Az elmúlt napokban volt szerencsém többször is gyülekezési jogomat gyakorolva kifejezni véleményemet az alaptörvény negyedik módosítása ellen, illetve kérve a köztársasági elnök urat, hogy ne írja alá azt. Feltételezem, lesz még alkalmam erre a közeljövőben. Az elnöki aláírás után valószínű, hogy a téma március 15-én is előkerül, sőt akár alapgondolat is lesz. Hadd legyen tehát egy megjegyzésem az ilyen témájú demonstrációk szervezőihez.
Az alkotmánymódosítás nem a cigányokról szól, nem is a melegekről, a bántalmazott nőkről vagy a hajléktalanokról. Természetesen róluk is szól, hatásaiban talán jobban, mint másokról. De a módosítás mindannyiunkról szól, nemre, fajra, vallási meggyőződésre, szexuális irányultságra tekintet nélkül. Minthogy róluk egy kicsit jobban, természetesen megértem, ha elhangzanak ilyen beszédek is. Amikor azonban ezek dominálnak egy műsorban, amikor egy alkotmánymódosítás elleni demonstráció - nyilvánvaló gesztusból, de különösebb ok és magyarázat nélkül - a cigány himnusszal kezdődik, akkor felvetődik a kérdés, hogy jól látják-e a műsor összeállítói a célt?
A cél ugyanis véleményem szerint az, hogy minél több ember menjen el tüntetni a gyalázatos módosítás ellen. Hogy minél több ember értse meg: igen, ez róla szól, róla is szól. Ez az elsődleges cél. A hátrányos helyzetű, diszkriminációval sújtott, a módosítást valószínűleg majd többszörösen megsínylő polgártársaink melletti kiállás pedig ehhez képest - itt és most - másodlagos. És ha a másodlagos cél az elsődlegest akármilyen kicsit is akadályozza, az baj.
Sokan és sokszor mondták már, hogy Orbán leváltásához a baloldal nem elég. Ezzel a mostani helyzetben, bő egy évvel a választás előtt maximálisan egyetértek. A változáshoz konzervatív - a Fidesztől eltérő módon: valóban konzervatív - polgártársainkra is szükség van. Ehhez azonban őket is meg kell szólítani: Molnár Péter beszéde hétfőn találat volt, a Fidesz 89-es programjának felolvasása szintén. Ilyenből kellene több. Sólyom úr, nem akarna fellépni?
Hogy még általánosabban fogalmazzak: a győzelemhez az kell, hogy győztes hangon szóljunk magunkhoz, magunkról. A köreinkben egyébként természetes szolidaritás majd a győzelem után jöjjön, amikor a gyakorlatban is ér valamit.
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!