A Fidesz hatalomra kerülése után a KARD blog stábján belül az általánosan elfogadott gondolatmenet az volt, hogy Orbánék az ország devizahitel-kitettségének mihamarabbi felszámolására törekednek, ami elengedhetetlen követelménye lett volna a meghirdetett gazdaságpolitkai fordulatnak. A kinyilvánított - un.: unortodox - új gazdásági irányvonalat a kormány kommunikációja alapján úgy képzeltük el, hogy a magyar gazdaság devizakitettségének gyors felszámolása után a kormány rendkívül agresszív forint expanzióba (pénznyomtatásba) kezd, melynek segítségével az államadósság nagy ütemű leépítését és döglődő gazdaság sokkszerű élénkítését is egy csapással kívánja megoldani. Minden további nélkül elképzelhetőnek tartottuk, hogy a kormány valóban átlépi a Rubicont, az MNB megszerzése után felrúgja a közgazdasági dogmákat és az államadósság, valamint a magyar gazdaság krónikusan tőkehiányos helyzetét nemes egyszerűséggel forint nyomtatással oldja meg (pl.: az MNB állampapírokat vásárol).
A jelenleg érvényes közgazdasági felfogás szerint a jegybank nem lehet az állam közvetlen irányítása alatt, hogy ezzel megakadályozzák a nagy költségvetési hiányok pénznyomtatáson keresztül megvalósuló foltozgatását, ezáltal az infláció elszabadulását. Ez a tétel ugyan lassacskán erodálódik, mely nyomon követhető a FED és a újabban a japán jegybank gazdaságélénkítő pénzpumpájában, de egy olyan, globális szinten jelentéktelen gazdasági entitás, mint a magyar, minden bizonnyal valóban a forint drasztikus csökkenésével és az infláció emelkedésével reagált volna erre. Az már más kérdés, hogy a hiányt az egyes nemzetgazdaságok így kénytelenek hitelfelvétellel pótolni, ami ugyanúgy pénz bevonása a gazdaságba, mint a pénznyomtatás, csak a hitelre még kamatot is kell fizetni. Ez a téma azonban már az összeesküvés-elméletek ingoványos talajára vinne minket, ezt a területet pedig meghagyjuk más blogoknak.
Bár a következő verziót nem tartom túl valószínűnek, de a monetáris helyzet elfajulását (a forint kibocsátás miatt esetlegesen elszabaduló infláció kezelését) a Fidesz akár olyan egy radikális megoldással is helyre rázhatta volna, mint mondjuk az euró egyoldaló bevezetése. Minden ország maga dönt a pénzneméről, az egyoldalú euró bevezetéssel az adott ország - ilyen pl.: Montenegró - "csak" a monetáris politikába való beleszólásának jogáról mond le, de ha az államadósságot és a friss forráson keresztül megvalósuló gazdaságélénkítést a kormány letudta, erre már valójában nem sok szükség lenne (a nemzeti öntudaton kívül), ráadásul az ország lényegében azonnal az eurózónába került volna, élvezve annak minden előnyét, kimaradva ugyanakkor a hárányaiból. Joggal mondhatnánk például nemet például az olyan kérésekre, hogy fizessünk Görögország megmentésére, mivel a közös monetáris politikából kimaradunk.
A Fidesz gazdasági szabadságharc retorikájába nemzetközi hitelpiac mellőzése és a saját jogú pénzkibocsátás minden további nélkül belefért volna, és tulajdonképpen - miután az államcsődöt nem merték bevállalni a kormányváltás után azonnal, utána pedig már nem lett volna túl elegáns - ez az egy lehetősége maradt a Fidesznek arra, hogy egyszeri, radikális lépéssel új, gyorsabb folyású mederbe terelje a magyar gazdaság algásodás durva jeleit mutató folyóját.
