A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Célpontban a kölyök

2013.03.31. 11:54 timargabor

Indult az egész a német ARD és ZDF közszolgálati adók gyermekműsorában vetített "Piros lap Magyarországnak" rövidfilmmel, ahol a német gyerekeknek azt magyarázták, mi a baj a mi hazai folyamatainkkal. Ez utóbbiakat nyilván pártállástól, világnézettől, az alternatív valóságok eltérő fogyasztóinként másként ítéljük meg, mondjuk azt meg lehet érteni, hogy ők nem szeretnék, ha a saját következő generációjuk a filmbéli csapdákba menne. Ha nagyon durva akarnék lenni (nem hozzájuk; magunkhoz!), hozzátehetném, hogy kár, hogy 1933 előtt nem voltak ilyen tévéfilmjeik, de hát a televízió épp csak valami érdekes kísérlet volt akkor.

Aztán jött Orbán Viktor. Nem köntörfalazott, rögtön a lényegre tért múlt pénteki rádióinterjújában (amit aztán a kiegyensúlyozottság jegyében gyakorlatilag ellenzéki reflexió nélkül adott le 4-5 hírben az aznap esti M1 Híradó):

Magyarországon elképzelhetetlen lenne, hogy "hazugságokat és valótlan tényeket gyermekműsorrá alakítsanak. Ha ez előfordulna a Magyar Televízióban, itt mindenki repülne egyetlen perc alatt, ugyanis a gyermekek nem arra valók, hogy mindenfajta politikai agymosásnak vessük őket alá.

Ezzel persze kitűnő illusztrációt adott arra, hogy a németeknek igazuk van a média kézivezérléséről... Az erre adott német választ most hagyjuk, ez maximum tegnapig lehetett esetleg érdekes. Ámde valaki a fideszmédia táján annak ellenére nem hallotta a miniszterelnök szavait, hogy tényleg napokig másról sem szóltak a közszolgálati műsorok. Mire véljük ugyanis a Hír TV "Kölyök Célpont" című szombati gyöngyszemét?

kolyokcelpont.jpg

A mostani gondolatmenetem szempontjából lényegtelen, hogy a nagyobb államok jobban beleszólnak az Unió ügyeibe (tényleg jobban), vagy hogy Angela Merkel megmondhatja-e a független ciprusiaknak, mire költsék a pénzüket (tényleg megmondja), és mindez azért van-e, mert a németeknek sok pénzük van (tényleg van, tán az is megérne egy fordulót hogy miért van - és persze a híttévés logikai lánc itt bukik).

De ez most tényleg nem fontos, mert a lényeg, hogy akkor most vessük-e alá a gyerekeket mindenféle politikai agymosásnak, vagy sem? Azt sajnos nem tudom érvként elfogadni, hogy a mi agymosásunk nem agymosás, mert ez igaz, és igazsággal nem lehet agyat mosni - ugyanis mi van akkor, ha a németeknek van igaza? Azt persze megértem, miért nem "repül mindenki egyetlen perc alatt": a Hír TV nem közszolgálati adó, ők úgy mosnak gyerekagyat, ahogy nekik tetszik.

A "házi médiának" persze még inkább igazodnia kéne a főnök gondolataihoz. A gondom pont ez: valószínűnűleg épp ahhoz alkalmazkodtak. Jól hangzik a rádióinterjúban a gyermekek védelme, de odafent láthatóan tetszik ez a műfaj. Különben repülnének egy perc alatt.

 

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

95 komment · 4 trackback

Címkék: média agymosás gyermekműsorok Hír TV

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr795185359

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobboldali többség IX.: Angela Merkel régen és most 2013.04.02. 17:37:56

Retro pucér fotó a német kancellárról. Éljen és virágozzék az NDK nudizmus!

Trackback: Hit- és erkölcsoktatás kezdeti ceremóniája 2013.04.01. 17:09:58

Sátán létezését valóságosnak elfogadók ne tanitsanak semmit sem. Inkább gyógyuljanak ki a rögeszméikből, mint mást is megfertőzzenek vele.

Trackback: Orbán Viktor vallása a Hatalom 2013.04.01. 17:08:54

Erkölcsös, hogy Orbán Viktor úgy váltja a világ és politikai nézeteit, mint a profi prostituáltak a partnereiket?

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.01. 12:39:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetőharmadik 2013.03.31. 12:30:48

Ugyan miért repült rá a Fidesz az oktatásra, ha nem azért, hogy a lehető leghamarabb, gyerekkorban agymossa a magyar embereket? 2014. előtt ugyan nem valószínű, de már nem elrugaszkodott elképzelés az sem, hogy Orbán-portré lógjon az óvodák falán - pusztán ismeretterjesztési céllal, persze.

A politikai nevelésre visszatérve: valami elképesztő hiányosságok mutatkoznak meg a FELNŐTT lakosság körében. És itt nem arra gondolok, hogy valaki tudja-e, hogy ki kommunista és ki fasiszta, hanem hogy 10 emberből 9 bután bámul, ha meg kéne mondania, hogy mi az alkotmányosság lényege. Például. És lövésük sincs arról, hogy mit jelent a "magántulajdon szentsége", és mit jelent ennek a csorbulása. Az emberek, az egész értelmesek is a tojás áráig jutnak el, de az alapokat magasról leszarják. Még sosem gondoltak bele.

Aztán csodálkoznak, hogy nem sikerült szilárd társadalmat, országot építeni. De hát szilárd alapok nélkül hogy?

Husz_János_Puszita 2013.03.31. 12:37:42

Nyomasztó, hogy már semmi hírértéke annak, a közmédia a kádári időket megszégyenítő pártpropagandával nyomul. Fel sem kapom rá a fejem. Nem kapcsolok oda, de hát akkor is a mi pénzünkből finanszírozzák.

Egyre magasabb az ingerküszöböm. Igaza van Buják Attilának, még nem tudjuk, de lélekben már feladtuk. Alattomosan kúszik be a tudatalattinkba a kettős beszéd, a szavak elvesztik jelentésüket. A bizonytalanság egyedül, ami marad.

sárkányfő 2013.03.31. 15:35:37

"a nagyobb államok jobban beleszólnak az Unió ügyeibe (tényleg jobban)"

Igen, a nagyobb államok jobban beleszólnak. Mi ezzel a baj?
Tán nem jár nekik?
Tán nem fizetnek be többet a közösbe?
Tán nem nagyobb valóban a politikai, gazdasági súlyuk?
Tán nem tudtuk ezt amikor beléptünk?
Tán utólag tudtuk meg pl. azt, hogy a nagyobb államok több képviselőt küldenek az EP-be? (bár még így aránytalanul keveset a lakosság-arányukhoz és a gazdasági súlyukhoz képest.)

"Angela Merkel megmondhatja-e a független ciprusiaknak, mire költsék a pénzüket (tényleg megmondja)"
Ez meg így egyszerűen nem igaz. Merkel az eu-s, javarészt német pénzéről mondja meg hogy mire költhetik. Mi is ezzel a gond?

legeslegujabbkor 2013.03.31. 16:08:32

A Hírtévé készíthetne egy olyan gyerekmesét is, hogyan kell olyan költségvetést csinálni, hogy ne kényszerüljünk rá a német hitelekre és támogatásokra. Nem a nyugdíjasok, munkanélküliek, és rokkantak programozott éhhalálára gondolok, mint költségcsökkentő lépésre.

Vidéki 2013.04.01. 08:56:22

Németországban, a „szuper-demokratikus” média úgy képzeli, hogy az agymosást, a lejárató politikai propagandát már akkor be kell indítani, amikor a gyerekek éppen csak beszélni tanulnak:

„Bizony, jobb, ha már a hároméveseket is bevonjuk az ideológiai küzdelmekbe, hadd tájékozódnak ők is a világ legfontosabb dolgairól.”

Egykor Pável Morozov is ezen az úton vált a szovjet úttörők példaképévé.
Szovjet kisgyerek az 1930-as évekből, akit a szovjet propaganda mártírrá tupírozott.

