.

igazi hős 2013.07.19. 08:12:24

@Blogger Géza: "Azok a balekok, akik maradtak" Ez most hivatalos pártpropaganda vagy saját kútfőből jövő szánalmas önigazolás (elvégre azt mégsem írhatod, hogy téged is átkúrtak ezek)? Nekem egy fillérbe sem kerül a manyup számla fenntartása, szóval kéne egy értelmesebb rizsát keresni. Ez amúgy is öngól, hiszen mindegyik Orbán kormány támogatta az önkéntes pénztárakat, amik pont ugyanúgy működnek mint a manyupok. (Sőt az önkéntes pénztárakban a te adódból is kapnak a "portfólió-menedzserek és egyéb vérszívók".)
Nyilván a pénztárak kormányváltásra várnak vagy arra, hogy Orbán a tőle megszokott huszáros hátraarccal pár szavazat reményében lehetővé tegye a manyup számlák önkéntes számlává konvertálását. Szerintem már rég meg van írva a törvényjavaslat, sőt ki van jelölve, hogy ki fogja egyéni képviselői javaslatként beadni, csak az optimális pillanatra várnak.

Blogger Géza 2013.07.19. 08:16:52

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Tudtam, hogy beszopod. :) Nem a törvénynek megváltoztatása a hozzájárulás, hanem az illető ezek utáni magatartása. Ejjej, nem megy ez neked...

Blogger Géza 2013.07.19. 08:23:01

@igazi hős: " mindegyik Orbán kormány támogatta az önkéntes pénztárakat, amik pont ugyanúgy működnek mint a manyupok. " Teljesen más a dolog. A manyup az állami járulékbevétel átcsatornázása, az önkéntes pedig a saját megtakarítások önkéntes félretétele egyfajta öngondoskodás - szemben e a 2. pillérrel, amely nem az.

"Nekem egy fillérbe sem kerül a manyup számla fenntartása, " :D Ennyire nem lehetsz hülye, akkor mégis ki fizeti a vérszívóidat? :)

"Nyilván a pénztárak kormányváltásra várnak" Hát arra várhatnak. :) De ők realistábban gondolkodnak:

"Hétfőn indult el a Pannónia Nyugdíjpénztárak magánágának végelszámolása, a kassza sorsát szeptemberben az Aranykor magánpénztára is követi majd az elmúlt hetekben tartott közgyűlések határozatai szerint. Az egyelőre nem végelszámolásban gondolkodó magánpénztárak száma ezzel ötre csökken (jelenleg több pénztár végelszámolása is folyamatban van, az Erste mellett a korábbi két nagy, az OTP és az Aegon is így döntött).

A taglétszám a pillér kidöntése után folyamatosan apad: 100 ezer főről mára 65 ezerre csökkent,"

www.napi.hu/magyar_vallalatok/elbukott_a_nyugdijterv_a_vegetalas_utan_itt_a_veg.558341.html

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.19. 08:57:09

@Blogger Géza: Nem sok időm van most a gyermeteg balfaszkodásaidra, sem az intelligenciád csiszolására, az meg, hogy ezt a nevetséges, már-már nyílt rablással is felérő akcióját a kormánynak képes vagy védeni, eleve reménytelenné tesz minden, az elméd pallérozására tett kísérletet.

Tudod amikor adott egy jogviszony két fél között (dolgozó és a pénztár) Majd jön az állam, és önmagát helyezi az egyik fél helyébe, nos ott utólag sem kell hozzájárulásról beszélni, mert nem volt hozzájárulás, ellenben zsarolás volt bőven. Mindez rövidtávú politikai érdekből, melynek a gazdasági haszna nem látszik, később pedig csak gazdasági kárai lesznek. Az oda félretett járulékbevétel ugyanis nem termel jelenleg hozamot (mi több, meg sincs), viszont a befizetőknek meg majd kell(ene) nyugdíjat fizetni. Neked is. Gondold át, hogy milyen jól tette a fidesz amit tett, mikor a nyugdíjad egy pohár tejfölre sem lesz elég.

