A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

MSZP: Vakság, rivalizálás, vagy egyszerű alkupozíció?

2012.11.29. 10:47 timargabor

Tegnap az MSZP nevében Mesterházy Attila pártelnök is megtette nyitólépését az Együtt 2014 által felállított sakktáblán. Maguk is együttműködésre, ellenzéki kerekasztal felállítására szólítják fel az Orbánt leváltani igyekvő erőket. Természetesen úgy, hogy a központban ők legyenek, ne pedig Bajnai, aki egy ügyes trükkel három be nem járatott szervezetből látszik kovácsolni már mérhető politikai hatású szövetséget. Ez nyilván nem aratott osztatlan sikert a stabil szavazói bázist, és - ami talán még fontosabb - kiépített országos infrastruktúrát birtokló szocialistáknál. Szívesebben fújnák ők az ellenzéki passzátszelet, nem hagynák ezt Bajnaira, aki 2009/10-ben egy évig olyan hatékonyan tartotta őket rövid pórázon. És most, hogy az LMP nem áll Bajnai mellé, keményebben is fel tudnak lépni a szocialisták.

Együttműködés a programok mentén, természetesen ez a szlogen. A programokat munkacsoportok vitassák meg. És kik vannak ezekben a munkacsoportokban? Bizony, Horn-kormány reloaded: Szekeres Imre, Kiss Péter, Baja Ferenc, Kökény Mihály, és hogy a Gyurcsány-kormány legnépszerűtlenebb figurája se maradjon ki: Veress János. Az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen. Nem mellesleg, Schiffernek csak szét kell tárnia a kezét, hogy hát ezt magyarázza ő...

A Véleményvezér szerint egyszerű rivalizálás ez, a Varánusz szerzője szerint hülyék vagy minket néznek hülyének, de legalábbis vakok. Persze, lehet ezekben a véleményekben sok igazság, a rivalizálás például biztosra vehető. Az persze kérdés, hogy ők maguk is látják-e, hogy ezzel a névsorral a szűk választói bázis mérsékelt elismerését sem biztos, hogy ki tudják vívni, a bizonytalanokat meg legalább vagy majdnem annyira taszítják ők, mint Matolcsyék. Nyerni ezzel az iránnyal biztos nem lehet.

Ahogy általában a Fidesz sem lát túl a pártmegbeszéléseknek helyet adó termen, erre azért a szocialisták is hajlamosak. Az "eszme győzelme a józan ész felett" nem fideszes találmány, ők csak adaptálták. Így aztán ha a fenti politikusokat kérdezzük, bizony ők lehetnek itt a kormányváltás kulcsszereplői. Már csak az a kérdés, hogy nincs ott valaki más, aki azért megmondja nekik, hogy nem fog menni? Velük még egyszer biztosan nem.

Tegyük fel, hogy van. Akkor viszont elképzelhető, hogy egy egyszerű alkupozíció felállítását láthatjuk. Ők is tudják, hogy ez nem a nyerő út, de Bajnaival mondatják ki, hogy aztán kérhessenek tőle cserébe valami engedményt, mondjuk az irányítási rendszerben. Elő fogják ők még húzni Botka Lászlót, a népszerű szegedi polgármestert, csak próbálják előtte előkészíteni a terepet.

Ha így van, ügyes - de szerintem alábecsülik az ellenfelet. Meg hát sajnos a megcélzott választókat is.

Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

128 komment · 6 trackback

Címkék: mszp bajnai gordon Botka László együtt 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr104933134

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.30. 11:18:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A megingathatatlan, a DOHÁNYZÓ 2012.11.30. 10:38:32

" Mindannyian embernek születünk, aztán a szellemi törzsfejlődés folyamatában jelentős hányadunk elsorvasztja eme születési jellemzőét." Mindenütt ott vannak, de mai napság leginkább az utcákon, tereken gyakorolják fetisiszta szokásukat. Rendkívül érd...

Trackback: Háttérben futó programok 2012.11.30. 10:08:17

Ma minden a pártok erőviszonyairól szól, programokról leginkább azok beszélnek, akik ezt korábban is rendre hiányolták.Az Együtt2014 bejelentkezése is erőviszony-kérdés, hatása, hogy figyelem irányult az ellenzékre: sorban reagáltak a pártok, mindenki ...

Trackback: Az indexes újságíró esete az ötig számolással 2012.11.30. 09:54:11

Herczeg Márk úgy rákoncentrált a főnökétől kapott feladat megoldására, Mesterházy pikírt ekézésére, hogy képtelen volt öt pontot helyesen besorszámozni az írásában: * * Az látszik az Indexnél, hogy a fiatalok eddig is igyekeztek majmolni a kiszemelt ál...

Trackback: Novák Előd, kamu-e vagy? 2012.11.30. 09:51:44

Nováknak nincs szakmája. Egy sima érettségivel veszi hülyére a választókat, ezzel terrorizálja a képviselőket, hivatkozik a nem létező jogaira és a képviselők ugyancsak nem létező kötelességeire. Novák Előd a Jobbik alelnöke minden parlamenti képviselő...

Trackback: MSZP: váltani, önvizsgálat nélkül? 2012.11.29. 18:38:41

Az ország válságos politikai helyzetének újabb szcénéje tárult fel előttünk tegnap. Az előképet az LMP ledarálódása, Róna Péter sértődött távozása jelentette. Mindennek drámai alapját pedig az Orbán leváltásához szükséges összefogás iránti igény, az ab...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biohouse 2012.11.29. 11:04:40

Az MSZP felálíttta a keljfeljancsi csapatát. Nagyon moly!

Kandeláber 2012.11.29. 11:31:21

Tehát: LMP kiátkozva, mert Schiffer lett a frakcióvezető, MSZP dettó, mert Mesterházy nem állt szorosan Bajnai mögé.
De most komolyan: itt tudja valaki, hogy mi is az a plurális demokrácia, érdekérvényesítés, milyen célból alakul meg és működik egy párt?
Egyesek tényleg meg vannak győződve arról, hogy az ex-kendermagos, az előnyugdíjas katonatiszt és Bajnai triumvirátusa már át is vette az ország vezetését?
Meg voltak győződve arról, hogy október 23. után csak úgy ukmukfukk mindenki besorol?
Úgy tűnik, hogy azok azt hitték, nagyot csalódtak, és most erősen csikorgatják a fogaikat.

Vidéki 2012.11.29. 11:33:42

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja jól látja és láttatja, hogy az Együtt 2014 hangzatos habverése mögött milyen átlátszó szándékok húzódnak meg:

„Igen, ezt kérdezem Tőled, kedves Schweitzer Iván!
Megállapítod, hogy az Együtt 2014 egyesület az utolsó esély - az utolsó pillanatban

- a haza végórájának megállítására.

Kedvelem az ilyen váteszi megfigyeléseket, habár az a baj ezekkel, hogy ha az elmúlt két (?) év hasonló termését egybevetnénk, akkor fanyar mosoly telepedne az arcunkra. Túl sok az ilyen végletes jövendölés…”

Az Együtt 2014 szóvivői hangsúlyozzák, hogy ők se nem baloldalon, se nem jobboldalon, hanem éppen a közép legközepén állnak.

Ha ez így lenne, mi is lehet annak az oka, „hogy a liberális hátszelű politikusok rendre miért is az MSZP tagságát, infrastruktúráját veszik igénybe céljaik megjelenítésére? Miért a baloldali bázison keresgélik a politikai közép rajongóit?”

Lényegében szavazókat akarnak átcsábítani Bajnai háta mögé.

Szanyi Tibor korábban némileg keményen fogalmazva az MSZP dezertőreként jellemezte Bajnait.
Neki lehet igaza.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.29. 12:04:51

@Kandeláber: "LMP kiátkozva, mert Schiffer lett a frakcióvezető" - ezt annak mondd, aki kiátkozta. Mi a kongresszusuk után rögtön megmondtuk, hogy csak ő lehet:
kard.blog.hu/2012/11/18/lmp_jon_a_borotvael

bádogos 2012.11.29. 12:06:10

@timargabor: És miből gondolod, hogy nyerni akarnak? (Csak spekulálok.) Végül is most is bent ülnek a parlamentben, a fizujukat megkapják, az emberek nem őket szidják a napi kudarcok miatt.

Na jó, a Fidesz néha látványosan beléjük rúg, de igazából szükség van rájuk. Ők az ideális ellenzék, a tökéletes pofozóbáb. Ha Orbán kérhetne egy ideális összetételű parlamentet a Jézuskától, akkor jó 2/3 -os Fideszt és kicsit 1/3 alatti MSZP-t kérne. A többiek nem hiányoznának neki.

Kandeláber 2012.11.29. 12:34:51

@timargabor: Olvastam azt a posztot.
Nem elsődlegesen erre a blogra gondoltam ebben a konstellációban, hanem a balliberális sajtóra, annak a megmondóembereire és a kommentelőkre.
Nagyot csalódtam Kálmán Olgában is, az a nő egyszerűen buta, szánalmas volt látni/hallani, ahogyan hétfőn Schiffertől 20 percen keresztül ugyanazt kérdezte (amit egyébként minden ellenzékitől: mikor jelentkezik szolgálattételre Bajnainál), Schiffer pedig elnéző mosollyal válaszolgatott neki.
Gondolom, ma Mesterházy kerül terítékre.
Egyébként hogy gondolták, hogy egy fejlett infrastruktúrával, magyar viszonylatban nagy létszámú tagsággal és komoly támogatottsággal rendelkező MSZP egyszerűen fejet hajt egy pártcsíra előtt, és felajánlja a szolgálatait?

Vidéki 2012.11.29. 13:44:59

@Kandeláber:

Írod: "Nagyot csalódtam Kálmán Olgában is, az a nő egyszerűen buta, szánalmas volt látni/hallani,"

"Gagyog, s ragyog" írta Horger Antal úrról József Atilla:

Ezt nevezhetjük "Egyenes Beszédnek"?

eloi 2012.11.29. 13:50:13

@Kandeláber: Igen, Olga most nem volt jó. Rugózott azon az egy témán, amiről az LMP, Schiffer már ezerszer nyilatkozott, vagyis, hogy 1. igen, le akarják váltani a mostani kormányt, 2. NEM akarják, hogy a régi országrontó káderek ezzel újra visszatérjenek!
Teljesen világos beszéd! Mit nem lehet ezen érteni?
Ja, az tényleg baj és szokatlan, hogy egy pártnak, embernek, sőt, politikusnak vannak elvei?!! Hogy nem akar mindenáron, akár az ördöggel is szövetkezve elérni valamit, ami aztán ugyanolyan rossz lesz, és főleg nem lesz MÁS !!! (a politika)! Egyszerűen nem akarják semmilyen módon restaurálni, újra helyzetbe hozni, hatalomhoz segíteni az "elvtársakat".
Világos ez, csa hát rosszul hangzana egy ATV-ben. Olgácska ezért kerülgette az igazi kérdéseket, és mismásolt kicsit. Nekik nem jó, ha arról beszélnek, hogy visszatérhet Gyurcsány, Veres, Szanyi.... Ezért Olga is tud kicsit hülyének látszani. Mondjuk kár. Mert ilyenkor kijön, hogy ő sem elfogulatlan, nagyon is meg van a maga szimpátiája, irányultsága. És ez befolyásolja a munkában is.

nevetőharmadik 2012.11.29. 14:08:40

Szegény Schiffer csak azt nem fogta fel, hogy pont az ő elfordulásával adott hatalmas esélyt az MSZP-nek.

Itt nem lesz összefogás. Akiknek kéne, nem fognak össze, aki meg összefogna, az fogjon össze 220-at.

Áhh. Nem tudom, gyűlölöm-e annyira a Fideszt, látni akarom-e annyira Orbán pofáját, ahogy összeomlik a rendszere, hogy az MSZP-nek esélyt adjak a visszatérésre. Jó, persze, azzal tisztában voltam, hogy ha kormányváltás lesz, abban az MSZP valahogy ott lesz. De nem mindegy, hogy hogyan.

Egy ugyanis biztos: ha a Fidesz marad, az országnak vége. Ha az MSZP jön, az országnak vége.

Basszus, az egyetlen esély immár tényleg az, hogy Bajnaiék párttá alakulnak, és lenyomnak mindenkit Fideszestül-MSZP-stül. Ha ez nem lesz meg, akkor... akkor menni kell. A jóédeskurvaannyukat. És egyiket sem lőhetem fejbe.

Kandeláber 2012.11.29. 14:13:04

@nevetőharmadik: Így beszél egy igazi demokrata.
Jó hallani, hogy középen hozzád hasonlók állnak.
Gratula Bajnainak, a kendermagosnak és az ex-katonának a híveihez.
Rónának igaza volt, hogy tiplizett innen.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.29. 15:24:43

mesterházi pont azokat a neveket sorolta fel, akik miatt inkább fideszes kampányönkéntes leszek.

nevetőharmadik 2012.11.29. 15:28:31

@Kandeláber: Nem, így egy megkeseredett ember beszél, aki szereti a hazáját, de kénytelen végignézni, hogyan pusztítják el idióták. Hogy igazi demokrata vagyok-e, az mellékes.

Mellesleg te hol állsz? Híve vagy-e akárminek is, vagy csak nyomod a nihilt?

Diagonal 2012.11.29. 15:49:12

"....szerintem alábecsülik az ellenfelet. Meg hát sajnos a megcélzott választókat is."

Gábor!
Ezt a szocik rutinból nyomják. Ezt Te is, Én is és még sokan érzékeltük a korábbiakban testközelből :)
Édes istenem!? Mi változott volna e rövid idő alatt? lsd. Imivel,Miskával, Ferkóva, Petivel :D

Kandeláber 2012.11.29. 16:01:01

@nevetőharmadik: Hogy nem állok Bajnai mellett/mögött, az biztos. Tudomásom szerint ettől még teljes jogú magyar állampolgár vagyok.

nevetőharmadik 2012.11.29. 16:13:03

@Kandeláber: Hogy nem vagy Bajnai-fan, az már rég kiderült, a másikat meg sem nem kérdeztem, sem nem vitattam.

A kérdésre válaszolj!

Kandeláber 2012.11.29. 16:21:47

@nevetőharmadik: Őszintén? Pillanatnyilag nem tudom, kire szavaznék, ha holnap lenne a választás. Talán az LMP-re, kizárólag azért, mert kizárt, hogy hatalomra kerüljenek, az összes többi pedig - leszámítva a Jobbikot és a Munkáspártot - már volt hatalmon, ezért semmi esetre sem elfogadhatók.

norris21 2012.11.29. 20:46:30

Mesterházyék nem akarnak nyerni '14-ben, innentől világos ez. És azt sem akarják, hogy más váltsa le Orbánékat, ezért lehetetlenítik el ilyen nevekkel az ellenzéki összefogást. Bár az is igaz, hogy melyik esetleges leszakadó / elpártolt volt fideszes szavazó állna oda egy Bajnai mögé, egy volt kendermagos mögé, egy korkedvezményes nyugdíjért (45 évesen!!) harcoló társaság mögé (rezsim-, és gondolkodás mód váltás, így???), amiket volt szdsz-esek pártolnak??? És akkor még ezek az mszp-és nevek, a posztíró Kovács Lacát még nem is említette.... Szerintem nincs az a leszakadó, aki ilyen erőhöz átpártolna, nélkülük viszont lehetetlen leváltani Orbánékat. Igaz így nem is lenne érdemes, csak a szar kapna egy pofont ismét. Mérsékelt jobbközépről kellene, és az egyre inkább növekvő kereslet meg is fogja teremteni a kínálatot, ha '14-ben még nemi, 18-ban már lehet!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.11.30. 09:20:42

Én is azt látom, hogy Mesterházyék és az LMP világosan látja, mekkora szarkupacot örökölnének 2014-ben a Fidesztől, és ennek a romeltakaritása mennyire nehéz és népszerűtlen feladat lenne.
Inkább kivárják a következő Fidesz ciklust is, és 2018-ban a polgárok még Sztálint is kiásnák Orbán helyett...
A lényeg, hogy ők bejussanak a parlamentbe melegedni, a havi apanázsból elvannak. Az ország meg dögöljön éhen, küzdjön vele a Fidesz.

ob.szerver 2012.11.30. 09:25:46

"Szekeres Imre, Kiss Péter, Baja Ferenc, Kökény Mihály, és hogy a Gyurcsány-kormány legnépszerűtlenebb figurája se maradjon ki: Veress János."