Az Ural környékén élt, ahol a szovjet rendszer üldözöttei is gyakran megtalálhatók voltak. Apja segített ilyen menekülteknek;

Pável Morozov, az agymosó propaganda hatására, följelentette apját a szovjet hatóságoknál az üldözöttek támogatása miatt, és ezzel gyakorlatilag megölte apját, aki a szovjet büntetőmasinéria kerekei alá került. Pávelt ezek után rokonok tették el láb alól, mint erkölcsi nullát.

A Szovjetunióban az úttörők példaképe lett, verseket, novellákat írtak róla, történetét példabeszédként rendszeresen elmondták a fiataloknak, zenét és dalokat szereztek róla, operát, hat életrajza jelent meg könyv alakban, szobrokat állítottak neki.

CSENDES 2013.04.01. 09:13:30

@Vidéki: mindezt azonban megelőzte a Pavának agyának mosása, mert nem gonoszságból jelentette az apját fel a hatóságoknál, pusztán ideológiailag nem értett egyet. S akkor még rajzfilmek sem voltak
.

greybull 2013.04.01. 11:19:46

Orbán nyilván pontatlanul fogalmazott, ami egy élő rádióinterjúben megbocsájtható.
Pontosan azt kellett volna mondania, hogy amennyiben a magyar közszolgálati tévében adnának le egy olyan műsort kisgyerekeknek, ahol Angela Merkelt és hazáját ábrázolnák hasonlóképpen, mint ahogy azt ők tették velünk, nos akkor repülnének azok, akik ilyen műsort készítettek.
A német demokrácia egyébként a német népléleknek kb. annyira passzol, mint amennyire a volt NDK-ra passzolt a kommunizmus, sőt, még az utóbbi valamennyire illet is rájuk (katonaállam, hadigazdaság, egy irányító erő stb.). Megnyugtatom a magyar zsidó liberális germanofil "értelmiséget": aznap, amikor összeomlik az EU, az USA magába roskad, nos, aznap: megalakul a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt, betiltják a többi pártot, megnyitják a gettókat, és elsőként Imre Kertész és társai fogják a kapuikat átlépni.

greybull 2013.04.01. 11:32:34

@Vidéki: Németország maga: egy Pável Morozov.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.01. 13:14:14

Kisegér hetek óta szerelmével ostromolja az elefántot, ám az folyton kikosarazza. Több hét elteltével azonban az elefántnak elege lesz, és a hagyd magad hamarabb szabadulsz elv alapján belemegy az egérkével folytatandó szerelmi aktus lebonyolításába.
Kisegér fel is mászik az elefánt hátára, megkapaszkodik a bőrredőiben, és el is kezdi hegyezni egyből. Az elefánt nem igazán foglalkozik az egérrel, merthogy nem is nagyon érez semmit, fantáziáját egy éppen akkor frissen felfedezett banánfa birizgálja. El is indul a fa felé, ám nem vesz észre egy rózsabokrot, amin átgázolva irdatlan méretű tüske szúrja meg a talpát, minek következtében feljajdul a fájdalomtól.
- Ez az sikíts! Azt szeretem!!

-

-

Nem is igazán értem, miért ez jutott eszembe a hittévé szánalmas próbálkozásáról.

Tamás András György 2013.04.01. 13:51:45

"És lövésük sincs arról, hogy mit jelent a "magántulajdon szentsége", és mit jelent ennek a csorbulása."
Dehogynem. Amit elloptam a közösségtől az már az enyém és senkinek semmi köze hozzá, honnan van! :P

Link Elek 2013.04.01. 13:57:39

Egyszeru a megoldas:
Orban hazudott, amikor arrol beszelt, hogy "a gyermekek nem arra valók, hogy mindenfajta politikai agymosásnak vessük őket alá"

leponex 2013.04.01. 14:14:21

@greybull:
"Orbán nyilván pontatlanul fogalmazott"
Inkább csak szűkszavúan.

Szerintem mindössze azt tartotta természetesenek ( nagyon helyesen), hogy egy ilyen 'gyermekműsor' felelősét a tv elnöke magától értetődően felmentette volna a további munkavégzés alól. És ha nem, hát akkor az elnök urat menesztenék alkalmatlansága miatt, megint csak teljesen természetesn.

Diopapa_sok 2013.04.01. 14:15:39

@nevetőharmadik: "Ugyan miért repült rá a Fidesz az oktatásra, ha nem azért, hogy a lehető leghamarabb, gyerekkorban agymossa a magyar embereket?"

Azért, mert sokallja az arra fordított összeget. Semmi másról sem szól, csak hogy fillérekből meg lehessen oldani a közoktatást. Hogy' 10-20 év múlva mi lesz, az meg a kutyát se' érdekli... :/

rágógumó 2013.04.01. 14:16:29

"Indult az egész a német ARD és ZDF közszolgálati adók gyermekműsorában vetített"

Nem, nem evel indult. Hazudsz. Orbánék több mint két éves EU, külföld, bank stb. mocskolásával indult.

"hozzátehetném, hogy kár, hogy 1933 előtt nem voltak ilyen tévéfilmjeik"

Valóban kár. Azonban azóta nekik már van és így a németek ma már nem olyan képet mutatnak egy rajzfilmben mint 1933-ban, Magyarország meg igen. Csak ennyi a különbség...

"A mostani gondolatmenetem szempontjából lényegtelen, hogy a nagyobb államok jobban beleszólnak az Unió ügyeibe (tényleg jobban), vagy hogy Angela Merkel megmondhatja-e a független ciprusiaknak, mire költsék a pénzüket (tényleg megmondja),"

Ki mondhat meg mit? Angela Merkel a ciprusiaknak? Mikor? Mit? Miért hazudozol? Miért csúsztatsz? Ez szánalmas...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.04.01. 14:19:05

@Vidéki:

németországban a gyerekek 10-13 éves koruk körül tanulnak beszélni?

de csak így tovább elvtárs, hajrá, merkel sztálinizmusát is majd bontsd ki. :)

leponex 2013.04.01. 14:20:48

@legeslegujabbkor:
"A Hírtévé készíthetne egy olyan gyerekmesét is, hogyan kell olyan költségvetést csinálni, hogy ne kényszerüljünk rá a német hitelekre"

Valóban, nem lehet elégszer elmondani, hogy az a 8 év szoclib ámokfutás során felduzzasztott visszafizethetetlen államadósság megújításához van szükség a hitelekre, mert amúgy a költségvetés már most szufficites az adósság után fizetett kamatok nélkül.

Ferenc emígyen tett vallomást erről:

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Part és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. Es közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? "

mojszipupi 2013.04.01. 14:25:37

Semmi más nem rázná fel jobban az ország végtelenül primitív és ostoba fideszes hadseregét mint ha úgy kipenderítenék az országunkat az EU ból mint macskát szarni. A munkanélküliség és az elvándorlás történelmi mértéket öltene. Sokan pontosan abban a hitben élnek mint kádár idején. Majd a kormány ad nekünk, mert a kormány olyan fasza h már csak hajat nem vág és autót nem szerel lassan, de amúgy mindent....a sötétség a fejekben egyre csak nő, mert már lassan nem marad szellemi tőke az országban. És ezt semmivel nem lehet majd áthidalni, szociológia zsákutca lesz az országból ha már most nem az...

Fullánkos Algol 2013.04.01. 14:26:20

Nem erre a kontinensre való ez a nép, jobban is tenné ha szedelőzködne vissza Ázsiába. Beilleszkedni képtelen, függő, állandóan hisztizik az újabb adagért, Ázsiában legalább nem lesz olyan frusztrált, mert ott nem lesz akkora a kontraszt a környezettel.

leponex 2013.04.01. 14:27:02

@nevetőharmadik:
"A politikai nevelésre visszatérve: valami elképesztő hiányosságok mutatkoznak meg a FELNŐTT lakosság körében.... Az emberek, az egész értelmesek is a tojás áráig jutnak el, de az alapokat magasról leszarják. Még sosem gondoltak bele.

