A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Közmunka és minimálbér?

2013.01.02. 07:57 timargabor

A kormány a december közepi "erős hete" alatt "megoldotta a minimálbért" is: összege 93 ezer forintról 98 ezer forintra emelkedett. A hírek szeint az emelés a versenyszférával és a szakszervezetekkel egyetértésben történt, és most itt ne is menjünk bele olyan dolgokba, hogy okoz-e ez érdemi leépítéseket azokon a területeken, ahol a 93 ezres minimálbér és közterhei kigazdálkodhatók voltak, a 98 ezeré meg nem. (Véleményem szerint nem: a minimálbér azt jelenti, hogy mi az az összeg, ami alatt "fehéren", bejelentve nem dolgozhatsz.)

A kérdés csak az, hogy kötelezőnek tartja-e az állam e rendelkezését saját magára nézve is, és ha igen, akkor miért nem? A szakképzettség nélküli közfoglalkoztatás bruttó bére 2012-ben ugyanis 72 ezer forint (nettó 47 ezer), ami azért nem kicsit marad el a 93 ezres minimumtól, és egyelőre nincs híre annak, hogy a dolog megoldást nyerne. Sőt, az ombudsman az óév végén jelentette be, hogy a jelenlegi rendszer - és ebben kiemelte a posztban is vázolt ellenmondást - jogsértő.

Persze tudom és az érveket: hát ezt a pénzt tulajdonképpen "lapátforgatásért" kapják. Csakhogy elvileg a piaci szférában ugyanezért a munkáért érdemben többet kellene fizetni. Egy megállapítást és egy kérdést azonban nyugodtan megtehetünk:

1. A piaci, törvényben rögzített minimálbérnek - legalábbis az állam szerint - semmi köze a "tisztességes megélhetés" tamogatásához, bármennyire is kommunikálja ezt időnként a kormány. Ha ahhoz lenne köze, akkor a közmunkásoknak az állam által fizetett bér és a piaci minimálbér legalább megegyezne. A minimálbér egyetlen valódi szerepe a kormány szerint az, hogy a falból történő "minimálbéren bejelentések" után több közbevételt teremtsen. Nincs ez utóbbival baj, sőt az államnak ez alapvető feladata is, csak akkor tessék ezt és pont ezt mondani. Az már csak segédpont, hogy az "1 millió munkahely" felé vezető fényes útba is csak akkor lenne jogos beszámítani a közmunkásokat, ha ők is megkapnák a kormány szerinti minimális bérszintet.

2. A kérdésem viszont ennél messzebbre vezet. Bár - mint fent említettem - nem tartok a mostani emelés miatti tömeges elbocsátásoktól, az azonban felvethető, hogy a törvényben rögzített, piaci minimálbér és a közmunkások legalacsonyabb bére között valahol nincs-e egy olyan bérszint, amely mellett a mostani közmunkások zömét piaci viszonyok közt is foglalkoztatni lehetne? Ha egy kicsit lejjebb lenne a minimálbér, nem lenne-e számottevő igény azon az áron a mostani közmunkásokra - piaci alapon?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, és oszd is meg a posztot:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

112 komment · 1 trackback

Címkék: minimálbér közmunka

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr194983449

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandeláber 2013.01.02. 09:56:28

@wmiki: Mondjuk ki nyíltan: mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint - ez lesz az új szlogen. Titokban akarták tartani, de kiszivárgott.

Zabaalint (törölt) 2013.01.02. 10:05:28

@khmm...:
Rossz oldalról közelíted meg a kérdést.

Én onnan közelíteném meg, amit kopasznyakú írt, a minimálbér miatt nem lehet olyat foglalkoztatni, aki nem termelné meg a minimálbér szuperbruttóját. Ellenben a közszféra a közmunka programon keresztül mégis megteheti, hogy olcsóbban foglalkoztat, egyes esetekben gyakorlatilag termelőmunkában haveri vállalatoknak kölcsönadva, csak papíron közmunka szerződéssel.

laci0011 2013.01.02. 10:16:51

@wmiki: Meddig tolod még a full retardált cetlijeid,bolsi őseid vannak?

_iMaginer_ 2013.01.02. 10:21:06

a közmunkával az a legnagyobb baj, hogy egyre több embert akar az állam így foglalkoztatni olcsón a piaci szereplők helyett. önkormányzatok a vállalkozások helyett közmunkásokkal csináltatják a munkát, és ez kezdi a közalkalmazottak és köztisztviselők munkáját is veszélyeztetni – kirugják a portást, hivatalnokot és felveszik köznunkásként félpénzért. ez a szégyen.
minden normális vállalkozásra veszélyes lesz ez a rendszer.

_iMaginer_ 2013.01.02. 10:23:44

ja, és most már egy vállalkozás is foglakoztathat közmunkást… no komment

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.02. 10:29:59

talán a közmunkásoknak MUNKÁT is kellene adni, mert jelenleg alig tudják kitölteni a 4 órát nap nap után az Önkormányzatok...

belekotty 2013.01.02. 10:37:31

@wmiki: Idén is csak a hülyeségeidet fogod okádni? :-(( Nem tettél 2013-ra fogadalmat hogy nem leszel a blogoszféra bohóca?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.01.02. 10:40:54

"...mi az az összeg, ami alatt "fehéren", bejelentve nem dolgozhatsz."
8 órában. Mert dicső pártunk és kormányunk ténykedése nyomán lett jópár 8-10 órát ledolgozó, a jelenléti ívre viszont csak 4-6 órát beíró alkalmazott és minimálbéres tulaj...

libertard 2013.01.02. 10:46:43

Az a kérdés, gondolom, hogy mennyire lesz egyszerű közmunkást "bérelni". (évszázadokig voltak jobbágyok, miért ne működne megint, nemigaz?).

Ha bármelyik vállalkozásnak nyitva lesz a lehetőség, akkor a valódi minimálbér a közmunkás bére lesz, és nem biztos, hogy baj. Ahogy itt már említették, minimálbér+munkaadói járulék+könyvelés és egyéb költségek+vállalkozó és családja megélhetése az, aminek egy minimálbéres munkájából ki kell, hogy jöjjön, ami nem tűnik túl realisztikus elvárásnak 98 ezernél.

Viszont, ha a közmunkások megmaradnak kormányközeli haverok jobbágyseregének, akkor meg az lesz, hogy ezek a vállalkozások jól járnak, a konkurenciára meg rá lehet küldeni az APEH-ot (upsz, már ez is nemzeti, szóval a NAV-ot), mert fehéren gazdálkodva úgy sem bírnák tartani a lépést.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.01.02. 10:51:24

Az ombudsman menjen el egy múltihoz, csak ,hogy legyen összehasonlítási alapja.

Netuddki. 2013.01.02. 11:06:02

@wmiki: "a pénz alapú társadalmak mind (modern kori) rabszolgatartók"

Mikike! Azt idáig is tudtuk mit épít a fideszed B+!

Netuddki. 2013.01.02. 11:08:47

@_iMaginer_: "ja, és most már egy vállalkozás is foglakoztathat közmunkást… no komment"

Ez simán bűncselekmény ha igaz. Ráadásul bűnszövetkezetben elkövetett. Lehet, hogy a fidesz kormány nem bünteti, sőt bátorítja, de 2014 után ezért is felelni kell majd valakiknek...

babo81 2013.01.02. 11:09:07

@miserables: egy éve vagyok munka nélkül és hidd el mindent megpróbáltam igaz csak határon belül nyelvtudás hiányában. Könnyen beszélsz,de aki itthon próbál elhelyezkedni az pofára esik. Sorolhatnám hányan nem jelentik be a munkavállalót,közkedvelt a próbanap/ok ill.próbahét! Igaz a törvény nem ismer ilyen kifejezést de ez mikor érdekelte a munkáltatók azon részét akik előszeretettel kizsákmányolják az embert! És nagyon sokan vannak! Mentem volna közmunkára is(sosem volt büdös a meló)ott közölték csak szociálisan rászorultak vehetik igénybe pontosabban azok akik aktív korúak támogatását igénybe veszik. A hat órás közmunka és a segély közötti különbség kb.:14ezer forint! Jó üzlet a rabszolgatartás!

miserables 2013.01.02. 11:09:57

@Kampec: Mondjuk amikor 8 éve az utcán aludtam és napokig nem ettem Londonban téged ez érdekelt ?Tudod hogy Skociabol tőrtenelme folyaman 5 millió ember vándorolt el Ausztráliátol Kanadáig ?Irországban 4 millio ember él ,mig a világ tőbbi rèzen 40 millio !Vagyis 10 X tőbben èlnek másfelè mint odahaza.Olvass kicsit tőrtènelmet is.Pontosan ezt mondom egy centet nem kellene adni senkinek ès akkor akinek nincs munkaja elvandorol.Hollandiaba nyelvtudas nelkul is dolgoznak emberek százezreo .Virágot ès paradicsomot szednek üvegházban .Valahogy egy cigány nem látok itt.Mondjuk nem hiányoznak.

Kandeláber 2013.01.02. 11:12:26

"A piaci szférában ezért a munkáért többet kellene fizetni."
Korszakalkotó megállapítás.
Nyilván azért nem a jól fizető versenyszférában forgatja a lapátot a jelenlegi közmunkás, mert nem talált ott állást. Tovább megyek:a munkaközvetítő sem talált ott neki állást.
Ez a fából vaskarika, illetve sz@ron csomó tipikus esete.

miserables 2013.01.02. 11:13:53

@babo81: jkiss111@gmail.com lőjj egy őnèletrajzot ha dolgozni akarsz ,más országban segitek .

miserables 2013.01.02. 11:15:08

@kovi1970: @babo81: jkiss111@gmail.com lőjj egy őnèletrajzot ha dolgozni akarsz ,más országban segitek .

VT Man 2013.01.02. 11:17:45

"Persze tudom és az érveket: hát ezt a pénzt tulajdonképpen "lapátforgatásért" kapják. Csakhogy elvileg a piaci szférában ugyanezért a munkáért érdemben többet kellene fizetni."

Ez egy nagy tévedés. Aki "lapátforgat" a közmunkás tempóval, azt másnap kirúgják a piaci szférából. Helyére pedig felvesznek valaki olyat, aki legalább duplaakkora tempóval dolgozik.

VT Man 2013.01.02. 11:19:37

@miserables:
"Munka van kor nem szamit 60 éves vagyok ,kőmüveskent dolgozom Hollandiaban.Fiam meg Angliaban .Szoval en egy ft t nem adnek ,szocialis egelyre. "

Öööööö... te biztos hazudsz! Fideszbérenc vagy!

öööö... de mit csináljon az, aki nem akar 2 órát utazni repülőn, vagy buszon több órát, hogy eljusson Hollandiába? Az haljon éhen?

Csak azért, mert nem szeret utazni?

VT Man 2013.01.02. 11:21:03

@Kampec:
"Egy 50-60 év közötti, kisebbségi származású nő, nyelvtudás nélkül nem fog elmenni külföldre dolgozni. Külföldöt ne keverd ide, az nagyon sok mindenkinek lehetetlen. '

Ja, olyan sok mindenkinek lehetetlen a külföld, hogy 3 millió román nyugatra ment.

Minde a 3 millió románnak LEHETETLEN volt, ugye?

Vagy a 2-3 millió lengyel, akinek szintén LEHETETLEN volt külföldre mennie.

Mária 2013.01.02. 11:41:07

"Bár - mint fent említettem - nem tartok a mostani emelés miatti tömeges elbocsátásoktól "

*

Ellenben attól nagyon is lehet tartani, hogy aki eddig teljes munkaidőre volt bejelentve, az innentől csak részmunkaidőre lesz, míg vagy ugyanúgy napi 8 órában kell dolgoznia majd a kevesebb pénzért, vagy ténylegesen kevesebb lesz a munkája is.

Mária 2013.01.02. 11:45:03

@khmm...:

"nem lenne ösztönző erő, hogy próbáljon rendes munkát keresni"

*

Hülyeséget beszélsz.

Munkát mindenki KERES, csak nem mindenki talál.

Benne van a szótáradban az a szó, hogy "NINCS" ?

Nos, ha benne van, akkor ismerkedj meg a jelentésével, és használd.

Lasombra 2013.01.02. 11:46:35

tegye fel a kezét, aki némileg ellentmondásosnak találja a hazai munkaerőpiac és foglalkoztatás problémáinak megoldását azzal, hogy "menjetek külföldre dolgozni!"

oké, fasza, de attól miért is lesz itthon jobb?
teleszarta a kutya a nappalit, de sebaj, becsukjuk az ajtót, és átmegyünk a hálószobába tévézni. attól egyből tisztaság lesz nem? hát nem.

jól megmutatjuk a hanyatló nyugatnak!
csak addig adjanak egy kis munkát, hogy éhen ne haljunk...

Mária 2013.01.02. 11:51:52

@Lasombra:

A "menjetek külföldre dolgozni" a fideszcsürhe uszítása azok ellen, akik a picsába kívánják ezt a nagy pofájú, impotens, tolvaj kormányt.

Azok ellen, akik nem elhagyni akarják a hazájukat, mint egy KIVERT KUTYA, hanem azt akarják, hogy itthon lehessen boldogulni.

Azok ellen, akik a mindenkori kormánytól nem a pofázást, a sikkasztást meg a pénzherdálást várják, hanem azt, hogy okos törvényeket hozva élénkítse a gazdaságot.

Kandeláber 2013.01.02. 11:54:59

@Lasombra: Jaj, a német gazdasági csoda idején több százezer jugoszláv, olasz, török és portugál vendégmunkás ment Nyugat-Németországba. Sok jugó amikor évek múlva hazatért, szuper házat épített és vállalkozásba kezdett, nem mellesleg kintről folyamatosan utalták haza a márkát.
Igen, Jugoszláviában, Olaszországban,Portugáliában baromi magas volt a munkanélküliség akkor (is), és a külföldi munkavállalás megoldást jelentett.
Tudomásul kekk venni, hogy mobil a munkaerő, nincs már vasfüggöny, szabad az utazás és a munkavállalás - már itt is.
Magyarország egy periférián lévő fejletlen állam, ezt a 22 éve lezajlott "rendszerváltásnak" nevezett szabad rablás utáni "demokratikus" kormányok sem tudták orvosolni, ez van.

VT Man 2013.01.02. 11:56:40

@Mária:
"A "menjetek külföldre dolgozni" a fideszcsürhe uszítása azok ellen, akik a picsába kívánják ezt a nagy pofájú, impotens, tolvaj kormányt."

Ki is mondta azt, hogy "el lehet menni Szlovákiába"?

Csak nem a kedvenc Gyurcsány Ferid?
Tudom, Gyurcsány is a fideszcsürhe része :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.01.02. 11:57:02

A minimálbért fel kell emelni a létminimum szintjére.
Amíg ez nincs így, a munkának nem lesz becsülete.

VT Man 2013.01.02. 11:58:31

@Lasombra:
"oké, fasza, de attól miért is lesz itthon jobb? "

Nagyon egyszerű. Van 3,3 millió ember itthon, aki dolgozik, és 400 ezer, aki nem talál munkát.

Ha kimegy 400 ezer, akkor lesz 3,3 millió ember, aki dolgozik, és 0, akinek nincs munkája.

Ennyi.

Mária 2013.01.02. 11:58:36

@Kandeláber:

"Tudomásul kekk venni, hogy mobil a munkaerő, nincs már vasfüggöny, szabad az utazás és a munkavállalás - már itt is."

*

Tudomásul kell venni, hogy az emberek a saját hazájukban AKARNAK boldogulni.

És aki ahelyett, hogy támogatná őket abban, hogy rendet rakjanak a saját hazájukban, aki ahelyett arra biztatja őket, hogy hagyják el a hazájukat, az egy utolsó senkiházi, szar alak.

Mária 2013.01.02. 12:01:09

@VT Man:

Ne csúsztass, te droid, ne csúsztass!

Gyurcsány nem a munkavállalóknak mondta, hogy elmehetnek, hanem azoknak a vállalkozóknak, akik a magas adókra hivatkoztak, meg arra, hogy Szlovákiában mennyivel alacsonyabbak a vállalkozás terhei.

Mellesleg a díszpéldányotok, a békemenetes Bájer még mindig a szlovák rendszámú terepjáróját hajtja?

Kandeláber 2013.01.02. 12:01:58

Rákosi a "vas és acél országát" vizionálta annak idején.

Aztán a gyárakat lebontották,a földeket is elkótyavetyélték. 22 év alatt az egymást váltó MDF-SZDSZ-MSZP-FIDESZ kormányok összeszerelőüzem-országot csináltak Magyarországból, bérrabszolga tömegekkel.
Már az étolajat is Szlovákiából és Szerbiából hozzák.
Mindegyik kormány egy kalap szar volt, a mostani is az, és a következő is az lesz.
Csak a naiv lelkek hiszik, hogy nem így van.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.01.02. 12:04:53

@VT Man: Mindig mondtam, hogy a népszaporulattal van baj! Tólmagas volt eddig is!

Szerintem tb támogatni kéne a fogamzásgátlást, és kampányolni a születések ellen.

Kandeláber 2013.01.02. 12:05:01

@Mária: Én azért szívesen nyitnék kávéházat Bécsben, mint ahogyan valaki kilátásba helyezte pár éve.
Persze még szívesebben nyitnék sörözőt Pesten, de ez is csak vágyálom.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.01.02. 12:05:41

A kétkezi munka becsülete és az abból alapszinten megélés biztosítása nélkül sose lesz itt rend.

Lasombra 2013.01.02. 12:08:07

@Kandeláber: megoldást jelentett???? mire is? az érintett családok részére? kissé necces gazdaságpolitikát erre építeni. az általad felsorolt országok egyike sem kimondott mintagazdaság.

de még ha így is lenne, az nem kormányzati teljesítmény, (nemhogy nem teljesítmény, de még csak értékelhető munka sem), hogy: Keressetek egy fejős tehenet, akaszkodjatok rá, és toljátok haza a zsét. mi addig itthon drukkolunk nektek.

mert ha így van, akkor tényleg felesleges a Nemzetgazdasági meg a HR minisztérium. mindenki boldoguljon, ahogy tud.

akárhogy is, ez maximum túlélési tanács lehet, de semmiképpen nem politika.

Mária 2013.01.02. 12:08:18

@VT Man:

"Ha kimegy 400 ezer, akkor lesz 3,3 millió ember, aki dolgozik, és 0, akinek nincs munkája."

*

Mérhetetlenül ostoba vagy.

Kevesebb aktív adóbevételéből hogyan fogod finanszírozni ugyanannyi nyugdíjas és kiskorú ellátását, agyaska?

Kevesebb aktív beszedett adójából hogyan fogod finanszírozni a külföldre települők miatt NEM csökkenő államadósságot, te ostoba?

Tényleg nem érted, hogy nem vehetsz ki pár százezer aktív korút a rendszerből, ha nem tudod őket foglalkoztatni, mert vannak olyan FIX tételek, amik finanszírozása bedőlhet, ha nem növeled, hanem csökkented a foglalkoztatást?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.01.02. 12:08:30

@Kandeláber:"Már az étolajat is Szlovákiából és Szerbiából hozzák."
Lassan már semmi sem készül itthon. Olyan egyszerű dolgok, mint a levesszűrő ma Olaszországból jönnek. Régebben a cigányok készítették és piacokon fillérekért megkaptad.

Zabaalint (törölt) 2013.01.02. 12:10:33

@VT Man:
Csakhogy a valóságban nem így működik.

Vagy te megkérdezted azt a 3 millió románt, hogy volt-e munkája, mielőtt kimentek?

A valóságban ha 400 ezer ember kimegy, akkor azok többsége olyan lesz, akiknek van munkája eleve, itthon pedig nem marad 3,3 millió munkahely, mert ezen 400 ezer közül sokan közvetlenül vagy közvetve munkahely teremtő is volt.

Nem olyan egyszerű a világ, hogy csak fekete, fehér és esetleg narancssárga színnel le lehessen írni.

VT Man 2013.01.02. 12:11:31

@Mária:
"Kevesebb aktív adóbevételéből hogyan fogod finanszírozni ugyanannyi nyugdíjas és kiskorú ellátását, agyaska?"

Mondom, hogy kimegy 400 ezer MUNKANÉLKÜLI!

Tudod, ők nem fizetnek adót. Ha fizetnének, akkor lenne jövedelmük, akkor viszont nem lennének munkanélküliek. A munkanélküli NEM nettó adóbefizető!

Tehát nem igaz, hogy a munkanélküliek eltűnésével kevesebb beszedett adó lenne.

Lasombra 2013.01.02. 12:12:00

@VT Man: maga az Matolcsy úr?
komolyra fordítva: az elméleted csak ezer sebből vérzik. még az is lehet, hogy ezzel Te is tisztában vagy.
javaslom, spóroljunk meg egy felesleges kört, és tudjuk be poénnak. egy közepesnél gyengébb poénnak. :)

VT Man 2013.01.02. 12:13:56

@Zabaalint:
"A valóságban ha 400 ezer ember kimegy, akkor azok többsége olyan lesz, akiknek van munkája eleve, itthon pedig nem marad 3,3 millió munkahely, mert ezen 400 ezer közül sokan közvetlenül vagy közvetve munkahely teremtő is volt."

És? Ha a 3,3 millióból megy ki 400 ezer, akkor az azt jelenti, hogy felszabadul 400 ezer állás, azaz betöltetlen marad. A 400 ezer munkanélküli pedig máris jelentkezhet dolgozni itthon.

De természetesen nem ilyen egyszerű a megoldás, hiszen a 400 ezer munkanélküli sajnos nem olyan képzettséggel rendelkezik, mint ami kellene.

Kandeláber 2013.01.02. 12:14:51

@Lasombra: Nem volt mintagazdaság egyik sem, de egyik sem a külföldi munkavállalásra építette a teljes gazdasági stratégiáját.
Olaszországból azért mentek Németországba sokan, mert otthon vagy nem volt munkájuk, vagy Németországban többet kerestek. Jugoszláviára ugyanez áll.
Kérdezd meg a '90 uráni politikusainkat, hogy miért számolták fel a teljes magyar ipari termelést (beleértve az élelmiszeripart) és a mezőgazdaságot.
a válaszra én is kíváncsi lennék.

VT Man 2013.01.02. 12:16:30

@Mária:
"Mellesleg a díszpéldányotok, a békemenetes Bájer még mindig a szlovák rendszámú terepjáróját hajtja?"

A Bájer a te díszpéldányod.

De ha már szlovák rendszám: amikor az EU-hoz csatlakoztunk 2004-ben, melyik kormány vezette be a regisztrációs adót? Ami többszázezer Forint terhet jelent minden új vagy import használt autó vásárlójának?
Csak nem az MSZP és a Gyurcsány volt az a szemét?

A Fidesz se egy nagy szám, de azért inkább nem sírom vissza az MSZP-t.

VT Man 2013.01.02. 12:18:17

@Lasombra:
"komolyra fordítva: az elméleted csak ezer sebből vérzik. még az is lehet, hogy ezzel Te is tisztában vagy."

Nyilván ezer sebből vérzik. De azért tény, hogy jobban becsülöm azt, aki nem itthon veri magát, hogy nincs pénze, nincs munkája, hanem oda megy, ahol van (külföld).

Nem egy leányálom, nyilván. De éhenhalni jobb? Tényleg? Jobb egész nap otthon lenni 28 ezer Forint segélyért havonta, mint kimenni dolgozni és keresni 300-400 ezer Forintot, amiből azért még lehet spórolni is valamit?

Lasombra 2013.01.02. 12:20:46

@Kandeláber: köszönöm.
a mondat, amire kíváncsi voltam - és amit magam is feszegetni próbáltam feljebb - elhangzott:
egyik sem a külföldi munkavállalásra építette a teljes gazdasági stratégiáját.
én csak ennyit szerettem volna, mert itt feljebb a beszélgetésben, mintha mindenre ez lett volna a joker-válasz.

a politikusokat meg meg fogom kérdezni, amint összefutok velük. :)
bizonyos gazdaságossági megfontolásoktól eltekintve, ahol _tényleg_ muszáj volt lehúzni a rolót, ha piacgazdaságban gondolkodik az ember és nem szocializmusban, az ekkora mértékű, és sok helyen eszetlen hazai termelésleépítés amúgy szerintem is káros.
ebben nem fogunk vitatkozni.

Mária 2013.01.02. 12:27:37

@VT Man:

Ugye azzal tisztában vagy, hogy még a munka nélküliek is fizetnek adót?

Nem magyarázom el, hogyan és miért, ha nem jössz rá magadtól, felesleges időt pazarolni rád.

*

Másrészt az országot nem "A" munkanélküliek hagyják el, hanem mindazok, akik keresnek, és máshol az itthoninál jobb lehetőséget találnak.

Tehetséges szakemberek hagyják el az országot, olyanok, akikre itthon is nagy szükség lenne, hiszen minél több ember dolgozna a rendszerben, annál kevesebb KÖZ-teher jutna egy-egy emberre.

Lasombra 2013.01.02. 12:27:44

@VT Man: ez így van.
de tegyünk különbséget a kormányzati és a munkavállalói tennivalók között.

utóbbi csoport részéről nyilván ez a logikus lépés, senki nem szeretne éhen halni. ezt nem vitatom.
inkább az előbbi csoport tennivalói érdekesek ebben a kérdésben. ami szerintem nem az kellene hogy legyen, hogy dobjuk a gyeplőt a lovak közé, aki meg akar élni, majd kimegy.

én erről beszéltem.

Mária 2013.01.02. 12:30:00

@VT Man:

"A Bájer a te díszpéldányod."

*

A Zsóti? Az ÉN díszpéldányom? Erre a következtetésre hogyan jutottál?

_iMaginer_ 2013.01.02. 12:31:26

nem az a baj, hogy mennyi a minimálbér, vagy a közmunkabér, hanem hogy ezt is megadóztatják arányosan és igazságosan. ki csinál ilyet rajtunk kívül _európában_?
a lázárnak is csökken a rezsije – igazságosan és arányosan –, miközben eladósította a városát.

rezvez 2013.01.02. 12:33:47

@Mária:
"Ugye azzal tisztában vagy, hogy még a munka nélküliek is fizetnek adót?"
Bizony fizetnek, mégpedig amit a mások által befizetett adóból kapnak.

CSENDES 2013.01.02. 12:34:52

Azért azt megkérdezném, szépen, csöndesen,hogy mi a minimálbér emelésének közgazdasági hatása az élőmunka felhasználására? Azaz a foglalkoztatottságra? Tisztán kíváncsiságból.

rókafogta 2013.01.02. 12:35:14

miserables:"Munka van kor nem szamit 60 éves vagyok ,kőmüveskent dolgozom Hollandiaban.Fiam meg Angliaban .Szoval en egy ft t nem adnek ,szocialis egelyr" Neked annyi munkád volt van ,hogy Hollandiáig ért.Gratulálok! Tudod az én gyerekem már 6. éve nem itt él de nem járatja a pofáját az itthoni helyzetről, munkanélküli segélyről egyébbről, amikor hazajön. Gyere haza dolgozzál itt(ha van mit ) és akkor szövegelj, vagy szövegeltél volna addig amíg itthon dolgoztál(köművesként biztos 400 bruttó bejelentett bérért)Én viszont itt dolgozok, fizetek (még) és ne te mond meg hogy mire használják a befizetéseimet.

Mária 2013.01.02. 12:37:10

@rezvez:

Konkrétan a feketegazdaságra gondoltam.

Ki hiszi el azt a dajkamesét, hogy meg lehet élni havi 23 ezer forintból? Te elhiszed?

Kandeláber 2013.01.02. 12:46:55

@Lasombra: Igen, mert a fekete-fehér gondolkodás a jellemző.
Emlékszel a növényolaj-gyárak privatizációjára '91-'92 táján?
Nem adták el az általuk bevezetett kárpótlási jegyeket kínáló magyar vállalkozóknak, hanem külföldieknek passzolták el a gyárakat. Azok először is tönkretették a napraforgó-termesztést Magyarországon, mert Ukrajnából és Romániából importálták az alapanyagot, aztán szép csendben bezárták a gyárakat. Hát így megy ez.

rezvez 2013.01.02. 12:47:49

@Mária: Csak abból, ha valaki csak a száját tátja nem valószínű.
Szerencsére nem máról holnapra élek, mindig találtam munkát magamnak.
De ha valaki, aki nem alkalmas arra, hogy rendszeresen munkát vállaljon (vannak ilyenek) nincs ellenemre, ha alkalmi munkákból segít magán.
De gondolom, nem erre gondoltál.

VT Man 2013.01.02. 13:01:59

@Lasombra:
"inkább az előbbi csoport tennivalói érdekesek ebben a kérdésben. ami szerintem nem az kellene hogy legyen, hogy dobjuk a gyeplőt a lovak közé, aki meg akar élni, majd kimegy."

Mindig oda jutok el, hogy ki kellene állni valakinek, és elmondani, hogy rohadtul nincs pénz, ezért nincs miből adni, és vissza kellene vágni a szociális juttatásokat.

Ingyenes vagy szinte ingyenes MÁV, BKV, rengeteg ellátás, transzfer.

VT Man 2013.01.02. 13:02:50

@Mária:
"Ki hiszi el azt a dajkamesét, hogy meg lehet élni havi 23 ezer forintból?"

És azt a dajkamesét ki hiszi el, hogy meg lehet élni havi 60 ezer Forintból?

Mert most ennyi a minimálbér. Ebből SEM lehet megélni.

miserables 2013.01.02. 13:08:01

@VT Man: kis buta vagy.Ott van a facebokon a holland telszamom is .Orbant meg kitiltanam Magyarorszagrol a szoci politikusokkal együtt.

miserables 2013.01.02. 13:11:26

@rókafogta: Nos ha Magyarországon tudsz nekem havi 600 000 ft t fizetni havonta ,talán visszamennék.Miért nem te mégy a fiadhoz inkább?

rohadjmegARCgeci 2013.01.02. 13:26:10

@Kampec: Pedig a tények azt mutatják,hogy pontosan azok élnek a legtovább,akik megérték a VH-kat a lágereket és sokat nélkülöztek.
A gazdag zsírdisznók döglenek meg hamar a magas vérnyomásban és mert belefulladnak a saját zsírjukba.

rohadjmegARCgeci 2013.01.02. 13:30:22

@CSENDES:
Béremelés=magasabb fogyasztás= több igény a termékekre=több termelés=több munkás

kb ennyi.
De ezzel párhuzamosan magasabb infláció is,ami sokkal kevésbé káros szerintem mint a munkanélküliség az ELMŰ csődje,miután mindenütt ki kell kapcsolni a villanyt mert nem tudják az emberek megvenni az áramot.

tede 2013.01.02. 13:32:45

Ez az ország pontosan azért nem fog soha előbbe jutni önerejéből, mert mindenki a kormánytól várja, hogy munkahelyt teremtsen a s..gge alá, lehetőleg az utca végébe, hogy ne kelljen sokat utazni sem. Ha van munka vagy munkahely, akkor megy a köpködés meg a fanyalgás, hogy messze van, nem fizet eleget, néha többet kell dolgozni, mint 8 óra és a társai. A közmunka dettó ugyanez, miért nem értelmes munka, keveset fizet, csak a csókosok kerülnek be stb

Azon miért nem gondolkodik el mindenki, hogy ő maga mit tudna vállalkozni, mihez van képzettsége, tehetsége és mit tud(na) dolgozni?

Egy faszi múltkor becsöngetett és mondta, hogy szívesen levágja a füvemet normális áron, ha szükséges. Nem géppel, hanem kaszával dolgozik és ezért tudja olcsón bevállalni, csak tovább tart időben, de természetesen terület nagysága alapján kérné a fizetségét, ergó nekem mindegy lenne, hogy mivel vágja. Még jobb is a kasza, mert csendes. Akkor éppen nem volt fűvágásra szükségem, de mondtam neki, hogy tetszik a vállakozó kedve és biztos, hogy lesz olyan élethelyzet, amikor azt mondom, hogy jöjjön és vágja le ő, mert nem érek rá. Nyilván csak belőlem nem fog megélni a manus, de ez a vállalkozókedv nagyon hiányzik ebben az országban, hogy ne a kocsmában vagy otthon tespedjenek és köpködjenek mindenkire, hogy nekik milyen rossz, senki nem segít.

Ez így tényleg zsákutca, ahogy a szoci emlőkön nevelt nemzedékek gondolkodnak, hogy majd valaki teremtsen nekik munkahelyet, mert ott vannak ők a nagyságos urak...

rohadjmegARCgeci 2013.01.02. 13:33:24

@VT Man: De nem 400 ezer ment ki,hanem 1 millió 400 ezer épkézláb,dolgozni képes ember.

VT Man 2013.01.02. 13:37:51

@Dr. Furia:
Honnan ment ki 1 millió 400 ezer? Biztosan nem Magyarországról.

Romániából (23 millióan voltak) 3 millió ment ki.
Magyarországról szerintem összesen 100-200-300 ezer eddig, ami semmi.

2013.01.02. 13:46:22

@Dr. Furia:

Ezzel már próbálkoztak a '90-es években, az egyetlen "eredmény" néhány év múlva egy óriási infláció volt.

Magasabb bér = magasabb bérköltség = magasabb árak = infláció, megtakarítások elértéktelenedése, menekülő befektetők, megszűnő munkahelyek = szarabbul élünk, de legalább drágábban...
(És az emberek ugyanúgy nem tudnának áramot venni, mert ez az elmü árait is érintené.)

(És feltételeztük, hogy elő lehetne teremteni valahogy a gazdaságban azt a plusz pénztömeget, amiből ezt az egészet be lehetne indítani. Mert már a "magasabb bér" kitételnél felmerül a "miből?" kérdés.)

Lasombra 2013.01.02. 13:52:14

@tede: azért felhívnám a figyelmed a "megteremti" és a "nem lehetetleníti el" közötti különbségre. nem kell, hogy megteremtse, nem az a feladata, viszont az utóbbinak sokan örülnének.
a kormány csak tereprendezzen, a befektetők majd építkeznek rá. de ha ganét hagy, vagy netán szándékosan elmocsarasít, akkor valamiért nem jönnek építkezni.

rókafogta 2013.01.02. 13:53:26

@miserables: Senki nem tud 600 E fizetni neked itt, képtelenség ezt mint munkáltató mondom.Na látod másnak meg legyen elég a 47 E vagy esetleg (aki nem közmunkás annak a 100E)- csak az a bosszantó ,hogy sokan összekeverik ill. átesnek a ló túloldalára (magyar szokás) segélyezést pl. azzal a ténnyel ,hogy vannak akik soha nem dolgoztak (segélyen voltak több generáció) és vannak akik dolgoztak elvesztették a munkájukat , lebetegedtek , megrokkantak stb. mondjuk 40 év munka után, és ez mind egy kalap alá van véve.A fiam után (sajnos)nem mehetek mert lányom van, és a helyzet az ha megyek akkor végleg megyek,(mert a jelenlegi gazdasági csodában csak vegetálni lehet vagy tönkre menni) de mivel még a munka mellett tanúl főiskolán egyenlőre nem aktuális a kiköltözésünk, ha végez na akkor nagy valószínűséggel igen. A környezetemből nem én lennék az egyetlen aki családostúl mindenestül le lép innen.De egyenlőre itt kell dolgoznom (amíg an mit).

babo81 2013.01.02. 13:53:34

@VT Man: az a 28 ezer már egy ideje 22800Ft. Nem mindegy! Én nem vergődöm csak el vagyok keseredve de qurvára! Képezd magad,legyen papírod,nyelvtudásod...stb. Mégis mi a faszomból?!

Kandeláber 2013.01.02. 14:04:14

Summa summárum: a közmunka- és minimálbért csökkenteni kéne, ellenben az energiaárakat növelni, és egyből dübörögve indulna be a gazdaság.
Ha jól értelmezem a poszt és az itt megnyilvánuló néhány közgazdász-zseni mondanivalóját.

rókafogta 2013.01.02. 14:06:17

@tede: Nem akarok csúnyát mondani neked , de utálatos dolog ez az általánosítás , hogy mindenki tesped meg az kormánytól várja..... Ugyan ez a duma az egészségügyre az oktatásra lasan már a rend fentartásra beruházásra útépítésre stb. (stadionra nem)Volna apró kérdésem : Ha a kormánytól nem kell semmit sem várni akkor mi a pi....nak és mi a f.....nak kell adót fizetni kb. 100 jogcímen talán azért ,hogy a kormány tagjai meg slepük kurva jól éljen közpénzből?A vállalkozó kedvet meg hagyjuk, mert 24. éve azt csinálom (láttam már éjjel őrt nappal meghallni)tehát a kaszás embered is könnyen lehet ,hogy arra a sorsra jut.Már csak azért mondom mert nekem is van kaszám sőt tudok is egy kicsit kaszállni fűnyíróm is van és amig a többi vállalkozás És a piac is döglődik addig magam nyírok kaszállok de lehet ,hogy a budai villákba nem divat de mi felénk vidéken igen, tehát ne lássál nagy jövőt benne. Szomorúan inkább azt látom (amit hozzáértők jósolnak és sajnos egyet kell értenem) az idén a versenyszférából is min.45 E munkahely fog megszünni, tehát kaszára fel!

babakék 2013.01.02. 14:11:13

@wmiki: Szerintem elég hányinger az a cinizmus,amivel írsz. Fogalmad sincs arról, hogy emberek milyen körülmények között élnek,de igen-igen viccesnek tartod magad. Másrészt: igen: sokan bízunk benne,hogy 2014-ben egy orbán és fidesz-maffia nélküli, legalább kicsit jobb és emberségesebb világ jön. Bízhatsz benne, haakkor te leszel koldus, majd adok neked alkalmanként pár száz forintot és nem fogok rajtad gúnyolódni. Pedig templomba se járok! De azt tudom: Isten NEM bottal ver.

nyomasek 2013.01.02. 14:27:18

@Kandeláber: "Egy kérdés: inkább csökkenteni kellett volna?"

Megszüntetni kellett volna, nem csökkenteni.

vasgyuszi 2013.01.02. 14:34:00

@wmiki: wáó, frissítetted az avatar-képedet? Ez buli! Köszönöm!

tede 2013.01.02. 15:01:15

@rókafogta: ebben a világelső a magyar, megmagyarázni, hogy mit miért nem lehet megcsinálni

érdekes, ha arról van szó, hogy okoskodni kell, mit miért ne kelljen megcsinálni, akkor hirtelen megnő az emberek intelligencia szintje és a vitatkozó, meggyőző képessége

bezzeg, ha arról van szó, hogy akkor csináljunk valamit...

Hiperlajhár 2013.01.02. 15:02:46

Itt csak az a bibi, hogy hiába emelik a minimálbért, az nem jelent béremelkedést, mert ha minimálbérre vagy bejelentve, akkor a "zsebbe" pénzed lesz kevesebb..... Mert ugye a munkáltató b@szik bért emelni.....

Kivancsi 2013.01.02. 15:08:19

@babakék: az elmult 22 ev korrupcotol hemzsego hazug, tolvaj geci mafia banda akik politikusnak hivjak magukat....
szerinted lesz valtozas 2014tol... barki is kerul a kormanymoge..

hany eves is vagy? es meg hiszel a mesekben?
:):)

Zabaalint (törölt) 2013.01.02. 15:10:50

@VT Man:
"És? Ha a 3,3 millióból megy ki 400 ezer, akkor az azt jelenti, hogy felszabadul 400 ezer állás, azaz betöltetlen marad. A 400 ezer munkanélküli pedig máris jelentkezhet dolgozni itthon."

Ezek szerint nem tudsz olvasni. Nem szabadul fel 400 ezer állás, legfeljebb töredéke, mert közben közel ennyi meg is szűnik a kivándorlás miatt. A kivándorlás ugyanis nagyobb arányban megy magasabban kvalifikáltaknál.

"De természetesen nem ilyen egyszerű a megoldás, hiszen a 400 ezer munkanélküli sajnos nem olyan képzettséggel rendelkezik, mint ami kellene. "

Ez meg a másik.

Kandeláber 2013.01.02. 15:21:12

@Kivancsi: Nem a mesékben hisz, hanem négyévente a Messiás eljövetelében.

labrabbit 2013.01.02. 15:23:47

@khmm...:

Közmunkásokat alkalmaznak pl. erdőtelepítésre is. Korrekt viszonyok között ők egyszerű munkások lennének, minimálbérért. Így kevesebbért ugyanazt végzik, és még a méltóságukat se hagyják meg az olyanok, mint te.
Amikor állami útépítés, közoktatás, múzeum/könyvtár fenntartása, félig magán üzemekben végzett munkák mind közmunka keretében mehetnek majd (részben már) akkor beszéljünk a motivációról.

laci_52 2013.01.02. 15:32:25

@Hiperlajhár: Ha kapsz egyáltalán "zsebbe" pénzt...

zipe moha 2013.01.02. 15:36:41

@wmiki: "a pénz alapú társadalmak mind (modern kori) rabszolgatartók

ez a lényege a pénznek

jó reggelt kívánunk, libbant kisgyerekek"

...gyere van üres lánc (..és egyre több lesz )a gályapadon.... mindenkire szükség van idelent..,rád is....húzd az evezőt ahelyett, hogy páváskodsz

Almatlan Jozsi 2013.01.02. 16:56:18

Munkanelkuliek fizetnek adot...Fekete munkabol keresett jovedelem utan...:D

Vannak nagyon hulye emberek. Uristen. Jezus. Maria.

Főgebra 2013.01.02. 17:18:42

@Almatlan Jozsi:
Vannak bizony ilyen hülye emberek!
Osztán mit gondolsz, az ÁFA az mi a túró, ha nem adó? Ilyet fizet egy munkanélküli?
A havi 6390 forint egészségügyi szolgáltatási járulék az mi a rák? Ilyet fizet egy munkanélküli?
Az összes helyi adó, ami nem jövedelemfüggő, olyat nem kell a munkanélkülinek fizetni?

"Vannak nagyon hulye emberek. Uristen. Jezus. Maria." Hááát tényleg! Vannak!