A takarékrablás dettó ugyanez. A szövetkezetnek a tagok a tulajdonosai. Most, hogy odahelyezte magát az állam tulajdonosnak, semmi mást nem tett, csak kirabolta ezeket a tagokat. Tudom, szerinted a tagok ebbe beleegyeztek.

Hát Gézám lófaszt egyeztek. A mi takarékunkban napok óta megkezdődött a csendes betételvándorlás, ami hosszabb távon akár még egy kis bankpánikot is összehozhat. Persze ha valaki a zavarosban szeretne halászni, és tudja mikor lesz pánik, az rengeteg pénzt kereshet, míg ugyanekkor rengetegen fognak majd tönkremenni.

Nem tudom a bérkommentelésen kívül milyen egyéb jövedelmed van, de tételezzük fel, társtulajdonosa vagy egy korlátolt felelősségű társaságnak. Van a cégben 4/10 tulajdoni hányadú üzletrészed.
Majd én, mint állam, azt mondom ki egy törvényben, hogy minden kft-ben többségi tulajdonosi jogok illetnek meg engem. Ha nem tetszik, mehetsz a pi-be.

És Géza, ez nem lopás! Még meg is magyarázom, hogy a sok ostoba kommentírás mellett a céged nem ment jól.

igazi hős 2013.07.19. 13:34:54

@Blogger Géza: Szóval szánalmas önigazolással állunk szemben,legalábbis ahogy megpróbálod szétválasztani a manyupot az önkéntes pénztártól, az mindenképpen az. teljesen mindegy milyen forrásból érkezik a pénz a "vérszívóhoz" (egyébként ez fideszül bankárt jelent, vagy zsidót, vagy egyszerűen bárkit, aki közgazdaságtanból megveri Matolcsyt?), ugyanazt csinálja vele - az általam megadott portfólió szabályai szerint értékpapírokat vesz és elad. Ennyi, nem több.

"mégis ki fizeti a vérszívóidat" A manyup számlám 0 befizetés mellett is infláció felett gyarapodik. De persze ha te is a Fidesz holdudvarra gondolsz, akkor természetesen én fizetem.

Ha bedől még 4 manyup, akkor az utolsó megmaradó bőven rentábilis lesz. Én pedig ott leszek tag.

Blogger Géza 2013.07.19. 13:39:59

@igazi hős: Én nem megpróbálom szétválasztani, erre semmi szükség, hiszen ez két egymástól teljesen független rendszer. Vannak, aki hátsó szándékkal próbálják összemosni a kettőt - nem szép dolog. Kíváncsi vagyok, 5 év múlva lesz-e még manyup, szerintem addigra egy sem marad.

igazi hős 2013.07.19. 14:29:24

@Blogger Géza: Ne ködösíts ilyen ügyetlenül. Nem a függetlenségről van szó, hanem az egyforma működésről. Magyarázd el, miben működnek másképp az önkéntes pénztár "vérszívói", mint a manyupéi.
Vagy te eddig azt hitted, hogy a pénztár nevében az "önkéntes" szó azt jelenti, hogy nem brókerek dolgoznak benne jutalékért, hanem irgalmas nővérek? Nem rám haragudj, ha csalódtál.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.19. 16:53:52

@Blogger Géza: az szép lesz, mert a manyup-megtakarítás a mai törvények szerint is magántulajdon. Amikor az utolsó pénztár is lehúzza a rolót, akkor a mai törvények szerint ezek a pénzek az állami nagy kalapba mennek, vagyis direkt, kártalanítás nélküli államosítás történne. Nem tipikus konzervatív lépés, sőt.

kard.blog.hu/2012/01/04/magannyugdij_minden_ut_az_allami_romaba_vezet

hunyuan 2013.07.22. 01:08:53

semmire sem jó ez a csuti, igazi kis kotorék lett belőle
na jó megye kettőbe jobboldalra balfasznak
süti beállítások módosítása