A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Uniós saller Orbánnak: miért kapjuk?

2012.02.22. 12:44 timargabor

Már látom a túlzottdeficit-eljárás döntő szakaszába fordulásának, a hazánknak szánt kohéziós támogatások mintegy harmadának befagyasztását kezdeményező döntésnek a kormányzati kommunikációját: Gyurcsány miatt van, meg amiatt, hogy hazai politikai ellenfeleik kint teregetik a szennyest, ahelyett, hogy itthon vitáznának róla. Vagy befognák a szájukat.

Kíváncsi leszek erre. Az első érv nyilván nagyrészt igaz, ezt a balhét messze nem egyedül hozták össze, sőt. Uniós csatlakozásunk, 2004 óta folyamatosan túlzottdeficit-eljárás alatt állunk, tehát Medgyessy, Gyurcsány benne voltak ebben rendesen. Orbánék annyit tettek hozzá, hogy nem folytatták Bajnai óvatos de utólag elég eredményesnek látszó gazdasági konszolidációját, mert valami teljesen újat akartak, csak nem jött be.

De igazából a másikra leszek kíváncsi. Hogy szaladgál itt mindenki Nyugatra, meg kibeszéli, hogy mi van itt. Meg a Tabajdi. Emiatt kutyáznak itt minket, aztán mi lett belőle.



Pedig szerintem egyszerű ez, mint a faék, még ha egyelőre az Unió is szerencsétlenkedik, hogy értelmesen megmondja, hogy mi a baj. Van ez a lista:

  • visszamenőleges hatályú jogalkotás
  • magántulajdon alkotmányos védelmének felfüggesztése
  • magánnyugdíj-megtakarítások államosítása
  • egypárti alkotmány
  • egypárti médiafelügyelet
  • rapid házszabály
  • A Fideszre szabott választási törvény/körzethatárok
  • a független bírósági rendszer megkérdőjelezése
  • feloszlatott Költségvetési Tanács
  • és egyelőre csak terv szintjén, a törvényerejű rendeletek visszahozása.


Ha ezek nem lennének, nem lennénk téma. Azt nem állítom, hogy kisebb lenne a deficit (hisz Gyurcsány alatt is nagy volt, oszt akkor még nem voltak ezek a problémák - mások persze igen). De az valószínű, hogy az Unióban nem lenne menő Magyarországot kutyázni. Kellemetlen ügy lennénk, mint a belga deficit, de nem a statuálás lenne a lényeg.

Az összes szoci felkereshetné az összes nyugati kapcsolatát, akkor sem törölné belénk a lábát minden mérvadó nyugati lap heti/havi rendszerességgel - ha nem lenne ez a lista. Ha nem akarna a Fidesz pártállamot építeni magának.

Persze, az Unió is elég érdekesen működik. Egy év kellett nekik, hogy leessen, mi is történik nálunk, és még most sem a fenti listával jönnek, hanem mindenféle, szerintem meglehetősen másodlagos ügy maszatolásával. Ám ha elkezdenek tényleg figyelni ránk, akár helyére is kerülhet a fókusz. Akkor leszünk csak igazán bajban.

UPDATE: nekem fel sem tűnt, de ez az egész bünti nem is mehetne, ha nem hajtja át tavaly a magyar EU-elnökség a szabálymódosítást... (thx. Vastagbőr)

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

84 komment · 9 trackback

Címkék: fidesz európai unió túlzottdeficit eljárás

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr14171150

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jenő, Keszi, Kúrtgyarmat 2012.02.23. 14:04:59

Európa 2012. február 22-én megint (ti. Trianon után megint) alaposan meggyalázta a magyarok nemzeti öntudatát. Történt ugyanis, hogy Bizottsága révén közölte: erre a szarra lehet, hogy jövőre már nem ad pénzt. Illetve nem annyit....

Trackback: Hazaárulók összeesküvése, vagy durva kormányzati elkúrás? 2012.02.23. 08:37:13

Brüsszel lazán elhelyezte Damoklész 143 milliárd forintos kardját a Kedves Vezető feje felett, ám Pártunk és Kormányunk továbbra is úgy csinál, mint aki nem érti a helyzetet. Az is lehet persze, hogy már teljesen elvakult és tényleg nem érti, ám ha így...

Trackback: Hazaárulók összeesküvése, vagy durva kormányzati elkúrás? 2012.02.23. 08:22:35

Brüsszel lazán elhelyezte Damoklész 143 milliárd forintos kardját a Kedves Vezető feje felett, ám Pártunk és Kormányunk továbbra is úgy csinál, mint aki nem érti a helyzetet. Az is lehet persze, hogy már teljesen elvakult és tényleg nem érti, ám ha így...

Trackback: Megasaller de luxe 2012.02.22. 18:31:42

Megjött az ítélet – ahogy tartani lehetett tőle, az Európai Bizottság azt javasolta az EU pénzügyminisztereinek, hogy a Magyarországnak juttatott felzárkóztatási támogatás egy részét – mintegy 150 milliárd forintot – vonják meg &ndash...

Trackback: 150 milliárdos uniós saller 2012.02.22. 14:50:58

Példátlan szankció a túlzott magyar deficit miatt: a támogatás harmada elmarad. A kormánypártok első reakciója, hogy Andor László a hibás....

Trackback: 150 milliárdos uniós saller 2012.02.22. 14:36:35

Példátlan szankció a túlzott magyar deficit miatt: a támogatás harmada elmarad. A kormánypártok első reakciója, hogy Andor László a hibás....

Trackback: Kémek a narancs seregben 2012.02.22. 14:36:29

Aki sokat küzd a vágyott hatalom megszerzéséért, az idővel rettegni kezd, hogy jön majd egy hasonló személy, aki megpróbálja letaszítani a trónjáról. Ha ez a félelem a józan logika határain belül marad, akkor nem több állandó készenlétnél, ha eltávolo...