Aztán csodálkoznak, hogy nem sikerült szilárd társadalmat, országot építeni. De hát szilárd alapok nélkül hogy?"

Szóval akkor mégse volt annyira remek alap az a 89-es alkotmány? 12 évi ballib serteperte a hatalom környéjén ezt az eredményt produkálta?

Valóban, ahogy Ferit idéztem elébb:
" Es közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit."

leponex 2013.04.01. 14:34:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"nem vesz észre egy rózsabokrot, amin átgázolva irdatlan méretű tüske szúrja meg a talpát, minek következtében feljajdul a fájdalomtól.
...
Nem is igazán értem, miért ez jutott eszembe a hittévé szánalmas próbálkozásáról."

:)
Hát aki ilyen meséken nő fel, az tényleg elhiszi, hogy az elefánt egy rózsabokor 'irdatlan méretű' tüskéjébe beleléve jajongani kezd.

Jó példa erre a mulatságos ballib jajongásra!
:))

Foxtrotty 2013.04.01. 14:34:33

Kíváncsian várom a következő német filmalkotást, ahol Piroska történetét adják elő Orbánviktorral a farkas szerepében, vagy gonosz mostohának öltöztetik aki a mérgezett alkotmánnyal akarja Hófehérkét megetetni

nevetőharmadik 2013.04.01. 14:35:23

@leponex: Te sem az az egy vagy a 10-ből, ha ennyire nem fogtad fel, miről beszélek. Én nem a 89-es alkotmányról beszélek, hanem a szellemi alapról, az alkotmányosság, mint eszme ismeretének meglétéről a fejekben.

ob.szerver 2013.04.01. 14:36:19

@Vidéki:

Tehát rávilágítottál a 30-as évek Szovjetuniója és a mai Németország közötti ideológiai nevelés párhuzamosságára.

Első hallásra invenciózus hipotézisnek tűnik.

Én viszont attól tartok, hogy a párhuzam a mai Magyarországgal sokkal helytállóbb, ahol az oktatási rendszer alig titkolt célja az elbutított, a demokratikus értékrendről mit sem tudó, humán tantárgyakkal nem zaklatott szakmunkás droidok kibocsátása, akiknek elég, ha annyit értenek a világból, hogy a multik összefogtak a magyar családok ellen.

guu 2013.04.01. 14:42:39

Nagyon jó poszt csak van egy pici bibi.
A hír tv-s videó nem a gyerekeknek szólt hanem
felnőtteknek.A német kisfilm paródiáját láthattuk.
Az utolsó mondat a filmben nyilván elkerülte a posztoló figyelmét és ezért írt hülyeséget.Egy kicsit több felkészültséget kérnénk! Köszönjük!

anyahajókabinajtóhajtogató 2013.04.01. 14:46:07

Ha ez a nép ismét megválasztja a jelenlegi kormányt akkor ez az ország megérett a pusztulásra. Akkor mindenképp elmegyek, a gyerekeim jövője érekében. Persze már alakul a választási csalás.

angelosz 2013.04.01. 14:53:34

timargagor eredti cikkjéhez hozzászólva, a hírtv gyerekagymosásáról, kérdés: Felmerült már benned druszám (én is gábor vagyok, de nem lehetett már ezt a nickname-t használnom), hogy ez nem gyerekeknek szóló rajzfilm animáció gyanánt készült? Már csak azért sem gyerekeknek szól, mert a Hír Tv, nevéből fakadóan sem gyerekcsatorna és nincsen benne meseműsor, sőt gyerekeknek szóló sáv sem. Felmerült-e benned, hogy esetleg ez csak egy frappáns fricska a német médiatámadás nagymamába bújtatott farkasainak, hogy műfaji tévelygésük az aljasságán felül még röhejes is, pont annyira amennyire ez a kis szösszenet is az lenne, ha valódi agymosási szándékkal készült volna és valóban gyerekeknek? Üdvözlettel : Dr. Oláh Gábor

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.04.01. 14:54:11

Az gondolom nem zavarta a bloggert, hogy a Célpont nem gyerekműsor.

Barom.

lavór 2013.04.01. 14:54:33

Miért pont a politikai agymosás a baj? Egyéb agymosás rendben van? Van néhány azért a politikain kívül is.

czjanos 2013.04.01. 14:56:08

Az a "gyerek, aki nem tanulja meg gyermekkorában a viselkedés-, a társadalmi együtt élés szabályait, az felnőttként sokkal nehezebben tud alkalmazkodni, ha egyáltalán tud. Sőt, nem, hogy nem tud, később már nem is akar. Alkalmazkodjon hozzá mindenki. Igazuk van a németeknek, hogy a demokrácia fogalmát, szabályait megismertetik a gyermekekkel.

nevetőharmadik 2013.04.01. 14:58:58

@mojszipupi: Tévedsz. Semmi sem rázza fel a fideszes hadsereget. Ha összeomlik az ország, ha nincs munkahely, ha nyomor van, ha kidobnak az EU-ból, akkor is az EU, a multik, a pénzvilág meg a ballib-összeesküvés a hibás, meg a kiszolgálóik. Akkor jön, hogy feldúlják az áruházakat, felakasztják a gazdagabbakat, és felkoncolják a nem-fideszeseket, már aki itt maradt még.

ob.szerver 2013.04.01. 15:04:09

@czjanos:

"Az a "gyerek, aki nem tanulja meg gyermekkorában a viselkedés-, a társadalmi együtt élés szabályait, az felnőttként sokkal nehezebben tud alkalmazkodni, ha egyáltalán tud."

Ez így van. Akinek például gyerekkorában nem tanították meg. hogy ne álljon fel cipővel a húsvéti ételekkel teli asztalra, az fel fog állni.

Aki pedig újkeresztyénként gyermekkoráben nem tanulta meg, hogy az adventi koszorút karácsony előtt négy héttel kell kiakasztani, az húsvétkor fogja elővenni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.04.01. 15:05:54

@rágógumó:

vidéki elvtárs mindenre képes. régebben azt bizonygatta, hogy a fidesznél nem szitokszó a profit, most pedig a fidesszel együtt hörög a mocskos népnyúzó kapitalisták profitja miatt. :)

czjanos 2013.04.01. 15:11:21

@ob.szerver: Pedig a létrát (szobai fellépőt) elég régen feltalálták már. Igaz, volt, aki mentegette: hiszen újságot tett a cipője alá...

panelburzsuj 2013.04.01. 15:16:38

@leponex:

"nem lehet elégszer elmondani"

Én má hallottam elégszer.

Becsszó.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.04.01. 15:21:06

@mojszipupi: ja, csak kár,hogy egy országot nem lehet "kipenderíteni" az euból.Főleg nem azért, mert az ellenzéknek nem tetszik egy adott párt.
Mellesleg ha "kipenderítenének" minket, akkor már nem azon kéne agyalnod, hogyan hagyd el az országot, hanem azon, hogy akiket hazaküldenek, hol dolgozzanak.
Max az lehetséges, hogy megvonják a szavazati jogot, és párezermilliárd ft-os támogatást, és ebbe belebukik a kormány.(ennek van reális esélye sztem)

Mindfield 2013.04.01. 15:32:41

"Ugyan miért repült rá a Fidesz az oktatásra, ha nem azért, hogy a lehető leghamarabb, gyerekkorban agymossa a magyar embereket? "

A fidesz az idióta jobber reflex miatt repült rá az oktatásra, mert a nevével ellentétben gyűlöli a fiatalságot és el akarja őket lehetetleníteni, el akarja őket pusztítani.

regress 2013.04.01. 15:35:34

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: így van,nem gyerekműsor.csak nektek az agyatok 5 éves korban megállt a fejlődésben/fideszéknél alapfeltétel/,tehát ti csak ezt értitek.ha nem lenne útban az orrotok, a taknyot csipegetnétek a körúton

Fejesrob 2013.04.01. 15:37:59

Ez csak paródia volt, válasz rá.

