A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

A magyar Olajfa vége?

2012.09.21. 11:30 timargabor

Nem mintha lett volna, de az elmúlt napok fejleményei eldönteni látszanak: nem lesz klasszikus értelemben vett össz-baloldali összefogás Orbán ellen. Az MSZP nyilvánosságra került stratégiai számvetése eleve a Fidesz-MSZP kétosztatú politika fenntartását jelölte meg célként, ez viszont a lehetséges partnerek többsége számára elfogadhatlan és vállalhatatlan. Nem mellékesen elég sok választó van úgy vele, hogy Orbánt nem, de azért a szocikat sem.

Eztán a Szolidaritás a bejárotottnak tekintett október 23-i délutáni ellenzéki tüntetés mellé alternatív felvonulást hirdetett az Operához. Klasszikus rászervezés, nyilvánvaló elkülönülési szándékkal. A szocialisták és a DK mintha a Szoli felé hajlana ebben. Ez, ha tényleg így van, rendesen letisztázza a képet: van a Fidesz és támogatóik, van a Szolidaritás-MSZP-DK csoport, lényegében a klasszikus baloldal, és a harmadik csoport (nevezzük Millásoknak, talán az LMP-vel), akiknek egyik sem jön be. Akiknek konkrétan az ő váltógazdálkodásuk eredményeivel van bajuk.

A fenti két dolog után a szoci táborból küldött fogjunkmárösszepatásorbánellen üzenetek őszinteségét és relevanciáját a nullához közelítőnek vehetjük.

Ebben a felállásban különös jelentősége van a Milla-tüntetés üzenetének és szónokainak. Már tavasszal megírtuk, hogy a politika tagadása itt már kevés, politikusokat kell állítani, programot kell hirdetni. Utóbbit már meg is ígérték. Ha ennek olyan személyiségek adnak majd hangot, akikért és mondandójukért magukért is odamennénk, az nagyon érdekes fejlemény lehet. Említettünk itt a blogon olyanokat, akikért bizony akár. Sok múlik rajtuk, a szervezőkön, és az értük-velük összefogó politikai csoportokon. A politikai árvák nevében hadd reménykedjem ebben.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

144 komment · 3 trackback

Címkék: tüntetés milla szolidaritás magyar ellenzék

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr44792244

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A magyar Olajfa vége? 2012.09.22. 12:51:01

A szoci táborból küldött fogjunkmárösszepatásorbánellen üzenetek őszinteségét és relevanciáját a nullához közelítőnek vehetjük.

Trackback: A Fidesz valóra váltott választási ígéretei 2010-2012 között – infografika 2012.09.21. 17:10:00

Világos, egyszerű, jól áttekinthető ábra, segítségével a Fidesz aktivistái könnyen meggyőzhetik az ellenfél legelkötelezettebb támogatóit is arról, hogy miért KELL a kormánypártra szavazniuk. *...

Trackback: Kádár János szelleme kísérti Orbán Viktort 2012.09.21. 17:07:43

Orbán Viktor nem tudta megfejteni Kádár népszerűségének titkát, ezért kiment a temetőbe, hogy tanácsot kérjen az MSZMP egykori főtitkárától. Mit tanácsolt Kádár János szelleme Orbán Viktornak? A lentebbi képen látható: * *...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.21. 19:51:15

@vakapad: Orbán-Gyurcsány TV vita, Gyurcsány: Mi 1000 iskolát felújítunk. Erre ugyanis rögtön felkaptam a fejem.

Roa 2012.09.21. 19:51:37

Nekem mindig az tetszik, hogy az MSZP-s kisnyugdíjasokkal és az LMP-s + MSZP-s szocialista élharcosokkal akarják megszavaztatni a kőkapitalista Bajnait. Azt a Bajnait, akinek a programját legfeljebb 5%-nyi ember támogatná Magyarországon, annak a fele is jobboldali lenne, ha a programot megvalósító személy nem Bajnai lenne.

Roa 2012.09.21. 19:58:46

@vakapad:
"1./ Gyurcsány sohasem hazudott nyilvánosan. Mielőtt a beszéde napvilágra került, ezzel senki nem vádolta (természetesen kihasznált minden lehetőséget, mert ravasz ám, de konkrét hazugságon még nem kapták). Akinek tetszik, lehet cáfolni. Úgy gondolom, tényekkel lenne a legegyszerűbb."

Ó, dehogynem, sőt törvénybe is foglalta: 20%-os Áfa és a választások után azonnal visszavont adócsökkentési program. Ezt most lehet nem hazugságnak bélyegezni, mert valójában nem is az, hanem sokkal súlyosabb: szavazatvásárlás állami pénzből és fedezet nélkül.

Nomeg ugye a "nem lesz viztidíj" az Orbán vitában, de ezt ki nem szarja le, mert ilyet bármikor bárki hazudik, nagyobbat is.

hegyilány 2012.09.21. 20:01:57

Szolidaritás-MSZP-DK csoport, lényegében a klasszikus baloldal,"
Hát! Igen! Így is lehet mondani. Csak kérdés, ha lenne összefogás) ki lesz a "vezér" ??! Nagyon nem mindegy.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.21. 20:07:40

Hát igen! Vége!

Közben meg az a vicc, hogy ez a szövetség mindvégig csak az ellenzéki szavazók vágyálmaiban élt, a pártoknak soha eszükben sem volt összefogni.

Pedig az Orbán-ellenes szavazók nagyon megszavaznák! :)

AbuBakr 2012.09.21. 20:18:12

ha csak a zindex előtt ülve élném a virtuális térbeli életemet, már rettegnék, hogy micsoda liberálbolsevik tanácshatalmi rémuralom készülődik itt, lenin fiúkkal, meg fekete vonatokkal, de szerencsére a mozgok eleget a normál térben és járom az országot, így csak röhögök az itt károgó bafaxokon...
akik a nap 24 órájában számolgatják és elsöprő többségnek látják a valóságban elvetélt pár százalékukat....
liberálnyik "megmentőink" még a küszöböt rágják (alulról) de már egymás torkának esnek a leendő koncon....
na majd akkor fogok jót röhögni, amikor a patásorbán koalára kényszerül vagy a zelempével, (ha bejut)vagy a szocikkal a demokrácia (konc) féltés jegyében, a jobbik ellen...

na akkor miről fog ez a drága jó rettegő siserehad blogolni, kommentálni? akkorra már nem lesz patás a zorbán a zindexnek, és lehet hogy libás sem lesz bajnai a gondolának... :)

verjétek a billentyűzetet és álmodjatok makk marcik...

