Amit az elmúlt napokban átélt az ország, hogy március közepén ért bennünket a téli szezon legdurvább hófúvásos krízise, két dologra világított rá: hogy vészhelyzetben az ország lakossága összetart, a beavatkozó hivatásos és önkéntes mentőerők motiváltsága kiemelkedő, és hogy vezetési szinten alapvető hibákat tudunk elkövetni. Persze, kritizálom majd a mostani kormányt is, de van egy olyan érzésem, hogy más színezetű vezetés esetén sem lett volna nagyságrenddel jobb teljesítmény ez utóbbi terén.

Az első, és meglehetősen fontos kérdés az, hogy milyen volumenű megelőző intézkedéseket szabad/lehet/merünk megtenni akkor, amikor a fenyegető időjárási helyzet még nem következett be, csak egyre valószínűbb? Kiadható-e általános felhívás vagy felkérés arra, hogy senki ne induljon útnak akkor, amikor a förgeteg még nem csapott le? Ide is elérünk mindjárt, van azonban egy csomó határfeltétel és aprómunka, amely majd meghatározza a mentés lehetőségeit. Először is: mekkora a katasztrófavédelem mozgósítható beavatkozó létszáma és felszereltsége? Mennyire igaz, hogy a tényleges akciólétszámban elbocsátások történtek, miközben az adminisztratív szintet felduzzasztották? Mennyire "naptár szerint" működünk? - kérdezem, mivel Bakondi tábornok "télügyi biztosi" megbízatása február 28-ig tart. Tényleg leszereltek hóvédő provizóriumokat a főutak mellől az utóbbi napokban, már a tavaszra készülve? Valóban azért nem volt elegendő hókotró, mert megkezdődött a tavaszi műszaki átalakításuk úttisztívóvá? Tényleg már csak egy századnyi tankunk van hadrendben a tatai laktanyában? - megjegyzem, ha ez utóbbi tényleg igaz, akkor azért a legkevésbé a mostani kormány felelős. (Az utóbbi napok blogposztjainak komment-terméséből válogattam, és mivel ellenőrizni nem tudtam, kérdés formájában fogalmazom meg mindet.)

Van-e akcióterv, történt-e helyszíni gyakorlat arra, hogy ilyenkor mi a teendő? Van-e protokoll arra, hogy 50 kilométeren beállt autópályával mit lehet kezdeni - akkor, ha az egyik pálya szabad, és ha mind a kettő beállt? Eddig láthatóan nem volt, hogy a jövő héttől lesz, abban majdnem biztos vagyok.

Akkor most kanyarodjunk vissza szerda estéhez, csütörtök reggelhez. A meteorológiai jelentés szerdán már 80% feletti biztonsággal előrejelzi a 12-24 órán belül bekövetkező ítéletidőt, ami még nincs itt. Pedzegetik is a híradásokban. Nyilván minden útnak indulóban felmerül a kérdés, mit tegyen ezzel? Március van, havat, szelet mondanak, induljak vagy nem? Ugyanez a kérdés felmerült-e valahol a katasztrófavédelemben is? Megnyomjam a gombot, vagy nem? Aki megnyomhatja: gondolt-e rá? (biztosan igen) Kiálthatok-e farkast, amikor még nincs itt, és van 10% esély, hogy esetleg mégsem olyan szigorú? A blogokban a "kormánypárti" kommentek meglepő egységben mondják, hogy "minek indultak útnak", ám az útrakelők dilemmája a védelmi szervezetben is fel kellett merüljön.

Ráadásul ilyen esetekre van több éve, már a mostani kormány idején kidolgozott eljárás: két éve élesben tesztelték a közmédia és a kereskedelmi tévék által kötelezően továbbítandó azonnali és két órán belül sugárzandó vészhelyzeti figyelmeztetés rendjét, emlékszünk: "Középföldén szélvihar várható". Hát most pont itt nálunk volt várható a szélvihar és a hófúvás, de ezt a rendszert senki nem aktiválta, pedig pont erre a helyzetre találták ki. Abban pedig biztos vagyok, hogy ha megteszik, akkor sokkal kevesebben vágnak neki az útnak! Nem tették meg, érdekes módon nem tették meg akkor sem, amikor a rendőrség csütörtök este már kezdte lezárni a dunántúli településekről kivezető utakat, amikor már nagyjából mindenki számára világos volt, hogy nem érdemes nekivágni.

