A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Tulassay Tivadart köztársasági elnöknek!

2012.04.01. 17:20 timargabor

BRÉKING: lemond Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, akinek vezetésével - miután a miniszter visszapasszolta neki az ügyet - az Egyetem doktori tanácsa majd Szenátusa is az álamfő doktori címének visszavonása mellett szavazott. Mint elmondta, jogi értelemben biztos abban, hogy helyesen járt el, az állam felől érkező bizalomvesztés miatt áll fel posztjáról. Utódját már a csütörtöki szenátusi ülés megválasztotta, a tényleges váltásra így három hónappal hamarabb kerül sor.

1. Remélem, Schmitt Pál is érzékeli a nép felől érzékelhető bizalomvesztést, és most már végre hasonlóan jár el. A tippem persze az, hogy nem fog, sőt következő interjújában ezt a lemondást is úgy tálalja majd, mint ami az ő igazát erősíti. Pedig nem, és morálisan meg nagyon nem. De hát ő ahhoz sajnos nem ért. Különös szépsége az esetnek, hogy az új rektort - ha addig a posztján marad - ő nevezi ki.

2. Úgy látom viszont, a konzervatív értelmiség és a gerinces kiállás felé a politika most tehet egy engesztelő gesztust. Végre lehet ismét egy komoly köztársasági elnökünk. Jelöljék Tulassay Tivadart erre a poszta, legyen ő a legfőbb közjogi méltóság. Remélem, a Professzorok Batthyány Körének tagsága nem kizáró ok.

Aki egyetért, kérem terjessze.

Újabb posztunk a témában

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

289 komment · 13 trackback

Címkék: botrány köztársasági elnök schmitt pál tulassay tivadar

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr404354237

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bukott elnök 2012.04.02. 10:17:54

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: Államelnök 2012.04.02. 09:38:11

 Van valami nagyon közép-európai abban, hogy olyanok napi témája Schmitt Pál kisdoktori értekezése (a parlamentben is) , akik talán még a nevüket, beosztásukat sem tudják jól leírni...Csám -  csám - csám - csám - csám - csám - csám - + a...

Trackback: KÖZTÁRSASÁGIELNÖK-VÁLASZTÁS 2012.04.01. 23:06:55

   2012    Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.         Magyarország Köztársasági Elnöke   Magyarország értelmisége 1989 óta először...

Trackback: Hogyan végződik majd Schmitt Pál plágiumbotránya? 2012.04.01. 21:06:11

A legvalószínűbb, hogy miután Pali bácsi egyre vehemensebben nyilatkozik egyre nagyobb, és egyre könnyebben cáfolható ostobaságokat, végül a Fidesz nyomására Orbán Viktor lesz az, aki magához rendeli és lemondásának benyújtására szólítja fel a párt els...

Trackback: Schmitt Pál Ph.D. fokozatot hazudott magának az Európai Parlament honlapján 2012.04.01. 21:02:38

“Kisdoktori, megismétlem kisdoktori dolgozat volt, nem PhD “ – nyilatkozta Schmitt Pál január 18-án a Kossuth Rádióban. Alig két héttel később, március 30-án este a köztévében Obersovszky mikrofonjába ugyanezt nyilatkozta: “Ne felejtsük el,...

Trackback: Schmitt fenyegetőzik és a Semmelweis Egyetem szenátusát szidja 2012.04.01. 20:59:38

“Talán lesz valaki, talán lesz egy ügyvéd, aki utánamegy, hogy milyen alapon hagyta ki a Semmelweis Egyetem szenátusa a Magyar Akkreditációs Bizottságot” - mondta vasárnap reggel a közrádióban, azt sejtetve, hogy a doktori tanács jogellenes...

Trackback: Tulassay összeomlott a lelkiismeret súlya alatt 2012.04.01. 20:07:44

Sokan nem lepődtünk meg a mai nap nagy hírén. Tulassay Tivadar, akire a balliberális sakálhorda a hóhér szerepét osztotta a Köztársasági Elnök ellen indított, minden képzeletet felülmúlóan aljas boszorkányüldözés során, alig két nap alatt összeomlott g...

Trackback: Schmitt Pál TAKARODJ! 2012.04.01. 19:46:29

Mint a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája Figyelő Bizottságának egyik tagja, egyelőre csak saját nevemben felszólítom Schmitt Pált magyarosan, hogy megértse. Mert nem ért a szép szóból és a 2012.03.30-i esti tévés adásban is várhatóan csak palira akar ...

Trackback: Scmitt Pál egy szellemi és erkölcsi toprongy 2012.04.01. 19:46:11

Toprongy: Katonai és börtön szleng. Jelentése: szellemileg nevetségesen leépült emberszerűség. Teljesen és tökéletesen hülye. Tehát ennél már nincs lejjebb, felesleges is küzdeni érte. A judeo-kereszténység hazai nagy hitkomisszárjának, Joseph Rat...

Trackback: Ez egy köztársasági elnök nélküli ország 2012.04.01. 19:28:03

Schmitt maradhat, de elnökként tekinteni rá? Na, az már biztosan lehetetlen. Bizony a politikai elit mindenhatóságának képe a tegnapi események után megdőlni látszik. Ami akár igaz, akár nem: határozottan jó érzés. Sokan Schmitt doktori címének visszav...

Trackback: Elnök úr, ne ásson tovább! 2012.04.01. 18:49:39

Elszörnyedve olvasom, hogy a pénteki tévébeli ámokfutás után miket nyilatkozik (s)érthetetlen köztársasági elnökünk a rádióban. Már a tévés szereplésnél is gondok voltak, hiszen folyamatosan olyan dolgokat állított, amelyek nem igazak, de most már tény...

Trackback: Már nem fair play a fair play 2012.04.01. 18:14:06

Ismét terítéken vagyunk a nemzetközi sajtóban. No, nem az orzságimázsért felelős épp ki tudja hova tartozó hivatal rendelte meg a kampányt és egyelőre nem is úgy néz ki, bárki is egy lépést is tenne a kormányzat részéről a tűzoltás érdekében. Most ...

