Katasztrófa, tömeggyilkosság, sztárbotrány. A kereskedelmi médiaszolgáltatás megmentői. Nemcsak az attrakció miatt, ami bevonzza a széles néptömegeket. Legalább annyira egy valós veszély elkerülése okán, miszerint: A gazda leváltható.
A kormányközeli sajtó („köz”média?) és a kereskedelmi szövetségesek mellé nem mindig szegődik oda a szerencse: bizony előfordul az év 365 napjában olyan, amikor egyszerűen nem történik semmi tragédia. Náluk ilyenkor van baj: kénytelenek közügyekkel foglalkozni. Vagy mégsem?
Van megoldás! De miért szükséges? A politika világa túl veszélyes: meglehetősen kiszámíthatatlan, szeszélyes, s különben túl sok tényező befolyásolja. Az ilyet nem szereti sem a kormány sem a kereskedő. Ők olyan rendet akarnak, ahol nyugodtan tudnak építkezni. És persze a nép is: szegény embereknek megvan a maguk baja, nemhogy még másokéval is foglalkozzanak. Ez a hozzáállás jól tükrözi az elmúlt évek passzív magyar valóságát: a rendszerváltozás kezdeti lelkesedése rég elhalványult; a politikai aktivitás a választások között rendre alacsony szintet mutat; a bizonytalankodók csak az utolsó pillanatban hajlandóak megnyilatkozni. Hogyan lehet ezen az áldatlan állapoton segíteni? A kormány elképzelése szerint a választási rendszert a tömegigények kielégítése felé kell vinni, így meg lehet óvni emberek millióit attól, hogy esetleg rossz helyre ikszeljenek. Erre való az előzetes regisztráció (és a jelentkezők kötelező voksolásának felvetődése): így szakszerűen el lehet riasztani a „kellemetlenkedőket” a nép ügyeitől.
A másik megoldás azonban sokkal rafináltabb – habár több erőfeszítést, állandó figyelmet igényel: a tömegtájékoztatás segítségével távol kell tartani a szavazót a közügyektől. Ez persze korántsem egyszerű feladat: nem lehet mindig imával elérni, hogy történjen aznap egy politikailag neutrális szenzáció, mint egy tömegkarambol - és nem születhet minden nap az állatkertben kiselefánt sem.
Azért a segítség nem marad el: erre találták ki a „politikaszűrő-rendszert” - és végszükség esetén még mindig ott vannak rendkívül kreatív T. Miniszterelnök Úr bevethető gumicsontjai is (made in: Félázsia). A cél maga az eszköz: teljes térfoglalás, a nép pedig (aki tisztességgel elvégezte dolgát 2010-ben, s azóta szerencsére nem annyira akaródzik politikával foglalkozni) csak akkor kapcsolódik majd be, amikor e kellemetlen tisztogatás a végére ér: mire felébred, már egy kigyomlált, sterilizált médiavilágban találja magát.
Egyedül az internetes portálokról mondható el, hogy nagyjából tisztességesen végezték munkájukat az elmúlt két évben: például annak ellenére, hogy az Index és az Origo is önkéntes szekértoló szerepet játszott a Gyurcsány-éra megbuktatásában (ez természetesen itt nem negatív vagy pozitív vélemény, pusztán ténymegállapítás!), a választások másnapján rögtön „váltottak”. Méghozzá úgy, ahogy azt kritikusan (és főleg önállóan) gondolkodó újságírók csapataitól elvárhattuk. Ez a felfogás azonban a kereskedelmi rádiókat és televíziókat azóta sem jellemzi: az RTL Klub és a TV2 is folytatja kínos elhallgató propagandáját, amikor pedig egy kis politikára vetemedne, a kormánypárt valahogy akkor is mindig jól jár. Persze, joggal kérdezheti egy kormánnyal szemben inkább kritikus olvasó: vajon hogy csinálják? Nos, úgy, hogy a politikai hírek is gondosan ki/meg vannak válogatva, sőt tervezve (amiben hathatós segítséget tud nyújtani az MTI szakértő csapata is).
A modern és sikeres „politikaszűrő-rendszer” működési alapelve nagyjából így néz ki:
KÉRDÉS: Mik azok a témák, amiket el kell kerülnünk és miért?
VÁLASZ:
a) aktuálpolitika: általában túl sok a támadási felület; túl sok az ellenzéki hozzászólás
b) szakmapolitika: senkit nem érdekel; mi sem értünk hozzá
c) elvi politika: ellentmondások tömkelege kerülhet felszínre; a kormányt hosszú távon is össztűz alatt tarthatja
MEGOLDÁS:
1. tompítás: hátrébb rakjuk a hírt; a kormánypárti vélemények domináljanak; emeljünk ki a hírből egy részletet és nagyítsuk fel - ebből lesz a gumicsont (pl. EU: MNB elnök fizetése, költségvetés: képviselői pluszjuttatások sorsa, fővárosi ügyek: utcanevek átkeresztelése).