Egyébként láttam a kurucon egy gyerekeknek szóló keresztényellenes zsidó filmet. Na az durva.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.01. 15:45:30

a hírtv kertv, és Orbán a köztévéről beszélt! ;)

regress 2013.04.01. 15:48:58

@doggfather: mivel a fidesz pénzeli közpénzből..

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.04.01. 15:49:28

@guu: Á, tehát a HirTV felnött közönsége egy 3 éves gyerek szintjén áll, azért kell ilyen rajzfilmben magyarázni nekik a dolgokat. Nos, ez sokmindent megmagyaráz egyes itteni kommentek szinvonalát illetően is (pl: rád nézek vidéki).

Foxtrotty 2013.04.01. 15:51:01

@Mindfield:
"A fidesz ... gyűlöli a fiatalságot és el akarja őket lehetetleníteni, el akarja őket pusztítani."

Ez az, megvan a következő német filmecskéhez az alapötlet:
"Liebe Kinder, Orbánhókuszpók el akar pusztítani benneteket, de Törpapa nem hagyja"

2013.04.01. 15:51:12

Megpróbáltam dekódolni a célpont filmet. Az jött ki az egészből hogy az igaz, szar íze van, szar szaga van és a tálalás is szar, de legalább a miénk. Amúgy meg gyanítom hogy a célpont műsorkészítői a rágógumit az utcán gyűjtik és általában az agyonrágott cuccot rágják tovább.

teknős 2013.04.01. 15:53:20

@nevetőharmadik: Úgy csináltok, mintha ezekhez a szilárd alapokhoz, illetve azok hiányához, nektek, baloldaliaknak nem lenne semmi közötök.

Amikor baloldali kormányok vannak hatalmon, akkor nem hogy nem fáj nektek a nép butasága (pl. a suttogó propagandátokkal terjesztett 3,60-as kenyér), hanem akkor egyenesen a nép bölcsességéről papoltok. Nektek nem az fáj, hogy Orbán diktatúrát épít, hanem az, hogy ezt nem ti teszitek.

Ahogy a vezetőitek megbuknak a gazdaságban (mese a Gyurcsány, Bajnai , Kóka üzletemberek szakértelméről), úgy a politikában is megbuktatok, mert versenyhelyzetben a népámításban is jobb lett Orbán (teszem hozzá sajnos).

El kell benneteket taposni(Orbánnal együtt), mert ha nem sikerül, akkor az országnak lesz vége. Tartok tőle, hogy már nem is jövő idő a vég, hanem egyenesen jelen.

legeslegujabbkor 2013.04.01. 15:57:16

@Husz_János_Puszita: Összehasonlítva az EU-val, elég sikeresen küzdöttünk az elszegényedés ellen. Vagyis 2010-ig eljutottak a segélyek a leszakadókhoz.

tollas 2013.04.01. 15:57:57

A Hír Tv csupán parodizálta a német igazi agymosást.

legeslegujabbkor 2013.04.01. 16:01:08

@leponex: Valóban nem lehet elégszer elmondani, hogy ha egy költségvetést csak plusz adók kivetésével, a gazdaság megfojtásával, és az emberek megtakarításának adóztatásával sőt ellopásával lehet minimális hiánnyal fenntartani, akkor az a költségvetés ROSSZ.

esefe 2013.04.01. 16:08:51

Ezt azt gondolom minden ép ember így gondolja.

regress 2013.04.01. 16:36:11

@teknős: élhetsz 500 évig mint a teknősbéka,akkor is hülye maradsz

hot-spot (törölt) 2013.04.01. 16:39:14

@Fullánkos Algol: Szerintem meg nem kell Ázsiába menni,eljött ide magától Ázsia.
Már is kis Kína lett ebből a pöcegödörből.
Mi kell még?

Alonee 2013.04.01. 16:43:05

@leponex: Jaj, hát köszi, hogy elmondtad, nem hallottuk még csak százötvenezerszer és már a második után is uncsi volt. Esetleg ha már erre jártál, valami érdemit lehetne?

Ad Dio 2013.04.01. 16:48:57

A Hír TV-s rajzfilm szánalmas. Ebben egyetértünk.
De innentől a poszt szerintem félremegy. A Hír TV-n ez nem gyerekműsornak készült, hanem a német gyerekműsorra adott válasznak. Csak a stílusában gyerekműsor. Természetesen nem a gyerekek a "célközönsége".

Viszont a német eredeti TÉNYLEG gyerekeknek készült és ebben a minőségben valóban felháborító is lehetne akár. Más kérdés hogy érdemes-e felháborodni. Szerintem nem. Az is inkább szánalmas mint ártalmas.

Fullánkos Algol 2013.04.01. 16:54:42

@hot-spot: Lehet, csak ez nem az a környék ahol ezt sokáig tolerálják.

regress 2013.04.01. 16:57:50

@Ad Dio: a válaszműsor az agyhalott fideszeseknek szól.mást nem értenének meg,csak ezt a szintet.de a nagy részének még ez is bonyolult

mojszipupi 2013.04.01. 17:06:59

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Aki oda szarik ahonnan utána enni szeretne azt minimum idiótának nézik. Kidobni nem fogják de mellőzni már annál inkább. Ez a mellőzés egy olyan kis országnak mint mi akinek semmije nincs a hatalmas arcán kívül egyenlő a lassú halállal a tőkeszegény környezet miatt. Nincs ezen mit szépíteni ez tény.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2013.04.01. 17:11:16

A kötelező hit és erkölcstan meg nem agymosás, hanem egyenesen agyeltávolító műtét.

erkolcstan.blog.hu/2013/02/21/hit-_es_erkolcsoktatas_kezdeti_ceremoniaja

komplikato 2013.04.01. 17:11:29

@angelosz: "Felmerült-e benned, hogy esetleg ez csak egy frappáns fricska ..."

Megnézve? Nem, azok alapján fel sem merülhet.

#szájbergyerek# 2013.04.01. 17:19:11

Kíváncsi vagyok még hány hasonló poszt fog születni erről. Ma már ez a második amivel találkozom.

Mit mondtak a pártközpontban, meddig kell még ezt a gittet rágnotok?

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.04.01. 17:29:56

@mojszipupi: Igen, ebben sajnos teljesen egyetértek.Illetve, az még előfordulhat, hogy sokat keménykedünk, végül csak megvonják a szavazati jogot, és felfüggesztik az uniós támogatásokat, ezzel egyidőbe további nyomás alatt tartják a kormányt, a kül/belföldi ellenzék, és végül megtörik a kormány, és megbuktatják.
De azt, hogy kidobják, vagy kilépünk, szerintem nem fog bekövetkezni.Vagy meghátrál, vagy megbuktatják.
Illetve ha amit fentebb említettem, még idén bekövetkezik, (szavazati jog/pénzmegvonás) azt azért már nehezen lehet majd megmagyarázni, és könnyen lehet hogy a jövő évi választásokba fog kerülni.

impala 2013.04.01. 17:32:06

@guu: nem vagyok fidesz fan, de végre leírta valami a tutit.
csak néztem, hogy ezt senki nem veszi észre.

nevetőharmadik 2013.04.01. 17:40:36

@teknős: Haver, nem vagyok balos, sosem voltam. Igaz, Orbánnal már jó 15 éve nem tudok egyetérteni, és ez sokaknak elég a balos címkéhez. Nem ismerheted persze az összes hozzászólásomat, ezért nem is haragszom nagyon, de amit itt a fejemhez vágtál, azt mind feldughatod magadnak.

Már csak azért is, mert amit itt összehordasz, pont a tojás ára-3,60-as kenyér szintű gondolkodásnak a kiváló példája. De ha úgy érzed, hogy te ezeknél magasabb szinten gondolkodsz, akkor válaszolj arra az egyszerű kérdésre: mi az alkotmányosság lényege? Mutasd meg, hogy nálad megvannak-e a szilárd alapok, vagy csak abban merül ki az okosságod, hogy utálod Gyurcsányt is meg Orbánt is! Mert jobb, ha tudod, hogy ez még pont szart ér.

impala 2013.04.01. 17:45:32

észrevette, csak lassan olvasok, :)

kifordított nagyanyó 2013.04.01. 17:55:25

Mondjuk rühellem vityáékat de nem tudom a németek miért csinálnak ebből gyerekfilmet.