Csütörtök reggel a förgeteg először a Dunántúl délnyugati részére és a Bakonyra csapott le, a 8-as főút már délelőtt járhatatlanná vált, néhol látni sem lehetett a száguldő hótól. A dunántúli autópályák közül először szakaszosan az M7-es, majd valamikor délután az M1-es is beállt, 50 kilométeres mega-dugóval. Valamikor csütörtök délelőtt meg kellett volna nyomni a gombot, hogy nemcsak a hobbitok és tündék, de az autósok se vágjanak neki a dunántúli utaknak. Én ezt tartom az első komoly operatív hibának. Nem történt hivatalos, nyomatékos, szabványosított riasztás - innen már nem a megelőzés, hanem az előállt krízis felszámolása volt a feladat.

A második komoly operatív hiba az volt, hogy a krízis ténye mennyire nem jutott el sem a köztudatba, sem a közmédiába, sem - egyes intézkedések elmaradásából következtethetően - a vezetési törzshöz, már ha akkor működött ilyen. Az ország péntek reggel szembesült a helyzettel, nem azzal, hogy most aztán "senki sehová" a Dunántúlon, hanem hogy ezrek estek egy éjszakára és még ki tudja meddig a hó fogságába. A katasztrófavédelem irányítása számára is ekkor válhatott nyilvánvalóvá, hogy a helyi erőkkel nem oldható meg a helyzet. A honvédség Facebook-csoportját követve péntek délelőtt jöttek a hírek az alakulatok bevetéséről. Miközben a mentők, a rendőrök, katasztrófavédelmisek nyilván dolgoztak már a behavazott utak mentén, az úton ragadtak ebből sokszor semmit nem láttak, a központi irányítás mintha csak péntek délelőtt éledt volna fel, amikor pl. az utak menti települések vezetése, lakossága, a helyi média már fél napja "szolgálatba helyezte magát".

Ami kifejezetten a mostani kormányt célzó kritikám: láthatóan nem működött a helyettesítési rend. A miniszterelnök Brüsszelben, fontos tárgyaláson, "igazoltan távol", de ki helyettesíti? Semjén miniszterelnök-helyettes Kézdivásárhelyen lovagol. Bravó. Őt ki helyettesíti? Pintér Sándor belügyminiszter péntek délelőtt 11 órakor hirdetett vészhelyzetet, akkortól vált a kormány észrevehetővé az ügyben. Lehet vitatni a tevékenységét, én nem teszem (talán csak ezt: ha már nem volt központi döntés a riasztásról, hát elég visszás a hasonló egyéni döntésekért az utakon rekedteket hibáztatni): ami a legfontosabb, hogy láthatóvá tette; van központi irányítási szándék. Ami egyértelműen hiba, hogy ez legalább 12 órát késett, és nem tudom, hogy ez kin múlt.

Fotó: Dr. Czeglédy Csaba

A pénteki, késői központi beavatkozás miatt sajnos maradtak olyan hó-foglyok, akik csak péntekről szombatra virradó éjjel szabadulhattak, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy az igen hideg szombati hajnal nem tudott halálos áldozatot szedni. Óriási köszönet illeti ezért az akkor már akár 30. órája a terepen dolgozóknak, a honvédség egységeinek és a fura március 15-i érzéseket keltő, de láthatóan nagyon hiányzó osztrák műszaki segítségnek is. Hogy szombat este a már nem havas M1-es miért állt be újra, azt nem tudom, a híradás szerint a terepen lévő rendőrök sem kaptak tájékoztatást. Nagyobb hiba, hogy nem világos már 2 napja, hogy épp mi történik az M1-es egyes szakaszain, sőt péntek este az is előfordult, hogy olyan híradások mentek ki (pl. a rendőrség honlapján - innen gyorsan törölték -, majd ezt átvéve internetes portálokon is), hogy szabad a pálya, miközben ez még nem volt igaz.

Egy dolgot még hozzá kell tennem. Miközben a Dunántúlon a behavazott utak jelentették a krízist, Északkelet-Magyarországon több százezren maradtak áram nélkül, sokan közülük még most is így élnek, esetleg még napokig. Az áramszünet oka itt, hogy a légvezetékek nagyon megsínylették mind az ónos esőt, mind az erős szelet, de főleg a kettő kombinációját. A nagyfeszültségű gerinchálózat nyilván légvezetékeken marad, de a hálózat kisebb terhelésű részei valószínűleg elvezethetők lennének az időjárásnak nem kiszolgáltatott földkábelen is. Ez nyilván komolyabb beruházást igényelne - ehhez képest most épp rezsicsökkentésre ítéljük e szolgáltatókat, és hogy örüljön mindenki, földalattkábelvezetési adót is kivetünk rájuk. Így aztán e cégek szinte biztosan nem fognak nekiállni e fejlesztésnek, a kockázatokat most jópáran a bőrükön érezhetik.

Utolsó kérdésem: ki ellen kell a TEK-nek páncélozott szállító harcjármű?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!