A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Ctrl/Schmitt - Ctrl/V

2012.03.27. 13:03 timargabor

Felszállt a fehér füst, egy nappal az ígért határidő előtt itt a Schmitt-jelentés, legalábbis az összefoglalója.

Összegezzük:

  • nem volt rendes forrásmegjelölés
  • nem szerepeltek az érintett (másolt) művek szerzői a köszönetnyilvánításban
  • szó szerint átvett 17 (az eredetiben 8) oldalt egy német szerzőtől
  • gyakorlatilag változtatás (és forrásmegjelölés) nélkül átvett 2 ábrát és 4 táblázatot
  • 180 oldalt többé-kevésbé szó szerint átvett egy bolgár szerzőtől
  • az eljárás megfelelt az akkor önálló Testnevelési Egyetem akkori gyakorlatának (!)
  • a bírálók miért nem vették észre ezt, ők a hibásak
  • a szegény doktorjelölt így nem tudhatta meg, hogy tőlük, hogy másolni nem szabad.

Az utolsó mondat különösen szép: "A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelelt az eljárásoknak."

Vagyis a bizottság szerint nem felelt meg!

Dodonai vagy nem, én ezt nem tudom máshogy értelmezni. Mondjuk már csak a mai anyaintézmény, a SOTE felé tehettek volna egy gesztust, hogy kimondják rendesen. Az, ami most a sajtóban megy, hogy "Schmitt nem plagizált", egyfajta értelmezés, a szöveg alapján lehet máshogy is.

 

De ami a lényeg szerintem:

  1. aki másolt, pláne ennyit és így, az nem lehet doktor
  2. ha egy egyetem azt mondja magáról, hogy ez így megfelelt a saját eljárásának, az az összes doktori címéről állít ki lesújtó véleményt, és minthogy a SOTE minden végzősének kisdoktori címet ad ma is, ez nagyon gáz
  3. ha Schmitt ezek után nem mond le, akkor az összes magyar doktorit minősíti ezzel
  4. aki pedig politikailag védi őt ebben, az ezt jóváhagyja. Még akkor is, ha korábban pont ő mondta, hogy ne legyünk következmények nélküli ország.

De ki fogja kimondani, hogy nem jogosult a doktori cím viselésére?

Ceterum censeo: és az Európai Parlament honlapja szerint Schmitt Pál még mindig PhD-t szerzett 1992-ben...

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

141 komment · 14 trackback

Címkék: plágium schmitt pál

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr384343337

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:53:19

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: A király meztelen 2012.03.27. 23:51:07

  A király meztelen2012. március 27. Amellett, hogy ma a tényfeltáró bizottság megállapította, amit már amúgy is tudunk, hogy az egyetem részéről a doktori eljárás formailag megfelel a TF gyakorlatának, míg Schmitt részéről az értekezés ideg...

Trackback: Lezárult a Schmitt-doktori vizsgálata 2012.03.27. 18:48:01

Lezárta a köztársasági elnök doktorijának vizsgálatát a vizsgáló bizottság, és megállapította, hogy a Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megf…

Trackback: Schmitt-ügy: Gerinc, minek? 2012.03.27. 18:21:34

Ha van megfelelő mondja annak, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa a hatalom, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni, akkor a Schmitt-ügy pontosan ez. Jobb helyeken rohadtul nem a magyarázkodással telnek el hónapok, azzal, hogy hogyan lehet ...

Trackback: Orbán, a doktorpápa 2012.03.27. 17:16:19

Lehetne sokat mérgelődni azon, hogy Scmitt Pál akkor most tényleg plagizált vagy csak nem tudta meg időben, hogy a szemlesütést nélkülöző pimasz másolása nem helyénvaló, mert az egyetemi doktori bizottság ezt elfelejtette neki időben megmondani. Olyann...

Trackback: Megrendítő hír Schmitt Pál disszertációjával kapcsolatban 2012.03.27. 16:26:46

Eddig úgy tűnt, csak a tartalmi részeket és az irodalomjegyzéket plagizálta a köztársasági elnök, most úgy tűnik, sokkal többről van szó. ÁLHÍR Rozsnyák Antalné (76), azaz, ahogy a helyiek ismerik Marika néni, péntek reggel kereste meg szerkesztős...

Trackback: Megrendítő hír Schmitt Pál disszertációjával kapcsolatban 2012.03.27. 16:26:15

Eddig úgy tűnt, csak a tartalmi részeket és az irodalomjegyzéket plagizálta a köztársasági elnök, most úgy tűnik, sokkal többről van szó. ÁLHÍR Rozsnyák Antalné (76), azaz, ahogy a helyiek ismerik Marika néni, péntek reggel kereste meg szerkesztős...

Trackback: Viharvert pávatollak 2012.03.27. 15:34:31

Elkészült a nagy mű - a szerkezet rozsdás ugyan, csikorogva-nyikorogva, de működött. Ha nem is úgy, ahogy a nagyközönség titkon remélte. De mit is vár bárki a Földrajzinév-bizottság széjjelkergetése után? Mit is állapított meg a Tóth Miklós, a Semme...

Trackback: Én kérek elnézést... 2012.03.27. 14:38:38

Bármilyen hihetetlen is, egészen egyszerűen jókedvem kerekedett a Semmelweis Egyetem keddi sajtóanyagától. Ha jól értem, Schmitt Pál tényszerűen plagizált - a jelentés összefoglalója szerint "a dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazono...

Trackback: Ne hablatyolj Schmitt Pali! 2012.03.27. 14:19:45

Bizonyíték kell ide és nem ködösítés, meg esetlegesen elfogult vizsgálatok. Akadályoztatás helyett, tedd szépen közzé, akár "közkinccsé" teljes terjedelemben a plágiumvád alapos gyanújába keveredett kisdoktoridat és így lehetősége lesz minden...

Trackback: Schmitt doktorija legyen közkincs! 2012.03.27. 14:17:13

Magyarország és a világ népe megérdemli, hogy Schmitt Pál doktori dolgozatát teljes terjedelmében közkinccsé nyilvánítva nyilvánossá tegyék. Ennek már semmi akadálya nem lehet. Hiszen ártatlan, mert ő jól hitt: "a dolgozat szerzője azt hihett...

Trackback: Dr. Schmitt 2012.03.27. 14:16:06

Sajnálatos katasztrófa mindez az egykori élsportoló számára, ami történik vele és körülötte. Ha egy kis szerencséje van, nem kerül szóba köztársasági elnökként, s ha nagyobb önismerete, akkor nem engedett volna a szirénhangok csábításának. De a belső h...

Trackback: Schmittet kirúgni ingyen van - de a haszna felbecsülhetetlen 2012.03.27. 14:07:57

Nem kérek olyasmit, ami pénzbe kerül. Tudom, hogy nincs. Nem kérem, hogy a köz pénzéből finanszírozzák a tudományos életet, mert - Matolcsyval ellentétben - engem zavarnak a számok és tudom, hogy nincs rá pénz. Nem kérem, hogy ösztöndíjakkal támogassák...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.03.27. 14:04:27

takarodjon ez az undorító, karrierista, semmirekellő, seggnyaló a közéletből

Attack01 2012.03.27. 14:06:51

A Copy-paste mint vallás is müködik. Pali Bácsi lehetne nagy tekintélyü, tapasztalt vezetüjük, afféle Copy-Paste föpap.

Hivatalos oldaluk:
kopimistsamfundet.se/
Die Kirche des Kopimism mit den »heiligen« Symbolen Ctrl-C und Ctrl-V ist offizielle Religion.
www.schockwellenreiter.de/blog/2012/01/05/copy-and-paste-ist-religion/

debreceni.blog 2012.03.27. 14:07:29

„Azon gondolkoztam, hogy mit mondtak volna nekem anno a tanszéken, ha beállítottam volna egy ilyen „törzsanyaggal”.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1482_a_torzs_anyaga_gerinc_nelkul

kzoltana 2012.03.27. 14:08:46

Nők bálványa dr. SP felemásan lefotózva:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1585_karakterongyilkossag
Dicsőség Orbán Viktornak!

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.03.27. 14:09:28

Külföldiül biztos nincs olyan, hogy kis PhD.
Mondjuk
little doctor
tiny doctor
small doctor
minute dottore

gnme 2012.03.27. 14:10:06

beadom a bibliát, originált (balatájnsz) kötésben, ahogy a templomban vettem

biztos lesz olyan zegyetem, amék le*arja mit adok be

én leszek a doktor "atyaúristen"

:-)

livengood 2012.03.27. 14:11:27

Azt hiszem ebből az ügyből tökéletesen látszik a magyar elit alkalmatlansága.

DurvaPisti 2012.03.27. 14:13:47

" s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelelt az eljárásoknak."
Tényleg! Pedig ha mondták volna neki, hogy nem szabad, azonnal írt volna saját értekezést 200 oldalon. De így azt hitte, hogy rendben van amit csinált. És még ma is azt hiszi talán... :D

preddy 2012.03.27. 14:16:12

Mentségére szolgáljon, hogy esetleg nem is Ő írta...

thomaszka 2012.03.27. 14:20:50

Ez után , mivel tudományosan megállapították, mindenhol lehet azzal védekezni, hogy nem hívták fel a figyelmet a helytelen viselkedésre.

Dinsdale Piranha 2012.03.27. 14:24:28

Szálljatok már le Schmitt Pál úrról! Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem plagizált, hiszen nem is ő írta a doktoriját.

chongie 2012.03.27. 14:24:33

A lényeg itt van:
az eljárás megfelelt az akkor önálló Testnevelési Egyetem akkori gyakorlatának (!)

Akkor és ott ez elég volt. Nem csak neki, másnak is.

Gábor pontjaihoz:
1. Akkor ennyivel lehetett doktor. Ma már szerinted nem lehetne?
2.Teljesen igaz. Várom hogy az összes ilyet feltárják a múltban és hozzá a mostaniakat is. Szégyen, hogy ez eddig nem történt meg.
3. Ha nem mond le, magát minősíti, nem másokat. A rendszer nem változik sem így, sem úgy...
4. Ismét az aktuálpolitizálás... Akkor ennyi kellett a kisdoktorihoz (a TF-en). Neki is, másnak is. Sajnos sok helyen most sem kell sokkal több...

Uff

kaes 2012.03.27. 14:27:34

Mai nap poénja: Sgmitt a Fidesz címerállata.

Tyrion25 2012.03.27. 14:27:47

A jog nem tudása nem mentesít a felelősség alól...
Szegény Whiskeys azt hitte a bankok azért vannak hogy pénzt adjanak és ő csak ezért ment oda.
Egy kérdés még nem volt az egyetemnek szabályzata, amely leírja hogy kell kinézni egy dolgozatnak??? Vagy nem elvárás az sem hogy a doktoráló hallgató olvasni tudjon. Ha még hozzávezsem, hogy ez a Pali akkor már hány éve MOB elnök és NOB tag volt, ahol nyilván szintén nem kell ismerni ilyen apróságokat, végülis ezek csak kis sportkörök..

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.27. 14:31:37

@chongie: ez az idézett mondat (megfelel az akkori gyakorlatnak) önmagában elég kéne legyen ahhoz, hogy az összes akkor született doktorit minimum felülvizsgálják.

Ezzel a bizottság azt mondta, hogy az akkori gyakorlat szerint simán átment a másolt cucc. Ez nagyon gáz, nemcsak a TE-nek, de a (későbbi) integráló SOTE-nak is.

kaes 2012.03.27. 14:31:47

@Tyrion25: A TF azért van, hogy SMITTNEK kisdoktorit adjon.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2012.03.27. 14:32:27

Megszületett a Schmitt Pál precedens. Jövő diplomásai, fiatalok! Másolni, másolni, leadni! Egyenes az út az állam élére, gyerünk!

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.03.27. 14:35:50

ki az internetre ezzel az alapmuvel!

minden magyarnak adasson meg a lehetoseg, hogy lemasolva azt doktorra valhasson!

Legyunk mi a legdoktoraltabb nemzet a vilagon!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.27. 14:37:21

@Mdavid89: Egyetértek! Már írok is, hogy visszamenőleg adjanak nekem is kisdoktorit. Addig is beizzítom a fénymásolót! :(

Tyrion25 2012.03.27. 14:39:02

Sosem tudtam mit értenek azon, hogy a magyar finesz és kreativitás páratlan az univerzumban, mostmár tudom, gyakorlatilag , hogy nálunk nagyobb csalók nincsenek, és még ezt is meg tudjuk magyarázni!!!

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.03.27. 14:39:13

@TrueY: en haromszor lefenymasoltam! ezert vagyok tripladoktor!

négyzet báró · http://utalomazecetet.blog.hu 2012.03.27. 14:40:55

@DurvaPisti: kár, hogy nem valami mást hitt.
hihette volna, hogy tud röpülni, mikor a grankanyonhoz látogatott, vagy hogy puszta kézzel legyőz egy rozsomákcsaládot a tajgán, mikor a tajgára látogatott, vagy valami hasonlót.

puntacarena 2012.03.27. 14:41:29

Dodonainak dodonai, de van erre szép magyar kifejezés: Fából vaskarika. Nesze semmi, fogd meg jól. Hoztam is ajándékot meg nem is. Tele van ilyenekkel az "egész magyar mondakör".
Senki sem hihette, hogy nem valami ilyesmivel próbálnak majd kifarolni a felettébb megtisztelő, de annál kellemetlenebb helyzetből.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.03.27. 14:42:34

@négyzet báró: vagy hogy nem fogja a golyo a lőtéren :)

WildBear 2012.03.27. 14:43:23

A SOTE már nem ad kisdoktorit, mivel megszünt a kisdoktori. A SOTE is már nem SOTE, hanem Semmelweis Egyetem. Itt a tisztességes eljárás a kisdoktori (Dr. Univ.) cín visszavonása lenne.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.27. 14:43:40

Azért ha a HVG még előjön a maradék oldalak valamelyikéhez kínosan hasonló korábbi publikációval, az onnantól sakk-matt. Kérdés, voltak-e ennyire taktikusak?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.03.27. 14:44:58

Ezentúl majd Canon a barbár fogja futószalagon ontani a kisdoktorikat...

EGY BEATLES-TAG NEVÉT 21 PÉLDÁNYBAN SOKSZOROSÍTÓ CSÚCSTECHNOLÓGIÁJÚ IRODATECHNIKAI BERENDEZÉS:
"Lennon, Lennon, Lennon,
Lennon, Lennon, Lennon,
Lennon, Lennon, Lennon,
Lennon, Lennon, Lennon,
Lennon, Lennon, Lennon,
Lennon, Lennon, Lennon,
Lennon, Lennon, Lennon"
- Másolja a Canon.

EGY CSÚCSTECHNOLÓGIÁJÚ IRODATECHNIKAI BERENDEZÉS NEVÉT REFRÉN-SZERŰEN,
21-SZER ZÖNGICSÉLGETŐ BEATLES-TAG:
"Canon, Canon, Canon,
Canon, Canon, Canon,
Canon, Canon, Canon,
Canon, Canon, Canon.
Canon, Canon, Canon,
Canon, Canon, Canon,
Canon, Canon, Canon"
- Dalolgatja Lennon.

:)

kaes 2012.03.27. 14:48:23

@timargabor: Gondolod, beérték annyival, amit MÁSOK találtak? Nem lepne meg.

Kandabula 2012.03.27. 14:52:16

Írtam egy verset:

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Sőt, a régmúltat is!

Szerintem egész jól sikerült. Beadom "Az év verse" pályázatra. Remélhetem a sikert?

collateral collector (törölt) 2012.03.27. 14:52:52

szerintem orbán viktor mondjon le :DD

ez a megoldás.

villamos alóli kacaj 2012.03.27. 14:53:04

A falumban a Józsi szerint:
- A ganaj azé' van hogy túrják!
Túrták!

Kandabula 2012.03.27. 14:53:43

A címén még dolgozok.

chongie 2012.03.27. 14:59:54

@timargabor: Pontosan ez a lényeg... Várom,m ikor kezdik a felülvizsgálatokat :D

Netuddki. 2012.03.27. 15:06:17

Hibás az érme a kisdoktori nem "DR." hanem csak "dr." .

Netuddki. 2012.03.27. 15:08:19

@Kandabula: Szerintem itt nem nagyod lenne esélyed ugyanis ezt a verset mindenki ismeri. Próbálkozz vele inkább külföldön...

clegane 2012.03.27. 15:11:10

ennek most lesz következménye, ha egyszer OV megmondta!
mégpedig nem más mint
VÁLLVEREGETÉS
nna! nesztek következmény, Viktor sosem hazudik.

conmorientes 2012.03.27. 15:15:54

Ilyenkor derül ki mindenki számára hogy a magyar nyelv az egyik legszebb, legnemesebb és kifejezőkézségét tekintve legcsodálatosabb a világ összes nyelve közül, és éppen ezért teljes mértékben ALKALMATLAN BÁRMELY POLITIKAI VAGY KÖZSZOLGÁLATI TÉN KIFEJEZÉSÉHEZ.

A hír összefoglalható egyetlen velős mondatban:
Megállapítódott hogy az Elnök maga kútfejéből semmi olyat nem írt ami tudományosan értékelhető, bocsika... de ezt Ő nem is tudhatta.

Nekem tetszik a bizottság hozzállása, mert végül is a valóságot tükrözi azzal, hogy nem csupán erkölcstelen csalónak, hanem emellett tökkelütöttnek is láttatja számomra a szerzőt.
Mondjuk ebben soha sem volt szemernyi kétségem sem....

csak egy néző 2012.03.27. 15:16:51

Snitt Pál e nagyszerű,igazi fair play sportember bukfencből doktorált anno,nem is gondolta,hogy ekkora bukfenc lesz belőle.De mivel neki beépített fidesz gerince van csak nem hajol meg a tények előtt.Különben is a fidesz lezártnak tekinti az ügyet és mindenki bekaphatja.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.03.27. 15:18:01

@conmorientes: szerintem ennek a nyelvhez igen kevés köze van, sokkal inkább a mentalitáshoz...

Dour ® 2012.03.27. 15:21:39

A Dr. SOTE monygyon le!

niaran 2012.03.27. 15:28:33

"a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelelt az eljárásoknak"

úgy tudtam, hogy a törvények/szabályok nemismerése nem mentesít a betartásuk alól

tovabb a jezsovi uton 2012.03.27. 15:29:20

alcsuti szotyiköpködő, a kurva apád bazd meg!!!!a bányában!!!!

Kandabula 2012.03.27. 15:33:07

@kovi1970: A vésnököt majd jól lecsukják.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.27. 15:33:36

@tovabb a jezsovi uton: ööö, bármi meglepő, ez egy konzervatív blog próbál lenni, tehát kérem az illő nyelvezet használatát...

Kandabula 2012.03.27. 15:43:30

@kovi1970: igazad van, a finneknél írok belőle doktorit:

Siunaa kansaa Unkarin
armos lahjoin, Luoja,
anna vainon vaaroihin
käsivartes suoja –
raastamalle kohtalon
suo tie onnen uuden,
rangaistu jo meitä on
lunnaiks vastaisuuden!
regmult ish megtä!

(A törzsanyagot fordította: Toivo Lyy, 1970)

ubu1 2012.03.27. 15:44:09

Én is ezen vagyok a legjobban kiakadva: "az eljárás megfelelt az akkor önálló Testnevelési Egyetem akkori gyakorlatának"

Kérem, ha olvassa a blogot valaki, akinek köze van a 90-es években a TE-n szerzett PhD fokozatokhoz: Tényleg ez volt ott a gyakorlat, hogy a dolgozat kb. 95%-át összeollózzuk valahonnan. Gondolom, más is volt, aki ezekben az években ott szerezte a doktoriját. Ezek az emberek hogy élik meg, hogy kimondták róluk is: a munkájuk akár ilyen színvonalú is lehet?

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.27. 15:45:44

@Kandabula: nem mondod, hogy a "régmúlt", az finnül is "regmult"?

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.27. 15:47:54

@ubu1: vigyázz, nem ezt mondták (én is majdnem beleestem a posztírásnál ebbe). Annyit mondtak, hogy az *eljárás* felelt meg. Nem a módszer.

Dour ® 2012.03.27. 15:52:53

@timargabor:
Kezdem szégyel(l)ni magam, hogy magyar vagyok.

vernarancs 2012.03.27. 15:54:50

Az ugy el lett sikalva. A fidesz lezartnak tekinti a dolgot. A kommunista part szava pedig szent es kesz.

Ettol fuggetlenul dr. kopipeszt egy eletre eltemette magat itthon. Az, hogy nem eg a pofajan a bor es nem mond le az nem meglepo. Talan a tarsadalom nem felejti ezt el neki.

tovabb a jezsovi uton 2012.03.27. 15:56:26

@timargabor: bocsi, akkor hej szálási, hej smintné kati néni!!!!

tovabb a jezsovi uton 2012.03.27. 15:57:20

@Dour ®: nem szégyeld, inkább tagadd le!!!!!

Dekatlon 2012.03.27. 15:57:27

Virág elvtárs: Bástya elvtárs már megbocsátott. A jegyszedőt internáltuk – ő felel az egész incidensért.
Pelikán: De hát ő nem tehet semmiről! Én nem tudtam a vonalat!
Virág elvtárs: A jegyszedőnek az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallotta.

ShanghaiKid 2012.03.27. 15:57:27

Ha meghallom, hogy "dr. Schmitt Pál, köztársasági elnök", csak a Schmitt Pálon nincs röhöghetnékem. Dr? haha. Köztársasági? hahaha. Elnök? Muhaha.

vernarancs 2012.03.27. 16:01:32

Aki meg elhiszi, hogy a 90-es evekben egy ilyen iromany elegendo volt es megfelelo az akkori kovetlemenyeknek az nem normalis. Nem a XVI. szazadrol beszelunk, hanem csupan 20 evvel ezelottrol. Rendszervaltas utan....
Mellesleg az sosem volt elfogadott, ha forrasmegjeloles nelkul beemelt valaki komplett ertekezeseket a sajat tudomanyos anyagaba. Ez max palibacsinak volt elnezve.

hoseman 2012.03.27. 16:04:08

ÚJ VIZSGÁLATOT KÖVETELEK!! én hiszek ebben a csacsi öreg papóban és a törzsanyagban!!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.27. 16:07:45

@DR. DR. DR. rasztaparaszt: "en haromszor lefenymasoltam! ezert vagyok tripladoktor!"

Akkor rá kell gyúrnom! Én tízszer fogom lefénymásolni a Háború és békát! ;)

2012.03.27. 16:12:10

Eppur si muove!!!!!!!!!

preddy 2012.03.27. 16:12:11

Javaslom, hogy a plagizálásnak legyen mértékegysége a Schmitt!
1 Schmitt olyan nagy érték, hogy a gyakorlatban nem nagyon fordul elő, így a normál életben csak nano- vagy pikoschmitt-el kellene számolni...

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.03.27. 16:12:26

Ahol a nép fölhatalmazása nélkül sorsáról a nevében tárgyalók kizárhatták a népet a tárgyalásról és az eltűrte,

Ahol negyvenkét éven át elnyomóinak, szülei, gyerekei hóhérainak, forradalma idegen hadsereggel letipróinak pártját miután nagy többséggel elutasította, négy év múlva a hatalomba visszaszavazta a nép (a közbölcsesség szerint) mert annak uralma alatt olcsóbb volt a kenyér,

Ahol egy kormány semmittevése, folyamatos hazudozása saját vezetőjének szájából pattan a nyilvánosság elé, mégis helyén maradhat a vezető aki mindezért felelős,

Ahol a nép megfélemlítésére nemzeti ünnepén ellene ok nélkül rendőri terrort vetnek be, ahol a saját szabályzatát rendeletre semmibe vevő rendőrség emberek csontját törheti kedvtelésből, megcsonkíthatja. megvakíthatja őket büntetlenül,

Ahol e garázdálkodás kivizsgálására kirendelt függetlennek mondott bizottság nem talál hibát,

Ahol a politizálás kimerül az egymásra és a külvilágra mutogatásból, a zsidó és a cigány gyalázásából,

Ahol a nemzeti érzés képviselete zászló lengetésből és kitalált múltban élésből áll,

Ott azt is meg lehet tenni a néppel, hogy arcába vágják, az őt megszemélyesítő legfőbb méltóság dolgozata lehet bár lopott, ez nem számít.

Igen, ilyen körülmények között ez is normális.

Mindez ezért lehet: www.kibulizottorszag.net

Ébredjen Teleki Pál!

Kandabula 2012.03.27. 16:15:56

@timargabor: bocs. Pontosabban: mältikka. A többi stimmel. Köszi, hogy észrevetted. Ugrott volna a doktorim.

ShanghaiKid 2012.03.27. 16:18:43

Azt javaslom, hogy a plagizálásnak legyen mértékegysége a Schmitt!
1 Schmitt olyan nagy érték, hogy a gyakorlatban nem sűrűn fordul elő, így a normál életben csak nano- vagy pikoschmitt-el kéne számolni...

Vagy valaki javasolt már esetleg hasonlót itt?

ShanghaiKid 2012.03.27. 16:28:30

@timargabor: A helyzetet jól látod, viszont a blogmotor elfogadta a kommentemet, ígyhát jogosan hittem azt, hogy ez a javaslat az enyém. Ugye?

nanim 2012.03.27. 16:30:15

Plagi bá esete kapcsán a magyar helyzet:

Nem baj, ha kifosztod a boltot és később rájönnek. Te nem vagy hibás, ha boltos nem vette akkor észre és nem figyelmeztetett, hogy nem szabad lopni. Te magad, honnét is tudnád, hogy nem szabad lopni? Egyértelmű, hogy az eladó a hibás...

tovabb a jezsovi uton 2012.03.27. 16:30:58

amugy is mit lehet várni egy olimpikontól??ezek főleg ahhoz értenek, hogy tartják a markukat a támogatásért....

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.27. 16:31:01

@ShanghaiKid: eszerint akár doktor is lehetsz a TE-n ;)

biohouse 2012.03.27. 16:31:40

Az egyszerű diplomamunkákban sem lehetett ennyi másolt cucc. Én 93-ban diplomáztam, tehát csaknem ugyanakkor, amikor Schmitt plagizált. Ez mű egy diplomamunkának sem felelne meg.
És most akkor elő Schmitt diplomamunkájával!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.03.27. 16:38:19

@biohouse: Szerinted melyik képviselőnek van valódi diplomamunkája ?

Közismert hogy Gyurcsány esetén még a vizsgákra is leszóltak Mellár Tamáséknak, hogy megy a KISZ vezető elftárs vizsgázni, és annak a vizsgának meg köll lennie.

dr. ShanghaiKid 2012.03.27. 16:38:49

@timargabor: Köszönöm. Mostantól dr. ShanghaiKid néven vagyok elérhető.

Joc 2012.03.27. 16:41:27

Azért azt nem gondoltam volna, hogy ennyire hülyének akarják nézni az embereket. No comment. Ezek után én kérek elnézést, hogy még itt vagyok(ebben az országban)... (de nem sokáig)

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.03.27. 16:47:57

@Joc:

Igen. Irtózatos szégyen. És határtalan cinizmus.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.03.27. 16:48:38

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: kicsibogaram, palikad ezzel az itelettel lehuzta magat. az olimpikon... :) :) .) muhahahahaha. A vegen kiderul, az aranyermet is loppintottak :) Csak masolat lesz az is :)

tovabb a jezsovi uton 2012.03.27. 16:49:59

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: mi ez a többeszszám, már te is teljesen megőrültél, mint vezíred, az alcsuti szotyolozá törpilla???

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.03.27. 16:52:04

@DR. DR. DR. rasztaparaszt: Csak az elvetemült Gyurcsány fanok hajlamosak befeketíteni olimikonjaink érdemeit, ez eset kapcsán, amihez az olimpikonoknak és érmeknek semmi köze.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.27. 16:52:47

Arra kérek minden olyan kommentelőt, aki csak egy picit is becsüli a tisztességesen szerett tudást, hogy vegye fel a doktori címet, és egészen addig használja, amíg Skicc Plagi le nem mond önként a jogtalan doktori címéról!

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.03.27. 16:56:18

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: hat en ezek utan megkapargatnam azt a kozos aranyermet... lehet az is annyira valdi arany, mint ez a dolgozat valodi doktori :) :) :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.03.27. 16:58:35

@DR. DR. DR. rasztaparaszt:
Te igen.
Egy Gyurccsanyista paraszttól nem is várunk mást, minthogy önnön nemzetét csonkítsa olimpiai érmeink lejáratásával, degradálásával.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.03.27. 17:00:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: cucuska deraga, en ha akarhogy kapalozok, egy eletmunkaval nem tudnek annyit artani kishazank nemzetkozi reputaciojanak, mint az a teny, hogy a KE tisztseget egy alairoautomatanak hasznalt csalo, hamisito, es hazug ember bitorolja.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.03.27. 17:02:48

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: es ha valakit egyszer rajtakapsz hogy atvert, akkor miert kene azt gondolnom, hogy maskor, masban nem tette meg.
Ki tudjo hol simliskedet meg a palyafutasa soran, melyik eredmenyei hitelesek, es melyiket "koszonhetjuk" egy kis turpinak?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.03.27. 17:06:06

@DR. DR. DR. rasztaparaszt:
A plagizálás az egyetlen ami stimmel.
Göncz Árpi bácsi pont ekkor aláíró autómata volt, és Mádl is.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.03.27. 17:07:38

@DR. DR. DR. rasztaparaszt: Ebben mondjuk van valami. Ezért gondolom hogy Gyurcsánynak soha nem volt őszinte mondata, tette, és soha nem szerzett önerőből semmit, mert egyetem óta az MSZMP KB-nek küldött jelentgetéseiből él.
Ez segített neki vizsgáiban, privatizációiban, ingatlanspekulációiban, MOTIM privatizációban.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.03.27. 17:28:58

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: dugulhacc elfele, gyurcsanyod es a fobiad a mult. jelenleg ez a "tisztsegviselo" az, aki miatt mingannyiunknak szegyelnie kell magat. Te, neked nem csipja a szemed, hogy egy ilyen csalo kepviseli a nemzeted a vilagban?

Dr. jegeket_bérleteket 2012.03.27. 17:34:21

Hál'istennek, hogy én nem a TF-en vagy a SE-n (nem)doktoráltam. De még a diplomáimat sem ott szereztem. Úgy érzem, ezt mostantól sok helyen sokszor kell még hangoztatnom.

huszonkilencesek 2012.03.27. 17:39:39

Meghalt Mátyás,oda az igazság!

béla a görög (törölt) 2012.03.27. 17:39:54

Hány ember csinál még hülyét magából csak, hogy védelmezzék ezt a szerencsétlen vén trottyot? (mert mink ám az elitek vagyunk és mink összefogunk - igaz már nagykanállal esszük a szart, de kitartunk)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.03.27. 17:44:50

www.youtube.com/watch?v=EKfcBJXGdkQ

Várható volt, hogy ebben a fideszes diktatúrában tiszta marad a csaló, sumákom-laude k.elnök Vicc Pál. A világ azonban már helyre tette, hogy milyen bóvli kormánya és bóvli k. elnöke van Magyarországnak.
Mint a felbérelt fideszes orvosok, teljesítik a törpe parancsát, hogy 200.000 embert vissza kell terelni a ( a nemlétező) munka világába. Sok embert tesznek tönkre, aláznak meg, mert ez a hülye kitalált valamit.
Magyarország én nem így szeretlek, Orbán banda takarodj!

Kandabula 2012.03.27. 17:49:25

@béla a görög: vigyázz szavaidra! A választásokon részt vett lakosság kétharmada! Bár ők SP-vel még csak OV mögött, feleségével együtt csápoló emeszpés nagykövetet láttak benne és nem tudták, hogy OV egy külföldi nyaralása során, fürdőgatyában, egy sima SMS-el kinevezi álomfőnek. Lehet, hogy már tudják. Fene tudja.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.03.27. 17:50:21

@Dr. jegeket_bérleteket: csak a hatarainkon tul, mar hiaba hangoztatod.... jaa, ungarishe diploma? kopipasta? aha! danke sün, gooohome! ausmaus! :) :)

El Visco Stello (törölt) 2012.03.27. 17:55:46

Milyen doktorid van? Ja, csak sotés? Kend a hajadra!

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.27. 17:59:01

Ismételten felhívom a figyelmet az illendő nyelvhasználatban megnyilvánuló tiszteletre a kommentelő közönség felé.

A trollokat meg ne etessük, és akkor elmennek.

Kandabula 2012.03.27. 18:00:30

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Göncz, Mádl, Sólyom. Nekik tartásuk volt. Aurájuk. "Aláíró automata?" Te kevered őket valakivel. Nem feledkeztél meg itt Gyurcsányról? Mert azt mindenhol bedobod.

De átmegyek komolyba: Te így éled az életedet? Csalással? A csalás pártolásával? Miféle értékrended van?

Kandabula 2012.03.27. 18:02:01

@timargabor: de én imádom a hülyeséget. Egyetlen szórakozásom.

conmorientes 2012.03.27. 18:06:24

@Zka:
Sajnos tévedni tetszik.
Egy igazán nagy formátumú személy egyszer valami olyat mondott hogy: Nyelvében él a nemzet.
És képzelje a végére megbolondult........

conmorientes 2012.03.27. 18:08:53

@timargabor:

Csak Mr. Wolf örökbecsű szavaival tudnék válaszolni :)))

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.27. 18:12:48

@Kandabula: hát jó, más szórakozását nem szívesen venném el. Pláne az egyetlent :-)

2012.03.27. 18:32:27

Már látom is, ha az iskolákban/egyetemeken rajtakapnak valakit azon, hogy puskázik/másol/stb. már jön a kifogás: "De a köztársasági elnök is csalt én mér ne tehetném?"

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2012.03.27. 18:40:00

Schmitt Pál billentyűzete https://twitter.com/#!/ern0plus4/status/184679389336842240/photo/1

Kandabula 2012.03.27. 18:43:01

@timargabor: köszi. Elfelejtettem megemlíteni, hogy én egy Svejk vagyok és minden ilyen dolgot megbeszélünk a Kehelyben a patikussal és az igazgató úrral. Ez a történet nekem nagyon teccik, csak SP feleségét sajnálom nagyon. Megy a piacra, kérdi a kofa: - A maga férje az a doktor, aki nem doktor? Ne törődjön vele aranyoskám. Az én férjem is nagy svihák volt (Isten nyugosztalja!). Ő meg az ultiban csalt, de lebukott, oszt jól elverték. Magának ettől nem kell félnie, védi a Gárda. A szuronyos! Láttam a TV-ben. De egy fess ember a maga ura! Mit is mondott? Gombát kért? Miért nem termesztenek otthon, a kiskertben. Vagy az erkélyen. Haladni kell a korral, nagysád! Apropó: megengedi, hogy a mérlegre kicsi rátehénkedjek? Tudja, nagy a család...

Amidazophen 2012.03.27. 18:47:57

Ctrl/Schmitt - Ctrl/V ???

Egy frászt! Inkább igy:

Ctrl/Schmitt - Delete

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.03.27. 19:10:18

Hogy mondják németül, ha valaki egy kád vízben ülve plagizál?

Lében schmittel

:)

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.03.27. 19:20:43

Nem mertek kimondani azt a tenyt amit mar az elejetol fogva tudott mindenki, hogy plagium tortent.

Ha kimondtak volna akkor gyakorlatilag a Fidesz az egesz egyetemet kilotte volna a csillagkozi terbe.

Most meg megy a sunyitas.
A HVG-t meg lekomcsi, zsido, EU ugynokozik, mert a zemberek elnokere tort es ezzel gyakorlatilag a magyar nepre.
Majd Szijjarto Petike kiall a kamerak ele es kioszt par faszkorbacsot mindenkinek aki azt mereszelte allitani, hogy Pali bacsi plagizalt.
Ezzel az ugy le lesz zarva, a kutya ugat a karavan halad.

házelnök 2012.03.27. 19:33:40

EZEK szerint: elmegyek orvoshoz és ott végül is egy gyógykovácsot találok: DR ótos

házelnök 2012.03.27. 19:35:41

szerintem azért védik ezt az olimpiaiBAJNOKCSAPAT tagot, mert kiderül, hogy felcsuton is loposak a diplomások
orbnyikov diplomálya menyit érhet?

stim 2012.03.27. 19:37:37

Nekem nagyon ciki, hogy a köztársasági elnökünk nem feddhetetlen.
Az, hogy még hivatalban lehet, szégyen a Magyar Köztársaságra.
AZ, hogy hivatalban lehet mutatja a kormány igazsághoz és törvényhez való viszonyát.

Ez arcpirító szégyen, vállalhatatlan és elfogadhatatlan.

Az, hogy ez jelenleg létezik mint jelenség az egy nagyon negatív bizonyíztvány a FIDESZről.

Nem szégyellitek a pofátokat? Én szégyellném mert a szégyen az egy erkölcsi normát feltételez. Tudjátok már mire való a 2/3-ad és mit lehet és mit nem lehet. Ez kurva ciki.

Új köztársasági elnök kell.

Az mindenkinek világos, hogy a Köztársasági Elnök a Magyar Honvédség feje?

Mit üzen a köztársasági elnök a jövő tanulóinak? Nem tanulni kell hanem klikkekhez kell tartozni?
Elfogadhatatlan.
Pali bácsi, legyen magában annyi tisztesség és mondjon le. Ez Önnek is kurva kínos, mindenkinek kínos csak annak nem aki ebből politikai tőkét kovácsol.

A Magyar Köztársaság Elnökének feddhetetlennek kell lennie. Nem hozhat szégyent az országra.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.27. 19:54:39

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: "Ha kimondtak volna akkor gyakorlatilag a Fidesz az egesz egyetemet kilotte volna a csillagkozi terbe."

Igen? A SOTÉ-t? Az öntökönbököm minősített esete lenne...

takács bálint (törölt) 2012.03.27. 19:58:23

ez a sztori arról szól, hogy bárki is lépne a helyébe orbán potenciális ellenfele lenne a jobb oldalon. mondjuk kineveznék az akadémiából pálinkást, vizyt. a kormányból martonyit, vagy navracsicsot. a nép azt mondaná, hogy ők elfogadhatóbb miniszterelnökök lennének, mint orbán.

talán kövér lehetne, aki schmitt helyébe léphetne. és nem veszélyeztetné orbán pozícióját. vagy esetleg semjén. kövér valószínűleg nem vállalja a sok protokoll miatt, semjént meg nehéz lenne a fidesz frakción átverni.

tehát marad schmitt pál. jelen állás szerint.

Amidazophen 2012.03.27. 19:59:08

@házelnök: Ja, és Mezey "lódoktorsága" sem kutya, annak is utána lehetne nézni egy kicsit...

Gatinho 2012.03.27. 19:59:22

Szétlopják az országot, ti meg ezen rágódtok? plagizált, na und? Nem az a kérdés ki plagizál, ollóz diplomamunkánál, doktorinál, hanem, hogy ki nem?

takács bálint (törölt) 2012.03.27. 20:05:23

@Gatinho:
ezzel a véleménnyel a neten a törpe minoritás maradsz. hívd fel a nézőpont intézetet, hogy javítsd a statisztikát.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.27. 20:20:31

@Gatinho: pont ez a baj a Schmitt-sztorival, hogy ez lesz belőle. Mert pillanatnyilag még nem az a kérdés, hogy ki nem, és jó lenne, ha ez így is maradna.

dr. Bubó 2012.03.27. 20:21:23

cigánykodásban mi vagyunk a császárok... lásd fődakota...

odamondó 2012.03.27. 20:22:27

Ésszel felfogni képtelen vagyok, hogy az ügy kiderülése után sincs semmilyen következmény. (jó amíg még csak az újságok írják hagyján)

Ráadásul még a többi egyetem sem mer kiadni semmilyen nyilatkozatot. Gondolom félnek a fidesz terrortól, hogy egy rossz szó pali bácsira és holnaptól fél egyetemet bezárják.

Moan 2012.03.27. 20:32:27

Mindenki ezt a hülye Ctrl+C és Ctrl+V dolgot használja? :)
Senki nem ismeri a másolást úgy, hogy Ctrl+Insert és Shift+Insert? :)

Én már át is ragasztottam a SHIFT-et SCHMITT-re.
Vagyis most már eleve így Copyzok. :)
Ctrl+Instert és SCHMITT+Instert

tundrazuzmo (törölt) 2012.03.27. 20:41:33

Jelenet a Mátrix 3-ből:
- Mr. Smitt! Megőrült? Ön már magát is másolja!

Kandabula 2012.03.27. 20:44:02

@Gatinho: sunyi megjegyzés volt. A szétlopás OK. Én keményen megdolgoztam. Heteken át ültem a könyvtárakban, jegyzeteltem, hivatkoztam, a forrásoknak megköszöntem. Aztán a sok mindenből megpróbáltam kisütni valami egészen újat, mert a disszertációnak az az értelme, hogy a témát előbbre vigye. Aztán jött a kötekedő konzulens, meg a kötekedő minősítő bizottság, akik bizony a elgépelésekbe is belekötöttek. (Régen volt...) Ahogy Teller Ede fogalmazott, mikor megkérdezték, hogy is van ez a nagy gondolatoknál: - Tudják, az ember leérettségizik, bemegy az egyetemre, ráérez arra, amiben tehetsége van, és aztán nincs megállás: tanul, olvas, jegyzetel, konzultál,szakmai rangot szerez, felépíti a saját laborját, szakfolyóiratokban publikál, előadásokat tart, méricskél, vitázik, könyvtárnyi anyagot gyűjt, és amikor ez az egész összeáll, felteszi a lábát az asztalra, kinéz az ablakon és reménykedik, hátha eszébe jut valami...

SP-nek az jutott eszébe, hogy ezt a macerát simán meg lehet úszni plagizálással.

Egyébként már ki lett jelentve, hogy az ügy egy túró, úgy hogy csak így tovább, az orbáni úton.

Szabványok 2012.03.27. 21:28:24

@ubu1: Én a saját egyetemi doktorimat '80-ban szereztem, a barátom 2000-ben a nagydoktoriját.
Kikérjük magunknak, az összes "akkoriban így ment", "legtöbb doktoriban nincs önálló eredmény" hozzászólást.
Ez csak pár "nagy" ember (=politikus) kiváltsága volt.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.03.27. 21:39:45

Bár a Schmitt Pál múltjáról szóló vita nem az államfő egykori autóbalesetéről pattant ki, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH)feltette honlapjára azt az 1964-es bírósági ítéletet, mely tartalmazza a felfüggesztett szabadságvesztéssel végződött közlekedési baleset körülményeit.

A Schmitt Pál 1964-es autóbalesetének körülményeiről szóló dokumentum szerint a bíróság foglalkozás körében elkövetett, súlyos testi sértést okozó, gondatlan veszélyeztetésben és társadalmi tulajdont károsító gondatlan rongálásban találta bűnösnek Schmitt Pált, akit ezért négy hónapnyi szabadságvesztésre ítéltek három évi próbaidőre felfüggesztve.

A bírósági indoklásban szerepel, hogy Schmitt Pál az érettségi letétele után egy évig kocsirakodóként dolgozott. 1964. április 14-én gépkocsiját vezetve a síkos úton megcsúszott, és a vele szemben szabályosan közlekedő bérgépkocsinak (taxinak) ütközött. A szabályosan közlekedő gépkocsiban a vezető mellett helyet foglaló utas nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, az autóban pedig 2 ezer forintos kár keletkezett.

Jellemóriás takarodj!

outisz 2012.03.27. 21:52:58

nem akarok megbántani senkit, aki hobbiszinten sportol, kikapcsolódásból focizik a haverokkal, biciklizik a családdal, de... Schmitt Pál egyszerűen tesiszakos. mégis mit vártatok el tőle? Testnevelés. nem elmenevelés, nem agynevelés. testnevelés.

outisz 2012.03.27. 21:54:11

ja, és ment a sub vote report.

kzoltana 2012.03.28. 13:11:10

Kósa Lajost meg „doktor”-nak titulálják hivatalos helyeken is, pedig még egyetemi végzettsége sincs:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1490_dr._kosa_lajos
Magyarhonban mostantól mindenki legyen doktor!
süti beállítások módosítása