_most_ 2013.04.01. 17:55:46

@guu: dehát ez paródiának nagyon gyenge volt, ilyenkor látszik igazán, hogy mennyire tehetségtelen emberek vannak a jobb oldalon, képtelenek még egy minőségi paródiát is megcsinálni.

panelburzsuj 2013.04.01. 18:10:17

@kifordított nagyanyó:

A közszolgálati gyerekcsatorna híradója minden nap többször jelentkezik.

Híradó: megy benne minden, ami a felnőtteknek menne.

Két percre Orbán is téma lett.

panelburzsuj 2013.04.01. 18:12:26

@panelburzsuj:

Pontosabban: az alkotmánymódosítás volt a téma.

Amocsok 2013.04.01. 18:27:39

@angelosz: Gábor! Ez az igazán szomorú. A HírTV nem is a védtelen gyermekeket célozta meg ezzel a bugyutasággal, hanem a magyarországi felnőtt lakóóóságot. A legnagyobb probléma, hogy célba is ért. Nem vagyunk mi még a 6 éves német gyermek szintjén sem. Ez a nagyon szomorú.

Amocsok 2013.04.01. 18:30:40

@vilagnezet.blog.hu: Már akinek van még mit eltávolítani.

Husz_János_Puszita 2013.04.01. 18:41:33

@teknős:
nem tudom feltűnt-e neked, hogy ez egy jobboldali blog, jobboldali kommentelőkkel. Ellentétben a Fidesszel és a szélsőbalos Jobbikkal.

Husz_János_Puszita 2013.04.01. 18:50:52

@legeslegujabbkor:

A pirosat nézd. A felső jövedelmi tizedek több társadalmi juttatásban részesülnek abszolút értékben, mint az alsók. Semmi szükség rá. Nem a szegényektől akarja senki megvonni a falatot.

A medián nyugdíj egyedül nálunk éri el a medián nettó munkajövedelmet ( 1,01 ).

Husz_János_Puszita 2013.04.01. 19:27:52

@legeslegujabbkor:

"Összehasonlítva az EU-val, elég sikeresen küzdöttünk az elszegényedés ellen."

Nem egészen, mert a nagy állam vezetett az elszegényedéshez, a segélyezés pedig konzerválja azt. Nem motivál tanulásra, álláskeresésre. Itt állunk gy irdatlan tömeggel, aki 23 év alatt nem képezték át magukat, nem tettek szert piacképes készségekre. Egy generáció.

legeslegujabbkor 2013.04.01. 20:16:52

@Husz_János_Puszita: Hát jó. Az első probléma ezzel az éves nettó jövedelem összehasonlításánál, hogy az utolsó tized a juttatásokkal együtt nagyon megugrik, és ezzel lesz 7-szeres a különbség, de csak a társadalom tizede keres kiugróan, és nekik tényleg fölösleges bármilyen külön támogatási forma.
A másik, hogy a szociális juttatások több éve stagnálnak, a munkajövedelmek viszont csökkennek, tehát nem a segély sok, hanem a munka kevés, én fordítva látom az ok okozatot, mint te.
Tudom, hogy úgy gondolod, hogy ha normális szintre hozzuk a nyugdíjakat és a legszegényebbek juttatásait, akkor elveszünk attól a rétegtől, amelyik konkrétan dolgozik, de azzal vitatkoznék, hogy elkényelmesít ez a fajta gondoskodás. 28%-nak segítség kell a megélhetéshez.

Husz_János_Puszita 2013.04.01. 21:56:24

@legeslegujabbkor:

Már írtam, hogy nem a szegényektől kell elvenni, hanem attól, aki nem szorul rá. Rászorultság elve. Ha nem kiadáscsökkentéssel akarod tartani a költségvetés hiányát, nem is bevételnöveléssel, akkor hogyan?

Akkor csak a hitelfelvétel marad.

legeslegujabbkor 2013.04.01. 22:12:23

@Husz_János_Puszita: A véleményem ugyanaz, az államnak van egy csomó fölösleges kiadása, és az ellátó rendszerek is pazarlóan működnek. Ezt mondhatjuk úgy is, hogy olyanokhoz megy a pénz, akik nem létszükségben vannak, ebben egyetértünk, meg azt is, hogy az egészségügy, önkormányzatok, vagy az oktatás átszervezését én nem így képzeltem, meg úgy is, hogy számolatlanul ömlik haszontalan beruházásokba.

Kandeláber 2013.04.02. 08:43:53

Akinek a ciprusi vagyondézsma után még maradtak illúziói az Unióról vagy Németországról, az vagy meg is meg is érdemli, vagy bigottabb mindenkinél.
Azóta ugyanis lényegtelenné vált minden kis gyerekcsíny, a lényeg az, hogy senki tulajdona vagy bankbetéte nincs biztonságban, bankmentés jelszóval bármikor einstandolni lehet.
Ezeknek megtetszett a manyup lenyúlás, mostantól nincs megállás.
Az EU megérett a pusztulásra.

I_Isti 2013.04.02. 11:36:42

@Kandeláber: Az a rossz hír viszont benne van, hogy Magyarország hamarabb fog kipukkanni, mint az Unió.

Kandeláber 2013.04.02. 13:43:43

@I_Isti: Benne van, az kétségtelen.

leponex 2013.04.03. 01:04:21

@nevetőharmadik:
"miről beszélek. Én nem a 89-es alkotmányról beszélek, hanem a szellemi alapról, az alkotmányosság, mint eszme ismeretének meglétéről a fejekben."

Ne haragudj, viccnek gondolom a 'szellemi alapokról' való értekezésedet a többi kommented alapján.

Például:
"Ugyan miért repült rá a Fidesz az oktatásra, ha nem azért, hogy a lehető leghamarabb, gyerekkorban agymossa a magyar embereket? 2014. előtt ugyan nem valószínű, de már nem elrugaszkodott elképzelés az sem, hogy Orbán-portré lógjon az óvodák falán"

Lehet-e értelmesen bármiről is vitát folytatni egy ilyen színvonalú kommentelővel?

És még Te képedsz el a FELNŐTT lakosság körében vélelmezett politikai nevelés hiányosságairól.

Pótolnod kéne ezeket, aztán foglalkozni fennköltebb alkotmányossági lényeglátással.

Utána talán nem írnál le ilyen alkotmányosan aggályos hozzászólást:

" nem is haragszom nagyon, de amit itt a fejemhez vágtál, azt mind feldughatod magadnak."

De ha Neked ez a szilárd alap ...

Üdv!

leponex 2013.04.03. 01:06:43

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Sikerült meglátnod a lényeget."

Veled kapcsolatban nem először :)

leponex 2013.04.03. 01:08:07

@Alonee:
" valami érdemit lehetne?"

Mire?

leponex 2013.04.03. 01:22:39

@legeslegujabbkor:
" Valóban nem lehet elégszer elmondani, hogy ha egy költségvetést csak plusz adók kivetésével"

Lehet mással is, nyugdíj, szociális támogatás, minimálbér csökkentésével, közszféra létszámleépítésével, ... meg lehet így is.

'a gazdaság megfojtásával'

Ha pénzt vonsz ki a rendszeróből, ami a keresletet csökkenti, a gazdaság szintén nem jár jól. A plusz adók nagyrésze a multikat terheli, eddig ezt nem próbálták. Ki fog derülni, megy-e.

'és az emberek megtakarításának adóztatásával'

?? Mire gondolsz, csak nem Ciprusra?

' sőt ellopásával lehet minimális hiánnyal fenntartani'

Gondolom, itt az állami nyugdíjalapból kilopott ( és külföldi alapkezelgetőknek ingyen átadott zéró befektetéssel, zéró kockázatvállalással fix jutalékért állami garanciavállalás mellett ) államadósságból finanszírozott manyupra gondolsz.

Akkor Te lehetsz a 10-ből az az 1, aki még most is azt hiszi, hogy ez egy magánmegtakarítás elrablása volt.

" akkor az a költségvetés ROSSZ."

Nem tudom, melyik a jobb, ez a 2%-os deficites rossz, vagy a Gyurcsány-féle 10% deficites a jó.
Lehet választani.

nevetőharmadik 2013.04.03. 08:38:56

@leponex: A kommentem színvonalát kritizálod, a tartalmát, vagy a stílusát? Mert elég egyszerű azzal lesöpörni az asztalról, hogy "színvonaltalan", ehhez nem kellett megerőltetned magad, de ez így nem is vita. Majd ha a tartalomról beszélsz, akkor lesz vita.

És igen, elképedek, rajtad is, mert tökéletesen összekevered a szalonstílust meg a diplomatikusságot a politikai műveltséggel. Nem voltam diplomatikus, de Petőfi sem volt az, amikor kurvaannyába küldte el a németet, de az alkotmányosság, szabadság mibenlétéről attól még elég jó elképzelései voltak. Az alkotmányosságnak nem a "fennkölt stílus" a lényege, semmi köze nincs hozzá, és ha az úri presziőz orrodnak büdös a csomagolás, az a te egyéni problémád. Erőltesd meg magad, bontsd ki, értsd meg azt amit mondtam, és ha nem tudod megérteni, még kérdezhetsz is.

Ám pont azért, mert a csomagolásig jutsz el (ahogy rengeteg ember így van vele), folyamatosan nyeletik le veled és velük az ostobaságot és lényegtelen, olykor gonosz dolgokat is, és észre sem veszitek.

És mi ez az ütődött baromság, hogy "ha nekem ez a szilárd alap"? Nem szégyelled magad így elhazudni azt, amit mondtam? Sehol sem állítottam, hogy a stílus az alap, vagy egy vád visszautasítása az alap, hanem azt állítottam, hogy az alkotmányosságról és szabadságról való helyes gondolkodás az alap.

Még mindig csak arról győzöl meg, hogy a 90% alap nélküli közt vagy. Most próbáld máshogy!

leponex 2013.04.03. 19:03:24

@nevetőharmadik:

Még mindig csak arról győzöl meg, hogy a 90% alap nélküli közt vagy. Most próbáld máshogy!'

Jó, megpróbálom máshogy.

Hogy ne beszéljünk el egymás mellett, összeszedtem a (mostani) hozzászólásaidat:

nevetőharmadik 2013.03.31. 12:30:48
Ugyan miért repült rá a Fidesz az oktatásra, ha nem azért, hogy a lehető leghamarabb, gyerekkorban agymossa a magyar embereket? 2014. előtt ugyan nem valószínű, de már nem elrugaszkodott elképzelés az sem, hogy Orbán-portré lógjon az óvodák falán - pusztán ismeretterjesztési céllal, persze.

A politikai nevelésre visszatérve: valami elképesztő hiányosságok mutatkoznak meg a FELNŐTT lakosság körében. És itt nem arra gondolok, hogy valaki tudja-e, hogy ki kommunista és ki fasiszta, hanem hogy 10 emberből 9 bután bámul, ha meg kéne mondania, hogy mi az alkotmányosság lényege. Például. És lövésük sincs arról, hogy mit jelent a "magántulajdon szentsége", és mit jelent ennek a csorbulása. Az emberek, az egész értelmesek is a tojás áráig jutnak el, de az alapokat magasról leszarják. Még sosem gondoltak bele.

Aztán csodálkoznak, hogy nem sikerült szilárd társadalmat, országot építeni. De hát szilárd alapok nélkül hogy?

nevetőharmadik 2013.04.01. 14:35:23
@leponex: Te sem az az egy vagy a 10-ből, ha ennyire nem fogtad fel, miről beszélek. Én nem a 89-es alkotmányról beszélek, hanem a szellemi alapról, az alkotmányosság, mint eszme ismeretének meglétéről a fejekben.

nevetőharmadik 2013.04.01. 14:58:58
@mojszipupi: Tévedsz. Semmi sem rázza fel a fideszes hadsereget. Ha összeomlik az ország, ha nincs munkahely, ha nyomor van, ha kidobnak az EU-ból, akkor is az EU, a multik, a pénzvilág meg a ballib-összeesküvés a hibás, meg a kiszolgálóik. Akkor jön, hogy feldúlják az áruházakat, felakasztják a gazdagabbakat, és felkoncolják a nem-fideszeseket, már aki itt maradt még.

nevetőharmadik 2013.04.01. 17:40:36
@teknős: Haver, nem vagyok balos, sosem voltam. Igaz, Orbánnal már jó 15 éve nem tudok egyetérteni, és ez sokaknak elég a balos címkéhez. Nem ismerheted persze az összes hozzászólásomat, ezért nem is haragszom nagyon, de amit itt a fejemhez vágtál, azt mind feldughatod magadnak.

Már csak azért is, mert amit itt összehordasz, pont a tojás ára-3,60-as kenyér szintű gondolkodásnak a kiváló példája. De ha úgy érzed, hogy te ezeknél magasabb szinten gondolkodsz, akkor válaszolj arra az egyszerű kérdésre: mi az alkotmányosság lényege? Mutasd meg, hogy nálad megvannak-e a szilárd alapok, vagy csak abban merül ki az okosságod, hogy utálod Gyurcsányt is meg Orbánt is! Mert jobb, ha tudod, hogy ez még pont szart ér.

nevetőharmadik 2013.04.03. 08:38:56
@leponex: A kommentem színvonalát kritizálod, a tartalmát, vagy a stílusát? Mert elég egyszerű azzal lesöpörni az asztalról, hogy "színvonaltalan", ehhez nem kellett megerőltetned magad, de ez így nem is vita. Majd ha a tartalomról beszélsz, akkor lesz vita.

És igen, elképedek, rajtad is, mert tökéletesen összekevered a szalonstílust meg a diplomatikusságot a politikai műveltséggel. Nem voltam diplomatikus, de Petőfi sem volt az, amikor kurvaannyába küldte el a németet, de az alkotmányosság, szabadság mibenlétéről attól még elég jó elképzelései voltak. Az alkotmányosságnak nem a "fennkölt stílus" a lényege, semmi köze nincs hozzá, és ha az úri presziőz orrodnak büdös a csomagolás, az a te egyéni problémád. Erőltesd meg magad, bontsd ki, értsd meg azt amit mondtam, és ha nem tudod megérteni, még kérdezhetsz is.

Ám pont azért, mert a csomagolásig jutsz el (ahogy rengeteg ember így van vele), folyamatosan nyeletik le veled és velük az ostobaságot és lényegtelen, olykor gonosz dolgokat is, és észre sem veszitek.

És mi ez az ütődött baromság, hogy "ha nekem ez a szilárd alap"? Nem szégyelled magad így elhazudni azt, amit mondtam? Sehol sem állítottam, hogy a stílus az alap, vagy egy vád visszautasítása az alap, hanem azt állítottam, hogy az alkotmányosságról és szabadságról való helyes gondolkodás az alap.

Még mindig csak arról győzöl meg, hogy a 90% alap nélküli közt vagy. Most próbáld máshogy!

Még mielőtt restellkedni kezdek az elhazugságom miatt, kérlek jelöld már ki nekem segítségképpen, melyek azok a mondataid, amelyekből kiderül, mit értesz ezen:
’hogy az alkotmányosságról és szabadságról való helyes gondolkodás az alap.’

Annyit tudtam kivenni belőlük, hogy ölég lesújtó véleményed van arról a bugris 90%-ról, van aki feldughatja magának a véleményét, nekem meg ’ az úri presziőz orrodnak büdös a csomagolás’ argumentációt szánod.

Biztatlak, mert engem a neten való páréves bóklászásom abban a hitemben erősített meg, hogy bármiféle ezzel ellentétes tapasztalat, látszat sem tántoríthat el attól, hogy alapvetően minden kommentelő jóra törekszik, tiszteletben tartja mások övétől eltérő véleményét, a vitában érveket próbál használni, és csak egészen indokolt esetben minősíti vitapartnereit.

De ahogy gondolod.

legeslegujabbkor 2013.04.03. 20:49:53

@leponex: Mivel a bevétel növelése adókkal egyre inkább belátható, hogy nem megy, mert ha nincs gazdaság előbb utóbb nem lesznek adók sem, tehát a gazdaság megfojtásával sokkal kevesebb adó fog befolyni. A költségcsökkentést tartom járható útnak, és @Husz Jánossal erről írogattunk. Mennyit lehet csökkenteni a társadalom tehetősebb felé elszórt támogatásokból, és miért nem olyan beruházásokat támogatunk, amikből profitálhatunk. Teljesen elhibázottnak tartom a felsőoktatás "átalakítását", az egészségügyben pedig csak annyi történik, hogy a kórházakat, sőt az alapellátást sem tudjuk fenntartani, de a megoldást senki nem meri meglépni. Helyette nem sorolom, milyen hülyeségekre megy el a pénz, de mind egy-egy haver zsebében landol, akiknek az adózását is meg lehet nézni. (közmunkásokkal, veszteséget kimutatva)...

leponex 2013.04.04. 01:38:16

@legeslegujabbkor:

- a 2,1% hiány mintha ellentmondani látszana ennek.

Az 'ortodox' módszer ugye a költségcsökkentés, azaz a költségvetési megszorítás, ami eddig mindenhol azonnali gazdasági visszaesést okozott, nem is lehet más. Paul Krugmant hadd idézzem:

'Az európai döntéshozók azonban csökönyösen ragaszkodnak ahhoz a téves úthoz, amelyet kijelöltek maguknak – írja Krugman, majd így folytatja. Valószínűleg sikerülni fog nekik eljutni odáig, hogy újabb hitelekhez juttassák a nehéz helyzetbe került országokat, amivel esetleg sikerül elodázniuk az azonnali összeomlást. Ugyanakkor nem hajlandóak szembenézni egy alapvető ténnyel – nevezetesen, hogy a szilárd lábakon álló országokban alkalmazott lazább, növekedésösztönző fiskális és monetáris politika nélkül minden erőfeszítés hiábavalónak fog bizonyulni.

A pénzügyi és gazdasági válságra és a perriférán elhelyezkedő országok állampapírjaival szembeni befektetői bizalomvesztésre az Európai Unió azzal válaszolt, hogy könyörtelen fiskális szigort– mindenekelőtt a közkiadások lefaragását – kényszerítették rá a bajba jutott adósországokra. Vajon működőképes lehet-e egy ilyen stratégia ? – teszi fel a kérdést a Nobel-díjas közgazdász.'
*****

Orbánt szintén erre akarták 'kényszeríteni', az IMF-es hiteltárgyalások menete is ezt bizonyította.

Talán emlékszel a kormányváltás idejére, Bajnainak a 'kőbe vésett' 2.7 % hiányát csak engedték 3,6%-ra (ha jól emlékszem) elmenni, de a BKV, az egészségügy, a MÁV ezermilliárdos rejtett hiányára való tekintettel semmit nem engedett az Eu egy tapodtat sem az új kormánynak.

A 'manyup' elsikkasztott pénzeinek visszaszezésével, az unortodox különadókkal mégis sikerült az ésszerűtlenül megkövetelt deficit alá mennie.
Az bizonyos, hogy a terheknek csak egy részét tudták áttolni a lakosságra, a szimpla költségcsökkentéssel szemben.

Az egykulcsos adó ( ami alig különbözött amúgy Bajnai szja-rendszerétől) szerintem még így is elfogadható, ha az adójóváírás kivezetését elnyújtották volna. Talán gyorsan túl akartak lenni rajta, hogy a választások előtt már csak az előnyei maradtak volna meg.

" és miért nem olyan beruházásokat támogatunk, amikből profitálhatunk."
Ha jól értettem az indoklásokat, az uniós pénzek felhasználásának területein már nem lehetett változtatni, saját forrás meg évek óta nem volt fejlesztésre.

A felsőoktatáson olyan nagyot nem változtattak, hiszen az 'önfinanszírozás' felé tett elhamarkodott lépéseket gyorsan visszavonták, látván a 'váratlan' ellenállást.
Pedig érdemes lenne tényszerűen megvitatni, hiszen a direkt állami finanszírozás helyébe tervezett teherviselés elosztotta volna azt az állam, a piaci szereplők ( munkáltatók ) és a diplomások között.
( Gyurcsány az öszödi előadásában szinte majdnem ugyanezt a modellt tervezte. )
Így bárki bejuthatott volna bármelyik egyetemre, csak az ott elért tanulmányi eredményén múlott volna a diplomaszerzése.
Most a többiek adójából finanszírozzuk azok diplomáját is, akiknek amúgy eszük ágában sincs itthon dolgozni érte valamennyit.
Finanszírozzuk a sok-sok kommunikáci-média-népművelő-könyvtáros-... , de ilyen munkáthoz soha nem jutó diplomást.
(Az Elte remek bölcsészeinek sokaságát szándékosan nem említem, de olvasd el néhány oktatójuk lesújtó véleményét a színvonalról)

Az egészségügyben ( és a közoktatásban ) vagy állami finanszírozás és 'üzemeltetés', vagy magánbiztosítók és magánkórházak működőképesek szerintem, a kettő keverése garantált csőd. Az 'önkormányzati fenntartású' de állami finanszírozású rendszer szintén.
Bár az teljesen nyilvánvaló, hogy az ennyire alulfinanszírozott egészségügyben az alapellátás fenntartása is illuzórikus.
A 'megoldás' tényleg az lehetne, hogy nyilvánvalóvá tesszük, ennyi pénzből ennyi ellátást lehet nyújtani. Aztán eldöntjük, hogy mennyi járulékot szedjünk be, és abból mire jut mindenkinek.
Akinek pénze van, az meg mehet magánkórházba.

Természetesen a mindenkori haveri zsebeken túl sok 'hülyeségre' megy/ment/menni fog pénz, de ez igazán nem nagy tétel az összeshez képest.
Például az éves hiány kétszerese megy el az értelmetlenül felvett hitelek kamataira. Törlesztés nélkül, természetesen.
Elmegy 200-300 Mrd az MNB-ben hitelből felduzzasztott 'devizatartalékra', amihez nem szabad hozzányúlni, mert az a hitel visszafizetésének a fedezete... Ügyes, ugye?

legeslegujabbkor 2013.04.04. 18:05:45

@leponex: Hát akkor:
Nem a költségvetési megszorítás az oka a gazdasági visszaesésnek, hanem a rosszul, rossz helyre kivetett és egyre emelkedő adók. A növekedés-ösztönzés nem azt jelenti, hogy a költségvetés kiadási oldalát ugyanúgy hagyjuk vagy pláne növeljük.
Egy kormány nem csinálhat minden évben 5-7%-os hiányt, ez ellen minden számolni tudó embernek föl kell lépni.
A mostani egykulcsos adó eléggé különbözik Bajnai rendszerétől, már csak a gyermekek után járó adókedvezmények miatt is.
A nyugdíjpénztárakban vezetett hosszú távra félretett pénzek elvétele, és a kivetett különadók következménye lett, hogy a megtakarítási és a beruházási hajlandóság lefékeződött.
Az Uniós beruházásokat az új kormány rögtön leállította, az új támogatásokat nem pályáztatta meg addig, amíg biztos nem lehetett benne, hogy minden fejlesztési pénzre a haveri kör teszi rá a kezét.
A felsőoktatásban nem finanszírozunk semmilyen fölösleges diplomát. Az egyetemektől már elvonták az összes pénzt, amiből az oktatók bérét és a létesítményei fenntartását fedezte volna. A költségtérítés miatt sokkal kevesebben jelentkeztek egyetemre, ezért eltűnnek a tanulni vágyó fiatalok, és eltűnnek az egyetemek is a pénzhiány miatt. Gyurcsány nem erről a modellről beszélt, de az a Fidesznek amúgy sem tetszett, ne hivatkozz rá.
A Fidesz a jogász és a közgazdász képzést nem támogatja, szóval miért hazudsz? Az egyetem utáni munkavégzésről pedig ne beszélj félre ilyen százalékos munkanélküliségnél.
Az egészségügyet minden európai országban vegyes rendszerben tartják fenn, és most nem az övék van csődben.
Ha sokallod az állam hiteleit, és nem akarsz adós lenni, miért támogatod a Fidesz különböző pénznemekben kibocsájtott kötvényeit kifizethetetlen kamatokkal?

leponex 2013.04.05. 01:03:50

@legeslegujabbkor:
"Nem a költségvetési megszorítás az oka a gazdasági visszaesésnek, hanem a rosszul, rossz helyre kivetett és egyre emelkedő adók."