J.László 2012.09.21. 20:23:55

@AbuBakr:
A Fidesz nem hiszem, hogy elkövetné az SZDSZ baklövését. Mikor lett 5%-os az SZDSZ?

nu pagagyí 2012.09.21. 20:33:07

@Roa: Legalább olyan nevetséges, hogy az oligarcha párt a lecsúszott lúzerek támogatásával kapott kétharmadot.

Szerintem lesz szövetség. Most még csak a riszálás folyik. A politika racionális dolog, a Fideszt csak összefogással lehet legyőzni, meg fogják próbálni.

nu pagagyí 2012.09.21. 20:42:01

Az ellenzéknek a választóvonalat a demokraták és a nem demokraták közé kell áthelyezni. Nem könnyű, mert a Fidesz szándékosan összekutyulta a politikai teret. A bal-jobb felosztás hamis.A Fidesz nem jobboldali párt, hanem diktatúrára törekvő populista képződmény, elvek nélkül.

Foxtrotty 2012.09.21. 21:18:12

@AbuBakr:
Az olajfa és a narancs hibridje az lesz ám a nagy keresztezés! Mer az ojjan jóól illik a magyar tájba

tatuman 2012.09.21. 21:28:46

a cikk sztem idő előtti. van lehetősége ennek az összefogásnak, és még az is lehet (mx kb 10% esélyt adok neki), h többséget szereznének a fidesszel szemben.

viszont ha így lesz, na akkor az igazán baromi nagy inkompetencia világa fog eljönni.

wannabe politikusok, akiknek gőzük nincs a hatalomtechnikákról (pl Milla), keveredve wannabe szakértőkkel, akik azt hiszik, hogy értenek hozzá, de kipróbálva élesben még nem voltak (pl LMP), fűszerezve az igazi vérg*ci rutinpolitikusokkal, akik kenterbe szívatják a másik kettőt, bár a hitelüket már többször eljátszották (pl MSZP), és a soha el nem tűnni akaró GYF-ről még nem is beszéltünk.

most komolyan: egy ilyen formáció meddig lenne életképes, és mi a szart művelnének ebben az országban?

egy dolgot hadd kérjek: a válasz ne az legyen, h "miért a fidesz micsiná'?", mert az kevés.

szóval én a mostani kormányra szavazok, ha nem baj. amúgy ezek a hangulatkeltések csak a net miatt tűnnek "óriásinak". valóban sztem szűk értelmiségi réteg puffog egymás között. ebből is látszik, hogy gőzük sincs, h mivel lehetne valódi sikert elérni.

vakapad 2012.09.21. 21:44:18

@Roa:

1./ Ha jól emlékszem, Gyurcsány semelyik adófajtáról sem mondta, hogy ez örökre szól.

2./ Gyurcsány sohasem mondta, hogy nem lesz vizitdíj.

Egyéb?

vakapad 2012.09.21. 21:57:28

@Anti Anyag:

Úgy olvastam, hogy 2008-ban elindult egy 80 milliárdos Nemzeti (tejóisten, már akkor) Iskolafelújítási Program 500 iskolával. 1000 mínusz 2008-as világválság, az kb. 500.

vakapad 2012.09.21. 22:02:53

@Roa:

Ja, még az ÁFA. A 20 %-os ÁFA 2009. július 1-én (miniszterelnök: Bajnai) változott 25 %-ra, és mellette megjelent egy 18 %-os is, az alapvető élelmiszerekre. Valahogy ebből nekem nem kerekedik ki gyurcsányi hazugság.

És ha már így benne vagyunk, lássuk a "szavazatvásárlás állami pénzből és fedezet nélkül." szöveget. Emlékeim szerint 2006-ban a FIDESZ másfélszer annyit ígért, mint az MSZP. Szóval?

Blogger Géza 2012.09.21. 22:04:45

@vakapad: "Gyurcsány sohasem hazudott nyilvánosan."

Akkor miért mondta a következő - örök időkre feledhetetlen - szavakat:

"Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. "

"Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. "

Pussy Riot (törölt) 2012.09.21. 22:19:00

@vakapad: Sosem hazudott nyilvánosan?
Hát a receptfelírási díj tagadása a tévévitában már szart ér?

hegyilány 2012.09.21. 22:19:32

Ja! A Milla) Nem elég csak a fővárosban énekelgetni, kiabálni. :(
Úgy soha sem tudnak,- sem ők, sem mások, sem civilek sem politikai pártok,- tömegeket maguk mögé állítani.
A másik) Igen. politikusok nélkül nem fog menni. Az ismertség, elismertség, sőt, a nemzetközi jó kapcsolatok sem hátrány.
Szerintem.

hegyilány 2012.09.21. 22:23:54

Probléma, hogy némelyek nem tudják, vagy nem akarják tudomásul venni, hogy a Gyurcsány Ferenc nem fog eltűnni, abban a bizonyos politikai süllyesztőben.

menőmano 2012.09.21. 22:27:41

Hát! Ja! Egyébként tessenek megnyugodni, a Gyurcsány nem (is) akar miniszterelnök jelölt lenni.
oszt.kész.
:)))

Pussy Riot (törölt) 2012.09.21. 22:38:46

@hegyilány: Amíg Gyurcsány marad, addig a Fidesz is kormányon.

pástétom 2012.09.21. 22:43:52

"Nem mellékesen elég sok választó van úgy vele, hogy Orbánt nem, de azért a szocikat sem."

Nem látni, hogy ezek a választók tömegesen áramlanának a dk, lmp, vagy a 4k! szárnya alá. Lehet, hogy a közvéleménykutatások felmérései alapján az mszp a legelutasítottabb párt, de a politikai erőviszonyokat tekintve (és ez utóbbi számít) a "szociundor" mintha nem is létezne.

pástétom 2012.09.21. 22:48:15

@Nazarin: Imádom azokat az emberkéket, akik fújnak Gyurcsányra, de az "elkúrós" évek gazdasági miniszterével, Bajnai Gordonnal semmi bajuk.

menőmano 2012.09.21. 22:48:34

Tetszettek volna legalább egy picikét másként szavazni. Most talán nem kellene totálisan sivalkodni.
osztjónapot!
:)

menőmano 2012.09.21. 22:51:19

Nem tudom? írtam e már. Nekem a magyar reménysugár a politikai palettán a Bajnai Gordon.
És? mi a baj, probléma? Ugye, ugye, hogy semmi.
:)

jóccakát!

DFK 2012.09.21. 22:57:38

@dr kíváncsivagyok: csakhogy erre aztán 4 évig kormányképes többséget építeni nem lehet.

DFK 2012.09.21. 23:04:15

@bananarepublica: Aztán miért is lennének jövőre előrehozott választások? Mitől recseg a rendszer? A parlamenti többség zavartalanul működik, még mindig jelentős támogatottsága van a kormánynak.

Jack Torrance 2012.09.21. 23:12:49

szerintem: Akik le akarják váltani a fideszt, legnagyobb részt egy egyszerűen jól működő, ésszerű, gyakorlatias kormányt szeretnének. Minimális feladatai közt elsősorban a gazdaság helyes pályára állítása, másodsorban a demokratikus intézmények helyreállítása (de ez az emberek nagy többségénél szigorúan kettes vagy még gyengébb prioritással) lenne.
Ehhez nem pártok kellenek, hanem hiteles személyiségek. Nem vezérek, nem szónokok. Olyan emberek, akiknek elhisszük, hogy tudják, mit kell csinálni és képesek és hajlandóak rá. És egy olyan gárda köréjük, akikről elhisszük, hogy nem fogják mindezt megakadályozni.
Az MSZP, ha lenne vér a pucájában, akkor a hátsó sorba küldené saját magát, illetve csak mint támogató reklámarcként szerepelne, viszont rendelkezésre bocsájtaná a szervezetét, az infrastruktúráját, az aktivistáit, ne adj isten a pénzét, hogy az új csapat megszervezhesse magát és egy sikeres kampányt.

Sajnos az MSZP se ilyen, a mögöttük álló gazdasági csoportok (van még ilyen???) sem, és ez kár.

Jack Torrance 2012.09.21. 23:16:46

@vakapad: "Gyurcsány sohasem hazudott nyilvánosan."

khm... az öszödi beszéd szerintem elég tényszerű

Jack Torrance 2012.09.21. 23:22:45

@vakapad: igazából mindegy, melyikük rosszabb, mert mindkettő elég rossz ahhoz, hogy soha többé a politika közelébe se lenne szabad engedni őket.

renevol 2012.09.21. 23:33:30

Meglátásom szerint az LMP "pusztán" abból a nagyon egyszerű oknál fogva sem foghat össze az MSZP-vel, mivel hogy a 2010-es választások előtti közvélemény-kutatások a másodlagos pártpreferenciák tekintetében ("kire szavazna, ha nem lehetne az LMP-re") elsöprő többségű Fideszre adott ikszet mutattak. Ez szoci-ellenességet jelent.

Nem tudom, hogy milyen, kifejezetten baloldali jellemzői vannak az MSZP-nek, én eddig nem igazán láttam tőlük ilyet (talán az óriásállam fenntartása - de ebben nem különbözik pl. a jelenlegi kormánytól sem), így szerintem baloldali tömörülést emlegetni az MSZP környékén nem igazán van értelme. Nem tudom, hogy kik szavaznak az MSZP-re (csak elképzelésem van: szépemlékű nyugdíjasok), de a szavazóik egész biztosan nem fogják olvasgatni a pártjukkal választási szövetséget kötő szervezetek programjait. Így a lényeg számukra az össz-méret lehet, nem a minőség (elvek), hiszen ők gondolom úgy gondolkodnak, hogy egy összefogásban úgyis a (rendszerváltás óta már háromszor is kormányzó) MSZP-é lesz a legnagyobb szelet, ők adják a min.elnököt, stb. Szerintem csak olyan szervezetek foghatnak össze az MSZP-vel, akiknek (és akiknek a szavazóiknak) tényleg minden tökmindegy.

Véleményem szerint Magyarországban a rendszerváltás óta a kiemelkedően legnagyobb kárt a jelenlegi Fidesz-kormány tette. Szeretnék olyan politikai helyzetet látni, ahol reális esély van az ámokfutás megállítására. Nem lennék mondjuk a Fidesz utáni kormány helyében, annyira bebetonozza magát és a gazdasági életet annyira leuralja a Fidesz, hogy ellenzékként könnyen ellehetetlenítik majd egy nem-fideszes kormány munkáját. Én arra a pártra fogok szavazni, amelyik kormányra kerülése esetére garantálja az összes Simicska-közeli cégre kivetett, visszamenőleges hatályú 98%-os különadót.

moTmeN 2012.09.21. 23:47:18

@Jack Torrance: te ha a haloszobadban elsz hazas eletet, amit egy kukkolo lefilmez, es feltesz a jutyubra, akkor te nyilvanosan paraznalkodsz a paroddal?

Jack Torrance 2012.09.21. 23:49:28

@moTmeN: hogy mivan???
De ha arra gondolsz, hogy ez nem nyilvános hazugság, akkor azt mondom, mindegy. Az öszödi beszédben ISMERTE BE, hogy hazudott, nyilván nyilvánosan is.

Jack Torrance 2012.09.21. 23:52:30

@renevol: 1. az MSZP-nek SEMMILYEN oldali jellemzői nincsenek, ugyanúgy csak a hatalmat akarja, mint a fidesz, csak nem volt ekkora lehetősége és bátorsága lenyúlni mindent.

2. a 98%-os adó messze nem elég, letöltendő börtön jár nekik, TELJES vagyonelkobzással.

tatuman 2012.09.22. 00:03:50

@renevol: "kiemelkedően legnagyobb kárt"? mivel? nem adjuk el magunkat a külföldnek? csak egy példa: Romániától az IMF azt kérte (meg is kapta), hogy privatizálják az arany és ezüstbányákat, de annak, akit az IMF kijelöl. ??? bebizonyosodott, nem nálunk, mindenhol, hogy a megszorítások nem segítenek. nyilván egymillió dolgot meg kell ehelyett próbálni, és lehet, hogy pár szar ötlet. viszont ha vkinél ott lenne a tutifix megoldás, akkor ez az egész ki sem alakult volna.

nem tudom, ki írta fentebb, de most nem azok az idők vannak, amikor demokráciát játszva, de egyébként kőkemény gazdasági alkuk és zsarolások mentén kell kormányozni. meg kell mondani merre van előre, és aki beáll az rajta marad a buszon, aki meg nem, az leesik. jó ez nagyon durva sarkítás, de majd 2 év múlva lehet máshova húzni az x-et.

plusz még egy megjegyzés: a fidesz kormány mind a két alkalommal óriási szopóroller külső körülmények között van hatalmon. 98-02: oroszok, dél-ázsia, árvizek. a mostanit látni lehet. nem menti a helyzetet, de bocs, de a dumaláda, "meg kell beszélni" típusú szerveződéseknek nem most van ideje. (sztem nem is lenne amúgy sosem.)

