A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Már rólatok szól

2012.11.04. 09:13 timargabor

Volt egyszer egy párt. Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással. Sokszor nemcsak igazuk volt, de igen frappáns módon találták fején a szöget. Szerethetőek voltak, sőt, talán az egész palettán a leginkább azok (mondta akkor már nyolcvanhárom éves, de akkor még briliánsan tiszta fejjel gondolkodó apai nagyanyám). Ákost szerették, még Banzaiként, Cseh Tamást. És persze Bacsó filmjét, a Tanút, olyannyira, hogy a jelképüket és a narancsszínt is onnan vették. A később újságcímként is elhíresült Magyar Narancsot, a hatalmi szóval elrendelt hülyeség metaforáját. Roxette-tel kampányoltak 90-ben, a Listen to your heart, a Hallgass a szívedre volt az egyik fő üzenet.

Átugrok húsz évet, átugrom a csuhásokat, az első kormányzásuk ellentmondásos, de összességében pozitív éveit, a váratlan bukást és a nyolc megkeseredett évet. 2010-ben az abszolút hatalomba tértek vissza. Nincs koalíciós kényszer, nincs konszenzuskényszer, tényleg olyant lehet alkotni, amilyent elképzelnek.

nicholas_komodore.jpg

És akkor ez jön ki belőle. Eltelik két év ebből, és láthatóan nem veszitek észre, hogy ha a pártállam nem is ugyanaz, de az akkori kedvencek sokszor, túl sokszor, már rólatok szólnak. Ákos és a Banzai (meg hát Orwell) 1984-éről sokaknak - csak pont nektek nem? - beugrik: "a háború: béke - a szabadság: szolgaság - a tudatlanság: erő". És innen egy lépés a "lenyúlás: megvédés - a recesszió: növekedés - a regisztráció: a demokrácia kiteljesedése". És így tovább. Az 1984 nem kézikönyv, mondja itteni képünk, és mégis, mintha túl sok szempontból az lenne. Cseh Tamás Tangója (Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél. Egy néhány hírfoszlányt hoz fülünkbe a szél) bizony már rólatok szól. És az, hogy "játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk"? Hogy Hobó Orgiája mennyire, azt már nem is mondom komolyan, őt sose szerettétek. Vagy nem jut eszetekbe ez a dal az álkoalíciótókról? Na de a Tanú, barátaim! Ennek kéne a legjobban fájnia, és mintha nem vennétek észre. Nem, nem Bástya elvtárs szerénysége ugrik be (még nem. Még pár év, és talán, de odáig nem kéne eljutni). De Virág elvtárs a hanyatló Nyugattal? A "kit csaptunk mi be?"-vel? "Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség." Az már nagyon is. És hát a kultikus mondatotok: "az új magyar narancs: kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a miénk" - az annyira rólatok szól már, hogy nekem fáj.

Ha nem lenne annyira nyilvánvalóan negatív az üzenete, még kampányolni is lehetne vele - ellenetek. Vagy ha lesz egy szerethető alternatíva, akkor akár Roxette-tel is. Az ütne?

Miféle mókuskerékben vagytok, hogy nem veszitek észre?

 

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

498 komment · 3 trackback

Címkék: fidesz történelem lelkiismeret

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr454888036

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elkúrtad Te is Viktor! 2012.11.04. 13:56:30

Orbán Viktor másodszor kapott hatalmas bizalmat és lehetőséget a magyar választóktól. Másodszor is visszaélt ezen lehetőséggel és csak a hatalom érdekli és nem a választók érdekei. Erkölcstelen, jellemtelen ember. Gyurcsány Ferenc...

Trackback: Közröhejes kormány információ 2012.11.04. 13:52:55

A kormány ökörsége közröhej és persze ezen túl még erkölcstelen manipuláció is. Legalább 200 millióba kerülő közpénzpocséklás. Megérdemlik a megvetést és a kiröhögést és az ilyen paródia átíratokat. Az IMF hitel szükségességétől, ...

Trackback: Már rólatok szól 2012.11.04. 10:00:01

„A háború: béke - a szabadság: szolgaság - a tudatlanság: erő”. És innen egy lépés a „megvédés: lenyúlás - a recesszíó: növekedés - a regisztráció: a demokrácia kiteljesedése”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Urfang 2012.11.04. 10:00:08

"Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik"
Egyre erősödik a kettős mérce az Unióban Magyarországgal szemben Pelikán elvtárs. Az ellenzéket külföldön képzik ki helytartónak, ezért résen kell lenni.

"Csapásokat adunk és csapásokat kapunk"
Azaz kokit és sallert Pelikán.

"Az élet nem habostorta, Pelikán"
Elmúltnyócév Pelikán, elmútnyócév.

"Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség."
A bankok, az EU, az IMF, az USA, az MSZP, az LMP, a Jobbik, a libsik, a komcsik, a nácik, és a gyurcsányisták, Pelikán elvtárs ők mind.

"Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!"
Budai elvtárs mindenkiről bebizonyította ezt Pelikán, nem ő tehet róla, hogy a komcsi bírók elszabotálták az ügyeket.

"Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."
Vagy maga is hisz a tündérmesében Pelikán, vagy maga is gyurcsányista és az elmúltnyócévet kívánja vissza.

Urfang 2012.11.04. 10:17:01

"A jegyszedőnek az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallotta."
És még nem is tagadja a rohadt Szakasits unoka!

"A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg! De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak"
Eljátsszák itt a romkocsmás zöld fiatalt, közben meg Clintonné utalja nekik a pénzt. Vajon miért Pelikán?

"Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!"
Hát nem tudja, hogy az unortodox gadaság vívmányait a jobb agyfélteke felől kell megközelíteni Pelikán? Mi maga, valami balos?

"Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit"
Nyugdíj megtakarítás? Minek az magának Pelikán? Vigyázzon, mert könnyen kiiratkozhat a kockázatközösségből.

"Angol Park? Hogy az angol imperialista világbirodalom röhögjön a markába?? Egy frászt!! Vidámpark! Ez kell a dolgozóknak!"
Sőt még ez se!

gébics · http://www.geebics.blog.hu 2012.11.04. 10:21:56

Nagyok jó írás! A Fidesz velejébe hatoló vészkiáltás. (Remélem ők is olvassák!)

devadel 2012.11.04. 10:58:49

Egy párt sohasem azért akarja megbuktatni a hatalmon levőket, hogy a népnek/országnak jó legyen, hanem hogy átvehesse a helyét.

Amikor a Kádárék jutottak hatalomra, ott voltak a szovjet tankok. Most viszont önként "választjuk" diktátorainkat. Nem Orbán a hibás, a szégyen a miénk. Nem a fideszeseknek kéne felébredni, hanem a választóknak.

MACISAJT 2012.11.04. 11:00:11

"Vagy ha lesz egy szerethető alternatíva, "

Ha.
Haha.
Hahaha.:)

Hiszen nézzetek magatokra,kedves agyonvert ballibák.
Mi a francot tanultatok, nyugodtan nevezhető történelmi vereségetekből( 2010-es egyéni választókerületek 176 körzet, 173 Fidesz, 2 MSZP, 0 LMP, 1 független )?
Mire volt jó az elmút két és fél éveket?

Láthatóan arra hogy az apró-klános böszme gazdasági minisztere, a libaszakértő avanzsáljon messiásá, kunczemaci és két bohócforradalmár társaságában...

Ja és nektek még mindig a Fidesz a problémátok és nem értitek..:D
Hát, nem csodálom.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.11.04. 11:03:14

Továbbgondolva az amúgy jó posztot:

Hát igen, ki gondolta volna, hogy Orbán egy hatalommániás őrült, Matolcsy meg szakmailag hiányos ismeretekkel rendelkezik? A 2001-2002-es év 2010-re feledésbe merült, csak a szépre emlékezett a magyar választópolgár, aztán meg rácsodálkozott, hogy "jéééé!". Pedig csak az igen rövid nemzeti kollektív emlékezetet kellett volna megtoldani egy lépéssel, és nem értek volna meglepetésként senkit a mai történések...

Hasonló áll Bajnaira is amúgy, ott is csak a szépre emlékezik a rajongótábor, a többi mintha meg sem történt volna, illetve megtörtént, de nem úgy, meg ő ott sem volt, különben is, vesszen Orbán, ez mindent megér! Kísértetiesen hasonlít a helyzet 2006-2010-re... Bocsánat, ez nem teljesen igaz, mert Bajnai azóta rengeteget fejlődött, rájött pl, hogy felesleges ide program meg miegymás, elég egy ellenségkép, és igaza is van.

Továbbgondolás vége.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 11:05:10

lopni csalni hazudni...

HITVÁNYAK (alkalmatlan és gerinctelen csürhe)

fides mafia BŰNSZERVEZET...

innen már nincs visszaút...
ők már a 6alomban akarnak maradni BÁRMI áron !
enyni BŰNCSELEKMÉNNYEL már nem viccelhetnek...
ez már nem játék...
ha kell inkább az ország is égni és elpusztulni fog...

nagy mohóságuk és egyre növő gátlástalanságuk ide vitte az országot...

nagyon könnyen lehet rossz vége... nemzet tragédiával !

ob.szerver 2012.11.04. 11:06:24

"az első kormányzásuk ellentmondásos, de összességében pozitív éveit..."

Mondjál légy szíves 1 (egy) pozitívumot.

Köszönettel, előre is.

Urfang 2012.11.04. 11:06:27

@MACISAJT:

Ott lobog a konzervatív címke a fejlécen, de sebaj, a birkáknak mindenki ballib, aki nem hajlong a Kedves Vezető előtt.

szintetikus 2012.11.04. 11:06:42

Ezeket a modoros bejegyzéseket vajon egy füstös romkocsmából írják? Aztán rájövök, az lehetetlen, ott nincs WIFI... :)

Yorki 2012.11.04. 11:07:10

"Pelikán: Azért van egy kis rossz érzésem. Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégiscsak becsaptuk az embereket.
Virág elvtárs: Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán."

szobatars 2012.11.04. 11:07:32

Jó blog...lenne, ha eredeti lenne. Egy dr. Szegedi László nevű emberke közel egy éve már megírta a blogjában. Ő ráadásul valóban ismerte a korabeli Viktort és társait.

szobatars 2012.11.04. 11:09:24

@szintetikus: A soproni romkocsmában van wifi, ráadásul füst sincs, hiszen a dohányzás tiltott.

Persze, ha kérdésed költői volt....

:-)

ob.szerver 2012.11.04. 11:09:34

@Droli:

"2001-2002-es év 2010-re feledésbe merült, csak a szépre emlékezett a magyar választópolgár..."

Tőled is megkérdezném mély tisztelettel: mi volt a szép?

MACISAJT 2012.11.04. 11:11:23

@Urfang: ("Ott lobog a konzervatív címke a fejlécen")

Nekem mondod?:D
Olyan "konzervatív" ez is mint amilyen "független" a libaszakértő&co..:D

Csak a szokásos.
Ma (is) láthatóan versenyt óbégatnak, minden hullámhosszon az agyonvert bal- és hiszteroliberálisok.
Számukra a következő évekre a hallhatatlan Kabos Gyula (Nóti Károly) mondatai érvényesek:

„Acsai úr, maga itt marad, két héten( Macisajt jav.: négy-nyolc-tizenkettő-akárhány éven) keresztül minden nap végignézi, hogy én nem szmokingban zabálom a vacsorám, hanem ingujjban, mit ingujjban, atlétatrikóban, a libasülthöz pedig hagymát eszem, mindenhez hagymát eszem, hagymához is hagymát eszem, a halat pedig késsel fogom enni, két késsel, a feleségem pedig annyit amáliázik, amennyit csak akar, ilyen kövér lesz, és én is ilyen kövér leszek.”

És tényleg.Ez lesz a bal- és hiszteroliberálisok legnagyobb büntetése az elkövetkezendő években.Hogy mindennap végig kell nézniük
" Másországot".
Tetszettek volna nem elkúrni- mondaná a klasszikus( sőt, kettő is, two in one).
De el tetszettek.

Sütemény1975 2012.11.04. 11:13:15

Bonanza BanzaI
nem Banzay :)

Jenyei 2012.11.04. 11:16:54

Ott lett elcseszve, hogy amikor Debreczeni Józsefre kilövési engedélyt adtak, akkor nem volt senki, aki megmutatta volna a Népnek, hogy mi is ez az egész. Hogy aki ellenünk, azt szétszedjük, erkölcsi hullát csinálunk belőle, hogy megtanulja egy életre a szemét mocsok tetű.
Szóval hogy nem mutatták meg, hogy EZEKKEL EZ fog jönni. És akkor lett volna még négy év, hogy megakadályozzuk EZEK visszatértét.

moTmeN 2012.11.04. 11:17:10

@MACISAJT: Es "nektek" mire volt jo ez a 2.5 ev? Hiszen a fulkeforradalom olyan vezetoket hozott, akik az eddigiektol elteroen tenyleg a nemzetert... Tessek mondani, a Kanaan mar megerkezett, vagy meg csak erkezik (becsszora 2018-ra)?

szintetikus 2012.11.04. 11:18:06

@szobatars: Azzal, hogy megcáfoltad a WIFI-s állításom, biztos vagyok benne, hogy onnan írták. :)

dr. Balta$ár 2012.11.04. 11:19:48

@szintetikus: :))) ez qva nagy élmény... lebuktattál egy libsi-komcsi ügynököt...

nem gondolod hogy hatékonyabban találsz ügynököket-besúgókat a parlamentben vagy más álami intézményekben ?

légügyi megfigyelő 2012.11.04. 11:20:57

@MACISAJT: Előbb még csak azt írtam volna: nem tudom aggódjam-e érted, vagy csak röhögjek rajtad. Nem kívánom, hogy meglásd az általad remélt 4-8-12 évet, mert a hazámnak kívánnék rosszat.

ob.szerver 2012.11.04. 11:21:13

Felírok egy képletet, minden, az elmúlt két és fél évben történteken tátott szájjal ámulkodó idiótának:

(1998-2002) = (2010-2014) - 2/3

Hát ennyi.

MACISAJT 2012.11.04. 11:21:53

@moTmeN: (" Es "nektek" mire volt jo ez a 2.5 ev?")

Elmondom.
Ha más eredménye nem lett volna a II.Orbán kormánynak( de volt, bőséggel), mindössze annyi hogy láthatni az agyonvert ballibákat, a strigákat és honkupeceket mindennap hörögni,visítozni, kohnbenditezni, lendvaipaulozni, IMF diktátumok után sóvárogni...
már megérte.Vastagon.
A többi már csak ráadás.( a cúslág.)

Egyed Ildikó 2012.11.04. 11:23:12

"mondta akkor már nyolcvanhárom éves, de akkor még briliánsan tiszta fejjel gondolkodó apai nagyanyám"

Az én mutterom 93-ban halt meg 70 évesen, az első választáson a KDNP-re szavazott, és az Orbánt nagyon antipatikusnak tartotta.

szintetikus 2012.11.04. 11:23:52

@dr. Balta$ár: persze, hogy könnyebben, elég rámutatni az első kilépőre :)

moTmeN 2012.11.04. 11:27:12

@MACISAJT: akkor te hazaarulo vagy, ha neked ezek a fo szempontok

MACISAJT 2012.11.04. 11:29:08

@légügyi megfigyelő:

Sebaj eftársak,lehet nosztalgiázni a kurva Fideszen, amelyik 1993-ban szakított a kijelölt szerepével( "szdsz ifjúsági tagozata"), lehet vigasztalódni azon hogy milen szépen néz ki ez a millás "összefogás" (mint egy Dohány utcai lakodalmas kutya hányása...:D)
és lehet számolgatni hogy milla+mszp+szolidaritás+4K azannyimint, hűha már megvan a többség:D...
mintha nem ugyanazok az agyonvert ballib lúzerek rohangálnának mindenfelé, akik már az msz(m)p+szdsz korszakot is üzemeltették...
Valljuk be, eftársak, az agyonvert ballibák a seggüket vernék örömükben a pesti flaszterhoz, ha egyszer akár a FELÉT össze tudnák hozni akárcsak a Békemenetnek...

Próbálkoztak ők derekasan, de csak egy "éhségmenetre" futotta, nyakó és gúr nándor elvtársakkal, akik a fővárosba vezényelték az "éhezőket":D
Az meg közröhejbe fulladt, ugye...:D
És az hogy most a böszme gazdasági minisztere, a libaszakértő lett a Wunderwaffe,hát az beszédesen kifejezi a ballib mai állapotát.
(Fellépett még egy 80 éves kurvaanyázó, meg egy szdsz-es anarchista, aki talán csak akasztott ember nem volt már életében, pedig talán csak annak lett volna érdemes...
És két bohócforradalmár.)

És ezek álmodoztak "rendszerváltásról", meg a " Fidesz szétzúzásáról"..:D
(mindezt gondosan október 23-án, mikor dicső elődeik ugyebár már készültek a szovjet tankokba. Ma meg november 4-e van, annak évfordulója hogy csermanek és apróantal szovjet tankon megérkezett Szolnokról, Budapest "felszabadítására". De erről nincs blog az Index címlapján, persze.)

willdataa 2012.11.04. 11:30:40

Az én akkor még élő, brilliánsan tiszta fejjel gondolkodó nagymamám aki gyerekként élte meg az 1918-as patkányforradalmat és utána a bolsevizmust, attól óvott hogy nehogy megint ugyanazok a zsidók kerüljenek hatalomra csak most demokratának álcázva magukat.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.11.04. 11:31:48

@MACISAJT: cúslágot nem a fideszkormány kapcsolta le.

@ob.szerver: gondolom, akkor még felállt a fasza...

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2012.11.04. 11:31:58

"az első kormányzásuk ellentmondásos, de összességében pozitív éveit, a váratlan bukást"
Pozitív? Az eleje gazdasági szempontból még elment, leszámítva persze az agráriumot, ami pedig fontos része a gazdaságnak, mégis odadobták egy pszichopatának. Járai és Chikán ugyanis szakemberek, aztán bejött Matolcsy, aki már akkor is egy alkalmatlan kretén volt, és elindultunk lefelé. A többi szempontból pedig már az sem volt jó időszak:
- a demokráciafelfogásuk akkor is ugyanaz volt, mint most
- akkor is haverkodtak a szélsőjobbal (csonka médiakuratóriumok ügye, Grespik, stb.)
- akkor is elvettek a nehéz helyzetben levőktől, hogy a jómódúaknak legyen még jobb (személyes tapasztalat, pontosan emlékszem egy csomó intézkedésükre, nem csak félig-meddig megmaradt, engem nem érintő hírekről beszélek)
- Simicska megkapta az APEH-ot, ahol azonnal el is tüntette a saját maga elleni eljárás dokumentumait
- behozták a kormányba a dilis Torgyánt és társait, pedig megmondták, hogy vele aztán soha (nem, emberek, erre nem válasz az, hogy az SZDSZ is hazudott 94-ben egy olyat, hogy Horn mellé nem állnak be, mert az egy másik ügy). Soroljam még?

Váratlan? Az volt a váratlan, hogy a teljesen megérdemelt vereséget, amit egyébként a nem fideszes közvélemény-kutatók előrejeleztek, ha nem is ekkora mértékben (hihetetlen ez a később kialakult mítosz, miszerint senki nem gondolta volna; én teljes nyugalommal vártam a választást, a bukásuk 100 %-os tudatában) a két forduló között sikerült enyhébbé tenni a TF-es nagygyűléssel meg a Rákay Kálmán-féle "kétmillióval".

No_Fidesz_No_Problem 2012.11.04. 11:32:42

"Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással. "

*

Nem akartak ők leváltani senkit és semmit.

A hatalmat akarták megszerezni a "nagy öregek" eltakarításával az útjukból, ugyanabban a rendszerben, nem egy másikban.

A terveik szempontjából az csak egy mellékszál volt a történetben, hogy a nagyhatalmak éppen abban az időben egyeztek meg a Szovjetunió sorsáról, így a "rendszerváltó" fiatalok úgy adhatták el a hatalomszerzési törekvéseiket, mintha rendszert váltottak volna.

Ha maradt volna a régi rendszer, és maradt volna a Szovjetunió, akkor Orbán, Kövér, Áde, Szájer és a többiek lennének ma Magyarországon a legnagyobb hangú, legkeményebb vonalat képviselő kommunista elvtársak.

Urfang 2012.11.04. 11:33:41

@MACISAJT:

Tudod te kik ezek a bal és hiszterioliberálisok? Az a milliónyi ember, aki leszakadt a fideszről, akik nélkül soha többé nem lesz kétharmad.

Az ostoba csőfideszesek meg leballibázzák őket folyamatosan, amivel végül is csak megakadályozzák, hogy visszatérjenek a csőfideszesek közé.

A vége az lesz, hogy tényleg ballibák lesznek, akkor meg majd leshettek a balliba kétharmadon.

szobatars 2012.11.04. 11:33:51

@szintetikus: remélem, más nézeteid és bizonyosságaid ennél sokkal szilárdabb alapon állnak.
:-)

MACISAJT 2012.11.04. 11:38:29

@Urfang: ("Az a milliónyi ember, aki leszakadt a fideszről, akik nélkül soha többé nem lesz kétharmad.")

És csak halkan kérdem: kinek kell még egyszer kétharmad?:D

we 2012.11.04. 11:39:17

Olyan végtelenül unalmas már végigtekinteni Orbán életútját és köpönyegforgatását... Mi az értelme ennek? Aki veletek akar bégetni, az már úgyis veletek béget, aki meg nem, az már úgysem fog.

Pont olyan unalmas és undorító, mint amikor 3-4 évvel ezelőtt a gyurcsányahibás, a zemberek, meg a zelmúltnyolcév.

willdataa 2012.11.04. 11:40:12

@bm613:

"akkor is haverkodtak a szélsőjobbal (csonka médiakuratóriumok ügye, Grespik, stb.)"

Kevesen tudják hogy amikor a Grespik volt a közigazgatási hivatal vezetője, akkor folyamatosan megvétózta az izraeliek belvárosi ingatlan vásárlásait, majd az izraeliek utasítására az Orbán eltávolította, az utóda pedig már nem vétózta meg, és akkor kapott szabad utat a 6., 7. kerületi javarészt zsidó származású önkormányzati MSZP-SZDSZ (Hunvald, Verók és társaik) maffia hogy az értékes belvárosi ingatlanok tömkelegét áron alul eladhassák izraelieknek, amit meg is tettek, és eközben történt hogy 2007 október 10-én Tel-Avivban a Hilton hotelben a kereskedelmi irodák éves közgyűlésén Simon Perez izraeli államfő birodalom alapítás (tehát nem jóindulatú befektetés hanem agresszív terjeszkedés) szövegkörnyezetében kijelentette hogy az izraeliek felvásárolják Magyarországot.
(Mivel ennek a gépezetnek útjában állt Grespik amíg még hivatalban volt, azért is uszították rá a javarészt zsidó származású heti heteseket.)

Urfang 2012.11.04. 11:42:52

@MACISAJT:

Az ellenzéknek, hogy kukába dobhassa a bolseviktoriánus pártkotmányt. :)

ob.szerver 2012.11.04. 11:43:51

@bm613:

"Az eleje gazdasági szempontból még elment..."

Végül is, kissé felületesen, így is fogalmazhatunk. A valóság azonban az, hogy 2 és fél évig SEMMIT nem csináltak, igaz, túl sok kárt sem. Olyan váratlanul érte őket a győzelem, hogy teljesen felkészületlenek voltak. Ha belegondolunk abba, hogy milyen felkészületlenek voltak 2010-ben, a győzelem már évek óta tartó biztos tudatában, akkor ezt nem kell tovább ragozni. Két és fél év telt el a maffiaállam, akkor még 2/3 nélküli, korlátozott hatékonyságú változatának kialakításában. Ezt követően akkor is elkezdődött az ámokfutás, csak mivel korlátai voltak, kevesebb idejük maradt rá és jobb volt a kiinduló helyzet, a rombolás kevésbé volt eredményes mint manapság.

Egyed Ildikó 2012.11.04. 11:44:47

Orbán egyetlen haszna lehet, hogy talán néhányan megértik, hogy nem az a jó hazafi, aki a mellét veri, lehazaárulóz mindenkit, kokárdát tűz minden gomblukába és minden sarkon felavat egy Trianon-emlékművet meg egy turulszobrot. Ennél egy kicsit több.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.04. 11:46:50

hát igen, annyira harcoltak ellene, hogy nem vették észre, hogy már azt csinálják ők is...

Netuddki. 2012.11.04. 11:47:07

"Volt egyszer egy párt. Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással."

Once upon a time? Lóphaszt!
Lefordítva:

Volt egyszer egy cigánygyerek, aki meg akarta mászni az égigérő paszulyt. Sikerült neki, ami annak köszönhető, hogy a csillagokat össze-vissza hazudta. Nagyapja még igazi Orsós volt, az apja pedig a privatizáláskor szépen megtollasodott a mészkőbányáival és a vevőik megfélemlítésével. Szóval volt neki kitől tanulni.

Szóval ennek a cigánygyereknek nemigazán kellett dolgozni, így nem is dolgozott, nem is tudja mit jelent ha valaki munkával keresi a napi betevőt.
Bizony a fidesz ennek a cigánygyereknek az agyszüleménye, ő az első titkára a rendszerváltás óta vagy 24 éve. Ez is mutatja mennyire "demokratikus" a fidesz. Valóban nincs jobb nála aki vezethetné a fideszt? Nagyon jól sikerült megválogatni az embereit, mindegyik megelégszik a másodhegedűs szerepével.

De nem ez a legnagyobb probléma. A legnagyobb probléma, hogy hiába esküdött fel a cigánygyerek, nem az állampolgárok hanem a saját zsebének és nagyravágyásának az érdekeit tartja szem előtt. Idestova 15 éve mérgezi a közéletet, zülleszti a magyar politikát. Ez Magyarország tragédiája...

magyar ember teli szájjal 2012.11.04. 11:47:24

Azért az előző nagysikerű kormányzásuk tapasztalatai alapján sokan vannak, akiknek a mostani nem olyan nagy csudálkozás. Nem véletlen, h buktak akkor.

willdataa 2012.11.04. 11:47:57

@Egyed Ildikó:

Nem az a jó hazafi aki semmibe veszi, kigúnyolja sokak trianon által okozott, máig tartó fájdalmát. Az a jó hazafi, aki a nemzeti érzelműek érzékenységét is tiszteletben tartja, nem csak a balliberálisokét.

kov_vacs 2012.11.04. 11:48:58

@Droli: Ha igazad lesz, tehát:
- Bajnai csak egy darab ellenségképpel indul, programmal nem
- a nemfideszesek messiásként tekintenek rá

akkor valóban nagy bajban vagyunk és tényleg maximálisan 2010 fíling. Akkor ismét nem tanul a hibájából az ország meg a polelit, és megint ugyanazt a marhaságot követjük el.

De ez még nem biztos.

MACISAJT 2012.11.04. 11:49:21

@Urfang: ("Az ellenzéknek, hogy kukába dobhassa a bolseviktoriánus pártkotmányt. :) ")

Hja kérem, álmodozni lehet, az agyonvert ballibák is készülnek a kétharmadra...:D

Igaz, a józanabban pontosan tudják, hogy Orbánnak
bármi történjen, van 2 millió szavazója, akik tűzön-vízen át is kitartanak, látván az ellent(nem véletlen hogy a Fidesz erősödött azonnal ahogy a strigák és honkupecek tábora mozgolódni kezdett...így aztán a kétharmados reményeik max a Jobbikkal együtt lehetnének (na erre a bejelentésre várok:D)

légügyi megfigyelő 2012.11.04. 11:49:29

@willdataa: Rád ismertem István!!!! Azt hittem meghaltál!

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2012.11.04. 11:50:31

@ob.szerver: Igen, ezért nem csináltak bajt, mert a két szakember vezetésével hagyták, hogy menjen tovább, ami addig jó volt.

légügyi megfigyelő 2012.11.04. 11:51:15

@MACISAJT: miért kellene egy pártalkotmány elkotrásához kétharmad?

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.04. 11:51:34

@Urfang:

Én abban tisztelettel kételkedek, hogy azok azok. Ezt csak vannak akik szeretnék hinni, és mondjék, hogy tartsék magukban a lelket. Foglalkozzunk inkább a valósággal! Teljesen hiteltelen az egész millázó (a szót is nehezemre esik leírni, annyira mesterséges, hamis, hazug, manipuláló) banda. Orbán és a Fidesz elleni gyűlölködés helyett hasznos volna Magyarország sorsával, konkrét kérdéseivel törődni. Ha gyűlöködni nagyon muszáj, az Orbánék ellenit elő lehet adni egyszuszra milláék ellenivel. A jól idomított vagy-vagyosoknak persze nem megy.

MACISAJT 2012.11.04. 11:54:23

@Egyed Ildikó:

Hadd idézzek a "sajtkészitők" blogból:

"Azzal pedig, hogy Bajnai Gordonnak a Milla ad lehetőséget arra, hogy kibontsa politikai zászlaját, nos, azzal kiderült, hogy itt szó sincs civil mozgalomról, új pólusról, nyitottságról, toleranciáról, demokratikus, alulról jövő elvekről. Viszont szó van restaurációról, szó van arról, hogy a szociálliberális elit, s a vele egyívású hazai komprádor-burzsoázia a Milla trójai lovával próbálja meg visszaszerezni a hatalmat, amit Orbán kicsavart a kezéből. "

Ez világos beszéd.Egy apró kiegészítéssel.
"Viszont szó van restaurációról, szó van arról, hogy a szociálliberális elit, s a vele egyívású hazai komprádor-burzsoázia a Milla trójai lovával IS próbálja meg visszaszerezni a hatalmat, amit Orbán kicsavart a kezéből. "

Mert valljuk be, nemcsak a millával.
Hanem bármivel és bárkivel, legyen az kohn-bendit "tankjai" vagy lendvai paul "könyvei", meg "filmjei", az IMF (remélt) diktátumai.

És ettől remélik a sikert, abban bízva hogy a D209-ből is csinált a ronwerberizmus, a 23 millió beözönlő román és tsai egy egyszer használatos eldobható miniszterelnököt.
Csakhogy.

Netuddki. 2012.11.04. 11:55:04

@bm613: "hihetetlen ez a később kialakult mítosz"

Hihetetlen? Pár ostoba, erkölcsi 0, pénzéhes embert mindig lehet találni. Azokat kell megvenni és a többi birka bégetve megy utána. Ez volt a TV székház felgyújtásánál és ez van a békemenetnél is.
Nem számít semmi csak a hatalom látszatja meglegyen. Körmenet az orbánért? B+! Sikerült neki torgyáni mélységekbe süllyedni. Aki meg asszisztál neki ehhez az szégyellje magát...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.11.04. 11:55:16

@ob.szerver:

Talán annyit, hogy az első két évben nem engedték elszállni a hiányt. Aztán jött a kétéves költségvetés.

De ezen kívül harsány pótcselekvés, látványpolitizálás, meg a dagonya a langyos vízben. (Mára szimbólummá "nemesedett" a négy év alatt épült 0 km autópálya...)

Mondjuk, most, hogy látjuk, milyen, amikor dolgoznak, lehet, azzal járnánk jobban, ha most sem csinálnának semmit.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.04. 11:56:40

@kovi1970:

Mindebben édesmindegy, hogy cigány az a gyerek, vagy nem. ha mindegy, mire jó ez kihangsúlyozni? (Azzal nem is foglalkozok, hogy igaz, vagy nem, annira mellékes.)

Nem lehet mással hitetleníteni ma Magyarországon egy közszereplőt, mint rasszista gyűlölettel?

Ez is csak a csapda mélyén ugrálás. Pedig te szoktál dolgokat látni.

MACISAJT 2012.11.04. 11:57:07

@légügyi megfigyelő: (" miért kellene egy pártalkotmány elkotrásához kétharmad? ")

Miért, hogy képzeled amúgy az "elkotrást"?:D
Rendkívüli állapottal,netán statáriummal?:D

És tegyük fel, valami ördögi ronwerberizmus folytán
a ballibák győznének.
Na és?
Mit csinálna az ország legyőzött (minimum) fele, ha ezek nekiállnának "elkotorni" kétharmad nélkül?:D

2012.11.04. 11:57:13

@MACISAJT:

"Orbánnak bármi történjen, van 2 millió szavazója"

Itt már jelentős pszichés problémák vannak.... :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.11.04. 11:57:34

@MACISAJT:

Kohnbanditázhatsz reggeltől estig, hülyegyerek, ez nem változtat a tényen, hogy ennél a rablóbandánál aljasabb, mohóbb és gátlástalanabb csürhe még nem fogta a botkormányt az elmúlthuszonkétévben.

P.Freddy 2012.11.04. 11:59:09

@MACISAJT: Ahogy te ostorozol, nem ostoroz úgy senki:) Komoly lehet a te nagy sérelmed balról, hogy minden mindegy neked, még a pöcegödör is vállalható, ha Orbánc benne a nagyúr:)

HomicideWatch (törölt) 2012.11.04. 12:00:09

Hiába no, ahogy öregszik az ember úgy megy el az esze. Vagy jön meg. A fene tudja... Ha az ilyenek meögé állnak az emberek, akkor ilyen kormányunk lesz. Ezt érdemeljük.

Én nem szavazok sem az mszp-re sem a fideszre. Aki igen az ilyenkor magára vessen.

MACISAJT 2012.11.04. 12:00:38

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: ("(Mára szimbólummá "nemesedett" a négy év alatt épült 0 km autópálya...)")

Pontosan: Mára szimbólummá "nemesedett" a négy év alatt épült 0 km autópálya" c. ótvar hazugság...:D

Mert ekkorát még a hvg+a jogerősen elítélt szabó "basszameg" zoltán/mszp képviselő sem hazudott fénykorában...:D

ob.szerver 2012.11.04. 12:00:44

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

"(Mára szimbólummá "nemesedett" a négy év alatt épült 0 km autópálya...)"