2013.01.02. 17:37:57

@Pinokkio:

Mondjuk áfát pont nem, mert ha a munkanélküli fizetne áfát, akkor ő már nem munkanélküli lenne, hanem vállalkozó. :) (Nem ő fizeti, rá csak áthárítják az fogyasztói árakban, amit aztán utána a vállalkozó vagy bevall, vagy nem...)

És az eü. szolgáltatási járulékot sem kell fizetnie, ha regisztrált munkanélküliként ellátásban részesül.

joseph1970 2013.01.02. 17:39:00

@miserables: Én a helyedbe kussolnák az itthoni dolgokról a helyedben, ne pofázz ha nem itt adózol. Ott pofáz ahol adózol!!Ja és te szerencsétlen nem mindenki mehet külföldre dolgozni. És mielőtt elküldöd a kommentet olvasd el. TE NAGY MAGYAR MEGMONDÓ EMBER.

Főgebra 2013.01.02. 17:49:41

@tff:
Mondjuk igazad van, de abban megegyezhetünk, hogy ez így csak szarfűrészelés, mert mégiscsak Gipsz Jakab fizet, akkor is, ha csak áthárítják!
Vagy nem?

Módfelett Kényelmetlen 2013.01.02. 17:51:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

minden bizonnyal csak azért mondasz ilyeneket, mert nem olvastál semmit afrikától meg a távolkeletről, dehát látjuk hogy csak gondolkozni próbálsz
egyszer sikerül is

babo81 2013.01.02. 18:02:12

@Pinokkio: fizetem én is azaz a család besegít! Baromi ciki mikor az orvosnál jelzi a gép,hogy valami nem stimmel! Persze qurvára senkit nem érdekel,hogy miből tudod kifizetni! Akinek nincs rá kerete,se segítsége az meg dögöljön meg. Rossz szokás,de nálunk mindennapos! Tele van az ország empátia mentes droidokkal! A kormányra ez fokozottan érvényes!

babo81 2013.01.02. 18:06:57

@tff: összesen HÁROM hónapról beszélsz!!! És utána fizess akkor is ha nincs miből!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.02. 19:28:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: :x

mármint te még nem találkoztál vele

a logikád szerint akkor eszkimók, fodrászok, szeretet, isten sem létezik, mert még egyiket sem láttad

@többiek: a személyeskedésetekre nem kívánok reagálni, biztosan jól elvagytok abban a mocsárban, ahol sározhatjátok egymást, de engem nem vonz

érveket meg nem láttam tőletek, így másra nincs mit írnom
sok sikert 2014hez elvtársak

FGSuperman 2013.01.02. 19:51:02

@tff: azért sanszos, hogy fizet ÁFÁt
lagalàbbis nem làttam még olyat, hogy a munkanélkülit a közértben ÁFA nélküli àru termékekkel szolgàltàk volna ki

Simon.Zoltán 2013.01.02. 20:56:47

Politikusaink (MINDEGYIK) tapsikolnak örömükben, hogy sikerült a társadalom különböző csoportjait és az egyes embereket is így egymás ellen uszítani-
Tökéletesen működik az " Oszd meg és uralkodj " elve.
A lényeg, hogy amióta a világ világ, azóta a szar büdös és az is marad, a politikus meg politikus.

Munchausen 2013.01.02. 22:27:45

A 21. szazadban az Internet vilagaban mar nem kellene parlamenti kepviseloknek ucsorogniuk az adofizetok penzen a parlamentben, hanem mindenki szamara meg kellene adni a lehetoseget, hogy sajat maga szavazzon arrol amelyik kerdesben erdekelt, ki kellett volna mar regen dolgozni egy ilyen rendszert, mert amig ez nincs meg, addig mi mezei allampolgarok csak a torvenyen kivuli, vagy azokat a sajat igenyeik szerint parlamenti babjaikkal megszavaztato nehany uzletember, vezeto politikus es maniakus orult kenyenek, kedvenek kitett aldozatok vagyunk es nem szabad emberek, barmennyire is probalja ezt belenk, beletek sulykolni a lakajmedia, gonolkozzatok, szervezodjetek, tiltakozzatok es legyetek engedetlenek polgari modra...

Szúrófény 2013.01.03. 04:02:29

@_iMaginer_: A kapitalizmus ön maga sírját ássa! Van aki ezt nem látja! Régi "szép, boldog időkben" Angliában a munkanélküli csavargókat, felakasztották évi 50-70 ezret! Ma már a "hatékonyság" itt is romlott!

Kivancsi 2013.01.03. 08:18:29

a kapitalizmus on maga sirjat assa, meg a rothado kapitalizmus bla bla...

ezt a szarszoveget eteti a sok holye... mi meg esszuk sot sot habzsoljuk ket pofara mar tobb mint 100 eve!
lenin
sztalon
brezsnyev
kadar
orban

etettek ezt velunk vezereink mi barmok meg gondolkodas nelkul elhittuk nekik..
sot... a sok fideszdroid meg most is hiszi :):)
nemsokara osszedol! csak mar egy kicsit kell varni :):)

kozben osszedolt a szeretettt szocializmusunk ohh kommunizmusunk is.. igaz odaig el se jutottunk:):) nem volt idonk megvarni....

halo enmberek ebreszto!!!
szar a kapitalizmus! de jelenleg eletkepessebb mint akarmilyen mas nagy "vezir" altal iranyitott szoc-kom-diktatura!
:):)

rókafogta 2013.01.03. 09:26:34

@tede: Nem tudom miben vagyunk világelsők, van 24 év vállalkozói tapasztalatom ill. 17 év cégvezetői, azt hiszem sok újat nem igazán tud senki mondani a gazdaság és piac folyamatos helyzetéről ami lehet mondani Magyarországon soha nem volt túl rózsás.A mai helyzet meg szerintem szóra sem érdemes.Bár azért szívesen meghallgatom a nálam okosabbak véleményét. És bizony én is tartok tőle , hogy a közmunka átszivárog bizonyos vállalkozásokba és ez a még létező vállalkozások jelenlegi helyzetét tovább rontja ill. ha úgy vesszük az ország adóbevételit is.
süti beállítások módosítása