és még a bónusz: itt sokan úgy beszélnek a politikai pártokról, hogy milyen g*ciládák, hogy hatalmat meg akarják szerezni és meg akarják tartani. kérdem: miért, a politikai pártot mi másért hozzák létre, mint a hatalom megszerzéséért? a milla, dk, mszp, lmp azért politizál, hogy ellenzékből magyarázhasson évtizedekig, mielőtt megszűnnek?

HomicideWatch (törölt) 2012.09.22. 00:08:20

Attól, hogy az indexen tabutéma a Jobbik, velük érdemes számolni, mint meghatározó ellenzéki erő.
Csak annyira fél tőlük az mszp és a fidesz, hogy beszélni sem szabadalmak róla. Márpedig a fiatalok körében és vidéken is népszerűek. Egyszerűen azért, mert az ő problémáikról mindenki hallgat.

Régi Péter 2012.09.22. 00:11:17

@Gondolkodni Próbáló Birca: "Amit itt klasszikus baloldalnak nevezel, az valójában inkább szociálliberális polgári baloldal." Nem nevezhetjük szociálliberális baloldalnak azt a tömörülést, amelyik megnyirbálta a szociális ellátásokat, fizetőssé akarta tenni az egészségügyet, hogy a felszabaduló bevételekből a multikat részesítse állami támogatásban. Nevezzük inkább szabad piacos nagypolgári-neoliberális-globalistának, akik a kádárjánosbácsi nosztalgiával szerzik meg azok szavazatait, akiket pár hónap múlva megszorítanak.

tatuman 2012.09.22. 00:14:34

@HomicideWatch: tök igaz. a fidesznek a jobbik miatt lesz még két kurzusa. következőt geyedül nyeri 50+1%-al, utána meg a jobbikkal sima koalíció. sztem vkinél ez a hosszútávú koncepció biztos fel van vázolva.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.09.22. 00:17:33

Én pusztán arra lennék kíváncsi, hogy az MSZP mégis mitől "klasszikus baloldal"?

HomicideWatch (törölt) 2012.09.22. 00:32:15

@tatuman:
Tök logikus, egyetértek. A Jobbiknak könnyen meglehet a 20%. A maradék 80%-ból esély nincs rá, hogy az mszp kerüljön ki győztesen. Legyen bármilyen összefogás.
Jelenleg a Jobbik az ellenzékben leghatározottaban és leglátványosabban fellépő erő. Ezért is nyomják el a médiában. A politikai hírek kb. egy százalékában foglalkoznak velük a kereskedelmi TV-k, pedig minimum 15% a támogatottság. Ez igaz az indexre is.

Lehet velük nem egyet érteni, de van programjuk és az ellehetetlenítés ellenére növekszik a népszerűségük. Az LMP-4K-milla-szolidaritás-mittommégki együtt nem tudott feleannyit lerakni az asztalra mint a Jobbik. De ennek ellenére itt az ő győzelműket vízionálják egyesek. Mennyit szívtatok fiúk?

AbuBakr 2012.09.22. 00:32:25

@J.László: a fidesz folytatólagosan elköveti ugyanazokat a baklövéseket, mint az elődje.... miért éppen azt hagyná ki?
azt hiszi magáról, hogy ő büntetlenül megússza azt, amibe a szocik belebuktak...
ezzel a felfogással is számolj
majd megmagyarázzák, hogy ez a szoci banda, nem az a szoci banda, hisz nincs benne fletó...
bár az tény, akkor már inkább az elempé kéne nekik, azt a békát könyeben lenyeletik a zombijaikkal, de kérdés, hogy bejut-e, és hogy elég lesz-e?
az elempé nem tiltakozik túl hevesen a kopogtató eltörlése miatt... vajon miért nem?
...a legutóbbi gyűjtésük is megér egy misét.... az utolsó héten állt fel nekik vagy kilenc megyei listájuk...
ugyan honnan szereztek egy hét alatt annyi cédulát, mint előtte hetekig se?
...hiába no, vannak még csodák.....

Gerilgfx 2012.09.22. 00:57:21

@vakapad:

hu.wikiquote.org/wiki/Gyurcs%C3%A1ny_Ferenc

"Elnök Úr, kérnék Öntől valami szívességet most itt. Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön úriember. Ilyet senki nem mondott. "

(Gyurcsány - Orbán vita, MTV Híradó, 2006. április 5.)

renevol 2012.09.22. 01:18:19

@tatuman:
""kiemelkedően legnagyobb kárt"? mivel? nem adjuk el magunkat a külföldnek?"

Magyarországra véleményem szerint nagyon ráférne már egy rendszerváltás, politikai és gazdasági értelemben is. A Fidesz NEM a demokráciát és a kapitalizmust építi, hanem egy despota feudalizmust, közben korábban soha nem látott mértékben rabolja ki a hatalom a magyar lakosságot, és teljesen elbutítják az amúgy sem agyonképzett népességet, a manyup-pénzek elrablásával előre elkótyavetyélték a jövőt, stb.

"bocs, de a dumaláda, "meg kell beszélni" típusú szerveződéseknek nem most van ideje. (sztem nem is lenne amúgy sosem.)"

Ezt nem értem, mire írod, se nem kritizáltam a kormány sebességét, se nem írtam le kívánatosként valamiféle tétova kormányt. (Amúgy úgy látszik neked mindegy, hogy merre az előre, csak az a lényeg, hogy menjünk, és nagyon hangosak legyünk közben, és határozott arcot vágjunk hozzá? Hát nekem meg nem, nekem elsősorban az számít, hogy merre megyünk. Ha valaminek, akkor ennek van értelme egy adott politika értékelésekor.)

renevol 2012.09.22. 01:25:26

@Régi Péter: (az MSZP-ről:)
"Nevezzük inkább szabad piacos nagypolgári-neoliberális-globalistának, akik a kádárjánosbácsi nosztalgiával szerzik meg azok szavazatait, akiket pár hónap múlva megszorítanak."