Ne kövessük a fideszes hazudozók példáját. Négy év alatt épült 7 km autópálya.

willdataa 2012.11.04. 12:01:37

Ha Orbánéknak rosszra fordul a helyzet, megváltoztatják a választásról szóló törvényt és bevezetik az egyszerű arányos listás választást hogy megakadályozzák a balliberális oldal kétharmadát.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.04. 12:01:52

@MACISAJT:

Kb. így van. Az egész bajnai téma nem más, mint, hogy rájöttek, Gyurcsányt lehetetlen tovább futtatni, kifacsartak belőle mindent, amit lehetett. Körülnéztek, ezt találták. De ugyanaz. Pontosan ugyanaz. Ugyanúgy csak a neveket változtatjék, mint amikor az MSZMP-ből MSZP-t csináltak. Sőt, az volt a nagyobb változás, mert meg kellett változtani a maradó bandának a jelszóredszert is az új körülményeknek megfelelően.

Magyarország a világ leggyömölcsözőbb festék piaca.

P.Freddy 2012.11.04. 12:04:16

@ob.szerver:

És szimbólum lehet az is, hogy 7 km alatt többet tudtak lopni FIDESZÉK, mint többszázból a másikok.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.11.04. 12:05:08

@MACISAJT:

Mondjuk azért ahhoz is kell egy szellemi szint, hogy valaki azt higgye, ez valami focimeccs, a demokrácia felszámolása meg esztétikai kérdés, és nem a rendszer a lényeg, hanem, hogy melyik arc áll a hajóhídon...

Láthatólag tényleg meg sem fordul a fejedben, hogy ha Vitya még ennél is jobban elkúrja, akkor majd pl Vona ülhet be az addigra szépen felépített gépezetbe.

Na mindegy, ilyen ostoba fajankóknak is kell létezni, hogy ne boruljon fel az Univerzum egyensúlya.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.11.04. 12:06:18

@MACISAJT: @ob.szerver:

Elnézést! Elnézést! 7 Km!!!
Csak per ne legyen belőle!!!

:DDD

willdataa 2012.11.04. 12:06:21

@ob.szerver:

Az MSZP-kormány idején 400 km autópálya épült 800 km autópálya árából, tehát még további 400 km autópályát elloptak az országtól. Ez olyan, mint amikor egy család megvehetne egy autót 2 millió forintért, de a családfő azt az autót 4 millió forintért veszi meg, így 2 millió forintot ellopott a családjától.

MACISAJT 2012.11.04. 12:07:22

@P.Freddy: (" Ahogy te ostorozol, nem ostoroz úgy senki:) Komoly lehet a te nagy sérelmed balról, hogy minden mindegy neked, még a pöcegödör is vállalható, ha Orbánc benne a nagyúr:) ")

Á nem...Vagyis nem teljesen.(az első része stimmel.)Számomra nem is az a lényeg hogy ki legyen a minelnök.
Hanem hogy KI NEM.

És azok akik tönkrevágták/kiárusították/eladósították/szétlopták az országot, azok akik
az MSZMP-ből kivágták az amúgy "munkást" jelentő M betüt majd hivatalos jogutódlással(!), vagyonátmentéssel(!) folytatták ahol abba se hagyták..na azok biztos nem.

Senki ne csodálkozzon hogy ide jutott az ország.
Németország is ide jutott volna, ha a náci NSDAP
párt nevéből kivettek volna mondjuk az A betüt és másnap hivatalos jogutódlással(!), vagyonátmentéssel(!) folytatták ahol abba se hagyták, Adolf helyett mondjuk von Papennel mint vezér...pártsajtójuknak meg megmaradt volna a Völkischer Beobachter.
Csakhogy.

vajdasagi 2012.11.04. 12:07:28

@MACISAJT: Az ország "legyőzött minimum fele"!!!

Már megbocsáss: kb. 5.000-10.000 emberről beszélünk, akik valamiféle hatalomba kerültek azért, mert Fidesz-pártiak. A többi az nem "legyőz", vagy "legyőzetik". Hanem vagy az ő véleménye kerül többségbe a választásokkor, vagy a másik oldalé. Ők ugyanúgy dolgoznak tovább, mint annakelőtte, függetlenül attól, ki kerül többségbe (és nem "ki győz"!!!)

Nem egy háború ez, amelyben "a nagyobbi fél" "legyőzi" a "kisebbik felet". Ezek válaszások.

És utána a következő 4 év folyamán ugyanúgy teszem a dolgom, akár a nekem szimpatikusok győztek, akár a másik oldal. (Még véletéenül sem "az ellenség".)

Miféle beteg nézeteket vallasz Te?

Ja: és egy hatalmon lévő kormány mellett "békemenetet" szervezni csak olyan fontos és haladó országokban szoktak, mint Jugoszlávia, Észak Korea, meg Kína, meg Kuba. Vagy legalábbis nekem elkerülte a figyelmemet, ha lett volna ilyesmi bárhol Nyugat-Európában. Vagy az USÁ-ban és Kanadában.

Netuddki. 2012.11.04. 12:08:58

@ByA: Nem az a lényeg, hogy cigánygyerek, és nincs benne semmi rasszizmus. Igaz-e? Persze, hogy az, a kérdés miért nem vállalja fel? Azért ez is elmond sok mindent. Nagyon nagy különbség van a gazdag romák és a nem annyira tehetősek között. A gazdagok ugyanis lenézik a szegényebbeket. A sajt "fajtájukat" főleg.
Na egy ilyen közegből származik a mi viktorunk. Tessék ezt mindenféle rasszista felhang nélkül értelmezni. Ezek a puszta tények...

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2012.11.04. 12:09:26

Orbán hatalma szakrális. Jó és tartós kormányzást csak tiszta erkölcsi és szellemi alapra lehet építeni. A Fidesz mellett a magyar néplélek legmélyebb rétegei és az ősök szellemei állnak. Timellettetek ki áll, Daniel Cohn-Bendit meg Barrózó Józsi?

MACISAJT 2012.11.04. 12:10:51

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: ("Láthatólag tényleg meg sem fordul a fejedben, hogy ha Vitya még ennél is jobban elkúrja, akkor majd pl Vona ülhet be az addigra szépen felépített gépezetbe.")

Ooops...:D
Hogy nekem mi és mikor fordul meg a fejemben, azt talán hagyjuk is, másodlagos személyeskedés .
Hanem arra várok hogy az agyonvert ballibáknak mikor fordul meg a fejében, hogy addig próbálják Orbánt megbuktatni, mígnem megkaphatják zazrivecz vezért...:D
És az akkor miért is jó nekik...

No de...

ob.szerver 2012.11.04. 12:13:39

@willdataa:

"Az MSZP-kormány idején 400 km autópálya épült 800 km autópálya árából,"

Gondolom szakember vagy, aki rendelkezik a 700 km-nyi új (tehát nem 400, hanem 700, miért is hazudsz?) autópálya összes műszaki, gazdasági dokumentációjával, hogy ezt meg tudod állapítani. Vagy esetleg csak egy MaNem-et és Hír tv-t szajkózó fidióta?

P.Freddy 2012.11.04. 12:14:00

@kovi1970:

"Pár ostoba, erkölcsi 0, pénzéhes embert mindig lehet találni."

Nemcsak párat. Orbánék ugyanúgy nagyon jól tudják, mint ahogy a kommunisták is tudták, hogy az embereknek elég nagy része olyan, hogy élvezi ha megvezethetik. Ez ugyan kevesebb mint a fele, de azért szép hosszú ideig el lehet velük lavírozgatni.

A poszt telitalálat, mert ilyen Virág elvtárs, MACISAJT elvtárs stb. féle húgyagyú, sértett, faszatlan, kompenzátor vakegerek mindig bőven állnak majd rendelkezésére a FIDESZES vezérdisznóknak.

Netuddki. 2012.11.04. 12:14:55

@MACISAJT: "Mit csinálna az ország legyőzött (minimum) fele, ha ezek nekiállnának "elkotorni" kétharmad nélkül?:D"

Asszem nagy setétség lakozik az fejedben.
A választások nem a győzelemről és a legyőzésről szólnak. Ugyanis a választott vezetőknek a választókat kéne szolgálni. Kár, hogy ezzel max. az eskütételkor foglalkoznak ezek a megélhetési politikusok.

Az orbán kotmányról meg simán népszavazást KELL tartani aztán majd kiderül mennyire kell a zembereknek.
Mondjuk én egy olyan (igazi) alkotmányt tudnék elképzelni aminek a preambuluma a tisztességgel és az állampolgárok szolgálatával és mindenki egyenlőségével foglalkozik. Különös tekintettel arra, hogy mi van akkor ha mégsem. Példának talán az USA függetlenségi nyilatkozatát tudnám felhozni...

MACISAJT 2012.11.04. 12:15:51

@vajdasagi: ("Nem egy háború ez, amelyben "a nagyobbi fél" "legyőzi" a "kisebbik felet". Ezek válaszások.
És utána a következő 4 év folyamán ugyanúgy teszem a dolgom, akár a nekem szimpatikusok győztek, akár a másik oldal. (Még véletéenül sem "az ellenség".)"

Jó reggelt, Hófehérke, fel tetszett ébredni?:D
Át tetszett alukálni a 2002-es nagy ballib kormányváltást? És az "árokbetemetést"?
Mint hamar kiderült, ez az "árokbetemetést" a ballibák úgy képzelték el, hogy a jobboldaliak szépen önként beugrálnak azokba az árkokba..ők meg nagy kegyesen rájuk hányják a földet...
Hogy is szólt a D209 "közszolgálatisága"?
" Ha a jobboldalnak tévé kell, hát vegyen magának".
(jelzem, a jobboldal megfogadta a tanácsot. Vett magának. Most ideje lenne a ballibáknak is megfogadni a saját tanácsukat, mégiscsak snassz egy vallási szektával társbérletkedni:D)

Llee 2012.11.04. 12:16:16

@MACISAJT:

OOOhhh, kedves Macisajt Úr, kérem engedje meg, hogy felhívjam figyelmét, hogy valószínűleg kissé összegabalyodott az operációs rendszere. Ha még nem tűnt fel Önnek, akkor szólnék, hogy itt és most a mocskolodás, hisztériázás etc. tisztjét Ön vállalta magára... :)))))

Jó étvágyat a vasárnapi ebédhez, s csodás nasütésben gazdag délutánt kívánva Önnek:

Egy olyasvalaki, aki se nem kommenyista, sem nem konzervatív.

willdataa 2012.11.04. 12:17:33

@kovi1970:

Akik elfogadták hogy az 1949-es alkotmányról és annak későbbi módosításairól nem volt népszavazás, azoknak nincs erkölcsi alapjuk más alkotmányról viszont népszavazást akarni.

vajdasagi 2012.11.04. 12:18:06

@troll ellenpólus: "Orbán hatalma szakrális. Jó és tartós kormányzást csak tiszta erkölcsi és szellemi alapra lehet építeni."

Fentiek második mondat még rendben van. De kérlek, erősíts meg, hogy jól gondolom-e: a tiszta erkölcsi alapot a Simicska és a Lézer Jani, a tiszta szellemi alapot meg a Matolcsy adják. Előzőek a bal, utóbbi a jobb agyféltekéjével. Vagy nem jól értettem?

A szakrális jelleghez meg - gondolom - körmenetek dukálnak. Ezért volt már két békemenet is az idén. Ezt is jól értem?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.11.04. 12:18:16

@MACISAJT:

Szerencsére @vajdasagi: kolléga nagyjából leírta az előbb a véleményem neked írt válaszában, ennyivel is kevesebbet kell gépelnem.

Még csak annyit, hogy gyanúsan nagy pofád egyáltalán dolgozol te már? Mert ha igen, lehetetlen hogy ne értesültél volna róla, mekkora szarban vagyunk. (Igen, az elmúltnyolcév miatt is.)

MACISAJT 2012.11.04. 12:18:16

@kovi1970: ("Az orbán kotmányról meg simán népszavazást KELL tartani")

Értem.
És hogyan meg minek alapján írnák ki azt a bizonyos népszavazást?:D
Mert hogy az alkotmány nem engedi ilyen kérdésekben, az is biztos..:D

Kicsit malinovszkij marsallosan képzeled el a helyzetet...:D

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.04. 12:19:06

@kovi1970:

A rasszizmus itt abban áll, hogy a gyűlölet üzenetet azzal akrod eladni, hogy cigány. Mintha ebben éállna vele kapcsolatban a probléma. Pedig igazán mindegy, hogy az vagy nem, és ha van ami rossz benne, az nem ez. Hadd tegyem hozzá, hogy semmi sem áll tőlem távolabb, mint az ún. politikai korrektség, szóval ne keress ilyesmit. Csak ami ciki, az ciki. Az, hogy nem lehet mésképp szidni nálunk vezetőt, mint, hogy cigány, meg zsidó, az nem is csak ciki, hanem vér gáz.

„Fölvállalni”??? Micsoda? Minek? Hogy jön ez ide? Hányok. Szállj magadba.

P.Freddy 2012.11.04. 12:23:11

@MACISAJT: "Mert hogy az alkotmány nem engedi ilyen kérdésekben, az is biztos..:D"

Gondolkozz kreatívan. Vajon mit csinálnának Orbanyáék hasonló helyzetben? Megoldanák valahogy oszt jónapot.

Mindent meg lehet oldani:)

willdataa 2012.11.04. 12:24:17

@ob.szerver:

Tessék, nem manem és nem hírtévé hanem nol.hu, index.hu:

index.hu/gazdasag/magyar/ppenz050810
Pazarlóbban nemigen épülhetne autópálya
2005. augusztus 10., szerda 14:22 | Frissítve: 2005. augusztus 10.

nol.hu/cikk/421377
2006. október 19.
Miért épültek az indokoltnál jóval drágábban az autópályák [b]az elmúlt négy évben? Ki a felelős a százmilliárdos nagyságrendű pazarlásért? - erről kérdeztük Kóka János gazdasági minisztert.
"Elértük, hogy 40 százalékkal olcsóbban is épülhet autópálya, kilométerenként mintegy 800 millió forintot megtakarítva ezzel az adófizetők pénzéből."

És a völgy nélküli völgyhíd 70 milliárdért, a síkvidéken föld alá lefúrt alagút, az első esőtől bemosott útpálya, stb...

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.04. 12:25:47

@Sütemény1975: köszi, javítom.

@szintetikus: ha tényleg érdekel, egy franzstadti lakásban.

punkfrog 2012.11.04. 12:26:27

@MACISAJT: A Horn kormány törvényt hozott, hogy csak 4/5-el lehet alkotmányt módosítani.ezt Orbánék 2/3-al eltörölték. ezek után az ő alaptörvényük is mehet a kukába

fefe79 2012.11.04. 12:27:08

Hatalommániás vén hülyék lettek, akik vértolulást kapnak, ha valaki kritizálni meri őket, és az ilyeneket legszívesebben kivégzőosztag elé küldenék. Persze sok hülye van, akiknek pont így tetszenek.
Ha Orbántól 1989-ben megkérdezték volna, hogy mit szólna egy kis hurkatöltős-szakrális békemenetes-Viktor-kokárdás-baltás gyilkosos hajcihőhöz, nem értette volna, mit akarnak tőle.
Most már érti; de már csak ezt érti a szerencsétlen.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.11.04. 12:27:41

@MACISAJT:

Nagy ügy, majd átírják az Alkotmányt, elvégre első a népakarat, nem igaz, Okoska? :D

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.04. 12:28:39

@szobatars: hohó, köszi a tippet! Ki is teszem az állandó ajánlóba rögtön itt oldalt, mert bár rég nem frissült, de remek blog az!

MACISAJT 2012.11.04. 12:29:50

@P.Freddy: ("Gondolkozz kreatívan. Vajon mit csinálnának Orbanyáék hasonló helyzetben? Megoldanák valahogy oszt jónapot.

Mindent meg lehet oldani:) "

Hogyne..:D
És a nagyon kreatív Orbánék meg is oldották az egyetlen lehetséges módon: kétharmados többség megszerzésével demokratikus választásokon..
20 évet vártak rá, de megérte..
(amúgy a ballibáknak is volt rá egy alkalmuk, neki is fogtak, vastaghpálosan, de aztán összevesztek rajta).
Így valószínűleg újabb évtizedekig leshetik a kínálkozó alkalmat...

Amúgy idézet az érvényes alkotmányból:

Országos népszavazás
8. cikk
(1) Legalább kétszázezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyûlés országos népszavazást rendel el.
A köztársasági elnök, a Kormány vagy százezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyûlés országos népszavazást rendelhet el. Az érvényes és eredményes népszavazáson hozott döntés az Országgyûlésre kötelezõ.
(2) Országos népszavazás tárgya az Országgyûlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet.

(3) Nem lehet országos népszavazást tartani
a) az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésrõl;
b) a központi költségvetésrõl, a központi költségvetés végrehajtásáról, központi adónemrõl, illetékrõl, járulékról,
vámról, valamint a helyi adók központi feltételeirõl szóló törvény tartalmáról;
c) az országgyûlési képviselõk, a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek, valamint az európai parlamenti
képviselõk választásáról szóló törvények tartalmáról;
d) nemzetközi szerzõdésbõl eredõ kötelezettségrõl;
e) az Országgyûlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási kérdésrõl;
f) az Országgyûlés feloszlásáról;
g) képviselõ-testület feloszlatásáról;
h) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetésérõl, valamint megelõzõ védelmi
helyzet kihirdetésérõl és meghosszabbításáról;
i) katonai mûveletekben való részvétellel kapcsolatos kérdésrõl;
j) közkegyelem gyakorlásáról.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.04. 12:30:24

@troll ellenpólus:

Te Jó Ég, Stefi vagy álruhában? Vagy egyszerűen plagizálod Őt?

Pelso.. 2012.11.04. 12:31:20

@MACISAJT: "Mit csinálna az ország legyőzött (minimum) fele,"
Ez most sima álmodozás vagy már kóros önáltatás?

Egyébként örvendetes, hogy narancs eszköztárban mára már csak az elmúltnyolcévezés s a mániákus libázás maradt.

MACISAJT 2012.11.04. 12:31:55

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: ("Nagy ügy, majd átírják az Alkotmányt,")

Kicsit érdekes fogja fel az agyonvert ballibák oldala a demokráciát, nemde?:D
No de sebaj, addig (is) jó amíg ilyen fantazmagóriákkal vannak elfoglalva..:D

Mr. Waszabi 2012.11.04. 12:33:40

@MACISAJT: nem olyan nagy baj, ha egy kormányfő ért az állattenyésztéshez, ha van benne gyakorlata. Mert, ha nagyon szorul a nadrágszíj, talán enni tud adni, vagy megtanítja, hogyan kell előteremteni. Manapság az ilyen tudás kezd felértékelődni.
Ezt meglátta a FIDESZ is, némi fáziskéséssel, hát kiprivatizálták a földeket egy-kettőre. De vajon fognak termelni is rajt' valamit? Ezt még nem láttuk. Remélem, nem a Sármány pék kenyere lesz belőle. Érdekes apróság, hogy miután egy aszályos nyár alatt szépen kiosztották a földeket, utána jut eszükbe, hogy jé, öntözés is kellene, különben nem fog azon teremni semmi. Majd lássuk meg, kinek a földjére jut az államilag finanszírozott öntözésből. Kicsit olyan 19. századi arisztokrata szaga van a bulinak. Az lehet, hogy sokan nem a demokráciára szavaztak 2 éve, de hogy a feudalizmus restaurációjára biztosan nem, az tuti.
Na tanuljanak a gyerekeink, köll a zsellér a FIDESZ-urak földjére.
Hát, komám, a Bajnai esetében nem merült fel, hogy az én gyerekemnek kelljen az ő libáit őrizni, főleg törvényekbe nem iktatta mindezt.
Ez elég lényeges különbség arra szebb jövőre tekintve, azt gondolom.

Llee 2012.11.04. 12:35:05

@willdataa:

Két rövid válasz:

1. A pályaépítésre fordított összeg zömét Brüsszel adta, így valószínű, hogy ők mondják meg, hogyan, mire költsük.
2. Az említett kifogások legnagyobb szószólója, az akkoriban leginkább támadott építő cég egyik legnagyobb magyarországi beruházásánál az egyik legfontosabb beosztást látta el...

+1 személyes megjegyzés: Ezen műtárgyak létezésére még egy magyarázat is van, az időhiány, ugyanis, ilyen rövid idő alatt, ezek nélkül - a szükséges technológiai szünetek miatt - nem lett volna lehetséges megépülni.

téridő 2012.11.04. 12:35:41

Srácok, mit szólnátok ahhoz, ha az új alkotmányunkban kitétel volna, hogy
halálbüntetés a politikusokkal (törvényhozó, ítélkező és végrehajtó intézmények alkalmazottaival) szemben, adott bűnök elkövetése esetén alkalmazandó!
Jó ötlet?

willdataa 2012.11.04. 12:36:10

Az igaz hogy a Gyurcsányék is építettek autópályát ahogy annak idején a Hitlerék, de amíg a Hitlerék piaci áron tették ezt, tehát nem károsították meg vele a saját hazájukat, addig a Gyurcsányék a piaci ár kétszereséért tették.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.04. 12:37:26

Végigolvasva a kommenteket, két dolgot szeretnék mondani.

1. Lehet, hogy ez nem jött át (nem hiszem...), de a poszt fő mondandója nem az, hogy jó volt-e Viktor első kormánya, vagy a D-209 vagy a ballibák. Arról szólt, hogy 20+ év, és lehet ekkorát fordulni, nem politikai célokban és meggyőződésben (mert ennyi idő alatt miért is ne?) hanem általános habitusban. Persze lehet, hogy eleve ilyenek voltak, erre nem látok rá. Kívülről nem úgy tűnt.

2. Macisajttól kérdezem a pontos definíciót: mi a balliba? Az, aki nem tervez Orbánra szavazni, sőt (világnézettől, politikai véleménytől függetlenül) valószínűleg ellene fog? Ez egy eldöntendő, és elég érdemi kérdés: Bajnai ugyanis pont erre játszik. És minél több "ahol mi nem vagyunk, ott az ellenség", annál jobban jöhet be neki.

Llee 2012.11.04. 12:37:39

@Llee: Jajjj, most látom, hogy a legvégéről lemaradt néhány betű.

helyesen: megépülniük. (ezeknek az autópályáknak)

punkfrog 2012.11.04. 12:38:16

@MACISAJT: az alkotmányt Orbánék írják át hetente, hogy az elbaszott törvényeik alkotmányosak legyenek...

MACISAJT 2012.11.04. 12:41:28

@punkfrog: ("A Horn kormány törvényt hozott, hogy csak 4/5-el lehet alkotmányt módosítani.ezt Orbánék 2/3-al eltörölték. ezek után az ő alaptörvényük is mehet a kukába ")

:D
Sajnos az un. négyötödös törvény kétharmaddal való módositásával ismét bakot lőttek a kedves ballibák...
Ugyanis az a bizonyos négyötödös szabály a Horn kormány mandátumának lejártával megszünt...
Mint ahogy az az akkor kihírdetett törvényben is világosan olvasható:

www.complex.hu/kzldat/t9500044.htm/t9500044.htm

MACISAJT 2012.11.04. 12:46:07

@timargabor: (" Macisajttól kérdezem a pontos definíciót: mi a balliba?")

Egyszerű. Baloldali liberális rövidítése.
Ugyanis ebből a posztból is kimaradt, hogy 1990-ben és előtte, az szdsz mint liberális párt, volt a legvadabb antikommunista(retorikájú) párt...
1992-ben viszont a Charta "civil" menetében már nagy egyetértésben masíroztak az állampárt jogutódai és az ávosók leszármazottai.
1994-ben pedig már szinte magától értetődően borultak össze a kétharmad érdekében és ez az összeborulás napjainkig töretlen(bár változó formátumokat önt, most pl. a "milla" fedőnév alól törnek elő minta buzgár:D).

Pamuk 2012.11.04. 12:50:55

Ez jó volt.
Velős, tiszta és őszinte írás.
Gratulálok!

MACISAJT 2012.11.04. 12:51:15

@timargabor: ("Arról szólt, hogy 20+ év, és lehet ekkorát fordulni, nem politikai célokban és meggyőződésben (mert ennyi idő alatt miért is ne?) hanem általános habitusban.")

Sir Winston Churchill mikor bukott liberálisból
hivatalosan is visszalépett a Konzervatív Pártba, nyilatkozta:
„Bárki pártot válthat egyszer, de a visszatérés bizonyos leleményességet igényel.”

dr kíváncsivagyok 2012.11.04. 12:51:23

@MACISAJT:
" mindössze annyi hogy láthatni az agyonvert ballibákat,"

" Sekély
e kéj...."

Mr. Waszabi 2012.11.04. 12:51:45

A poszt jó. Mr. Urfang idézetei meg nagyon ott vannak, gratula.
Egy nemzet butasága az őt alkotó emberek butaságának szummája. Ha FIDESZ, ha nem.
Az semmiképpen nem okosság, ha a romlás, nehézség közepette még mindig annak örülnek emberek, hogy egy politikus szembe tudta őket állítani a szomszédaikkal. Azokkal, akikkel korábban segítették egymást, vagy szerszámot, ételt adnának neki a jövőben, vagy kivakarnák a húgyból, ha esetleg rászorulnának. Magyarul, ügyesen megosztotta a nemzetet, feltüzelte egyik felét a másik ellen, miközben egységről beszélt. Átverte őket? Ja, nem kicsit.
Lehet azt is hazudni, hogy aki normális ember, az ballib. Hazudni bármit lehet. Amikor közös szekéren ülünk, lehet azt hazudni, hogy á, dehogy recseg a lőcs, nem fog az eltörni. Lehet, csak nem érdemes, mert ha borul a szekér, akkor mindenki borul vele. A földesúrnak persze van másik, amely elvigye, de a plebs, nos, az ott marad a kátyúban.
Mindennek tényleg lehet örülni, olyan vidám életkép:)

punkfrog 2012.11.04. 12:52:47

@MACISAJT: "Sajnos az un. négyötödös törvény kétharmaddal való módositásával ismét bakot lőttek a kedves ballibák..."
bizony bakot lőttek.nem kellett volna határidőhöz kötni a törvényt!ezek szerint csak saját magukat korlátozták.
szemét diktátorok!

dr kíváncsivagyok 2012.11.04. 12:53:00

@MACISAJT: Bocs,...a Fidesz nem "liba" volt az elején ? "Jobbliba" ?

dr kíváncsivagyok 2012.11.04. 12:54:31

@timargabor: "Bajnai ugyanis pont erre játszik. És minél több "ahol mi nem vagyunk, ott az ellenség", annál jobban jöhet be neki. "

Úgy legyen....

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.04. 12:55:14

Macisajt = fizetett pártkatona / bérkommentelő. Mindenki ennek tükrében olvassa, amiket ír. Ennyi a realítástartalma és ennyit is ér.
A blogbejegyzés sajnos igaz, bár nem vagyok biztos a fiúk kezdeti motivációjában sem.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.04. 12:56:24

@Mr. Waszabi:

Nem lehet egyre fogni a megosztást. Ez közös munka volt. Annál is inkább, mert a nagy ellenfelek csak itt ellenfelek, amikor egymást gyalázzuk a nevükben, egyébként együtt csinálják azt ami 1989 ót megy. Bővebben:

www.kibulizottorszag.net

Gera 2012.11.04. 12:56:53

@MACISAJT: Ez maradt nektek is, ez az állandó unalmas ballibezés, mert mára eredmények helyett ugyanúgy csak elkúrást tudtok felmutatni, mint ők. A többiek meg, akik nem ostoba fanatikus rajongók egyik oldalon se, csak nézik ahogy szarrá megy az egész ország és egyszerűen senki nincs, akitől változást lehetne remélni.

dr kíváncsivagyok 2012.11.04. 12:57:13

@willdataa: "És a völgy nélküli völgyhíd 70 milliárdért, a síkvidéken föld alá lefúrt alagút, az első esőtől bemosott útpálya, stb... "

Akkor most ezért szar az egész Országnak ???????
Ezért nincs demokrácia , sajtószabadság, JÖVŐKÉP ?
Ezért kell regisztrálni ??

dr kíváncsivagyok 2012.11.04. 12:59:10

@Gera: Ezek a fideszgyíkok úgy tesznek , mintha az Ország (legalább !) fele nem bal-lib lenne..
Egyszerűen kisajátítják a Nemzetet !
(A Haza nem lehet ellenzékben...)

ob.szerver 2012.11.04. 13:00:47

@willdataa:

"addig a Gyurcsányék a piaci ár kétszereséért tették."

Gyurcsány mit is tett?

Esetleg a kollégiumi szobatársa nyerte a legtöbb állami megrendelést?
Vagy falubéli cimborája a legtöbb állami földet?
Vagy saját hobbijára csatornázták át a legtöbb közpénzt, ami ilyen célokra fordítható?

Magyarországon minden közpénzből épült beruházásnál jelen van a korrupció. Ez mindig így volt és mindig így lesz. A mérték a kérdés. A mostaninál gátlástalanabb, korruptabb tolvajok még nem voltak hatalmon ebben az országban.

A közpénzért érzett aggódásod hitelesebb lenne, ha belinkelnéd néhány kommentedet a Szajol-Püspökladány vasútvonal felújítása (tudod 62 km FELÚJÍTÁSA 162 milliárdért) miatt érzett felháborodásod illusztrálására.

szabadnapos urulógus 2012.11.04. 13:00:54

@ob.szerver: Ha az emlékezeted rövid, hallgasd végig az Orbán-Medgyessy vitát! Amelyben a dadogós azt mondja "a gazdaság rendben van, de a fejlődés arányában kéne pénzt adni az embereknek!"
Ezt a fejlődést két válság - orosz és távolkeleti - mellett sikerült elérni.

szabadnapos urulógus 2012.11.04. 13:02:06

@ob.szerver: Olvasgass az autópálya építésekről! :)

Malachi 2012.11.04. 13:02:52

@MACISAJT: csak annyit akartam, bár ezzel gondolom te is tisztában vagy ott a pártnál, hogy a 2014-es választásokig főleg a bizonytalanokat kellene megnyernetek, és elég kontraproduktív, amit itt, és a többi blogban művelsz. szóval szerintem gondolkodj el azon, mivel tennél jót a pártodnak. azzal, ha folyatod itt ezt a kritikán aluli ostobasághadjáratot, vagy azzal, ha befogod a buta szádat és kussban szépen felveszed a közalkalmazotti fizudat és csinálsz esetleg valami hasznosat a maradék másfél, két évedben.

a pártod padlóig nyomott gázzal robog a vége felé, és még az ilyen meggyőződéses hülyék is folyton visszahúzzák meg öregbítik a hírnevét, mint szerénységed. nem egy életbiztosítás, na. és ne képzeld, hogy örökre így marad minden. minél tovább húzzátok ezt, annál pocsékabb lesz a vége, a történelemből már megtanulhattad volna.

abban az esetben viszont, ha az ellenzék provokátora vagy, egyrészt jól csinálod, másrészt bekaphatod. :D

MACISAJT 2012.11.04. 13:02:54

@dr kíváncsivagyok: ("
Akkor most ezért szar az egész Országnak ???????
Ezért nincs demokrácia , sajtószabadság, JÖVŐKÉP ?")

Aj..véh:D Nehehemzehehethalál!!!!

Sebaj, majd ha az agyonvert ballibák visszatérnek.
Még a Nap is mésképp fog sütni:D
Másnaptól nem kéne visszafizetni az IMF hitelt amit "ezek" felvettek és nagy részben nyomtalanul eltapsoltak 2008-2010 április között..

nem kéne az egész ország nyakába szakadt miskulanciát kicserélni, a szakadt 40 éves metrókocsiktól kezdve a kettéeső BKV buszokig...
lenne 4-es metró Hegyeshalomig, ingyen BKV, 18.havi nyugdíj, adómentes minimálbér, 850 ezer rokkant(nyugdíjjal), korkedvezmények 40 éveseknek, a gáz-és villany no meg a benzin ára csökkenne ( a nulla felé)...vagyis Hawai..:D
Lenne kórház és iskola, meg ingyen egyetemek, meg adósságmentes önkormányzatok.

Lenne "közszolgálati" tévé, Pártkeltéstől, friderikuszostól(" a jobboldalnak ha tévé kell, hát vegyen magának" mondta a D209- jelzem , a jobboldal megfogadta a tanácsot, vett magának. Ideje lenne hogy a ballib is megfogadja a sajátját, mégiscsak snassze egy
vallási szektával társbérletben, egy vidám vasárnap("Feltámadt! Csacsacsa), egy kálmáolga, egy fásiádám, egy bulgáravarmészáros:D), lenne mozi, színház, kultúra á lá hillerpifta, ócsított autópályák és gazdaság á lá kóka&libaszakértő...

HÁT KELL ENNÉL TÖBB?:D
Ki akar(és bír) ennyi szépnek ellenállni?(láthatóan az ország többsége, de ők mind agymosott fideszesek, ugye).

Pelso.. 2012.11.04. 13:06:19

@timargabor: Az, hogy fordultak, a hazai politikai morális mérce tükrében szinte lényegtelen.
Csakhogy ők nem fordultak valójában: anno alapítottak egy politikai vállalkozást, elnevezték fidesznek, s haladnak a maguk útján.

MACISAJT 2012.11.04. 13:06:28

@Malachi: ("csak annyit akartam, bár ezzel gondolom te is tisztában vagy ott a pártnál, hogy a 2014-es választásokig főleg a bizonytalanokat kellene megnyernetek, és elég kontraproduktív, amit itt, és a többi blogban művelsz. szóval szerintem gondolkodj el azon, mivel tennél jót a pártodnak. ")

Azanyámat, hiszen te az én javamat akarod..no meg a Fideszét...:D
Így mindgyárt más...:D

Sajnálatomra közlöm, hogy amit én "művelek" már másfél évtizede, az gyakorlatilag változatlan.
Viszont annak amit "művelek" a "sikere" változó, lásd 1998-as megnyert, 2002-es és 2006-os elvesztett majd a 2010-ben kétharmaddal megnyert választásokat...
Most akkor ebből mit akarsz levonni, hogy jó vagyok vagy rossz?:D

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 13:07:22

@MACISAJT: még egy kicsit kommentelsz és a többség akár puch lászlót is megválasztja miniszterelnöknek. azt hiszed, a pártod szolgálod, valójában el sem tudod képzelni, mennyire kontra-produktív, amit csinálsz

MACISAJT 2012.11.04. 13:08:57

@balage_81 reloaded: ("még egy kicsit kommentelsz és a többség akár puch lászlót is megválasztja miniszterelnöknek. azt hiszed, a pártod szolgálod, valójában el sem tudod képzelni, mennyire kontra-produktív, amit csinálsz ")

Na még egy értem és a Fidesz eredményeiért aggódó...:D
Neked is jó lesz:
MACISAJT 2012.11.04. 13:06:28

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 13:09:24

@Malachi: megelőztél:) minden bizonnyal annak a lehetőségét sem lehet elvetni, hogy az mszp vagy szigetvári lefizetett néhány unatkozó egyetemistát, de még az is lehet, hogy önszorgalomból csinálják:) végül is nem egy rossz technika

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 13:10:41

@MACISAJT: nem csodálom, hogy nem értetted a hozzászólásaink lényegét. téged akartunk figyelmeztetni, hogy paródiát csinálsz önmagadból és a pártodból. ezzel mintegy elérve, hogy húzz el innen. de ahogy látom, te

1. meggyőződéses idióta vagy
2. nagyon jól játszod a szereped

PiBá 2012.11.04. 13:11:06

MACISAJT2012.11.04. 11:38:29

Na itt buktál le. Nem kell a 2/3? Demokráciát a gondolkodásod nyomokban sem tartalmaz.

