A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

11 éve a legmagasabb labda: MZP

2021.10.08. 12:41 timargabor

Rövid leszek. Amióta ez a blog indult, egy dolog vezérel: se Orbán, se Gyurcsány.

Ennél magasabb labdát nem lehet kapni.

Akkor MZP, most.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

107 komment

Címkék: összefogás államhatalom magyar demokrácia magyar ellenzék

Kövér üzenete, a szlovák válasz és a hazai visszhang

2021.08.06. 07:50 timargabor

Kövér László somorjai beszéde a magyar kitelepítés emléknapján szerintem igen precízre sikerült. A szlovákok inkább elfelejtenék a sztorit, a hazai - jellemzően ellenzéki - kommentelők pedig autofire módban lőnek Kövérre. Nem kellene, most nincs igazuk. Véleménycikk.

Mielőtt a minapi somorjai Kövér-beszédre térnék, hadd ajánljak egy szerintem igen figyelemreméltó véleményt a szlovák nemzetfejlődés állapotáról. A kinti visszhangokat érdemes ennek fényében is szemlélni.

Történelmi háttér: átugorható: A második világháború előestéjén, a müncheni egyezmény oldalvizén Magyarország az első bécsi döntés keretében visszakapta Csehszlovákia legdélebbi, túlnyomóan magyarok lakta sávját. Nem mellesleg, ennek a sávnak a nagy részét az 1938 október kétoldalú tárgyalásokon Csehszlovákia maga ajánlotta fel Magyarországnak a helyzet rendezésére. Fél évvel később, amikor a németek lenyelték a maradék Csehországot és a maradék Szlovákia - német támogatással - kikiáltotta a függetlenségét, a magyar honvédség egyoldalúan megszállta az addig cseh fennhatóság alatt álló Kárpátalját és egyben azonnal elismerte Szlovákia függetlenséget. Az így a szlovákok körében megszerzett respektust rögtön semmivé tette, hogy pár nap múlva szabályos, bár korlátozott intenzitású háborút indítottunk Kárpátalja nyugati határainak nyugatra tolásáért. A szlovák-magyar "kis háború" (légi komponenssel, az iglói szlovák repülőbázis elleni légicsapással) 1500 négyzetkilométeres, jobbára ruszinok, kisebb részt szlovákok lakta területnyereséget eredményezett - és a frissen esélyt kapott baráti, az új határba belenyugvó érzések eljátszását. A második világháború végén a magyar fegyverszünet egyik feltétele a trianoni határokhoz visszatérés volt.Az újra birtokon belül kerülő csehszlovák állam a Benes-dekrétumokban kimondta a német és magyar kisebbség háborús bűnösségét és jogfosztását. A hárommillió csehországi németet (Szudéta-vidék...) kizsuppolták Németországba. A magyarok ilyen kitelepítéséhez a potsdami szövetséges konferencia nem járult hozzá, de a párizsi béketárgyalásokon két témáról folyt komoly magyar-csehszlovák vita: a határokról és a kitelepítésről (ha Magyarország megtarthat valamit a bécsi döntéssel nyert területekből, mennyi magyart hajlandó befogadni máshonnan). Végül még mi vesztettünk három falut Pozsonynál de a békekonferencia nem mondta ki a magyarok kitelepítését. Amiről most a megemlékezés szólt, az két dolog: (1) a csorba-tói magyar-csehszlovák "lakosságcsere-egyezmény" keretében néhány tízezer magyarországi szlovák jelentkezhetett átköltözésre, míg csaknem 200 ezer magyart toltak át (hm, hát nem "jelentkezéses" alapon) Magyarországra. A kint maradt magyarságból tízezreket telepítettek át Csehország kiürült szudétanémet területeire is. A dolog az akkoriban sajnos már megszokott náci módszerekre emlékeztetett. Erről szól a mostani megemlékezés.

Kövér László magyar házelnök augusztus 2-án a kitelepítettek somorjai (Csallóköz, Dunaszerdahely és Pozsony között) emlékművének avatásán tartott beszédet. A beszéd leglényegesebb pontjait ragadjuk ki a hazai politika környezetéből és olvassuk el inkább egy felvidéki magyar portál híradásában. Mármost én nem vagyok Kövér László nagy híve, különösen amiatt, amit a magyar parlament mindenható házmestereként az ellenvélemények elhallgattatására tesz. Ugyanakkor javaslom, hogy a hazai véleményeket kezeljük külön az olyan nemzetstratégiai ügyektől, mint a határon túli magyarság kérdése. Ami a Telex közösségi oldalán a hír alatti kommentfolyamban előjön, az nem sok jót mond arról, mit gondol az ellenzék bázisa erről a kérdésről. És itt kellene megállni egy pillanatra: azért gondolják ezt sokan, mert "amit Kövér mond, az ab ovo csak hülyeség lehet", vagy azért mert tényleg úgy gondolják, hogy ez már lefutott ügy, hagyjuk a fenébe? Az előbbi javítható, az utóbbi, hát az elég baj lenne. Hát igen, nézzük csak Szlovákia nemzetiségi térképét:

slovakia_2011_ethnic.jpg

(Somorja ott van a sárgával jelzett magyarlakta sáv nyugati vége közelében.)

Mármost ebből a térképből érthető, hogy a szlovákok szeretnék a háború utáni rendezést örökre "lezártnak" (povojnové usporiadanie je uzavretá téma - írja a szlovák külügyminiszter) tekinteni. Azt azonban követendő össznemzeti véleménynek javaslom, hogy olyan viszonyokat szeretnénk és olyan alapú együttműködést építsünk (és csak ilyet!) a szlovákokkal, ami a nemzet térvesztését a fenti helyzetben megállítja. Ha ez Szlovákiában elérhető, jó. Ha nem, akkor sajnos nem jó a keret.

Ebből a szempontból mind a Kövér-beszéd, mind az arra adott szlovák válaszok szerintem előremutatóak. Ezeket a dolgokat nem elfelejteni kell, hanem kibeszélni, feldolgozni, a közös emlékezet részévé tenni, végül is ugyanazt gondolni róla. Enélkül a fenti nemzeti cél nem érhető el. Én pedig azt szeretném, ha egy esetlegesen más színű magyar kormány vagy más többségű magyar parlament képviselője is nagyjából ezt mondaná az ügyben, mint Kövér most.

És "ceterum censeo", a Benes-dekrétumok kollektív bűnösséget és ebből fakadó jogfosztást tartalmazó részeit visszamenőleg hatályon kívül kell helyezni. És ne mondja senki, hogy "az ma már történelem": nem az.

 

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

112 komment

Címkék: Szlovákia Kövér László Benes-dekrétumok

A Citadella átépítése - őrizzük meg a geodéziai alappontot

2021.04.21. 20:09 timargabor

Két éven belül (már ha...) teljesen átépül a Citadella, M. L. ismét begyűjthet egy vaskos állami megrendelést, hogy vágjon 3 rést a falakon és szabjon új ruhát a valóban elég szomorú állapotban levő erődre. Nem akarok belemenni abba, hogy tetszik vagy nem tetszik amit a rajzokon látok - véleményem persze van, de most nem erről írok, meg nem is arról, hogy UNESCO meg világökörség. Most a másoddiplomás geodéta szól belőlem.

A Citadellát a szabadságharc után építette az osztrák megszálló rendszer, és a magyar állam 1867, a kiegyezés óta - amióta megkapta - nem tud vele mit kezdeni. Erődként nem volt használva, leszámítva pár órát 1945. február 11-én délelőtt, másra meg nem igazán jó. A szabadságharc előtt csillagvizsgáló állt rajta, amit aztán Buda 1849-es ostroma alatt a Gellérthegyen felállított ostromágyúkra visszalövő váriak szépen szét is lőttek. 1848-ig viszont arra is használták a csillagdát, amire akkor a legtöbb ilyent: kezdőmeridiánt igazítottak hozzá, és a kialakuló földmérési (geodéziai) hálózatokat is hozzáigazították. Ezen a képen ezt látjuk keletről Pest felé nézve:

A kezdőmeridián vonala a két kupola közül a hátsón megy át; abban volt a "passzázsműszer", amellyel a déli irány és a földrajzi szélesség nagy pontossággal megállapítható volt, és ennek a kupolának a közepe volt a koordináta-rendszer kezdőpontja. Ha így jobban érthető, ez volt a magyar Greenwich.

Ezt az épületcsoportot darálták be tüzérséggel 1849 tavaszán, de a keleti torony maradványai állva maradtak az 1850-es évek elejéig. Ennek az volt a jelentősége, hogy a szabadságharc után elinduló kataszteri felmérésekben a pontot még használni lehetett (Történészebb vénájúaknak: a kataszter a földadózáshoz kell, ami ugye 48-ig nem volt, Ősiség jeligére, de az osztrák megszállás eltörölte az ilyen magyar nemesi kiváltságokat). Mire a kataszter magyar kézbe került, a torony maradványai sem voltak meg, helyette ott volt a megközelíthetetlen Citadella, de addigra a rendszernek számos alappontja létesült a Kis-Kárpátoktól az Al-Dunáig. Ez volt a híres "gellérthegyi rendszer", vagy geodétáknak és földügyeseknek a "gellérthegyi sztereó", ahogy a sztereografikus síkvetület nevét rövidítve használta a szakma.

A pont ma is megvan, bár kissé kopottan. Ez itt, alant, a vaslécekkel bekerített kis kő, közepén az állandósított jellel (a felvételt 2010-ben készítettem, azóta nem láttam):gellerthegyi_sztereo_kezdo_2010.jpg

Ez a pont tehát a régi csillagda keleti tornyának helye, és az 1975 előtti magyar kataszteri térképek nagy részén szereplő koordináta-rendszer kezdőpontja. Hátul, a szobor talapzatától balra, az erődfalon láthatjuk a pont "külpontját", amelyre irányozni lehet kívülről is, és amelynek távolsága és iránya a tényleges ponttól jó ismert. 1975-ben a magyar földmérés (koordináta)rendszert váltott, azóta az Egységes Országos Vetület (EOV) a térképek rendszere, amelynek kezdőpontja a gellérthegyi meridiánon fekszik ugyan, de attól valamivel több mint 38 kilométerre délre (virtuális ponton). 2005 körül a digitális magyar kataszter többé-kevésbé mindenütt erre tért át, tehát a gellérthegyi sztereó rendszer ma már nincs használatban... azazhogy...

...azazhogy dehogy nincs. A magyar államhatárok kb. fele hosszban ebben a rendszerben vannak nyilvántartva (határjelek koordinátái, nagy méretarányú határtérképek). Nagyon egyszerű ennek az oka: Trianon után ezeket a munkálatokat kataszteri alapon kellett elvégezni, a kataszteri térképek pedig - a csehszlovák és a román határ teljes hosszában, illetve az osztrák határszakasz északi felén - ebben a rendszerben voltak meg. Így aztán, bár mind a magyar, mind a szomszéd országok földmérése rég más rendszerekre tértek át, a határ nyilvántartása is ebben maradt az említett szakaszokon, és mivel a határ elég érzékeny objektum, igen macerás dolog újraméréssel más rendszerre áttérni.

Nem, nem állítom, hogy ha ez a pont eltűnik - márpedig a tervek szerint itt egy lépcsősor lesz a Citadella belsejébe - akkor a rendszer is megszűnik, vagy a határokmányaink használhatatlanok lennének - erről szó sincs. Több ország beszántotta már a régi geodéziai főalappontját, magát a rendszert országszerte több száz pont "megtartja". A kérésem, javaslatom csak annyi: ha tényleg lesz ezen egy grandiózus lépcsősor, abban kapjon helyet - méghozzá pontosan a jó helyen! - egy hasonló kis kő, amely emléket állít több mint másfél évszázadnyi magyar geodéziának.

 

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

2 komment

Ne osszatok orbánképet

2021.04.11. 12:26 timargabor

A címben írt mondat természetesen az ellenzékieknek szól. Az, hogy a fideszesek a főnökük képét osztják, szívük joga, abba nyilván nem fogok beleszólni. Ami viszont nagyon bosszantó, hogy az ellenzékiek nem jönnek rá, hogy csapdában vannak és kijönni sem hajlandók belőle. A poszt tehát az ellenzékieknek szól, a fideszesek töltsenek maguknak egy kávét, és próbálják élvezni; nekik nincs vele dolguk. Ők jól csinálják.

Ugye ott van az is mellette, hogy mit vegyél? És az meg nincs ott, hogy mit ne? :)

Bemelegítésként aki ellenzéki, és szokott politikai cikkeket megosztani és olvas is ilyeneket, pörgesse kicsit a facebook-falát. Mondjuk fél percig. És számolja meg, hányszor találkozik Orbán képével - ezek közül a fideszes ismerősök vagy a kormánypárti oldalak által reklámozott képek nem számítanak. Csak azok, amelyeket ő maga, vagy hasonló politikai beállítottságú ismerősök toltak. Fél perc alatt jellemzően 5-10 kép. Jó, mi? Nem jó.

Elsősorban is reklámozástechnikai alapvetés, hogy a saját műsoridőmben nem a konkurenciát tolom, pláne ha magamat meg nem. Tegye fel a kezet, aki látott már olyan Nike reklámot, amelyben akárcsak a háttérben felbukkan egy Adidas-termék, Nike nélkül. Köszönöm, senki. Induljunk ki innen. Különösen akkor igaz ez, ha az ellenzék média-hozzáférése minden szempontból töredéke a kormánypárténak. Akkor abból a kevésből, amim van, nem adok a fő ellenfélnek. Szerintem ez alap.

Akkor lássuk az okokat. Nekem kettő jut rögtön az eszembe, egyik jobb mint a másik, és mindkettőnél mélyebb problémák vannak, amelyeket az ellenzéknek kell megoldania. Mi, ellenzéki szavazók, persze addig is viselkedhetünk tudatosan.

1. A megosztott posztok általában cikkek, Index, HVG, 24, telex, stb. A cikk van úgy beállítva, hogy a Orbán képe a fő illusztráció, amikor fészen megosztod, azt fogja kitenni. Lehet ugyan valamit machinálni rajta, ha van másik kép a cikkben, vagy lehet törölni is a képet a megosztásban, de egyrészt ezt sokan nem tudják, másrészt akkor nem lesz feltűnő a megosztás. Miért teszik ezt az említett oldalak? Mert az orbánkép jó reklámhordozó. A fideszesek - ha olvasnak innen bármit is - nem idegenkednek tőle. Az ellenzékieknek már a szőr is feláll a hátukon- "mi csinált már megint" kiáltással, már eleve félig mérgesen megnyitják és készülnek a felhorgadó dühből következő megosztásra. Márpedig a portál a "page impression", a kattintásszám által optimalizálva érdekelt ebben, és direkt rá is hajt. Naná, majd nem: nekik is meg kell élni valamiből.

2. Ami szerintem a fontosabb, hogy egyelőre az ellenzéki identitás nagyon fontos (sajnos lehet, hogy a legfontosabb) cementje, hogy o1g. Ő az Általános Gonosz, ebben itt mindenki egyetért, és nem értjük félre, ha őt osztjuk, hisz nem pozitív, hanem nagyon is negatív kontextusban tesszük, abból meg nem lehet baj.

Dehogynem.

A fenti kettő kombinációja, amikor ellenzéki politikai erő, pláne ellenzéki politikus oszt az oldalán orbánképet. A legújabb felmérések szerint a leginkább támogatott ellenzéki miniszterelnök-aspiráns is van, hogy orbánképet oszt. Miért nem a sajátját?

De miért is gond ez?

Elsősorban azért, mert rávilágít: az ellenzéknek nincs az o1g-n túlmutató és nyilvánosan felvállalt jövőképe. Részben azért nincs, mert macerás és nehéz ennyire sok irányzat számára is elfogadhatót csinálni (azért nem lehetetlen, pár nap, és jövök azzal is). Részben pedig azért, meg a közönségnek ez is elégnek tűnik, kajálják, osztják, mérgelődnek. Ellenzéki mese nélkül viszont nem lehet biztosra menni kormányváltás-ügyben. Nyilván sokaknak elég az, hogy "pont nem úgy fogjuk csinálni, mint Orbán". Ez jó, csak hát a pont nem úgy, az még mindig sok minden. Az ellenzéki keménymagnak ez elég, de csak velük akkor sem lehet nyerni, ha mindenki elmegy szavazni, és minimális lemorzsolódás lesz csak amiatt, hogy "na Gyurcsányra", vagy "na a Jobbikra" azért mégsem. Nyerni azzal lehet, ha a bizonytalanok elhiszik a jövőképet, meg kicsit azzal, ha a fideszes keménymag elbizonytalanodik - a kettőből az első a fontosabb, és lássuk be, a reálisabb.

Sokan azért osztanak orbánképet, mert azt mesélik be maguknak, hogy "majd a fideszes ismerőseik olvassák, és elgondolkodnak". Nem fognak. Nem azért, mert ne gondolkodnának, hanem azért, mert nem olvassák. Fel se dobja nekik a fész. Ezt viszonylag könnyű ellenőrizni: Neked, kedves ellenzéki olvasó, ha még van a fészes ismeretségi körödben le nem tiltott fideszes: hány posztját láttad az utóbbi hónapban? Na, ez kölcsönös. Tessék elhinni, az ő hírfolyamukban teljesen más van. Ott az ellenzék oltásellenessége nem bizonyítandó nyilvánvalóság, a migránsok ugrásra készen várják a vírushelyzet csendesedését, Európa pedig az összeomlás szélén tántorog, és a világ legjobb víruskezelése nálunk van. Ilyen az algoritmus. A fész is hirdetésekből él, jó napot kívánok.

De azért van az orbánkép-osztogatásnak egy személyes és szubjektív baja is ellenzékiként. Nem engedi szabadulni az ellenzéki gondolatokat Orbántól. Őt teszi kiindulóponttá - így meg nem lehet nyerni.

Thomas Mann: Mario és a varázsló, megvan? Cipolla, a varázsló, mindenkit rávesz arra, hogy azt csinálja, amit ő akar, a trükkje az, hogy mindenkit rávesz arra, hogy ellenkezzen, és azon a pályán simán nyer. Mario azonban egy pillanatban nem akar ellenkezni: tehát van saját, nem ellenkezésből jövő akarata, az ellen pedig Cipolla hirtelen eszköztelenné válik. Orbánt is úgy lehet és kell legyőzni, ha akarunk valami mást, nem csak simán "nem azt, amit ő".

És persze az sem mindegy, hogy az orbánképet osztogató ellenzék elhiszi-e magáról, hogy nyerhet. Mindenkire rábízom, hogy ha mindenhol a "gonosz ellenfél" képét kell néznie, mit fog erről tudat alatt gondolni. Igen, azt: ne csináljuk hát.

Mit lehet tenni?

Kell ellenzéki program - nem, nem valami részletes dolog, és hogy kicsit spoilerezzek: annak programja, hogy a mostani esztelen központosítást hogy lehet felváltani minél több, helybe vitt döntéssel és hozzá kapcsolt erőforrással - és kell ellenzéki vezető. Minél előbb. És akkor az ő képeit kell osztani.

Addig, amíg nincs, van egyéni stratégia is. Az, hogy nem osztunk orbánképet. Nem, semmilyen indokkal sem. Ha elég sokan vagyunk, a kattintásból élő portálok is rá fognak jönni, hogy nem érdemes. Meg is lehet írni nekik, hogy "ez az előfizetésem feltétele". És aki a hardcore ellenzéki hírfolyamában szintén harcos ellenzékiektől megosztva orbánképet lát: beír alá egy "ne osszatok orbánképet" sort (reklám helye: vagy egy linket erre a posztra :) ) és a kép mellett jobbra fent a három pont alatt ráklikkel, hogy "kevesebb ilyent akarok látni". Ezzel talán önmagában is elérhető, hogy Márki-Zay Péter, Jakab Péter vagy Fekete-Győr András képe tűnjön fel többször addig is, amíg valamelyiket pajzsra emeljük.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

252 komment

Címkék: ne osszatok orbánképet

Ezért lehet fontos számunkra is az amerikai elnökválasztás

2020.11.03. 15:32 Carnivore

A mai napon rendezik meg az USA 46. elnökválasztását, pontosabban azon elektorok megválasztását, akik majd 2020. december 14-én választhatják meg az Amerikai Egyesült Államok elnökét. Sokan bizonyára legyintenek és mondják: "egyik olyan mint a másik", "Amerika messze van", "ez nem a mi ügyünk" - és talán részben igazuk is van. Ámde. A 21. század globális kihívásainak és a nyitott nyugati világnak köszönhetően (mert igen, elég nyitott ahhoz, hogy közvetlen hatással legyen ránk) mégsem mindegy, mi lesz az alapállás.

Kezdjük rögtön kedvenc kapcsolódási pontunkkal, a hazai belpolitikával. Ma már teljesen világos, hogy míg Orbán Viktor négy évvel ezelőtt tét nélkül fogadott Donald Trumpra az elnökválasztási kampányban, abban a tudatban, hogy ha esetleg bejön neki, akkor abból csak profitálni fog; ma már kifejezetten izgulhat, hogy újabb időt "nyerjen" az óriás szövetséges személyében. Méghozzá azért, mert most már az is kockázat, ha nem teljesül a vágya és Joe Biden és csapata veszi át a Fehér Ház irányítását.


Ne felejtsük el: a magyar miniszterelnök már első kormányzása idején (1998-2002) sem igazán számolhatott az USA hathatós barátságával - pedig akkor még mennyire egyértelműen a nyugati világ támogatása mellett tört lándzsát! Így tehát nagyon is fel volt készülve arra lelkileg, hogy amikor 2010-ben másodszorra is átveszi majd a kormányrudat, az Amerikai Egyesült Államokkal való diplomáciai viszony nagyjából mindvégig az "elfogadható, de nem fejlődőképes" szinten fog maradni.


Nem is erőltette különösebben a kapcsolatok (tovább)építését. A kormányzás első 5-6 évében inkább csak a kölcsönös beszólogatás volt jellemző a felek részéről - meg persze a szokásos hadieszköz-bevásárlások előkészítése arra az esetre, ha az USA aktívabban szándékozna beavatkozni a magyar belpolitikába. Tudjuk, hogy a világ csendőre, a demokrácia terjesztője, a jogállamiság legfőbb őre mindig megnyugtatható azzal, ha a "csínytevő kisdiák" befizet egy-két helikopterre vagy harci repülőre. Onnantól fogva rendben vagyunk. Nagyjából ezt ismerte fel Orbán Viktor egykoron és ennek alapján alakította politikáját.

Csakhogy a helyzet jelentősen megváltozott, amikor Donald Trump 2017. január 20-án letette az elnöki esküt. A magyar miniszterelnöknek immár váratlan helyről akadt szövetségese és bár a viszony ma sem mondható különösebben szorosnak (miért is lenne, legyünk őszinték), politikailag a "kifejezetten barátságos" kategóriába lépett elő.

upackweship_com_usa_eu_uk.jpg

A magyar-amerikai barátság az amerikai választókon múlik?

Ha komolyan vesszük ezt az állítást, akkor az van, hogy rendkívül ellentmondásos helyzetben találhatjuk magunkat, méghozzá már holnap. Amennyiben Donald Trump lesz a befutó, úgy a gazdasági-politikai viszony újabb évekre stabilizálódhat - ennek azonban mégis csak a magyar társadalom egyik fele fog örülni, hiszen ez Orbán Viktor hatalmát fogja erősíteni és legitimálni egyszerre. A mostanság Európában napirendi témává váló "jogállamiság" kérdésében ugyanis nagyon nem mindegy, hogy legfontosabb nyugati szövetségünk mit szól az itt zajló eseményekhez.

Joe Biden győzelmével pedig pontosan az inverzét kaphatjuk ennek az egésznek, ami azonban több kérdést is felvet, lássuk ezeket:

  1. Biztosak lehetünk abban, hogy a jelenleg stabil magyar kormány mellett jól járunk-e azzal, ha kifejezetten hűvössé válik a két ország viszonya?
  2. Biztosak lehetünk abban, hogy a magyar ellenzék, illetve az ellenzékhez közelálló körök bármiféle előnyre tesznek szert ebben az új helyzetben?
  3. Biztosak lehetünk abban, hogy az USA újonnan felálló diplomáciai és politikai testülete tartja magát az egyébként tipikusan kampányban elhangzó állásponthoz, amit a Magyarországéhoz hasonló demokráciákkal szemben alakított ki?

Utóbbi kissé nyakatekert kérdés, pedig a legtipikusabb politikusi viselkedésre vonatkozik: ma teleüvöltöm a médiát azzal, hogy ha hatalomra jutok, lesz irgum-burgum az antidemokratáknak - aztán amikor tényleg hatalomra jutok, akkor kiderül, hogy hát egy frászt. (Mi tudjuk a legjobban, hogyan szokták kijátszani a magyar-kártyát a szlovákiai és romániai kampányokban, hiszen ez is a mozgósító show, a szavazatmaximálás része.)

Akkor mégsem múlik semmi az amerikai választáson?

Bár Joe Biden érkezésével Magyarország aligha lesz falhoz állítva, a történelem azért okozott már meglepetéseket. Sőt, azt már bizonyosan tudjuk, hogy míg Trump a "kivonulást" válaszotta az USA külpolitikájában, addig Biden inkább újra a világ csendőre lenne. Ne gondoljuk ugyanakkor, hogy Magyarország vagy Lengyelország egy kalapban van Törökországgal vagy Belarusszal. Valószínűbb, hogy "radar alatt maradunk", már csak azért is, mert az USA-nak meg van a maga "játszótere" (nem sorolom fel azt a rengeteg országot) és hazánkat inkább ott hagyná az európai homokozóban. Lássuk be, neki addig jó, amíg mindenki a magáéval játszik.

Mi az, amit érzékelni fogunk ebből az egészből?

Mint minden politikai földrengésnek (mert ez az, bármi is lesz a végkimenetel), természetesen ennek a választásnak is lesz utórengése. Őrjöngés, fenyegetőzés, csaláskiáltás, "énmegmondtamozás", "nagyugyézés" - nos, ezeket kell a legkevésbé komolyan venni. Nem lehet kétségünk afelől, hogy mindenki megtalálja majd a maga igazát. Ki fog derülni, hogy a választók már megint hülyék/nem hülyék, és persze valaki áll a háttérben.

Számunkra igazán érdekes fejlemény az lesz, ami majd csak hónapokkal később fog körvonalazódni és ami minket, magyarokat is érinteni fog. Mondok öt ilyet:

  1. Milyen szerepet választ magának az USA-nak a soron következő háborúkban?
  2. Az Egyesült Államok gátja vagy motorja lesz a klímaváltozás elleni harcnak?
  3. A bevándorlási kérdést hogyan kívánja rendezni a következő amerikai kormány?
  4. Hogyan viszonyul az elnök a nemzetközi egyezményekhez, illetve a nemzetközi szervezeti tagsághoz?
  5. Nyugati barátunk egyesült Európai Unióban érdekelt, vagy nemzetállamok szövetségében?

Na, többek között ezért nem mindegy számunkra sem, hogy ki nyer ma. De leginkább az, hogy a fenti ügyekben mit fog tenni holnap.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

14 komment

Címkék: bevándorlás klímaváltozás elnökválasztás magyar diplomácia USA megosztó politika kormány álláspont globális változások

Trianoni örökdilemma: "mindent vissza" vagy "valamit vissza"?

2020.06.04. 06:30 timargabor

Eltelt 100 év, és lássuk, hogy 20 év revíziós politika, pár év háború, 40 év átkos és a többi, benne 15 év EU-tagság alatt mit sikerült elérnünk. A számadás nem valami fényes.

  • A határaink kicsit (három falunyival) rosszabbak, mint Trianon után;
  • A határon túl szakadt magyarság létszáma számszerűen is csökkent, miközben az ottani többségi nemzetek dinamikusan növekvő számúak: a magyar részarány emiatt nagyon visszaesett;
  • A nyelvhatárok (ahol voltak ilyenek) emiatt sokkal közelebb jöttek a trianoni határokhoz, sok helyen már rá is tapadtak arra;
  • Az időközben felnőtt 4-5 generációból az utolsó kettő láthatóan „megszokta” a dolgot, nem arra gondolok, hogy ne lenne kinn sok autón a nagy-magyarországos H-betű, hanem hogy sokan odaát már akkor sem feltétlenül kívánkoznának „haza”, ha egyáltalán lenne erre bármi halvány lehetőség;
  • A kétoldalú kisebbségvédelem jogi alapja talán ma, az EU-ban jutott oda, egy-két helyen előbbre, mint amit a trianoni szerződés adott – de azért a dél-tiroli vagy az ålandi típusú jogrendtől elég messze vagyunk, és a Beneš-dekrétumok is hatályban vannak.

Ezzel azt akarom mondani, hogy ennyit akkor is elérhettünk volna, ha nem csinálunk semmit. A rosszabb az, hogy 1946-47 óta kb. tényleg nem csinálunk semmit. És amit addig csináltunk, az is egy ideiglenes revízióra volt csak elég, aminek a végén rosszabban álltunk, mint előtte.

De miért?

Szerintem azért, mert rosszak a célok. Nem, nem a politikai célokról beszélek, hanem a nemzet közösségének tudásáról és az ezen alapuló szándékairól. Ebből ma dominánsan háromféle van:

  • a passzív (nekem mindegy)
  • a „mindentvissza” és
  • a "jóezígy".

Tehát a véleményt megfogalmazók egy része a történelmi Magyarország teljes helyreállítását gondolja célnak, másik része azt, hogy fogadjuk el a jelenlegi határokat. A szokásos nemzeti fekete-fehér, átmenet semmi, a két véglet közt semmi más megoldás.

Egy dolgot lássunk tisztán: a történelmi Magyarországot nem Trianonban buktuk el. A történelmi Magyarországot vagy a magyar fegyveres erő tartotta egyben gond nélkül (Mohács előtt), vagy a Habsburg-hatalom alatti egyfajta közmegegyezés, mielőtt a modern nemzeti tudatok kialakultak volna. A hivatalos nyelv a latin volt (nem a magyar), a császár osztrák. A különbségek leginkább vallási vonalon jelentkeztek, nem meglepő módon ott is a nyugati és keleti kereszténység közti ellentétként, nem véletlen, hogy a szabadságharc Erdélyben és a Délvidéken magyar-román illetve magyar-szerb háborúként zajlott. A történelmi Magyarország területének egy részén soha nem volt magyar többségi népesség (pl. a Felvidék északnyugati része), és legkésőbb a XIX. század közepére kialakult az a nemzetiségi kép, amelyet a trianoni béke-előkészítő dokumentumok térképei is mutatnak:

vorosterkep.jpg

(forrás)

Ezen jól látszik, hogy a Felvidék nagy része szlovák, Erdély érdemi része román többségű volt már akkor is, a meglehetősen kevert Bánságban sem volt magyar dominancia, a Délvidék komoly részén pedig világos a szerb túlsúly.

Ha egy pillanatra félretesszük a mindannyiunkban ott levő ellenérzéseket és külső szemlélőként nézzük ezt a térképet, sajnos kimondhatjuk: ha a szlovák, román, szerb polgárok nem Nagy-Magyarországban gondolkodtak, akkor ez a rendszer nem volt stabilan fenntartható (ha valami csoda folytán hirtelen visszaállna, ma sem lenne az), ebből a szempontból Trianon igazságosabb, mint az azt megelőző helyzet (kérem a mandineres szerkesztőket, ha ezt a posztot ott szemlézik, ne ez legyen a lead, hanem majd lejjebb).

Már az is egy csoda volt – és Deák Ferencék körének elképesztő mutatványa – hogy ezt a helyzetet fél évszázaddal meg lehetett hosszabbítani. A szabadságharc utáni osztrák megszállási kerületek ugyanis már kezdték előrevetíteni a trianoni felosztást, sőt volt, ahol annál rosszabbat. Ebből 1867-ben kihoztunk egy majdnem önálló magyar államot (amely annyira azért nem volt önálló, hogy 1914-ben kimaradjunk), és az itt kialakuló gazdasági konjunktúra idején beleélhettük magukat abba, hogy na igen, minden a helyére került. Latin helyett magyar hivatalos nyelv – és ezzel az a keret, amit pl. a felvidéki szlovákok évszázadokig megszoktak és elfogadtak: megszűnt.

Ennek az egyik ikonikus mozzanata 1913-ban, tehát az aranykor végén (ha az akkor még nem is úgy látszott) a településnevek revíziója, amikor százszámra adtak olyan hivatalos magyar neveket falvaknak, amelyeket akkor találtak ki – és ott helyben még magyar sem nagyon volt, aki használta volna, de ha volt, annak is újak voltak.

Így már nem akartak maradni - a román és a szerb már elég korán, de a XX. század elejére a szlovák sem. És amikor ezt a döntést a nemzeti elitek meghozták, a történelmi Magyarország fenntarthatatlanná vált. A Horvátország nélküli államterületen 54% magyar volt akkor. Ez az arány ma saccra 40% körül lehet.

Trianonnal nekem személy szerint nem az a bajom, hogy a történelmi Magyarországnak vége. Sokkal inkább az, hogy az inga brutálisan túllendült: a magyarság egyharmada került a határon túl úgy, hogy az elszakított népesség kb. fele normális határok kijelölésével megmaradhatott volna Magyarországon.

Trianon lehet, hogy igazságosabb volt, mint az azt megelőző helyzet, de a magyar etnikum határait annyival lépte túl, hogy az már összemérhető a korábbi helyzet (pl. román és szlovák szempontú) igazságtalanságával (ez már lehet lead a mandin…). Turócszentmárton, Zsolna, Gyulafehérvár, Újvidék elcsatolása elkerülhetetlen és nemzetiségi alapon jogos is volt. Érsekújvár, Kassa, Ungvár elvétele viszont igazságtalan, a dunai határ Komárommal, Párkánnyal, Szatmárnémeti és Szabadka esete pedig vérlázító.

A magyar politikát – már amikor egyáltalán foglalkozott ezzel a kérdéssel, tehát mondjuk a Horthy-rendszerben – egyfajta revíziós kettősség bénította meg. A tömegek használatára mindig is a „Mindent vissza” volt a jelszó, „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában” meg a „Nem, nem, soha”. A profi politika pedig a színfalak mögött gőzerővel dolgozott az etnikai revízió előkészítésén, tehát célként olyan határmódosítást tűzött ki, amely túlnyomóan magyarlakta területeket szerzett volna vissza. Volt ilyen: a Csallóköz és a dunai síkság, a nógrádi és a gömöri határ, Kassa térsége, a Bodrogköztől a kárpátaljai peremen át a Partiumig, a Délvidék egy része, elsősorban a Szabadka-Topolya-Ada vonaltól északra. A meglehetősen kevert Erdélyen különösen sokat agyaltak.

Ez a kettősség már a párizsi békekonferencián felszólaló és a magyar álláspontot ismertető Apponyi Albertet is lehetetlen taktikai helyzetbe hozta. Ő természetesen érvelt Nagy-Magyarország egysége, értékei mellett - csakhogy addigra ezt már eldöntötte az antant. Így aztán, mire sorolhatta volna, hogy a határok mentén milyen magyarlakta tájak elcsatolása készül, arra már valószínűleg nem igazán figyeltek; pedig annak lett volna tétje.

Pedig az etnikai revízió gondolata igenis lehetséges stratégia, legalábbis a „mindent visszánál” jobb. Ráadásul ma, egy évszázadnyi asszimiláció, menekülési hullámok, kitelepítések, lakosságcserék után az etnikai alapon egyáltalán felvethető területek sokkal kisebbek, mint a második világháború előestéjén (ki ne hagyjam a holokausztot, ami aztán tényleg elintézte Kassától Munkácson át Nagyváradig a nyelvhatárt). A Duna vonala úgy-ahogy, de Léva, Losonc már nem, a román határ mentén szinte semmi (a ma is csaknem színmagyar Székelyföld a határoktól több száz kilométerre, masszívan román tájak után helyezkedik el). Ráadásul ez a kérdés most nem is pakolható ki az asztalra. De akkor miért mondom egyáltalán és melyek lehetnek mai céljaink ebben az egész katyvaszban?

slovakia_2011_ethnic.jpg

 Tényleg "mindentvissza"? És tényleg "jóezígy"? - miközben a nyelvhatár hátrál, vessük össze a 100 évvel ezelőtti helyzettel (forrás).

Az első számú célt abban látom, hogy – nagyon leegyszerűsítve – a mostanra előállt etnikai viszonyok ne változzanak tovább a rovásunkra a jelenlegi állami keretek közt sem. Ehhez pl. a kettős állampolgárság megadása szerintem érdemi és jó döntés – külön elemzést érdemel, hogy miért nem lett átütőbb a sikere.

Az európai jogrend azért elég sok lehetőséget teremt, persze ezek nem magyar-specifikus lehetőségek, de nehogy már ne tudjuk kitalálni, hogy kell őket erre használni. Azt, hogy az EU-tagság tizenöt éve alatt nem sikerül azt elérni, hogy Párkány hivatalos neve Párkány legyen, ezt azért nem hittem volna 2004-ben. Aztán a tábla alá – lévén lakja 20%-nyi szlovák kisebbség, ki lehet írni kék alapon fehérrel, hogy Párkáń vagy Štúrovo, ahogy a szlovákság kívánja. Helyi népszavazás, amely után a szlovák nyelvtörvényre hivatkozva érvénytelenítik az eredményt? Ha nem találunk a szubszidiaritáson (helyi dolgokról helyben döntsenek) alapuló európai jogrendben olyan alapszabályt, amivel ez ellentétes, akkor megérdemeljük. Csak hát meg sem próbáltuk odáig vinni.

Amikor a szlovák nyelvtörvény diszkriminálja a magyar nyelvhasználatot, arra nem az az eredményes (bár mégoly igaz) válasz, hogy „ezer éve itt voltunk és a saját földünkön nem beszélhetünk a nyelvünkön”, hanem hogy az EU-ban milyen alapon diszkriminálják az EU bármelyik hivatalos nyelvét? Az előbbire, minden igazsága ellenére mindenki legyint, az utóbbira viszont nem igazán lehet, ha következetesen csináljuk.

Szlovákia tiltja a kettős állampolgárságot, és elveszi a szlovákot attól, akinek van másik, akár magyar, akár cseh, akár amerikai. Mit tettünk erre? Titokban küldtük az útlevelet annak, aki kérte, ki ne derüljön a szlovák hatóságok előtt. De hát könyörgöm: egy határ menti magyar falu sincs odaát, ahol a nagy többség bevállalta volna a magyar állampolgárságot? Mert az kb. sakk-matt, egy falutól nem lehet elvenni a szlovák állampolgárságot – illetve lehet, csak akkor elég nyilvánvalóan adódik a kérdés, hogy miért tartozik oda az a falu, ha az államnak nem kell? Viszont ha nincs ilyen falu, akkor meg tényleg hagyjuk az egészet.

A második számú cél, hogy tudjunk többet, sokkal többet „odaátról”, mint ma. Az, hogy busszal körülmegyünk Székelyföldön, megvesszük a Wass Albert-könyveket a somlyói árustól (és aztán soha nem olvassuk el), az édeskevés. Lehet utána mindentvisszázni (hiszen elmentünk a Kárpátokig és ott is magyarul beszéltek – igen, ott pont, sehol másutt). Vagy lehet nem odamenni és azt mondani, hogy ez nem érdekel. Ami lényeges lenne, hogy nekünk, anyaországi magyaroknak kellene sokkal többet tudni arról, milyen viszonyok voltak, vannak odaát. Mutatni nemzettársainknak, hogy együvé tartozunk.

(Ennek első lépése, hogy a felvidéki magyart nem nevezzük szlováknak, az erdélyit meg románnak. A sokadik meg az, hogy amikor csinálunk egy egyébként jó trianoni imázsfilmet mostanában, akkor tudjuk, hogy a párkányi család nem KN, hanem NZ-rendszámú autóba száll, a szabadkai kocsin pedig nem NS, hanem SU jel van – csak hogy tudják ők is, hogy tudjuk…).

Látszólag kilóg a sorból, de ha már tudnunk kell, hogy mi van odaát, akkor tudjunk a szerintem talán legfontosabb rendszerhibáról, ami mindenhol előjön (hm, igen, nálunk is): ez pedig az államnyelv tanítási módszere. Nem az a baj, hogy Szlovákiában mindenki tanuljon meg szlovákul, Romániában románul, és így tovább: ez szükséges és a nemzetnek még jól is jön ez a tudás. A gond ott van, hogy mindenki úgy tanítja a saját nyelvét, ahogy mi itthon nyelvtanórán – miközben egy idegen anyanyelvűnek ez sportszerűtlen nehezítés, nekik úgy kéne, ahogy nekünk az angolt vagy németet, tehát idegen nyelvként. A hőbörgők persze ott is előjönnek azzal, hogy „nehogy már Romániában idegen nyelvként tanítsuk a románt” – pedig ha a cél az, hogy mindenki tudjon rendesen beszélni az állam nyelvén, akkor bizony úgy érdemes, és talán ez lenne a cél.

Az ötletek folytathatók, de az aprómunkát nem ússzuk meg – vagy ha elhagyjuk, akkor ne csodálkozzunk az asszimiláción.

Az etnikai revízió lehetőségét pedig nem azért mondom, hogy ezt most azonnal rántsuk elő, de ez egy korrekt válasz bármely olyan esetben, amikor egy ottani politikus azt mondja, hogy „nyelvtörvény van, beszéljetek államnyelven”. OK, nem tetszik? Lehet visszaadni… na nem a Felvidéket vagy Erdélyt, hanem a magyarlakta részeket, és nem lesz ilyen problémátok.

Ezt a viselkedésmódot – tehát alapvetően tisztelem a szomszédot, jóindulattal állok hozzá, viszont ha nemzeti létünk alapját a szülőföldön megkérdőjelezik, arra az etnikai revízió felvetése szerintem kötelező válasz. A "mindentvissza" nem komoly licit, a "jóezígy" meg nem igaz. Az "Igazságot Magyarországnak" önmagában kevés: találjuk ki, mi a másnak is elfogadható "igazság" és dolgozzunk is érte.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

6 komment

Címkék: revízió nemzetpolitika Trianon

Pestiek, nem érdemlitek meg!

2020.01.24. 07:50 outisz

Nem érdemlitek meg. Ennyi. Mégegyszer elmondom, lassabban: Nem ér-dem-li-tek meg. Amúgy meg minek is nektek a természet ezer csodája, mikor úgyis a természetelleneset hajszoljátok ti, pesti libsik, gyökértelen kozmopoliták, soros bérencek, és még sorolhatnám, ha nem lennék ilyen szemérmes, gyerekek is olvashatják...

Talpra agyar, gyere Debrecenbe, ahol még értékelik a gyapjas mamutok nemzeti örökségét. Mi még tudjuk, mit tudjuk, érezzük, hogy Hunor és Magor hogyan űzte a csodaszarvast, ami, végtére lehetett volna egy mamut is, különösen ha egy kicsit kitoljuk a történelmi távlatot (mármint a teraszra, mert ott télen elfér, nem zavar senkit). 

Nem, nem érdemlitek meg. Tudhattátok volna nagyon jól, ha Karácsony lesz, nem lesz karácsony. Persze, mikor az ősszel feldobták, hogy legyen Debrecen a főváros, csak nevettetek. Én is. Mostmár nem nevetünk. Amúgy a szépművészetit se nagyon szokjátok meg, ha Győr ügyesen pacsizik a hétvégén, oda is kell vinni ám valamit. Az erkölcsrendészetet mégse kellene, marad a szép, művészeti múzeum, de lehet hogy vessző nélkül írják, majd odafönt eldöntik. 

Én már csak abban bízom, hogy mikor (haza)viszik Debrecenbe, vonattal fogják szállítani a dolgokat, mégiscsak elvárható a tömegközlekedés. El tudom képzelni hogy mikor Szolnokon megáll a vonat, bámulnának az emberek a mamuton:  - Te jó ég, mennyit késett ez a vonat? 

Amúgy nem erről szól a dolog, én tudom. Majd tessék figyelni, a ládákban fogják debrecenbe csempészni a koronát, ki tudja, mikor lesz rá szükség. A külpolitikai helyzet egyre fokozódik elvtársa.... bocsánat, polgártársak, jobb helye lesz annak Debrecenben.

Na persze, hazánk lelkületét jól ismerő kedves olvasó most felkiált: Nono, hogy hogy nem Felcsút? 

Én már tudom. Oda más van betervezve, oda majd az országház fog kiköltözni, csak még meg kell várni, hogy legyen rá EU-s pályázat, csak úgy éri meg. Aztán majd valaki beköti a gázt is kb. 3,45 milliárd forintért, és ez még baráti ár, szakember hiány van. A  kisvasút se véletlenül került oda, persze sokan bírálták, hogy nincs kihasználva. Majd ki lesz, nem kell aggódni, csak mikor épült, még nem lehetett az emberek arcába mondani, hogy ti barmok, azért kell ide a vasút, hogy ne fájjon a hátatok, mert amúgy talicskával kellene elhordani azt a sok földet, amit majd akkor hordtok, mikor ássuk a Duna új medrét. 

Hiszen, ha már megy az Országház, csak nem hagyjuk ott a tükörképét a Duna vizében, ezeknek a hazaáruló pestieknek!

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

33 komment

Címkék: debrecen abszurd felcsút természettudományi múzeum

Új önálló erő tűnt fel a magyar jobboldalon - a Fidesz félhet 2022-től.

2020.01.17. 17:35 outisz

Régóta vannak rémálmaim afelől, hogy vajh a KDNP képes lenne-e elérni a parlamenti küszöböt vagy sem. (Mármint befele menet,nem kifele.)  Harrach Péter végre kijelentette - ex cathedra, nyílván - hogy természetesen bejutnának. Ámen. 

Nem akarok én az ördög ügyvédje lenni (de, akarok), azért lenne pár ötletem, hogy azt az 5 százalékot bebiztosítsuk Isten embereinek. 

Ez a KDNP nem túl trendi név, nem tartalmaz termékmegjelenítést, nem olyan mint egy nicknév a neten, nincs benne smiley, ah, avíttas. Tényleg nem választási csalásra buzdítom a kereszténydemokratákat, de egy frappáns névvel szerintem jobban meg tudnák fogni az emberek lelkét két (kesztyűs) kézzel, képzavar ide vagy oda. 

Például simán hozna 5%-ot, ha már a pártnévben jobban kidomborodna a fideszhez kapcsolódó viszonyuk:

⊗ Utálom a Fidesz-maffiát de Gyurcsányt még jobban utálom párt 

vagy például: 

⊗ Mosom kezeimet párt

 

Ne feledjük, a haza nem lehet ellenzékben, idősebbek, akik még tudják mi a különbség választás és szavazás között külön megkönnyeznék nosztalgiából:

⊗ A PÁRT

 

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, és nem is szabad elfeledkezni róluk, simán 5%-ot hozna ez is: 

⊗ Szavazat helye párt

vagy éppen a... 

⊗ A szavazás feltételeit elfogadom párt

 

... panelházas környéken simán menne a 

⊗ Nem kérek szórólapot párt

elnevezés is.

 

Esetleg rámenehtünk a totófanokra is, 5% lehet ebben is, ha reflexből behúzzák az ikszet:

Manchester United - Barcelona FC párt

 

De talán mégis az lenne a legtisztább és legegyszerűbb, ha a jól bevált dolgokhoz nyúlnának:

⊗ Kérem az 5kg krumplit párt

 

 És ezúton kérek elnézést a Kétfarkú Kutyapárttól, ha véletlenül beleköptem a levesükbe.

 

 

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

1 komment

Címkék: választási esélyek KDNP

Elfogytak a migránsok? Hűha...

2020.01.14. 06:30 outisz

Sok rosszat és csúnya dolgot mondtunk már itt a blogon a Fideszről, de egyvalamit el kell ismernünk. 1-2 év kemény munkával elérte azt, amit előtte nem jogy kormányoknak, de komplett rendszereknek lvtizedek alatt nem sikerült. Tudniillik sikerült nekik felemelni a magyar cigányságot egy nagyon fontos dologban. Az elmúlt években ugyanis végre nem a cigányság volt a leggyűlöltebb cimke a magyar közéletben. Roma, nem roma végre együtt gyűlölhette a közös ellenséget, a migránst. Az óriásplakátok árnyékában azonban már akkor volt aki kimondta: vigyázzunk, az ellenségem ellensége a barátom elv (ha elv ez egyáltalán) csak ideig-óráig működhet, és tessék. 

Tavaly tragikus mértékben csökkent a határainkhoz érkező illegális bevándorlók száma, és nincs már az az ellenfényben felvett, békaperspektívába állított felvétel amelyen vérszomjas tömegként lehetne ábrázolni azt a pár tucat embert aki maga se tudja hogy hol van. Edzett, kemény emberek vannak az m1 híradójánál, napi szinten készítenek hazaáruló fából nemzeti vaskarikát, de ez már nekik is sok, vagyis kevés. Több a határőr, mint a határsértő, emberek, el kell dugni a rendőröket, mert már olyan, mintha egymást őríznék a kerités előtt: Józsi, el ne essél, itt vagyok, foglak, át ne essél nekem Jugoszláviába, izé, Szerbiába... 

...és eddig tartott a magyar cigányság felemelkedése is. Az embereknek kenyér kell és cirkusz, amiből (a dietetikusok és a független közgazdászok ellenvetése ellenére is) a népnek mindig a cirkusz lesz a fontosabb. Márpedig ha a nép megszokta, hogy tegnap még gladiátorok küzdöttek afrikai oroszlánokkal, holnap már húzni fogja a száját ha csak egy afgán agarat löknek be az arénába, hiába afgán... 

Ilyenkor persze nincs más hátra, mint hátraarc, gyorsan elővenni a jó öreg kliséket, és bedobni a porondra a parazita kisebbségek örök témáját. Tudták, hogy ha nincs a magyar cigányság aknamunkája, ma már magyar holdbázisok lennének a Holdon? Hajdú-kráter és Holdakarattya mesés városaink csak azért nem valósultak meg, mert a pénzt másokra, a "tudjátok kikre akik nem érdemlik meg"-re kellett költenünk? Nem tudta? Na majd jövő héten biztos kiderül ez is, kell a cirkusz...

A szomorú, hogy ezek után minden felzárkóztatást, a szegregációt megszüntető támogatás, program mind mind meg lesz bélyegezve. ezek után nem azért ad az állam pénzt a rászorulóknak, hogy legalább a tehetségeket kiemelhessük a nyomorból, hogy minél több hátrányos helyzetűnek tudjunk utat mutatni, ... hanem hogy tartsák a szájukat. A politika újra belökte a romákat az arénába, és aprópénzért most elvárja, hogy meg is tapsolják a gladiátorokat.  

kardlog.png

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

4 komment

Címkék: fidesz roma államhatalom migráns

Előre a budapesti fidesz-győzelemért

2019.04.07. 08:16 timargabor

Ennek a szombati baller bejelentésnek, miszerint összefogtak a budapesti önkormányzati választásokra, két elég komoly baja van.

Ez egyik, hogy ez kb. ugyanaz, mint eddig mindig, ami 2010-ben szétment, mert Gyurcsány és a szocik épp nem bírták egymást, újra és újra azt adja elő fő politikai innovációnak, hogy összefognak. Ügyes. Most a Momentum beállt ebbe fügefalevélnek, ezt kíváncsian megnézzük. Elő lehet venni a tavalyi lemezt, hogy ígyazelempé meg a jobbikkalsose. Lehet erről csámcsogni, kb. ki is merítve a bázis képességeit.

És ezalatt sem fogja megkérdezni senki, hogy kikből is áll a lista.

Hogy a kerületi polgármesterekből ki nem volt az MSZP tagja mondjuk 2004-ben? (FYI: én akkor az voltam, tehát pontosan tudom. Aztán nekem 2006 után gyorsan elmúlt ez, ők meg maradtak). Elvárható-e tőlük más, mint amit akkor csináltak?

(fotó: Index. Ugye emlékszünk még?)

Tényleg azt gondolják a régi ballerek, hogy őket sírja vissza a többség Tarlós és a narancsosok helyett? De hát ezt eddig kb. négy-ötször tisztáztuk választásilag, hogy nem. Vagy azt gondolják, hogy a tavalyi budapesti számokból akár ki is lehet ezt sakkozni egy szolid győzelemre még olyan, új szeleket ígérő nevekkel, mint Horváth Csaba vagy Gy. Németh Erzsébet? (szvsz: nem lehet).

A hab a tortán szűkebb pátriám, Ferencváros. Ki is a jelölt? Ja, azt nem tudjuk, de megállapodunk, hogy a Párbeszéd majd hoz valakit. Miközben itt azért lenne akár helyben ismert és népszerű jelölt, nota bene egy hölgy, aki elég sokat tett azért, hogy akár jó helyi jelölt legyen. Pártja kiestével nem pártjelölt, ez igaz. De valószínűleg Krisztina sokkal jobb húzó név lenne, mint a nemtudjukki demajdapárbeszédkitalálja.

Az MSZP, a DK és a Momentum elfelejtette a hódmezővásárhelyi mintát. Mutassatok a listán egy olyan karaktert, mint Márki-Zay Péter. De még azt is elfelejtették, amit láthatóan Szombathelytől Egerig, Pécstől Székesfehérvárig tudnak (a módszert mi is leírtuk). Hányszor kell még a falnak menni?

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

29 komment

Címkék: baloldal önkormányzati választás összefosás Budapest

süti beállítások módosítása