Trackback: Egyeteme érdekében lemondott a Semmelweis rektora 2012.04.01. 17:30:02

Olyan fokú bizalomvesztést érzékel a nemzeti erőforrás-minisztérium részéről személyét érintően Tulassay Tivadar, hogy a Semmelweiss Egyetem érdekében lemond rektori címéről. Tulassay szerint a Semmelweis Egyetemet magára hagyták Schmitt doktorija ügyében…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blogger Géza 2012.04.01. 22:49:19

Felőlem akár ő is jöhetne, tudományos téren nyilván veri SP-t és azt is látjuk, hogy nem fél lemondani, ha úgy látja helyesnek. Ebben a két dologban máris veri SP-t.

Amidazophen 2012.04.01. 22:51:35

Nem olvastam végig a bejegyzéseket, de egy valami engem nagyon foglalkoztat: miért vasárnap délután jelenti be Tulassay, hogy lemond?

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy tegnap vagy ma - netán épp ebéd közben - kapott valahonnan egy telefont...

Schmittet meg egyébként hagyni kell, hadd másszon vissza a fára a saját erejéből.

ökörpöröly 2012.04.01. 22:57:20

Mondjuk én a PFB-t egy nagy szarhalomnak tartom, egy-két tag kivételével megvette őket a FIDESZ. Solymosi Frigyes és Tulassay a kevés kivétel egyike, sajnos. Mellár is az volt, de ő már felállt, mert vazallusszervezetnek tartotta a PFB-t.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.01. 23:04:49

Ami itt folyik az a legszebb Rákosi korszakra emlékeztet. A kopasz pontosan olyan elvakult volt önmaga megítélésében, mint most a fénymásoló bajnokunk. Ő sem hitte el, hogy a magyar nép nem akarja, ez sem hiszi el. Igaz, hogy nincsen törvényben előírt lemondási kötelezettsége, de erkölcsi tartása sincs, különben vette volna a kalapját a HVG cikke után, mert beszéljen bármit, tisztában kellett lennie, hogy mások munkáját másolta/másoltatta össze. Az is meglehet, már nem képes felfogni, hogy erkölcsi nulla lett belőle. Ez esetben pedig nem biztos, hogy vannak olyan szellemi képességei, ami a hivatala ellátásához szükséges, s ez esetben törvényesen megfosztható a tisztségétől akár tetszik neki, akár nem. Az általa tanúsított magatartás kisstílű és pitiáner. Méltatlan a tisztére, s ezt erősíti az is, hogy a jelek szerint beindult a fidesz megtorló gépezete.

rasszista szalonna 2012.04.01. 23:05:18

@ByA:
Igen, ilyesmire.
irtóztatóan hosszú anyag, nem kevés értzelmi hevülettel. A nemszavazást viszont nem tartom célravezetőnek.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.01. 23:06:19

@Amidazophen: Hiába várod, nem tud visszamászni a fára, mert le sem jött onnan!

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.04.01. 23:07:45

@Kompli: Igen, benne lesznek mégpedig a szabályt erősítő kivételként! :)

kela-bá 2012.04.01. 23:16:19

Mindenkinek igaza lehet. Youtube: Ébresztőfilm

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.01. 23:21:14

@rasszista szalonna:

Nem vagy egyedül. Csak éppen senki sem tud jobbat, sőt mást sem. És egyáltalán nem értem mi azzal a veszetnivaló.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.04.01. 23:37:18

@Anima Sound: Ez dumának jó, de másnak nem nagyon. A kétharmados törvények változtatgatása súlyos koalíciós válságot okozott volna, úgyhogy inkább nem nyúltak hozzájuk. Ennyi.

azbesztos 2012.04.01. 23:40:06

Tulassay nagyon szolgálatkésznek bizonyult. Ilyen nem jó elnöknek. Ebbe bukott bele. Schmitt egy karakán ember, tud ellentmondani. Most sem mond le, bárhogy hisztiznek a kevés idézőjel miatt a sajtóhiénák és bloggerpatkányok.

Törzsanyag 2012.04.01. 23:53:45

@azbesztos: Tulassay szerintem az egyetem érdekét nézte. Azét a szervezetét, aminek a vezetését rábízták az egyetem polgárai.

azbesztos 2012.04.02. 00:07:03

Tulassaynak nem lett volna szabad a szenátus elé vinni az ügyet, mert az nem alkalmas, már összetételénél fogva sem ilyen döntésre. Vannak ott a kezdő hallgatók képviseletében is, és a doktorok sem jogosultak egy másik (ráadásul egy másik egyetemen végzett) doktor doktori disszertációjának 20 év utáni elutasítására. Ma nem lehet mai elveken elbírálni egy 20 évvel ezelőtti dolgozatot, a tudomány annyit fejlődött. A szenátusnak komoly és elmélyült bírálatra egyébként sem volt ideje, lehetősége. A vizsgálóbizottság döntését nem azért küldte el a minisztérium az egyetemnek, hogy valamiféle népszavazáson döntsenek róla, hanem, hogy továbbítsák az akkreditációs bizottságukhoz. Ehelyett Tulassay szerencsétlenül népszavazásra bocsájtotta. A leköszönő rektor úr kiváló ember, de most nagyon bakot lőtt. Belekerült a libsi médiahalászok hálójába és nem tudott kiszabadulni a zsaroló hecckampány hatása alól. Sajnálatos leginkább az, hogy még most is azt szajkózza, hogy "helyesen" döntöttek az illetéktelenek. Kit érdekel? Így aztán az egésznek olyan látszata van, hogy Tulassay és a szenátus Schmitt személyes ellensége, amire pedig látszólag semmi okuk, habár Schmitt aláírta azt a törvényt, mely a rektorok és professzorok fizetését alaposan megnyirbálta. Gondoljon ki-ki azt, amit akar. Itt az áldozat nem Tulassay, hanem Schmitt, akit hazug rágalmakkal kevertek rossz hírbe.