Azt gondoltuk, hogy a különböző devizahiteles-mentő lépések (árfolyamgát, ócsai gettó, adminisztrációs intézkedések) csak a olyan kommunikációs eszközök, melyek az MNB átvételéig hátralévő időben szolgáltatnak gumicsontot a témán csámcsogóknak. A végtörlesztés már a devizahitelek teljes kivezetése felé mutatott, a taktika nyilván az lett volna, hogy aki saját erőböl megoldja az oldja csak meg, annyival is kevesebb problémája lesz az MNB-nek. A manyup pénzek lenyúlása és az azáltal nyert pénzügyi puffer, illetve az MNB-tartalék csökkentésének gyakori felemlegetése is ebbe az irányba mutatott, csakúgy mint az IMF-től való szabadulás állandó igénye.
A kormány átvette az MNB-t majd sokáig nem történt semmi (vegyük ezt úgy, hogy Matolcsynak idő kellett, míg befészkel). Az elmúlt hetekben ismét felmerült a devizahitelek kivezetésének gondolata, immáron olyan - eredetileg Róna Pétertől származó - gondolatmankók átvételével, minthogy a devizahitel hibás termék, a kormánynak már csak ezért is kötelessége ezeket kivezetni. A gépezet ismét beindult, Csányi gyorsan el is adta az OTP részesedését, a kormány kiszivárogtatta, hogy a következő ülésen majd jól megmentik a devizehiteleseket megint. Az előbb említett új radikálisabb retorika és Csányi részvényeladása után tűkön ülve vártuk a fejleményeket, de persze ismét nem történt semmi. Varga ugyan azóta naponta megszólal, minden nap új elemet és új ellentmondást fűzve az előző napi nyilatkozatához, de ezzel együtt teljesen világossá vált, hogy a Fidesz már nem gondolkozik radikális megoldásokban.
Mindezek után felmerül a kérdés, hogy akkor most mi a Fidesz valódi célja a devizahitelesekkel. Ez pedig továbbvezet oda, hogy mi a Fidesz valódi gazdaságpolitikai célja. Ez a téma innen nagyon sok irányba folytatható lenne, talán még egy könyvet is meg lehetne tölteni a lehetséges találgatásokkal, de minket igazából már csak az érdekel, hogy mindez hogyan hat ki a jövő évi választásokra.
Háromnegyed év van hátra a szavazásig, a Fidesz biztosan vezet a biztos pártválasztók között, de az 50%-nyi bizonytalan választói tömeg olyan kiszámíthatatlan tényező melynek súlya már önmagában is maga alá temethet minden kormány-aspiráns pártot. Az idő viszonylagos rövidsége és egy ekkora mértékű entropikus faktor minden rossz lépést végzetessé tehet, ez pedig már nyomonkövethető a devizahitel-problematika kapcsán is. Ha a fentebb felvázolt drasztikus megoldás volt a cél valóban (más nem lehetett, feltételezve, hogy a Fidesznek egyáltalán volt elképzelése az új irányú gazdaságpolitikát illetően az ország kifosztásán és haverok jutalmazásán túl), akkor arra már egész egyszerűen nincs idő. Egy ilyen új irány bevezetése olyan mértékű turbulenciákat kelthet, ami, ha nem jól sül el, bőven elsöpörheti a Fideszt 2014-ben. Az idő halogatása szintén kezd egyre kínosabbá válni, hiszen több százezer családot ilyen hosszú időn keresztül frusztrálni a megmentés ígéretével, poltikailag nem túl kifizetődő. Arról már nem is beszélve, hogy ugye azokkal is kellene kezdeni valamit, akik forintban vettek fel hitelt. Meg ugye a cégekkel. Meg azokkal akiket mondjuk egy új mentőakció sokán bevezetett kondícióknál rosszabb feltételekkel mentettek meg korábban. És akkor azokról még nem is ejtettünk szót, akik egyáltalán nem adósodtak el, míg az összes akció az ő adójukat is igényli.
A devizahitel-probléma újbóli felmelegítésével nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz jó alaposan megrázta a pofonfát és ha az elmúlt hetek idétlenkedése után nem állnak elő valamivel akkor a téma alaposan rájuk éghet a választások előtt minden bizonnyal egyre viharosabbá váló csetepaték során. Persze lehet, arra várnak, hogy Széles Gábor kivegye az éterből az energiát és akkor minden meg van oldva.
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!
Amennyiben tetszik blogunk tartalma, kérünk, hogy a Goldenblog 2013-as szavazáson a közéleti témában szavazz A KARD blogra! Köszönjük!