Trackback: Mai napi BKV 2012.02.22. 14:18:55

"Kell egy csapat!" Ez lett a legújabb jelszava a BKV megmentésén fáradozó szakszervezeti egyesülésnek. A délutánra tervezett demonstráción barátságos futball mérkőzést játszanak a Kossuth téren, az egyik oldalon a jegyellenőrök, a másik oldal...

Trackback: KacsaLeaks: Kövér László dubajozik, aztán meg rijadozik 2012.02.22. 14:18:44

Kiszivárogtatott információk szerint a parlament házelnöke, a gazdasági válság elmélyülése okán, oly sok hazánklánya hazánkfia nyomdokaiba lépve, Dubajba indul. Mint megtudtuk, ez a dubajozás, nem az a dubajozás. Azután meg rijadozni is fog Kövér Lászl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 14:23:34

Az Unió kategórikusan tagadja, hogy általad felsorolt ügyeknek bármi köze lenne a túlzott deficit eljárás alá vonásnak.

Most akkor vagy az Unió hazudik vagy te.

Szerintem az Unió. De akkor egy ilyen hazug sunyi és alattomos Uniós lépés hogyan szolgálhatja hosszútávon az Unió érdekeit ?

2012.02.22. 14:38:03

Orbán Viktor 2012. január 18: "Az erő előtt hajlunk meg, nem pedig az érvek előtt"

Az EU is látja, hogy a diplomáciával nem lehet semmit elérni, ezért most erőt mutat.

magyar ember teli szájjal 2012.02.22. 14:40:18

A magántulajdonnak sohasem volt alkotmányos védelme. Csak hogy pontosítsuk egy picit.

OkoskaTo:rp 2012.02.22. 14:40:51

@Trompf: A túlzottdeficit-eljárás az összes téma közül az, ami már a legrégebb óta húzódik, így a villámgyors EU-s tempóba ennek a határozata fért bele mostanra. A többiért sem lelkesednek, azokért is meg fog szépen indulni az eljárás, de Viktorék ellevelezgetnek velük még egy-két évig róluk következmény nélkül.

Valószínűleg Viktor arcoskodása a fentiek miatt lett az utolsó csepp a pohárban, ami miatt mégis rászánták magukat a támogatások megvonására. Mert ne feledjük, ha példát statuálnak velünk, attól kezdve őket is könnyebb lesz megbüntetni a költségvetési fegyelmezetlenségért.

Ja, amúgy a listából kimaradt a jegybank függetlenségének felfüggesztése (kormánypárti többség a Monetáris Tanácsban) is.

OkoskaTo:rp 2012.02.22. 14:43:28

@magyar ember teli szájjal: Lehet, hogy a pártközpontban ennek a szajkózását adták ki neked, de attól ez még nem lesz igaz. A két hónapja még érvényes alkotmány (tudod, az 1949. évi XX. törvény) ezeket mondja:

" 9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

Arbet 2012.02.22. 14:52:11

Az EU-nak az a baja velünk, hogy szocialista sóderként kerültünk be az unióba és folyton csak átverjük őket, lenyúljuk a támogatást amit arra adtak, hogy fejlődjünk, felzárkózzunk. A politikusok meg folyamatosan átverik az embereket és összebratyizva passzolgatják egymásnak a zsírosbödön kanalát.

Ki a fene örülne ennek? Magyarország a rosszgyerek akit meg kell nevelni. Tökéletesen egyet értek az uniós állásfoglalással.

NagyonPC 2012.02.22. 15:01:26

Ha mindenkivel, aki egy ügyről szavazhat, összerúgjuk a patkót, ne csodálkozzunk, ha előbb-utóbb alulmaradunk a szavazáson.

A szövetségesek hiánya adott már nekünk Mohácsot, Világost, Trianont, és most is érik valami.

Ja és ha valaki nagy arccal szabadságharcot hirdet, ne csodálkozzon, ha időnként vérbe fojtják.

megadeth1 2012.02.22. 15:01:30

Hátha ekkora tasli már elég lesz a zembereknek, h felébredjenek.
Amúgy meg nézem, milyen fejlesztések maradhatnak el: villamosvonal, várbusz, hát az el is maradhat, mert nem csak Pestből áll ez az ország. A püspökladányi vasútvonal dettó maradhat a régi, mert ahogy eddig látszik, a haverok zsebébe vándorolt volna a zseton nagyja. Ha én lennék az unió, az eddig kifizetett lóvé javát is visszakérném.

hungarisztan 2012.02.22. 15:03:22

Ez az ország abból sem fog tanulni, ha az EU bekeményít. Inkább megmagyarázza majd magának, hogy a rohadt szemét EU, mintsem hogy szembenézzen azzal, hogy magunknak köszönhetjük, amit kapunk.

Az ovis gyerek is az óvónénit utálja, ha a sarokba küldik a rossz magaviseletéért. Meg is magyarázza magának, hogy nem ő volt a rossz, hanem az óvónéni a szemét.

Valahogy azt senki nem akarja látni, milyen anyagi és nem anyagi természetű előnyökkel jár EU tagnak lenni. Volt idő, amikor ez még többé-kevésbé egyértelműnek tűnt. Úgy kábé 1004 éven keresztül Európához szerettünk volna tartozni. Persze a magyarnak csak az életszínvonal kéne, meg a jogok – hogy ezzel kötelességek is jár(ná)nak, az már nem okés. A Brüsszel = Moszkva, meg a zászlóégetés, na, az bezzeg megy, az népszerű.

Magyarország olyan emberhez hasonlítható leginkább, aki – mikor végre felveszik az elitklubba – az asztalra szarik, aztán ha a klubszabályzatra hivatkozva megbüntetnék, akkor durcásan hisztizik, hogy ő nem ezért lett klubtag, és különben is, utálja az egész klubot.

Az ilyen embernek „szerencsére” nem sokáig kell szenvednie az elitklubbeli tagságtól.

Jannni 2012.02.22. 15:17:09

Nem jó a cím!!! Ezeket a sallerokat nem Orbán kapja, hanem mi. Az persze más dolog, hogy valóban ő érdemelné. Azt azért látni kell, ha Orbán kokit kap, az elsősorban rajtunk csapódik. Persze megérdemeljük. A kétharmad az kétharmad.

