Az elmúlt héten a többször foglalkoztunk a nyugdíj témakörével. Timár Gábor a 13. havi nyugdíj ötletének felmerülése után írt a gondolat társadalom-romboló hatásáról, a következő cikkben pedig én szorgalmaztam a nyugdíjak csökkentését.
A téma fontosságát és érzékenységét a cikkhez érkező hozzászólások és rekordja is bizonyítja, aktualitása pedig a napokban sem múlt. Pénteken két olyan hír is napvilágot látott, mely világosan mutatja számunkra, hogy a jelenlegi kormányzat sajnos továbbra sem mer szembenézni a nyugdíjrendszer átalakításának kérdésével, sőt rövidtávú politikai céljainak elérése érdekében további feszültségeket kelt a rendszerben.
A KSH január 18-án hozta nyilvánosságra szokásos havi adatsorát a magyar átlagkeresetek alakulásáról (pdf). A dokumentum szerint: "a bruttó átlagkeresetek 4,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2,0%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit" Tekintettel arra, hogy az infláció mértéke 5% volt decemberben, ez azt jelenti, hogy a magyar háztartások nettó reálbér csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni.
Ehhez képest Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjújában úgy nyilatkozott, hogy az idei egyik legfontosabb kérdés, hogy a kormány emelni tudja-e nyugdíjakat. Miközben a jelenlegi felosztó-kiróvó rendszer működési elve alapján, a rendszert fenntartó adófizető aktív állampolgárok jövedelmének értéke csökken, az inaktív eltartottak jövedelmét a kormány növelni akarja, ami egész egyszerűen agyrém.
(Az előző cikk kapcsán, sokan felvetették, hogy az inaktívok is fizetnek adót, mert az ÁFA mindenkire vonatkozik. Ezt az érvelést nem tudom elfogadni, mivel például egy nyugdíjas az aktívok adójából szerzett jövedelméből fizet ÁFÁ-t, vagyis gyakorlatilag egy már egyszer leadózott jövedelmet adóz le újra, nem a saját "termeléséből" fizet ÁFÁ-t. Emellett, ha az egyenlet mindkét oldalán megjelenik ugyan az a tétel - jelen esetben az ÁFA - akkor azt a tételt ki szokás húzni az egyenletből.)
Teljesen világos, hogy jelenlegi formájában a nyugdíjrendszer egyrészt a társadalom szempontjából igazságtalan, másrészt amíg a nyugdíjak mértéke az állam kénye-kedve szerint alakítható, addig az állandó kísértést fog jelenteni az aktuális kormányzó erőnek, hogy ezen a rendszeren keresztül próbáljon szavazatokhoz jutni. Az inaktívok állami eltartásának szocialista/kommunista hagyománya a rendszerváltás után hatalmon lévő összes posztszocialista/neokommunista párt - beleértve természetesen a Fideszt is - munkásságát végig kíséri. Ebből a csapdából csak akkor tud kitörni a magyar társadalom, ha a nyugdíjrendszer kifizetési szisztémája függetlenedik az államtól. Ez csak az egyéni számlák bevezetésével lehetséges. Lássuk miként.
Mindenek előtt szükséges néhány alapszabály lefektetése, melyek sarokkövei az új nyugdíjrendszernek.
- Az állam egy fillérrel sem költhet többet a nyugdíjakra, mint amennyit a befizetők a rendszerbe tesznek
- Fel kell állítani az egyéni számlákat, melyekből a nyugdíj jogosultak a járandóságukat megkapják
- A magán nyugdíj vagyont az Államkincstár kezeli és azt állampapírba fekteti
- Az elrabolt magánnyugdíjpénztári befizetéseket az egyéni számlán jóvá kell írni
A fentebb említett átlagbérrel (221.200,- Ft) számolva egy dolgozó egyszer befizet 10% nyugdíjjárulékot, mely őt, a munkavállalót terheli, ez 22.120,- Ft havonta. Emellett a munkáltatója a munkája után befizeti a bruttó bérének a 24%-át, ami 53.088,- Ft. Ez a két tétel összesen 75.208,- Ft havonta, éves szinten pedig 902.496,- Ft. Számoljunk kicsit ezzel az összeggel. Tegyük fel, hogy 40 éven át egy munkavállaló ezt az összeget megtakarítja. A megtakarítás legyen a legbiztonságosabbnak tekinthető állampapír. Ma a legjobb hozamot az 5 éves futamidejű Prémium Magyar Államkötvény biztosítja, 9,5%-ot. A fentebb is említett 5,2%-os inflációval számolva ez 4,3%-os éves reálhozamot jelent a megtakarítás után. Maradjunk kicsit a földön (remélhetőleg valamikor majd kisebb lesz infláció és nem kell ilyen horror áron finanszírozni a magyar államot) és számoljunk évi 2%-os reálhozammal. 40 év után a megtakarítás reál értéke 54.551.000,- Ft. Ezt az összeget már csak éves lekötéssel, Kamatozó Kincstárjegyben fialtassuk, 6%-on, ez 3.273.060,- Ft, havi lebontásban pedig 272.755,- Ft. Ez az az összeg, amit egy átlagbért kereső alkalmazottnak 40 év munkaviszony után nyugdíjként meg kellene kapnia, miközben közel 55 millió forint örökölhető megtakarítással rendelkezik. Ehhez csupán ez kell, hogy a nyugdíjbefizetései az ő saját számlájára kerüljenek.
