Donald Trump, az USA újonnan megválasztott elnöke még nem is lépett hivatalba, mégis hatalmas a hisztéria az ellentáborban. Pedig, aki azt állítja, hogy tudja, milyen elnök lesz belőle, az aligha tudja, mit beszél. Legnagyobb valószínűséggel még maga Trump sem tudja. De máris akkora a hisztéria, mintha egy új, ezúttal amerikai Hitlert választottak volna meg. Hogy történhetett ez? És egyáltalán mi is történt valójában? Az történt, hogy ez a jelölt több, mint tízszer annyi helyre ment el személyesen kampányolni, mint az ellenfele. Az történt, hogy mindegyik alkalommal lehetett tőle kérdezni is, megadott időkeretben. Az történt, hogy az ellenfele, Hillary Clinton tizedannyi helyre sem ment el. Ez üzenet értékű: "úgyis nyerek, nem érdekeltek ti engem". Az amerikai választók számára ez nem volt elég jó ajánlat.

Az történt, hogy a fekete munkanélküliek jó része is Trumpra szavazott, meg a spanyol ajkú munkanélküliek jó része is. (Mármint azok, akik nem illegális bevándorlók, hanem az USA állampolgárai, ergo van szavazati joguk.) Vagy legalábbis nem mentek el szavazni másra sem. Miért? Baromi egyszerű. Mert gyakorlatiasak. Belátták, hogy nem az kell nekik, hogy a Fehér Ház lakója szavakban nagyon szeresse őket és kiálljon az ő vélt érdekeik mellett szónokolni. Pofázásból nem lesz kenyér. Hanem az kell nekik, hogy aki a Fehér Házban az ország dolgát intézi, az olyan gazdaságpolitikát csináljon, amelyből nekik is leesik valami. Konkrétan munka és munkabér, mert az nincsen. Aztán az már kit érdekel, hogy ugyanez az ember egyébként valószínűleg nem arról álmodozik, hogy egy fekete pasihoz adja hozzá a lányát? Megmondta világosan, arról se álmodozott, hogy zsidóhoz adja a lányát. Pláne nem arról, hogy a férj kedvéért a Trump leány is betérjen a zsidó vallásba. De Trump ezt is elfogadta. Ha a leánynak ez kell, legyen. Ha ez azzal jár, hogy péntek estétől, a szombat bejövetelétől kezdve egy teljes napon át nem veszi fel a telefont senkinek, akkor azzal jár. Na, ez az, ami az amerikaiaknak tetszik. Valaki, akinek lehet, hogy nem PC a véleménye, de elfogadja a mások döntéseit, amelyet azok a saját életükről, saját hatáskörükben meghoznak. Nem pedig kioktat mindenkit és belepofázik mindenbe, amihez semmi köze, ahogy azt a Clintonnét istenítő önjelölt zsenik és társadalomfarigcsálók teszik.

Amerika is, meg a világ is megszenvedte alaposan ezt a liberálisnak hazudott doktrínát. Mivel járt ez? Pl. azzal, hogy ha valaki a saját kis autószerelő cégétől kirúgott egy fekete munkást, akkor elmondták mindenféle rasszista gazembernek és befeketítették a megrendelői előtt is. Őt meg se kérdezték, hogy mit hoz fel védelmére. Mert akkor elmondta volna, hogy nem a bőrszíne miatt rúgta ki a dolgozót, hanem mert bedrogozva jelent meg a munkahelyén, és kis híján összeroppantott a hidraulikus emelővel egy olyan autót, amelyikben egyébként még benne volt egy szerelő. Vagy más, hasonlóan alapos okból. Arról majd esetleg ügyvédi felszólításra, hetek múlva leközölnek egy kétsoros hírt, amelyet senki sem fog elolvasni. Viszont az illető egzisztenciája addigra már romokban lesz, a becsületéről nem is beszélve. A sok agresszív SJW simán tönkretesz egy életet, egy céget, bármit. Tekintet nélkül arra, hogy ha a céget tönkreteszik, akkor ott mindenki el fogja veszíteni a munkáját... Mit tanult ebből a többi KKV vezetője? Azt, hogy inkább fehéret kell felvenni, mert ha az kanászodik el, és ki kell rúgni, nincsen balhé. Ha meg feketét rúgnak ki, akkor már másnap ott kempel a bejárat előtt három tucat idióta SJW hisztigép, kimegy az MSNBC meg a CNN. Harmadnapra a felhergelt csőcselék szétveri a tulaj autóját is, a boltot meg becsukhatja, mert senki sem fog vele szóba állni. Na, mi lett az eredménye a feketék melletti idióta és kontraproduktív kiállásnak? Az, hogy a cégeknél csökkent a fekete dolgozók felvételére való hajlandóság. Kimondani persze nem mondta senki.

Aztán jött a 2008-2009-es subprime válság. Honnét is indult? Onnét, hogy az amerikai bankok nem adtak hitelt olyan pofáknak, akiknél a hitelbírálat negatív lett. Mondjuk, mert munkanélküli segélyből nem is lehet visszafizetni egy hatszobás ház árát, pláne nem akkor, ha önerő nélkül veszi meg a delikvens. Netán azért, mert egy pár hete alapított, megrendelés-állomány és megfelelő üzleti terv nélküli céget nem lehet több tízezer dollárral meghitelezni. Mivel az ilyen elutasított hitelkérelmek egy szép nagy részét feketék adták be, a bankok is le lettek rasszistázva. Lásd, mint fent. Ráadásul a Clinton éra fontos céljainak egyike volt, hogy mindenkinek legyen saját otthona. Így aztán inkább adtak hitelt a hitelképteleneknek is. Nehogy a bank jó híre lássa kárát a médiahisztinek, vagy magukra haragítsák a kormánypártot. Később a csődöt elkerülendő újracímkézték és újracsomagolták ezeket a behajthatatlan hiteleket és befektetésként eladták a világ tőkepiacain. Úgyhogy végigsöpört a credit crunch az egész világon. Mindezt miért? Mert nem akadt egy tökös amerikai törvényalkotás, amelyik elkente volna a száját az ilyen önjelölt világmegváltóknak, akik nem értenek a hitelbírálathoz semmit, viszont rasszistákolni fejhangon, azt tudnak. Eredmény? Visszaesett a hitelezési hajlandóság, úgyhogy most már azok sem kapnak hitelt, akik amúgy nagy valószínűséggel vissza tudnák fizetni. Bőrszínre való tekintet nélkül. Úgyhogy jöhetett a quantitative easing a FED részéről, mint ultima ratio a piacélénkítésre és a hitelezés beindítására. Agyrém. Az egészet el lehetett volna kerülni. Csak hagyni kellett volna, hogy végezzék a bankok a saját munkájukat a piacon kialakult szakmai standardok szerint, beleértve a hitelbírálati módszertant is.

És ezt a barom ideológiai diktatúrát, ezt a szellemi kényszerzubbonyt siratják egyesek? Tőlem... De kutya legyek, ha értem!