Volt egyszer egy párt. Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással. Sokszor nemcsak igazuk volt, de igen frappáns módon találták fején a szöget. Szerethetőek voltak, sőt, talán az egész palettán a leginkább azok (mondta akkor már nyolcvanhárom éves, de akkor még briliánsan tiszta fejjel gondolkodó apai nagyanyám). Ákost szerették, még Banzaiként, Cseh Tamást. És persze Bacsó filmjét, a Tanút, olyannyira, hogy a jelképüket és a narancsszínt is onnan vették. A később újságcímként is elhíresült Magyar Narancsot, a hatalmi szóval elrendelt hülyeség metaforáját. Roxette-tel kampányoltak 90-ben, a Listen to your heart, a Hallgass a szívedre volt az egyik fő üzenet.
Átugrok húsz évet, átugrom a csuhásokat, az első kormányzásuk ellentmondásos, de összességében pozitív éveit, a váratlan bukást és a nyolc megkeseredett évet. 2010-ben az abszolút hatalomba tértek vissza. Nincs koalíciós kényszer, nincs konszenzuskényszer, tényleg olyant lehet alkotni, amilyent elképzelnek.
És akkor ez jön ki belőle. Eltelik két év ebből, és láthatóan nem veszitek észre, hogy ha a pártállam nem is ugyanaz, de az akkori kedvencek sokszor, túl sokszor, már rólatok szólnak. Ákos és a Banzai (meg hát Orwell) 1984-éről sokaknak - csak pont nektek nem? - beugrik: "a háború: béke - a szabadság: szolgaság - a tudatlanság: erő". És innen egy lépés a "lenyúlás: megvédés - a recesszió: növekedés - a regisztráció: a demokrácia kiteljesedése". És így tovább. Az 1984 nem kézikönyv, mondja itteni képünk, és mégis, mintha túl sok szempontból az lenne. Cseh Tamás Tangója (Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél. Egy néhány hírfoszlányt hoz fülünkbe a szél) bizony már rólatok szól. És az, hogy "játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk"? Hogy Hobó Orgiája mennyire, azt már nem is mondom komolyan, őt sose szerettétek. Vagy nem jut eszetekbe ez a dal az álkoalíciótókról? Na de a Tanú, barátaim! Ennek kéne a legjobban fájnia, és mintha nem vennétek észre. Nem, nem Bástya elvtárs szerénysége ugrik be (még nem. Még pár év, és talán, de odáig nem kéne eljutni). De Virág elvtárs a hanyatló Nyugattal? A "kit csaptunk mi be?"-vel? "Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség." Az már nagyon is. És hát a kultikus mondatotok: "az új magyar narancs: kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a miénk" - az annyira rólatok szól már, hogy nekem fáj.
Ha nem lenne annyira nyilvánvalóan negatív az üzenete, még kampányolni is lehetne vele - ellenetek. Vagy ha lesz egy szerethető alternatíva, akkor akár Roxette-tel is. Az ütne?
Miféle mókuskerékben vagytok, hogy nem veszitek észre?
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:
