A kérdés tulajdonképpen azóta nehezedik kínzó teherként a magyar közélet (narancs)szürke hétköznapjaira, amióta a párt a semmiből jőve, kisebbfajta csodát létrehozva megugrotta a parlamenti küszöböt. A sokkos állapotba került baloldal önálló jövőkép, értékelhető motiváció és tehetség hiányában már a kezdetektől fogva úgy tekintett az LMP-re, mint egy olyan lehetséges szamárvezetőre, melynek mentén újra életet lehelhetnek utolsókat rúgó politikai jelentőségükbe. Az LMP bölcs módon a kezdetektől fogva próbált elhatárolódni a haldokló MSZP-től, majd a zabigyerek képzetét keltő Demokratikus Koalíciótól is. Az elmúlt időszak egyik legszórakoztatóbb közéleti motívuma volt az LMP és a baloldali romhalmaz évődése: "mi akarjuk", "de mi nem akarjuk", "de mi nagyon akarjuk", "na jó talán ha úgy alakul", "mi akarjuk, de őket nem akarjuk", "mi meg inkább mégse akarjuk".
A kezdeti ügyetlenkedés után az LMP kezdett felvenni egy fonalat, mely szimpátiát ébreszthetett a párt képességeit kétségbevonók körében is, miközben még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP és az MSZP "minime" DK is legfeljebb az LMP farvizén képes bármiféle figyelmet magára irányítani. Gondoljunk csak a magát az LMP aktivisták társaságában Gyorskocsi utcába vitető Gyurcsányra, vagy az operaházi tüntetésen tülekedő, meghívót égető MSZP-s pártarcokra. (Hogy az MSZP mennyire alkalmatlan a baloldali vezetőszerep felvállalására, mi sem bizonyítja jobban, hogy az eseményről élőben az Egyenes beszédbe kapcsolt Mesterházy Attila a kormánypárt prominenseinek idiótázásán kívül mást nem tudott kicsikarni magából, mire inkább gyorsan le is keverték).
Az éledező, egyre inkább magára találó LMP gyakorlatilag most azonban egy hét alatt lerombolta azt, amit az elmúlt hónapokban, években felépített. A sort kezdte Kaufer Virág, aki nyilatkozata alapján nem ért egyet a pár harciasabb új irányával, miközben ő is az utcán szeretne tevékenykedni. Folytatta Scheiring Gábor, aki hosszú körmondatban ecsetelte mi mindennel nem tud mit kezdeni a politikában. Az első két esetet a fenti két szereplő lényegében teljes ismeretlensége és jelentéktelensége okán betudtam annak, hogy megindult az LMP-ben egy természetes kiválasztódási folyamat, mely során kihullanak a fiatal párt reménytelen idealistái, miután rádöbbennek, hogy a politika bizony nem habos torta és az noha sok értelemben lehet más, bizonyos - ha úgy tetszik ortodox - elemekben nem igen lehet változtatni azokon a dolgokon, ami egy pártot komolyan vehető entitássá tesz.
Schiffer András lemondása azonban világossá tette, hogy az LMP komoly belső strukturális problémákkal küzd. A párt érzésem szerint most jutott el arra a pontra, ahol az ismertség már megvan, a közéletben kezd tényező lenni, most már komolyan fel kellene mutatni valami alternatívát vagy irányt. (Érdekes, hogy a párt szinte közvetlenül az után omlott be, hogy Bajnai előállt a "programjával").
A "na most akkor mi is van" helyzetre Schiffer által adott csattanós válasz egyértelművé teszi, hogy itt kérem nincs semmi. A párt jelenleg nem rendelkezik ismert és fajsúlyos arcokkal, sem egyértelmű iránnyal, vagy politikai szándékkal. Az első kommentárok azt hangsúlyozzák, hogy előtérbe kerülhetnek az MSZP-val és DK-val való együttműködést szorgalmazók, ami szintén a koncepciótlanság ékes tanúbizonysága lenne. Ne legyen felőle kétségünk, hogy a sokkal nagyobb rutinnal rendelkező két párt ezek után minden bizonnyal gond nélkül maga alá fogja gyűrni a bizonytalankodó LMP-t és ezzel jó eséllyel magukkal rántják a süppedős mocsárba, ahonnan már nagyon nehéz lesz a kiút.