Ezek egyike sem tagja az MSZP elnökségnek, pályájuk - már csak koruknál fogva is - leáldozóban. Miért ne vehetnének részt megbeszéléseken?

Ha összeadjuk az E14-et, MSZP-t, DK-t az LMP összefogáspárti többségét, az bizony már 50% környékén van. Számítsuk bele, hogy a Fidesz mindig jobb a közvéleménykutatásokban mint a választásokon, és azt is, hogy hogy a másik 50%-ból kb 15 a jobbiké. Ez az új választási rendszerben már nagyon 2/3 gyanús.

Jogos tehát a félelem és reszketés és a Kiss Péterrel és Biszku Bélával való ijesztgetés.

Kivlov 2012.11.30. 09:32:02

Amúgy kíváncsi lennék, hogy hány még 2009ben véres szájú ellenzéki várja most messiásként gyurcsány-bajnai-maszop bagázst. :D

barli 2012.11.30. 09:34:01

Szerintem pont ez az ajánlat lenne a szuper kiugrási lehetöség a Bajnainak. Ha látványosan elhatárolódna a szociktól ("na így, ezekkel nem"), még akár be is vágódhatna a fideszböl kiábrándultaknál. Nem olyan nehéz a helyzet. Ha elérnek egy mondjuk 30%-os népszerüséget (az alatt inkább ne váltsanak kormányt), elvihetik akár az összes egyéni helyet, meg listáról is sokat. Egyedül meglenne az 50%, a cuclikkal együtt meg a kétharmad, ha megtartanák a jelenlegi pozícióikat.

ob.szerver 2012.11.30. 09:38:12

@Kandeláber:

"hvg.hu: Tudna olyan konkrét személyt említeni, aki ezt mondta?
R. P.: Tudnék, de nem mondok.
hvg.hu: Kár.
R. P.: De egyébként teljesen egyértelmű, ha megnézi a kongresszus előtt megjelent kommentárokat, publicisztitkákat, majdnem mind arról szólt, hogy ha az LMP nem csatlakozik, úgymond eltűnik a süllyesztőben.
hvg.hu: Persze, de ki volt az, aki „tevőlegesen” is lépett volna? Hogy lehet egy parlamenti pártot „kicsinálni”?
R. P.: Nem tudom, de ez volt az üzenet: vagy csatlakozik Bajnaihoz az LMP, vagy kinyiffantják."

Szerintem Róna Péteren és Schifferen kívül mindenki úgy látja, hogy ha egyedül arcoskodnak, eltűnnek a süllyesztőben. A "kicsinálás" nem Bajnai stílusa. Róna és Schiffer önmagukat csinálják ki.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.11.30. 09:40:09

@ob.szerver: "A "kicsinálás" nem Bajnai stílusa."
Erre simán rátenném az életedet! :P

Mária 2012.11.30. 09:57:50

És akkor most sorolja fel a kedves blogger, hogy mely szakértők foglalnak helyet Bajnaiék csapatában!

Mert ekézni csak pontosan, szépen, lehetőleg úgy, hogy melléteszi az eke szarva mellé a szerinte választandó helyes megoldást is.

Nos?

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.11.30. 10:01:32

"Természetesen úgy, hogy a központban ők legyenek, ne pedig Bajnai"

nem tök mindegy? komcsik mindannyian csak színházat játszanak.

Kandeláber 2012.11.30. 10:11:02

@ob.szerver: Ki mondta, hogy Bajnai csinálta? az ex-katonatiszt fenyegetett, a szende meg a háttérben pislogott. Bocs, csak nagyon naiv emberkék hiszik el, hogy az ő imádott politikusuk az egyedüli tisztakezű a többi között.@dr. Kóser Malac: :D.

Szevasztok 2012.11.30. 10:11:29

@Mária: "mely szakértők foglalnak helyet Bajnaiék csapatában!"

Hát ezeket az MSZP-s neveket "szakértőnek" minősíteni elég nagy bátorság... (Mondjuk mint Matolcsy, vagy Kövér)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.30. 10:13:45

tipp: a következő a dk lesz aki mindenkivel együtt akar működni aki beáll MÖGÉ.

Szevasztok 2012.11.30. 10:15:41

@Kandeláber: Az egyébként egy sokak által elfogadott nézet, hogy ha az LMP nem áll be az E14-be, akkor elsüllyed. Ez nem fenyegetés ez egy reális lehetőség. Persze Róna P. is látja ezt, ezért menekül már most...

(Egyébként R.P.-t soha nem tartottam sokra, csodálkoztam is, hogy az LMP szóba állt vele. Ugyan a pártban győzött az ő által is támogatott álláspont, de máris menekül. Ha vulgáris lennék, akkor leginkább a "patkány" jelző jutna az eszembe. Dehát én ilyet nem mondanék másra...)

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.11.30. 10:19:07

- Nos, megpróbáltuk... Ööö, we've gave them a try... - nézett fel teapartnerére elnéző félmosollyal Bajnai az újságból. - Next phase?
A megszólított alig láthatóan biccentett a párolgó teáscsésze mögött.
- Pistikém - fordult Bajnai a mellette ácsorgó fiatalemberhez. - Írjuk át a névtáblát, de a rövidítés maradhat.
- Hogyan, Főnök? - rebegte zavartan a férfi.
- Ej, már! Az E14 maradhat, de a névtáblán az legyen, hogy: Egyedül 2014.

czjanos 2012.11.30. 10:21:43

Botka Lászlót nem Mesterházy fogja "előhúzni", hanem előjön ő magától!

ob.szerver 2012.11.30. 10:24:35

@Kandeláber:

Ez nem hit kérdése, sokkal inkább a rációé. Miért kellene "kicsinálni" egy, a Schiffer vonallal egyetértő kb. 2%-os, meghasonlott, belső vitáktól szabdalt maradékpártot? És hogyan "csinálják ki"?
Százmilliós médiakampánnyal: Schiffer és Róna akarják tönkretenni az országot.

Ugyan már. Schiffer azzal próbálkozik két és fél éve - és ebben kezdetben lehetett ráció - hogy létrehoz egy Új Szeplőtelen Pólust. Eddig ez nagyon nem sikerült. Akkor majd most, amikor azok, akikkel együtt akart működni már az E14 tagjai? Amikor a pártja minimum fele nem támogatja? Aligha. Schiffer nem tud vagy nem akar lemondani a dogmáiról és ezzel önmagát csinálja ki. Nincs szüksége segítségre.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.30. 10:35:00

@triumphator:
Az nem
"-Pistikém", hanem "-Viktorkám"
www.youtube.com/watch?v=crBkDasigZY

Ugyanis Bajnainak, mint
- Gyurcsány KISZ utódszervezetébe elsők között jelentkezett végzős
- Gyurcsány esti haver (piálás, sütögetés, duma)
- Gyurcsány cégeinek megbízott vezetője
- Gyurcsány minisztere
- Gyurcsány helyettese
...
Szóval Bajnainak, mit ad isten, Gyurcsány és az MSZP ex-kampányfőnöke dukál.

Innen is lehet tudni, hogy Bajnainak semmi köze Gyurcsányhoz.

Kandeláber 2012.11.30. 10:36:21

@Szevasztok: @ob.szerver: Elfogadom, hogy Ti Bajnai-fanok vagytok, nincs ezzel semmi gond. Azzal viszont van, ahogyan az ATV, azon belül is Kálmán Olga az egész műsort annak rendeli alá, hogy Bajnait és az E 2014-et fényezze. Tegnap a közvélemény kutató ugyanolyan elnéző mosollyal kezelte Olgi buzgólkodását, mint a minap Schiffer. A nő szemmel láthatóan csalódott volt, amikor a szakember elmagyarázta neki, hogy egy eredményből nem lehet következtetéseket levonni. Hiába próbálta sulykolni Olgi, hogy "ugye a bizonytalanok elmozdultak Bajnaiék irányába", a pasas simán helyretette.
Szóval: Bajnai&Kálmán Olga kontra LMP,MSZP és valamennyi egyéb párt, mert az LMP-hez hasonlóan egyszázalékos DK már felajánlkozott, csak az E 2014 "okos" píárosai egyelőre parkolópályára tették, Kunczéhoz hasonlóan.
Lássátok be, a Blitzkrieg elmaradt.

sárkányfő 2012.11.30. 10:46:03

Hát ez a poszt annak a bizonyítéka, hogy az írója nem érti a politika természetét. A mszp nem fog "előhúzni" senkit, legfeljebb csak extrém szélsőséges helyzetben kényszerülhet ilyen lépésre. Mindenki nyomja magát ezerrel, és sem Mesterházy sem más politikus nem fog csak úgy a háttérbe vonulni, pláne önként hátrább állni más kedvéért.

És ennek semmi köze a szocikhoz mint párthoz, ez a tömegpártok jellemzője, ilyen előhúzásos dolgokra legfeljebb a kis elvhű pártok képesek, ahol még fontosabb az elv meg a cél, meg a közösség az egyéni zsigeri ösztönnél.

Hogy lehet ennyire nem ismerni a politikusokat? :)
Majd ha egy oroszlán felcsap vegetáriánusnak...

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.11.30. 10:46:59

A szocializmusba a Nagy Szovjet Testvér nem engedte kibontakozni a hazaáruló maffiózókat. Nekik a kánaán a "rendszerváltással" jött el. Azóta nyíltan kifosztják a nemzetet, tönkreteszik a gazdaságot, off-shore cégekbe és számlákra lopják a közösség vagyonát.
Ezeknek az aljas gazembereknek a mintapéldánya bajnai, gyurcsány, orbán és a többiek.
Persze a nemzet züllesztése kifejezetten érdeke az atv-s izraelita brigádnak, ezért lelkesen tapsolnak a férgeknek.

Értelmes ember nem szimpatizál ilyen létformákkal, csak ha haszonélvezője tevékenységüknek!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.30. 10:47:42

"ezzel a névsorral a szűk választói bázis mérsékelt elismerését sem biztos"

Ez majd szavazó ládikáknál kiderül. :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.30. 10:49:28

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Nem hinném, hogy csak az általad felsorol emberek lennének a fekete bárányok. A magyar lakosság ilyen, ezért ilyenek ezek is. Soha nem volt kapitalizmus (csak a vad fajtája), ezért nincs is jobboldal nálunk. Lehet választani a narancs, csíkos, piros és zöld baloldal között.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.30. 10:50:25

@sárkányfő: ahogy Kovács László pártelnök sem állt hátrébb Medgyessy kedvéért 2001-ben. Ja de, félreállt, amikor kiderült, hogy vele esélyük se lett volna.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.30. 10:50:25

@Kandeláber: Ebben igazad van. De kérlek, amellett se menj el, hogy a fidesz jópár éve nem csak egy műsort, de komplett tévécsatornát tart fenn erre (miből is?).

sárkányfő 2012.11.30. 10:50:26

Tudom már senkit nem érdekel, hogy a magyar kormányban nehézsúlyú agyrokkant idióták basszák szét ezt az országot, de lenne egy kérdésem:

Akadt az elmúlt napokban csak EGY fidezses, aki fontosabbnak tartja a haza érdekét a párthűségénél? Akadt csak egy fideszes, aki kiállt, és azt mondja hogy a gazdasági minisztert ki kellene lőni a világűrbe, mert egy kretén? Vagy jobban esik lmpézni meg bajnaizni, mint szembenézni azzal ami most tényleg számít?

Ezt írta az a majom:
"Az Egyesült Államok kifejlesztett egy technológiát, amely az élő szervezet működésén alapul és képes adatokból dolgokat és dolgokból adatokat előállítani. Már működnek a jövő kis gyárai az Egyesült Államok, Kenya, Afganisztán, Dél-Afrika, Norvégia és a Benelux-országok területén, ahol amerikai programokkal és alapanyagból készítenek gépeket, bútorokat, autókat, repülőket, hajókat, épületeket: bárhol, bármit, bármikor."

Ez a kretén így írta le a 3D nyomtatót, bazmeg Móricka felfedezi a mikrosütőt, világít, csilingel, yeeeah... na akkor most meg indul operálni meg irányítani az ország gazdaságát....

Mária 2012.11.30. 10:52:29

@Szevasztok:

Megismétlem a kérdést:

Mely szakértők foglalnak helyet Bajnaiék csapatában?

Nos?

sárkányfő 2012.11.30. 10:53:24

@timargabor:
Francokat, ők se hitték (ahogy a fidesz sem), hogy az mszp nyerhet, Medgyessyt a bukásra hívták be. Különben épp Kovács talán az utolsó mohikán, benne még van egy csepp abból, hogy csapatban gondolkodjon. És ő mindig a 2. volt Horn mögött, évtizedeken át, erre szocializálódott.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.30. 10:54:26

@pocakos focista, az a halálom:
Egész pontosan 2 éve, ha az MTV-re gondolsz.
Elötte meg az MSZP-nek volt házi csatornája ez az adó.
Miután elbocsátottak kb darabra annyi embert (4-500) a köztv-től régebben, mint most a Fidesz.

És mit ad isten, éppen az MSZP által kinevezett bábok azok éppen, akik most tüntetnek a TV elött, az elbocsátásuk miatt.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.30. 10:57:42

@Mária:
Hát a Hiller a Veres, Kiss Ernő meg a Szanyi nevű szakértőgárda..
Márha Mesterházynak hinni lehet.. :DDD

notib 2012.11.30. 11:00:38

TimarGabor: zöldségeket beszélsz, összenő, ami összetatozik, 2014-re újra egyesül az MSZP,
MSZP-DK-LMP-Bajnai természetes, hogy összeállnak, sose váltak szét a valóságban, a többi parasztvakítás volt...

az egyértelmű, hogy a legnagyobb, leg szervezettebb ellenzéki erő az MSZP, a legtöbb képviselőjelöltje neki lesz, Juhász Péter drogosokra, meg Pityinger féle majmokra senki sem fog szavazni...

az MSZP simán elfogadhatja miniszterelnök jelöltnek Bajnait, 2-3 hónap múlva pedig leváltja, mint korábban Medgyessi Pétert...

kár kombinálni...

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.11.30. 11:01:30

@TrueY: Igaz, hiszen kicsiben is ment ez a lopkodás például a gyárakból, vagy a különféle vezetők céges, honvédségi anyagokból felépített nyaralóit tekintve. A közösből lopás nemzeti sport Magyarországon.
De sajnos a gengszterváltással egész tolvaj-oligarchák jöttek létre, klánok, melyek a törvényhozásba beéve magukat legálissá tették a vagyon eltulajdonítását, az olajügyeket, a privatizáció néven saját névre írt népvagyont. "Legfeljebb nem etikus, viszont nem törvénybe ütköző"- lett a szállóigéjük a gátlástalan lopás alatt, olvashattuk ezerszer.

Ezek sosem fogják a hatalmukat átadni, hiszen vérrel szerezték azt. Váltogatják egymást a narancs és vörös díszlettel, közben néha civakodnak kicsit a nép megnyugtatására. De a háttérben ugyanazt a pecsenyét sütögetik, ezért nem is hullnak fejek, hiába minden választási ígéret.

Maffiózó férgek vezetik hazánkat és azok is fogják mindig vezetni amíg fel nem lógatjuk őket. Ez a világ rendje.

Mária 2012.11.30. 11:02:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Szóval Bajnainak, mit ad isten, Gyurcsány és az MSZP ex-kampányfőnöke dukál."

*

Ez külön is felvet pár kérdést.

A versenyszférában egy ilyen, erősen bizalmi jellegű megbízás azzal is jár, hogy az illető, mivel nagy és stratégiai szempontból kiemelten fontos titkok tudója, a szerződése megszűnése után meghatározott ideig - jellemzően öt évig - NEM VÁLLALHAT megbízást ugyanolyan profilú, ugyanazt a célcsoportot célzó másik vállalkozásnál.

notib 2012.11.30. 11:04:34

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: annyi kiegészítés, hogy a királyi TV-nél nyeregben, 1989-óta, az MSZP budapesti frakciója, az SZDSZ volt, nem véletlen, hogy Vágóék a DK körül nyalnak segget most...

Kandeláber 2012.11.30. 11:08:59

@sárkányfő: Még nem fordult elő, de most egyetértek veled.@pocakos focista, az a halálom: A királyin soha nem nézek politikai-beszélgetős műsort.

Mária 2012.11.30. 11:09:30

@barli:

"Szerintem pont ez az ajánlat lenne a szuper kiugrási lehetöség a Bajnainak. Ha látványosan elhatárolódna a szociktól ("na így, ezekkel nem"), még akár be is vágódhatna a fideszböl kiábrándultaknál."

*

Neked elég a látványos elhatárolódás?

A programjuk minőségére, tartalmára, megvalósításának a realitására már nem is lennél kíváncsi?

Elég, ha elhatárolódnak?

OMG

Sum Péter 2012.11.30. 11:13:00

Úgy látom, hogy a legtöbb írás igazságtalan az MSZP-vel ebben a konkrét ügyben. Annyi mindent a fejéhez vágtak már, hogy az hihetetlen. Eddig mindenki azzal gyilkolt a szocikat, hogy mi a viszonya Bajnaihoz, az LMP-hez, össze akarnak-e fogni, mikor fognak már össze... stb. Most meg azzal támadják, aha el akarják lopni a showt, ez megint teljesen új, hogy lenézik Bajnait, meg alábecsülik, pedig csak elkezdődött a szövetségkötés folyamata, ami alapvető érdeke az Orbánt leváltani akaróknak. Ez az igazi kettős mérce, kb. mint a jobboldali napilapoknál. Ezért nem olvasok már jó ideje ilyesmit, maximum a hirklikk.hu-n futok bele egy-egy mno.hu-s cikkbe.

zajos1 2012.11.30. 11:19:00

@pocakos focista, az a halálom: Az Mszp meg az összes médiát kézben tartotta 2010-ig... (hírTv kivételével, az ECHO egy külön téma...)

Balt 2012.11.30. 11:34:04

@Kandeláber: :) Így lehet. Bár azért lássuk be: Bajnai semmiben sem különbözik tőlük:
hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai-korm%C3%A1ny

Balt 2012.11.30. 11:39:41

@nevetőharmadik: Na várgyunk: mből gondolod, hogy Bajnai nem az MSZP restaurálásában (na jó: "megreformálásában") látja a jövőt...? Elvégre már számtalanszor kijelentette: nélkülük nem fog menni. (Hiába tehát a paraván. Aka E14.)

Kandeláber 2012.11.30. 11:40:55

@Balt: Én sem hittem el soha, hogy középen áll, pedig derekasan mantrázza október 23. óta. A töltött káposzta jó felmelegítve, de egy oligarcha-bankárkormány nem igazán.

Mária 2012.11.30. 11:45:11

@Sum Péter:

"Úgy látom, hogy a legtöbb írás igazságtalan az MSZP-vel ebben a konkrét ügyben."

*

A Véleményvezér blog tegnapi írása - akik magánvéleményem szerint igencsak jobbról kaphatják a vajat a kenyerükre - nettó csúsztatás volt.

Pratkanis és Aronson könyvében (A rábeszélőgép) szépen le van írva a technika az "A fő út és a mellékút" című fejezetben.

A többi blogger meg ment utánuk és tovább ragozta az előre gyártott csúsztatásokat.

Bebifláztak pár ismert nevet a szociktól, és most azon rugóztatják a kellően birka mentalitású olvasóikat.

Gondolom, feltűnt, hogy érvek nincsenek a nevek mellett sehol, és ellenlista sincs, úgyszintén érvekkel megtámogatva.

Kétbites mocsokkampány. És még csak az elején tartunk.

barli 2012.11.30. 11:46:41

@Mária: kit érdekel a program? Eddig még senki sem azt csinálta, ami a programjában volt. Én arról beszéltem, ha a Bajnai a bizonytalanokra hajt (kire másra), akkor itt a remek lehetöség, hogy bevágódjon náluk.

barli 2012.11.30. 11:50:57

@Mária: egy politikusnál nem az a lényeg, hogy tisztességes legyen, hanem hogy annak látsszon. A régi motoros szocikról az átlagember mindent gondol, csak azt nem, hogy tisztességesek. Ezért kellenek az új arcok.
Hiába vagy hetero, ha mindenki leszbienk gondol nem fognak meg***ni

Mária 2012.11.30. 12:03:12

@barli:

"Eddig még senki sem azt csinálta, ami a programjában volt."

*

Legutóbb a Fidesznek programja se volt, volt ellenben ködösítő, csúsztató, manipulatív mocsokkampánya 2006-tól egészen a választásokig.

Köszönjük, ebből nem kérünk még egyszer, se a jobb, se a bal oldalról.

Saga 2012.11.30. 12:03:24

@Mária: Urbán, de nem a Flórián. Olvass utána.

Balt 2012.11.30. 12:05:56

@barli: Van benne valami, csak ehhez (még) tán hiányzik a 106 (ön)jelölt. :) Nagy lutri lenne, de ha van egy kis eszük (egyébként: nincs), megpróbálják, legfeljebb nem jön össze, ők meg nem sokat veszíthetnek, legfeljebb az "álmaikat". :) (Kivéve Bajnait, mert harmadik esélye nem lesz.)

Balt 2012.11.30. 12:07:31

@ob.szerver: "A "kicsinálás" nem Bajnai stílusa."

Bajnai mondta a saját kicsi szájával: "Ha nem teszitek, az mulasztás, amiért nincs bocsánat."

Mária 2012.11.30. 12:09:57

@Saga:

Ez egy ember, nem egy stáb. Talán még nem is kötelezte el magát. De semmiképpen nem tette le a programját az asztalra.

Balt 2012.11.30. 12:10:42

@Mária: Nevek alább: "A magyar gazdaság és társadalom vergődésének okairól sokat lehetne írni és mondani - írtam és mondtam is – de van egy, amelyik nézetem szerint az összes többit maga mögé utasítja, ez pedig a devizahitelezés. Életek százezrei mentek helyrehozhatatlanul tönkre, a fizetőképes kereslet nagyon hosszú időre megroppant, maga a bankrendszer működésképtelenné vált, kis- és középvállalatok tízezrei dőltek be, munkahelyek százezrei szűntek meg, és a Magyar Nemzeti Bank elvesztette a monetáris folyamatokra gyakorolható hatását egy hazug, csalárd „termék” bevezetése miatt. (...) Kik voltak ők? Hát Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter. Ki dolgozta ki azt a banki magatartási kódexet, ami végtelen cinizmussal nem, hogy nem vetett véget, hanem egyenesen szentesítette a „terméket”? Hát Oszkó Péter és Felcsúti Péter."

Balt 2012.11.30. 12:12:07

@doggfather: :)) De hát ez eddig is így volt, nyitott füleket döngetsz. :)

Balt 2012.11.30. 12:15:51

@Kandeláber: "Lássátok be, a Blitzkrieg elmaradt."

:))) Vagy most jön, csak a saját lövészárkokban. :))

Saga 2012.11.30. 12:16:03

@Mária: Olvass haza és haladás anyagokat. De erre is azt fogod mondani, hogy ez nem program.
Valóban, mert még nincs kész a koalíció, aminek lehetne programja.

Sajnos csak demagóg módon tudok visszakérdezni: miért másnak van bármilyen terve?

Mária 2012.11.30. 12:20:30

@Balt:

Annak nem sok értelmét látom, hogy te idekopizol valamit valahonnan, mert nem tudsz vagy nem mersz saját kútfőből érvelni, mire én is idekopizok valamit valahonnan, az összefüggéseiből kiragadva, hogy szakértőkre hivatkozva láttassam komolyabbnak a saját álláspontomat.

A vita konkrét tárgyának szempontjából csak részben, vagy egyáltalán nem releváns tekintélyekre, vagy azok kijelentéseire, vagy azokra hivatkozó szerzőkre hivatkozni nem érvelés, hanem érvelési HIBA:

hu.wikipedia.org/wiki/Argumentum_ad_verecundiam

ob.szerver 2012.11.30. 12:22:30

@Balt:

"Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter."

Kár, hogy Orbán Viktor kimaradt, aki alatt elkezdődött a lakossági devizahitelezés.

Bajnai és Oszkó? Amikor hatalomra kerültek, addigra már megszűnt a lakossági devizahitel. Az öregnek elgurult a gyógyszere. Attól persze te még lelkesen idézgetheted.

is 2012.11.30. 12:22:35

@eloi: "1. igen, le akarják váltani a mostani kormányt, 2. NEM akarják, hogy a régi országrontó káderek ezzel újra visszatérjenek! "

Hogyan? A választók nem akarnak az LMP-re szavazni. ha az LMP 25%-os párt lenne, akkor érteném. De így nem értem. Légy szíves vázolj fel egy prktikus cselekvési sort, ami elvezet mindkettőhöz, egyszerre, és nem 2145-ben, hanem 2014-ben, a jelenlegi választási rendszerrel, amit a FIDESZ összehozott. prktikusan, taktikusan. halljuk!

Mária 2012.11.30. 12:26:59

@Saga:

Tökéletesen képben vagyok a HH anyagainak tartalmával kapcsolatban. Nem hogy kész koalíciójuk nincs, de még csak párttá se alakultak.

Szervezetként viszont nem indulhatnak.

Előbb alakuljanak párttá, hogy indulhassanak, utána tegyék letölthetővé a szakmai programjaikat, utána kezdeményezzenek társadalmi párbeszédet a programjaikról, utána szervezzenek maguk mögé, mint párt mögé szavazóbázist, utána méressék meg a preferenciájukat a közvéleménykutatókkal, és utána keressenek partnereket a választási koalícióhoz.

Ennek ez a sorrendje.

Aki más úton akar járni, annak hátsó szándékai vannak.

is 2012.11.30. 12:34:04

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Az a helyzet Bélám, hogy ti Gyurcsányt, mint az ördögöt mutogatjátok, jó néhány ember fejébe tényleg örök életre ezt sikerült is beégetni, de azért nem kevesen józanodnak lassan. Ami 2006-2010 között történt az országban, az nem az "elmúltnyolcév" volt, és lesz majd erről is egy sokkal igazabb történelemkönyv egyszer a maiaknál. Azaz Gyurcsánnyal bármilyen kapcsolatban lenni, az nemsokára pozitívabb lesz, mint Orbánnal bármilyen kapcsolatban lenni. Bizony.

Saga 2012.11.30. 12:35:53

@Mária: A Fidesz is betartotta ezeket és mégis a hátsó szándékait érvényesíti.

Amit leírtál az csak egy út. Miért ne lehetne out-of-box gondolkodni?

Miért kívülről akarod megmondani, hogy más mit csináljon, ha az nem törvény és tisztességtelen?

ob.szerver 2012.11.30. 12:37:14

@Mária:

"utána kezdeményezzenek társadalmi párbeszédet a programjaikról..."

Kezdeményeznének ők, csak a társadalom Mónika sót, Fásy mulatót és Bud Spencer filmet fog nézni, és nem fog ráérni.

is 2012.11.30. 12:37:38

@Mária: ebben a sorrendben magyar párt még nem alakult, de szerintem a világon sem. miért pont most, és miért pont Bajnaitól követeled ezt?

először azt hittem, hogy a Bajnais szakértő követelésed vicc, de most komolynak látom. akkor itt a névsor:
- Gráf József, legjobb agrárminiszter 1990 óta
- Balázs Péter, legjobb külügyes 1990 óta
- Urbán László, 1998-as pénzügyminiszterjelölt, csak jókat mond szakmailag mindenki róla, és azért nem lett miniszter, mert őszinte fazon, nem pedig hazudozó politikus

kezdetnek, a többieknek nézzél utána már magad.

Balt 2012.11.30. 12:38:44

@notib: Eddig én is ezt véltem egy lehetséges (és nagyon nem kívánatos) forgatókönyvnek, de tényleg úgy néz ki, Mesterházyék ezzel a blöffel (mára már nyilvánvaló) felrúgják a bilit már most. :)

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.30. 12:39:39

@Mária: "ellenlista sincs, úgyszintén érvekkel megtámogatva."

Ne rugózz már ezen. Mi az, hogy ellenlista? Írd meg, ha arra vágysz, hogy megjelenjen - de ha Bajnai csapatára gondolsz, az már egy hónapos sztori. Ez meg egy napos.

"Bebifláztak pár ismert nevet a szociktól, és most azon rugóztatják a kellően birka mentalitású olvasóikat."

Ember, ezeket nem mi biflázzuk be; Mesterházy sorolta. Valamiért fontosnak tartotta, hogy neveket mondjon, és pont őket. Vagy azt hiszi, hogy ez a fasza csapat (ennél sztem okosabb), vagy valami nyulat akar kiugrasztani, vagy pozíciót fog magának a tárgyalásra.

@barli: ez nekem is eszembe jutott, és valószínűleg zsigerből ezt is lépném a helyükben, de látni kell, hogy pont Bajnainak ez nehéz ügy; túl sokan tesznek egyenlőségjelet közé és Mesterházy "szakértői listájának" nevei közé.

(És hát ugye a kiscsillagos disclaimer: ne feledjük, hogy ez az egész csak azért téma, mert a kétharmad olyanra írta a választási törvényt, hogy csak két pólus legyen, le lehessen cizellálni a szavazattal.)

Balt 2012.11.30. 12:41:51

@Sum Péter: Ezé' lássuk be, hogy a névsor maga egy nyílt provokáció. :)

masszív 2012.11.30. 12:45:01

@notib: lásd Steffka, Liebmann, Sugár, Pálffy G., és sorolhatnánk a 90-94 és a 98-02 közti időszakot te szerencsétlen

Balt 2012.11.30. 12:47:31

@Mária: Jó, akkor rövidítsünk:
"... Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter."

Balt 2012.11.30. 12:48:26

@ob.szerver: Róna leírja pontosan: a semmire sem jó "etikai kódex" miatt hibáztatja Bajnait és Oszkót.

pjm 2012.11.30. 12:57:50

@Kandeláber: Na végre. A sok hülye 2010-ben tudott volna másra is szavazni, nem lett volna ekkora a baj, kétharmad nélkül ezek nem következtek volna be, és már régen a fingeszben lenne a jobbik. Szóval a szavazás tétje 2014ben mindegykire, csak ne a kdnpre és az árnyékpártjára a fitiszre. Persze az sem baj, ha megegyeznek, szerintem a közös jelölt akkor is közös lehet, hza nem kötelezően mszps, vagy együttös. Nem kell még betagozódni, lehet valakit külön pártból is támogatni.

ob.szerver 2012.11.30. 13:00:48

@Balt:

Az etikai kódexet akkor írták alá, amikor már megszűnt a devizahitelezés. A célja a lakosság védelme volt az egyoldalú szerződésmódosításokkal szemben.

Akkor most Bajnai és Oszkó miért felelős a devizahitelezésért?

A devizahitelezés bírálata egyébként utólagos okoskodás, ami azért egyszerűbb, mint ez előzetes.

Képzeld el, ha a lakosság USD-ben adósodik el, attól kezdődően, amikor 300 körül volt a dollár. A következmény brutális hitelösszeg és törlesztőrészlet csökkenés lett volna és össztársadalmi gazdagodás. Abban, hogy a dolog rosszul sült el, a legnagyobb szerepe az emútnyócvanév legnagyobb világgazdasági válságának volt. Róna biztos számított rá, más viszont nem.

Balt 2012.11.30. 13:08:59

Nyihihi, újabb "egységfront":
index.hu/belfold/2012/11/30/tgm_szanyi_scheiring

Érdemes elolvasni, priceless. :)))

Saga 2012.11.30. 13:09:09

@Balt: Csúsztatsz, mert egy alapítványnak ugye nincsenek tagjai. Nincs hova belépni.
Viszont koordinálja a gazdasági munkát. Nyilván neked ez nem elég.

Nekem egyelőre igen.

Kandeláber 2012.11.30. 13:09:33

@pjm: Akkor vegyük az alapkoncepciót: az E 2014 mögé besorol az MSZP, LMP, DK, valamint az összes fellelhető baloldali és liberális alakulat, beleértve Kuncze, Ungár és még a Jóisten tudja, kicsoda által létrehozott egyesületet, de a Munkáspárt természetesen kimarad, mert az olyan snassz. Aztán ez a katyvasz forrni kezd, programot alkot (vagy nem), majd úgy 2013 vége felé elkezdik a tárgyalásokat a lényegről, vagyis a közös jelöltekről. Azért érdekes lenne, hogy a katyvaszban az MSZP egyenrangú lenne az egyszázalékos DK-val, vagy Kuncze mérhetetlen egyesületével, de tételezzük fel, hogy ezt a nyilvánvaló baromságot elfogadták a felek. De a minimum négy, maximum végtelen tagszervezet hogyan egyezik meg választókerületenként e g y e t l e n közös jelölt személyében? mert a turáni átok azokat is sújtja, akik nem hisznek benne.
Szóval?

Mária 2012.11.30. 13:21:46

@Saga:

A Fidesz nem tartotta be, mert nem is volt programja. Amit a netről le lehetett tölteni, az nem program volt, hanem egy ízléses tipográfiával megszerkesztett semmitmondó közhelygyűjtemény, amibe mindenki azt látta bele, mint ígéretet, amit látni szeretett volna.

Mária 2012.11.30. 13:23:27

@ob.szerver:

Nem lakossági fórumokra gondoltam, hanem társadalmi párbeszédre :D

2llkedő 2012.11.30. 13:25:55

@Mária: "A Fidesz nem tartotta be, mert nem is volt programja."

Volt programja! Nemzeti Ügyek Politikája 2010.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.11.30. 13:27:41

az mszp jelenleg a legnagyobb ellenzeki part. tetszik, nem tetszik, ez teny.

tenyleg meglepo az, hogy ezt az alkupozicioja erositesere kivanja hasznalni?:-) az osszefogas sok-sok megbeszeles, alkudozas, targyalas es kompromisszum utan kell, hogy megszulessen, kulonben magb@szta a lo az egeszet...
igen, mesterhazidartanyan nagyot mondott. aztan majd ebbol biztos lehet alkudni.

Mária 2012.11.30. 13:32:13

@timargabor:

"Ne rugózz már ezen. Mi az, hogy ellenlista? "

*

Amíg ti Mesterházy listáján rugóztok, addig én miért ne rugózhatnék azon, hogy miért csak rugóztok rajta, miért nem teszitek mellé a saját listátokat.

Aki komolyan veszi a kormányváltást, az nem valami ELLEN kampányol, hanem valami MELLÉ áll. Nem azt mondja meg, hogy mit NEM akar, hanem azt mondja meg, hogy mi a célja, és hogy akar odáig eljutni.

Nálatok eddig még csak azt láttam, hogy mi ELLEN kampányoltok.

ob.szerver 2012.11.30. 13:36:27

@Mária:

Mónikasó alatt társadalmi párbeszédelni sem lehet, mert elvonná a figyelmet.

Mária 2012.11.30. 13:38:54

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Kínos elfogadni a tényt, hogy - piaci hasonlattal élve - ma az ellenzéki pártok piacán a helyzeténél fogva az MSZP a piacvezető.

Amiből lehet választani, az a "kihívó", a "követő" vagy a "leszakadó" párt pozíciója.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.11.30. 13:52:55

@Mária: igy van

szar ugy

de ez van, ebbol kell epitkezni. egyelore a szocik barmekkora balfaszok es barmennyire is kesztyubabja mesterhazi a puch-velez vonalnak, egyszeruen kisebb gazemberek es jelentosen demokratabbak, mint a fidesz valaha is egy pillanatig lett volna.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.30. 13:53:26

@Mária: természetesen azt írsz, amit akarsz, viszont szeretném, ha ez kölcsönös lenne.

A kommented alapján elbizonytalanodtam, hogy milyen listát is várnál. Eddig azt hittem, Bajnai szakértői érdekelnek (felütöd az október végi sajtót, gugli, és meglesz az). Ebből a kommentből az sejlik (lehet, hogy tévedek), hogy tőlem, vagy a KARDtól vársz a fentiektől független listát. Ennyire azért nem lehet rossz a helyzet. :-)

Balt 2012.11.30. 13:55:48

@Saga: Egyelőre neki is. :) (Urbánnak. De remélem, a zsíros állásokban jól bespejzolt, mert ebből hosszú távon nemigen fog megélni...) :))

ob.szerver 2012.11.30. 13:57:04

@Mária:

"Kínos elfogadni a tényt, hogy - piaci hasonlattal élve - ma az ellenzéki pártok piacán a helyzeténél fogva az MSZP a piacvezető."

Ez valószínűleg így van, de Bajnai meggyőzőbb min.elnök jelölt, mint Mesterházy és biztosan többek számára elfogadhatóbb is.

Bajnai nagyon profin menedzselte le az egy évét, kordában tartva egy szétesett, mindenféle értelemben leamortizálódott MSZP-t. Feltételezem, hogy ismét képesek lesznek kitalálni azt a formulát, amelyben hatékonyan állhat neki a fidesz utáni, csak a háborús újjáépítéshez mérhető feladatához, úgy, hogy az MSZP, mint valószínűleg a legnagyobb kormánypárt is a sajátjának érezhesse a programját.

Addig meg fideszék hadd álmodozzanak a késről meg a szalámiról.

Balt 2012.11.30. 13:57:34

@Kandeláber: Abból kiindulva, hogy Szigetváriék szerint max. 40 "biztos" egyénit tudnak kiosztani. :) Végül is 40 alakulatból pont mindenkinek jutna 1-1. :))

Balt 2012.11.30. 13:58:04

@Balt: Csak aztán kormányozni ne kelljen... :))

Balt 2012.11.30. 13:59:10

@Mária: Magyarul: a "nem tartotta be" nem áll meg, ha nem is volt "ígéret". :)

Balt 2012.11.30. 14:01:00

@ob.szerver: Ehhh, ezt msgyarázni kell? A Mónikasó maga a "társadalmi párbeszéd". :)

gerdo 2012.11.30. 14:02:00

@Mária: Kinos elfogadni a tenyt, hogy az mszp bazisanak felevel inditottak Bajnaiek?

Senki nem hivja ki az mszp-t, mert az mszp nem "piacvezeto", mindossze egy retegpart ami keptelen a novekedesre. Vagy beallnak egy potencialis tomegpart moge, vagy ok lesznek a kovetkezo evek DK-ja. Lehet valasztani.

sárkányfő 2012.11.30. 14:03:45

@Kandeláber:
kínos. remélem többé nem fordul elő...

Kandeláber 2012.11.30. 14:04:40

@ob.szerver: Kínos, de tényleg így van. az MSZP az egyetlen ellenzéki párt, amelyik megfelelő infrastruktúrával stb... rendelkezik, tőlük elvárni hogy simán az E2014 hűbéreseivé váljanak, több mint balgaság.
Még akkor is, ha Kálmán Olgi összevonja a szemöldökét.@Balt: "Max 40" biztos hely..."" Egy dékás, egy saját, egy kunczés, egy saját...

parttalan 2012.11.30. 14:27:31

@gerdo: "Senki nem hivja ki az mszp-t, mert az mszp nem "piacvezeto", mindossze egy retegpart ami keptelen a novekedesre...."

Hahaha. Kis péntek délutáni humor.

Kandeláber 2012.11.30. 14:35:26

@sárkányfő: Kivételt erősítő szabály volt.

parttalan 2012.11.30. 14:36:18

@ob.szerver: "Ez valószínűleg így van, de Bajnai meggyőzőbb min.elnök jelölt, mint Mesterházy és biztosan többek számára elfogadhatóbb is."

És? Hol itt az ellentmondás? Bajnai csak egy személy, egyedűl nem fog tudni kormányozni, kellenek hozzá mögötte álló pártok is. Ha viszont becsmérlően, lenézően és finnyáskodva közelítenek az mszp-hez - mindig megjegyezve micsoda hazaárulók - a végén a szocik teljesen jogosan begorombulnak és basznak a fejetekre. Indul külön a Bajnai-párt meg az MSZP, lesz külön e-2014 jelölt meg mszp jelölt, és nevető harmadikként befut a fideszes jelölt. Kurva jó lesz.

Úgyhogy orr és száj befog. (Érted, Fabius?!)

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.11.30. 14:51:35

@Disintegrator Rising: ezért akarjuk leváltani a komcsikat, ha nem tűnt volna fel. A dilemma az, hogy jöhetnek helyettük a nácik vagy a szocik, hát, egyik se túl kecsegtető.

gerdo 2012.11.30. 14:54:39

@parttalan: orulok, hogy te is viccesnak talalod, hogy a szerencsetlenekre mar negy eve 10-12% szavazna csak. En is jokat szoktam rajtuk rohogni, foleg amikor azt kepzelik, hogy oket komolyan lehet venni.

Mária 2012.11.30. 15:05:07

@timargabor:

Bajnaiéktól várom a szakértőik listáját, valamint az egyes ágazatokra vonatkozó programot.

Jelenleg se egyikkel, se másikkal nem rendelkeznek. Ráadásul nem lehet rájuk szavazni, mert nem párt formában működnek. Plusz mivel az E14 nem párt, nincs szavazóbázisuk.

Bármennyire is szeretnék ennek az ellenkezőjét kommunikálni, ez van.

jog-ász 2012.11.30. 15:15:53

na a poszt felvetése a legnagyobb hiba az összefogás kapcsán..megint rólunk nincs szó csak arról, hogy pl iszonyu nagy mszp-s bukta esetén még megélhetési politikusként kinek lesz biztos 4 éves fizuja a semmi melóért..ezért lóg ki a lóláb és ezért van a varanus cikkenek igaza.

Mária 2012.11.30. 15:17:45

@gerdo:

"Senki nem hivja ki az mszp-t, mert az mszp nem "piacvezeto", mindossze egy retegpart ami keptelen a novekedesre."

*

Az MSZP ma a legnagyobb szavazóbázissal rendelkező ellenzéki párt, akár a biztos pártválasztók arányát, akár a teljes lakosságra vetített adatokat nézed.

Aki mást HISZ, az saját magát áltatja.

Ráadásul 2006 és 2010 között mind a saját hibájukból, mind a Fidesz közreműködésével az MSZP neve olyan mértékben amortizálódott, hogy aki ma szimpatizánsának, vagy méginkább, aki biztos szavazójának VALLJA magát, vagy, beáll önkéntesüknek, hogy a létező leghatékonyabb kampányeszközt, a személyes meggyőzést használja, vagy - ó, borzalom - belép a pártba, azokat nyugodtan számolhatod kemény magnak, mert már elrendezték magukban az amortizációval járó összes kínos kérdést és mégis úgy döntöttek, hogy kitartanak.

Őket nehéz lesz átcsábítani máshová azzal, hogy "mert Bajnai sokkal jobb arc".

A növekedésük meg kizárólag attól függ, hogy mennyire találnak közös hangot a bizonytalanokkal, és mennyire képesek hatékonyan kommunikálni azokon a csatornákon, amelyeket a bizonytalanok nagy halmazának egyes szegmensei használnak.

Balt 2012.11.30. 15:18:31

@dennisthemenace: Mindenesetre az látszik, hogy messze kisebbség, ami azért megnyugtató. :)

Kandeláber 2012.11.30. 15:28:43

@jog-ász: Az MSZP-s megélhetési politikusok már a képviselők számának csökkentése miatt is kibuktak. Teljesen életszerűtlen, hogy még a parlamentbe jutás lehetőségén is osztozzanak az E2014 katyvaszon belül másokkal.

dennisthemenace 2012.11.30. 16:40:40

@Balt: Igen,en is menyugszom tole, mert nem dol meg az orok igazsag, miszerint a hulyeseg kutja feneketlen..)

gerdo 2012.11.30. 16:40:59

@Mária: A fidesz meg a "legnagyobb" bazissal rendelkezo part. Na es? Mit is jelent ez? Masfel millio embert. Jelentektelen kissebseg. Az mszp 4 eve meghalt: azota "nem talal kozos hangot " nemhogy a fidesz szavazokkal, de a BIZONYTALANOKKAL sem. Ilyen erotlen partra szerintem nem is lenne szukseg a fidesz elleni koalicioban. HINNI lehet a feltamadasban, de azok a makacs tenyek....

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.12.01. 10:15:18

@gerdo: ertem, hogy jo lenne kihagyni az mszpt es ezert ez a wishfull thinking, de nem fog menni es sajnos meghatarozo ero lesz a kovetkezo kormanyban. barmennyire is probalod a veluk szembeni erzelmeiddel igazolni az allitasod helyesseget, a szamok egeszen mast mutatnak. sajnos jelenleg nincs demokratikus fordulat az mszp nelkul. es nem azert irom, mert ezt jonak tartom, hanem azert, mert ez a racionalitas.

gerdo 2012.12.01. 12:26:12

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Az, hogy az mszp keptelen novekedni nem jelenti azt, hogy csokkenni sem tud. A tovabbi sorsuk attol fugg az e14 hova pozicionalja magat. A nyitas a ceentrum bal oldalan tortent es ugy tunik nem erintette jelentosen az mszp bazisat de a balra tolodast mar biztosan megerezne. Ha az mszp nem erti meg sajat nepszerutlensegenek forrasait es tovabbra is egyuttmukodesre keptelennek mutatkozik, egy ilyen lepes varhato lesz.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.12.01. 13:12:18

@gerdo: elmondom megegyszer, jo?

amirol te beszelsz, az nincs. ha majd lesz, lehget benne gondolkodni, de a jelenlegi statusa a "nem van". az pedig, hogy vannak elkepzelesei nem jelenti azt, hogy annak ugy is kell megvalosulnia, ahogy velezarpi kesztyubabja kikommunikalta. azt ugy hivjak, hogy targyalasi alap. nem megsertodni kell, hogy fuuu, miket akarnak, hanem leulni targyalni sajat elkepzelesekkel es kozeliteni az allaspontokat. de itt baszki mindenki egybol kitalal egy messiast maganak es az egesz kozeletet ala akarja rendelni. nem. a megegyezesnek es osszefogasnak hosszu targyalasoknak es sok-sok kompromisszumnak az aran kell megszuletnie.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.12.17. 13:03:44

@negondolkozz!majdénmegmondom!: "A közösből lopás nemzeti sport Magyarországon."

Ezzel egyetértek. Ennek is évszázados hagyományai vannak.

"De sajnos a gengszterváltással egész tolvaj-oligarchák jöttek létre, klánok, melyek a törvényhozásba beéve magukat legálissá tették a vagyon eltulajdonítását, az olajügyeket, a privatizáció néven saját névre írt népvagyont."

Lopni a közösből a legbiztonságosabb, mert az nem fáj (szinte) senkinek, hiszen mindenke ezt csinálja (10telet a kivételnek).

"Ezek sosem fogják a hatalmukat átadni, hiszen vérrel szerezték azt."

Milyen vérrel? Szépen megszavaztuk őket. Mert pont olyanok mint mi. :(

"Váltogatják egymást a narancs és vörös díszlettel, közben néha civakodnak kicsit a nép megnyugtatására."

Azt hiszem, hogy a lopást Cölöpteknősünk emelte állami szintre.

"De a háttérben ugyanazt a pecsenyét sütögetik, ezért nem is hullnak fejek, hiába minden választási ígéret."

Kézkezet mos. Ezt akarta felrúgni a kondukátor, hogy minden lopás az ő zsebében landoljon.

"Maffiózó férgek vezetik hazánkat és azok is fogják mindig vezetni amíg fel nem lógatjuk őket. Ez a világ rendje."

Ebben nem értek egyet. Ha valami miatt eltűnne a mostani politikus banda, akkor jönne helyettük teljesen ugyanilyen másik 384. Mert nem a politikusok romlottak, hanem mi magunk! :(
süti beállítások módosítása