2. hárítás, időnyerés: példák: "az érintett fél stábunk megkeresésére még nem reagált"; "a szembenálló fél az ellene felhozott vádakat nem kívánta kommentálni".
3. elhallgatás mindenáron: semmiképp ne kommunikáljunk a kínos témáról, hanem helyette hozzuk be gyorsan vezető hírnek: valahol a világon ma született egy kiselefánt/nyolcasikrek/fehér tigris/kancsal oposszum - és ehhez a témához feltétlenül ragaszkodjunk aznap! Gyártsunk le hozzá estére háttérműsort, a másnap reggelt pedig stúdióbeszélgetésekkel indítsuk - sok-sok meghívott szakértővel -, így nyerve két teljes napot! Legyen ismétlés is!
4. feláldozás: ha már nagyon nagy bajban vagyunk, "áldozzunk fel" egy olyan politikust a média oltárán, akiért (már) nem kár (pl. Schmitt Pál) - de csámcsogjunk még róla jó sokat és jó hosszan (mert addig is „védettek", vagyis nagyon elfoglaltak vagyunk).
KÉRDÉS: Milyen témákkal érdemes foglalkoznunk és hogyan?
VÁLASZ:
a) hiányozhatatlan hős: mindig olyan témákat válasszunk, amelyekben miniszterünk, államtitkárunk vagy polgármesterünk pozitív szereplőként jeleníthető meg (pl. Pintér belügyminiszter hősiesen üldözi a maffiát és közben, ha kell, kiáll az útra forgalmat terelni; Orbán Viktor közbenjárására Horn Gyula az Állami Egészségügyi Központban maradhat).
b) szemetelés: folyamatosan keressük a felnagyítható - egyébként teljesen érdektelen - témákat, embereket - vagyis gyártsunk szemetet (pl. dohányzás a parlamentben, képviselők fizetése, Damu Roland). Belőlük feltétlenül gyártsunk vezető hírt!
c) elhatárolás: ha képtelenek vagyunk fontos közéleti témát elkerülni (pl. költségvetés várható tételei, új adók, törvények hatályba lépése), akkor mindig kommentár és ellenzéki vélemények interpretálása nélkül mutassuk be azt (pl. Matolcsy bejelenti újabb adócsomagját - majd rögtön snitt!; Selmeczi Gabriella nyugdíjat ment - majd azonnal reklám!). A cél, hogy az ellenvélemények már csak egy szűk réteget érhessenek el (pl. internetezők, politikai rádió- és tévécsatornák nézői).
d) bespájzolás: az elhallgató propagandát úgy tudjuk a legbiztonságosabban üzemeltetni, ha mindig rendelkezésünkre áll egy-egy csali téma, amit szükség esetén eltereli a figyelmet. Tartsunk fenn hát egy olyan hírszerkesztő csapatot, amelyik az örökzöld témákat gyártja folyamatosan és tölti fel vele hírraktárunkat. Amikor tehát baj van, nincs más dolgunk, mint benyúlni a kamrába és kirántani egy megsérült (s azóta felgyógyult) pandamackót, a világ legöregebb indiánját, vagy egy bukfencező kardnyelőt, aki épp ráér interjút adni.
És még egy trükk: mindig lessünk el jó ötleteket másoktól! Ez azért is előnyös, mert ha az RTL Klub, a TV2 és az MTV is ugyanazt a „fontos” témát adja (pl. pünkösdi kutyafuttatás Szombathelyen; Guinness-rekord óriáspalacsinta Derekegyházon), akkor biztosan az lesz a nap vezető híre! Mert hát ennyi ember azért mégse tévedhet, ugye...?
A „politikaszűrő-rendszer” alkalmazói biztosítják a rendet és a nyugalmat a fejekben. Professzionális elhallgatásukért cserébe megtarthatják (és bővíthetik) fogyasztói körüket, kizárólagos működési frekvenciájukat pedig az állam garantálja (aki e védelmi alkuért cserébe még meg is tisztítja nekik a terepet: lásd Médiatanács kontra Klubrádió, ahol addig „számlálják újra a szavazatokat”, amíg ki nem jön a „Bolgárúr-Gameover”). A kormánytól pedig további megrendelések várhatók; a médiapiac így nemhogy hanyatlana, egyenesen felvirágzik! Jó-jó, egy kicsit irányítottabb, egy kicsit mesterkéltebb. De a miénk. Illetve: kié?
Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához: