A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Jelöltállítás: sportszerűtlen nehezítés

2014.02.16. 09:20 timargabor

Nincs már két hónap, és választ az ország. Hétfőtől indul az ajánlási folyamat, amely jelentősen eltér az eddigiektől. Míg eddig választókörzetenként 750 ajánlócédulát kellett leadni a jelölteknek, most ajánló aláírásokra kell vadászniuk: ezekből 500 is elég, ráadásul egy választópolgár több jelölt indulását is támogathatja az aláírásával. A jelöltállítási folyamat ugyanakkor immár két hétre rövidült le.

Nem is erről akarok igazából írni, hiszen ezt a szabályt nem most hozták, még ha most is lesz az első választás, amelyet eszerint tartanak. Ami számomra feltűnő, hogy mennyire nem téma ez a hivatalos tájékoztatásban.

A héten megkapta a család a választási tájékoztatókat. Egy lap, mindkét oldalán infókkal. Mikor lesz a szavazás, hová kell menni, a szavazóhelyiség nem akadálymentesített, milyen személyazonosítókat használhatok. Ebben eddig sok új nincs, de persze nyilvánvaló, hogy ezt mind meg kell mondani, első szavazók, feledékenység, jogos: állampolgári jogom ezekről minden alkalommal tájékoztatást kapni, köszönet érte. Átjelentkezés, külföldi voksolás, engem ugyan nem érint (mást igen, jól meg is vezették őket), de rendben. Nemzetiségi szavazás: vagy nemzetiségi lista vagy pártlista, ez új, itt is a tájékoztatás. Mozgóurna, vakoknak Braille-írás, akadálymentesített szavazóhelyiség. Letilthatom adataim kiadását a jelölő szervezeteknek, itt intéznek ügyet.

És vége, és ennyi. Kéremszépen, honnan a magasságos lópélóból tudhatja meg az alapból nem érdeklődő polgár, hogy hogyan kell jelölni? Aki húsz éve a kopicetlire van szocializálva, az először talán csak keresgéli, majd legyint, esetleg alá is ír a kopogtatóknak, de a másodiknak, harmadiknak érkező aktivista hány polgártársnak kell elmagyarázza két percben, hogy most már több jelöltet is támogathat? És milyen hatékonysággal? Miért nincs ez a hivatalos tájékoztatón? Csak nem azért, hogy ne jelölgessenek itt annyit, szépen szavazzanak a fideszmszp-re oszt jónapot?

Persze lehet, hogy a közmédia ettől hangos, úgy 15 éve, amikor utoljára rendszeres követőjük voltam, még az volt ilyenkor, pedig a rendszer akkor nem is nagyon változott. Elnézést az olvasóktól, én 10 percnyi dózisnál többet sem a királyi rádióból sem a köz- és fő kereskedelmi tévékből nem bírok. Párom mindenesetre arról számolt be, hogy a rezsicsökkentésen kívül más üzenet nem jutott el hozzá a napokban a rádión keresztül. Ha valaki mást tapasztal, kérem, kommentben jelezze.

Még annyit, hogy ez a rapid, két hetes jelöltállítási folyamat más módon is, hogy finoman fogalmazzak, meg van nehezítve. Egy ajánlóív, amin állítólag nyolc aláírás gyűjthető, "eszmei értéke" 50 ezer forint! Átvételkor a jelölt vagy jelölő szervezet nyilvántartás szerint igazolja az átvételt, és ha nem adja le aláírva vagy üresen, laponként (!) ennyit kell fizetni a hiányért. 500 aláírás per 8 az minimum 63 lap, ami 3 millió 150 ezer forint! És hát legalább háromszor ennyi kell technikailag. Ha valaki elveszti, elfújja a szél a metróaluljárókban aláírásgyűjtéskor, valami jóakaró felkapja és elszalad vele: 50 ezer magyar aranyforint a jelölttől vagy a jelölő szervezettől. Így keressenek a jelölők aktivistákat, gratulálok, szép. Azon kívül, hogy elrettentsen, ez minek? Ha csak a felelős dokumentumkezelés a cél, a tizede is bőven elég lenne.

Ha finoman akarok véleményt mondani: nem elegáns ez így. A kevésbé finom véleményben lóalkatrész is lenne.

Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

25 komment

Címkék: választás információhiány jelöltállítás

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr775816450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gunboat-Diplomat 2014.02.16. 10:35:58

"Kéremszépen, honnan a magasságos lópélóból tudhatja meg az alapból nem érdeklődő polgár"

Ez ugye most egy vicc?

csorsza 2014.02.16. 13:32:13

De mekkora problema.

Chang Beer 2014.02.16. 16:33:00

Már alig várom, hogy felénk tévedjen egy fosagyú fideSS-es! Amit tőlem kapni fog...Igen azt, a jó kurv@,,,

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.02.16. 18:53:34

Erőt vettem magamon, és (igaz csak a háttérben) meghallgattam a Déli Krónikát. Részletes választási előzetes, nemzetiségi listákig és regisztrációig mindarról, ami a posztban említett levélben is volt. Jelöltállításról? Egy szó sem...

pocakos focisla 2014.02.16. 20:37:03

@Chang Beer:

Az Összefogás jelöltjét azt hiszem nyakon öntöm majd egy kis híg fossal.
Kb ennyit ér az összes MSZP csicska ugyanis.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.02.16. 20:52:25

@Nyekenyóka.: ha nem kapsz semmi értesítőt mondjuk egy héten belül, akkor azért ellenőrizd hogy rajta vagy-e a választói névjegyzéken.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.16. 20:57:48

@timargabor: Öööö, azt hogy kell? (Ha annyira hülye kérdés, akkor nem kérek választ. :))

tuticsajok · http://tutipartner.blog.hu/ 2014.02.16. 21:05:28

Lesz itt még cifrább dolog is... :/

Boo 2014.02.16. 21:34:55

Szerintem, ha egy jelöltnek nincs ötszáz támogatója a megnövelt választókerületben....akkor el se induljon.

HVI-nél lehet névjegyzék alapján ellenőrizni a választói jogot, ha a jogerős bírósági ítélet már elfelejtette valaki :-D.

Aki mostanában váltott lakhelyet, és be is jelentette, az kicsit később kapja meg az értesítőt.

Boo 2014.02.16. 21:42:23

@Nyekenyóka.: Én nem találtam. pedig rendelkezem ügyfélkapuval.

Demis Castro 2014.02.16. 21:48:57

@Boo: Erre való az ajánlóív - hogy kiderüljön, van-e 500 támogatója az adott jelöltnek :)

Pontosabban: hogy van-e 500 ember, aki áldását adja arra, hogy a jelölt elinduljon. Merthogy ajánlani több embert is lehet.

Én például remélem, hogy lesz 500 "támogatóm", mert indulok egy wannabe párt színeiben. És nincsen se óriásplakátom, se székházam, se híradóm, se "aktivistám" - legfeljebb barátaim, akik segítenek. Kiváncsi vagyok, hogy az emberek felfogják-e, hogy ha csak a "saját" pártjuk jelöltje indul, az nem demokrácia, hanem egypártrendszer. És talán azt is, hogy ha csak két párt jelöltje indul (a "mi" meg az "ők"), az még mindig nem demokrácia - hanem egy kettéosztott ország...

Aki akar, a Facebook-on megtalál: keresse az Elégedetlenek Pártját Óbudán :)

Boo 2014.02.16. 22:18:43

@Demis Castro: Leülök a Déliben, nyakamba teszek egy táblát -Éhezem, kérem írjon alá - és megvan a szükséges 550....

De komolyan, ha van 10 barátom, azok fejenként is összeszedik az 55-öt.

Szerintem a kopogtatócédulás rosszabb volt, mert a nagy pártok azután is gyűjtöttek, hogy megvolt a szükséges, csak nehogy maradjon a többi indulónak.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.02.16. 22:28:08

@Holger Hartland: @Nyekenyóka.: állandó lakcím szerinti választási iroda. praktikusan a helyi jegyző. személyesen. :(

program készítő 2014.02.16. 22:46:38

Még nagyon sok más is van,amit meg kellene változtatni.A párt illetve pártok szót az alkotmányból törölni,de ezt nem fogják.

Demis Castro 2014.02.17. 11:43:51

@Boo: Van 10 barátom, de nem ott laknak, hol indulok...

Pedig van egy jó szlogenem is, a Szlogenek Népe számára:

"Mindenki hozzon magával még 20 embert!"

Ebből is látszik, hogy mi nem kispályások vagyunk - nem kettő, húsz :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.17. 19:49:04

Én azt tartanám jónak, ha a pártok nem mehetnének aláírásért a lakossághoz, hanem a lakosoknak kellene elmenniük a párt székházába.

Ekkor csak valós támogatottságú pártok indulnának.

.

Tudom, rengeteg hátulütője van az ötletemnek, de kiindulási alap lehetne egy más szemlélet, hosszú távon ezáltal egy más pártfinanszírozás meghonosodása felé.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.17. 21:12:19

@timargabor: Köszönöm. Akkor előbb várok az értesítőre.
süti beállítások módosítása