Ahogy a parlamenti bizottságok sorra fogadják el Németh Szilárd javaslatát "Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról", újra az érdeklődés homlokterébe kerül a földgáztárolók párnagázának eladhatósága. A javaslat szerint a gázellátási törvény így módosul:

„141/G. § (1) Az a földgáztárolói engedélyes, amelynek az egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról szóló 2013. évi ... törvény hatálybalépésekor a tulajdonában van legalább 120 millió m3 mobilgázzá átminősített párnagáz, köteles a miniszteri rendeletben meghatározott napon ajánlatot tenni a 120 millió m3 mobilgázzá átminősített párnagáz könyv szerinti értéken történő értékesítésére az egyetemes szolgáltatók földgáz forrásainak biztosítása érdekében a 141. § (I) bekezdése szerinti, egyetemes szolgáltatási engedéllyel nem rendelkező közüzemi nagykereskedő részére, 5 munkanapig tartó ajánlati kötöttség mellett.
.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti ajánlat nem kerül elfogadásra, a mobilgázzá átminősített párnagázt a földgáztárolói engedélyes az üzletszabályzatában meghatározott módon értékesítheti."

Elsőre lendüljünk át olyan apróságokon, hogy a javaslatban kipontozott törvényhely szerepel, vagy hogy ismét egyéni képviselői indítvány formájában kerül a Parlament elé egy normális esetben kőkemény szakmai előkészítést igénylő javaslat. Azt nézzük, mit kockáztat Magyarország a dologgal, ehhez pedig meg kell futni azt a kötelező kört, hogy mi az a gáztároló, és hogyan működik.

Gáztárolóra azért van szükség, hogy ellátásunk akkor is hosszabb ideig stabil maradjon, ha mondjuk az orosz és ukrán felek (keleti nyitás...) szokás szerint valamelyik hideg januárban esnek egymás torkának, és lezárulnak a térségünkbe gázt hozó vezetékek (ez meg a "keleti zárás"...). Eddig az ilyen tározók magáncégek birtokában voltak, az állam épp most vásárolja meg ezeket - nem olcsón, ez bizony százmilliárdos tétel. Hogy megéri vagy nem, erről lehet vitázni, most induljunk ki abból, hogy igen, ez a stratégiai elem legyen állami kézben.

A gáztárolót ne úgy képzeljük el, mint egy olajtartályt. Ez a föld alatt van, geológiai rétegekben, a falait (már ha a "fal" fogalom egyáltalán értelmezhető itt) maguk a kőzetek adják. Kialakítható sórétegben, vizes kimosással, kialakítható vízadó rétegekben is. A hazai tárolók ezekkel szemben a harmadik típusba tartoznak: ezek eredetileg gázmezők voltak, gyakorlatilag kimerültek, és kedvező geológiai körülmények közt alkalmasak visszasajtolt gáz tárolására. Nincs tehát egyáltalán hagyományos értelemben vett "faluk", az eredetileg is gázt tartalmazó kőzet repedéseibe, pórusaiba lehet visszanyomni a gázt, és ha kell, újra kiszedni.

A probléma ott kezdődik, hogy ezt nem lehet akárhogy. Sok-sok tervezés, és körülményes "próbálgatás" eredménye egy olyan betárazási és újrakitermelési rezsim, amelynek eredménye, hogy a tároló megbízhatóan működik. A kulcs a nyomásviszonyokban rejlik. Ha az összes gázt kiszedjük, nagyon könnyen lehet, hogy a kőzetek finom pórusait, repedéseit víz borítja el, esetleg a fölötte levő kőzetek nyomásától a pórustér lecsökken, vagy "csak" átjárhatatlan lesz a gáz számára. Ebben az esetben a végeredmény az, hogy volt tároló, nincs tároló ("jobb" esetben csak a kapacitása csökken). Az ilyen szituáció elkerülésére valamennyi (arányaiban nem is kevés) gázt bent kell hagyni a tárolóban - ezt hívják párnagáznak (ha valaki nemzetközi oldalakon akar utánanézni, 'cushion gas' vagy 'base gas' néven kereshet). Hogy mennyi kell legyen a párnagáz optimális mennyisége/aránya, ismétlem, hosszas modellezést, kutatást és - ne szépítsük, hisz nem vagyunk a bölcsek köve birtokában - próbálgatást igényel. Pénzügyi szemlélettel akár jó ötletnek is tűnhet a párnagázból rezsit csökkenteni, de túl komolynak tűnik az emiatt a nemzeti vagyont terhelő kockázat. A politikának nincs helye a szénhidrogén-gazdálkodás szakkérdéseiben - még ha erre hazánkban van is előzmény. És hát tegyem hozzá: a párnagáz kereskedelmi célú kezelését nem a mostani kormány kezdte.

Nem azt mondom tehát, hogy ha elkezdjük kiszedni és eladni a tárolókkal megvásárolt párnagázt, akkor a tároló biztosan megy a kukába - de azt se, hogy biztosan nem megy. Mehet, van rá esély. És ennél az állam által frissen megvett tároló többet ér! Ha 120 millió köbméter olcsó gázt akar adni az állam a rezsicsökkentésre, akkor kisebb kockázat megvenni ezt a szabadpiacon (kb. 10 milliárd forintért, ha jól számolok, 400 dolláros 1000 köbméterenkénti árral), semmint negyvenszer akkora értékű tározókapacitást kockáztatni. Persze lehet esetleg  más, olcsóbb gázt használni párnagáznak, de ez megint olyan dolog, amit célszerű előre megtervezni, nem a politika után rohanni az ötlettel. Összefoglalva: előzetes vizsgálat nélkül ez nem vállalható kockázat! Az elsődleges célt (nemzeti tárolókapacitás) veszélyezteti egy pillanatnyi ötlet kedvéért.

És hát azt se felejtsük el, hogy nem lehet akármekkora tárolókapacitást kialakítani hazánkban. Erre alkalmas kimerült gázmező nincs akármennyi. Esetleg van még pár olyan, amit fel sem fedeztek, de azért erre nem fogadnék nagy összegben. A meglevők vannak. Ha ezeket eltoljuk, akkor el vannak tolva, a jelenlegi technológiai szinten örökre.

Hogy is mondta a vicc a nyolcvanas években a politikai érdekeknek alárendelt szakmai kérdésekről? "Mi a szocializmus? Hát az eszme győzelme a józan ész felett!"

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!