Akkora nagy neoliberalizmust építettek ki a szocik, hogy stabilizálódott az állam GDP 50% körüli, sőt, afölötti elvonása. Ilyen alapon náci pártként is leírhattad volna, nem lenne ennél pontatlanabb jellemzés.

Diocles 2012.09.22. 01:49:38

Tisztelt Szerző!

Nehezen tudom eldönteni, hogy Ön valóban nem hallott-e arról, h a Milla (és az ún. Harmadik Pólus c. szöveg) valóban össze akar fogni az MSZP-vel és a DK-val, avagy már hallott róla, és csupán elhallgatja az ezen a blogon elég gyakran megtapasztalható LMP-népszerűsítés kedvéért.
(Mert a Milla ugyebár az LMP félhivatalos szövetségesének számít.)

Ha netán tényleg lemaradt volna róla, tessék:

"Ezt a fajta összefogásigényt, amely egyébként a Galamus írásaiban is rendre megjelenik elvárásként a Millával szemben is, érzékelem, de nem azért nem beszélünk róla, mert nem tartjuk fontosnak, hanem mert a szereplőket szeretnénk hozzá kinevelni. Nem hiszem például, hogy egy MSZP–DK–LMP-összefogás képes lenne leváltani a Fideszt, ez a bizonytalanok tömegét nem mozdítaná meg, ahhoz kell új erő is."

www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=162739:oen-hogyan-latja-interjusorozat-a-regisztraciorol-iii-juhasz-peter&catid=45:cslanczosvera&Itemid=72

Vagyis, magyarra fordítva, a Milla - Juhász Péter saját szavai szerint is - tervezi, sőt, elkerülhetetlennek tartja a szocikkal és a DK-val való összefogást, csak előbb még be kíván "hülyíteni" néhány gyanútlan kiábrándult jobbost...

Lelke rajta, h Ön támogatja-e ezt a módszert, szerintem tisztességes ember ennek fényében nem állhat ehhez jó szívvel.

És pláne nem ajánlgatja pl. egy Sólyom Lászlónak, hogy tegye fel erre a nevét.

Diocles 2012.09.22. 01:53:30

tessék, ez még egyértelműbb:

"Nem kérdés, hogy az MSZP-vel vagy akár a DK-val valamilyen együttműködésre lesz szükség"

www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=162739:oen-hogyan-latja-interjusorozat-a-regisztraciorol-iii-juhasz-peter&catid=45:cslanczosvera&Itemid=72

Ennyit az Önök "új", "független" pólusáról.

tiborc2008 2012.09.22. 05:13:55

Miután ebben az országban nem léteznek baloldali pártok, csak magukat annak hazudók, így össze se tudnak fogni.

midnight coder 2012.09.22. 07:08:16

Szegény olajfa. Kiszőkítették!

wip 2012.09.22. 07:37:37

A fideSS-maszop ellentét csak szavakban v létezik, összenő, ami összetartozik,pl. Kazáron a fideSSnáci képviselő együtt szavaz a maszoposokkal.Ez nyilvánvaló, ha a rokonságot nézzük. A fideSSnáci képviselő úr a maszopos polgármester unokatestvére, és a családot előre tolva haladnak.Ha a Nógrád megyei összefogásukat nézzük, mindkét "párt"/rablóbanda/profitált pl. a kazári száraz víztározó 500 milliós korrupciós bevételéből. Ki kell iktatni mindkettőt a közéletből, eben guba, mind egyforma. Nem véletlenül mondom, írom, hangoztatom azt, hogy BAJNAI-t válasszuk miniszterelnöknek, de MSZP ballaszt nélkül!

nu pagagyí 2012.09.22. 07:38:30

@tiborc2008: Azért van egy kommunista párt, Fidesznek hívják. Vele tényleg nem lehet összefogni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.22. 07:49:07

Valahogy kimaradt a Jobbik a posztból.

A Jobbik-Fidesz összefogáshoz csatlakozik az LMP-Milla ?

Akkor végre együtt lehetne a sok zakkant fantaszta egy akolban.

vakapad 2012.09.22. 09:25:47

@Gerilgfx:

Hol van ebben vizitdíj?

béla a görög (törölt) 2012.09.22. 09:30:04

Szerintem koaliciózni választás után is lehet.
Akkor is el lehet dönteni, hogy tényleg annyira rühelt-e az MSZP.
Szerintem Orbán eltávolitása bőven elég közös nevező egy utólagos koalicióra. Legfeljebb nem lesz hosszú életű. Az már egy más kérdés. Akkor megint lehet szavazni. De Orbánt ki KELL csinálni.
Ez kötelező házi feladat a milla+lmp részére. És ugyanez igaz az mszp felől is. (az arányok meg majd kiderülnek)
Különben hogy lehet őket politikai/hatalmi szempontból komolyan venni?

tatuman 2012.09.22. 09:43:05

@wip: a becsületes bajnait,@renevol: aki a hajdú-béttel ezreket tett tönkre? ja, vagy az már régen volt, és már nem számít. bagatell...

@renevol: elbutítja, kihasználja a népet a fidesz? mivel? pontosabban mivel jobban, mint bármelyik másik politikai erő, amely csak azt szereti mondani és hallani, ami neki kedves?

manyup pénzek miatt kirabol? számolj egy picit az én példámon. 46e Ft-al számoltak el nekem tavaly, mikor visszaadták a hozamomat. ha tíz éven keresztül összesen 3 mft-t fizettem be, akkor a hozama kb 1,2% volt, 10 évre vetítve!!! ez üzlet nekem? naneee... bankbetét a legrosszabb látra szóló esetben eléri ezt majdnem, ÉVES szinten. ja, hogy a pénzemet cégek használták? akkor inkább az állam, mert beszállok a közteherviselésbe.

a "dumaláda" dolgot meg azért említettem, mert ez a cikk egy esetleges összefogás lehetőségéről (annak elvetéséről) szól, én éppen az elvetése mellett vagyok. nem beszélni kell, dolgozni. a demokráciában meg kénytelen vagy beállni a győztes mögé, mert ez a szabály. max következőre mást választ meg népség.

vakapad 2012.09.22. 10:04:44

@Jack Torrance:

Az őszödi beszéd nem volt nyilvános. Azt kicsempészték, ha jól emlékszem. Vagy nem jól emlékeznék?

vakapad 2012.09.22. 10:05:26

@Jack Torrance:

Akkor csak tessen várni a Messiást. Nekem annyi időm nincs.

Hertelendi 2012.09.22. 10:07:40

@tatuman: "nem beszélni kell, dolgozni. a demokráciában meg kénytelen vagy beállni a győztes mögé, mert ez a szabály. max következőre mást választ meg népség."
Te aztán igazán kedves vagy! Nem beszélni, dolgozni..Gondolom vagy is olyan bátor, hogy azok előtt is elmondod, akik 2 éve nem jutnak munkához...és persze pénzhez sem.
A demokráciában sem kell a győztes mögé beállni. Miért is kéne? De hol vagyunk most a demokráciától???
Most a "népség" szóhasználatoddal nem is foglalkoznék...

Jack Torrance 2012.09.22. 10:28:59

@vakapad: Az öszödi beszédben ISMERTE BE, hogy korábban hazudott, nyilván nyilvánosan is.

freetibi 2012.09.22. 10:31:04

mit mond a millás csávó a libkomcsi galamuson? h ők szívesen összeállnak majd a maszopdk-val, de taktikai okokból még külön mennek.
tehát nincs ma 3. oldal, csak fideszkdnp és poszt mszpszdsz, azaz mszpdkmillalmp...
semmi nem változott...

tatuman 2012.09.22. 10:41:23

@Hertelendi: a "nem beszélni kell, dolgozni", azt arra értettem, hogy a cikkben tárgyalt formációkat egy dolog tart össze: váltsuk le a kormányt. de az, hogy ők mit szeretnének, eddig még nem derült ki, és sajnos sztem nem is fog. itt most nem arról beszélek, h "állítsuk vissza a demokráciát, le a diktatúrával, szabadságot mindenkinek", mert ez nem program. ez "csak" az álvitákon rágódó "értelmiségeket" érdekli, akik - és itt térek vissza az idézethez - csak beszélnek, de nem dolgoznak.

azt, hogy "a demokráciában a győztes mögé kell beállni" úgy értsd, hogy a választáson aki nyer (50+1%-al is) mindent visz, és minden szabályt meghatároz (gazdasági, társadalmi, kulturális). ez így volt mszp idején és így van fidesz idején. most egyszerűbb, mert nincs koalíciós kényszer, de a lényeg ugyanaz. szóval, aki nem alkalmazkodik a győztes szabályaihoz, az sokkal nehezebben fog érvényesülni. az alkalmazkodás nem azonos az elfogadással, lehet hőbörögni, ellentmondani, stb., de viszonyulni és valamelyest alkalmazkodni mindenképpen kell.

hogy hol vagyunk a demokráciától? ezeket a felvetéseket nem is értem. a magyarok mindig kergetnek egy hülye ideát az elbaszott 50 év kommunizmus miatt a NYUGATRÓL. mindenki azt mondja, h milyen messze vagyunk tőlük. na de azt se tudjuk, hogy az pontosan milyen, mihez kellene hasonlítanunk, és emiatt, h milyen messze vagyunk, szintén nem tudjuk meghatározni.

mellesleg én azt érzem, hogy a baromira vágyott NYUGAT (vagy nevezzük most EU-nak) akkora szopóágra kormányozta magát és bennünket, h bocs, de ilyen feltételekkel nem biztos, h mindenáron követni kellene őket, igazodni kellene hozzájuk. ha vki egyszer ekkora hibát vét, akkor miért adjak egy második esélyt neki és miért fogadjam el feltétel nélkül a kéréseit (IMF, politikai, társadalmi, alkotmányos !!! kérdések).

tatuman 2012.09.22. 10:51:03

@Hertelendi: ja és még két dolog.

igen, kiállnék és elmondanám, és vállalom is. nem csak itt, mindenhol, és nem csak most vállalom, hanem akkor is vállaltam, amikor nem a fidesz vezetett. megjegyzem, h az állításaim sztem pártfüggetlenek. ha emléxel, a szockók alatt is demokráciadeficitről pofázott mindenki és alkotmányellenesnek gondolták gyurcsány és bajnai kormányzását is, mert nem a nép választotta őket. ez akkor is jogi nonszensz volt, csak a politika a népszerűség miatt ezt kihasználta ügyesen. na de ez nem felróható sztem.

másik: a "népség"-gel én nem akartam degradáni senkit sem. írhattam volna divatosan "zembereket", vagy választókat, esetleg polgárokat is. ez jött ki.

Hajós 2012.09.22. 10:55:34

Nem Orbán a probléma, hanem az a stratégia, ami a hosszútávú politikai túlélést az ország érdeke elé helyezi. És ez probléma az ellenzéki oldalon is. Persze nem a pártok túlélése a fontos ebben a játszmában, hanem az egyes személyeké. Ha ezek a megosztó személyek hátrébb lépnének, akkor nagyban javulna a helyzet, és megnyílna az út affelé az összefogás felé, ami nélkül csak vergődés lesz a következő időszak mindenféle kilábalási alternatíva nélkül. Elsősorban nem politikai elit összefogására gondolok, hanem a gazdasági és értelmiségi elitére. Ha a háttér összefog, akkor erre lesznek kényszerítve a politikusok is.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.22. 11:00:01

Én inkább Fidesz-LMP összefogásra tippelek akkor, ha a Fidesz szarban lesz és az LMP elér legalább 5%-ot. Látható is, hogy az LMP eléggé kíméli Orbánékat.

Gyurcsány pártja komolytalan, a MILLA önmagában nem politikai erő, hiszen a DK, LMP, MSZP, Munkáspárt szimpatizánsait jeleníti meg együtt, önmagát integráló erőként feltüntetve. Az MSZP pedig lecsengett, választói folyamatosan halnak ki, a pragmatikus választóknak (ilyen a legtöbb) nem alternatíva.

A választások, főleg a helyhatóságié, másik nyertese a Jobbik lesz, akik tovább erősödnek. (Éppen ennek ellensúlyozására fogják javasolják "szakértők" a Fidesz-LMP koalicíót, ami egyébként a Fidesz végét és a Jobbik további erősödését is fogja jelenteni.