Gera 2012.04.02. 00:16:05

@azbesztos: Kibaszottul elegem van már a hozzád hasonló ostoba barmokból. Fejlődött a tudomány, mi? Mit nem lehet felfogni azon, hogy másolat az egész fércmű? Ez 20 éve ugyanúgy kizárta a cím odaítélését, mint 200 éve. Ez már egy nyomorult szakdolgozatnál kizáró ok, ha kiderül. Világos volt, hogy ha a doktori tanács összeül, egyszerűen nem tehetnek mást, mint hogy javasolják a cím elvételét. Ezt megpróbálták megkerülni azzal, hogy a miniszterhez fordultak, döntsenek ők, de lepattintották őket a hülyéi. Ráadásul már a bizottsági jelentésben biztosítottak egy egérutat Schmittnek azzal a furcsa következtetéssel. Ha arra hivatkozva lemond, jóval kisebb lett volna az arcvesztés, de hát ennyi eszük sem volt.

Gera 2012.04.02. 00:17:31

Olvagatva mivel foglalkozik Tulassay, tartok tőle, hogy az ő doktoriját lemásolni sem tudná Schmitt :)

Törzsanyag 2012.04.02. 00:33:05

@azbesztos: De olvasd el a TF 1992-ben hatályos szabályzatát. Az mondja ki feketén-fehéren, hogy az egyetem saját hatáskörben köteles visszavonni, ha más szerző terméke. Az elnök akkor ennek alapján, ennek elfogadásával jelentkezett a doktori cím megszerzésére.

eichikarl 2012.04.02. 01:09:47

@azbesztos:
Az lehet, hogy ebben van igazság, de Tulassay nemzetközi hírű szakember és a SOTE is nemzetközi hírű. A SOTE-diplomának nemzetközi szinten is van értéke. Ezt nem kockáztathatja az egyetem. Ha nem lennének a németül és angolul tanuló külföldi diákok, bizony nehéz finanszírozási helyzet állna elő. Márpedig ebben az ügyben való habozással, szerencsétlenkedéssel napok alatt évtizedek nemzetközi imázsa mehetett volna gallyra. Ő ezt nézte, a szakmát. A von Guttenberg ügyben is a Bambergi Egyetem teljesen hasonlóan reagált. Ilyen a tudományos világ. Január 11-e óta nem volt lehetőség fölkészülni egy megfelelő reakcióra? Először Schmitt Pál lett volna lépéskényszerben, de ezt elmulasztotta. A minisztérium nem lépett ebben a kérdésben, pedig felkérte rá az egyetem, hanem az egyetemre tolta a döntést. Az egyetem jó híre így volt megmenthető. A tudomány fejlődhet, fejlődik is. Forrásmegjelölést el lehet hagyni, akár tömegesen is. Ha azonban száz oldalak megegyeznek egy más ember, vagy más emberek munkájával, az büntetendő volt akkor is és most is az. Ha valaki fordítással vagy anélkül ennyit átvesz, azt már azt sem állíthatja, hogy legalább a koncepció az övé volt, csak a kifejtéshez, argumentációhoz vett átt innen onnan szövegrészeket, mert nem volt ideje. Még akkor sem, ha a védésre mindent remekül elsajátított - amit senki sem von kétségbe.

Az iskolában a kisdiák megtanulja, hogy a puskázás nem saját teljesítmény, ezért a többiekkel szemben sem fair. (Tapasztalatom szerint sokan, a legtöbben félelemből puskáznak - valakit, általában a szülőt akarják jobb jeggyel kielégíteni.)

Egy dolog miatt tényleg sajnálom Schmitt Pált, hogy valójában nem tudott felnőni, és amint persze teljesen "gyanútlanul" korábban nyilatkozta, tkp. az édesanyja kívánságára csinálta ezt a kisdoktorit. Mi szüksége lett volna rá egy sportdiplomatának? Sajnos a szülők gyakran nem nézik, hogy a gyerekeik nem azért vannak, hogy az ő kisebbrendűségi érzésüket polírozzák föl és egyéb igényeiket elégítsék ki. Sokan, nagyon sokan érzelmileg felnőttként sem tudnak leválni a szüleikről, akik képtelenek elengedni őket. Az ilyeneket - kívülállók számára esetleg irracionális mértékben is - befolyásolja a függésük, és igen komoly erőfeszítésekre is képesek, csak hogy ne okozzanak csalódást. Ha a parlamentben pénteken voltak pszichológusok (akik állítólag a beszélgetésre fölkészítették), akkor nagyon sajnálom, hogy szerintem nem vették, vagy inkább veHEtték észre, hogy itt egy olyan 70 évessel van dolguk, akit még mindig vas markában tart az édesanyja (emléke) iránti lojalitás. Egy ideál, a szeretetről, megértésről, a családról. Ha oda az anyuka kívánságára összehozott kisdoktori, akkor egy kártyavár omolhat össze, esetleg egy egész élet kérdőjeleződik meg: minek hajtottam, minek gürizem évtizedeken keresztül? Valójában ki is állt mindezek mögött? Milyen esetleg már kis korban kapott "üzenet" volt az, amely egyre többre és többre ösztönzött? (Miért nem vagyok képes 70 évesen leállni és élvezni az életet?)Egy ilyen kérdéscsoporttal való szembesülés olyan egzisztenciális félelmet generálhat, hogy ameddig lehetséges a menekülés, az érintett ezt teszi. Valaki évtizedeken keresztül tartó "menekülésből" is építhet karriert.

Nekem egy idős édesanyának ebben a mondatában "minden" benne van: "Palikám, úgy örülök mindennek amit elértél, már csak egy doktori cím hiányzik." Talán sokaknak fel sem tűnik, nem annak örül, AKI Schmitt Pál, hanem annak, AMIT elért. Sajnos végtelenül hétköznapi eset, fel sem tűnik. Sokak számára "normális", "természetes" mindez, mert ebben élnek. Nem hibáztatom az édesanyát sem, mert valószínűleg őt is így nevelték.
Csak mindez most egy "ország sorsával" került összefüggésbe.

Kandabula 2012.04.02. 01:37:47

Az a gond, hogy itt egy ország tekintélyével játszanak! SP-t OV egy üdülése során, egy laza üzenettel kinevezte, de az illető az egészet nem érti és önjáróvá vált. Ha jól olvastam, a NOB bekérte az anyagot, gondolom, a történéseket már ismerik, hát várjunk...

Van abban valami vicces, hogy ő a hadsereg főparancsnoka és mint dél koreai tiszteletbeli öregdiák, atomügyi kérdésekhez szól hozzá. Van egy olyan sejtésem (ne legyen igazam!), hogy a koreaiak eredetileg valamelyik egyetemük díszdoktori címét adták volna (általában ez a szokás), de hát ők is kapnak nagyköveti jelentéseket Magyarországról. Kíváncsi vagyok, hogy a konferencián hány öregdiák-címet osztottak szét?

király vagyok 2012.04.02. 02:28:52

mérbáncsátok Palit ráksebb a belitekbe

Törzsanyag 2012.04.02. 05:30:18

@eichikarl: Hiteles pszichoanalitikus leírás ez, és még igaznak is tűnik. Csak hogyha így van, annak felmérhetetlen hatásai lehetnek a mi szempontunkból...

Roy 2012.04.02. 07:58:08

@pukancs: Bizalom vesztés, megmondták Neki jobb, ha önként áll fel.
A Schmitt botrány nem az egyetlen probléma az országban.
Égbe szökő üzemanyag, és élelmiszer árak, 27%-os ÁFA, elszegényedés, Jövedelem csökkenés a 16%-os SZJA miatt. Lehetne még hosszasan sorolni.
Uniós támogatások megvonása 2013-ra.
Az EU nemzetközi bíróság elé viszi a Telekom különadókat.

Roy 2012.04.02. 08:06:55

@azbesztos: A plágium 20 év mulva is annak minősül. Egy hazug embert védel.
Azt se ártott volna megvizsgálni, hogy ki vagy kik voltak azok akik ezt akkor megengedték. Akkor senkinek nem tünt fel a plágium. Ezt még el is higyyem.
@király vagyok: Bántsa őt a hóhér.

Zöldövezeti 2012.04.02. 08:12:54

@eichikarl: Nos ez jó lenne egy doktori előzetesnek !!

Zöldövezeti 2012.04.02. 08:17:50

@azbesztos: Mán akartam egy emílt küldeni a tulassainak, de valahogy levették a honlapról !
De a posta csak mögtalaálja !!

bruhahahahihihi 2012.04.02. 08:19:34

Sicc Pál már 1985 ben is parazita emberként élt...a Kurvákkal való szórakozást is a NOB-al fizettette ki:)))
ime a bizonyíték: Deutschland közszolgálati rádió Klaus Blume tegnap vasárnap:

1968-ban és 1972-ben olimpiai kardvívó bajnok és Astoria szálló igazgató elvtárs – szorgosan építette karrierjét. Magyar nagykövetként Madridba ment, ahol hamarosan szinte baráti közelség fűzte Juan Antonio Samaranchhoz, a fasisztoid spanyol NOB-elnökhöz. A korabeli bennfentesek nem csodálkoztak, hogy 1999-ben Pált NOB-alelnökként, suttogva pedig egyenesen Samaranch utódaként emlegették.”

Ma gyorsan követik egymást a rossz hírek „Pálról”, írja Blume. „Mert úgy tűnik, hogy ő, aki (még mindig) Magyarország államfője, az ókonzervatív Orbán Viktor kormányfővel együtt az ország legvitatottabb emberei közé tartozik.”

Beszámol arról, hogy a Semmelweis egyetem megvonta Schmitt doktori címét, és hogy 300 ember sátrakat vert fel az elnöki palota előtt, hogy kivárják Schmitt lemondását, majd így folytatja:

„Igen. Pál, emlékszem rá, egykor, fiatal vívóként az anyukádnak ígérted meg: ’Egyszer majd doktor leszek, mama’. Az összes többi hivatal mellett, amelyeket úgy gyűjtöttél, mint mások a karneváli érdemrendeket, meg is kaptad volna a címet, tiszteletbeliként, és egyszerre tucatjával. Csak ki kellett volna várni. Miközben az egyik-másik eltévelyedést ’olimpiai bagatellként’ már rég leírták, például azt, hogy a NOB berlini tanácskozásán, 1985-ben a vendéglátó NDK Nemzeti Olimpiai Bizottságának kellett fedeznie az éjszakai hölgykísérő költségeit.”

A jegyzet zárása: „Itt a vége, Pál! El kellene búcsúznod minden hivatalodtól, a sportban betöltött tisztségektől is. Azt kérdezed, mi marad? Az emléke valakinek, aki tüzes igyekezettel és biztos számítással lépett a vívópástra, és aki, legalábbis eleinte, a sportpolitikában is hasonlóan látszott cselekedni. Ez önmagában is sok – de ennél több nem marad. Nagy kár, Pál!”

vadliba1 2012.04.02. 08:21:20

Rektor Úr! Pártpolitikától mentesen, egyszerűen csak gratulálok a döntéséhez és sok sikert kívánok a további munkájához a Semmelweis Egyetemen.
Ön becsületes ember és feltételezem, ha nem júliusban járt volna le a mandátuma, akkor is a jelen helyzetben lemondott volna, hogy jó példát mutasson és megvédje ezt a nagy hírű intézményt (Bár tudjuk, hogy a TF/TE volt a leggyengébb láncszem, talán összeszedi magát). Egyébként mindenkivel közlöm, hogy "... a Duna is magyar, ha magyar földre ér..."(Gárdonyi Géza)

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2012.04.02. 08:28:26

Nem hiszem, hogy Tulassay erre a posztra aspirál - a hozzá hasonló, megfelelő erkölcsi tartással rendelkező emberek nem viselik el ezt a gennyes morális atomszférát. Orbánnak egy aláírásbélyegzőre van szüksége.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.04.02. 08:46:49

@timargabor:

"ez volt a jogi út" hülyeség. a hivatkozott törvény nem erre az esetre vonatkozik. egyébként ha azt, hogy nem ez volt a jogi út a valóság totálisan meg is mutatta, hiszen a SOTE végül is elvette SP doktoriját, és NEM ezen az úton, tehát NEM EZ VOLT A JOGI ÚT. ráadásul Réthelyi maga is kinyilvánította, hogy szerinte sem ez a jogi út.

a másik, ha Tulassay azért mond le, mert a kormány bizalmát elvesztette, akkor becstelen, neki nem a kormány bizalmához kell igazodni!

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.04.02. 08:58:35

@СubE:

Isten adja, hogy a "vezéred" "kiiktatásakor" a hozzád hasonlók se végezzék másként...

СubE 2012.04.02. 09:10:46

@tróger.gyerek: Gondolom te visszasírod gyurcsányt aki bármikor kilőhette a szemed vagy agyonverethetett viperás rendőrökkel. Tönkretették az országot, kiraboltak mindent, a nyugdíjakat elverték a tőzsdén, hamis számlákkal csapták be az EU-t, csontvázakat hagytak hátra, tönkretették a malévet és lehetne még sorolni miket tettek tönkre gyurcsányék. El akarták adni az országot az idegenszívűeknek. Orbán Viktor ebből a helyzetből húzta ki az országot. Végre elindultunk felfelé, de 2-3 év alatt ne várjál jelentős javulást.

AvgDvl 2012.04.02. 09:26:00

@СubE:
Elképesztő a realitásérzéked.
Te tényleg ennyire elvakult vagy, esetleg pénzt kapsz érte?

preddy 2012.04.02. 09:26:36

@СubE:

Te mindent benyalsz amit a viktátor mond?
Na mindegy, élj jobban mint két éve!

preddy 2012.04.02. 09:27:42

@AvgDvl:

Ne akarj tőle lehetetlent! Elhitte anno azt is, hogy a következő ötéves tervben utolérjük a nyugatot... :-)

Roy 2012.04.02. 09:27:53

@СubE: Mi van te kis fideszdroid, fröcsögünk?

СubE 2012.04.02. 09:32:26

Úgy látom nektek nem kevés hasznotok lehetett a gyurcsány kormáy kiszolgálásában, mert épeszű ember nem sírja vissza azt a kommunista elnyomást ahol emberek százainak a szemét lőtték ki. Nem tudom észrevettétek e, de Orbán Viktor egyik baloldali csürhe tüntetést sem vert szét és senkinek a szemét nem lőtte ki. Ki is a diktátor? Gyurcsányi ahogy veszélyben érezte a hatalmát máris belelőtt a békés tömegbe, akiket nem talált el azokat meg jól megverték viperával az azonosíthatatlan rendőrök.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.02. 09:33:40

@Brendel Mátyás:

Nem látom be, ez miért jelentene becstelenséget.

Szerintem sem szerencsés az indoklás, de attól, hogy valami mondjuk helytelen (inkább mondanám diplomatikusnak), még nem becstelen.

driopios 2012.04.02. 09:34:21

@СubE: és oszkó pétert betették a vizzerbe, ezt kihagytad!!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 09:34:42

@Roy: Az a bajuk, hogy valójában nem verték őket agyon, így kevésbé lehet drámázni. Régebben felajánlottam nekik egy szíriai tüntetésen való részvételt, hogy megtudják milyen amikor szétvernek egy tömeget, de sajnos nem éltek a lehetőséggel.
A tetves balnaci fajtája nem ismeri az elnézést vagy a tévedtünk szót, ezért ki lett adva, hogy terelni kell, meg hazudozni még lecsillapodik az ügy. Lesznek még itt durva hazudozások, hogy a mostaniakat megvédjék.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.04.02. 09:36:03

@СubE: kár, hogy a poszt baromira nem erről szól.

driopios 2012.04.02. 09:36:06

@СubE: "a kommunista elnyomást ahol emberek százainak a szemét lőtték ki"

tízezreinek!! tízezreinek!!!! maradjunk már a tényeknél!

СubE 2012.04.02. 09:38:58

@timargabor: Elnézést, de erről is szól. Ha nem is közvetlen, de vastagon benne van gyurcsány is ebbe az ügybe. A legnagyobb részben ő a hibás.

Ami pedig oszkót illeti, őt azért tették a wizzairbe, hogy tönkretegye a malévot. Neki ez volt a dolga. Budai Gyula ki fogja vizsgálni és hamarosan kattan a bilincs a kezeken.

The brain 2012.04.02. 09:39:44

Na már szopkodja a sok komcsi Tulassayt.Röhögnöm kell ismét.őrjöngjetek tovább!!!Hajrá!

driopios 2012.04.02. 09:40:22

@СubE: igen, és Hingyi Beatrixot pedig azért tették a Malévba, hogy tönkretegye a wizzert. Mint az közismert.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.04.02. 09:41:12

Egy ilyen képzett szakembert vétek lenne egy ilyen posztra pazarolni. Mintha egy Forma 1-es versenyzőből csinálnál buszsofőrt...

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 09:41:40

@СubE: Sőt Fukusimaiáról is ő tehet. Mindig jókat röhögök rajtatok. Terelésben ti vagytok a császárok, FIDESZ én így szeretlek.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.04.02. 09:50:19

@СubE:

Figyelj jól provokátorkám.

A cikkben nem gyurcsányról van szó. De minek is koptatom a pofámat, a te fajtáddal a vita meddő.
Ezzel az idomított jolly-joker "a_gyurcsány_névvel_besározunk_mindent_és_mindenkit_aki_nekünk_nem tetszik" arroganciáért pedig csak egyre közelebb kerülsz az elkerülhetetlenhez.

Az írásomra pedig ne reagálj, mert nem lesz elolvasva.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 09:54:39

@tróger.gyerek: Nincs bajom a melegekkel, de ettől a képtől mindig hányingert kapok. :D
Ezzel a kedves úriemberrel meg felesleges foglalkozni, genetikailag képtelenek beismerni a hibát, ezért terelni kell, még megnyugszanak a kedélyek. Nem ülhetnek ezen idő alatt csendben a sarokban.

debreceni.blog 2012.04.02. 09:55:45

„És hagyták a közszolgálati tévé emberei, hogy ez a – seggbenyalós, orálisan szexes, az aktus sajátosságaiból adódóan kölcsönös kielégülést nem nyújtó, de a tévében így mégis mosolygós – duma lemenjen a magyar népnek bele az arcába.”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1979_schmitt_sajto

СubE 2012.04.02. 09:59:35

@tróger.gyerek: Ha gyurcsányi nem teszi tönkre az országot és nem lopnak el húszezer milliárd forint közpénzt, ma arról beszélnénk, hogy a foci VB-t vagy az Olimpiát rendezzük e meg előbb és javában épülne az ötös metró. Ha Orbán Viktor kormányozhatott volna az elmúlt 8 évben, akkor ma mi lennénk Európa második Svájca és az IMF jönne hozzánk hitelért.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 10:02:38

@СubE: Sőt két év múlva már a Marsot kolonizálnánk, nem sokkal azután meg MO adná a világ GDP-jének felét.

www.youtube.com/watch?v=Ivo6E5xcuY0

reálisan 2012.04.02. 10:03:47

Népszabadság:

Tulassaynak még három hónapja volt hátra rektori megbízásából, utódját épp a Schmitt kisdoktoriját érvénytelenítő szenátusi ülésen választották meg Szél Ágoston személyében. A júliustól hivatalba lépő új rektor addig helyettesi minőségben irányíthatja az egyetemet. Szél bírja az irányító hatóság bizalmát, amit ebben az esetben kiemelten fontosnak tart Tulassay. Tulassay kijelentette, hogy mindenben támogatja az utódja munkáját."

Na persze! Talán még izgul is, hogy az utódjáért :))

СubE 2012.04.02. 10:12:48

@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Gyurcsány bábjaival nem beszélek. Az is hazugság amit kérdezel. Tanultál a főnöködtől aki éjjel-nappal, délelőtt, délután, este, hajnalban és olyan időpontokban is, amikor nem is gondolnád, akkor is hazudik.

driopios 2012.04.02. 10:18:29

@СubE: trianont nem is csinálta volna vissza?? az ambíciók hiánya, az volt mindig is a viktor veszte!

*azta* 2012.04.02. 10:20:53

kár volt kiszedni a publikációs listát - az elején ugyan nem értettem, ezt minek, de aztán görgetve-görgetve-görgetve... nyilvánvalóvá vált, hogy így néz ki egy átlagos tudományos (még nem lezárt) életmű. kontrasztként maradhatott volna.

driopios 2012.04.02. 10:21:27

@СubE: Vigyázz, Gyurcsány bábjaiból megannyi kis gyurcsány fog kikelni! (Kis lárvák most még.) Pusztítsd el őket még most, amíg nem késő. Ragadj kardot, hogy végre ontopik is lehess egy kicsit itt!

2012.04.02. 10:24:51

Tulassayt köztársasági elnöknek?
Lehetetlen.
Köcsög országnak köcsög elnök jár.

Mészáros Laci 2012.04.02. 10:30:49

érdemes megvizsgálni Tulassay lemondását Schmitt szemszögéből:

"a rektor szégyelli magát, hogy elvette a doktori címemet, ezért lemondott -- ez is engem igazol."

hm?

driopios 2012.04.02. 10:35:28

@ViKtOr: ...ráadásul pont egy ilyen idegen hangzású névvel??

*azta* 2012.04.02. 10:37:40

@Mészáros Laci:
amennyire jeleskedik szövegértésből a zelnökúr, még így is értelmezheti - a heti válaszban szépen elmondja a lényeget a rektor.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.04.02. 10:41:14

@ByA: Lehet itt centizgetni, de felesleges. KE-nek javasolni, meg hőssé avatni, ahogy ebben a cikkben van, az durva értékelési hiba.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.02. 10:52:12

@Brendel Mátyás:

Bocs, nem nevezném centizésnek. A különbség óriási. Ami az elnökségét ileti, ez nyilván nem komoly javaslat (hagyan is lehatne itt az?), hanem rávilágítás a két ember erkölcsi különbségére. De ha úgy merülne föl, hogy tényleg közülük kellene választani, nem magától értetődő, hogy a professzor a választandó? Miért zavar a gondolat? Úgy mellesleg minek ezzel ilyen értelemben foglalkozni, figyelmünket ilyen mellékkörülméyre vesztegetni? Hogy most akkor elég jó, vagy nem elég jó elnök lenne-e professzor? Nem érzed, hogy csakis Schmiitnek kedvez, ha az emebrek azon rágódnak, hogy a professzorról mit gondolnak és az ö érdemeit vagy hiányukat boncolgatják? Javaslom engedd el.

Mészáros Laci 2012.04.02. 10:52:49

@*azta*:

ez nem szövegértés, hanem természetes emberi reakció a meghasonlás enyhítésére.

feszült helyzetben sosem azt látom, ami le van írva, hanem azt, ami engem igazol és érzelmi nyereséghez jutok általa.

Mészáros Laci 2012.04.02. 10:55:06

@Brendel Mátyás:

Tulassay elég világosan megindokolta, miért mond le: ha a SOTE fikarcnyival is rosszabbul jár azért, mert a fidesz megorrolt a rektorra, akkor neki mint az egyetemért felelős rektornak az a dolga, hogy lemondjon.

Persze, ha "szövegértésből" ott tartasz, mint az elnökúr, akkor ezt a részt te is simán átugorhattad :-)

Lacdelo 2012.04.02. 11:03:39

Melysegesen szomoru a helyzet, hogy a Fidesz (es a Jobbik, mondjuk ez egy masik tema) az orszagot hova sullyesztette moralisan es erkolcsileg. Kovetkezmenyek nelkuli orszagga valtunk! Nyiltan lehet lopni, csalni es ha eleg kozel vagy a Fideszhez, akkor meguszod. Kettosmerce. (Oligarchak=palyazat nelkuli beszerzesek Fidesz kozeli cegeknek lasd Angyan, plagizalo Koztarsasagi Elnok).

Schmitt Pal a Magyar Koztarsasag szegyene. Kertesz Akosnak igaza lesz (lett?), ha hagyjuk hogy Schmitt Pal es Orban Viktor barmit megcsinaljon a magyar neppel. Le kell oket valtani legkesobb 2014-ben valamelyik, demokratikus jobb vagy baloldali uj/regi partokkal!

Lencsés István 2012.04.02. 11:12:09

Tulassay Tivadar azért mondott le mert hibázott .
SCHMITT PÁL - ban pedig még az emberek többsége bízik . Nem fog lemondani , már kétszer elmondta úgy néz ki ez nektek nem jut el , bár nem lepődöm meg nevetek sincs nem hogy agyatok ....

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.02. 11:31:39

@Lacdelo:

A jelenlegi rendszerben semmilyen párton át nem vezet út jobb jövő felé. Először magának a rendszernek kell végetvetni ahhoz, hogy az ország kiutat találjon. Egyébként marad a tántorgás választásról választásra, pártról pártra, a hozzá elkerülhetetlenül párosuló fokozatos süllyedéssel.

Részletek:

www.kibulizottorszag.net

Az ott leírtak megértése nélkül minden reménytelen, csak csapdák vannak.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 11:34:08

@СubE: Gyurcsány bábja? Ti aztán álom világban éltek kedves balnacik. Nem csoda, hogy ennyit picsogtok, azt se tudjátok mi van. Sajnos ki kell ábrándítsalak, nem kedvelem GY.F.-et, persze számodra ez felfoghatatlan, hisz biztos csak Feri rajongók utálhatják, a szent kommunistáidat, na menj éljenezd őket tovább.

Lacdelo 2012.04.02. 11:56:15

A Fidesz-KDNP eljutott az erkolcsi es moralis lejto legaljara, ami mellett az MSZP es DK kifejezetten tamogathato es erkolcsos partta valtak.

Habar en nem tamogatom se az MSZP-t, se a DK-t, eljutottam addig a pontig, hogy egyaltalan nem bannam ha atvennek ettol az inkompetens es antidemokratikus Orbani diktaturatol Magyarorszag iranyitasat.

A Fidesznel mar csak a Jobbik antidemokrata, penz es tokeellenes (bank es multiellenesseg, befekteto ellenesseg), tarsadalom ellenes (roma, zsido, meleg, libsi-szoci, EU, USA, szlovak, roman, stb...) politikaja lenne rosszabb Magyarorszag szamara.

Sajnos nagy az eselye, hogy a Fidesz a Jobbikkal fog kormanyozni (Tarcatukor kedelyes cseveges, Vona-Pinter-Torok Gabor, Fidesz Jobbikot kiszolgalo politikaja) 2014 utan, hacsak az ellenzeki partoknak nem sikerul osszefogniuk. Meg ennel is lehet lejjebb. :(

Lacdelo 2012.04.02. 12:12:11

Eleg ha csak a nyugati fejlett tarsadalmak demokraciait vesszuk mintaul.

Eros fuggetlen sajto, fekek es ellensulyok a kormanyzati rendszerben, alacsony korrupcio (erosebb szabalyozasa a partfinanszirozasnak) es a nagy partok nem osztjak meg a nemzetet 2 reszre, legalabbis nem folyik ilyen elmergesedett sardobalas es karakter gyilkolas, szakpolitikai kormanyzas (hozzaerto emberek ulnek a miniszteriumokban). Nem minden tokeletes. Tokeletes rendszer nincs, es soha se lesz, de a rendszer kepes magat korrigalni akar belso es kulsonyomas hatasara.

A Fidesz rendszer velejeig korrupt (oligarchak, 10-20%-ok), kozpontilag szabalyozott, vezerelvu (OV iranyit mindent), kulso es belso nyomasnak nem enged, nincs eros sajto (lasd kozteve kitakaras, Obersovszky interju, Klubradio helyzete). Hibas gazdasag es tarsadalompolitika eroltetese. Matolcsyt minden mas europai orszagban kirugtak volna.

Ezt a Fidesz renszert le kell valtani es el kell zavarni Plagibastul, Orbanostul, Matocsystul.

eichikarl 2012.04.02. 12:53:43

Az MSzP nem tud kibújni a bőréből - a Fidesz- távolmaradás lrkoppintásával Gyurcsányba akar inkább belerúgni egyet, ahelyett, hogy egy ilyen fajsúlyú kérdésben nyilvánosan elmondja a véleményét. A szög bújik ki tehát leginkább a zsákból - az ország ügye többedleges. Pedig még az MSzP számára is nagyobb lehetett volna az előny középtávon is - vagy nincs hozzátenni valójuk a dologhoz?

Lacdelo 2012.04.02. 14:05:51

Ezt a kibaszott porhintest, es hazugsagot amit Schmitt, Fidesz (Lazar) es a KDNP (Harrach) muvelt a parlamentben az Magyarorszag szegyene! A sok hulye kormanyparti kepviselo meg tapsolt vidaman (rofogtek es zabaltak a moslekot), mig a Fidesz-KDNP probalta mindenert az MSZP-t, a tudomanyos elitet, mediat elitelni (masra mutogattak), nem volt egy szikranyi bunbocsanat vagy lelkiismeret furdalas. A Fidesz-KDNP-s kepviselok boldogan dagonyaztak az Orbani Fidesz diktaturajanak a pocsolyajaban.

"...legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot"

Kertesz A., (2012/03/03), Kertész Ákos nyílt levele az Amerikai Népszavához, Amerikai Nepszava Online

nepszava.com/2012/03/velemeny/kertesz-akos-nyilt-levele-az-amerikai-nepszavahoz.html

UI: Ezt a mocsok, korrupt es aljas FIDESZ-KDNP-s bandat el kell kergetni a parlamentbol leges legkesobb 2014-ben!

G Hardy 2012.04.02. 14:37:47

@Lacdelo:
Ember, amiröl te irsz itt, az az Uropia. Nézd meg Ausztriát, Németországot, Franciaországot, Angliát, Olaszrol mag a Görgökröl ne is beszéljünk. Ugyanaz folyik, gyakran rosszabb mint ami itt van. Wulff elnök KORRUPCIO miatt kellet lemondjon, mert megvádolta az ügyészség. Guttenberg miniszter copy-paste-el irt a a doktoriját. Az FPD a hotelesek áfáját csökkentette ca. 1,5 mio EUR párttámogatásért. És ennek semmi következménye nem volt. Az ausztriai politika olyan korrupt, hogy attol csak hányingere lehet az embernek. Also-Ausztriában nem lehetsz állami iskolában igazgatö, csak ha a megfelelö pártkönyved van stb. Éppen az a baj MINDENÜTT, hogy a pártfinszirozás nem átláthato és tiszta. (Nem is lesz az, amig az érintett pártok dönthetnek rola...). Ugy csinálni, mintha a jelenlegi ellenzék becsületes szüzlányokbol állna és a Fidesz és persze OV minden gonosz forrása, az népbutitás.

Törzsanyag 2012.04.02. 15:34:34

"A Fidesz frakcióvezetője ... megfontolásra méltónak nevezte a közvetlen elnökválasztásról szóló kezdeményezést"

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.04.02. 17:05:54

Csak a rend kedvéért, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság közleménye:
index.hu/belfold/2012/04/02/mab_jogszeruen_jart_el_a_semmelweis_egyetem/

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.04.02. 17:59:23

@ByA:

Úgy látom, szerinted a blogoló afféle Blikkes módon lement békába a címválasztásnál, de téged ez nem zavar, a cím számodra is csupán egy elhanyagolható kis légypiszok egy írásnál.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.04.02. 18:01:33

@Mészáros Laci: "ha a SOTE fikarcnyival is rosszabbul jár azért, mert a fidesz megorrolt a rektorra, akkor neki mint az egyetemért felelős rektornak az a dolga, hogy lemondjon."

dolga egy fenét. az egyetemnek a dolga a függetlenség. azaz, ha a fidesz hülyeség miatt orrol meg, akkor nem adja be a derekát, nem mondd le, hanem kitart!

legközelebb majd a Fidesz megorrol, hogy a SOTE-n azt tanítják, hogy az emberek szíve (nagy kamrája) többnyire bal oldalon van, akkor majd a rektor lemond?!

hülye-e vagy?!

Mészáros Laci 2012.04.02. 18:16:03

@Brendel Mátyás:

vannak dolgok, amelyek nem változnak -- például a te vitastílusod :-)

főpilóta 2012.04.02. 18:25:42

KARD = Kommunista Alternatíva, Rothadás és Diktatúra

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.02. 18:29:04

@Brendel Mátyás:

Ja, te ilyen fenekedő, nem beszámítható vagy? Mitől ez a sok értelmetlen mindenáron gyúlölet benned? De ne válaszolj. Többet nem beszélünk.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.04.02. 18:32:18

@Mészáros Laci: amíg nem változik az, hogy magabiztosságod az intelligenciád szintjére csökkenjen, addig a vitastílusomnak nincs miért változnia veled szemben

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.04.02. 18:33:07

@ByA: nem szeretem a hülyéket. például azért nem, mert nem vagyok az, és mert nagy kárt okoznak a társadalomnak, köztük nekem.

Törzsanyag 2012.04.02. 18:36:49

Ennek nincs értelme, csak nektek jó, amit csináltok, az országnak nem.

Mészáros Laci 2012.04.02. 18:49:51

@Brendel Mátyás:

régebben túl szerény voltál, de most már tökéletes vagy :-)))

Mészáros Laci 2012.04.02. 18:54:21

@Brendel Mátyás:

1. nagyon nehéz úgy beszélgetni, hogy nem is törekszel a vitapartner kijelentéseinek megértésére ("én úgy érttettem, hogy ... -- ezt akartad mondani?")

2. nagyon nehéz úgy beszélgetni, hogy ha valamit nem értesz vagy félreértesz, akkor lehülyézed a beszélgetőpartnert.

3. lehülyézés az alacsony önértékelésű emberek egyik eszköze saját magabiztosságuk megteremtésére. azért, hogy gyenge az önértékelésed nem vagy felelős -- sokkal inkább a szüleid, akik lenyomtak, megtorlással neveltek, stb. kis hitlerek szoktak ilyen családból kikerülni :-(

Kandabula 2012.04.02. 21:33:00

@Korrekt007: doktorit is kaphatok? Viszont én nem szeretnék haszonszerzésből meggazdagodni.

Kandabula 2012.04.02. 21:43:19

@Korrekt007: Viszont van eladó repetagépem. Érdekel? Olcsó és meg tudol tőle gazdagodni. Vagy vele. Vagy általa. Még akkor is, ha nem akarod. Referenciát találsz a hrabovcsikkestrsa.sokkpenz.hu oldalon. Regisztrációs díj (csak a regisztrálóknak!) 3574.-EUR. Csak akarni kell!

VJVMan 2012.04.03. 06:51:40

@rasszista szalonna:
@Törzsanyag:

Azért valami igazság csak volt abban amit írtam, hogy Tulassay testvére is sáros.

király vagyok 2012.04.03. 12:37:20

tik aszt a köcsögöt érdemlinéktek ki a nemzetit vezeti asz kéne csicskáknak a való vezérnek dicsak

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.04.03. 16:12:16

@Mészáros Laci:

a pszichologizálás az alacsony önértékelésű emberek egyik eszköze saját magabiztosságuk megteremtésére.

félre ne értsd, pszichológiai szempontból bullshit, amit írtál, de azért használod, mert érveid nincsenek. azért is foglalkozol azzal, hogy lehülyéztelek. ha lennének érveid, akkor nem ezzel foglalkoznál.

Mészáros Laci 2012.04.04. 11:39:39

@Brendel Mátyás:

tehát azzal szemben, amit írtam, a hülyézés releváns érvelésnek tekinthető?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.04.04. 14:36:30

@Mészáros Laci:

figyusz már, hülyegyerek, gondolkozzál már! köztünk az a különbség, hogy én érvek MELLETT hülyéztelek, te meg érvek HELYETT személyeskedtél. capiíto?!

ott voltak az érvek, nem tudtál mit mondani rájuk, emellett kaptál egy hülyézést, naná, hogy arra cuppantál rá, mert ahhoz kevés vagy, hogy elismerd, hogy nem volt igazad.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.04.04. 14:38:31

@Mészáros Laci:

ez volt az első hozzászólás a vitánkban, amelyben egyáltalán nem volt érv a cikkel kapcsolatban.

"Mészáros Laci 2012.04.02. 18:16:03
@Brendel Mátyás:

vannak dolgok, amelyek nem változnak -- például a te vitastílusod :-)
Válasz erre "

Te követted el az első olyan hozzászólást, amelyben nem volt érv. És ezzel az érdemi vitáról lemondtál. Ne ugrálj, hülyegyerek!

Kandabula 2012.04.05. 23:59:42

@Brendel Mátyás: @Mészáros Laci: elvagytok egymással? Közben meg Korrektor007 hülyére keresi magát. Szóval, mi a túró van az elnökkel?
süti beállítások módosítása