Annyit viccelnek és gúnyolódnak Schmitt Pállal, hogy lassan ciki lesz róla írni bejegyzést. Nem akarom egy pillanatra sem védeni a köztársaság lassan volt elnökét, hiszen – mondhatni – Maga kereste a gyomrost, amikor tudatában múltjának minden fordulatával, elvállalta az államfői posztot.  Az Ő esete kiegészülve két másik szimbolikusnak is mondható üggyel, rendkívüli módon jelzi a „befejezetlen rendszerváltás” számos velünk élő problémáját.  - Így kezdtem neki a bejegyzésnek az interjú előtt, és még mindig Schmitt Pál a köztársasági elnök, nem vesztette aktualitását az írás, sőt az események, a zavaros kormánypárti nyilatkozatok a sérthetetlen személyről, az egyetlen vállalható nyilatkozatot adó budapesti elnöktől való kdnp-s elhatárolódás csak megerősítik mondanivalóm lényegét. 

A fülkeforradalommal a kétharmados Fidesz azt üzente, lezárja végre az átmenetet, pontok kerülnek végre a zavaros ügyek végére. A jobboldal nekilátott az általa vizionált konszolidáció kiépítésének, nevet adott neki és új alkotmányt, és most itt állunk a ciklus feléhez közel, és a rendszerépítés erősnek tűnő oszlopait, mintha ugyanaz a rozsda rágná.

Schmitt Pál ügye bár nem nélkülözi az egyéni bájt és látványosság szempontjából elsőrangú, mégis csak annak a korszaknak a lenyomata, amelyben éltünk, és amelytől nem tudunk szabadulni. Bizonyára nem Schmitt doktorija az egyetlen zavaros körülmények között kiosztott doktori cím, nem az egyedüli olyan címadás, amely nem a tudományos munkáért, nem valós teljesítményért, hanem egyéb tevékenységek, összeköttetések miatt járt valakiknek. Az hogy egy köztársasági elnök keveredhet ilyen ügybe, csak még látványosabbá teszi a velünk élő, ránk mászó, levakarhatatlan múltunkat. A fülkeforradalom harcosainak végsőkig kitartó lojalitása, a teljes valóságérzékelést tagadó beszélgetések, a hátország megilletődöttsége, mind jól mutatta mennyire nem tudunk mit kezdeni a velünk maradt „ügyekkel”. Ha a mi kutyánk kölyke, akkor hiába sáros a lába, tagadjuk, hogy ő járta volna össze a konyhát. Természetesen ez nem jobboldali sajátosság, a nagy örömködésben ezt talán elfelejtik a különböző oldalak.

A Schmitt-ügy két másik, az utóbbi hónapokban terítékre került üggyel közösen mutatja meg igazán, mennyire nem tudtuk lezárni a velünk élő múltat. Az új alkotmány egyik fontos üzenete volt a kormány részéről, hogy a jobboldali kormányzó pártok felhatalmazásuk birtokában végre lezárják a posztkommunista korszakot. Ennek egyik szimbóluma lehetne az ügynökkérdés rendezése, mégse akar megszületni egy normális törvény, mely lezárná e kérdést. Ugyanakkor nem a törvényi rendezés szabotálása önmagában az, ami belenyomja képünket a kommunista éra még mindig terjengő bűzébe, hanem a szenvtelen magyarázkodás ridegsége, amikor a volt titok-biztos azt mondja ez az egész ügy értelmiségi maszatolás –hja kérem, akkor minden rendben van. Ismerjük a mondást: Mindig a másik komcsija (ügynöke) a büdös. Nem minden ügynök volt a rendszer meggyőződéses kiszolgálója, el kell mondani az ügynökök történetét, mint ahogy a tartótisztekét, beszervezőkét is. Ugyanakkor minimum kérdéses, hogy az ügynök ügy kapcsán látható érzékenység, az alkotmány praeambulumának szerkesztésekor még koránt sem látszott meg.

A másik napirendre került problémakör nem önmagában a politikát, hanem annak holdudvarát, a gazdasági életet, a pártok hátországait érinti, ez az agrárium kapcsán Ángyán József karakán fellépésének köszönhetően bukott ki, de természetesen túlmutat az agrárium keretein és egészében átszövi a magyar politikai-gazdasági életet. A mélyen a magyar gondolkodásba égett mutyi továbbra is tartja magát, néha újnak látszó köntöst ölt, de működési módja nem változik lényegesen, talán finomodik a technika, de a mozgatórugó a régi. Természetesen bántó és őszintétlen, ahogy a baloldali-liberális média egy jelentékeny része (nem beszélve a régi politikusarcokról), amely a szocik hasonló ügyeit végigtűrte most úgy tesz, mintha az Ángyán által napvilágra hozott oligarcha csoportok működése nem nyúlna vissza a rendszerváltás környékének korrupt és cinikus bugyraiba.

Új alkotmányunk van, de a gondolkodásmód ugyanaz az avítt, cinikus, sápadt és bűzös, mint régen. Amikor a Schmitt ügy kapcsán vezető politikus, aki máskor megújulásról és erkölcsi megtisztulásról beszél, azt mondja, hogy az igazi probléma magának az ügynek a nyilvánosságra hozása volt, akkor ott nehezen remélhetünk változást. De azért bízzunk benne, hogy minden oldalon előbb-utóbb azok kerülnek többségbe - mert ez még ne legyünk naivak, egyik oldalon sem történt meg - akik nem azt nézik, hogy milyen színű valaki, hanem hogy amit tesz az elfogadható e. Előbb utóbb véget ér ez az örökkének tűnő poszt-komcsi éra.