Azonban az erősödő EU integráció - az eleve induláskor gyenge társadalmi támogatással rendelkező és menet közben továbbgyengülő Fidesz-LMP bármit alá fog ez ügyben írni - 2018-ra már ki fogja tudni kapcsolni legalább az országos politizálásból a Jobbikot, hiszen a magyar pénzügyi intézmények, gazdasági döntések ekkorra már kivehetetlenül az EU kezében vannak).

tatuman 2012.09.22. 11:01:45

@Hajós: ha Orbán hátralép, jön helyére más, aki szintén a vezető szerepet akarja. ha Mesterházy hátralép, akkor helyette is jön valaki. Ha Gyurcsány hátralép (ez mondjuk vicces lenne), helyette is lenne jelentkező. Itt konkrét személyekre gondolok. A politikai pártokban azért van opportunizmus, mert opportunista emberek alkotják. A párt eszköz a hatalom megszerzéshez az egyféleképpen gondolkodó emberek közösségében. Ebben a közösségben pedig aki a legerősebb, az lesz a vezetője, és végső soron ő fogja gyakorolni a párt által megszerzett hatalmat.

bár ezt sztem kár volt leírni, mert ez tök egyértelmű. csak megint úgy vélem, hogy a nem politikus emberek elvetik, majdhogynem elítélik a pártokat és a pártot vezető embereket azért, mert hatalmat szeretnének.

ez kb olyan, mintha rászólnék a gyerekre, ha enni akar, mert éhes.

Hungryhorse 2012.09.22. 11:11:20

@Brix: hülye vagy nagyon és tájékozatlan.
Ezen a helyen - a bicskásoknál - ez elvárás a magadfajtáktól, de azért el ne hidd amit itt hadoválsz.

www.valasztaskutatas.hu/kiadvanyok/uj-keplet/grajczjar-istvan-2013-toth-andras-valsag-radikalizalodas-es-az-ujjaszuletes-igerete-a-jobbik-utja-a-parlamentbe

www.republikon.hu/upload/5000269/partok%20felidben.pdf

www.hir24.hu/political-radical/2012/04/25/tevhitek-a-jobbikrol-%283.-resz%29-az-iskolazatlansag-feltetelezese/

Az elszenvedett vereségek és a közeli bukták elveszik az eszeteket teljesen.
Nem mintha bánnám, de érdekes itt is látni.

Hungryhorse 2012.09.22. 11:15:01

@Anti Anyag: érdekes recept az ország kiárusítására és a - legalább papíron még nyomokban létező - függetlenségünk ismételt teljes elvesztésére.

Remélem eddigre az eu az évek óta folyó agóniája végére kipurcan.
A spanyolok, olaszok, írek, görögök, portugézák erősen dolgoznak rajta és ha a cseheken múlna már holnapra szét lenne rúgva ez a juhakol.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.22. 11:47:32

@Hungryhorse: Gondolj bele, hogy az orosz megszállás a maga valójában nyers, igen jól látható és durva volt, mégis simán akadt olyan politikusi réteg, amely támogatta és melléállt, sőt a nép jórésze is elfogadta.

A mai politikusoknak közel sem kell olyasmi erkölcsi problémákkal megküzdenie mint akkor.

Más tészta, hogy a jövedelem különbségek itthon is egyre a nőnek, a középosztály még magához képest is egyre jobban szegényedik, csökken a vesztenivaló, tehát egyre jobban megfogja érni egy igen gyökeres váltás. (Talán egy radikálisabb Jobbik?)

Az már bebizonyosodott, hogy az EU tagság alapvetően szerencsétlen, hibás lépés volt.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.22. 11:55:45

@Anti Anyag:
Szerinted a többség most megszavazná itthon a kilépést, vagy nem? Ha LENNE erről népszavazás. Kik lennének többen?

Anti Anyag (törölt) 2012.09.22. 12:02:14

@tatuman: Ez valójában miattunk van. Egy választást politikai beállítódástól függetlenül 3 dolognak kellene befolyásolnia.

1. A kormány gazdasági hatékonysága
2. Köz és jogbiztonság biztosítása
3. A hazai érdekek védelme

E helyett a politikus és a markában lévő média még mindig eredményesen operál azzal, hogy az náci, az komcsi, az antiszemita. Ha megnézed, lejön ez a hsz-ekben is (FideszSS, stb).

Ha megnézzük figyelmesebben a Jobbikot láthatjuk, hogy figyelemre méltó közbiztonsági programja van, ha megnézzük a Fideszt láthatjuk, hogy a gigantikus adóssághegyet, amit Gyurcsányék csak szaporítani tudtak, még a válság közepette is egészen jól menedzselik, hiszen túléltek már lassan 3 évet, holott végig fikázták őket itt az indexen a ki tudja milyen érdekeltségű pénzügyi szakértők, akik szerint már régen be kellett volna csődölniük.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.22. 12:09:52

@Nyekenyóka.: Nem tudom. Szvsz, olyan fele-fele, de azon sem lepődnék meg, ha enyhe többségben lenne a NEM. vagy az IGEN. Az EU-t általában akkor értékeli a lakosság, amikor hat rá. Most annyira még nem, hiszen a földek magyar tulajdonban vannak, az EU-magyar vitákkal inkább a hazai balliberálisok járnak rosszul, az EU csak kisebb mértékben szenved presztizs veszteséget.

Az más kérdés, hogy arra mennyien tekintenének pozitívan, hogy a magyar gazdaság és pénzügyi irányítást az EU vegye át. Az IMF esetében is jól érzékelhető, hogy a lakosság jó része a beavatkozás jellegét utasítja el. Azt a részét, hogy egy magyar kormánynak az IMF támasszon feltételeket, függetlenül, mik is azok.

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.09.22. 12:21:08

Bölcs ez az ország! Marad Orbán! Végre, akinek mvan viziója és mersze megcsinálni!

Melchi Zadok 2012.09.22. 12:36:47

@tatuman: Ez a hajdubetes tortenet mar jogerosen is hazugsag, de hajtogasd csak, ha neked ez jol esik. Mindenesetre mara megdonthetetlen alaptezis, hogy aki meg mindig fideszes, az egy nyalcsorgato szektatudatu utnivalo idiota, vagy uzletileg erdekelt getinctelen senkihazi.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.22. 13:01:59

Végigolvastam pár ballibsi hsz.-t, hát nem semmi.