MACISAJT 2012.11.04. 13:12:54

@balage_81 reloaded: ("téged akartunk figyelmeztetni, hogy paródiát csinálsz önmagadból és a pártodból. ezzel mintegy elérve, hogy húzz el innen."

Elolvastam egy "klasszikust":

balage_81 reloaded 2012.11.02 13:22:31
Barátaim!

Kérhetem, hogy hagyjuk már abba ezt a "küzdj a magad eszközeivel az ország jobbításáért" dumát? A magam eszközei viszonylag szerények: adófizetés, tisztességes élet, mások tisztelete és 4 évenként 1 db szavazat. A dolog sajnos látványosan nem működik, többen vannak, akik a kevesektől várják a saját jólétüket és bármikor megszavaznak bármi sunyiságot. Én a magam részéről köszönöm, de 32 évesen már nem szeretnék "a magam eszközeivel" küzdeni, inkább lelépek újra. Mert hogy egyszer már naivan visszajöttem.
--------

Hajrá..:D
Én ha nem bánod, maradok..:D

Jack Torrance 2012.11.04. 13:15:33

@MACISAJT: én csak azt nem értem, mi az aminek ennyire örülsz, hogy minden mondat végén vigyorogsz?

nandras01 2012.11.04. 13:16:05

@MACISAJT: sok mindenben hasonlítasz a mi szeretett stefánia kisasszonyunkra- de csak formailag.
tudod, ő amiket ír, azt gúnynak, görbe tükörnek szánja, míg te mindazt a baromsághalmazt, amit összehordasz véresen komolyan is gondolod...
ja, és ha már cuslagoztál egy kicsit, elárulom, hogy eme derék honfiút a szocik varrták be. orbánnak édeskevés köze volt hozzá...

MACISAJT 2012.11.04. 13:16:08

@PiBá: ("Na itt buktál le. Nem kell a 2/3? Demokráciát a gondolkodásod nyomokban sem tartalmaz. ")

???????????
Te bizonyára érted hogy mit akartál hablatyolni.
Neked már jó.
Ugorgyunk(by Pósalaki bácsi).

Netuddki. 2012.11.04. 13:16:44

@ByA: "A rasszizmus itt abban áll, hogy a gyűlölet üzenetet azzal akrod eladni, hogy cigány."

Gyűlölet? Üzenet? A tények makacs dolgok Bástya elvtárs. Még akkor is ha a szőnyeg alá akarjátok söpörni.
Mellesleg nagyon érdekesnek tartom, hogy egyesek a cigányság kiirtásáról, gettókba zárásáról dumálnak, ami nagyon is elítélendő. De ha szóba kerül, hogy a miniszterelnökük is cigány akkor rögtön rasszista az aki előhozza. Szóval ennyit értek barátocskám az orbánotokkal együtt...

rezvez 2012.11.04. 13:17:14

Azt nem tudjuk meg soha, hogy éreznénk magunkat, ha nem a Fidesz kormányozna. Lehet, hogy az sem tetszene.
Persze a drukkerek szemszögéből ha rosszabb lenne is jobb lenne.
Mennyivel kevesebb a "demokrácia" mint volt? Szerintem csak hallottátok valakitől és most ezt ismételgetitek, mert most ez a divat.
A feliratkozással nem csökken, de azt én is fölöslegesnek tartom.

MACISAJT 2012.11.04. 13:19:17

@Jack Torrance: (" én csak azt nem értem, mi az aminek ennyire örülsz, hogy minden mondat végén vigyorogsz? ")

Már az elején leírtam, de nem is ez a lényeg.
Hanem ha elnézem a mellékelt azonosító vicsorodat, netán azt kéne inkább utánozzam?:D
Kösz,de nem. Maradok inkább az egyes célszemélyeket láthatóan kiborító hagyományos szmájlijaimnál(ahol az indokolt, persze).

PiBá 2012.11.04. 13:19:27

@MACISAJT: Gyerekszobád nem volt? Normális hangnemre normálisan szokás válaszolni. A hablatyolás nem ebbe a kategóriába tartozik.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 13:19:48

@MACISAJT: elismétlem a kedvedért: azt láttuk volna örvendetesnek, ha a blogról húzol el. bár az országból is lehetne, csak azzal azért nem mennénk semmire, mert a leghatalmasabb hazafiak általában külföldről ugatnak és dicsőítik a vezért. gondolom te is efféle futóbolond lennél, vagy tán az is vagy egészében. de mondom, annyira jól hangolod a fidesz ellen az egész blogot, hogy nem vagyok benne biztos, hogy nem az mszp fizetett embere vagy

Malachi 2012.11.04. 13:21:02

@MACISAJT: látod, én egy ilyen irtó rendes ember vagyok, a légynek se tudnék ártani. a fidesznek már annyi, így is-úgy is, ha nem most, akkor nemsokára. szóval mindegy, hogy ki és hogyan aggódik értük.

az viszont teljesen biztos, hogy mindenkinek sokkal jobb lenne, ha nem kellene a rengeteg hozzászólásodat átgörgetnie. magadból is hülyét csinálsz, a többieket csak fárasztod, most ennek mi értelme, érted.

persze felőlem aztán maradhatsz is, akárhol, csak gondoltam szólok, ha esetleg nem tűnt volna fel - a fidesz ellen játszol.

Netuddki. 2012.11.04. 13:22:05

@MACISAJT: "És hogyan meg minek alapján írnák ki azt a bizonyos népszavazást?:D
Mert hogy az alkotmány nem engedi ilyen kérdésekben, az is biztos..:D"

Mármint beleírtátok az orbán kotmányotokba, hogy nem lehet róla népszavazást tartani? Muhaha!
De igazad van. Nem kell róla népszavazást tartani. Ki lehet a nélkül is dobni a kukába. Éppen olyan "igazi" alkotmány mint az orbánotok szabadságharca...

vajdasagi 2012.11.04. 13:22:30

@Malachi: Gratulálok, magam sem írhattam volna jobban :-)

Valóban talány, hogy ezek provokátorok, vagy lehet valaki ENNYIRE elvakult és kontraproduktív.

Jack Torrance 2012.11.04. 13:26:25

@MACISAJT: bocs, én pszichopata őrült vagyok, nem tudok másképp nézni. Ebből az is következik, hogy engem már nem tudsz kiborítani semmivel :)

De ettől még tényleg nem értem. Azt igen, hogy végre nem a "ballibák" kormányoznak, és ez neked jó. Ez logikus. Az viszont nem logikus, hogy azt mondod, legközelebb nem lesz szükség kétharmadra (mármint a fidesznek sem). Hiszen lassan minden az alkotmányba kerül, és azt is látjuk, hogy folyamatos módosításokra szorul. Tehát, ha ők maradnak 2014 után is, akkor:
- vagy mégis 2/3 kell, hogy dolgozni tudjanak
- vagy előtte vissza kell csinálniuk mindent sima többségesre
Utóbbi esetben veszélyes, hogy ha mégis az ellenzék nyer, akkor át is írhatnak mindent azonnal.

Mi erre a megoldás?

MACISAJT 2012.11.04. 13:26:43

@balage_81 reloaded: ("elismétlem a kedvedért: azt láttuk volna örvendetesnek, ha a blogról húzol el. ")

Bár ez a többes számot már nem először használod
( ez valamilyen szervezet?:D az elhúzni szándékozó vagy legalábbis azt az Indexen gondosan bejelentőek szervezete?:D), sajnálattal közlöm hogy ez itt nem dévényi tibi bácsi három kívánság c. műsora:D( teri rácz black károly változatban :"egy kívánság van, de azt háromszor").
Így aztán, sajnáatomra...

És ha már egy (ilyen) posztot kitesznek az Index címlapjára, sanszos hogy belefutnak.

Viszont idióta és semmire sem jó aggódások és összeesküvéselméletek helyett javasolok neked egy megoldást: ugorgyál.
Minek kell magadat kínozzad errefelé, engem olvasgatván, ki érti ezt?:D

ZSírfeka 2012.11.04. 13:28:49

Ritka nagy hülyék vannak itt.
Azon küzdenek, hogy kinek a gazdája lopott többet, és emiatt miért az ő idolja a jobb.
Holott, mint a BVK-nál, és az össze többi pénzautomatánál az összes párt részesült a bevételből.
A BKV-nál konkrétan tudom, azért írtam e példát:
senki, ismétlem, senki, egy alvállalkozó sem dolgozhat úgy, hogy nem teszi le a sápot.
És aki olyan hülye, hogy azt hiszi, ebből 201-ig csak az MSZP, utána pedig csak a FIDESZ vette ki a hasznát...
Az megérdemli, hogy védje az egyik rablót a másiktól.
De azért übereljétek egymást, mókás olvasni, hogy Pol Pot miért jobb Pinochetnél, és vice versa. :)))

vakapad 2012.11.04. 13:29:32

„… az első kormányzásuk ellentmondásos, de összességében pozitív éveit, …”

Pozitív. Már sokszor leírtam, de miután repetition est mater studiorum:
Mikor Bokros elinflálta a forintot, és ezzel olcsóvá tette a magyar munkaerőt, megindult a tőkebeáramlás az országba. Egyre-másra létesültek a termelőüzemek, többek között vidéken is (főleg könnyűipar, varrodák, bútorüzemek, cipőkészítők, de kisebb műhelyek is), ami azért volt fontos, mert a 25 – 30 % vidéken élő, jórészt képzetlen népességet a munkaerőben ennek a harmadát-negyedét igénylő mezőgazdaság már nem tudta eltartani (ma se tudja). Magyarországnak tőkéje és technológiája nem volt, de azt szívesen hozták a németek meg az osztrákok, végül is európai ország, nincs messze, infrastruktúrája is elfogadható, a munkaerő olcsó, a képzettség meg annyira ezekhez a kisüzemekhez nem volt szükséges.
Aztán jött a Tocsik ügy, Horn megbukott, és Orbánék beleültek a készbe. Két évig nem csináltak semmit, csak vitették magukat a hullámokkal, de aztán valaki a homlokára csapott, hogy ebből így nem lesz világraszóló siker (amelyet azért minden kormányzat szomjúhozik), mert a 4 – 5 % körüli éves GDP növekedéssel nem érjük be belátható időn belül napéldául Ausztriát. Ahhoz 7 – 8 % kellene. Évente. Ki is találták, hogy pénzt kell önteni a gazdaságba, azzal meglódul a kereslet, a pékek 10 zsemle helyett 11-et fognak sütni, éít, éít, heuréka. Igen ám, de pénz nem volt (az sohasincsen), fenti okból kitalálták, hogy majd jól megemelik a minimálbért, azt ugyanis nem az államnak kell fizetni, hanem a cégeknek. Örült az állam (több bevétel), és örültek a dolgozók (több pénz állt a házhoz). Egy darabig. Aztán a cégek a megnőtt munkaerő költség miatt úgy döntöttek, hogy elmennek. Ez az elmenés már Medgyessy korában történt (a céges elmenés, gépleszerelés, végkifizetések, adminisztráció nem megy egyik napról a másikra), kapott is a kormány a FIDESZ-től, hogy Medgyessyék elüldözik innen a cégeket. Mára a magyar könnyűipar megszűnt, a kb. 150.000 képzetlen munkavállalót azóta nekünk, adózóknak kell eltartani. És persze a 7 – 8 % GDP növelés se sikerült, mert inkább az infláció lett magas, mint a termelés felfutása (a pékek inkább drágábban adták a zsemlét mintsem hogy többet süssenek).
Persze, tettek még Orbánék mást is, a „felpörgetés” érdekében, mégpedig a támogatott kamatú lakáshoz jutási kölcsön bevezetésével. Ezt az ország 5 %-a használta ki, kb. a fele (akiknek volt pénzük) nyerészkedési célból, a 2. vagy 3. lakás családi megszerzése céljából, de aztán kiderült, hogy akkora terhet ró az államháztartásra, amelyet kibírni nem lehet, végül Medgyessynek kellett leállítani (kapott is érte hideget-meleget – na, kitől?). Jórészt ennek következménye lett aztán a devizakölcsönök 2000-es évekbeli felfutása, ha a szomszéd, ismerős, barát tudott lakáshoz jutni, akkor én sem maradhatok ki szemlélet alapján.
Amit Medgyessy még Orbánéktól örökölt, az néhány szakma kiürülése, mégpedig a közszolgálatban. A megnövekedett minimálbér a többi bért is megnyomta, és a tanítók, tanárok, nővérek tömegesen hagyták ott a szakmájukat a több pénzért, mert a magas infláció miatt az eredetiből már nem tudtak megélni. Medgyessy úgy gondolta, a közszolgálati béreket megemeli, ezzel az egyensúly újra létrejön, aztán Bokrosi mintára újra elinflálja a forintot, és Orbánék hülyesége máris korrigálva van (akkoriban még nem lett volna probléma elinflálni, lévén devizahitelesből elég kevés volt). A terv lángelmés, csak az időzített bombával nem számolt. Az időzített bombát Járainak hívták, és Orbán örökségként ült az MNB elnöki székében. Hát ő aztán küzdött „az infláció ellen” (meg is kapta a jutalmát érte a Lex Járai formájában, meg a magas pozícióba ültetéssel). Én még emlékszem a 12 %-os kamatra, meg a 230 forintos euróra. Járai győzött, az országot akkora kár érte, mint ilyen rövid idő alatt még soha, a könnyűipari cégek nem jöttek vissza, a nem minimálbéres multik exportbevétele pedig az erős forint miatt csökkent, és GDP növekedéssel nem tudtuk kinőni azt a közszolgálati béremelést, amit Medgyessy vezetett be. Fentiek miatt szidják ma a közgazdászok szegény Medgyessyt, pedig a török mellett nem ő, hanem Járai volt az, aki az ország gazdasági rombadöntéséért elég sokat tett.

A fentiek alapján:
1./ Orbánék első regnálása alatt a jól menő időszak nem az ő érdemük (igaz a Gyurcsány kormány „érdemeihez” hozzá szokták venni automatice a világválság hatásait, csak azért, mert az az ő kormányzásuk alatt következett be).
2./ Aki az első regnálásból nem tudta, hogy mi következik 2010-ben, mikor a FIDESZ mellé tette a keresztet, azt csak sajnálni tudom.

MACISAJT 2012.11.04. 13:32:23

@Jack Torrance: ("bocs, én pszichopata őrült vagyok, nem tudok másképp nézni. Ebből az is következik, hogy engem már nem tudsz kiborítani semmivel :)")

Én??Igazán nem is akartalak...Csupán szóltam,a modelledet ha lehet nem venném le...:)

Ehelyett halkan figyelmeztetlek, hogy ez itt egy
internetes blogfórum, anonim(nickes) hozzászólásokkal.
Itt nem szükséges önéletrajzot benyújtani !!

"értem. Azt igen, hogy végre nem a "ballibák" kormányoznak, és ez neked jó. Ez logikus."

Remek. Már előbbre vagyunk .

"Az viszont nem logikus, hogy azt mondod, legközelebb nem lesz szükség kétharmadra (mármint a fidesznek sem). Hiszen lassan minden az alkotmányba kerül, és azt is látjuk, hogy folyamatos módosításokra szorul."

MOST. Most még és 2014-ig valóban szorulhat még némi finomhangolásra.
No de utána...már csak a valóban fontos a konkrét ügy és meglesz a (majdnem) összpárti konszenzus egy-egy módosításra.

dr yetee 69 2012.11.04. 13:32:25

@MACISAJT: "Ha más eredménye nem lett volna a II.Orbán kormánynak( de volt, bőséggel)"
Erről kicsit bővebben,ha kérhetném!

rezvez 2012.11.04. 13:34:27

Mit csinált rosszul a Fidesz az első kormányzása alatt?
Azt, hogy a sültgalamb lesők miatt el kezdett osztogatni. Bár nem lehet úgy választást nyerni, ha nem ígérgetünk és osztogatunk.

Mérges 1234 2012.11.04. 13:34:50

@troll ellenpólus:

" A Fidesz mellett a magyar néplélek legmélyebb rétegei és az ősök szellemei állnak."

Most összerondítottam a bokám.

Apám mekkor egy fasz vagy. És ha kell anéplélek miatt akár a szakadékba is taszíthatja az országot.

Nem kívánom vissza az MSZP-t sőt kötelet nekik, de mostanra kiderült a Fidesz úgyanolyan szar, ezt már a vak is látja.

Csak a néplélek úgye, mekkora király ez a kis geciláda vitya, teljesen átmosta egy rakat félnótás faszkalap agyát, most meg a szart is kicsaarja belőlük.....

Haleluja.

Néplélek? Kurva anyád.

Luca Badoer 2012.11.04. 13:35:11

"Volt egyszer egy párt. Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással. "

Ez most is megvan, vagy legalábbis a fejeltlenség mögött 90%-ban a megújulásra vágyás azért ott van. Csak most már úgy kell megújulni, hogy az audi is megmaradjon ;-)

A fidesz csak 1 párt, a társadalom -legalábbis egy darabjának - tükre saját amgáról. A 40-es, 50-es éveiben járó generáció gőgje és ostobasága ott figyel a fideszben. Csinálhattak volna egy normális országot, de elbaszták, mert nem értettek hozzá, de annyira önérzetesek, hogy inkább még jobban megnyomorítanak maguk körül mindenkit csakhogy ki ne derüljön.

MACISAJT 2012.11.04. 13:37:20

@vakapad:

Világtalan atyám!

A bal- és hiszteroliberális legendáriumban a szart sem érő bokros ("rendbetette az országot, meghozta a fájdalmas de szükséges intézkedéseket", Orbánék abból éltek " stb.)előkerült, akkor néhány tényt szögezzünk le az MDF "miniszterelnökjelöltjével" kapcsolatosan is:

A legendás bokros csomagot az Alkotmánybíróság nagy részben megsemmisitette.
Névadóját pedig egy év után, 1996 április 1-én saját párttársai rúgták ki( utóda a székben,2éven át egy másik híres "közgazdász", bizonyos medgyessy péter lett - ennyit a szakértelemről.)

Bizony a bokros és csomagja az un. "suchmannositás" nélkül fabatkát sem ért, az ekkor eladott irtózatos mennyiségü állami vagyon, energiaipartól tévéfrekvenciákig, okozta a látszólagos fellendülést.
(Hej ha az a vagyon-pénz ma meglenne...De nincs.)

Tudták ez még a bokros- legenda kitalálói is, nem véletlen hogy mikor nemrég konkrét lehetőség lett volna hogy idoljukat a hatalomba emeljék...még annyi esélyt sem kapott a sajátjai részéről a miniszterelnöki-castingon mint egy jászberényi mosógépgyáros.

Pop40 2012.11.04. 13:37:32

@No_Fidesz_No_Problem:

"Ha maradt volna a régi rendszer, és maradt volna a Szovjetunió, akkor Orbán, Kövér, Áde, Szájer és a többiek lennének ma Magyarországon a legnagyobb hangú, legkeményebb vonalat képviselő kommunista elvtársak."

Így is ők azok, csak a dumájukban a "kommunista" szó "nemzetire" lett cserélve.
Tudják, hogy ez hívószó a sok retardált hívüknek, akik amúgy akkor se ismernének meg egy kommunistát, ha a homlokára lenne tetolválva.

P.Freddy 2012.11.04. 13:37:33

@MACISAJT:

Minden teljesen törvényes és jogszerű lesz, hidd el.

Politikában és jogban mindent meg lehet csinálni, ezt nyilván te is tudod. Minden csak SZÁNDÉK kérdése. Ennek a SZÁNDÉKNAK a határait tágították most Orbáncék a pofátlanság és gátlástalanság irányába, ebben tényleg úttörők.

Csakhát ugye kevesebb a birka mint kellene, ezért rettenetesen be vagytok sz.rva, mert ti is tudjátok, hogy nem kétharmadon múlik az, hogy hol mi miről mire változik:)

european (törölt) 2012.11.04. 13:38:44

@willdataa:
az autópályákat a maffia építtette. te őket úgy hívod, hogy "gyurcsányék", van aki úgy, hogy "simicskáék". magyarországon az alvilág nem klasszikus módon gazdagodott meg (drogok, kurvák, kaszinók, stb). hanem direktben nyúlták le a közvagyont és a közpénzt.

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.04. 13:38:53

"Volt egyszer egy párt. Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással. "

És aki ezt komolyan is gondolta közülük (ha a szűk, néhány fős csapatra gondolsz, akkor név szerint Fodor Gábor), azt sürgősen ki is túrták maguk közül.
És maradt egy politikai szélkakas párt, egy liberálisból szép lassan, rákosistává váló, majd abból mostanság egyre erőteljesebben náciba forduló, retkes, gerinctelen csőcselék.

Jack Torrance 2012.11.04. 13:39:24

@MACISAJT: "MOST. Most még és 2014-ig valóban szorulhat még némi finomhangolásra.
No de utána...már csak a valóban fontos a konkrét ügy"

Ehhez túl sok minden van most benne. Adórendszer, személyi ügyek, mindenféle.

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.04. 13:40:27

@P.Freddy: ha a jogszerű alatt a jelenleg kormányzó söpredék leváltását érted, akkor vannak kétségeim.
Addigra talán azt is törvénybe iktatják, hogy kizárólag a fidesz nyerhet választásokon.

hy3 · http://n-p.blog.hu/ 2012.11.04. 13:40:43

Kedves Mindenki !

Hittől, vakhittől balról-jobbról függetlenül.

Lehet cincálni mindent, részenként. Az egész, a mi országunk, a mi életünk kellene legyen a mérték.

Hol haladt, melyik korban a haza, a hazánk, ha csak jottányit, is előbbre ?

Melyik korban érezted otthon magad ?

( Nem a mindenkori, mindenpárti csókosokról beszélek. )

Hogyan, hova kéne mozdulni, hogy a népfelség valóban az legyen, aminek lennie kellene ?

Na, ez a kérdés, válasszatok !
A többi maszatolás.

MACISAJT 2012.11.04. 13:41:16

@Mérges 1234: ("Nem kívánom vissza az MSZP-t sőt kötelet nekik, de mostanra kiderült a Fidesz úgyanolyan szar, ezt már a vak is látja.")

Morzasztó...:D Hát ez rapid módon elintézted..:D

Most akkor viszont ne hagyd abba, ha már elindultál az úton.Ha már sikeresen kinyírtad őket, ne hagyj itt minket a setében.
Mondjad gyorsan az alternatívát, amitől a Haza fényre derül, áruld el a tutit, ne hagyd minket
a sötétségben, iszom a szavaidat...

HgGina 2012.11.04. 13:44:41

Másképp megközelítve:
2002-ig kifejezetten tetszett a helyzet, mert a kis vállalkozásomban előre, jól tervezhető volt a fejlesztés, előrelépés.
A következő 8 év alatt a komcsik baromsága a sokévtizedes baromságaikból leszűrhetően még mindig - bár sokkal kevésbé tervszerűen - tervezhető volt.
Az utóbbi két év meg az idiótaságról szól. Ma már bánom, hogy erre a dilettáns bandára szavaztam. Mert azt képzeltem, a nyugalom és tervezhetőség tér vissza. Helyette (pár, kétségtelenül ügyes dolog ellenére) a tömeges ostobaság bújt ki belőlük.
Sajnálatos a történet, de már most tudom, hogy melyik, nem baloldali pártra fogok szavazni 2 év múlva. Ha nem saját magánál ostobábbakkal venné körül magát Orbán, még becsülni is tudnám. Így nem.

MACISAJT 2012.11.04. 13:45:01

@Jack Torrance: ("Ehhez túl sok minden van most benne. Adórendszer, személyi ügyek, mindenféle. ")

Nézd, tényleg nem tudok mást mondani.
2014-ig finomhangolják az alaptörvényt,aztán ha valami mégis kimarad, amire nem gondoltak(lásd még János bácsi mezőgazdasági repülőútját "erre nem gondoltam"), akkor nem marad más mint megegyezni a többi bejutott párttal..vagy ha ez nem jön össze elállni egy módosítási gondolattól.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 13:45:37

Szerintem a helyzethez képest a Fidesz nem rossz. Én nem vagyok tagja, soha nem is voltam, de jobboldaliként a mai Fidesz és a Jobbik keverékét látnám szívesen.

A ballibsi pártokat nem, az nem is az a dimenzió. Ezekről azt kell mondanom, hogy már elég régen külföldi érdekek hálójába gabalyodtak, ráadásul ott is a legrosszabb, zöld-kommunista-liberális típusaiba.

Azon nem is lepődőm meg, hogy az USA politika nélküli, valójában periferiális, a kelet-európai politikai-üzleti viszonyokat kihasználó szerencselovagjai is ezeket a pártokat találják meg.

Azaz a fidesznek nem a jelenlegi balliberális pártoknak kellene alternatívája lennie (szerencsére nem is ezek), hanem egy alapvetően nemzeti érzelmű, balliberális alakulatnak. Akik valójában teljesen ugyanolyanok mint a Fidesz, csak éppen a váltópártja.

Volt munkásőrök, kommunista káderek, liberális szerencselovagok és hazaárulók koncentrációi szerencsére lecsengtek.

MACISAJT 2012.11.04. 13:46:50

@HgGina: ("de már most tudom, hogy melyik, nem baloldali pártra fogok szavazni 2 év múlva.")

Neked is csak azt tudom mondani mint a Mérges1234-nek:

Mondjad gyorsan az alternatívát, amitől a Haza fényre derül, áruld el a tutit, ne hagyd minket
a sötétségben, iszom a szavaidat...

Pop40 2012.11.04. 13:48:33

@MACISAJT:

Ó ja, perszepersze, 2 millió szavazója. Miért nem 4? Vagy 10?

hu.wikipedia.org/wiki/2010-es_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1s

Itt valahogy azt írják, hogy a tolvajbanda pártodnak 2010-ben volt 2 706 292 szavazója listán. Ennek azóta a 2/3-a világgá ment és átkozza magát, hogy bedőlt a hazudozásaitoknak.

Nyilván a fideszes matek szerint 2 millió maradt:)

Nem csoda hallod, h ennyi ésszel nektek Eltolcsy a gazd miniszteretek:))

Mérges 1234 2012.11.04. 13:48:44

@MACISAJT:

NIcs alternatíva,illetve annyi lenne,ha a birka menet nem bégetene mindenhez, a Matolcsy elküldenék a kurva anyjába, és a Fidesz visszatérne gyökereihez.

Igen jelen pillanatban nincs más, csak a kurva Fidesz, a sok tekintetben gyászosabb, mint a kurva MSZP, de az MSZP-t soha vissza.

Csak nem kellene bégetni a faszságokhoz, mert akkor talán kevesebb lenne a faszság. Viktor faszán kihasználja, hogy hülye vallási fanatikusok vagytok, ha nem lennétek rá lenne kényszerítve az öszinte beszédre és az értelmesebb törvénykezésre.

dr yetee 69 2012.11.04. 13:50:18

@Anti Anyag: Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Csurka István - III/3 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Boross Péter - MSZMP tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
III/2 ügynök D-8
Balogh Gyula - MSZMP tag
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Viktor - Gimnáziumi-egyetemi KISZ titkár
Kövér László - KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.04. 13:50:37

@Anti Anyag: ha jól értelek, neked egy olyan párt lenne megfelelő, amelyik eltávolítja az országból az ide nem illő elemeket, beleértve cigányokat, zsidókat, magyargyűlölőket és egyéb, nem eléggé mélymagyar söpredéket. Igaz?

rezvez 2012.11.04. 13:53:03

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
Akkor menekülj, ha nem tudod magad megvédeni!

MACISAJT 2012.11.04. 13:53:22

@Mérges 1234: ("NIcs alternatíva,illetve annyi lenne,ha a birka menet nem bégetene mindenhez, a Matolcsy elküldenék a kurva anyjába, és a Fidesz visszatérne gyökereihez.
Igen jelen pillanatban nincs más, csak a kurva Fidesz,"

Na látod.
Ami pedig a Matolcsy részt és a bégetést illeti, röviden vázolom a helyzetet.
www.mfor.hu/cikkek/Jelentos_hitelreszt_fizetunk_most_vissza_az_IMF_nek.html

"134 milliárdot fizetünk az IMF-nek

A 2008-ban felvett hitelcsomagból újabb tőkerész visszafizetése válik esedékessé most november 12-én az IMF honlapja szerint, amit viszont megelőz még egy kisebb összegű kamatfizetési kötelezettség is.

Holnap, tehát november elsején összesen 34,89 millió SDR-nek (az IMF belső elszámolási egységének) megfelelő összeget kell kifizetnie Magyarországnak különböző díjak és kamatok jogcímén a 2008-as hitelfelvétel vonzataként. Ezután november 12-én a felvett hitel 526,875 millió SDR-nek megfelelő tőkerészét kell visszafizetnünk, ami egyben az idei év legnagyobb törlesztőrészletét is jelenti, hiszen eddig egy 263,4 millió SDR-es tőkerész volt a legmagasabb tétel.

Az IMF belső elszámolási egységének euróhoz mért árfolyamát, illetve az euró-forint jelenlegi állapotát nézve ez azt jelenti, hogy november elején összesen 134 milliárd forintnak megfelelő tételt kell a Nemzetközi Valutaalap részére átutalnia hazánknak.

284 milliárd forintot pedig a befektetőinknek kell kifizetni

Az Államadósság Kezelő Központ honlapja szerint november 2-án jár le két eurókötvényünk is, egy 2005-ben kibocsátott, 7 éves futamidejű 500 millió euró értékű, illetve egy 2006-ban kibocsátott, 6 éves futamidejű papír szintén 500 millió euró értékben. Vagyis összesen egymilliárd eurónyi összeget kell visszafizetni két nap múlva (pénteken), ami a jelenlegi 284 forintos euróárfolyamon számolva 284 milliárd forintra jön ki. "

Csak hogy világos legyen, a böszme-libaszakértői örökség...
És még valami:
gazdasagiradio.hu/cikk/83005/
"Magyarországon idén a teljes nemzeti össztermék 17 százalékát tette ki a lejáró adósság, jövőre pedig ez a mérték 19 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy "rajtunk kívül ilyen nagy arányban az adósságának a működtetésére - a nemzeti össztermék arányában gondolkodva - csak egyetlen ország kell, hogy nagyobb erőket mozgósítson" .

Mindezt egy gazdasági világválság közepette, ahol még a Németország gazdasági növekedését is tegnap vágták vissza, az olasz-görög-spanyol-portugál és USA(igen USA) katasztrófákról már nem is beszélve.

Mindezt megfejelve a 3% alatti hiány teljesítésének kötelezettségével, mert különben az EU-s pénzeket megvonják, "köszönhetően" annak hogy 2004 óta "ezek" egyszer nem voltak képesek azt teljesíteni.
Ráadásképpen egy kifosztott, eladósított ország, devizahitelesek százezreivel, egészségüggyel, önkormányzatokkal, tanüggyel.

Szóval , ez a helyzet.
És akkor legyen kedves BÁRKI erre valami konkrét, épkézláb megoldást mondani.
Nem hablatyokat hogy "nem így kéne",nem rónapéterizmusokat hogy "minden rosssz", nem libaszakértői "majd pár hónap múlva kidolgozzuk"....hanem KONKRÉTAN hogy mi lenne a fenti állapotokból sürgősen, mondhatni azonnal kivezető megoldás.
(Előre szólok, ha valaki azzal jön hogy "egykulcsos adó megszüntetése" azt kiröhögöm,
21 évig volt Magyarországon szép "igazságos" többkulcsos adó, oszt csőd lett a vége..)

Hajrá.

Pop40 2012.11.04. 13:53:25

@Anti Anyag:

"Azaz a fidesznek nem a jelenlegi balliberális pártoknak kellene alternatívája lennie (szerencsére nem is ezek), hanem egy alapvetően nemzeti érzelmű, balliberális alakulatnak. Akik valójában teljesen ugyanolyanok mint a Fidesz, csak éppen a váltópártja."

Mondd ki nyugodtan, hogy a lázálmaidban a fidesz váltópárja maga a fidesz, kár ezen ennyit tökölni.

"Volt munkásőrök, kommunista káderek, liberális szerencselovagok és hazaárulók koncentrációi szerencsére lecsengtek."

Most még nem, tele van velük a kúrmány, de még másfél év, és tényleg lecsengenek.

quendelapo 2012.11.04. 13:53:49

"az első kormányzásuk ellentmondásos, de összességében pozitív éveit"

Az első kormányzásuk összességében nagyon negatív volt: miközben a balti országok, Szlovákia és Lengyelország jobboldali pártjai átalakították, az adórendszert, a szociális támogatásokat, erősítették a versenyképességet és megalapozták ezeknek az országoknak a növekedését. Orbánék ücsörögtek a Bokros-csomag tetején, minimáébért emeltek, bizonygatták, hogy teremts egy otthont magadnak - mert eladósodni jó - visszaállították a kádár-féle családi juttatások rendszerét és magasról fostak az ország versenyképességére és modernizációjára. Mindent megtettek azonban azért, hogy két szemben álló táborra osszák az országot.
Szar volt már az első ovi kormány is, na!

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.04. 13:54:04

@Mérges 1234: nincs igazad. Ezeknél az mszp-szdsz koala nagyságrendekkel tisztességesebb, becsületesebb volt.
Azok is hazudtak, de tizedannyit, mint a mostaniak.
Loptak, de nem raboltak.
A demokrácia játékszabályait még a 2/3 birtokában is betartották.
Most, ellenzékből sem szabotálják a parlamenti munkát, pedig semmi szavuk nincs, eltérően az előző négy év fideszétől...
Ja! És nem raboltak ki senkit (a'la manyup), nem hoztak visszamenőleges hatályú törvényeket, amit aztán sürgősen el is töröltek (immát nem visszamenőlegesen!), amint ők is érintetté váltak (konkrétan a "pofátlan" végkielégítésekre céloznék).
Szóval de: akármilyen szemetek voltak, még mindig inkább az a csürhe, mint ezek a bűnözők.

HgGina 2012.11.04. 13:55:41

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Fodor? Az, aki ebből a társaságból megpattant, és átigazolt a világ legrothadtabb bandájába? Az erkölcsi hullák, a jellemtelenek csúcspéldányai közé?
Sajnállak, ha ezt komolyan hiszed.
Egy normális társadalom az ilyet jobb esetben pár gramm ólommal díjazza, liberálisabb fele meg kötéllel. De a minimum bárhol a világon egy kiadós életfogytiglan lenne. Sok esetben azoknak is, akik ezt kiszabnák.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 13:55:43

@Jack Torrance: ennél ők kreatívabbak. ha a saját szaruk hullana a fejükre, megkérnék az ellenzéket, hogy szavazzon velük, pl adósságplafon-ügyben. ha nem tenné, máris meglenne az adósságproblémák okozója. az ellenzék. de ez csak elmélet, mert nem fognak nyerni '14-ben

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 13:55:50

@dr yetee 69: Nézd öreg, koncentrációnak nevezni ezt költői túlzás.

Most akkor másold ide az MSZP-ét is

dr. Balta$ár 2012.11.04. 13:55:54

@No_Fidesz_No_Problem: "Ha maradt volna a régi rendszer, és maradt volna a Szovjetunió, akkor Orbán, Kövér, Áde, Szájer és a többiek lennének ma Magyarországon a legnagyobb hangú, legkeményebb vonalat képviselő kommunista elvtársak. "

mint ahogy most is ez van...

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.04. 13:56:00

@MACISAJT: nácika! Te ahhoz is tapsikolnál, ha viktorod a hátadon kúrná anyádat... :D

laci0011 2012.11.04. 13:56:19

@Anti Anyag: Tépett szájú,hasított körmű kis senki vagy,pozsgai szerint.Tudtad?!

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.04. 13:57:01

@HgGina: igen, igen... náci szemmel nézve valóban ez a helyzet. Csak az értelmes embereket a magadfajták véleménye nem igazán izgatja. :D

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 13:57:02

@Pop40: Te mond ki nyugodtan, hogy nem csak lázálmodban, de józanul sem vagy képes értelmezni egy magyarul megírt mondatod.

Magadnak, mert engem különösebben nem érdekel.

laci0011 2012.11.04. 13:58:19

@MACISAJT: Üdv a legnagyobb III/III ügynökfoglalkoztatónak.Tépett szájú,hasított körmű kis senki vagy,pozsgai szerint.Tudtad?!

european (törölt) 2012.11.04. 14:00:30

@HgGina:
ez hülyeség. fodor nem tolvaj. szemben mondjuk kókával.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 14:00:36

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

Mekkora duma: "Ha jól értelek".

Nem öcsém, inkább nyugodj bele, hogy te biztosan nem tudsz értelmezni. Ehhez egyszerűen te beteg vagy. Szóval mintha kéz nélkül próbálnál úszni és amikor nem sikerül, megpróbálsz úgy tenni, mintha a másik a faszával úszna, mert azzal te is tudsz.

hackbard.celine 2012.11.04. 14:00:59

@MACISAJT: ki is volt a liberális internacionálé alelnöke? Csak nem egy Orbán Viktor nevű politikai kalandor? Még a végrehajtó bizottságban is tisztséget kapott.
Ennyit a ballibázásról.
Teljesen hiteles a kereszténydemokrata internacionálé alelnöki posztjára jelentkezése, miután a néppártiak udvariasan jelezték, hogy inkább ne jelöltesse magát alelnöknek, nagy égés lenne, távozzon inkább csendben.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 14:01:36

@laci0011: Ki a faszt érdekel Pozsgai. Engem az érdekel, hogy Field ne vehessen meg hat hülye LMP-st egy amerikai tanulmányútért.

kzoltana 2012.11.04. 14:01:45

Nagyon igaz!
És ne feledjük, ahol kiválasztott választók vannak, ott szűkül az elme.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3246_48_es_ebbol_nem_engedek
Hol Orbán Viktor, ott nagy a szükség.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 14:02:27

@Anti Anyag: "A ballibsi pártokat nem, az nem is az a dimenzió. Ezekről azt kell mondanom, hogy már elég régen külföldi érdekek hálójába gabalyodtak.." - gondolom Kína és Szaúd-Arábia hálójába jobb gabalyodni.

rezvez 2012.11.04. 14:02:58

@A fidesz a betegek kiirtására készül: " mit ugatsz nyilaska?"
Siess a blogodba, hátha beírnak. Hát nem nagyon hemzsegnek a hozzászólók. Szerinted mi az oka?

HgGina 2012.11.04. 14:03:19

@MACISAJT: szerintem egy kicsit félreértettél. Azt írtam, hogy vannak most nagyon jó ötleteik, amik segíthetnek. (Szerintem ilyen az IMF kirúgása. És minden nehézség ellenére én is azt pártolom, hogy nem kell velük megállapodni, húzzanak a... na oda! De a baromságok aránya vészesen növekszik, és ez nagy baj. Példának tudom citálni, hogy az önkormányzatok jelenlegi alkalmazotti állománya ugyanaz, mint volt 20 éve. Ez pedig a csőd. Saját bőrömön érezve a zuglóit kifejezetten csődtömegnek tartom. Kőkommunista dinoszauruszok egy ostoba, tehetetlen polgármesterrel súlyosbítva.) Igazi alternatíva nincs más, viszont szükségesnek tartok egy olyan vonalat, ami bizonyos esetekben némi kontrollt, vagy legalább más ötleteket is tud kínálni. Az se baj, ha az ötlet rosszabb, de legalább átgondolásra sarkallhatja őket.
Ugyanakkor vannak olyan kérdések, amelyekben egyértelműen az egyetlen, és ráadásul használható, a jelenleginél sokkal jobb alternatívát kínálják.

hackbard.celine 2012.11.04. 14:05:18

@MACISAJT: ez mekkora öngól. :)
Az IMF hitelből fideszék MOL részvényt vettek, pedig megtehették volna, hogy a lehívott de fel nem használt részt egyszerűen visszautalják, hogy köszi, de nem kell.
Az EU-EKB-IMF-Világbank hitel harmada ott ücsörgött a kasszában kormányváltáskor, a többi jelentős része pedig a devizatartalékot növelte.

nu pagagyí 2012.11.04. 14:06:15

@MACISAJT: A lejáró IMF hiteleket ez a kormány sokkal rosszabb kondíciójú államkötvények kibocsátásából befolyó pénzből fizeti vissza, köszönhetően a felélt nemzetközi bizalomnak. A legnagyobb baj, hogy a hiány nemhogy csökkenne, inkább nőni fog a ciklus végére, pedig feléltek mindent, amit a spájzban találtak.

Az Orbán-kormány államkötvényeit természetesen majd a következő kormánynak kell visszafizetnie az általuk szívós munkával "elért" kb. 10% éves kamattal.

HgGina 2012.11.04. 14:07:20

@european: nem? Azt ismered-e, hogy aki korpa közé keveredik azzal mit csinálnak a disznók? Fodor nem a korpa közé keveredett, hanem a fődisznók közé.
Ha csak minimális erkölcsi tartása lenne, nem adná a nevét a tolvajok, ország- és erkölcsromboló liberális szemét bandához. De politikustól erkölcsi tartást elvárni bugyutaság, ezt Te is tudod.
Bizonyítson, talán elhiszem! TALÁN!

Az index is elesett 2012.11.04. 14:09:28

A stefánia meg menjen a kurva anyjába...

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 14:11:20

@balage_81 reloaded: Azt kell mondanom, hogy egyenlőre sajnos jobb. Amilyen ma a nyugat-európai választék. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindig ilyen is marad, Mo-nak alapvetően a saját érdekeit kell néznie, tehát kár belemenni egy alapvetően EU-s szakításba, elvégre az a környezet is változik, de az EU "szellemisége" az azért ott van. Kérdés inkább az, hogy ez (az éppen aktuális uralkodó politika miatt) alapvetően balliberális és kihasználja a gyengébbeket, vagy segítő és politikailag nem szól bele, ha a tag alapvetően családcentrikus értékrendet és egyenlő elbánást akar.

hackbard.celine 2012.11.04. 14:12:03

@MACISAJT: "21 évig volt Magyarországon szép "igazságos" többkulcsos adó, oszt csőd lett a vége."
Aha, unortodoxiában ha kevesebb adófizető fizet kevesebb adót, abból lesz majd a nagy fellendülés, aminek a küszöbén toporgunk?
www.napi.hu/fototar/201210/orig/image1351171816.jpg
Zseniális. Csak kár hogy láthatóan nem működik, két héten belül jön a következő Matolcsy-csomag az amúgy tökéletesen kiszámolt és megszavazott költségvetéshez. Hány Mrd-nál is tartunk? 600-800?

HgGina 2012.11.04. 14:13:32

@nu pagagyí: azért azt ne felejtsd el, ha (viszonylag) kényelmesen élsz, de más mondja meg, hogy mit csinálj, az hosszú távon sokkal rosszabb, mint amikor saját magad döntöd el, mit és hogyan csinálsz. Még akkor is szívesebben csinálod a dolgodat, ha azzal kevesebb pénzt, rosszabb körülmények közt tudod megtenni, és mégsem cseszeget valami főnök.
Inkább kicsit kevesebbet keresek és többet dolgozom, ha végre ezt a tetves IMF-et kihajíthatjuk, és soha többé nem akarnak dirigálni.
Nem tudom, alkalmazott avagy vállalkozó vagy-e, de megkockáztatom, hogy a kisvállalkozók ezt könnyebben átérzik. A nagyokat meg nem érdekli. Csak hát az országban itt manapság mindenki nagyon kis vállalkozó. Vállalkozott arra, hogy itt boldogul.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.11.04. 14:15:08

A fideszesek sosem szerettek semmit, amit mi.

Ezek csak rácsatlakoztak a népszerű dolgokra, mert akkor beállhattak a dicsfénybe.

Ezek mindig ilyen ocsmány alakok voltak, csak szerepet játszottak.

Most végre önmagukat adhatják, mert náluk van az összes hatalom.

És még mindig vannak ilyen hülyék, akik a belső-jófej fideszest keresik ezekben az élőhalott zombikban.

nu pagagyí 2012.11.04. 14:15:49

@HgGina: Erkölcsi hulla ügyben a Fidesz igazán nem szerénykedhet. Fele zombi, fele meg végtelenül cinikus hatalommániás.

A liberálisok elleni gyűlöletedet nem igazán értem, tudtommal sem Fodor, sem Kuncze, sem Magyar Bálint, sem Demszky nem gazdagodott meg abból, hogy politikus volt. Elltétben velük Orbán, Stumpf, Rogán, Lázár ügyesen forgatta szerény politikusi fizetését.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 14:22:02

@Anti Anyag: ahogy mondják, a pénznek nincs szaga, de a tétel a mi esetünkben ott borul, hogy az alternatíva sem adott pénzt. sem a kínaiak, sem az arabok nem látnak bennünk fantáziát. félreértés persze ne essék: ezek az országok bizony az eu és amerika kőkemény szövetségesei. az arabok az olajukat adják nekik, a kínaiak az ő beruházásaikból élnek. kétszeres tévedés tehát azt hinni, hogy azok mások mint ezek. ugyanazok, csak a hazájukban nem demokrácia van, hanem ilyen-olyan diktatúra. de ők sem adtak nekünk pénzt, ezért a szabadságharc elbukott

european (törölt) 2012.11.04. 14:24:33

@HgGina:
fodor egy naiv liberális. őt sose pénzelte az alvilág (vö. demszky). sose támogatta az szdsz maffia politikáját (vö. kuncze).

MACISAJT 2012.11.04. 14:24:46

@HgGina: ("Igazi alternatíva nincs más,")

No látod. Hát ez az.
Hogy még az elégedetlenek szerint sincs a Fideszen kívül más kormányképes alternatíva.
( A többi meg amit Mérges1234-nek írtam, MACISAJT 2012.11.04. 13:53:22
az is áll.)

MACISAJT 2012.11.04. 14:30:28

@hackbard.celine: ("Aha, unortodoxiában ha kevesebb adófizető fizet kevesebb adót, abból lesz majd a nagy fellendülés, aminek a küszöbén toporgunk?")

Elmondok egy egykulcsos esetet.(A szomszédból, mert Magyarországon valójában 2013-tól lesz igazi egykulcsos, a libaszakértői szuperbruttósítás kivezetésével.)

Szóval, 2001-ben Szlovákia( a Dzurinda jobboldali kabinet) bevezette az egykulcsos adót.
És lett is fellendülés, meg befektetők, meg euróövezeti tagság.És a világválságot is átvészelték, sokkal könnyebben mint mások.
Most,2012 végén egy ballib Fico kormány szeretné azt eltörölni.

Tanulságos, nem?

(Amúgy ha én volnék Matolcsy&co.,én picit másképp csinálnám, a 16% nálam 18 vagy akár 19% lenne, szerintem úgy is jó lenne és megérné.
Cserében viszont levinném az ÁFÁ-t a 20-24% közötti tartományba.)

nu pagagyí 2012.11.04. 14:31:09

@HgGina: Értem amit mondasz egyet is értek vele. Mármint a függetlenség igényével. Éppen ezért nem tetszik ez a hatalom, amelyik felszámolja a piacot, mindent engedélyhez köt, kiiktatja a becsületes versenyt. Az IMF-fel nekem semmi bajom nem volt, soha nem kértek olyat, amit ne kellett volna amúgy is megcsinálni. Például soha nem volt szükség felesleges pénzszórásra, most sincs. Ez a kormány viszont, úgy tűnik, nem gondolja komolyan a hiánycsökkentést, ha így írtózik az IMF-től.

Amúgy, egy 20 éves cég tulajdonosaként pontosan látom és érzékelem azokat a károkat, amit a jelenlegi inkompetens gazdaságpolitika okoz. Minden ésszerű indok nélkül eltértek a teljesítményelvtől, ami hosszútávú károkat okoz majd. Olyan cégeket ölnek meg adminisztratív úton, amelyek önerőből értek el valamit és olyanokat kedvezményeznek, akik csak a költségvetési újraelosztás feketelyukjaként funkcionálnak, többre nem is lesznek képesek. A félreértések elkerülése végett a kinyiffantandó és felvirágoztatandó cégek egyaránt magyar tulajdonúak.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 14:32:14

@balage_81 reloaded: Na most azért megkérdezem komolyan:

Te tényleg azt hiszed, hogy a kínaiak, arabok olyan szinten támogatják a fideszt, mint pld. Field az LMP-t?

A Fidesz kínjában megy a kínaiakhoz, mert Európa egyszerűen nem tud felszívni több árut, egy része már nem képes beruházni, másik része olyan farkasfeltételekkel, hogy érdemesebb inkább hagyni.

Most erre te mit csinálnál? Persze kormánypártként.

Elkezdenél kiárusítani, vagy megtalálnád ázsiai gyökereidet (sajnos minden másban, főleg érdekérvényesítésben a francia erősebb) és immár a testvéreknek adod el azokat a disznókat amit a német már nyomott áron sem vásárol, mert az oroszoknak elege van a hat éves fagyasztott sertésekből és betiltja.

komplikato 2012.11.04. 14:32:49

@MACISAJT: "(3) Nem lehet országos népszavazást tartani"
Ja, hogy az új szuper alkotmány kizár minden lehetőséget arra, hogy az emberek jogaikkal éljenek? Meh.
Akkor tényleg marha jól sikerült.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 14:34:38

@hackbard.celine: A MOL megvétele kifejezetten jó ötlet volt, főleg olyan IMF hitelből, amelynek Orbánékra nézve nincsenek feltételei, hiszen Bajnaiék vették fel.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 14:34:53

@Anti Anyag: orbán államkötvényeket akart eladni nekik, az adósságfinanszírozást akarta rájuk bízni. nem járt sikerrel. én erről beszélek.

MACISAJT 2012.11.04. 14:35:57

@hackbard.celine: ("Az IMF hitelből fideszék MOL részvényt vettek, pedig megtehették volna, hogy a lehívott de fel nem használt részt egyszerűen visszautalják, hogy köszi, de nem kell.
Az EU-EKB-IMF-Világbank hitel harmada ott ücsörgött a kasszában kormányváltáskor, a többi jelentős része pedig a devizatartalékot növelte.")

:D
A maradékból Orbánék valóban MOL-t vettek(és Rábát), áldassék a nevük hogy legalább vettek valamit( és nem eladtak mint a ballibák akik meg aztán nyomtalanul felélték a befolyt pénzeket...)
Ami pedig a legendárium többi részét illeti, a valóság sokkal szomorúbb:

Már elköltöttük az EU-IMF hitel javát
MTI
2010. szeptember 7., kedd 17:21
A magyar államnak jelenleg 3,5 milliárd euró összegű devizabetétje van a Magyar Nemzeti Banknál, és nagyjából ennyit használhat fel a következő években lejáró devizaadósság törlesztésére - közölte az MTI kérdésére az MNB sajtóosztálya.

Tévhit tehát, hogy azt a közel 13 milliárd eurós összeget, amelyet a kormány az IMF-EU hitelszerződés révén eddig már felvett, azt a jövőben adósságtörlesztésre lehet fordítani.

A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején - amikor a piacon a szükséges finanszírozásnál kevesebb állampapírt tudott kibocsátani - elköltötte. Azaz ebből finanszírozta a folyó költségvetési hiányt és a lejáró adósságot - közölte a jegybank sajtóosztálya.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az adósságtörlesztés miatt a jelzett 3,5 milliárd eurónál nagyobb összegre van szüksége az államnak, akkor az Állami Adósságkezelő Központnak (ÁKK) forintban államkötvényt kell kibocsátania, és aztán ezt a forintforrást az állam az MNB-nél devizára váltja, amelynek nyomán az MNB devizatartalékai csökkennek."
-------

"A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején - amikor a piacon a szükséges finanszírozásnál kevesebb állampapírt tudott kibocsátani - elköltötte."

Ja, hát így könnyű....
Ilyen feltételekkel én is elvállalom a miniszterelnökséget..

Felveszek 13 milliárdot, egy év alatt eltaposolok nyomtalanul 9,5 milliárdot, nagylelküen "meghagyok", 3,5 milliárdot utódomnak(no meg a teljes visszafizetés terhét), bevezetek néhány népnyúzó intézkedést á lá IMF...
majd lelépek és kurva okosakat nyilatkozom "milla" jelszóval...

Pop40 2012.11.04. 14:36:02

@Anti Anyag:
"Te mond ki nyugodtan, hogy nem csak lázálmodban, de józanul sem vagy képes értelmezni egy magyarul megírt mondatod."
Fordítsd már le magyarra, amit beböfögtél, jó? Ezt valóban nem vagyok képes értelmezni.
Ja, a "mondd ki" 2d, ha már magyarul megírt mondatoknál tartunk. Érdekes, hogy az összes hozzád hasonló, magát hatalmas "nemzeti" mélymagyarnak tartó majom megbukott helyesírásból.

"Magadnak, mert engem különösebben nem érdekel."
Jóbarát, remélem nem haragszol meg, ha szólok: Hogy egy magadfajta, a Simicska-Eltolcsy lenyúlásokhoz-elbaszásokhoz lelkesen bégető idióta birkát mi érdekel, őszintén szólva ez engem hangyafasznyit nem foglalkoztat, bocs. Ha nem tetszik, hogy reagálnak rá, tartsd magadban a baromságaidat.

komplikato 2012.11.04. 14:37:26

@MACISAJT: "És lett is fellendülés, meg befektetők, meg euróövezeti tagság.És a világválságot is átvészelték, sokkal könnyebben mint mások.
Most,2012 végén egy ballib Fico kormány szeretné azt eltörölni.

Tanulságos, nem?"

De. Viszont nem maradt ki a képletből tök véletlenül, hogy pl. fele annyi járulékot kell ott fizetni? vagy normálisan és ténylegesen leírható minden működési költség? Az a fellendülés nem csak azon az egykulcsos témán múlott, máshol meg nem is volt egykulcsos még is volt fellendülés. A hasonlat kicsit a "miért nem szabad kenyeret enni" levezetésre hajaz.

MACISAJT 2012.11.04. 14:38:27

@komplikato: (" "(3) Nem lehet országos népszavazást tartani"
Ja, hogy az új szuper alkotmány kizár minden lehetőséget arra, hogy az emberek jogaikkal éljenek? Meh.
Akkor tényleg marha jól sikerült. ")

Csak halkan kérdem: te úgy tudtad(eddig) hogy a régi, rákosista 1949-es agyontoldozott alkotmányban(amit most lecseréltek), szóval hogy abban volt lehetőség népszavazással módosítani az alkotmányt?:D

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 14:38:42

@Pop40: Na szevasz. Én ide vitatkozni járok, nem ilyen csákók elferdült politikai gondolkodásának megfelelni.

nu pagagyí 2012.11.04. 14:40:12

@MACISAJT: Dzurindáék akkor vezettek be egykulcsos adót, amikor fellendülés volt, így az adóbevétel nem csökkent, hanem nőtt. Mellesleg magán egészség- és nyugdíjpénztárt is bevezettek.

Matolcsy szerencsés kézzel az egykulcsos adót, jó nagy adócsökkentést is beleépítve, egy saját maguk által generált válsággal fejelték meg. Azóta is a lyukakat tömögetik, újabbnál újabb válságot generálva.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 14:42:32

@balage_81 reloaded: Nézd, a remény hal meg utoljára.

Erre nem az a jó lépés, hogy akkor hagyom a fenébe, hanem az, hogy tovább keresgélem a lehetőségeket.

A dolog arról szól, hogy túl kell élni. Egy prosperáló EU-ban marhára nem lenne szükség ilyen lépésekre, 98-2002 között nem is tették.

Valójában a kormány nem egy virtuális valami, ugyanazt az utat kell bejárnia, mint pld. neked a vállalkozásodban. Ha a családodról van szó, téged is az érdekel, hogy túléld, alternatívákat keress, nem pedig az, hogy akkor Ok, elmegyek munkanélkülinek.

nu pagagyí 2012.11.04. 14:43:14

@Anti Anyag: Majd fizetnek MOL részvénnyel, gondolom. Biztosan jól járunk majd.

komplikato 2012.11.04. 14:43:15

@Anti Anyag: "A MOL megvétele kifejezetten jó ötlet volt, ..."
A múltkor volt itt róla egy elemzés, most meg nem keresem, hogy eddig miért volt rajta kb. 550 milliárd BUKTA és miért nem érte meg. Ha jól emlékszem a legmegdöbbentőbb az a része volt, hogy a megvétel MÓDJA okán csak a vásárlás maga 100 milliárdot vagy picivel többet rátett erre a mínuszra. Mert ez nem úgy müködik, hogy teri néni odatolja a bevásárló kocsit és leveszi a Mol részvényeket. Ezen részeivel sem dicsekedtek.

hackbard.celine 2012.11.04. 14:43:40

@MACISAJT: mindig beleestek abba hibába, hogy a fidesz által ragasztott címkéket használjátok arra, ami nem az.
A szlovák egykulcsos egy gazdasági növekedési környezetben az ÁFA, az SZJA és a társasági adó egységes kulcsát jelentett az adminisztráció egyszerűsítésének jegyében.
A magyar egykulcsos:
ÁFA 27%
SZJA 16% (félszuperbruttóval ott a második kulcs)
Társasági adó 10% és ott is van második kulcs.
Ez mégis mitől egykulcsos? Főleg miután a Matolcsy-féle hókuszpókusszal ma már több adónem van, mint a kormányváltás előtt, ráadásul két hetente ad-hoc változik az adórendszer.

biobender 2012.11.04. 14:44:21

@vakapad: GRATULALOK!!! Ilyen pontosan es vilagosan ezt meg nem lattam leirva, tokeletes diagnozis. Ide mar csak egy Thurber idezet illik: Ne menj, rohanj egy lakatlan szigetre.
A fidesz a demokracia rakos daganata - es gyogyithatatlan. Persze, mint a rak, nem latja, hogy elpusztitja a gazdaszervezetet - mennyi van meg a kovetkezo Trianonig?

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 14:45:57

@komplikato: A MOL-on még egy darabig bukta lesz, hiszen elköltött a kormány erre 300 milliárdot és egyenlőre visszajött 30 milliárd. (2011-ben).

Te amúgy hogy gondoltad? Veszel egy palacsintázót a balcsinál és az első évben visszajön az egész.

hackbard.celine 2012.11.04. 14:47:31

@MACISAJT: A fidesz válasza erre az volt, hogy 7,62% hozamszinten adósította el az országot dollárkötvényke formájában 30 évre. Dollárban mennyi bevétele is van az államnak? Költői kérdés.
Az IMF hitel átlagos kamatszintje 3,5% volt, SDR-ben denominálva, amiben a dollár részarány 41%. Futamidő 27 hónap. Tehát belátható idő.
30 éves dollárkötvény: fizessék majd vissza az unokák a tőkerészt.
Eladják a jövődet és még tapsolsz is hozzá.

komplikato 2012.11.04. 14:48:24

@MACISAJT: "Csak halkan kérdem: te úgy tudtad(eddig) hogy a régi, rákosista 1949-es agyontoldozott alkotmányban(amit most lecseréltek), szóval hogy abban volt lehetőség népszavazással módosítani az alkotmányt?:D"

Nem, de simán lehet kormány elleni bizalmatlansági népszavazást tartani, mint ami nemrég románoknál volt.
Másrészt szép csúsztatás, én alkotmány vitánál volt ám olyan, aki elővette a 49-es alkotmányt, a két későbbi módosítást és a 89/91-es verziót, szövegeknek köze sem volt egymáshoz, ezért elég nagy kamu ez a "rákosista" alkotmány duma, de biztos jobban alszanak tőle egyesek.
Ja meg volt benne egy 4/5-ös alkotmányázási rész is, nem tudod mi lett vele???

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 14:49:31

@hackbard.celine: Kényszerhelyzet, a csőd még drágább lett volna. Neked is és az unokáidnak is.

Eladni (vagyont) pedig pláne nem érdemes már jó pár éve.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 14:50:06

@Anti Anyag: és mi lenne a harmadik lehetőség? van az imf-eu tandem, van a normál hitelező (bank, befektetési alap, stb) akitől most is kapunk, csak magasabb kamatra, mint az imf-től. és van kína-arábia, akik nem kérnek belőlünk. egy pillanatra azért gondolkozz el azon, hogy miért nem, ugyanis ott bizonyára nem barroso mozgatja személyesen a szálakat. tehát marad a piaci hitel, ami drága, te fizeted meg. jó hogy felhoztad a vállalkozásom és a családom, mert azt a drágább hitelt a mi extra adónkból finanszírozzuk. egyéb ötlet?

hackbard.celine 2012.11.04. 14:53:20

@Anti Anyag: egyszer már tételesen kiszámoltam a MOL-buktát a hozzád hasonlók agyatlan narancsbolsiknak szimplán befektetői szemmel.
Jelenleg 28750 Ft-on kéne állni az árfolyamnak a pénzügyi nullszaldóhoz, ehhez 51% árfolyam emelkedés kellene.
Ennyire nyerő buli volt, a ruszkik azóta is a balfasz Fellegin röhögnek, nekik megért az 1,48 Mrd dollárért vásárolt pakkot eladni 1,88 Mrd EUR-ért.
Ennyit tudnak a gazdasági szakemberek a fideszben.

Pop40 2012.11.04. 14:54:28

@Anti Anyag:

Ha elferdült politikai gondolkodásról akarok beszélgetni valakivel, mindenképp téged kereslek majd:)

S mint fent említettem, ha nem tetszik a reakció, ne írogass olyan baromságokat, ami kiváltja azt.

Szevasz.

komplikato 2012.11.04. 14:54:33

@vakapad: Na erre nem fog válaszolni Macisajt, érdemben biztos nem, sem más elvakult Fidesz komcsi se.

MACISAJT 2012.11.04. 14:55:51

@komplikato: ("A múltkor volt itt róla egy elemzés, most meg nem keresem, hogy eddig miért volt rajta kb. 550 milliárd BUKTA és miért nem érte meg. ")

Pedig megérné hogy megkeresd az illető "elemzésnek" a szerzőjét és elküldd a vérzivataros csicsába a hülyeségeivel..:D

Csak itt, csak neked és csak most ja és röviden.
Orbánék megvették az orosz állami maffiától a Szurgut néven futó részvényeket(lásd még OMV ügylet).
Jól tették, áldassék érte a nevük, most pl. a Déli Áramlat aláírása is ennek köszönhetően jött létre, meg egy csomó minden a térségben.

Hanem a BUKTA:D
Tudod mikor van(lenne) bukta? Ha Orbánék volnának olyan hülyék, hogy eladják a részvényeket, olcsóbban mint ahogyan azt vették.
Na akkor REALIZÁLNÁK a veszteséget.(pl. vettem 22 ezerért, eladom 19 ezerért. Buktam részvényenként 3 ezret.).
De addig amíg megvették a részvényeket, és csücsülnek rajtuk, közben meg kasszírozzák az osztalékot és a befolyást a MOL által a térségben, Szlovákiától Horvátországig...addig semmiféle "buktáról" nem lehet beszélni, még csak elméletben sem.

Szólj, ha így sem érted, bár ennél értelmesebben nem tudom.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.04. 14:56:10

Teszek még egy gyenge kísérletet. A poszt témájával kapcsolatban van-e valakinek véleménye, vagy inkább öljük egymást olyan kérdésekben, mint hogy megérte-e a MOL-akvizíció vagy illetve hogy jó volt-e az adórendszer módosítása? Nem mondom, fontosak ezek, de annyira beragadtunk a kétoldali klisék visszhangzásába, hogy teljesen eltérünk a tárgytól.

Néha hátra kell lépni egyet, és más perspektívában is nézni az egész katyvaszt. Ki emlékszik már arra, hogy a múlt század elején, a Horthy-korszakban vagy épp a 90-es évek elején mi volt a napi politikai vita tárgya? Ne zavarjon ez össze minket.

Nézzétek @ByA: linkjét is:
www.kibulizottorszag.net

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 14:58:49

@balage_81 reloaded: Valójában nincsenek tuti megoldások, hiszen maga a világpiac is változik.

Az IMF alapból nem megoldás, nem csak a feltételei miatt, hanem a "jóhír" miatt sem. IMF azt jelenti, hogy pelenkáznak, ezért ez eleve kiesik.

Marad a piaci hitel, viszont ez akkor éri meg, ha a lehető leghamarabb nyereség keletkezik, azaz nem pld. segélyekre megy. Nyereség viszont akkor van, ha van piacod is. Ahogy elnézem, Orbánék ezt a szálat erőltetik. Egyrészt a belső tartalékok jobb kihasználása (pld. Rába felvásárlása és tartalommal való megtöltése, az állami pénzek és a felhasználó közé beékelődőtt külföldiektől a tevékenység elvonása, magyar áru "kampányok, lakossági államkötvények, stb), másrészt külső források bevonása.

Én nem azt írtam, hogy a vállalkozásodat drága hitelből kell finanszírozni, hanem azt, hogy ha túl akarod élni és nincs olcsó hitel, a drágát fogod felvenni, viszont "megpróbálsz" innovatívabb lenni, tehát pld. eleve nem a konyhára költöd, hanem pld. vásárolsz belőle egy új telephelyet és pld. kinyalod a vietnámi seggét az exportlehetőségért.

hackbard.celine 2012.11.04. 14:59:50

@Anti Anyag: 2010-ben kényszerhelyzet, amikor még ott csücsült a kasszában az IMF lóvé fel nem használt része?
Erre 30 évre eladósodni dollárban?
Ne nézzük már egymást ennyire hülyének!
Szerencsére amikor most kimentek amcsiba kuncsorogni, akkor udvariasan fel lettek homályosítva, hogy dollár kötvényt sem adhatnak ki semmilyen feláron, még 10% feletti hozamszinten se, amíg nem tisztázódott a makropálya és nincs megállapodás az EU-van.
Az IMF csak pénzügyi közvetítő, persze a híveknek lement a 200 milliós kampány nem létező "követelésekről".

MACISAJT 2012.11.04. 15:00:33

@komplikato: ("Nem, de simán lehet kormány elleni bizalmatlansági népszavazást tartani, mint ami nemrég románoknál volt.")

Mi van, Hófehérke?:D
Basescu román elnök (és nem kormány) elleni a ballib kormánypártok(Ponta&co.) által indított felfüggesztési eljárás miatt kiírt népszavazás(és ami meg is bukott a részvételi arány miatt) hogy jön ide?:D

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 15:01:15

@hackbard.celine: Tudom, te egy második Tatcher vagy, kár, hogy csak te te meg én tudunk róla, na meg a Szabolcs utcai kórház elmeosztálya.

Na szevasz, szvsz., elkúrtad a topkót, te nem is ide akartál beszállni.

MACISAJT 2012.11.04. 15:03:26

@hackbard.celine: (" A fidesz válasza erre az volt, hogy 7,62% hozamszinten adósította el az országot dollárkötvényke formájában 30 évre. ")

Akkor ajánlhatok némi gondolatébresztő olvasnivalót?

Hét éve nem látott mélypont a 10 éves kötvények átlaghozamánál
2012. október 18. csütörtök 11:49:59

Az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki aukcióján 3, 5 és 10 éves kötvényeket értékesített, melyek közül egyedül az 5 éveseknél nem sikerült a tervezett mennyiséget eladni. Minden futamidő esetén a jegybanki kéthetes 6,5 százalékos alapkamatállnak a hozamok.

A hároméves kötvényekből a szokásos 20 milliárd forintos mennyiségre 40,1 milliárd forintos ajánlat futott be, melynek eredményeként a kitűzött mennyiséget sikerült értékesíteni az Államadósság Kezelő Központnak (ÁKK).

Az értékesítés 5,9 százalékos átlaghozam mellett történt, mely a tegnapi másodpiaci hozamnál is közel 30 bázisponttal alacsonyabb, a két héttel ezelőtti aukcióhoz képest viszont jelentősebb visszaesést mutat, akkor ugyanis 6,72 százalékon keltek el a papírok. Ennél az 5,9 százalékos hozamnál alacsonyabbra egyébként tavaly szeptemberben volt példa legutóbb.

Az ötéves kötvényekből a tervezett 15 milliárd helyett 13 milliárdnyit adott el az ÁKK, bár 22,5 milliárd forintos összértékű ajánlat érkezett a befektetők részéről. Az átlaghozam szintén jelentős visszaesést mutatott, hiszen a két héttel ezelőtti 6,85 százalék után most 6,03 százalék mellett zajlott az értékesítés. Ez a tegnapi másodpiaci hozamnál 32 bázisponttal alacsonyabb. Ennél alacsonyabb átlaghozamra egyébként legutóbb 2010 áprilisában volt példa.

A 10 éves futamidejű állampapírok ezúttal 12 milliárd forintos felkínált mennyiségére 37,8 milliárd forintos ajánlat érkezett a vevőktől, melyből végül a tervezettnél valamivel többet, 16 millirádnyit fogadott el az ÁKK. Az átlaghozam itt is drasztikus visszaesést mutatott, hiszen míg két héttel ezelőtt még 7,39 százalék mellett keltek el a papírok, addig most csütörtökön 6,33 százalékon, ami a tegnapi másodpiaci jegyzésnél 35 bázisponttal alacsonyabb. Ez egyben hét éve nem látott mélységet is jelent, hiszen legutóbb a 2005. szeptember 29-i 10 éves kötvény aukción keltek el a papírok ennél alacsonyabb átlaghozam mellett, 6,2 százalékon.

A tegnap bejelentett második októberi Matolcsy-csomag úgy tűnik, jelentősen csökkentette hazánk országkockázatát, amit a forint többhónapos árfolyamcsúcsa is mutat.

mfor.hu
++++++

"Ez egyben hét éve nem látott mélységet is jelent, hiszen legutóbb a 2005. szeptember 29-i 10 éves kötvény aukción keltek el a papírok ennél alacsonyabb átlaghozam mellett, 6,2 százalékon."

komplikato 2012.11.04. 15:06:09

"Jól tették, áldassék érte a nevük, most pl. a Déli Áramlat aláírása is ennek köszönhetően jött létre, meg egy csomó minden a térségben."

Szép csúsztatása annak, hogy a másik vezeték projektet bebuktuk és erről össze vissza hazudozott a kormány.

"Szlovákiától Horvátországig...addig semmiféle "buktáról" nem lehet beszélni, még csak elméletben sem."

Ja, mert a horvátok nem tudják elkapni a mieinket akik szarrá lefizettek embereket ott a MOL terjeszkedése okán, mi? Tényleg nem bukta, csak égnek mint a Reistag.

hackbard.celine 2012.11.04. 15:07:06

@MACISAJT: számoljunk együtt:
SDR árfolyamváltozás 14%

MOL részvény
vételi árfolyam 22467
Infláció 6.60%
Reálérték a nullszaldóhoz (inflációval) 24691

Mivel IMF hitelből lett vásárolva, a finanszírozás összetevői:
Árfolyamveszteség 3098
Fizetett kamat 1415
Kapott osztalék 454.54
Veszteségmentes kiszálló 28750

Aktuális árfolyam 19000
Teljes veszteség 9750

Szükséges teljes árfolyamváltozás a nullszaldóhoz 51,31%

MACISAJT 2012.11.04. 15:13:15

@hackbard.celine: "számoljunk együtt:
Aktuális árfolyam 19000
Teljes veszteség 9750"

Na még egy (öncenzúra):D
Neked is jó lesz amit a másiknak írtam:

Hanem a BUKTA:D
Tudod mikor van(lenne) bukta? Ha Orbánék volnának olyan hülyék, hogy eladják a részvényeket, olcsóbban mint ahogyan azt vették.
Na akkor REALIZÁLNÁK a veszteséget.(pl. vettem 22 ezerért, eladom 19 ezerért. Buktam részvényenként 3 ezret.).
De addig amíg megvették a részvényeket, és csücsülnek rajtuk, közben meg kasszírozzák az osztalékot és a befolyást a MOL által a térségben, Szlovákiától Horvátországig...addig semmiféle "buktáról" nem lehet beszélni, még csak elméletben sem.

Szólj, ha így sem érted, bár ennél értelmesebben nem tudom.

Mariann19 2012.11.04. 15:14:57

@Anti Anyag: A MOL részvényeket 500 milliárdért szereztük meg, jelenleg a beszerzés vesztesége 160-170 milliárd Ft.

Martian (törölt) 2012.11.04. 15:15:13

Én nem tudom, mit kell ezen csodálkozni. Ide vezet a korlátlan felhatalmazású mandátum.

hackbard.celine 2012.11.04. 15:15:38

@MACISAJT: nézd csak meg a www.akk.hu chartot, október 31-én szépen visszaugrott 6,85%-ra a tízéves hozamszint.
Nem az egyszeri szélső értéket kell nézni, hanem a tartós tendenciát.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.04. 15:15:46

@komplikato: Nem, mindent szabályosan kell csinálni, ha valami mellett szerdán kiállsz a mellett jövő pénteken is ki kell, senkit nem szabad lefizetni, ha úgy alakul, stb. Na és persze be kell vallani folyamatosan mindent a részvényeseknek.

Jó hamar becsődőlnél.

hackbard.celine 2012.11.04. 15:19:22

@MACISAJT: a veszteség realizálásához nem kell eladni, a befektetés jelenérték számítás pont erről szól.
Ha valamihez nem értesz, akkor arról legalább ne hablatyolj narancsdroid marhaságokat, maradj meg az ideológiai térfélen, a számok világa valamivel egzaktabb.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 15:19:40

@Anti Anyag: tehát az erőforrásokat ismét állami szolgálatba állítjuk. rendben. tegyük fel, hogy elfogadom egy pillanatra ezt a gazdasági tézist. ki van-e számolva, te személyesen tudod-e, hogy a lakosság és a visszavett cégek profitja hány százalékban finanszírozza a folyó kiadásokat? és miért termelődik újra a hiány évről-évre?

quendelapo 2012.11.04. 15:19:55

@timargabor:
Mondtam én, hogy már az első ovi kormány is gyenge volt. Gazdaságpolitikában elfecsérelt négy év, illetve az eladósodás meglapozása. Politikában az ország táborokra osztása.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 15:21:01

@Mariann19: tegyük hozzá, ezzel az egy művelettel jobban megkárosították az országot, mint bármilyen szoci kormány valaha. plusz még kósa és szíjjártó nyilatkozat ajándékba

hackbard.celine 2012.11.04. 15:21:16

@MACISAJT: amúgy ott van az osztalék a számításban: részvényenként 454,54 volt, az infláció meg elvitt 2224 Ft-ot.

MACISAJT 2012.11.04. 15:23:30

@Mariann19: ("A MOL részvényeket 500 milliárdért szereztük meg, jelenleg a beszerzés vesztesége 160-170 milliárd Ft. ")

Ez a mantra valami tömegpusztító ragály a ballibáknál ?..:D
Annyi eszük sincs hogy a MOL részvények jelenleg A profitot termelő ÁLLAMI VAGYON RÉSZE ?:D
És hogy veszteséges lesz-e vagy nyereséges, az csak az ELADÁSKOR derül ki?

Jézusom..:D

Amúgy a ballibák 1994-1998 és 2002-2010 között éppen ennek az ellenkezőjét csinálták: eladtak mindent amit csak tudtak, igen MOL részvényeket is(a D209 még az "aranyrészvényt is), Airportot, MÁV Cargot, Antenna Hungáriát, teljes energiaipart...
Ha megtennéd, hogy kiszámolnád azon tranzakciókból való TÉNYLEGES veszteséget.
Mert az rendben van, Orbánék (vissza)vesznek állami tulajdonba vagyont.
Hanem mi lett abból a pénzből amit "ezek" felnyaltak, amikor ezeket ELADTÁK?

Mindfield 2012.11.04. 15:24:36

"a váratlan bukást"

Már elnézést, de abban semmi váratlan nem volt.

nu pagagyí 2012.11.04. 15:29:25

@timargabor: Próbálok segíteni. Hirtelen az jutott eszembe, hogy Ákos is 2084 címmel adott ki lemezt. Most.

Sajnálom a Fideszt és magunkat is. Ők lehettek volna az a politikus generáció, akik a reformkor nagyjaihoz is felérhettek volna. A szörnyű valóság viszont Wass Albert, Nyírő József és egy csírázó Horthy-kultusz lett.

MACISAJT 2012.11.04. 15:30:52

@hackbard.celine:("a veszteség realizálásához nem kell eladni,")

Bruhahah..:D
Vagyis a sok megvezetett Facebook részvény vásárló aki viszont elég okos hogy most ne dobálja el ész nélkül a részvényeit, hanem megvárja amíg szépen felmennek az árfolyamok ...(mert azok már csak olyanok,valamitől hirtelen fel-és lemennek)
szóval ők most naponta realizálják a veszteségeiket...:D

Na, ez a hétvége sem telt el hiába..:D
Vettem nemrég 3000-ért OTP részvényeket, 2000-nél a francba hát nem elmulasztottam búslakodni a "realizált veszteségemért", igaz, most 4000-nél sem táncolok körbe hogy most viszont hasznot realizáltam..:)
Ugyanis nem adok el...

hackbard.celine 2012.11.04. 15:32:16

@MACISAJT: unortodox profit részvényenként (a devizahitelből finanszírozás nélkül):
inflációs veszteség: -2224 Ft
részvény árfolyamveszteség: -3467 Ft
kapott osztalék: +454,54 Ft

Üsd össze egy kalkulátorban, ha ebből neked profit jön ki, akkor társulj be Matolcsy mellé a nemlétező gazdasági tankönyv írásába!
És ismétlem, nem igaz az az agyhalott toposz, miszerint a veszteség realizáláshoz el kellene adni az adott instrumentumot, ugyanis a jelenérték és a vagyonvesztés mértéke napra pontosan számolható!

renevol 2012.11.04. 15:36:24

Miután a magyar nagy átlagban egy hihetetlen módon agyatlan szar nép (talán a szockó örökség részeként) - tisztelet a kivételeknek -, ezért az ég világon semmi, de semmi elképzelése nincs semmiféle politikai, együttélési, rendszerszintű, etikai, közösségi dolgokról. Ide-oda szavaz, amire vagy ami ellen éppen hergelik. Teljesen mindegy neki, hogy demokráciában vagy rabszolgatartó társadalomban él-e, a lényeg, hogy a borgőzös hőbörgése biztosított legyen. 0%-ban érdeklik olyan nevetségesen érdektelen dolgok, mint pl. demokrácia, gazdaság, stb.

A gyerekektől és szellemi fogyatékosoktól nem kell elvárni, hogy felelősen gondolkozzanak, felelős döntéseket hozzanak.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 15:39:09

@renevol: +1

1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború

ezt egy nagyon nagy gondol kodó írta le 3 éve... (én)

béla a görög (törölt) 2012.11.04. 15:39:46

Teljesen lényegtelen, hogy valamikor mik voltak.
Most ezek, és ezt csinálják.
A miértet is lényegtelen keresni.
"mert mihelyt mi gondoltuk el, a mi civilizációnkká vált. . . és természetesen épp ez itt a lényeg. Az evolúció, Morpheus! Evolúció." :)
Ezt tudták összehozni.
Amikor fiatal az ember akkor vannak álmai. Kevés olyan ember van aki képes vagy épp lehetősége van megvalósitni őket. Sőt a legtöbben meg sem próbálják.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 15:41:47

@béla a görög: egyetértek... a multra fátylat... a jelenben kötelet nekik !

amugy volt ojjan álapotuk is amikor tökéltesen bűntelenek és nagyon igéretesek voltak... (embrió álapotban) de ahogy teltek multak az évek egyre jobban jöttek bele a lopás csalás rablásba... belerázódtak mint a dakoták úgy általában...

Mariann19 2012.11.04. 15:42:36

@MACISAJT: Ne essél abba a hibába, hogy a múlt történéseiből szelektálsz, és azt mazsolázod ki, ami a pártállásodnak megfelel. A kiárusítás a rendszerváltáskor azonnal megkezdődött, és a regnáló kormányoktól függetlenül folyamatos a mai napig.
Amiről ugyan nem írsz, pedig az érveidhez ütős lenne, hogy a privatizációs - különösen kezdetben -folyamatban a régi rendszer vezető szereplői jeleskedtek helyzeti előnyeik folytán.Ők voltak ugyanis a cégek menedzsmentje, akik nek módjában állt irányítani a kiárúsítást, természetesen a saját érdekeiket messzemenően teljesítve.
Azóta azonban minden párt szereplője elindult az állami vagyon kisajátítási folyamatában - már akinek szándékában volt - és pártoktól függetlenül a gazdasági életben nagy az átjárás. A privát gazdaságban már nem olyan ellenséges a nexus.
Ami Mol részvényeket illeti. A részvénypiacokon napi info a részvények árfolyama, ebből eredően a pakett értékét is be lehet lőni, mely lehet + - előjelű.

komplikato 2012.11.04. 15:46:25

Azért kedves posztoló elég sok Titánia, titáni részletet, Brian élete részletet vagy Erik a Viking részletet be lehet tenni ma már a Fidesz illusztrációjára, nem beszélve sok régi Monthy Python jelenetet.
A Tanú-ból meg sajnos kb. minden második jelent most kap értelmet ... újra. :(

Mariann19 2012.11.04. 15:48:27

@balage_81 reloaded: A Mol pakett megvásárlása a gazdasági károk tekintetében a maga 160-170 milliárdjával még nem is olyan jelentős. Az LMP a két és fél év gazdasági károkozását számszerűsítette, amit taxatíve felsorolt az anyagában, 2.800 milliárd Ft. Magam is elámultam.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 15:48:50

@Anti Anyag: az alternatív finanszírozásról még annyit, hogy természetesen itthon több száz, ha nem több ezer milliárd forintnyi adózatlan jövedelem van házakban, luxusautókban, vállalkozásokban, amiket minimálbéres tulajdonosok vezetnek. ezeknek a behajtása például egy értelmes ötlet volna, de én még egyetlen fideszestől nem hallottam rá semmilyen tervet. van helyette 10 söralátéten elférő adóbevallás, tranzakciós adó, megemelt áfa és még ki tudja mi minden, ami sehová nem vezet, csak recesszióba

dr. Balta$ár 2012.11.04. 15:49:04

@komplikato: amugy ebben semmi ujdonság nincs...

épkézláb kommentelők (pl én) 3 éve fojamatosan linkelik a tanu idézeteket

amugy az orbániának ez a legnagyobb előnye HUMOR MÓKA KACAGÁS

nyilván akik megmurgelnek miatta azoknak nem anynira... de sokaknak az...

hackbard.celine 2012.11.04. 15:49:25

@renevol: ennél kicsit cizelláltabb a helyzet.
Az egyszeri állampolgár bízik az államban IQ-tól, rassztól, társadalmi hovatartozástól függetlenül, hogy a jó és gondoskodó állam szakértőkkel megoldja azokat a helyzeteket, amiket az egyén nem tud. Ez egy társadalmi szerződés: önként lemondunk a jogérvényesítés és a rendvédelem eszközeiről, cserébe adót fizetünk.
A dolog ott borul, ha egy szobatársakból álló haveri véd- és dacszövetség meghackeli a rendszert és a szűken vett rokoni, de legjobb esetben is max. két kézfogásnyi távolságra álló környezetének hasznára írja át a játékszabályokat. 4-5 ezer valódi haszonélvezője van a rendszernek, járulékos (pillanatnyi) haszonélvezők legfeljebb a lakosság 10%-át tehetik ki.
A többi meg pislog, mert "nem ezt ígértétek, nem ezt beszéltük meg".
A demokráciát a legkönnyebb meghackelni és a legnehezebb visszaállítani.
A bolsevik diktatúra és a náci diktatúra is demokratikus legitimációval indult.
Az megint más dolog, hogy nem feltételezzük ennek elvtelen kihasználását.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 15:50:58

pl ha a náci kötél elftársat meglátom már hangosan röhögök, mindig Hofi jut eszembe ("lenyelt egy szalmatetős házat")

meg ott van dr skicc plagi bá :)))) meg áder...

meg a főbűnöző aki most a rendőrséget vezeti:))))

vicces ország...

hackbard.celine 2012.11.04. 15:55:41

@Mariann19: 6000 Mrd felett jár már a teljes kár, a jövőbeni hatása a befektetési ráta zuhanása miatt felmérhetetlen.
Csak egy példa: 12 év megtakarítása, egy teljes nemzedék nyugdíjának a negyede.
Ez három havi jövőbeni tényleges nyugdíj, amire nincs fedezet, csak egy szóbeli ígérvény. Abádszalók úrnőjétől. Hol lesz ő már akkor?
Bajnai csak a 13-ik havit vette el, amit egyébként a fidesz is megszavazott, Orbán meg ráígért még egy 14-ik havit.

Megfigyelo 2012.11.04. 16:00:18

Attók tartok, olyan emberekről van szó, akiknek valójában az ántivilágban sem azzal volt bajuk, hogy a "főnökség" basáskodik, hanem azzal, hogy nem ők a "főnökség". Most kiélik eredendő ösztöneiket.

komplikato 2012.11.04. 16:02:47

@dr. Balta$ár: "nyilván akik megmurgelnek miatta azoknak nem anynira... de sokaknak az..."

Hogy mersz ilyet leírni a NER szellemében! Meghalni csak pl. egy Bajnai miatt lehet, de itt a NER kebelén senki nem szúrta szíven magát a nyugdíj-igazgatóságon, nem robbantotta vagy gyújtotta magára a házát, nem lett öngyilkos. vagy hallottál ilyesmit a NER kompatibilis MTVA-tól?

MACISAJT, ha minden sorod elhinném is, de nagyon nem, akkor sem értem miért kéne a csúnya MSZP komcsik után a a csúnya FIDESZ komcsik országlerablásához tapsikolnom vagy asszisztálni?

Megfigyelo 2012.11.04. 16:16:39

@Anti Anyag: Pontosítsunk: itt Orbán-család- centrikusságról van szó, nem általában családcentrikusságról -- az egy másik opera.

ojcabojca 2012.11.04. 16:21:07

Újranéztem a Vezeklés című filmet. Van egy jelenet, amikor a "polgármester" látogatást tesz egy családnál. A jegyzőnk jutott eszembe, amint hozza a regisztrációs papírt. Hát elröhögtem magam.

laci0011 2012.11.04. 16:24:15

@Anti Anyag: Főzöd már a pálinkát a cigányoknak?A száraztésztából is legyen elég,ha választást akartok nyerni!Azzal hogy jobbanélünkmintkétévmúlva,nehéz lesz...Inkább pálinka legyen elég a választási csaláshoz,mint a hárombetűs elleni hirdetésre költsetek megint...

Mariann19 2012.11.04. 16:34:17

@Megfigyelo:

@hackbard.celine: Amennyiben téves a gazdaságpolitika prioritásainak a meghatározása, mérhetetlen károkat okoz egy ország életében.
Érdemes figyelni az eu támogatásokat, melyeknek leosztása november 7-én történik meg.Eddigi ismeretek szerint pl. egy évre esően ez 1.200 milliárd Ft-ot jelenthet. A kormány eu és IMF ellenes hangulatkeltése, a megromlott viszony vajon milyen mértékű kárt okoz a gazdaságnak?
Vagy: Lengyelország gazdasági előretörése és növekedése az eu-s támogatások igénybevételével indokolt, melyhez biztosította a társfinanszírozást, tehát az önerőhöz rendelte az ország javait. Nálunk - ha jól emlékszem a számra - 5.000 milliárdot nem hívtunk le, melyre 2013-ig van lehetőségünk.
A piaci finanszírozásból származó veszteségekről több szám repked a számítások szerint, százmilliárdokra tehető a nemzet jövedelmének kiesése.
Utaltál a Manyup felhasználásra, melyből 1.500 milliárd ment adócsökkentésre, ezzel együtt az adósságráta nemigen csökkent az árfolyamváltozások miatt.
Tehát a kormány felé elhangzó kritikát nem a pártpeferencia határozza meg a realista szemléletű állampolgárokban, hanem a tények.

Hungryhorse 2012.11.04. 16:36:32

Aki dudás akar lenni pokolra kell annak menni...

A politika ilyen amilyen.
mindig is ilyen volt.
erről szól a fél világirodalom.

Aki ezek után mást állít az hazudik.
Így lettek buktorék szerethető fiatal útkeresőkből hétpróbás pokoljárók.
Kötélre mondet, de milyen lesz az a politika amit nem politikusok csinálnak?
Olyan mint a milla dopemanes bulija?
Vagy a szolidaritás bohóckodása?

Most komolyan?
Hogyan lehetett volna grál lovagként szembeszállni a cenzor lendvaival, a kiszführer tömegbelövető elqróval, a pappkedvenc szekeressel és a sok komancs mocsokkal?
hogyan lehetett volna megálllítani a kuncei megélhetésibűnözést és a demszkíj általi városfosztogatást?
Sehogy.
Lementek kutyába, belerohantak a dagonyába és mocskos trükkök ezreivel iszapbírkózták le az ellenfeleiket, akik szintén nem sokat cicóztak ha bármilyen eszközzel de ártani lehetett nekik.

Nem emlékeztek erre?
Komolyan nem?

Jofiu 2012.11.04. 16:37:08

@timargabor: Lehet kellene a blog.hu-tól egy olyan szolgáltatás, amivel egy elharapózó és félresiklott beszélgetés szereplőit be lehet terelni egy altopikba, dühöngőbe.
A cikk tetszik.
Lehet én Dr. simonmondja-val értenék egyet, ők mindíg is inkább voltak populisták, mint felelős gondolkodók, cselekvők. A rivaldafény, az számít.
Idővel pedig a pozíció, és ami vele jár. Még tovább öregedve pedig a presztízs, akármit is jelentsen az az adott pillanatban, de minden áron.
Örültem volna ha mondjuk 98-ban nem lovagolják meg a megszorításoktól boldogtalan embereket felelőtlen szájtépéssel, de legalább nem kezdtek volna el sok-sok pénzzel támogatni a látványelemeiket miután számukra is meglepően nyertek a hebrencs kampányukkal - gondolom ez egyfajta visszacsatolásként is lett értelmezve, hogy mostantól így kell csinálniuk, így is lett. Akármilyen fájó is volt sok minden előtte, inkább hagytam volna befejeződni ami elkezdődött, nem pedig fiesztát tartani félkész dolgok felett. Sajnálatosan a többiek is átvették a stílust később, tovább rontva a helyzeten.
Mindíg is a duma volt a fő, a látszat, és a szereplés. Ami volt, hogy épp egybeesett a kívánatos iránnyal.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 16:39:11

@Hungryhorse: "Aki dudás akar lenni pokolra kell annak menni..."

egyetértek még nyugat európában is vannak bűnöző politikusok...

csak a mérték az érték...

amig ott a korrupció 10%
addig itt 300% os arányú (ellopják a zálami pénzt, a bankhitelt és még ki sefizetik az alvállalkozót)

ez a legajja a világnak... az orbánia...

dr. Balta$ár 2012.11.04. 16:40:10

@Hungryhorse: vagyis szerinted a fides bűnözők eltakarítása már csak egy még "Komojabb" bűnszervezettel lehetséges??? pl egy BALTÁS különítménnyel?

Hertelendi 2012.11.04. 16:40:45

@GUMIMACISAJT: "Vettem nemrég 3000-ért OTP részvényeket,"

Mit vettél te? Részvényeket? Na ne röhögtess már!
Vagy a kannásbort te részvénynek hívod?
Próbálod úgy eladni magad, mint aki aktív tagja a gazdasági életnek, csak azt nem veszed észre, hogy rajtad röhög mindenki és folyamatosan hülyéznek...okkal!
Hát így nehéz lesz...

hackbard.celine 2012.11.04. 16:46:24

@Mariann19: nem az árfolyamváltozás miatt nem csökkent! A leírt/ledarált 1400 Mrd Ft államkötényt szépen visszacsipegették, a Ft adósság ma magasabb, mint a kormányváltás előtt volt. Közben a GDP csökken.
65%-on kéne állni az adósságnak ha valóban arra használták volna a MNYP vagyont.

Megfigyelo 2012.11.04. 16:51:43

@Hungryhorse: Mondjuk a dolog ott kezdődik, hogy Lendvay Ildikó soha nem volt cenzor -- ez egyike a jobbosok kedvenc hazugságainak. Mellesleg ennyit ér a többi megjegyzés is...

vakablak 2012.11.04. 16:53:33

MACISAJT-ról egy pár szót: 1-2 éven keresztül a nol-t trolloskodta szét, tiltották is ki legalább két tucatnyiszor onnan. Látszólag elpusztíthatatlanul újraregisztrált állandóan, aztán egyszer elmaradt egy időre.

Egyszer rém idióta módon le is leplezte önmagát tök véletlenül, ennek itt lehet utánaolvasni:

nol.hu/belfold/megkezdodott_a_fideszes_mori_polgarmester_buntetopere

Őkelme éveken keresztül dolgozott a Nézőpont Intézetnek. Amúgy a Navracsics által felkarolt ifjú orbánista seggnyalók kézzel válogatott köréhez tartozik Böszörményi Nagy Gergely, Lánczi Tamás és Megadja Gábor mellett. A Magyar Narancs egyik korábbi cikke szerint egy ideig a Navracsics vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kabinetvezető-helyettese is volt. (A magyar "polgári underground" - I. Sturm und Drang, 2011-02-24, www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=23195), és ugyanezt támasztja alá a HVG egyik írása is, mely a Navracsics vezette KIM közpénzekből fizetett internetes trolljairól szól (hvg.hu/itthon/20111021_boszormenyi_robinmasters_mandiner).

Egy ideig Tállai András önkormányzati államtitkár mellett is kevert: tallaiandras.fidesz.hu/index.php?id_cikk=9393

Az elérhető adatok szerint jelenleg is közpénzből trolloskodik. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2012 augusztusi vezetői nyilvántartása szerint (www.kormany.hu/download/7/92/a0000/Vezetoi-kozzetetel-KIM-2012-augusztus-9.pdf) ő a miniszteri kabinetfőnök irányításával vezetett Miniszteri Igazgatási Főosztály vezetője: Szabó Márk, főosztályvezető, tel. 795-3040, fax 795-0032, email: Mark.Szabo@kim.gov.hu

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 16:57:24

@vakablak: mily meglepő:) köszönöm egyébként

pástétom 2012.11.04. 16:59:57

"Átugrok húsz évet, átugrom a csuhásokat, az első kormányzásuk ellentmondásos, de összességében pozitív éveit, a váratlan bukást és a nyolc megkeseredett évet."

Na itt követed el a hibát, hogy ezt a húszévet csak úgy hipp-hopp átugrod. Pedig ezalatt az idő alatt vált azzá a Fidesz, ami. Egy sunyi, számító, velejéig bolsevista mentalitású züllött alakulattá. Akik a Fidesz nevű bűnszövetkezet veszedelmességét legkésőbb 2010-ig nem ismerték föl és rászavaztak, azoknak köszönhetünk mindent, amit ettől a pocsék hatalomtól kapott az ország az elmúlt két évben.

Mariann19 2012.11.04. 17:01:24

@hackbard.celine: Erről a 65%-ról még nem hallottam. A Manyup vagyon felét használták fel az adósságcsökkentésre, a többit hozam kifizetésekre 233 milliárdot, ktsgvetésbe és TB kasszára 529 milliárdot, költségvetési támogatásokra 460 milliárdot.
A visszacsipegetés hogyan történt? Azt tudom, hogy a Manyup tőke államkötvényben volt, ezt használták fel, de a visszaszármaztatás a pénzpiacokon zajlott?

viperakapitany 2012.11.04. 17:03:17

a fő, hogy ákos megmaradt nekik és ők is ákosnak. csúcsra jár a szellemi igénytelenség.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.04. 17:04:15

@Jofiu: köszönöm, ezt aláírom.

@vakablak: hát, ha így van, ma szabadidőben tolja. :-)

@pástétom: a "hogyan" és a részletek a téma szempontjából mindegy. Nyilván folyamatos volt az átmenet, ezért nem vették észre. És ezért kell szólni, ahogy a poszt is teszi.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 17:04:18

@pástétom: ne gyalázd a szavazókat ! azokat szándékosan taszíttyák kiszolgáltatott (buta lusta hitvány életbe...)

ugyanezek foglyák elfeledni 1-2év alatt hogy bajnai nemrég lopott a bűnszervezetével és megint visszaszavazzák a bajnai ügynököt...

faltól falig... 1-2 év alatt elfeledve a bűnszervezetek országelnees hazaáruló tetteiről....

szánalmas tényleg....

el kéne kezdeni gondolkodni...

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 17:05:28

@MACISAJT: tudván, hogy ki vagy, ezért a mondatodért csúnya-csúnya tockos és saller jön hamarosan a miniszterelnök úrtól:

"Á nem...Vagyis nem teljesen.(az első része stimmel.)Számomra nem is az a lényeg hogy ki legyen a minelnök.
Hanem hogy KI NEM."

de elnézve a több hsz-ed, azért kissé aggályos, hogy egy közhivatalnok ilyen stílusban nyilvánul meg fórumokon. remélem navracsics értesül a lebukásodról és jobbnak látja nem felvállalni téged a továbbiakban

viperakapitany 2012.11.04. 17:06:47

@dr. Balta$ár: 2014-ben a felsoroltakat, továbbá nyergest és simicskát kiadhatnánk az örményeknek.

komplikato 2012.11.04. 17:07:37

@Hungryhorse: akarsz beszélni a 2002 előtti dolgokra vagy a 2010 utáni dolgokkal kapcsolatos szelektív emlékezésre?

Akarsz beszélni az MTVA III/III-as jelenlegi vezéréről?

viperakapitany 2012.11.04. 17:08:16

@balage_81 reloaded: a helyzet nyilván sokkal rosszabb annál, mint amit a rémálmodban elképzelsz: navracics is trollkodik.

pástétom 2012.11.04. 17:10:51

@timargabor: Én észrevettem. Már 1995-97 között. A Fidesz már akkor az volt, ami most. Azóta csak az erőszakosságuk növekedett, semmi más.

is 2012.11.04. 17:15:54

@MACISAJT: akkor Magyarország mehet a levesbe. és megy is. Magyarok: ennyit tudunk.

ezek a közvetlen rákövetkező lépései a gondolati sornak, kedves nihilisták. ezt szimplán országrontásnak, hazaárulásnak hívják.

hackbard.celine 2012.11.04. 17:18:03

@Mariann19: az államadósságnak arról a részéről népszerű szokás elfeledkezni, ami lehívott, de fel nem használt formában ott volt a kasszában. Ez (1242 Mrd) volt hipp-hopp felélték.
Dátum szerint egyébként így néz ki a Ft adósság:
Kormányváltás 2010. május: 10572 Mrd
MNYP leírás előtt 2011. május: 11493 Mrd (tehát a fidesz kormány alatt közel 1000 Mrd-al nőtt!)
MNYP leírás után 2011. június: 10264 Mrd
Jelenleg (utolsó adat 2012. szeptember): 11799 Mrd

Az alábbiakhoz:
"többit hozam kifizetésekre 233 milliárdot, ktsgvetésbe és TB kasszára 529 milliárdot, költségvetési támogatásokra 460 milliárdot. "
Ha nem lett volna MNYP lenyúlás, akkor ezek a tételek mind a központi adósságot növelték volna, nemde? Nem a címke számít, hanem a forrás.

2012.11.04. 17:18:51

@vakablak:

Azért ez egy nagyon nagy f...szság volt, amit most csináltál!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.11.04. 17:20:48

@timargabor: Nem volt semmilyen átmenet sehonnan sehova.

Ez a fidesz egy pártállami vezetőképzőből indult és pártállami vezetők lettek belőlük.

Hogy melyik népszerű előadó szinpadán totyogtak közben a gumicsizmájukban, az mindegy.

Ezek sosem voltak normális emberek, csak pártkáderek és bajtársak-harcostársak.

Ezek vogonnak születtek és vogonok azóta is.

Amit mutattak eddig, az volt a pávatánc a hülyítésedre.

És hiába akarsz nekik bármit mondani, mert ezeknek nincs másra eszük csak a harácsolásra.

hackbard.celine 2012.11.04. 17:24:02

@Mariann19: itt tételesen követhető, hónapról hónapra hogyan csipegették vissza a Ft adósságot:
www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy

pástétom 2012.11.04. 17:24:43

@vakablak: Akkor a Disintegrator izé, High Up! meg a többi trollnick felől sincs már kétségem, milyen emberek álhallhatnak mögöttük valójában. Köszönet, hogy beírtad, legalább nem csak a levegőben dobálódzunk itt ügynöközéssel meg trollkodással, akad rá bizonyíték is.

Mariann19 2012.11.04. 17:24:44

@hackbard.celine: Kösz, most már pedzem.
A lehívott, de még fel nem használ 1.242 milliárd az a Bajnai általi IMF utolsó részlete volt?
Utolsó mondatodnál is Tied a pont.

is 2012.11.04. 17:26:57

@timargabor: "Nyilván folyamatos volt az átmenet, ezért nem vették észre. "

Nyilván elhomályosította egyesek szemét az, hogy a jófej személy, a katartikus szónok, és a jó vezető az két külön állatfaj, és pont a legkarizmatikusabb hordószónokok vitték az országukat a legnagyobb káoszba, történelemkönyv, bármelyik fejezet. én 1989-ben csóváltam a fejem Orbán Viktoron, pedig bőven nem voltam politikailag képzett, vagy ideológiailag elkötelezett. az anyámtól, meg az óvodában tanult viselkedési és illemszabályok alapján tűnt nekem az az ember agresszív, törtetőnek. van az a könyv, hogy "Minden fontosat, ami az élethez kell, már az oviban megtanultam" (kb. ez a címe), nos, nekem is jól jött.

de ha valaki 1989-ben nem látta, és nem ütött szöget a fejébe, hogy Fodor Gábor (akiről azóta se derült ki semmi botrányos, tehát mondjuk tekinthető erkölcsi támpontnak) 1993-ban otthagyta Viktort; az 1995-ben, amikor a saját tandíjas pártprogramjuk ellenére beleálltak a Bokros elleni tüntetésbe, ott végleg fel kellett volna figyelni valamely jellemhibára Viktort illetően, nem?

én 1995 óta aztán végképp semmi változást nem látok Viktoron személyiségében, beleértve az első kormányát is. a háromhetes ülésezés, a vizsgálóbizottságok nem-felállítása ugyanaz volt kicsiben (feles többség), mint most minden kétharmados hatalommegragadás. nulla minőségbeli különbség, pusztán mennyiségi. a FIDESZ pártszabályai ugyanilyenek, amilyen most az Alkotmány, de már 199x óta. Ez alapján Viktor már 1599/1603 (99% feletti, észak-korei) szavazattal, ellenjelölt nélkül (a szabályzat szerint nem SZABAD ellenjelöltnek lenni az elnöki posztra!!), lett többször megválasztva. ez mind nem tűnt fel?

és ha nem, akkor miért te akarsz véleményformáló lenni? szerénység, mások előtérbe engedése, akik mondjuk már évekkel ezelőtt megmondták, hogy a kétharmaddal ez lesz; sőt neadj isten, azoknak az aktív támogatása, az miért nem ötlik fel a fejedben? próbáljuk meg, nevezz meg valakit, aki előre szólt 2010 előtt, hogy Viktornak ne legyen kétharmada, és légy szíves írjál róla pár dícsérő szót ezügyben. érdekes próba lesz.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 17:29:01

@MikeBoy: egyáltalán nem volt az. egy civil blogger kilétét felfedni tahóság lehet, egy állami tisztviselőét viszont nagyon is érdemes. ez a macisajt gyerek a te pénzedből is él és ha véletlenül nem ért egyet veled, bicskanyitogató stílusban oszt ki. egyébként pont ez a legnagyobb baj velük: ezek a gyerekek tényleg elhiszik, hogy jobbak mindenkinél. itt van rá a másik bizonyíték, amit vakablak rosszul linkelt

hvg.hu/itthon/20111021_boszormenyi_robinmasters_mandiner

mind böszörményinek, mind ennek a macisajt-farkoknak üzenem, hogy kikérem magamnak ezt a hangnemet egy köztisztviselőtől

TitokJolán 2012.11.04. 17:31:07

Hát ilyenek vagytok ti ballibák.
Válaszolni nem tudtok MACISAJTNAK ezért inkább személyeskedtek.
Ahelyett hogy válaszolnátok neki vagy vitatkoznátok vele, kiteszitek még a telefonszámát is , hátha megijed.

hackbard.celine 2012.11.04. 17:31:39

@Mariann19: Ha számolunk, így néz ki (elnagyolva) :
28500 Mrd volt a 2010-es GDP, 1240 Mrd volt a kasszában, 2850 Mrd-ot nyúltak le. Az utóbbi két tétel együtt a GDP ~14,5%-a. A hivatalos kormányváltás előtti utolsó (2010 első negyedév végi) államadósság adat 79,6% volt.
79,6%-14,5%=65,1%
Ennyinek kéne lennie ha valóban az államadósság csökkentése lett volna a cél. De nem az volt, ez csak egy nyilvánvaló szemfényvesztő hazugság.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 17:33:34

@TitokJolán: szia macisajt ! mi van fideszgyík? visszajöttél más néven?

TitokJolán 2012.11.04. 17:34:11

@balage_81 reloaded:

Én remekül szórakoztam ma délután, mikor végigolvastam a kommenteket.
Macisajtnak volt vagy húsz hozzászólása, melyikkel sértett meg ha szabad kérdeznem?
Mi volt sértő a számodra?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.04. 17:35:50

Mindenhol ugyanaz történik. Íródik egy post, bármilyen témában. Jön négány beosztott fideszdroid (ma Mackósajt, Anti Anyag)és elterelik a szót, hogy a saját mantrájukat nyomhassák.Mindig csak 2-3, de azok jellemzően órákon át jelen vannak. Ebből is látszik, hogy meló ez nekik, mert egészséges ember nem ér rá ennyit sem meló közben, sem a szabadideje részeként commentelgetni.
Könyörgöm, miért lenne olyan agy fáradtság a blogok gazdáinak kibaszni innen őket? És ha más nickkel visszajönnek 1-2 nap alatt akkor is nyilvánvalóvá válik, hogy ki van mögötte, akkor azt is és újra és újra. Csak egy mozdulat, nem? Teljesen élvezhetetlen így a dolog. Az ember idejön, el akarja olvasni a hozzászólásokat, de mindenhol ezeknek a szargerincűeknek a nyomulásával találkozik. Borzasztó unalmas és egyben felháborító!

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 17:36:00

@TitokJolán: válaszoltunk neki, csak nem mentünk vele semmire. olvasd vissza a fórumot, mielőtt ballibázni kezdesz. ugyanolyan debil lettél te is, mint ő, csak neked ez egy hozzászólással sikerült

TitokJolán 2012.11.04. 17:36:23

@dr. Balta$ár: Nyugodtan írjátok ki a nevemet és a telefonszámomat is, nem vagyok Macisajt egyébként de nagyon tetsztett a ma délutáni vitatátok.....

biobender 2012.11.04. 17:36:51

@Hungryhorse: orban 98-ban azzal kampanyolt, hogy a tatarjaras ota nem volt olyan rossz allapotban az orszag mint akkor. Ez volt a pillanat amikor en orokre leirtam.

. A ket fordulo kozott hatarozottan tagadtak, hogy koaliciora lepnenek a Torgyannal, aztan a nyakunkra hiztak a vadbarmokat.

Ezekert is a gyurcsanyahibas szerinted?

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 17:37:18

@TitokJolán: dehogy olvastad. kezd rögtön az első hsz-ével és menj végig szépen. de ma már eleget foglalkoztunk trollokkal, feléd ez volt az utolsó hsz

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.04. 17:38:42

@pástétom: persze. Én azt írom, hogy ők maguk nem veszik észre.

@is: szerencsére bárkinek szabad blogolnia, nekik sem tiltja semmi (mármint akik már anno megmondták, hogy ez lesz).

@TitokJolán: válaszoltak neki. Nem a válaszhiány a baj, hanem hogy teljesen elviszi a vitát a nyilván nem kellemes témától.

És bár a minősítést nem veszem magamra (a köztisztviselő úr - már ha tényleg az - is volt kedves definiálni fentebb a fogalmat), itt a blogon inkább "jobblibák" volnánk :-)

hackbard.celine 2012.11.04. 17:40:10

@Mariann19: bocsi, tévedtem, nem 1242 Mrd volt a kormányváltáskor 2010 májusban a kasszában, hanem 1318.
Sajnos amióta az akk.hu adatokat is manipulálják, az internet emlékezetében lehet csak bízni:
web.archive.org/web/20100804003354/http://www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy
"Nemzetközi hitelcsomagból devizabetétként elhelyezett és a bankszektornak továbbhitelezett állomány" soron van az adat

biobender 2012.11.04. 17:40:31

@ormány triktor: nem kell kiszorni oket, latni kell milyen szellemi szinvonalon all a fityesz.

2012.11.04. 17:40:46

@balage_81 reloaded:

Biztos, hogy ő az? Én ezt még nem látom bizonyítottnak.

De, ha így is van. Egy határt át kell lépni ahhoz, hogy bárki ilyet tegyen, mint @vakablak . És függetlenül attól, hogy igazad van, én csak erre a határra céloztam.

vakablak 2012.11.04. 17:41:02

@TitokJolán: "Ahelyett hogy válaszolnátok neki vagy vitatkoznátok vele, kiteszitek még a telefonszámát is , hátha megijed."

Egyrészt rengetegen vitatkoztak vele, amit amúgy egy ostoba trollal szemben jellemzően amúgy sem kellene. Másrészt pedig a hivatali telefonszámát (nem pedig a magánt) tettem ki, ugyanazt, amit a kormany.hu oldalán a KIM közzétett (www.kormany.hu/download/7/92/a0000/Vezetoi-kozzetetel-KIM-2012-augusztus-9.pdf), és ami ilyenként bárki számára amúgy is elérhető (lásd az iménti linket).

Ha egy közhivatalnok a köz előtt megszólal, ne álcázza magát magánembernek. Egyébként pedig állampolgári jogod felhívni a közhivatalnokokat, és a munkájuk után érdeklődni. Pl. hogy tényleg azért fizetik-e őt a mi adónkból, hogy széttrolloskodja az ellenzéki blogokat?

hackbard.celine 2012.11.04. 17:45:35

@timargabor: "itt a blogon inkább "jobblibák" volnánk"
az egybites bináris "egy a tábor" dogmába ez nem fér bele, NER ellenes ballibák vagytok és kész. :))

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.04. 17:45:54

@MikeBoy: @vakablak: én a magam részéről ehhez csak annyit tennék hozzá (túl azon, hogy az adat közzététele teljesen jogszerű), hogy nem is a vitában való részvétellel van bajom, az még úgy, ahogy elmenne, hanem a stílussal. idejön egy igen szerencsés fiatal gyerek, kb a fórumozók átlagéletkorával azonos korú srác kommentelni és valami brutálisan kegyetlen lenézéssel és megvetéssel nyilatkozik az ország egy jelentős részéről. hazug módon, csúsztatva leírja hogy "ballibák" és ekéz mindenkit kíméletlenül, akinek az adójából él. annyi esze még tán neki is van, hogy tudja, hogy a pozícióját csak a seggnyalásának köszönheti, semmi másnak. ezek után a minimum amit elvárnék, hogy tisztelettel vitatkozik és nem ballibázik. az ilyen embernek semmi keresnivalója nincs még ebben a gyenge közigazgatásban sem. a troll az troll, a közhivatalnok meg hétvégén is közhivatalnok. utálok moralizálni, inkább azt várnám, hogy szerényebb legyen, ha már...

fchris82 2012.11.04. 17:46:50

@HgGina: "azért azt ne felejtsd el, ha (viszonylag) kényelmesen élsz, de más mondja meg, hogy mit csinálj, az hosszú távon sokkal rosszabb, mint amikor saját magad döntöd el, mit és hogyan csinálsz."

:D Jézusom... Tisztázzunk néhány dolgot, először is a szerepeket. Íme az IMF, mert jól láthatóan fingod sincs róla, hogy kicsoda: hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6zi_Valutaalap
Idézem: "A nemzetközi monetáris rendszer központi intézményét a nemzetközi pénzügyi együttműködés és az árfolyamstabilitás elősegítése, a gazdasági növekedés fokozása és a magas szintű foglalkoztatás megteremtése céljából alapították, illetve nem kis részben azért, hogy átmeneti pénzügyi segítséget nyújtson fizetési mérleggel kapcsolatos problémákkal küzdő tagországainak. A tagok meghatározott kvóta (gazdasági súlyuk) szerint járulnak hozzá az alaphoz, és a szervezettől kölcsönöket vehetnek fel adósságaik törlesztéséhez." Na drága barátom, te melyik céllal nem értesz egyet? Zavar, hogy stabil gazdaságot akarnak? Mármint nem "elméletit", ami most van, hanem valódit, számokkal alátámasztottat. Melyik az a nagy nemzet ellenes cél, ami aztán ütközik személyes céljaiddal? Magas szintű foglalkoztatás? Árfolyamstabilitás? Az alacsony kamatra adott pénzügyi hitel? Mitől félsz? Hogy majd a kormányt jól megszorításokra kényszerítik? Most is megszorítanak, az nem tűnik fel? Pedig az IMF még nem csinált semmit. Szerinted a 27% ÁFA hogyan született, az mi, ha nem megszorítás? Nyugdíjvédelem, mi?

Beszélgessünk akkor a pénzről is. Azzal tisztában vagy, hogy most is veszünk fel a piacról hitelt? Csak 4 helyett 8%-ra? Kamatos kamat rémlik általánosból. Számold már ki légy szíves, hogy mennyit kell ráfizetni az egyik és mennyit a másik esetben mondjuk 10 éves futamidővel számolva? Segítek: 4% esetén: 1,48-szorosát, 8% esetén pedig: 2,16-szorosát! 100 000 Ft hitel esetén +48 000 Ft-ot, a másik esetben +116 000 Ft-ot kell visszafizetni? Érzed a különbséget? Ennyit a nagy államadósság csökkentési törekvésekről a GYAKORLATBAN!

Beszélgessünk akkor arról is, hogy megmondják, mit csinálj. Ez egy hülyeség, merthogy nem mondják meg, hogy mit csinálj. Ők azt mondják, hogy "Figyu, adunk pénzt - mivel ezt mi kérjük, csak hogy tisztázzuk a szerepeket, mert a kormány ugye úgy adja elő, mint ha ők akarnák ránktukmálni csak úgy, mint egyszerű drogdíler a kezdőcsomagot -, de cserébe te bizonyítsd be, hogy fenntartható pályára állítod a gazdaságot, mi pedig negyed évente ellenőrizzük, hogy tartod-e magad a saját vállalásaidhoz, plusz alaposan könyékig beletúrunk az állami költekezésekbe, hogy ne cigány módjára fenekére verjetek az általunk adott pénzek." Ezzel neked mi bajod? Húúú, ellenőrizni fogják a Fideszt, és nem lehet csak úgy lopni. Ez tényleg gáz lenne. Vagy te úgy érted, hogy valójában a Fidesz körül minden rendben, csak majd itt hepciáskodna az IMF, mint az egyszeri BKV ellenőr a bérletet váltóval, mert éppen rossz kedve van? Reális, nyilván így történne.

Kisvállalkozó vagy? Akkor vagy vmi szocializmusból visszamaradt, akinek gőze nincs mondjuk a SWOT analízis jelentéséről, életedben nem írtál még üzleti tervet, vagy nem vagy az. De hogy közöd nincs a pénzügyekhez és a gazdaságpolitika alapjaihoz, az kb teljesen biztos. Ami nem baj, mert a jelenlegi pénzügyminiszter sincs a helyzet magaslatán, szóval nálunk simán lehetsz ennek ellenére pénzügyminiszter is! Még hogy az USA a lehetőségek hazája... :D

Hertelendi 2012.11.04. 17:47:13

@MikeBoy: Bocsi, de a fidesz ennél sokkal mocskosabb dolgokat csinál, csinált. Most például azt írta a Magyar Nemzet, hogy a háttérben Bajnai szervezkedik Mesterházy ellen, amiből persze egy szó sem igaz.
Egyetértek @vakablak módszerével.

hackbard.celine 2012.11.04. 17:48:08

@vakablak: önszorgalomról még nem hallottál? A nyalnoki szervilizmus arra épül. Ki tud jobban a szeretett vezető kedvében járni, még akkor is ha arra felkérést sem kap?

2012.11.04. 17:49:14

@balage_81 reloaded:

Mint írtam @MACISAJT -tal kapcsolatban teljesen igazad van.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.04. 17:51:44

@ormány triktor: kitiltani elég keveseket szoktunk (tudod, az az átkos liberalizmus meg szólásszabadság...). Ha az elején elkapom a vita félrevitelét, akkor persze kimoderálom a próbálkozást meg a válaszokat is. Mea maxima culpa, a vasárnap délelőtti társasozás a gyerekekkel fontosabb a blogolásnál, és most pont ez történt.

@hackbard.celine: igen, már írtam fentebb, hogy ez elég veszélyes, mert szépen át lehet így tolni sokakat a "másik oldalra" (brrr...), olyanokat is, akiknek ez nem lenne alapértelmezett lépés.

2012.11.04. 17:53:12

@Hertelendi:

Azért remélem nekem nem kell vele egyetértenem, ugye? ;)
Mellesleg még abban is van ráció, hogy bizonyos esetekben nem tudsz "játszani" a saját elved szerint. Tehát megértelek valahol és @vakablakot is megértem.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.11.04. 17:57:17

Vicces és rémisztő belegondolni hogy a '92es Orbán Viktor felismerhetetlen a mai Orbán Viktorban, míg a '92es Lukács Laci szinte ugyanaz mint a mostani...

Hertelendi 2012.11.04. 17:57:51

@MikeBoy: Nehéz itt már elvekről beszélni...
Kezd a dolog hasonlítani a rendőr és bűnöző viszonyához. A rendőrt a törvények kötik, a bűnözőt meg nem. Nem egyenlőek az erőviszonyok.
Azt gondolom a cél szentesíti az eszközt.

Mariann19 2012.11.04. 17:59:51

@hackbard.celine: Nagyon érdekes ez a levezetés, fel is írom az adatokat, mert követni szoktam a gazdaági adatokat.Nem lettem pajkosan vidám ettől a felismeréstől. Köszönöm az analízist!

Jack Torrance 2012.11.04. 18:01:30

@TitokJolán: váltjátok egymást ilyenkor? "elvtárs, segítsd a lebukottakat..."

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.11.04. 18:05:05

@hackbard.celine:
Post off...
Hát igen, a számok makacs dolgok.
Már csak az időtávokon vitatkoztok MACISAJTTAL ..., és itt megint a hipotézisek világába ugrunk.

Számold ki kérlek, csak a vicc kedvéért (bár nem vicces egy kicsit sem...), hogy elég PROFITOT realizálunk e 6 év alatt (amikor is a külhonba "kitántorgók" is ÖZÖNLENEK majd már haza) az akkor már létező és saját KÁNAÁNUNKHOZ...

Post on...
A TANÚ az egyik kedvencem, csak mára már nem sikk idézni. Ez pedig rávilágit arra, hogy a posztban észrevételezett tartalomvesztés a fidesznél TÉNY.

Szomorúbb, hogy olyan árokásás és irányitott tematizálás jellemzi a jelenlegi közbeszédet, ami ab ovo kizár minden intelligens vitát.
Repkednek jelzők, a droidok, libsik, bolsik, hogy csak a szalonképesebbeket idézzem. Az álláspontok hiába lennének közelithetők, folyamatos ellenségképpel tartható csak össze az "EGYATÁBOR".

Netto megfélemlitéssl dominálnak, s már régen nincs meg közelitőleg sem a 2010-ben szerzett legitimáció. Sajnos nemsokára már kevés lesz megmutatni a pisztolyt, el is kell majd sütni. Akkor és ott Orbán neve is átkereszteltetik (Gyurcsányhoz nevü megszállott alteregójához hasonlóan) BÁRMI ÁRONná a HATALOMÉRT.

2012.11.04. 18:05:25

@hackbard.celine:

Azért az kérdés, hogy most mennyi van a kasszában?

hackbard.celine 2012.11.04. 18:05:32

@timargabor: nincs másik oldal. Vannak a "normálisak" és a szélsőségesek. A "normálisak" a társadalom integritását a jogegyenlőséget és a felemelkedést pártolják, sosem a háborút a szélsőségesek pedig a retrográd ortodoxiát vagy a másik végletként az anarchista nihilizmust képviselik.
Egy Gauss-görbével leírható az egész, 10-10% jut a két szélsőségnek.
A problémák ott kezdődnek, ahol demarkációs vonalakat húznak a politikusok, ahol a képzelt háborús helyzet fenntartása, a masszív ellenségkép építés kizárólag a szavazatmaximalizálás és a politikai hatalom megtartásának egyetlen eszköze és egyben célja. Ilyenkor a propaganda a társadalmi tehetetlenség mentén eltolja a Gauss-görbét.
Az egyszerű néplélek mérsékelten konzervatív: alapvetően a családja és a közelmúlt értékeiben képzeli el a jelenét és a jövőjét. A felemelkedés lehetőségét szem előtt tartva.
A populizmus ezért mérhetetlenül káros, főleg a bolsevik: a felemelkedés reményének ígéretében megszerzi az egyszeri többséget és onnantól korlátlanul a saját képére formálja a rendszert.
A nacionálbolsevik populizmus az egyik legkárosabb, erre ott van bizonyítéknak a XX.század.
A fidesz márpedig egy nacionálbolsevik populista alakulat.

fchris82 2012.11.04. 18:06:17

@MACISAJT: "És azok akik tönkrevágták/kiárusították/eladósították/szétlopták az országot"

Hmmm.... A teljesség igénye nélkül. Happy End Kft és Ezüsthajó Kft, Kaja Ibrahim, Joszip Tot, Millenáris park ajándék karóra üzlet, Nemzeti Színház megvalósítása - ahol pl van ülőhely, ahonnan nem is látni a színpadot -, 10x áron történő vasút felújítás - hopp, figyeld csak: vastagbor.blog.hu/2011/05/23/autopalyaepites_helyett_vasutfelujitas_a_tuti_biznisz "67 km, 161,8 milliárd forint, 2,41milliárd ft / km.", ezzel szemben a vörösiszap katasztrófánál az is kiderült, hogy bizony a sínek ÚJÁÉPÍTÉSE: "A MÁV beperelte a MAL Zrt.-t, és ebből az derült ki, hogy a MÁVGÉP Kft. 272 millió forint plusz áfa díjért építette újjá a 2 km vasúti pályát.
1 km így 136 millió forint + áfára jön ki" 136 millió vs 2 400 millió, van különbség -, MNYP pénzek felélése - mint ha nem csökkent volna 11%-kal az államadósság, pedig annyit tett ki...

Ééééés, a kegyelem döfés! Az önkormányzatoknál 6-10 éve Fideszes vezetés van, akkor most kik is adósították el őket? Mintha Lázárnak is lett volna vmi afférja az Erstével "saját hitelének" tekintetében. Na, akkor kik adósítottak el? Kik? :) Nyilván az a mocskos MSZP egyes egyedül, szegény Fidesz meg itt küzd a nagy adóssággal. Hiszen ott precíz és felelős emberek tömege csoportosul.

De jó, hogy a Fidesz talpig becsületes polgárok gyűjtőhelye, nem is értem, hogy nem lehet őket szeretni. Az MSZP-től TELJESEN eltérnek, bizony - irónia, gyengébbek kedvéért.

Mikrobi 2012.11.04. 18:07:36

Nekem a '90-94-es Fidesz rendkívül ellenszenves volt. Kommunistaellenes, polgárpukkasztó, frappáns jelszavakkal lehet bulizni, de nem lehet politizálni, gondoltam már 14 évesen. Ehhez jött a szélsőséges liberalizmus, egyházellenesség, a másként gondolkozás gátlástalan lábbal tiprása. Az SZDSZ ifjúsági szervezeteként emlegették és tényleg az is volt. A Fidesz a '94-es választásokon csúfosan megbukott, éppen csak bekerült a parlamentbe. Az SZDSZ, a másik nagy kommunistaellenes párt lepaktált a kommunistákkal, azóta hosszas haldoklás után meg is szűnt. A Fidesz pedig képes volt marginális liberális rétegpártból sok embert maga mögé állító, nemzeti, kereszténydemokrácia felé is kacsintgató, demokrata párttá lenni és '98-ra felnőni az ország kormányzására is. A Horn elleni tévévitában még voltak idézetek a Tanúból, de mellette már nagyon tárgyilagos érvekkel száműzte Hornt a történelem süllyesztőjébe és az elmegyógyintézetbe. A '98-02-es kormányzást szikrányit sem találom ellentmondásosnak, inkább brilliánsnak. Ha a Fideszben hibát keresek, azt inkább a következő két ciklusban találom, nem is sikerült nekik sokáig választást nyerniük.
Én a helyedben inkább az LMP-t, nagy kedvencedet temetném, még mindig többre értékelem, mint a "millásokat", meg főleg a sunyi gyurcsányista Bajnait, aki mögött máris több választó van, mint az LMP mögött.

hackbard.celine 2012.11.04. 18:09:40

@MikeBoy:
2013. március. Addig biztosan kihúzzák, ez látszik a számokból. Azért kellett hirtelen az anti-IMF szélmalomharc kampány.
Simor mandátuma lejár. Ott a tartalék, kezdődhet a szabadrablás.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.04. 18:11:00

@timargabor: Nem számonkérni akartam, félreértés ne essék. Csak ha valaki - például én ha lenne időm / tehetségem - energiát fektet blogbejeegyzések írásába, majd utána valaki szántszándékkal idejön erodálni a munkája eredményét... nos én bizony belengetném a ban-hammert. De hát, nem vagyunk egyformán liberálisak... a trollok szerencséjére.

2012.11.04. 18:12:34

@hackbard.celine:

"Ott a tartalék, kezdődhet a szabadrablás. "

Shortra fel és gazdagok leszünk.....

2012.11.04. 18:13:59

@fchris82:

"Millenáris park ajándék karóra üzlet"

:)))))

hackbard.celine 2012.11.04. 18:14:58

@MikeBoy: longra is nyugodtan, fél éves távlatban az IMF megállapodás nélkül inflációt meghaladó mértékű EUR erősödés jelenleg valószínűbb, mint a Ft szárnyalása. Utóbbinak sem fundamentális, sem technikai oka nem látszik.

2012.11.04. 18:20:08

@hackbard.celine:

Én Ft shortra gondoltam, szóval gyakorlatilag ugyan az.
Mondjuk így, érdekes lesz a 2013-as év.
Kíváncsian várom, hogy ki lesz az MNB élén....
Járai biztos lehetett volna, de ezt már ő sem bírta épp ésszel,pedig nincs róla jó véleményem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.04. 18:22:48

@Mikrobi: Nos igen. A fidesz 98-02 közötti kormányzása nem volt nagyobb lopás, mint egy átlagos mszp-s 4 év. A fidesz akkor kezdett igazán kártékony (és egyben számomra ellenszenves) lenni, amikor ellenzébe került. Egyből azzal nyitott, hogy nem ismerte el a vereséget, majd a következő 8 év igazi rémálom volt. Ennek során a nagy hazafiak meg akarták akadályozni az EU-s pénzek MO-nak történő folyósítását brüsszeli feljelentéssel, mindent megvétóztak, amit csak lehetett, megbénították az országot, miközben az általuk irányított önkormányzatok komoly adósságot halmoztak fel... van aki szerint ez ment is a pártkasszába. És hát igen, a hír tv fenntartása bizony nem olcsó.
Most a fidesz ismét hatalmon van, de bizony sokat fejlődtek a 8 év alatt. A lopás mértékegysége már nem 100 milló, hanem milliárd. Gondoljatok bele, hülye Cuslág 70 millió Ft-ért ül, aminek jó részét vissza is sikerült szerezni. Az IMF elleni kamukampányra 100 millió Ft ment el. Kiderült, hogy kamu, minimum hűtlen kezelés, de azt is tudjuk, hogy mely fidesz közeli céghez ment a pénz? Budai úr, Polt úr, hol a felelős? Nem kéne nyomozgatni kicsit? Nos ez itt a baj. Pedig anno örültem, hogy a fidesz leváltja az mszp-t sőt a megelőző 8 év önpusztító hadakozása után még a 2/3-adnak is örültem, mert végre majd halad az ország. Hát, halad...

hackbard.celine 2012.11.04. 18:23:57

@MikeBoy: a négy fideszes külsős ejtőernyős eddigi tevékenységéből kiindulva túl sok jó nem várható

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.11.04. 18:33:09

uncsi. az index kínlódik, hogy kitegyen valami érdekeset, de nem megy. a kedvencek között csak a középszer maradt,

egyébként az, hogy valaki megöregszik, változnak a nézetei, az természetes, nem ez a baj

hackbard.celine 2012.11.04. 18:33:40

@ormány triktor: a kamukampány 200 millió, nagy része óriásplakát, tehát visszamegy a pártközeli kasszába.
A nem megállapodás szaldója éves 100-150 Mrd, ez a nagyobbik gond, csak eddig 560 Mrd-al többet fizetünk a szabadságharcnak erre a tételére, mint kellene, ezt Orbán és Matolcsy is elismerte. Olyannyira, hogy a megállapodás következtében csökkenő kamatkiadásokat tervezték be a munkahelyvédelmi akcióterv legfőbb forrásaként.
Ennyit a hozzáértésről. A rég megpusztult, történelem bugyraiból előrángatott politikus nevekkel fémjelzett tervek mostanra gyakrabban váltják egymást, mint a kórházakban az ágyneműt, Széll Kálmán, Wekerle, jóégtudja kit szednek még elő.
A hangzatos tervekből ennyi jött össze: Széll Kálmán terv 2012 növekedés: 3-4% a konzervatív, 6% a dinamikus pálya szerint. A valóság -1,5%.
Beruházási ráta 21,5%, realitás 16,2% (meg nem erősített 13,5%) és csökkenő, az amortizációt nem fedezi lassan.
Jó kezekben az ország, csak a fidesz. Ezek az elkúrások 4-5 évre küldik padlóra az országot.

quendelapo 2012.11.04. 18:34:50

@Mikrobi:
Mi is volt jó "98 és 2002 között?

Komolyan érdekelne!

ElPadre 2012.11.04. 18:36:41

@timargabor: egyrészt a fején találtad a szöget ezzel a posttal. csakhogy ez az, amit mindenki tud, ami mindenki számára nyilvánvaló, csak talán maguknak a fideszeseknek nem.

de inkább próbáld meg másképpen értelmezni a dolgot. a fidesz alapjáraton baloldali liberális párt volt, hiszen fiatal, idealista politikus-tanoncokból állt.

90-ben buktak. 94-ben buktak. és ennyi elég is volt ahhoz, hogy rövidesen megszülessen a konzervatív, középjobb fidesz-mpp, ami aztán már nyert is 98-ban. ebből csak a vak nem látja, hogy nem az elvhűség volt a lényeg, hanem a hatalom megszerzése. akinek az elvhűség volt a lényege, az ki is szállt ekkortájt a fideszből.

amikor '02-ben buktak, képtelenek voltak ezt feldolgozni, és a lehető legintenzívebb politikai aknamunkába kezdtek. amikor az ország eladósítása folyt -- igen, az mszp-szdsz kormányok által! -- meg sem mukkantak, vagy ha igen, akkor a jobb-rosszabb baloldali reformkísérleteket ekézték ezerrel.

2010-ben eszméletlen lehetőséget kaptak. és igen, eszméletlen terhet is; azonban ahelyett, hogy a lényegre koncentráltak volna, és először gazdaságilag tették volna rendbe magyarországot -- mint az lett volna a legégetőbben szükséges --, nekiálltak újraalkotmányozni, meg bedönteni a forintot párszor, meg megmenteni a deviza-adósokat. igen, sacckábé 20 évre tönkretették a növekedési pályát. de miért?

belső infóból tudom: a no.1-es prioritás nem magyarország gazdasági megmentése volt; hanem az, hogy az anno az ügyes privatizálásokkal, vagyonátmentésekkel brutálisan meggazdagodott baloldali kötődésű milliárdosokkal szemben összehozzák a saját, jobboldali kötődésű milliárdosaikat (simicska, nyerges, stb), mert ők csak így látják garantáltnak -- valahol jogosan --, hogy a régi garnitúrát tényleg eltávolíthassák a hatalom közeléből. mert ez az ő igazi programjuk, egészen 89 óta: lebontani a régi hatalmat, és a hozzájuk kötődő gárdát. de csak azért, hogy ők üljenek a helyeikbe. gazdasági vészhelyzetben, mutyivilágban, a zavarosban halászva ez még egyszerűbb, hát persze, hogy nem érdekük, hogy ezt feloldják, megszüntessék.

lehet, hogy 89-ben a fidesz át volt itatva valami új szellemű, liberális, demokratikus tudatossággal, ami miatt még akár vonzó is lehetett, és el is hihették magukról, hogy ők a komcsi áfium ellen az orvosság; de be kell látni, ők is csak pont ugyanolyan megélhetési politikusok, mint akik ellen küzdöttek volt.

2012.11.04. 18:38:26

@Brendel Mátyás:

Írhatnál valamit (politika természetesen), hátha tudod emelni a színvonalat.... ;)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.04. 18:40:06

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Ki a faszom az a Lukács Laci?
Hacsak nem ismered a volt tornatanáromat....:))

vakapad 2012.11.04. 18:40:12

@ormány triktor:

Úgy 2000. környékén egy TV adásban láttam Orbán interjúját. Az a kérdés is elhangzott, hogy állami(!) tendereken miért mindig a Vegyépszer nyer, és a Vegyépszer miért mindig Orbán Győzőtől rendeli a segédanyagokat, aki történetesen a regnáló miniszterelnök(!) apja. Orbán azt mondta, ő ebben ugyan nem lát kivetnivalót(!), de ha gondolják, majd szól apjának, ne nyerjen már annyit. Akkor úgy gondoltam, ez az ember soha többé nem lesz, nem hogy miniszterelnök, de még minisztériumi beosztott se Magyarországon. De hát én sem vagyok tévedhetetlen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.04. 18:41:54

@ormány triktor:
@timargabor:
Nem szabad moderálni.Én is utálom,ha csak a véleményem miatt kimoderálnak!
Meg aztán legalább lehet osztani ezeket az ütődötteket.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.04. 18:44:23

Egyébként jó az írás és látom volt ma néhány fideszbirka szolgálatban.

quendelapo 2012.11.04. 18:47:13

@is:

Teljesen egyetértek ovi jellemzését illetően.

Szerintem a Nagy Imre temetésen mondott beszéd is gáz volt: aszondta akkor ott a kommunista Nagy Imre sírjánál, hogy vannak a jó kommunisták és a rossz kommunisték és azt majd ő mondja meg, hogy ki melyik csoportba tartozik.

és ennek tapsolt a fél ország......

vakapad 2012.11.04. 18:47:19

@ElPadre:

Igaz. Annyi brutálisan meggazdagodott baloldali kötődésű milliárdos van (Csányi, Széles, Hernádi, Demján), hogy ezeket az adófizetők pénzéből felhozott új milliárdosokkal tényleg ki kell szorítani. Amint írod, jogosan, ugyebár.

vakapad 2012.11.04. 18:53:26

@ormány triktor:

Ja, futottak még: Sárazsadány, Gripen, Dunaferr.

Pelso.. 2012.11.04. 18:55:44

@Mikrobi: brilliánsnak? Hogyne, a pártelit érdekeit nézve, de nem az országét.