Az egyéni számlákat az Államkincstárnak kellene vezetnie, a befizetett összeget pedig állampapírba fekteti. Ezzel az állam kiszámítható, stabil finanszírozási forráshoz jut és nem lesz kísértés a magán nyugdíjvagyon újbóli elrablására sem. A felhalmozott vagyon kamatai szolgálnak a nyugdíjkifizetésre, a felhalmozott tőke vagyon pedig örökölhető.
Természetesen a dolog nem ilyen egyszerű, mégpedig amiatt, hogy ez a rendszer azok számára nyújt vállalható alternatívát akiknek legalább még 25 évnyi munkaviszony van kilátásban. Ebben az esetben a fenti példa számainak felével lehet számolni (~29 millió Ft tőke vagyon, 145.000,- Ft havi járandóság). A jelenlegi felosztó-kiróvó rendszert tehát valamilyen formában addig is fent kell tartani és a társadalmi szolidaritás fenntartása érdekében, minimális formában pedig még utána is. Mi lehet ennek a rendszere?
Az előző cikkemben leírtak alapján, a nyugdíjak befagyasztása és a nyugdíjplafon bevezetése éves 400 milliárd forint megtakarítást hoz a nyugdíjrendszerben. A szomorú helyzet az, hogy ez az összeg még a költségvetési támogatások leállítására is alig elegendő. A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai 2011-ben 2.918 mrd Ft-ot tettek ki. Ebből a járulékbevételek 2.365 mrd Ft volt. A magánnyugdíj befizetések átirányításával 310 mrd Ft-ot nyer ugyan a kassza, de még így is szükség volt közel 250 mrd Ft-nyi állami pótlásra.
Az egyéni számlás rendszer elindításához ennél jóval nagyobb korrekcióra van szükség. Indítsuk a rendszert azzal, hogy a munkavállaló saját 10%-a már az egyéni számlájára kerül, a munkáltató által fizetett 24% pedig a jelenlegi rendszer fenntartását szolgálja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Nyugdíj Alap bevételei azonnal 33%-al csökkenek. Mivel a rendszer fenntartásához szükséges az állami támogatás azonnali megszüntetése is, a Nyugdíjbiztosítási Alap korábbi 2.918,- mrd-os kiadási oldala ezzel a lépéssel ~1.800,- mrd Ft-ra csökken. A korábban már említett 400 mrd-os megtakarítás mellett 700 mrd Ft szűkítésre van szükség a nyugdíjkiadásokban, ami további ~25%-os általános nyugdíjcsökkentést tesz szükségessé. Az állami források megvonásával felszabaduló összeget az ÁFA-csökkentésén keresztül részben vissza lehet juttatni a nyugdíjasoknak is.
Elindult tehát az egyéni számlás rendszer. A 10% saját számlára befizetés immár a magán számlára érkezik, a 24% munkáltatói pedig még a régi rendszerbe. Az aránynak a már fent említett körülbelül 25 év alatt meg kell fordulnia oly' módon, hogy a saját számlára történt befizetés 30% körüli értékre emelkedjen, a maradék 4% pedig a szolidaritási alapon fennmaradó felosztó-kirovó rendszerbe kerül. Az arányok nyilván változhatnak a jövő társadalmának teherbírása függvényében.
Természetesen a két éve elrabolt magánnyugdíjpénztári befizetéseket az egyéni számlákon jóvá kell írni. Ez az alapja az egyéni számlás rendszer felállítását övező bizalomnak, egyben biztosíték arra, hogy a rendszert felállító kormány a továbbiakban nem kívánja folytatni a Kádár-korszak utáni neokommunista kormányok magánvagyont fosztogató hagyományát.
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:
