Az elmúlt napok magyar-azeri-örmény fejleményei, és különösen a legfrissebb azeri bejelentés kapcsán azt kérném: mondjátok el, hogy miért nem az az eseménysor történt itt meg, ami a legvalószínűbb, és amit itt leírok:
- Azerbajdzsán és Magyarország – hosszas puhatolózások és megkeresések után – megállapodott, hogy kiátadjuk a baltás gyilkost. A hivatalos megállapodás szerint ő változatlan formában folytatja odahaza a büntetését, de a két fél, hallgatólagosan vagy nem, de egyetért, hogy valamikor a jövőben, fű alatt kiengedik.
- Ezért a gesztusért az azeriek felajánlanak valamit: pénzt, kötvényjegyzést, gazdasági lehetőségeket, megrendelést, MOL-koncessziót.
- Az azeriek már akkor, amikor ebben megállapodnak, tudják, hogy a kiadatáson kívül semmi nem fog megtörténni: elnöki kegyelemmel azonnal elengedik a fickót. Egyrészt azért, mert megtehetik, mert ez a vezetőjüknek politikai hasznot hoz (és jó félázsiai szokás szerint más nem számít), másrészt meg mert ez ad lehetőséget majd kibújni a pénzügyi kötelezettségek alól. Ha az elengedés nem lenne elég, még rá is provokálnak: előléptetés, ingyen lakás, visszamenőleges zsold, nemzeti hős.
- Amikor azonnal eleresztik a baltást, a nemzetközi közvélemény (és itt főleg az USA és az EU számít) elkezdi nyomni Magyarországot, hogy mi volt ez? Ez pár nap alatt még akkor is feszültséget visz hazánk és Azerbajdzsán közé, ha nagyon igyekszünk ezt elkerülni. Mi mondjuk, hogy nem volt megállapodás, ők hogy igen. Nyilvánosságra hozzuk a faxukat. Finoman, de elítéljük őket, hogy így egy pillanat alatt elengedték.
- Azerbajdzsán közli, hogy nincs pénz, nem is volt róla szó. Próbáljuk meg az ellenkezőjét mondani, az is nekünk rossz.
Én legalább két dolgot nem értek. Az egyik, hogy a külügyi think tankben (ha ugyan ott dőlt ez el) soha senki nem játszott Civilization-t, Diplomacy-t, Rizikót, meg hasonló stratégiai és társasjátékokat? Na nem azért, mert ez elég lenne a diplomáciai finomságokhoz, de azért az alapokat meg lehet tanulni: az erősebb kutya génjei öröklődnek – vagyis célszerű, ha olyan pozícióba lavírozunk, ahol legalábbis esélyes, hogy az adott helyzetben mi legyünk azok. Meg hát, hogy addig vagy tárgyalási pozícióban, amíg van valami adu, a másik számára is fontos dolog a kezedben. A diplomácia aztán ezt fordítja le kulturált és illendő nyelvre. És azt is meg lehet tanulni, hogy olyan lépést válassz, amely után a legtöbb lépéslehetőséged lesz (ez bizonytalan helyzetben általában jó stratégia).
A másik, hogy ki is a külügyminiszter? (Létezik-e a fent említett think tank?) Mert az ügyben Martonyi urat nem annyira látni, egyre többször tűnik fel viszont Szijjártó Péter, a Miniszterelnöki Hivatal külügyese, akinek profi külügyi előélete, hát mondjuk úgy, elmarad a hivatásos diplomatáké mögött.
És ha már szóba került a Civilization játék, még egy dolog, amit abból meg lehet tanulni. Ha két szomszédos ország rosszban van, és az egyik tartósan jobban teljesít gazdaságilag a másiknál, akkor nagyjából csak idő kérdése, hogy mikor fog háborúval próbálkozni. A többségében örmények lakta Hegyi Karabah, amely a szovjet időken Azerbajdzsán része volt, 1994 óta de facto örmény fennhatóság, azeri interpretáció szerint: megszállás alatt áll. Célpont is van tehát az azeri olajjövedelmek kevésbé békés elköltéséhez. A kérdés már csak az, hogy elég veszélyesnek tartják-e az örmény hadsereget az olaj-infrastruktúra, és ezzel a jövedelemtermelés komolyabb kikapcsolására, illetve az, hogy ez pillanatnyilag számít-e nekik valamit? Az örmények ezt pontosan tudhatják: nem miattunk rendeltek el harckészültséget a baltás gyilkos elengedése után.
És nagyon nem lenne jó, ha az esetleges következő háborús felvonáshoz nekünk is – akár áttételes – közünk lenne.
Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:
A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.