2012.11.04. 18:57:03

@timargabor:

Nekem tetszik kicsit! :)
Habár...nem számolt az idődilatációval!

komplikato 2012.11.04. 19:00:01

@fchris82: "Csak 4 helyett 8%-ra?"
9.5%-os állampapír smafu? :D

HgGina 2012.11.04. 19:09:48

@fchris82: el kell keserítselek. Az üzleti terb, marketing terv és a SWOT sem ismeretlen számomra. Ha nem tudnám, ezek mik, és hogyan kel használható módon megcsinálni, használni őket, aligha csücsülnék egy 20 éves cég legkényelmetlenebb székében. Az viszont nem mindegy, hogy 15 db bolha akar neked diktálni vagy 1 db elefánt. A bolhák bármelyikét 5 perc alatt kiebrudalhatod, és azt a többi bolha is felfogja, ugyanakkor az elefánt egyet lép és véged van. Kis hitelezők többnyire elfogadják a feltételeidet, ha nincs lehetőségük komolyan diktálni, az elefánt meg rottyant egyet, és belefulladsz a végtermékbe.
Az elmélet fontos dolog az üzleti életbe, de alkalmazására csak az üzlet megkötése után kerülhet sor. (Ezt a nem olyan nagyon hülye Kosztolányi, a tőzsdeguru volt kedves emlegetni úgy 15-20 éve.)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.04. 19:11:00

A mostani fidesz csak a harácsolás lehetőségét látja.

yanchi 2012.11.04. 19:12:36

"az első kormányzásuk ellentmondásos, de összességében pozitív éveit" - na, itt bukik ki az, hogy sokan nem vették észre, hogy most sem történik más, mint az első kormányzás idején, csak több hozzá a hatalom. Ami abban pozitív volt, hogy nem tudtak mindent megcsinálni, amire egyébként a szándék meg lett volna. Azért a háromhetenkénti ülésezéstől a jegyzőkönyvezés elmaradásáig, Kaya Ibrahimtól Josip Totig ott volt mindaz, amit ma is látunk. És ezen nem javít az sem, hogy a szocik sem épp az ideális kormányzó csapat (sőt...). A fidesz most pont azt csinálja, amire számítani lehetett tőlük az első kormányzati ciklusuk alapján.

Don Quixote de la Ferko 2012.11.04. 19:14:47

"Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással."

Aztán egy sötét éjszakán összetalálkoztak az állam pénztárcájával, rájöttek, milyen egyszerűen ki lehet rámolni ha az ember politikus, oszt hirtelen semmi bajuk nem volt a kommunizmussal, főleg a elkommunizálás címszó alatt található részével.

deruyter 2012.11.04. 19:17:07

Jól elkanyarodott a társalgás az eredeti cikktől.
Én szeretnék visszatérni, mert szerintem az elmúlt 2x év egyik legfontosabb tapasztalatára mutat rá. Nevezetesen, hogy a politikusok döntő többsége gerinctelen szaralak. Ez igaz a volt Mszmp-sekre, szdsz-esekre is stb. de akik a legszomorúbb személyiség-visszafejlődést mutatták, azok bizony a fideszesek. Ami különbséget látok, hogy pl. a mszp-ben feltűntek új arcok is, az szdsz-t kiszavazták az emberek a parlamentből, amikor úgy döntött, hogy végképp feladja a liberális értékeit és a pénzre koncentrál, a fideszben gyakorlatilag ugyanaz a 10-20 ember jelenti a vezetést 2x éve. Teljes ellentétben eredeti önmagukkal. Nem arról beszélek, hogy most melyik a jó vagy rossz, csak arról, hogy a fidesz az a csapat amelyik a szememben a leginkább hiteltelen és kizárólag a hatalmon maradás érdekli őket. Azt még megértem, ha valaki egyetért azzal, amiket OV. mond, de, hogy el is hiszi neki, hogy azt meggyőződésből mondja, az meglehetős butaságra vall. (Megjegyzem, hasonló okok miatt tartom teljesen hiteltelennek pl. Gyurcsányt és részben Bajnait is, bár ez utóbbi nem a múlt rendszerben, csak a Gyurcsány kormányában asszisztált.)

renevol 2012.11.04. 19:18:44

@timargabor: "ez elég veszélyes, mert szépen át lehet így tolni sokakat a "másik oldalra" (brrr...), olyanokat is, akiknek ez nem lenne alapértelmezett lépés."

Szerintem

1. lehet, hogy ez is a cél; bennem van egy olyan halvány sejtés, hogy azért nem lehetnek ENNYIRE hülyék a továbbra is fidesz-szavazók.

2. akit az ilyen hülye hozzászólás-dömping (de nevezhetjük agitpropnak is) sodor valamelyik politikai csoporthoz, hát az nem egy túl stabil világképpel rendelkező ember; szerintem PONT EZ az, ami nagyon jellemző a hazai lakosság egy jó nagy részére sajnos, és sajnos igazat kell adjak neked abban, hogy ez a jelenség bizony tényleg létezik - mit létezik, nagyon is jellemző, domináns. Nem a világképek, hanem a beszólások ütköztetése alakítja a magyar hatalmi teret.

Don Quixote de la Ferko 2012.11.04. 19:19:19

@vakapad:
Akkoriban egy riportban azt is merte mondani, hogy aki a médiában foglalkozni mer a vagyonnövekedésével, azt feljelenti.
A sok birka meg itta a szavait, és elhitte, hogy a 98-ban bevallott rügyvedt Golf, cirka 2 millányi k.p. és egy fél lakás 2002-re teljesen reálisan növekszik meg 100 milla környékére.
Nem baj, az Isten veri most éppen eléggé, van éppen elég gondja a trónörökössel.

deruyter 2012.11.04. 19:20:10

@yanchi: Hát igen. De úgy tűnik az emberek memóriája nem tart 2-3 évnél tovább. Azt a cinikus pofánkba hazudozást, ami 98-02 között ment 2010-re elfelejtették az emberek. Most újratanulják.

renevol 2012.11.04. 19:33:52

@deruyter: "az szdsz-t kiszavazták az emberek a parlamentből, amikor úgy döntött, hogy végképp feladja a liberális értékeit és a pénzre koncentrál"

Szerintem nem ezért szavazták ki őket, hanem azért, mert a liberalizmus, amely szót a szadesz a homlokára tetováltatta, szitokszóvá vált Magyarországon.

Egyrészt azért, mert a szadesz baromira nem a liberalizmust, hanem a szemellenzős kisebbségvédelmet képviselte a valóságban, és ezt tette egyenlővé szavakban a liberalizmussal, ezáltal lejáratva azt. Miután Magyarország a legsztereotipikusabb utat járta be a rendszerváltás után, ahol kezdettől fogva és egyre inkább totálisan leszarják a társadalmi problémákat, ezért kiéleződött a cigányellenesség, ami mellett egy szemellenzős kisebbségvédelemnek nincs helye. Köszi, szadesz!

Másrészt - és szerintem ez a legfontosabb, 90%-ban meghatározó dolog - a politikai élet szereplői rájöttek arra (vagy mindig is tudták), hogy egy valóban liberális rendszer nekik nagyon nem érdekük, hiszen egy gazdasági liberalizmussal jellemezhető országban sokkal nehezebb közpénzt lopni, mint az összes politikai szereplő által képviselt állami pénzes dagonyában. Ezért egy nagy "nemzeti" össztűz kezdett a liberalizmusra zúdulni, hogy nehogymá' ne lophassa szét magát mindenki. És mivel a magyar embernek önálló véleménye nincs a dolgokról, ezért a Politikus Úr szavain csüng - így hát a magyar választó szépen beszopta a kamu dumát, és antiliberális lett.

deruyter 2012.11.04. 19:40:03

@renevol: Tulejdonképpen én is valami ilyesmit akartam mondani. Azért szavazták ki őket, mert maga párt is egyre inkább belefolyt a szennyes ügyekbe. Valamint egyre kevésbé védték a valódi liberalizmust. És ennek hatására a választók sem nagyon láttak bennük fantáziát.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.11.04. 19:49:16

Furcsák ezek a posztok.

1. vagy idióta tagadás, sajnálkozás, bezzeg milyen aranyosak voltak 20-30 éve.
2. esetleg valami megoldás-javaslat, de kb. annyi, hogy csökkentsük az állam méretét, és felezzük a nyugdíjakat.

De sajnálkozzatok csak még vagy 20 évig, bizonyára a többi párt ugyanolyan maradt, pl. az SZDSZ rögtön ugyanolyan maradt, amikor 94-ben összeállt az MSZP-vel.

kennyking 2012.11.04. 20:03:19

" Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással. "
Ez egyszerüen nem igaz.Talán az, hogy fiatalok voltak.( Az ügynökök a paradicsomba mennek, az smafu?)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.11.04. 20:04:55

@MACISAJT:

rosszabbul élünk, mint 2 éve
orbánahibás
neazemberekfizessékmeg
elég volt
itt az idő
befejezzükarendszerváltást

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.04. 20:10:06

Egy dolog a párt, érdemes lenne a szavazóik változását is megfigyelni.

Don Quixote de la Ferko 2012.11.04. 20:14:52

@online távmunkás:
Azt nehéz lesz.
Becsülendő az, aki még be meri vallani, hogy rájuk szavazott.
A kilóra megvett jól kereső felső néhány ezret ne számoljuk, nem azok hozták a kétharmadot.

CyberChild 2012.11.04. 20:41:58

@hackbard.celine: Ez annyiban pontosítható, hogy az államadósság nagyban függ az EUR/Ft árfolyamtól, mivel adósságunk jó részét nem Ft-ban jegyzik. Nem véletlen, hogy hoztak egy szabályt amely szerint az árfolyamváltozást nem kell figyelembe venni az adósság számításakor. Szánalmas...Ami a lényeg: a Manyup és Bajnaiék által meghagyott hitelrész már a ködbevészett, viszont az államadósság meg nem csökkent.

Pelso.. 2012.11.04. 20:42:56

@OrangeOrder: Ó nem, akkor sem voltak aranyosak. Csak más volt az aktuális álarc.

renevol 2012.11.04. 20:45:04

@Don Quixote de la Ferko: Akkor igen sok ember becsülendő. :) Pl. a jelenlegi szavazótáboruk se csak a párttagokból áll.

Orbán Diktor (törölt) 2012.11.04. 20:50:35

@ormány triktor: "Íródik egy post, bármilyen témában. Jön négány beosztott fideszdroid (ma Mackósajt, Anti Anyag)és elterelik a szót, hogy a saját mantrájukat nyomhassák.Mindig csak 2-3, de azok jellemzően órákon át jelen vannak. Ebből is látszik, hogy meló ez nekik, mert egészséges ember nem ér rá ennyit sem meló közben, sem a szabadideje részeként commentelgetni."

Ezzel teljes mértékben egyetértek. Véleményem szerint ez még a "polgári" körös időkben lett divat, amikor a tagoknak ilyen aknamunkát jelöltek ki a társadalmi béke felforgatásának céljából. Ma már ezek szerint fizetik is érte őket (nem mintha ezt nem gondoltam volna).
Viszonylag könnyű kiszúrni őket, ők azok, akik még véletlenül sem kritizálják a Pártot, nem hogy a Bölcs Vezetőt. Ami elszomorít: az átlag Orbán-fan sem teszi, vitaképtelen és (saját maga szempontjából)tévedhetetlen...

@Mikrobi: "A Fidesz pedig képes volt marginális liberális rétegpártból sok embert maga mögé állító, nemzeti, kereszténydemokrácia felé is kacsintgató, demokrata párttá lenni..."

Csak azt ne mondd, hogy demokrata. Egyrészt röhejes, másrészt az összes jelzőjükhöz még hozzátenném a nemzeti bolsevik irányvonalat is. Bármi belefér a demokrácián kívül, hiszen egy kizárólagos hatalomra törő populista pártról beszélünk, és annak vezéréről.

Misi56 2012.11.04. 20:58:27

@dr. Balta$ár: Bajnai lopott? Bizonyíték? Ítélet? Ezek nélkül csak szánalmas rágalmazás. Már a bíróság is megmondta.

CyberChild 2012.11.04. 21:00:40

@fchris82: "Ami nem baj, mert a jelenlegi pénzügyminiszter sincs a helyzet magaslatán, szóval nálunk..."
Bocs, hogy beszólok - egyetértve azzal, amit írtál - de a NER nem ismer pénzügyminiszteri posztot, és fülkeforradalmi gőzben született csúcsminisztériumunk motorként repíti gyorsnaszádunk..-)) (csak titkolják, hogy az iránytű a vízbe esett)

Kurtánfurcsán 2012.11.04. 21:01:43

A Fidesz kétharmada elsősorban a vörös taknyok mérhetetlen éhségének, gátlástalanságának és ostobaságának és aljasságának a hozadéka.
Az az igazán szomorú, hogy most is ebből a két pártból lehet választani...
persze ott a jobbik, de arra normális ember nem szavaz.

Kurtánfurcsán 2012.11.04. 21:02:58

@Misi56: milyen igazad van, a hajdú-bét vagyona egyszerűen köddé lett, nem lopott ott senki.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.04. 21:14:03

@Kurtánfurcsán: Misi56 arra utalt, hogy sem te sem ő, sem én nem mondhatom ezt ki, ha a rendőrség nem talált elég bizonyítékot, amit az ügyészség felhasználhatott a vádemelésre, ami alapján a bíróság jogerős ítéletet hozott. A helyzet az, hogy ez nem történt meg, így Bajnai nem lopott, és kész. Amelyik jobbos sajtótermék ilyeneket írt, az meg jól helyreigazított. Igaz, ilyen alapon a fidesz sem lopott, bár ők ezt a fogalmat a NER-rel kissé átértelmezték.

Misi56 2012.11.04. 21:18:31

@Kurtánfurcsán: Ismétlem, és sírva kérem: BIZONYÍTÉK!! Tudod anélkül szánalmas....stb. Atól, higy sokszor mondjuk, még nem lessz igaz!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.04. 21:24:19

@Droli: Nagyon gondolkoztam,hogy ilyen soká válaszoljak.
A fene se gondolta volna hogy viktorod és bandája ennyire aljas és gusztustalan lesz.
Hogy mindent tönkretesznek.
Nem akarjuk vissza a 3-4 évvel ezelőtti időket.
De ez a banda takarodjon!!!

CyberChild 2012.11.04. 21:26:56

@Mikrobi:" kereszténydemokrácia felé is kacsintgató, demokrata párttá lenni "
A FIDESZ nem demokrata párt. A Torgyán féle Kisgazda Párthoz nagyon hasonló berendezkedésű párt, amelyben a pártelnök mindent ural, és szinte lehetetlen elmozdítani. Inkább a bolsevik jellegű a berendezkedés, demokráciáról szó sincs...
Az első Fidesz kormányzást nem értem, miért látod brilliánsnak ? Egy jó makrogazdasági helyzetű országot vettek át, amelynek Matolcsy 7 %-os növekedést ígért (messze nem teljesült egy évben sem). 2000-től a világgazdaság lassulása negatívan hatott, amire a belső fogyasztás felpörgetésével akartak válaszolni. Persze nem jött be, ahogy most sem. (Matolcsy agyréme) Szóval akkor megbillent a magyar gazdaság, ami aztán a vereség után a kíméletlen politikai belháború kirobbantásával és a másik oldal hathatós részvételével egyenesen vezetett a mai mélyrepüléshez.

Don Quixote de la Ferko 2012.11.04. 21:27:13

@Misi56:

Igaz nem lesz, de az egyagysejtes szavazótábort egyik oldalon sem az igazságokkal nyerik meg.

Misi56 2012.11.04. 21:28:53

@ormány triktor: Tévedés! A Fideszesek ( némelyike) igen is lopott meg ehez hasonló dolgokat művelt( Kaya Ibrahim, Joszip Toth,Mahír, Ezüsthajó stb...)de egy Polt Péter nevű Főügyész jól elévültette az ügyeket. Az a rossz hírem, hogy most megint Ő a Főügyész. Azthiszem,hogy nem véletlen, és talán az sem ,hogy Pintér Sándor ismét a belügyminiszter.Ja és mi az,hogy NER? Az a 700 ezer ember aki visszaküdte a válaszokat?Ami egyébként is olyan kérdésekből állt,hogy: Ön szerint az ég kék, és szeretné,hogy az is maradjon? NEVETSÉGES!!!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.04. 21:29:33

Szerintem a fidesz húsz év alatt nem változott semmit, csak unortodox lett.

CyberChild 2012.11.04. 21:30:58

@ormány triktor: Basszus, amit leírtál a Fidesz emútnyócévéről, még örültél a kétharmadnak ? Nem vagy egy kicsit mazochista ?

Misi56 2012.11.04. 21:33:07

@Don Quixote de la Ferko: Csak más hazudni a programokról, igéretekről és más egy-egy embert kikezdeni. Ez mind a két félre vonatkozik, bár ebben a fidesz sokkal-sokkal erősebb.

NA YA! 2012.11.04. 21:35:14

@timargabor: imádom ezt a naiv rácsodálkozást: mivé váltak ezek a dicső ifjak?! Hát, szerintem hosszú időre választottátok meg őket, ugyanis ezután jönnek majd az elcsalt választások! És akkor megint csodálkozhatsz: hát ezt nem gondoltam volna! Kezd el szoktatni magad a gondolathoz: lesz itt még kutyauszítás macskakövön!

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.04. 21:38:39

@NA YA!: választotta őket a keserűség.

Nem én csodálkozom; azt szeretném, ha ők csodálkoznának.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.04. 21:40:11

@Misi56: Nem, a NER igazából maga Polt, Handó és még sorolhatnám.Független hatalmi ágak függésben.

dr kíváncsivagyok 2012.11.04. 21:41:09

@hackbard.celine:
""itt a blogon inkább "jobblibák" volnánk""

Ne nyúljátok le...a "Jobblibát" Én találtam ki....:-)

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.04. 21:43:12

@dr kíváncsivagyok: úgy legyen! Akkor kérünk engedélyt belépni a klubba! :-)

dr kíváncsivagyok 2012.11.04. 21:45:21

@Misi56:
Hogy mi a NER ?

A 700 ezer "konzoltáns" visszaküldő ...
Az 1 millió 300 ezer hívő
Ezek persze fedik egymást !
Nos ennek talán másfélmillió hívő embernek valamiért jó Orvbán alattvalónak lenni...kinek mazochizmusból , kinek anyagiak miatt,...kinek csak mert a "ballibek" szopóágon vannak !

NA YA! 2012.11.04. 21:47:56

@timargabor: akkor egyezzünk ki döntetlenben!:)

dr kíváncsivagyok 2012.11.04. 21:48:25

@dr kíváncsivagyok:
"Nos ennek talán másfélmillió hívő embernek valamiért jó Orvbán alattvalónak lenni...kinek mazochizmusból , kinek anyagiak miatt,...kinek csak mert a "ballibek" szopóágon vannak !"

Ezek a " Nertársak az Orban...( Úrban ) "

CyberChild 2012.11.04. 21:58:16

@Brendel Mátyás: "egyébként az, hogy valaki megöregszik, változnak a nézetei, az természetes, nem ez a baj"
Főleg, ha jó irányban..-))Szerintem meg az ember nem cserél világnézetet, még akkor sem, ha öregszik. Ha mégis, akkor mi a garancia arra, hogy legközelebb nem cserél köpönyeget. Szóval a világnézetet változtatók nem valók vezetőknek ugyanis vagy rosszul ítélik meg a világ dolgait, vagy arra fordulnak, amerről a szél fúj.

Módfelett Kényelmetlen 2012.11.04. 21:59:37

@Mikrobi: "kereszténydemokrácia felé is kacsintgató"

Szerintem maradjunk annyiban, hogy a civilizált államok szekulárisok.

CyberChild 2012.11.04. 22:00:38

@ormány triktor: Örülök, hogy kitisztult a kép..-)))

CyberChild 2012.11.04. 22:08:51

@dr kíváncsivagyok:" A 700 ezer "konzoltáns" visszaküldő ...
Az 1 millió 300 ezer hívő
Ezek persze fedik egymást !"
Nem 100%-ban fedik egymást. Sosem fogod megtudni, hogy mit küldtek vissza, hány olyan cetli volt, amelyen nem értettek velük egyet. De jó kommunista módra, azt is a saját javukra írták.

Misi56 2012.11.04. 22:10:31

@dr kíváncsivagyok: Azért a hívők sem hisznek annyira ezek szerint, hogy legalább ők visszaküldték volna a konzultációs íveket. Rés a pajzson??

Misi56 2012.11.04. 22:13:04

@CyberChild: Én is ezt mondom. Ha eszük lernne hazudhattak volna többet is. Rés a pajzson??

Mikrobi 2012.11.04. 22:14:44

@quendelapo: @Pelso..: @CyberChild: Az államadósság és az államháztartási hiány csökkent, a forint erősödött, beruházások indultak, a közhangulat javult. Ti valószínűleg akkor is csak a Népszavát és Kende A Viktor c. könyvét olvastátok, meg a Heti Hetest néztétek és a Mikroszkóp Színpadra jártatok.
@Módfelett Kényelmetlen: Magyarország a Fidesz alatt is szekuláris volt. Ha viszont azt állítod, hogy ebbe nem fér bele a kereszténydemokrácia, akkor egy ócska despota vagy, aki nem tiszteli a másságot.

Jaffar 2012.11.04. 22:15:18

Azt azért elfelejtik sokan, hogy bizony mi vagyunk a felelösek mindenért, hisz mi választjuk öket. S, ha lopnak/hazudnak is, a köv. választáskor megint rájuk szavazunk, mert a legtöbb ember emlékezete csak a tegnapig nyúlik vissza. Minden, ami régebben történt, már nem lényeges. Ezért lehet az, hogy a fidesz soraiban ülhetnek még mindig igazi keményvonalas komcsik (mszmp etc.).
Sajnos a bélemenet I-II is bizonyította, hogy ennek a népnek ez kell. Viktor rettentöen ért ahhoz, hogy hogyan kell a nagy többséget manipulálni. Igaz, máshoz nem ért, de úgy látszik ez is elég, hisz meg lehet 1 kézen számolni azoknak az embereknek a számát a pártján belpl, akik szembe mernek menni vele. Az összes többi egy seggnyalonc.

Mondjuk én aztán tényleg letojnám, hogy megszedik magukat, ha egyenes arányban az ország és lakosai is ezt tennék az intézkedéseik hatására. Csak azt nem értem, hogy miért nem teszik? 2/3-ad van a kurvaéletbe. Azt csinálnak, amit akarnak. Nem szeretem Gyurcsány-t, de, ha 2/3-ad lett volna az ö segge alatt, akkor mára nem itt lennénk az tutkó.

Misi56 2012.11.04. 22:15:22

@dr kíváncsivagyok: Vagy talán csak ciki beismerni, hogy át lettek verve, de csúnyán. Innen üzenem, hogy nem ciki. Viszont rájönni, tenni ellene : dicsőség.

Misi56 2012.11.04. 22:19:13

@Mikrobi: Meg a saját bőrünkön tapasztaltuk. Ha te nem akkor biztosan közéjük való vagy.Milyen, forint, milyen beruházás. Csak talán nem az a merci amit még az előző kormány hozott ide?

Hunor Levente 2012.11.04. 22:21:32

@CyberChild: Egyébként is úgy kellenek az egyházak meg a "kereszténydemokrácia" mint púp a hátunkra.

Misi56 2012.11.04. 22:22:27

@ormány triktor: Igen értem: A feleségemmel. a gyerekeimmel, meg az anyámmal, apámmal, megbeszélkem,hogy mi legyen az utcában: Aha, ÉRTEM!!!Biztosan így helyes.

Hunor Levente 2012.11.04. 22:27:29

@Mikrobi: Pont a keresztény vallást erőszakolók (lásd Orbán-kormány) nem tisztelik a másságot. (Eleve, mit keres egy vallás a politikában?)

Módfelett Kényelmetlen 2012.11.04. 22:28:15

@Mikrobi: a kereszténydemokrácia mint fogalom magában foglalja az állam egy vallás köré való berendezkedését, ezáltal már nem szekuláris; a despota szó jelentését javaslom nézd meg egy értelmező kéziszótárban ;)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.04. 22:31:56

@ormány triktor:

Arra emlékszel, amikor a fidesz befagyasztotta a manyup járadékot? Nekem onnantól kezdve tolvaj banda!

Kétharmad nélkül akkor még csak annyit mertek.....

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.04. 22:40:55

@Mikrobi:

"Az államadósság és az államháztartási hiány csökkent,"
- Mihez képest?

" a forint erősödött,"
- Mihez képest?
- Egyébként nem az a baj, hogy gyengült, vagy erősödött, hanem az, hogy borzasztóan instabil. Egy jól időzített fidesz nyilatkozaton több millió Ft-ot keres a cégem.

" beruházások indultak,"
- Mik indultak a viktorék alatt?

" a közhangulat javult."
- Ezért nem mer több helyen a helyi fideszes képviselő végigmenni az utcán? - Ezt nem újságból, hanem ott lakóktól tudom.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.04. 22:43:43

@Jaffar:
"Azt azért elfelejtik sokan, hogy bizony mi vagyunk a felelösek mindenért, hisz mi választjuk öket. S, ha lopnak/hazudnak is, a köv. választáskor megint rájuk szavazunk, mert a legtöbb ember emlékezete csak a tegnapig nyúlik vissza. Minden, ami régebben történt, már nem lényeges. Ezért lehet az, hogy a fidesz soraiban ülhetnek még mindig igazi keményvonalas komcsik (mszmp etc.)."
- Ezért mondom, hogy ha nem lehet őket 2014-ben 2/3-al legyőzni, egy értelmes formációval, akkor haggyjuk őket, hogy a rövid emlékezetűek is rádöbbenjenek.
Nekem megérne plusz négy évet, hogy többet ez a bagázs a Kossuth tér közelébe se jusson! Igaz, minden hónap alatt félévekre maradunk el, de a gyerekeimért lehet képes lennék erre az áldozatra.

Tartós Béka 2012.11.04. 23:01:59

Vakablak: valós adatokat akartál közzétenni, de még ebben is bakot lőttél.
Macisajtnak semmi köze Szabó Márkhoz, az általad citált linken Macisajt a Jobbklikk portálon hozzáfűzött KOMMENTJEI voltak láthatóak.
Macisajt egy jóval idősebb egyén (40-50 körül van minimum), több évtizedet él(t) külföldön.
Mellesleg ez is jellemző rátok: vitába szállni semmiben sem tudtok vele, ezért sértegetitek meg a vélt adatait hozzátok nyilvánosságra.
Tudjátok, kinek a színvonala ez?
A kurucinfóé.
Milyen érzés ugyanolyannak lenni?

DR. INKVIZITOR 2012.11.04. 23:23:45

Kedveseim!
Sajnos 1990-től(!) csak nagy nép-nemzeti cirkuszi előadások vannak hasonló műsorral és időnként változó szereposztással, mellette több-kevesebb kenyérrel.
A választók nem hibásak abban, hogy a gyalázatos választékból mindig a jobbat szerették volna!
Talán innen kellene kiindulni...

Mikrobi 2012.11.04. 23:25:28

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: a kommancs kormány alatti számokhoz képest. Autópályák, gátak, árvíz után új lakónegyedek épültek, a KKV-k rengeteg kisebb beruházást eszközöltek. A Szécheny-terv mond neked valamit, vagy csak a Gálvölgyi kurvás gúnyolódása maradt meg?

Mikrobi 2012.11.04. 23:26:18

@Misi56: '98-02-ről beszéltem

Jaffar 2012.11.04. 23:28:24

@Tartós Béka:
"Macisajt egy jóval idősebb egyén (40-50 körül van minimum), több évtizedet él(t) külföldön."

Ez aztán a hiteles állítás. Amolyan igazi "jobboldali". A faszom mindegyik seggnyaló szájába, aki ezt a kúrmányt védi. (Azokéba meg pláne, aki a kormány jogos szidását a "másik oldal" támadásaként kezeli.)

2/3-ad van basszátok meg. Mikor fogtok végre vmit is az ORSZÀGÈRT tenni? Mert eddig csak a saját hatalmatok bebetonozásán dolgoztatok. De mondok valamit:

Ha 2014-ben ki lesztek baszva, akkor a torkotokon lesz lenyomva az összes törvényetek, és az alkotmányotok.

Mikrobi 2012.11.04. 23:31:42

@Hunor Levente: úgy tudom, a buzik szabadon grasszálhatnak Budapest főutain. Mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, legyen az bármilyen embertelen. Miről beszélsz te?! Az előző kormány meg gátlástalanul és cinikusan megszegte a Vatikán és Magyarország között érvényben lévő államközi szerződést!
@Módfelett Kényelmetlen: téged jól átvertek a pártfőiskolán! A kereszténydemokrácia azt jelenti, hogy keresztény értékrend alapján gyakorolni a demokratikus politizálást. Pl. hogy ellenezzük a legális abortuszt, a melegházasságot, támogatjuk a családot és védjük a gyermekeket. Mert ezek egy keresztény ember számára fontosak. A liberálisok számára meg a könnyű drogok liberalizálása, a melegházasság és a gender ideológia a fontos, mégse mondtam, hogy a liberálisok antidemokratikus államot akarnak létrehozni, csak azt KÖVETELEM, hogy tűrjétek meg a keresztény értékrendet IS a politikában!

fchris82 2012.11.04. 23:40:43

@HgGina: Oké, akkor megközelítem szakmai szempontból a dolgokat. Szerinted a kormány ura a helyzetnek? Ilyen, amikor ura a helyzetnek és felkészült a kormányzásra? Az nem szúrja a szemed, hogy idén harmadjára írják át a költségvetést, úgy, hogy közben semmi egetverő nem történt, ami ezt indokolná, leszámítva, hogy többen megmondták, "elkúrtátok a számolást, ez így nem lesz jó"? És mihez kell több mozgástér? Éppenhogy szakmai segítség kellene ennek a szerencsétlennek, mert amikor a riporter elé rakta a táblázatot egykulcsos bevezetése előtt, hogy "de hát nem fog mindenki jól járni", arra csak annyit tudott kinyögni - számok és egyéb érvek nélkül -, "Senki nem fog rosszabbul járni." Aztán meg jöhetett a munkavédelmi akcióterv és a forródrót, ahol jelezhették emberek, hogy "bocsi, rosszul jártam." Már az agyrém, hogy olyan miatt forró drótot üzemeltek be, ami adatot lekérhettek volna a NAV-tól is.
Szóval vagy bénák, de totál idióták látszatát keltik, akik a négy alapműveletet nem tudják elvégezni - egykulcsos, adó mindenki jól jár -, vagy tényleg ennyire futja. Bármelyik is, mindegyik elég ahhoz, hogy vki más üljön a székbe, és mindegy ki, felőlem lehet Varga is, de ne ez a balfék, a tündérmeséivel és "crisis is over" debil dumájával, amivel nyugtatni akarja a befektetőket, de azok éppen ettől zuhannak magukba, hogy "ez az idióta ha komolyan gondolja, amit mond, az a baj, ha nem, akkor az".

Ne mond nekem, hogy te látod a világos koncepciót, ami felé haladunk, mert lehidalok. Már csak azért is, mert jól láthatóan nincs ilyen, arra várnak, hogy a világban véget ér a válság és akkor az majd minket is magával ránt. Én eddig ennyire tudtam gondolni. Azt vágod, hogy a nyugdíj tartalékot felélték folyó kiadásokra? Semmi értékteremtő vagy strukturális reformra, hanem nyugdíjakra és egyéb dolgokra ment el. Kétharmad van, és így nem mernek hozzányúlni a lényegi dolgokhoz, mire várnak? Majd nyilván választás előtt lépik meg. Felelős cégvezetőknek tűnnek, akik tényleg menteni akarják a céget, vagy inkább látszanak olyanoknak, akiket odatettek, de igazából arról sincs lövésük mi baj, és ezért arról sincs, mit kellene tenniük. Mert ha szerintük az adórendszer módosítás gazdaságélénkítéshez kellett volna, hogy vezessen, ehhez képest recesszió lett, akkor minimum el kellene gondolkozni egy "vissza az egészen", esetleg meg kellene keresni, hogy mi lett elrontva.

vakablak 2012.11.04. 23:41:41

@Tartós Béka: a nol-on először bő fél évvel az incidens után (2010. október 1.) jutott eszébe "ahojpoplacsek" nick alatt idegesen erre hivatkozni, ám ez az érv már akkor is hazug volt, és most is az.

Emlékeztetőül, én csupán rákérdeztem erre az állítására: „Évekig ostoroztam azt aki leállitatta személyesen annak vizsgálatát hogy ki szivárogtatta ki az öszödi beszédet...” (Lásd: nol.hu/belfold/megkezdodott_a_fideszes_mori_polgarmester_buntetopere , kocsobur | 2010. február 16. | 16:06:49), e szavakkal: "Linket adj, ahol utána tudok olvasni az állítólagos ostorozásaidnak."

Válaszul saját közléseként hivatkozott erre az írásra:

jobbklikk.hu/index.php?Cikk=20

és hozzáfűzte: "Még a napokat is számoltam...:P"

Az azóta már törölt oldalon (mindenestül letárolva sokaknak megvan, nekem is, szívesen feltöltöm valahova), kizárólag magában az írásban (szerző: Szabó Márk), ott és csak ott szerepelt a következő szöveg:

»»»
211 napja nem tudtuk, ki rabolta ki Kádár János sírját.
289 napja nem tudjuk, ki lőtt bele a rendőrszékházba.
438 napja nem tudjuk, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet.
«««

Az oldalon nem volt egyetlen komment sem, ahol bárki a napokat számolta volna, vagy ezzel összefüggő utalást tett volna, úgyhogy ne fáradj a frissecske nickeddel. Megértem, ha haverod vagy munkatársad Szabó Márk és védeni akarod, de ez így roppant gyenge.

Módfelett Kényelmetlen 2012.11.04. 23:45:23

@Mikrobi: Fentebb engem vádoltál azzal, hogy nem tisztelem a másságot, most meg itt buzizol. Egy értékek és tartás nélküli képmutató senkiházi vagy. Látod, pontosan ez lenne jellemző a te kereszténydemokráciádra is. Pontosan ezért írtam, hogy a civilizált államok szekulárisok. Köszönöm, hogy alá is támasztottad. :)

2012.11.04. 23:46:53

@vakablak:

Honnan egyértelmű, hogy ő Macisajt?

gigacherry 2012.11.04. 23:48:21

@Mikrobi: "A Fidesz pedig képes volt marginális liberális rétegpártból sok embert maga mögé állító, nemzeti, kereszténydemokrácia felé is kacsintgató, demokrata párttá lenni és '98-ra felnőni az ország kormányzására is."
Nemzeti? AZ mit jelent ebben az esetben? A kereszténydemokrácia felé kacsintgató? Most keresztények, vagy nem? Vajon hűek maradtak önmagukhoz? Te minden intézkedésükkel egyetértesz? Szerinted nem róluk szól a Tanú?

gigacherry 2012.11.04. 23:52:21

@hackbard.celine: Az OTP részvényeket akkor adjuk el gyorsan?

