Schmitt tegnap esti nyilatkozata izomból arcul vágott majd mindenkit e hazában, akinek van némi köze a tudományos világhoz. Miután a Semmelweis Egyetem példaszerű gyorsasággal meghozta a döntést egy számukra rutinszerű ügyben, az elnöki interjú nem azt boncolgatta, hogy maradhat-e ezek után elnök, hanem azt, hogy vele itt most mindenki, de főleg az egyetem szenátusa, jól kitolt. És majd ír ő másikat, istibizti, és lesz itt nemulass!

"De már hozzák is. Révai beszámol
a boldogultról, vélnéd. Egy fenét!
A heti bel- és külpolitikáról,
hogy Truman mily szemét"
(Faludy György: Egy bizánci teológus temetésén)

Ha érdekel majd valakit és nem teszi meg addig más, szívesen leírom, hogy ez miért képtelenség, most viszont szerintem fontosabb és időszerűbb az a gondolat, hogy mi lesz most. Merre fejlődhet az a politikai pálya, amelyet Schmitt tegnapi interjúja saját magának, az őt jelölő Fidesznek és annak támogatóinak felvázolt?

Ő kijelölte magának az utat. Ő itten egy áldozat, akit meg kell védeni. Igaz, hogy erről az egész doktorosdiról olyan képtelenségeket állít, mint aki az életben nem próbált meg tényleg disszertációt írni, de ez nem számít. A nép hülyítése köztévés asszisztenciával sem nagy ár azért, hogy a doktorátust és minden kapcsolódó témát értelmiségi, pesti huncutságnak tartó többség szimpátiáját megszerezze. Ez világos.

De barátaim, mit mond erre a Fidesz, és főleg annak elkötelezett értelmiségi támogatói? Azok a kollégáim, akik őszinte meggyőződésből mentek el a Békemenetre, de most erősen pirosban van a kiakadásjelzőjük? A jobboldali véleményvezérek, a Professzorok Batthyány Köre, a Magyar Nemzet publicistái, a jobboldali akadémikusok? Azt hogy mit mondtak az egyetemi verdikt és Schmitt mégsemlemondós interjúja közt, azt tudjuk: gyakorlatilag azt, hogy mennie kell.

De mit fognak most mondani? A saját, szakmai meggyőződésük lesz erősebb, vagy jön a pártalapú összezárás? Mert ne felejtsük el: még csak nem is az a kérdés, hogy mit mondanak most, hiszen valószínűleg ugyanazt mint tegnap. Ők valóban konzervatív emberek - eltérően az általuk favorizált párttól! - nekik nehezükre esik naponta váltani a véleményt. A kérdés az, hogy mit mondanak akkor, amikor esetleg 2-3 hét múlva valami hitelminősítő még bóvlibbá vág vissza minket, vagy valamelyik uniós tanácskozáson Cohn-Bendit szájára veszi Orbán nevét? Ha elkaszálja az Unió valamelyik paragrafusunkat, amikor megvan az adekvát válasz, hogy "Magyarországot megtámadták". Akkor is megtartják a véleményüket, vagy felül fogja írni mostani őszinte gondolataikat a Fidesz - és az ő világlátásukban az ország - melletti egységes kiállás igénye, amely nem engedi a köztársasági elnök kritikáját még akkor sem, ha belül már inkább elküldenék?

Ez a fő kérdés. A saját értelmiségi bázisa ellen Orbán sem mehet sokáig. Mondhatják neki a profi kommunikációs tanácsadói, hogy minden vidéken dől el, és ott ez az ügy rutinból szétmaszatolható: ha szinte minden professzor, akivel találkozik, azt a véleményt hozza szóba előtte, hogy ez mégis csak vérciki, akkor az neki is végzetesen kellemetlen lesz. Nem kezelhetetlen, hiszen lehet őket semmibe venni - csak egy idő után nagyon, nagyon kellemetlen.

Kit választanak ebben a helyzetben a konzervatív professzorok, tudósok, véleményvezérek: Schmitt mentorát, Viktort, az eddig soha meg nem kérdőjelezett vezért, vagy Tulassay rektor urat (akit nem mellesleg Viktor is hívott a kormányába, de ő nem ment), aki példamutatóan és gerincesen járt el az ügyben? Ezt a kérdést tette fel nekik Schmitt. Szerintem erősen nem a tizenkilencre, de a húszra húzott lapot.