Bambulka 2012.02.22. 15:18:06

Nem a deficit a probléma, más EU-s országok is állnak hasonlóan - ez csak a "hivatalos magyarázat".

A Fidesz kormány minősithetetlen viselkedése a probléma.

hungarisztan 2012.02.22. 15:22:37

Ja, és azt valahogy mindenki elfelejti, hogy csináltak ám a narancsos fijúk olyan törvényt is, hogy ha Magyarországot megbüntetik valamiért (értsd: a kormányzó párt munkájának eredményéért), akkor jogukban áll extra adó formájában beszedni a költségvetésből így kieső tételt.

A konkrét híradást nem találtam, sorry, így csak az emlékezetemre támaszkodtam. Ha valaki tud konkrétabbat, ne habozzon beírni.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.22. 15:23:55

@Trompf: @mittu_domain:

Így van. Nálatok a pont. Az EU-nál meg a jégcsákány, hogy kiverdesse egyenként a focista fogait.

Talán még időben.

Jannni 2012.02.22. 15:26:04

@hungarisztan: Nem kell ahhoz az írott jogszabály, mert erősebb a hagyomány: A kormány hibáinak következményei terén nem ez történik a gyakorlatban nap mint nap?

Arbet 2012.02.22. 15:36:38

Ameddig ilyen orbán, bajnai, gyurcsány-félék irányítanak az országban addig nem leszünk európaiak. Addig szocik maradunk. Ki kell rúgni az egész parlamentet, majd európaiként felemelkedni.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.22. 15:42:35

@megadeth1: "Ha én lennék az unió, az eddig kifizetett lóvé javát is visszakérném."

Még sor kerülhet rá.

Arbet 2012.02.22. 15:47:08

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Szép lenne, ha vissza kéne fizetni mind a 10.000 milliárd uniós támogatást :) Gyurcsány, Bajnai, Orbán nagy szarban lenne, mikor meg kéne magyarázniuk, hogy hova is tűntek ezek a pénzek.

belekotty 2012.02.22. 15:49:13

@NagyonPC: "Ja és ha valaki nagy arccal szabadságharcot hirdet, ne csodálkozzon, ha időnként vérbe fojtják. " - Ez a lényeg.

notib 2012.02.22. 15:51:32

@OkoskaTo:rp: pontosítom @magyaremberteleszajjal felvetését, VALÓS védelme nem volt a magántulajdonnak, PAPÍRON a szocializmussal sem volt különösebb baj, PAPÍRON.....

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.02.22. 15:53:13

A szánalmas, gőgös, pökhendi, sunyi orbáni magatartás nem tetszik a világnak, ezért vagyunk közútáltak.
A mostani megalázkodó, seggnyaló képmutatása megint nagyon gagyi.

Szégyellem ezt a kormányt, a bóvli Magyarországot.

ORBÁN TAKARODJ!

debreceni.blog 2012.02.22. 15:55:00

Erre is csak a legnagyobbak képesek: csinált magának ellenzéket. Tarkóján fogja érezni Brüsszel „hideg leheletét” a ciklus végéig. Ha már itthon elszívta a levegőt a többiektől.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1653_orban_viktor_oriasi_ongolja_a_balfelsobe

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.02.22. 15:56:46

@notib: félrevezető a számozás, a lényeg, hogy 1990 és 2010 közt volt alkotmányos védelme a magántulajdonnak. Az eredeti 1949. évi XX-ban ez persze nem így volt, a rendszerváltáskor került bele.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 16:05:10

"Egyetért az Európai Bizottság (EB) szerdai döntésével Andor László EU-biztos, aki méltányosnak nevezte az uniós testület javaslatát."

Puff neki..

Most akkor hogy fogja beadni az MSZP, hogy csak a kormányt akarják büntetni, nem az országot ?

Andor tudtommal MSZP-s.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 16:07:02

@OkoskaTo:rp: Tudtommal 6 ország teljesítette a 3%-os hiányt az EU-ban, közte Magyarország.

Szóval sokkal inkább egyfajta bosszú miatt akarnak pénzelvonsát foganasítani, és immár az MSZP hathatós támogatásával büntetni az országot.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 16:10:02

Opsz egy másik hír..
Lehet mégse jön be az ország elleni árulkodás, és pénzelvonás lobbija az MSZP-nek ?

index.hu/belfold/2012/02/22/nezopont/
"A Fidesz-KDNP tábora tizedével, míg az MSZP-é harmadával csökkent az elmúlt két évben a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint."

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.02.22. 16:13:53

@Trompf: azt ők is tudják, hogy a besöpört magánnyugdíjpénztári vagyon egyszeri pénz, nem csökkenti a strukturális hiányt.

Kapcsolódik ide, hogy mondjuk azt azért megtehette volna 2010 augusztusában az EU, hogy a manyup-befizetéseket (még a megszüntetés előtt) nem számoljtatja el kiadásnak a deficit szempontjából. Ők is pont az orrukig láttak.

A nézőpontot meg jobb ha elfelejted közvéleménykutatóként, van elég másik.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 16:23:41

@timargabor: És ha teljesítjük idén is a hiányt, akkor már leszügezhetjük, hogy Gyurcsányéktől kategóriákkal jobbak ?

Hisz akkor már 3-ból kétszer teljesítették azt, amit Gyurcsányék 8 év alatt egyszer sem.

Nem beszélve arról, hogy mind a munkanélküliségi adatok, mind a GDP arányos államadósságunk Gyurcsányék alatt nőtt a legdrasztikusabban rendszerváltás óta.

akakukk 2012.02.22. 16:29:32

Az unio dontese vegul is logikus, miota bent vagyunk, rossz a hianyunk. OK. De ezt pont most, a valsag kozepen megtorolni nem elegans dolog.
Szerintem kell a penz a gorog mentocsomagra.

KovA 2012.02.22. 16:31:55

Az tetszik, hogy 2004 óta zajló eljárás a költségvetési hiány miatt...
Vagyis 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011 - és épp most jut eszükbe büntetni...
amikor ráadásul az indoklás csupán az, hogy "nem látják bizonyítottnak, hogy tartva volna a hiánycél" meglehet 2004-2010olt egyértelmű, hogy nem volt tartva.

Na most ez ok büntetni - eközben Görögországnak súlyos eurómilliárdokat nyomnak sokkal nagyobb bűnei ellenére.

Rajtunk meg taposnak.

Nos - nekem a tököm tele van az EU-val - komolyan mondom: rosszabb mint Moszkva volt.

A nagy büdös EUs eszméből már teljesen ki vagyok ábrándulva - úgy kell kezelnünk őket ahogy Moszvát vagy Bécset: hülyének lenni fejjel a falnak menni nem szabad (ugye Orbán - te is jó naiv voltál), de illúziónk se legyen: elnyomó érdekek képviselete az is - emberi kicsinyességgel megvert vezetőkkel.
Szépen kell nekik köszönni, aztán utánuk köpni mikor nem látják: ezt érdemlik.

Hertelendi 2012.02.22. 16:36:50

@Trompf: Ennek azért ne nagyon örülj! Nézd meg ki rendelte meg a kutatást...
És, hogy kiket kérdeztek meg az se mindegy...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 16:41:09

@Hertelendi: Nekem úgy tűnik, hogy az EU Magyarországra uszítása nem fog bejönni az MSZP-nek, legfeljebb a Jobbiknak.

De abban nem lesz köszönet.
Bár manapság egyre inkább én is EU szkeptikus vagyok.
Ahol olyan országot büntetnek pénzelvonással amelyik teljesíti a hiánycélt, ott valami nincs rendben.

Igaz hathatós magyar MSZP-s támogatás adta a szívatás alapját.

Arbet 2012.02.22. 16:41:27

Felejtsétek el azt, hogy az Unió azt nézi, hogy milyen kormány kormányoz éppen. Pont leszarja, hogy milyen színűre van épp festve a választási térkép. Azt nézi, hogy mióta beléptünk az unióba mindig csak a baj van velünk. Torzított, meghamisított adatokat, jelentéseket küldünk, a felvett uniós támogatások nagy része eltűnik és nem fejlesztésre fordítjuk. Magyarán cigánykodunk. Lopunk, csalunk, hazudunk.

Csodálkozunk, hogy büntetnek minket? Ez nem uniós hozzáállás. Ezekkel a politikusokkal nem is lesz sosem.

Ideje lenne nekünk is abbahagyni a pártoskodást és egészében figyelni arra amit ellenzék együtt csinál a kormánnyal évtizedek óta.

Kurgán 2012.02.22. 16:45:00

@Trompf: a GDP arányos államadósság most is nő, azért számolgatják mostanába máshogy fideszéknél. Egyébként a fidesz féle újfajta számolással az elmúltnyócév alatt se nőtt nagyon az adósság.
Deficittúllépésért bünti jár. Az mszp idején azért nem volt ilyen, mert mikor szorult volna a hurok, akkor követték a kialkudott ütemtervet. Viktor meg nekiállt szabadságharcozni és elszaladt a struktúrális hiány kb. a duplájára. Két éve vannak hatalmon, azt még mindig csak a visszamutogatás megy. Az mszp azért lett elzavarva, mert rosszul csinálták, a fidesz meg azt mondta, hogy ő jobban tudja. Úgy néz ki nem, a helyzet mégrosszabb és mindenre az a válasz, hogy dehát az elmúltnyócév.

béla a görög (törölt) 2012.02.22. 16:45:32

Nem bonyolult ez...
Orbánék elb@...ták - ennyi.
Ők vannak hatalmon 2 éve? Ők.
Náluk telt be a pohár? Náluk.

Hogy most túlzottdeficit miatt vagy mert folyamatosan odaszartak az asztalra azt elegük lett - teljesen lényegtelen. (kimondott vagy kimondatlan ok - nem teljesen mindegy? a végeredmény számít) És remélem még többet lehúznak ha nem ért a szép szóból Orbán.
Hogy mit kommunikálnak az meg lényegtelen.

Dehát példát akarnak velünk statuálni... Ahhoz előbb okot kell adni kis buta, tudod. Nincs ezen mit csodálkozni. Orbán el akart menni a falig. Elment. A fal volt az erősebb. szerintem nekifut még egyszer. parasztgyerek nehezen tanul.

mizrolist 2012.02.22. 16:46:14

@Trompf: @KovA: a probléma az volt az EU részéről, hogy az ő számításaik szerint 2013-ban már nem lenne meg a 3% alatti hiány - és mivel lassan 10 éve húzódik a dolog, most a magyar kormány megkapja azt, amit korábban pl. a görögöknek vagy az olaszoknak is kellett volna, ha lett volna rá megfelelő szabályozás.

KovA 2012.02.22. 16:47:20

@Trompf: "hogyan szolgálhatja hosszútávon az Unió érdekeit"
Sehogy. De mi is az EU ? Szuperállam az államok fölött, valójában aképp is funkcionál...

Egyrészt eszközül van használva az is mint minden állam érdek-lobbik érdekeinek kiszolgálására miközben közösségi képviseletnek van álcázva.
Másrészt egyéni érdekek kiszolgálása, harmadrészt - kicsinyes emberi indulatok tekintélysérelembosszúk kiélésére is eszköz... no ehhez van igazán köze Orbánnak - no meg persze azoknak is, akik határon belül otthon kevesek - kívülről hívnak, úszítanak segítséget mint 56ban.

Amíg az ország értékrendje ennyire liberális zagyva, hogy hazaárulókkal nem lehet elbánni - a szó mindkét értrlmében - úgyis mint aki külső erőkkel szövetkezik, országot lejáratni annak választott vezetője ellen - ahelyett, hogy itthon tenné azt - és abban az értelemben is, hogy a nép bizalma által legitimizálva odaáll a pult mögé és áruba bocsájtja befolyását mindenféle soha meg nem térülő korrupciós beruházásokra költ az sorsközösség adósságszámlájára közpénzt miközben térségeket hagy szétzülleni - majd megoldja piac magától stb. ürügyén - no az is a hazát áruba bocsájtó áruló.
Hunvaldok, titkosított nyomozati anyagú olajszőkítők - személyiségui jogaik mögött bújkáló nyakkendős bűnözők - ezekkel nem elég a a maguk érdekében kilobbizott megbundázott törvényeken alapuló eljárás - se a 4 évenkénti bukta, amikor is emelt fővel felhúzott orral és teli zsebbel lelépnek ellenzébe ugatni arra aki az általuk hátrahagyott szarheggyel kell birkózni - annál sokkal komolyabb valódi leszámolás kell.

Hertelendi 2012.02.22. 16:47:33

@Trompf: Te is tudod, hogy néppárti szavazatok nélkül nem tudták volna megszavazni:)))
Mit MSZP-zel folyton? Az EU-ban nagyon jól tudják mit mocskoskodik ez az egyszerű cigánygyerek

KovA 2012.02.22. 16:51:02

@béla a görög: "Orbánék elb@...ták - ennyi."

Ja :-) így elég egyszerű neked - és még sajnos sok másnak a világ. (Nem aZorbán védelmében)
És kívánom legyen mindhalálig meg az Orbánod - hogy magadba - magatokba ne kelljen nézni.
Mert az leend az igazi fájdalmas megdöbbenés...

Hajh de bűneink miatt... ! Ehhez Orbán is meg Kúrcsány is kevés, ami itt történt az elmúlt 20 évben !

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 16:51:04

@mizrolist: Akkor tisztázzuk. 6 ország teljesítette mindösszesen a 3% alatti hiánycélt, és ebben a hatban ott van Magyarország.

Azért büntetnek minket, mert valamiféle jövőbelátási képesség okán azt gondolják nem lesz idén 3% alattia a hiány?
ÉPs miért csak minket, amikor mi27 tagország közt benne vagyunk azon 6-ba akik teljesítették ?

Azért mert 2004 óta nem teljesül ? Akkor mégiscsak az elmúlt 8 év miatt ?

És mi van ha 2012-ben is teljesül ?

Arról van szó nagyban, hogy az EU-csak magyar képviselőkben találja meg azt a hajlamot, hogy önnön maguk országát büntesség. Ezt a szocialista képviselők személyében találta meg.

A többi ország esetén olyan egységes ellenállásba ütköznének, hogy esélyük se lenne semmiféle retorzió keresztülvitelére.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.02.22. 16:53:18

@Trompf: igen, ha idén teljesítjük a hiánycélt, akkor e szempontból végtelenszer jobb lesz Orbán Gyurcsánynál, mert neki már egyszer sikerült (majd akkor, mert eddig neki sem!), Fletónak meg egyszer sem: akkor 1/3 kontra 0/8 lesz, 2004, az uniós csatlakozás óta 0/6.

De most még sajnos 0/2 kontra 0/6(8) a helyzet.

Abban is igazad van, hogy Gyurcsány alatt nőtt leggyorsabban az államadósság. Ebben nincs vita köztünk.

mizrolist 2012.02.22. 16:57:27

@Trompf: tavaly azért volt meg a 3% alatti hiány, mert államosították a mnyp-ben levő értékeket. Ez egyszeri tétel volt, sem idén, sem jövőre stb. nem lesz hasonló bevételi forrás (jogállami keretek között számolva). Ha ezt nem engedték volna elszámolni, akkor a 2011-es érték elég közel lett volna a 7%-hoz.
Pont emiatt kellett Orbánéknak a szerkezethez hozzányúlni, mert különben sem az idei, sem a jövő évi célkitűzés nem tartható. Az EU jelenlegi számításai szerint idén beleférünk a határba, de jövőre 3,25%-ra várják a hiányt. Nyilván 2014 januárjában (vagy februárban, nem emlékszem pontosan, mikor kell véglegesíteni az adatokat) fog kiderülni, igazul volt-e, de a trendet addig is lehet becsülni.

Nem mellesleg ha szerinted 4 db MSZP-s EU-képviselő képes úgy irányítani az EU-t, hogy akarja, akkor súlyos félreértésben vagy... és felmerül a kérdés, hogy akkor mit csinál a 20 fideszes EU-képviselő?

Anti Anyag (törölt) 2012.02.22. 17:00:56

Azért meg van az előnye, hátha kilépünk.

Én pld. 2014-ben csak ezért, a jobbikra szavazok.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:05:21

@mizrolist:
Nem az kérdés, hogy tudják-e irányítani az EU-t, hanem az a kérdés, hogy hazájuk szívatásán dolgoznak, azért ülnek ott, vagy épp azért hogy az ország minnél több pénzt lehívhasson.

"Egyetért az Európai Bizottság (EB) szerdai döntésével Andor László EU-biztos, aki méltányosnak nevezte az uniós testület javaslatát."

Kurgán 2012.02.22. 17:06:25

@Trompf: Viktor is rohangászott Brüsszelbe meg az EU néppárthoz árulkodni az elmúltnyócévben, és nem csak 2006-ban. Ez nem csak szoci szokás.

Terézágyú 2012.02.22. 17:08:09

A zúnió hiába mondja ezeket, mert egyből rámondják, hogy nem így van, félreértik, slussz.

"magántulajdon alkotmányos védelmének felfüggesztése"

Niiiiincs az kérem felfüggesztve, nálunk nagyon fontos a magántulajdon.

"egypárti alkotmány"

Neeeeem is egypárti az az alkotmány!

"egypárti médiafelügyelet"

Neeem is egypárti az a médiafelügyelet.

"A Fideszre szabott választási törvény/körzethatárok"

Neeeeem is a fideszre van szabva...
stb. stb. stb.

mizrolist 2012.02.22. 17:09:18

@Trompf: és mi a cél? Minél több pénzt lehívni, vagy minél több lehívott pénzt úgy elkölteni, hogy érezhető hatása legyen itthon? Mert jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy az előbbi a cél, az utóbbi meg ahogy esik, úgy puffan...

@Anti Anyag: az tényleg nagyszerű lenne, úgyis hiányzik, hogy úgy tekintsenek Magyarországra, mint Fehéroroszországra. /sarcasm

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.02.22. 17:10:49

Azért azt fenntartom, hogy rohangálhatna akárki akárkihez, ha nem építene pártállamot az aktuális kormánypárt, nem venné ezt ennyire a lelkére az unió. Mondhatják, hogy nincs köze egyiknek a másikhoz, de ezt azért nem hiszem el.

Lehet mondani, hogy ez csúnya dolog a részükről, az meg tőlünk nem szép, hogy pártállam épül.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:11:36

@Kurgán: Érdekes.. Erről az EU néppártnak más a véleménye.
Még jó hogy te jobban tudod tőlük mit mondott nekik az Orbán.

www.stop.hu/belfold/pottering-tevesen-ertelmeztek-orban-szavait/40511/

Terézágyú 2012.02.22. 17:15:36

@Trompf:
"Érdekes.. Erről az EU néppártnak más a véleménye."

Nem rohangászott ov az elmúlt nyócévben? :)

A néppárt szerint? amelynek az alelnöke? nem mondod :)

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.02.22. 17:16:00

@Trompf: na-na. Kurgán annyit mondott, hogy "árulkodott", és ez az általad megadott link szerint is igaz - azt nem mondta, hogy vonják meg a pénzt. Ezt viszont Kurgán sem adta OV szájába.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:16:06

@mizrolist: A pénz elköltésének a módja fontos kérdés.
Nyilván az az érdekünk, hogy olyan kormányunk legyen (lehetőleg tökéletes), ami hasznosan költi el a pénzt.
Orbánék közel se tökéletesek, mitöbb meglehetősen bénák.
Ám a szociktól rosszabb formáció gazdaságilag egész egyszerűen nem létezik.

És nem utolsó sorban itt elsősorban az a kritika tárgya, hogy a szocik mára egyenesen és nyíltan az ország szívatásán dolgoznak.
Hasznos elköltésről, tökéletes kormányról szó sincs.

Lásd:
"Egyetért az Európai Bizottság (EB) szerdai döntésével Andor László EU-biztos, aki méltányosnak nevezte az uniós testület javaslatát."

Kristl 2012.02.22. 17:18:48

@Trompf:

Úgy, hogy belső feszültség generálásával egyre több droidot hámoz le a fidesz szavazóbázisából. Egyben korlátozza a szélsőbalos-mozgástereket a politikai ellenfeleknél.

+Csökkenti a lehetőséget a holdudvar kifizetésének azaz erodálja a "gazdasági hátországot".

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:21:17

@timargabor: Vannak dolgok melyekben érdemes árulkodni.
Ilyen pl a Fidesz alkotmánybíróság jogkörének megkurtítása, és igen szerintem ilyen a 2006-os azonosíthatatlan rendőri túlkapások esete.
(Nyílván ez is oldal függő megítélés alá esik, értsd: politikai kérdés)

De nem ilyen az ország elemi érdekét adó kohéziós forrás megvonás témaköre. Ez kőkemény gazdasági kérdés melyben egységesenk kell (kellene lennünk)

De nemhogy egységesek nem vagyunk, hanem a szocik egyenesen örülnek a szívatásnak:
"Egyetért az Európai Bizottság (EB) szerdai döntésével Andor László EU-biztos, aki méltányosnak nevezte az uniós testület javaslatát."

Terézágyú 2012.02.22. 17:21:29

@Trompf:
"a szocik mára egyenesen és nyíltan az ország szívatásán dolgoznak."

Ezek ilyenek. Fujj.

Terézágyú 2012.02.22. 17:22:16

@Trompf:
""Egyetért az Európai Bizottság (EB) szerdai döntésével Andor László EU-biztos, aki méltányosnak nevezte az uniós testület javaslatát." "

Ezt idézd be minden egyes kommentedben :)))))))

mizrolist 2012.02.22. 17:22:44

@timargabor: pontosan.

@Trompf: Andor László tudtommal EU-biztosként dolgozik jelenleg, vagyis az a feladata, hogy az EU működését biztosítsa a legjobb tudása szerint - és nem az, hogy Magyarországnak kedvezzen, ahol csak tud. Legalábbis optimális esetben.

Kristl 2012.02.22. 17:23:07

@Trompf:
Ui:
Egyszer se teljesítettük Orbán alatt a hiányt.
Az egyszeri bevételekkel befoltozott (különadónak hívott sarc, magánnyugdíjpénz ellopása), lényegében mismásolt költségvetés nem "hiányteljesítő".
Hiába hívjátok annak. Hisz lényegében _rajtatok kívül senki_ sem tekinti annak. Ezzel az erővel kiadhatjátok a Fideszi dekrétumot hogy az ég az igenis narancssárga.
Az is kb annyit érne.

mizrolist 2012.02.22. 17:23:43

@mizrolist: pontosítok, "az EU _szabályos_ működését biztosítsa a legjobb tudása szerint".

Tóth Ágas 2012.02.22. 17:29:25

nem akarok ünneprontó lenni, de az EU tagállamainak 2/3-ában nagyobb a hiány mint nálunk..

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:30:40

@Kristl: Félve kérdezem, ha 2012-ben is teljesítjük, akkor Orbánra szavazol ?

Csakmert akkor logikád megborul, és elsőként teljesítjük 2004 óta.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:31:46

@mizrolist: Pontisítok. Magyarként magyarország érdekei ellen dolgozik.
Ilyet sehol soha egyik EP képviselő EB bizottság tag se tett, hogy országa ellen irányuló szankciót megszavaz vs helyesel.

Terézágyú 2012.02.22. 17:31:48

@Trompf:
Egyetért az Európai Bizottság (EB) szerdai döntésével Andor László EU-biztos, aki méltányosnak nevezte az uniós testület javaslatát.

Terézágyú 2012.02.22. 17:33:02

@Trompf:
"Ilyet sehol soha egyik EP képviselő EB bizottság tag se tett"

Bizonyára te folyamatosan figyelemmel kíséred az ilyen ügyeket, azért mered ezt így kijelenteni :)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:36:52

@Terézágyú: Igen.. Ki merem jelenteni.
Megcáfolni ezt a bazi nagy általánosítást igen egyszerű.
Csak hoznod kell egy EU képvisleőt, amely országa ellen irányuló szankciót megszavazta, vagy helyeselte azt.

De ne keresd.
Andor Lászlón kívül nem találsz ilyet.
(Idézheted őt itt is, hisz ide is illik.. :)

Hertelendi 2012.02.22. 17:37:02

@Trompf: "Ilyet sehol soha egyik EP képviselő EB bizottság tag se tett, hogy országa ellen irányuló szankciót megszavaz vs helyesel."

Na ferdítsd a dolgokat! Nem az ország ellen szavaztak, hanem orbán és kormánya ellen. Ezek olyan hangzatos mondatok, csak az a baj vele, hogy hazugság!
De sehol se csináltak ilyen mocskos dolgokat, mint orbán

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:40:00

@Hertelendi: Itt speciel pont nem.
Ebben az esetben Andor László kőkemény az országot érintő gazdasági szankcióról (kohéziós alapok megvonása) nyilatkozott.

A többi (média, bíróság, ...) lehet ezt a maszlagot erőltetni, bár elsősorban ott is csak az országot tudják büntetni, ha nem is gazdaságilag.

mizrolist 2012.02.22. 17:40:24

@Trompf: azért engem érdekelne, hogy pl. mennyire örültek otthon Viviane Reding tevékenységének a roamingdíjak letörése terén...
Egyébként szerintem Magyarország érdekei hosszú távon azonosak az EU érdekeivel; Orbán rövid távú érdekeit pedig nagy ívben leszarom.

Terézágyú 2012.02.22. 17:41:07

@Trompf:
"Megcáfolni ezt a bazi nagy általánosítást igen egyszerű.
Csak hoznod kell egy EU képvisleőt, amely országa ellen irányuló szankciót megszavazta, vagy helyeselte azt."

Persze, te mondasz valami lózungot, és bizonyíték helyett, nekem kellene bizonyítanom.... ögyes.

Egyébként marha egyszerű az egész. Mondhatja pl. egy édesanya a fiáról, aki megölt x embert, hogy megérdemli az életfogytot? Vagy ha ilyet mond, akkor rossz anya? Vagy a megöltek ellenére is tiltakoznia kellene az ítélet ellen, mert ő az anya?

Egy magyarnak mindig védenie kell az országot (pontosabban ugye a kormányt, ami nem az ország!), és nem írhat le olyat, hogy pl. "nekünk Mohács kell"????

Terézágyú 2012.02.22. 17:42:04

Ja és: "Eza zandor eggyettértett a zeuval"...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:42:34

@mizrolist: Visszatértünk az első hozzászólásomhoz:

"Az Unió kategórikusan tagadja, hogy általad felsorolt ügyeknek bármi köze lenne a túlzott deficit eljárás alá vonásnak."

Terézágyú 2012.02.22. 17:42:52

@Trompf:
"A többi (média, bíróság, ...) lehet ezt a maszlagot erőltetni"

Jaaa, ezek maszlagok????

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:44:28

@Terézágyú: Mint ahogy említettem politikai ügyekben tőlem rohongálhat Szájertől, Göncz Kingáig bárki az EU-hoz.

Gazdasági szankciók ügyében az országot elítélő határozatot támogatni felér bőven egy hazaárulással.

Hertelendi 2012.02.22. 17:44:29

@Trompf: Bocsi, hogy ellenkezni merek veled, de az országot nem az EU bünteti, hanem Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:45:30

@Terézágyú: Igen. 2014-ben eldöntjük, hogy mi tetszik vagy mi nem, mert minden híresztelés ellenére demokrácia van.

Terézágyú 2012.02.22. 17:49:14

@Trompf: jó, akkor hurrá, ma is lehazaárulóztál valakit. Ezt is kipipálhatod.

"Igen. 2014-ben eldöntjük, hogy mi tetszik vagy mi nem, mert minden híresztelés ellenére demokrácia van."

Ahogy vesszük. A ruszkiknál is az van...

mizrolist 2012.02.22. 17:49:56

@Trompf: naná. Nekik az az álláspontjuk, ha valaki 180k-t keres, akkor ne költsön havi 200k-t, mert az hosszú távon nem egészséges; akkor se, ha közben nyert a lottón 120k-t.

Itt nem az a kérdés, hogy ki magyar és ki nem, hanem hogy hosszú távon ki szeretné, ha Magyarország helyzete javulna. (nem mellesleg a zárolás 2013. január 1-től lépne életbe, vagyis ha addig sikerül olyan tervet összerakni, ami a trendek figyelembe vételével is teljesíti a 3% alatti hiányt, és mindezt nem úgy teszi, hogy egyszeri bevételeket használ fel, akkor életbe sem fog lépni)
Amúgy "az országa elleni szankciót helyeslő képviselő" témakörében fusd át az utóbbi 5 évben mondjuk az ír, a görög, az olasz és a spanyol képviselők szavazatait az országukat érintő ügyekben, aztán az eredmények után van értelme ezt folytatni.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:51:08

@Terézágyú: Ez a választási csalás duma, ez Orbán szövege, szóval ne plagizálj, és legyen több önbizalmad.

Bár tekintve hogy a szoci szavazók 1/3-a eltünt ebbe a véres diktatúrában, sok jóra ne számíts.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:54:36

@mizrolist: És milyen jósnőt fognak felkérni 2013- jan 1-ig a 2013-as hiánycélt illetően ?

Nem lesz elég a 2012-es akkor se, mint most a 2011-es teljesülése ?

Kroes asszony átképzi magát és valami ezoterikus zöldes gömbbel mgjósolja majd ?

Terézágyú 2012.02.22. 17:56:05

@Trompf:
"Ez a választási csalás duma, ez Orbán szövege"

Én nem beszéltem választási csalásról... de ha te mondod...
És hogy ez orbán szövege...

Mindegy hogy lesznek-e szocik, valaki csak kiáll a zorbán ellen...

Terézágyú 2012.02.22. 17:57:29

@Trompf:
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))

Baromi jó ez a szöveg.
Ha nekem is ilyen jó dumám lenne, én is beállnék orbán seggét nyalni :))))

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.22. 17:59:04

@Terézágyú: Kösz.. De most kell mennem, mert sok még a segg, a cégnél is. :)

mizrolist 2012.02.22. 17:59:05

@Trompf: az előzetes becsléseket meg lehet tenni. Pl. ha minden azt ígéri, hogy 300 Ft körül lesz az euró és a gazdasági növekedés 0,2-0,5% lesz, akkor egy 1,5%-os növekedéssel és 270 Ft-os euróval számolt terv nyilván baromság, hiába ígér bőven 3% alatti hiányt...

És még egyszer: 2011-ben azért volt a hiány 3% alatt, mert bejött a lottó a mnyp-pénz képében. Ha az nincs, akkor elég közel lett volna a 7%-hoz. Erre hosszú távon alapozni marhaság.

Szúrófény 2012.07.31. 11:25:13

Törött mankó ad a Szovjetúnió nyomorultjainak az Európai Unió

Az európai uniós karámba a támogatás ígéretével csalogatják, terelgetik a Kelet-európai marhákat. Önérzet már régen nincsen, csak a potyalesők tátott szája, zsebe. Régen, csak a beteg, a törött lábú, vagy a részeg ember szorult „támogatásra”
De miből lészen a támogatás? Természetesen a tagállamok befizetéséből. Az agyon reklámozott támogatás, 300 millió Euróval több a saját befizetésünknél! Akkor mi az értelme? Ki nem találják, (az ostobák). Józan paraszti ésszel gyorsan kitalálható. A saját pénzem arra költöm, amire én akarom, ami nekem fontos. Olyan dologra, beruházásra, ami később pénzt hoz. Ezzel ellentétben mire adják a támogatást? Csatornázásra, szemétlerakóra, (amiért a használat díjat majd nékik fizetjük, mivel előbb privatizálták, tehát a pénzüket magukra költik, a maguk „üzletébe” történik a beruházás!) környezetvédelemre, értsd: patakmeder, erdőtakarításra, stb., ami ugyan fontos, csak éppen „el nem adható”. Széchenyi tudta: „a legnagyobb baj, hogy túl sokat fordítunk nem termelő beruházásokra, anélkül, hogy az itthoni árualapunk meglenne. Ne fényűzési cikkekbe, hanem csak olyanba fektessük a pénzt, ami pénzt hoz!” A mai okosoknál ez nem szempont? Kaphatsz még területalapú támogatást, ha paraszt vagy, hogy megtermeld az alapanyagot, az általuk előzetesen már megvásárolt élelmiszeripar számára! Ki van ez találva. Akit be lehet csapni, az meg is érdemli” — mondja a csibészek erkölcse. A mi vezetőinket nagyon könnyű becsapni, vagy megvásárolni? Valódi csibészek Ők is? Csak mi „nem ismerjük Őket meg”? Ez a „támogatás” olyan tisztességtelen, mintha a törött lábú embernek törött mankót adunk, amivel majd a másik lába is eltörik, a mankó végleges kimúlásakor! Magyarul: ami néked kell, azt majd mi megtermeljük, eladjuk néked kelet-európai kizsákmányolt, te már úgy is megszoktad, hogy olcsó kuli, melós legyél. Legfeljebb a helytartóid- kormányzóid gazdagodnak egy kicsit, az igazi haszon a Birodalomé! Közben megemlítik a versenyképesség kényszerét, mármint Japánnal, és Amerikával kell versenyezned. Igen a japán „csoda” a japán emberek önkéntes rabszolgaszintű munkarobotja híres a világban. Amerikának ott vannak a valódi rabszolgák leszármazottjai, meg a mexikói bevándorlók tízmilliós éhbéren foglalkoztatott munkaerő tömege. Európa honnan vegye hát az egyötödös (már a hazai bér egyötödéért) dolgozó embereket a versenyképességhez? Természetesen a határon túlról, (akkor is, ha a határon belül kerülés trükkjével csalogatják kizsákmányolás csapdájába) Mi kell ehhez? Kicsaljuk a pénzét, aztán olyan dolgokra költetjük vele, amivel nem jelenik meg a piacon konkurenciát teremtve a mi termékeinknek. Szakállas kapitalista fogás ez, akkor is, ha polgárira keresztelték. Elvenni a nyersanyagot aprópénzért, és megvetetni a készterméket harminc, ötvenszeres áron! Ennyiből áll a nyugat gazdasági csodája, aki meg ezt leleplezi, a szemétdombra való gazember, lásd Marx sorsát.
Csak az a csekély szépség hibája van, hogy ha a termék árában egy-három százalék a munkabér, miből lesz a kulinak, rabszolgának, pénze megvenni, a mérhetetlen tömegű így megtermelt árut? Nem ez az egyetlen önpusztító ostobasága az emberiségnek, de talán az új Spartacus lázadás harca lesz az a végsőharc, amely mindent elpusztít.
Néhai Gáspár Gyula bácsi (a Miskolci Egyetem matematika professzora) mesélte 1980-ban, hogy „felvesszük a nemzetközi kölcsönöket, aztán jönnek a vörös, vagy rózsaszín elvtársak, és kapnak ötven-százmilliós csekkeket, és hozzájuk mennek kiváltani! Jókat röhögnek rajtunk, mire költjük a pénzüket!) „Röhögni” ma még jobban „röhögnek” (gondolom) mert a saját pénzünket költetik velünk arra a kötélre, amely végképp megfolytja a magyar gazdaságot!
EZT ÁTLÁTNI KEVÉS, A POLITIKAI VEZETÉS ESZE? Megjelent Kapuban2006ban
süti beállítások módosítása