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.04. 23:59:32

@Mikrobi: "A Fidesz pedig képes volt marginális liberális rétegpártból sok embert maga mögé állító, nemzeti, kereszténydemokrácia felé is kacsintgató, demokrata párttá lenni " - a pártok összessége adja a nemzet politikáját (illetve annak egy részhalmazát), tehát nincs "nemzeti párt" meg "nem nemzeti párt".

@MikeBoy: az még nekem se jött le, hogy macisajt miért azonos az akkori kocsoburral, de lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.05. 00:35:05

@Mikrobi:

" a kommancs kormány alatti számokhoz képest. "
- Komancs vagy dakota? Hisz mindkettő indián!

"Autópályák,"
- Azt tudom, hogy amik most épülnek autópályák, azokat nem a fidesz kezdte el építeni. Ő csak befejezi.

"árvíz után új lakónegyedek épültek,"
- Meg emlékpark az adományokból. Bazmeg! Azt a pénzt nem arra adtam, hogy amlékpark legyen belőle, hanem takaróra, új iskolára, meleg ebédre, stb... Nem azért adakoztam több tízezer forintot, hogy egy évig fialtassák számlán.
A helyreállítás egyik vezetőjét személyesen ismerem. Lefostam a bokámat, amiket mesélt. Az illésről a legfinomabb jelzője az infantilis barom. Egyébként fideszes.

" a KKV-k rengeteg kisebb beruházást eszközöltek."
- Erről is tudnék mesélni.
A KKV-t kirúgták az eddigi állami szerződéséből, majd jött valamelyik fideszes nemoligarcha cége, és az eredeti ár közel másfélszereséért elvállalta a munkát, majd a KKV-t visszafoglalkoztatta az addigi vállalási díjának a 70%-ért.
Ez egy 100 Ft-os munkán, amit eddig a KKV kapott, azt jelenti, hogy a KKV eztán 70 Ft-ot kap, míg a nemoligarcha 150 Ft-ot. 80 Ft a különbség, amit te meg én fizetünk az adónkon keresztül. EZ a lényeg, nem a Széchenyi terv.
Jelenleg aki nem hithű fideszes, azt nem minden esetben fizetik ki, tehát pár cégnek már a 70 Ft sincs meg.
Van ahol egyik napról a másikra nyertes lett egy alcsúti cég melynek a tavalyi eredménye 190 ezer Ft, alkalmazottai száma 2, tavaly alakult. Nem kis mennyiségű szerződésállományt kaptak, melyen eddig legalább nyolc cég osztozott.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.05. 00:39:57

@vakablak:

"211 napja nem tudtuk, ki rabolta ki Kádár János sírját.
289 napja nem tudjuk, ki lőtt bele a rendőrszékházba.
438 napja nem tudjuk, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet."

- És hány napja nem tudjuk, kicsoda Josip Tot?
- És hány napja nem tudjuk, kicsoda KAya Ibrahim?
- És hány napja nem tudjuk, miért nem cáfolja orbán viktor az ÉS-ben megjelent állításokat, és hogy felhasználta-e politikai hatalmát családja vagyonának gyarapítására?

vakablak 2012.11.05. 00:43:25

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: a napszámolós kérdéses mese nem az én szövegem, azt csak idéztem a jobbklikk.hu egyik azóta törölt oldaláról. Don't shoot the messenger!

european (törölt) 2012.11.05. 00:44:03

@ElPadre:
ez az eszmefuttatás ott hibádzik, hogy a fidesz 94-ben nem azért bukott meg, mert liberális maradt. hanem azért, mert a nemzeti liberális párt 93-as debreceni konresszusán a nemzetiek a szabadelvűeket egyszerűen kizárták. azért, hogy fijjuk egy csoportjának teljhatalma legyen. és ezen a ponton a felvilágosult értelmiség ejtette őket. azóta ez egy harc. a magyar liberális értelmiségnek egyetlen célja van, hogy orbán viktort a történelem szemétdombjára jutassa. ez ugyanaz a csoport, amelyik bocskai, zrínyi, rákóczi, kossuth szintű történelmi figurát akart csinálni a felcsúti roma srácból. mert miért is ne?

csakhogy orbán viktor nem akart nemzeti liberális lenni. az apja nyomdokaiba lépve zsebre dugott kezű pártitkár akart lenni. úgy képzelte, hogy a hazafias kommunista lesz. itt a rendszerváltás utáni hazafias népfront szerzett kétharmadot. a politikai bizottsággal szemben. vagyis itt egy kádár kori utódvédharc folyik. a magyar pártpolitikai közélet (a politikai bizottsággal, a népfrontosokkal és demiszesekkel (bajnai, gyurcsány, schiffer) együtt: kommunista belügy.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.05. 00:45:59

@vakablak: CSak kiegészítések.

Engem egyébként minden válasz érdekel!

european (törölt) 2012.11.05. 01:20:59

@Mikrobi:
a felvilágosult latinkereszténységet kevered össze a pápasággal. a vatikán azt mondja, hogy jézust követő egyházban a családos emberek és a nők semmilyen tisztséget nem viselhetnek. hol mondta ezt jézus? a bibliából hogy jön ki, hogy rómába kellene egy pontifex maximus. aki krisztus földi helytartója. a biblia szerint mikor és hol beszélt erről jézus? hogy áll ez összhangban a bibliai tanítással?

a liberálisok azt mondják, hogy az abortuszt nem gyilkosságnak, hanem egy mini öngyilkosságnak kell tekinteni. az abortusz előtt álló, vagy azon átesett nőre nem úgy kell tekinteni, mint aki a 11 éves gyerekét megölte. hanem úgy, mint aki a saját ereit felvágta. keresztényi szeretettel kell közelíteni. és meg kell bocsátani neki. nincs szükség semmilyen megtorlásra, mert csak magának ártott. a saját teste felett rendelkezett, ahogyan az öngyilkosságot megkísérlők. helytelen dolog, vétek, de bocsánatos bűn.

nem lehet, hogy ez ügyben éppen a liberálisok követik jézust? a katolikusok ezeket a szerencsétlen nőket, lányokat gyilkosnak tekintik. nekik ez következik a bibliából. a liberálisoknak majdnem az ellenkezője: a józan észből.

a liberálisok azt mondják, hogy engedjük meg (elfogadni sem kell, csak megengedni) azt, hogy az azonos neműek párba álljanak. azért, mert a tapasztalat az, hogy a társadalom normálisan viszonyul a leszbikusokhoz és a melegekhez, akkor ezeknek az embereknek a döntő többsége végtelen hasznot nyújt a társadalomnak. úgy viselkedik, mint a világi szerzetes "barátok", és a kedves "nővérek". az egyház nem akar világi konkurenciát. és ezért buziznak. lila ruhába és boába öltözve. idősödő urak, akik tradícionálisan pucér férfiakat rendeltek a festőktől, szobrásztól.

ezek a főszakértők káma szútrát csináltak a bibliából. a bibliából (!) levezették, hogy a vaginális coitus csak gyereknemzésre való. örömszerzés nem lehet csak anális. hogy jött ez ki jézus tanításából? vagy az, hogy az óvszer ördögtől való.

értem persze. a bibliában az van, hogy a fiú és a lány a házasság után válik eggyé. oké. ez teljesen rendben van. a liberálisok pont ezt mondják. azért kell az a poliuretán izé, hogy az eggyé válást megakadályozza. a safe sax és mark 10:8 pont összhangban vannak egymással.

a vatikán erre a passzusra hivatkozva tiltotta be az óvszert közép afrikában. millió számra születtek az aids-es gyerekek. mert a szentszék hibásan következett. de jézus sehol sem beszélt arról, hogy leszbikus lányokat ki kell végezni. mi van ha szűz mária is az volt? miért ne lehessenek ők világi nővérek. nem okosabb lenne ha az egyház megengedné, hogy leszbikus "nővérek" léphessenek be rendekbe. és fogadjuk el a meleg "barátokat". azért, mert ez következik jézus tanításából, ezt diktálja a józan ész, nem mellékesen ez az évszázados tradíció. persze buzizás ősi román szokás.

nem lehet, hogy ezekben a kérdésekben egyszerűen a liberálisoknak van igazuk?

Pop40 2012.11.05. 01:36:52

@Orbán Diktor:

"Viszonylag könnyű kiszúrni őket, ők azok, akik még véletlenül sem kritizálják a Pártot, nem hogy a Bölcs Vezetőt. Ami elszomorít: az átlag Orbán-fan sem teszi, vitaképtelen és (saját maga szempontjából)tévedhetetlen..."

Annak, hogy a droidok ilyenek, csak örülhetsz.
Egy politikai topikot 3 féle ember olvashat: Van "balos", "jobbos" és nem elkötelezett. (a balos-jobbos szót az itthoni értelemben használtam, nem úgy, amit valóban jelentene.)

Ha beír egy fizetett fideszdroid, a "jobbosok" úgyis bólogatnak neki, a "balosokat" pedig úgysem győzi meg, irkáljon bármit. Ha eszük lenne, a nem elkötelezetteket próbálnák győzködni, az meg ugye elég hiteltelen úgy, ha az a mantra, hogy a Kedves Vezető mindent tökéletesen csinál.

Szóval bizonyos értelemben hálás is lehetsz nekik, hogy ennyire ostobák meg elvakultak:)

Azért a rendszert jól jellemzi, hogy már csak olyan trollok csápolnak nekik, akiket valamelyik minisztériumból fizetnek, mint a fent lebukott csóka:)

Az persze eléggé elkeserítő, hogy az országot is ezek a szarháziak vezetik.

Pop40 2012.11.05. 02:08:03

@ormány triktor:
"A helyzet az, hogy ez nem történt meg, így Bajnai nem lopott, és kész. Amelyik jobbos sajtótermék ilyeneket írt, az meg jól helyreigazított. Igaz, ilyen alapon a fidesz sem lopott, bár ők ezt a fogalmat a NER-rel kissé átértelmezték."

Ez a párhuzam akkor stimmelne, ha Bajnai pl, mikor megvádolták, átvert volna egy törvényt a parlamenten, hogy amit ő anno tett, az nem büntetendő.
Ugye azért az nem mindegy, hogy valaki a törvényhez igazítja a cselekedeteit, vagy a cselekedeteihez a törvényt :P

shwarcz bácsi 2012.11.05. 02:31:27

Nagy kár, hogy nem említetted meg azt a 10 hosszú esztendőt, amit a Fidesz a Liberális Internacionálé tagjai között töltött ...

Pop40 2012.11.05. 02:40:42

@Mikrobi:
"Az előző kormány meg gátlástalanul és cinikusan megszegte a Vatikán és Magyarország között érvényben lévő államközi szerződést!"

Nem vagyok képben vatikáni szerződésekkel kapcsolatosan, tegyük fel, így történt, ahogy mondod.
Innentől kezdve nagy szerencséje van az országnak a mostani kormánnyal, mert 2010-től a szerződések biztonságban vannak. Ez a kormány soha nem tenne olyat, hogy megszeg egy szerződést. Ezt pl a Bankszövetség, pár iparág képviselője, a visszamenőleges jogszabályok fogalmazói is bármikor tanúsíthatják.

Kismacska (BELLA) 2012.11.05. 06:16:00

@timargabor:

MINDIG ilyenek voltak alapvetően.
Nekem is hosszú történetem van a Fidesszel: '89-ben, 15 évesen még nem szavazhattam, viszont még most is megvan az irodalomkönyvem, itt is - ott is Fidesz stilizált rajzokkal - még természetesen semmit nem értettem semmiből politikailag.

93-ban, és egészen talán a kétezres évek elejéig az volt a véleményem, hogy a Fodor elárulta a Fideszt és mekkora egy görény. Mert felültem a retorikának.

'94-ben és '98-ban is Fidesz-szavazó voltam. Az én végleges kiábrándulásom a kormányzásuk idején következett be, de azért, mert a húgom elkezdte a jogot és felfedezte, hogy MÁR AKKOR IS egyeduralomra törtek, de akkor még nem voltak az emberek ilyen degeneráltak, hogy teljhatalmat adjanak nekik. De azért volt itt pár "érdekes" dolog, a chilei cseresznyétől a Happy Endig, a Millenáris lenyúlásig, a Kaya Ibrahim-Joszip Tot ügyig (Simlicska APEH elnökként megvan? És a Hosszú Darálók Éjszakája?). ÉS bizony akkor is megvolt, hogy a saját szájuk íze szerint alakították a törvényeket.

Csak akkor még nem voltak csak felesek.

2005-2006-ban olvastam el Kende Péter Viktor 1-2 könyvét és döbbentem meg, hogy nemcsakhogy Fodor nem volt áruló, de olvastam, hogy már 91-93-ban is milyen személyiségek voltak, hogy milyen simlik mentek, olvastam a székházbotrányról és társaikról, meg a Fidesz pénztár ügyeiről és jöttem rá, hogy bazz, ezek SOSEM voltak tisztességesek.

2002-ben, 2006-ban és 2010-ben is protestszavaztam, utóbbi évben a sok marha EZEKNEK teljhatalmat adott.

Kedves posztíró, ne nosztalgiázz. Azért tűntek kedvesnek, aranyosnak, frissnek, mert ezt akarták elhitetni. Már akkor merő egy rohadás volt mindegyik FIATAL belülről. Már akkor megvolt a koncepció. Csak nem volt még hatalmuk hozzá.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.05. 07:08:52

@Dr. Nélküli Vitéz Kismac (BELLA): A nosztalgiázás max. arra vonatkozik, hogy akkoriban *mindannyian* 22 évvel fiatalabbak voltunk :-)

Ezen túlmenően két dolog a kérdés: (1) ők maguk mit hittek el saját magukról két évtized alatt, és (2) hogy a (részben nosztalgiából, részben a baloldal axiómaszerű elutasításából meglevő) stabil bázisuk mit hisz el róluk és valamennyire saját magáról. Ezekben az iráyokban próbáltam némi bizonytalanságot juttatni a rendszerbe.

(És jót derülök, amikor fideszesnek néznek. 90 őszén egyszer szavaztam rájuk, aztán sokáig, Öszöd utánig szoci voltam, azóta meg egyik sem. És annak ellenére, hogy biztos szavazó vagyok, pont ez a két párt elég esélytelenül indul nálam. A fidesz elmúlt két éves dolgait nem tudom lenyelni.)

2llkedő 2012.11.05. 07:21:41

@timargabor: "Öszöd utánig "

Mi volt a problémád öszöddel?

kirsten 2012.11.05. 07:24:19

Az egész cikkből az az igaz hogy fiatalok voltak. De orbánt már akkor is csak a hatalomvágy fűtötte. Már akkor akkor is arrogáns és pofátlan volt. Olvastam sok olyan kommentet amely arról szólt hogy aki közelről orbánt beszélni az az mondta Istenem csak ennek az embernek ne legyen soha hatalom a kezében. Egyébként 1998-2002 között is csak a Bokros-csomag hozadékát élték fel, de amikor az elfogyott 2001-től vették fel a hiteleket. Orbán már 1998 augusztusában is hazudott a megfigyelési ügyről, az olajbizottság is kész röhej volt. Nem akartak ezek semmit kideríteni, hiszen nyakig benne voltak.

Kandeláber 2012.11.05. 07:37:08

Nekem pedig éppen '90-94 között nem tetszett egy csomó Fidesz-dolog, úgymint:
- a taxis puccskísérlet idején fideszesek is uszították a senkiháziakat,
- cápalátogatásnak nevezték a pápa magyarországi látogatását,
- a parlamentben a maszoppal és az szdsz-el együtt verték a tamtamot, mert az akkori kormány Kalasnyikovokat szállított a szerb komcsik ellen harcoló horvát hazafiaknak,
- valóban az szdsz ifjúsági szervezeteként viselkedtek.
Pozitívum volt, hogy nem álltak be a maszop és az szdsz mögé a Demokratikus Chartának (ugye, már akkor is ezek nevezték magukat demokratikusnak) nevezett gittegyletben.

Kandeláber 2012.11.05. 07:38:18

Plusz ők is ellenezték a Zétényi-Takács féle igazságtételi törvényt, akadályozva az ügynökök leleplezését és a komcsi bűnözők felelősségre vonását.

Jofiu 2012.11.05. 07:53:14

Még mindíg tetszik az írás, sok jó és érdekes komment érkezik, felidézések és vélemények különböző perspektívákból. Talán mert hosszú idő eltelt már, egyre távolabbról lehet szemlélni mi és hogy volt. És persze sokunknak ez az időszak a fiatal felnőttkorát fedi le, ami egybeesik az újkori ország fiatal korával, érzelmekkel telített időszak. Nosztalgia? : )
Nem, hisz ez szomorú. Vissza kell például emlékeznem arra, hogy a rendszerváltás fiatalos elszántsága mennyire tettrekész és optimista volt szinte mindenkiben. Egyszer valaki lefestett egy forgatókönyvet talán 90 környékén, talán pár évvel később, hogyan is alakul majd az ország felemelkedése (a Matolcsy féle felfelé szálló grafikonok, csak nem annyira elmeintézeti eset). 5, 10 évre becsülték a prosperáló és erős ország eljövetelét, vérmérséklettől függően. Én magamban inkább óvatosan 20 évet adtam, annyit gondoltam reálisabbnak, annyit akartam belőni magamnak, ilyen a természetem. Szeretek kellemesen csalódni. Lám, nem nekem lett igazam, de sajnos senkinek sem. És magamban komoly részben ezért ezt a 'fiatal' gárdát teszem felelőssé (nem kizárólag persze, de komoly a dominancia, nagyon komoly). Amit képviseltek a tetteikben, ideértve a dumát is. Az is egy cselekvés. Hangsúlyoznám a képviseltek szót, hisz nem egyedül csinálta ezt pár ember, hanem megtestesítenek egyfajta felfogást és életformát inkább, ami kialakult, létezett és még mindíg létezik. Aféle agresszíven propagandista individualista opportunista féle. Nem tudnám korrektül megfogalmazni, de azt hiszem lehet sejteni mi jár a fejemben. Valami, ami közel jár a képmutatáshoz és a rövidlátó ügyeskedéshez. Lehet a legjobb jelző erre maga az, hogy fidesz. : )

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.11.05. 08:01:06

Elolvastam, de mindenekelőtt meg kell dicsérnem a képet!

Jofiu 2012.11.05. 08:01:38

Még annyi, lehet azért is ül most a téma, mert az utolsó remény is elszállt arra, hogy lesz egy felelős és normális társaság aki körültekintően, előrelátóan és szükségletek szerint igazgatja az országot. Be kell valljam annak ellenére, hogy sosem szerettem a nagyhangú hebrencs, plusz első ciklusuk alatt felületes és felelőtlenül arrogáns, erőből részrehajló stílusukat, drukkoltam nekik 2010-ben, hogy sikerüljön nekik, legyenek eredmények. Végre valakik akiknek eszköz lesz a kezükben és nem folyton az egymás basztatására megy el az energia, tudnak dolgozni. Inkább kelljen megkövetnem magam velük szemben a sok fikázás miatt, inkább tévedjek velük kapcsolatban, mint igazam legyen.
Hát, sajnos nem jött be.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.05. 08:27:37

@Jofiu: hát ez precíz lett.

Igyekszem majd posztot is erről, de most meló...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.11.05. 08:32:16

@CyberChild:

"Szerintem meg az ember nem cserél világnézetet, még akkor sem, ha öregszik. Ha mégis, akkor mi a garancia arra, hogy legközelebb nem cserél köpönyeget."

dögöljön meg azzal a világnézettel, amelyet 18 évesen szerzett?! az azóta szerzett tudás, tapasztalat az nuku?! ezt mind dobják ki az emberek, csak azért, mert te ilyen bornírt vagy?!:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.11.05. 08:34:01

@MikeBoy:

szoktam írni. az indexnél indexen vagyunk.

piroslapok.blog.hu/2012/10/23/meglepoen_friss_volt_a_bajnai_beszed_osszd_meg_es_uralkodj

ez van, hülye a főszerkesztő. az értelmes dolgokat indexre teszi, marad a közepes szar.

Jaffar 2012.11.05. 08:47:24

@timargabor:

Szerintem meg az lenne a normális, ha nem azon vitatkoznánk, kérkednénk, hogy kire szavaztunk/szavazunk. Mi köze van akárkinek is ahhoz, hogy én melyik pártra szavaztam? Persze, ha van vhol párttagkönyved, akkor azt mondom, hogy rendben van, de egyébként magánügy. Ma Magyarországon abban a pillanatban, hogy kimondod, hogy kire szavaztál már átmegy a vitának indult dolog vallási fanatikus "háborúba"...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.11.05. 08:51:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Na ná, hogy a tornatanárodat ismerem, miért, van másik Lukács Laci is? :DDD

quendelapo 2012.11.05. 09:48:42

@Mikrobi:
Elég bunkó stílusban írsz.

"Az államadósság és az államháztartási hiány csökkent, a forint erősödött, beruházások indultak, a közhangulat javult. Ti valószínűleg akkor is csak a Népszavát és Kende A Viktor c. könyvét olvastátok, meg a Heti Hetest néztétek és a Mikroszkóp Színpadra jártatok."

Ja, 2 évig nem nyúltak a Bokros-féle gazdaságpolitikához, az pedig hozta az eredményeket. Aztán Járai ment az MNB-be, Matolcsy lett a gazdasági miniszter és jött dupla minimálbér emelés és a teremts egy otthont magadnak című közérzetjavító játék. Mindezt azzal a gondolattal megtámogatva, hogy az állam bármit megtehet, hogy javítsa a loakosság életszínvonalát, csak akarni kell. Ezek az intézkedések és az így kialakított közhangulat, hozzáállás tette lehetővé, sőt elkerülhetetlenné az államadósság jelentős növekedéséhez az elmúlt 12 évben.

Kandeláber 2012.11.05. 09:59:37

@quendelapo: Azért valamit megkérdeznék tőled, és még néhány számkukactól.
Mióta van az, hogy ezen a kib.szott világon csak az számít, hány százalékos a hiány, és hány százalékos a növekedés?
Kik mondják meg azt, hogy az emberek élete maximálisan le van szarva, csak a szent számok számítanak, amelyeket senkiházi főkönyvelő-szerű senkik határoznak meg?
K.rvára elég volt már ebből.

quendelapo 2012.11.05. 16:41:56

@Kandeláber:
Értem én, hogy utálod a számokat, ezért nem is írtam egy számot sem.

Egyébként ez az egyik fontos problémája a magyar társadalomnak: az iskolában, főleg a középiskolában átláthatatlan méretűvé duzzadt a természettudományi tárgyak tananyaga, miközben közgazdaságtani, netán pénzügyi vállalkozási vagy például politológiai alapismereteket egyáltalán nem oktatnak. Aztán néztek csak nagyot, hogy jééé a deviza hitelnek van árfolyamkockázata, meg újjé szavazzunk a vizitdíjról :):)

Hunor Levente 2012.11.05. 21:14:00

@Mikrobi: Sőt, képzeld el, a buzik az egész Földön szabadon grasszálhatnak. (Eszelős homofób vagy-e?)
A vallás nem közönséges vélemény, hanem (abszurd) hiedelem. Épp ezért semmi keresnivalója a normális vélemények között. Erről beszélek, csak neked hiába. Nemcsak a keresztény vallásnak, de semmilyen vallásnak, illetve állítólagos "értékrendjének" nincs semmi keresnivalója a politikában. Máshol se nagyon. (A saját templomában és a hívei között a helye. Érdekes, az iszlám értékrend megtűrését miért nem követeled a politikában? Pedig Allah akbar, te hitetlen gyaúr.)
Sajnos az előző kormány is túlzottan együttműködött az egyházakkal, csak a mostani diktatúra sokkal rosszabb, például iskolákat juttat egyházi kézbe.

Nehogy már a Vatikán érdekeit védjük! Hogy te képes vagy a Vatikánt szolgálni, az a te hülyeséged. Másoktól ne várd el.

A házasság és a család lehet fontosak egy keresztény ember számára (bár Jézus elvetemült tanításai konkrétan nem erről tanúskodnak), azonban ezek az intézmények nem a kereszténység privilégiumai. A Földön azért akad pár hely, ahol a kereszténység nem terjedt el, mégis régóta van házasság és család. (Elképesztő, hogy egyesek szerint a kereszténység tesz minket civilizáltá. És ezt el is hiszik és hirdetik.)
Magyarországon nem sok az igazán kereszténynek tekinthető ember. Sokkal kevesebb, mint amennyit annak tartanak nyilván.

Mikrobi 2012.11.05. 21:41:07

@Módfelett Kényelmetlen: azért nagyon nem mindegy, hogy valaki a katolikusokat utasítja el, vagy az azonos neműek fartúrását.
@Pop40: a Bankszövetség tudtommal nem egy állam, legföljebb a StarWarsban. És azért maradtak életben a bankokra kivetett adók, hogy neked ne kelljen annyit fizetni.
@Hunor Levente: jót nevettem, ahogy elképzeltem, hogy megfeszülve próbálsz megsérteni a hitemen keresztül:-) Nyugodtan túrd tovább a kedveset végbelét, de talán még sértőbb, ha azt mondom: Isten szeret téged is!

Mikrobi 2012.11.05. 21:46:36

@european: "a vatikán azt mondja, hogy jézust követő egyházban a családos emberek és a nők semmilyen tisztséget nem viselhetnek. " - ezt a hülyeséget hol olvastad? Mutasd már meg nekem is, hadd röhögjek!
Az abortusz semmi szín alatt nem bocsánatos, hanem halálos, sőt, égbekiáltó bűn. Ugyanolyan, mintha téged ölnének meg. Ettől természetesen még megbocsátható, ha a bűnös *kéri* a bocsánatot. Hogy a magzat megölését hogy lehet az anya öngyilkosságává ferdíteni, erről már fogalmam sincs, de ne fejtsd ki, inkább kezeltesd magad!
Amiket alatta írtál, sokszor már nyelvtanilag sem értettem, ezentúl mielőtt kommentelésbe kezdesz, kapj be egy szem nyugtatót!

Mikrobi 2012.11.05. 21:53:12

@quendelapo: tudom, Bokros mentette meg a hazát a következő 1000 évre. Lejárt lemez. Ettől azért a gazdaságélénkítésen is múlt sok minden. Nem kellett volna Medgyessyéknek elkezdeni ész nélkül osztogatni. Emlékszel még a 100 napos programra? Aztán Gyurcsótány folytatta. Fekete János meg röhögve mondta a Pártkeltében, hogy most ócsó az euróóóó, most kell eladósodni! Persze, mert mire 300 Ft lett, ő már elpatkolt, egyébként se kellett volna a kiemelt nyugdíjáról lemondania, hogy kicsit törlesszék a bátorítására az elvtársai által felvett eurómilliárdokat!

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.05. 22:09:13

@Jaffar: Na visszaírom :-) annyit töröltem ki, hogy természetesen nekem semmi közöm hozzá, hogy Te kire szavaztál. Ha azt gondolod, a magánügyed, ha gondolod, megosztod, a Te döntésed.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.11.05. 22:15:56

@Hunor Levente: "Nehogy már a Vatikán érdekeit védjük!" - van, akinek ez a hivatása, vagy legalábbis ezt is beleérti.

Nade ha valakinek ez a hivatása... @Mikrobi: "Gyurcsótány" meg "Pártkelte", szóval akkor ez necces. Lehet, hogy kívülállóként én gondolom többnek ezt a hívatást, de ennél tényleg.

(Érdekes külön téma, hogy az egyház mennyire szólhat bele ezekbe. A defenzívebb válasz az, hogy semennyire. A liberálisabb meg, hogy beleszólhat, de onnantól ő is egyenrangú vitapartner, semmi több.)

quendelapo 2012.11.05. 22:57:28

@Mikrobi:

Robikám, ez a kommented elég alacsony színtűre sikerült. Hogy jün ide Gyurcsány és Medgyessy, arról voltr szó, hogy az első Orbán kormány elbaszott négy évet, mikoözben a közép-kelet-európai jobboldali pártok piacpárti reformokkal versenyképessé tették országeiket.

european (törölt) 2012.11.06. 08:02:56

@Mikrobi:
felteszem a cölibátusról hallottál már. papi nőtlenség. azt mondják, hogy ha ránézel egy lányra, akkor isten igazából már igazából nem követheted jézust. miért? mert csak. jézusnak sem voltak női. erről nem szól a fáma. de ilyen alapon akkor iskola sem kellene. mert a bibliában arról sincs szó.

ebben az egyházban nős ember másodrendű. a nők harmadrendűek. ők eleve nem lehetnek papok, és az egyházban semmiféle komoly tisztséget nem viselhetnek. az egyház nem emancipált. nincs női egyenjogúság. azon túl, hogy a papok és a hívek körében eluralkodott a homofóbia. mi van akkor ha jézus meleg volt, szűz mária leszbikus?

Diocles 2012.11.06. 14:02:07

@timargabor:

"És jót derülök, amikor fideszesnek néznek."

Önt?! :)

"90 őszén egyszer szavaztam rájuk, aztán sokáig, Öszöd utánig szoci voltam"

Azért az vicces, hogy az index ún. "konzervatív" blogját volt szocialista szavazók írják, nem?

Bár, ha úgy nézzük, így nem is életszerűtlen Bajnai nyitása "jobb" felé, hiszen Önöket valóban megnyerte. Az egy más kérdés, h a Fideszt ugyan nem támogatták soha. Exszocialista jobbközép. :)

"És annak ellenére, hogy biztos szavazó vagyok, pont ez a két párt elég esélytelenül indul nálam."

Nono, ne mondjon olyat, ami nem igaz, amit nem befolyásolhat!

Hiszen az isteni Bajnai döntő szerepet szán a szövetségében az MSZP-nek, tehát igen nagy az esélye, hogy Ön újra az MSZP egyéni jelöltjére fog szavazni.

"A fidesz elmúlt két éves dolgait nem tudom lenyelni.)"

Persze nem mintha a Fidesznek, "létező jobboldalnak" bármi esélye is lett volna Önnél, de ezt olyan jó mindig elmondani.

Jack Torrance 2012.11.06. 14:06:52

@Mikrobi: "Az előző kormány meg gátlástalanul és cinikusan megszegte a Vatikán és Magyarország között érvényben lévő államközi szerződést!"

Nem leszunk gyarmat! A Vatikane se!

Jack Torrance 2012.11.06. 14:09:03

@Mikrobi: "zért nagyon nem mindegy, hogy valaki a katolikusokat utasítja el, vagy az azonos neműek fartúrását."

Egy olyan ember szamara, aki se nem katolikus, se nem farturo, mi a kulonbseg? Mondjuk szamomra annyi, hogy farturasra nem akartak eroszakkal ravenni, ellenben hitteriteni mar igen sokszor...

Jack Torrance 2012.11.06. 14:16:57

@Mikrobi: es arra emlekszel meg, hogy kik szavaztak meg a 100 napos programot?

wowerman 2012.11.06. 15:42:36

Akik még mindig fideszesek azok általában nagyon vak és buta emberek. A másik fele viszont simán csak gonosz és cinikus, és most annak örül hogy a "ballibsiknek" szarabb az életük - az hogy neki is rosszabb nem érdekli, hiszen a Párt van hatalmon végre, nem a zsidók.

Hunor Levente 2012.11.06. 16:01:26

@timargabor: No, de - feltéve, meg nem szívesen engedve, mondjuk mert szerintem az egyház mint olyan egy csaló intézmény - az egyház képviselője hogyan szóljon bele? Elvárnám, hogy hántsa le véleményéről teljesen a vallási köntöst - így maradhatna egyenragú -, ne hivatkozzon kereszténységre. (Ez az amit nem tudnak megtenni, folyamatosan a vallásukat propagálják, illetve eszközül használják.)
Továbbá általában a tisztségviselők, politikusok vallása, világnézete lehetőleg maradjon magánügy. Például milyen dolog az, hogy Schmitt Pálról elnöksége idején lehozták, hogy reggelente imádkozik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.10. 12:53:14

"a háború: béke - a szabadság: szolgaság - a tudatlanság: erő". És innen egy lépés a "megvédés: lenyúlás - a recesszíó: növekedés - a regisztráció: a demokrácia kiteljesedése".

ez nagyon jó

Macropus Rufus 2012.12.20. 09:31:35

@MACISAJT: hát eléggé beteg a mentalításod.
Ui. azt nem vitatom, hogy nektek ez tetszett, de mit kaptatok még? Mert ettől még éhhen halsz és nem lesz munkád.
Mit kaptatok még? Pl. 5-6%-os reálbér csökkenést 1 év alatt. 30-35%-os áremelkedést 1 év alatt. Olyan forintromást, hogy örömnézni, ebből következően több ezer ember hitele dőlt be, családok vesztették el az otthonukat, sokan az öngyilkosságba menekűltek. A tartós fogyasztási cikkek eladása jelentősen csökkent és most már a rövidtávú fogyasztási cikkek (értsd: kaja) is eladásai is csökkentek. Ez ismételten elbocsájtásokhoz fog vezetni. Ez egy lefelé tartó spirál. Cserébe viszont segberugtátok a komancsokat meg az imf-t.
Hát kibaszott nagy üzletett csináltatok, de tényleg. Olyan szityamagyaros.

narkisszosz 2013.03.30. 11:16:19

mikrobinak javaslom cseréljen nagyobb processzorra abban a robot fejében...jóval nagyobbra... itt, ahogy olvasom értelmes emberek polemizálnak. a parlamentben jelenleg ülő (minket) képviselők szellemi színvonala messze a legalacsonyabb szintű. csak rájuk kell nézni... és döntenek. "alkotnak".

wowerman 2013.09.29. 15:59:04

szánalmas ez a "a fidesz a 8 év szar maszop kormányzásnak köszönhető. Ez kb azt feltételezi a kommentelőről hogy ösztönlény, nem tud gondolkodni, csak hatás-ellenhatás az élete és kész. Másrészt meg szépen bekajálta Orbán (értjük, ORBÁN) 8 évig tartó dumáját hogy rosszabbul élünk, az MSZP szar, stb. Inkább az a 8 év megint mint ez a 4.

csaklit 2018.10.25. 17:28:03

2018 októberében elolvasva újra ezt a bejegyzést.... Egyszerűen félelmetes. A rémálom további évei jöttek 2012 után.
süti beállítások módosítása