:) Van benne logika, hiszen épp a költségvetési megszorítást ( a költségcsökkentést) hiányolják Orbántól.
No de akkor hova lehetett volna 'jól' kivetni 'jó' adókat?
A költségvetési kiadásokból amúgy a kormány számtalanszor húzott ezzel együtt is, a kommunikációja ennek elfedésére elég hatékony volt.
Azaz a kívánt 'ortodox' eszközökkel ő is élt, csak módjával.

"Egy kormány nem csinálhat minden évben 5-7%-os hiányt"

Pontosabban nem csinálHATNA. De nézd meg a hiány alakulását mondjuk 2002-től ...
A balliberális kormányzat alatt emiatt az államadósság majd a duplájára nőtt. (De ezt nyilván Te is tudod)
Hány számolni tudó szakértő lépett fel akkor ellene?

"A mostani egykulcsos adó eléggé különbözik Bajnai rendszerétől, már csak a gyermekek után járó adókedvezmények miatt is."

Sajnos igazad van.

Egy biztonsági őrnél alkalmazott kutya költségeinek nem csak az adóját lehet visszaigényelni, de a teljes költség is leírható, míg egy leendő munkavállaló felneveléséhez szükséges költségeket nem csak az ÁFA sújtja, de a munkabér után még ugyanannyi adót is megfizet a munkáltató és a munkavállaló TB, Szja, egyebek formájában.
Ennek egy részét ismeri el (végre) az állam. Kis lépés, de jó irányba.

"Az Uniós beruházásokat az új kormány rögtön leállította, az új támogatásokat nem pályáztatta meg addig, amíg biztos nem lehetett benne, hogy minden fejlesztési pénzre a haveri kör teszi rá a kezét."

Ne haragudj, de ez így nettó hoax ;-)

"A felsőoktatásban nem finanszírozunk semmilyen fölösleges diplomát."
Nem.
A Klinghammer egy lúzer, fogalma sincs a felsőoktatásról.

De hogy popppulista is legyek:
"A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Diplomás Pályakövetési Rendszerének kutatása kimutatta: minden ötödik diplomás a végzettségénél alacsonyabb szintű munkakörben dolgozik. Egyes képzések esetében azonban már annak is örülni kell, ha az ember egyáltalán munkához jut.

A pécsi egyetemisták körében végzett (nem reprezentatív) felmérésünkben a legfeleslegesebb képzéseknek az andragógiát (felnőttképzés) és a szabad bölcsészetet (a kommunikáció, esztétika, filozófia és etika egyvelege) jelölték meg a hallgatók. A kérdezősködésünk pikantériája, hogy többen a saját szakukat tartották időpocsékolásnak."

"Gyurcsány nem erről a modellről beszélt, de az a Fidesznek amúgy sem tetszett, ne hivatkozz rá."

Azért mégis megtenném, a fidesz elvetett modelljében valójában csak a külföldön munkát vállalónak kellett volna fisszafizetni a képzési költségeket, amíg Ferencnél:

" Mindeközben természetesen megjelennek olyan, az egyéni hozzájárulást jelentő fizetési kötelezettségek is, mint a felsőoktatásban a diplomakölcsön, ami ugye ausztrál módszerként vonult be a sajtóba. A képzésről, a képzés költségeiről a hallgató számlát kap és a képzés költségeit elkezdi visszatéríteni akkor, hogyha jövedelme a minimál, a havi minimálbér negyvenszeresét elkezdi meghaladni évente"

"A Fidesz a jogász és a közgazdász képzést nem támogatja, szóval miért hazudsz? "

Valóban, egy kicsit elnagyoltan állapítottam meg, hogy "A felsőoktatáson olyan nagyot nem változtattak", elnézést kérek. Azért ez nem tűnik olyan rettentően nagy strukturális változtatásnak.

"Az egészségügyet minden európai országban vegyes rendszerben tartják fenn, és most nem az övék van csődben."

Ja.

Volt egy remekül finanszírozott, magas színvonalú egészségügyünk, amit a fidesz három év alatt csődbe vitt. Ugye?

"Ha sokallod az állam hiteleit, és nem akarsz adós lenni, miért támogatod a Fidesz különböző pénznemekben kibocsájtott kötvényeit kifizethetetlen kamatokkal?"

Egyrészt nem támogatom, de ebben semmiféle szabadságom nincs. Nem is volt. Nem is lesz.

Amint már említettem, ( amit persze Te ugyanúgy tudsz) ennek az az előzménye, oka, hogy örökségbe kapott egy csinos adósságot, és annak kamatait valamiből ki kellett fizetni. Ahogy ezt eddig minden kormány kénytelen volt.
A most kibocsátott kötvények kamatai amúgy jó tíz %-kal alacsonyabbak, mint az államcsőd elodázásához ajándékba kapott IMF hitel kedvezményes kamata ...

Természetesen lehetne még a Rosszabbik koncepcióját is elővenni a kamatfizetés könnyítése érdekében, az adósságelengedés, átütemezés lehetőségét.
Gondolod, hogy ez használható megoldás lenne?

leponex 2013.04.05. 01:23:02

@legeslegujabbkor:
"A nyugdíjpénztárakban vezetett hosszú távra félretett pénzek elvétele, és a kivetett különadók következménye lett, hogy a megtakarítási és a beruházási hajlandóság lefékeződött."

Ez megér egy külön hsz-t.

A 'manyup' - amint azt Te is pontosan tudod) NEM a munkavállaló félretett pénzéből lett felhalmozva.

Az állami nyugdíj kifizetésének alapjául szolgáló nyugdíjjárulékot terelték át 'magánszámlákra', ráadásul KÖTELEZŐEN az újonnan munkába állóknál.
Mivel a nyugdíjat nem csökkentette a Horn kormány ( a választások köztudottan a nyugdíjas szavazókon dől el, sajnos ), ezért államadóssággal lehetett csak fedezni.
Azaz NEM MEGTAKARÍTOTTUNK, hanem ELADÓSODTUNK.

Nem pénzt, hanem adósságot tettünk félre utódaink számára.
Mert egyrészt semmiféle garanciát nem vállalt az alapkezelő a majdan kifizetendő nyugdíjakra, se a felhalmozott vagyonra, se annak hozamára.
Ami fix pont volt a rendszerben, az a magas fix jutaléka a külföldi tulajdonú alapkezelgetőnek.

Ha azt mondod, hogy ezeket a hosszú távra félretett pénzeket az adófizetőktől vették el, akkor közel jársz az igazsághoz.

Magad is beláthatod ennek abszurditását.
Mint ahogy belátta ezt maga a javaslattevő Világbank is, ha jól emlékszem.

Hogy a manyup megszüntetése hogyan csökkentette a beruházási hajlandóságot, arra kíváncsi lennék ;-)

Szerintem az államadósság egyszeri nominális csökkentése, valamint az ezzel összefüggésben csökkenő CDS felár inkább pozitív hatással bír.
süti beállítások módosítása