Hihetetlen, hogy milyen az érvrendszerük.

1. 2006 októberében Gyurcsányék megveretik az ellenzéket. Megértem a ballibsik érveit, de ezeket az emberek többsége nem osztja, hiszen élőben nézte a HírTV-n, utána is derültek ki olyan dolgok, amelyek nem egyeztethetők össze a demokráciával, nyilván Kuncze sem véletlenül mondott le.

Szóval "demokráciával", "orbándiktátorozással" teljesen értelmetlen fellépni, csak magukat hergelik, a demokrácia nem azt jelenti, hogy a jóval csekélyebb társadalmi támogatást kapott ellenzék embereit beemelem a kormányba.

2. A balliberálisok képviselői az EU-ban kezdettől fogva támadták azt a kormányt, akit nagy többséggel, választások útján választottak meg, megfoghatatlan (antiszemita, náci, cigányellenes) vagy értelmetlen (bírók nyugdíjazása, gazdasági lépések) indokokkal.
Ezzel még azokat is elidegenítették maguktól, akik egyébként nem szavaztak Orbánra, igaz, ballib politikusokra sem, vagy Orbánra szavaztak,de már bánták.

Ami lényeges lenne, ott pedig a mantra, nincs cigánybűnözés, egy hét alatt fel kellett volna venni az IMF kölcsönt, nem szabad megosztani a terheket a multi és a lakosság között, fizesse az egészet a lakosság.

Odamegy 1500 ember, már ünneplik magukat, mennyire népszerűek, (Milla=millióan vannak) miközben egyetlen időközi választást nem nyertek, vidéken teljesen ismeretlenek az MSZP-n kívül, de ott is az MSZP a jobbikkal és nem a fidesszel küzd.

Fő emberük egy a nép egyik fele szerint szánalmas, másik fele szerint bűnözőnek, de mindkét fele szerint elvtelennek tartott Bajnai, mert már nincs idő mást felépíteni.

Le kellene ülnötök kicsit gondolkodni, hogy a fidesznek miért sikerült kitermelni legalább 2 olyan fazont aki simán válthatná Orbánt, a jobbiknak miért sikerült nulláról az MSZP legfontosabb versenytársává válni. A liberálisoktól pedig miért támad hányingere szinte mindenkinek.

csorsza 2012.09.22. 13:06:54

@Anti Anyag:
"Gondolj bele, hogy az orosz megszállás a maga valójában nyers, igen jól látható és durva volt, mégis simán akadt olyan politikusi réteg, amely támogatta és melléállt, sőt a nép jórésze is elfogadta. "

Disztingváljunk egy szóra.
Az orosz megszállást támogató, kiszolgáló politikusi réteg sommásan hazaárulónak nevezhető. Van erre paragrafus a btk-ban, mit is mond az? Fontos és jellemző tény erre az országra, h ezen politikusok közül sok még 1990 után is vezető szerepet vitt, sőt, a jelenben is visz.

Nyilván, a tömeg egy része - haszonélvezőként - támogatta az akkori rendszert, de nagyobb része nem. Volt is próbálkozás a rendszer ellenében, csak aztán sokakat felakasztottak, tönkretettek, és hát, élni kellett...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.22. 13:23:34

@Anti Anyag:
Ezt az undorító ballibsizéseteket ti meg fejezzétek be, mert ez így eléggé szánalmas. Az ilyen hozzáállással lehet menni a mandinerre vagy az mno-ra.
Nem mindenki ballibsi aki nem ért egyet, és aki átlátja Orbánék HAZUDOZÁSAIT.
Én már rühellem a szocikat és a fideszt is, pedig eddig mindig narancsékra szavaztam, akkor én mi vagyok?

Anti Anyag (törölt) 2012.09.22. 13:41:46

@Nyekenyóka.: Egyszerű, ne vedd magadra. Ballibsi alatt én azokat értem, akik zombi módjára a balliberális ideológiával értenek egyet, nincs cigánybűnözés, mindenki antiszemita, diktatúra van, IMF-et azonnal aláírni, 2006-ban a fidesz gyűlés résztvevőit jól meg kellett verni, stb. és mindig, akármi történik, balliberálisokra szavaz.

Balt 2012.09.22. 13:42:23

@béla a görög: Derék, csak ehhez mondjuk a képviselői helyek >50%-át kellene birtokolni (és még akkor is benne van a pakliban egy megismételt választás, nem feltétlenül a görög "siker" forgatókönyvével - nomen est omen). Ez meg még a korábbi választási rendszerbrn is kvázi esélytelen, hát még a 2014-esben. Na de feltéve, de meg nem engedve jön az ontopik kulcskérdés: mi jön utána...?

Pilatus 2012.09.22. 13:43:55

Hm.
Érdekes olvasni a hozzászólásokat. Mindegy milyen színű a kormány, ti jobban tudjátok. Utálkoztok, köpködtök, gyűlöltök. Megtehetitek, pedig ugye diktatúra van, meg cenzúra, öncenzúra, miegymás.
A karaván mégis halad.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.22. 13:45:40

@Anti Anyag:
Oké, ezekből hálistennek nem sok van. Szerintem még a legtöbb lmp-s sem ilyen, mint amilyenekről írsz :)
Ez inkább SZDSZ-DK szimpatizáns...

Sőt, nagyon sok szoci szavazó cigányozik, zsidózik elhiheted :))

Hungryhorse 2012.09.22. 14:24:27

@Nyekenyóka.: persze, te buktorra én meg elqróra szavaztam.
Álmodban sem.

Pan Modry 2012.09.22. 14:26:00

Egyet kihagytal. Van a bajnai oszko vonal akik szerintem jovore grundolnak egy uj partot kihegyezve a gazdasagi szabadversenyre, ok behuzhatjak a bizonytalanokat.

Hungryhorse 2012.09.22. 14:27:21

@Nyekenyóka.: szerintem tévedsz.
Az elemzők szerint is:
www.republikon.hu/upload/5000269/partok%20felidben.pdf

Legalább magatokat ne csapjátok be, minket már régen nem tudtok...

Hajós 2012.09.22. 15:48:48

@tatuman: azért azt belátod, hogy van ahol működőképes a politika, pedig ott is vannak emberek, akik hatalomra akarnak jutni. A kérdés az, hogy egy párt mennyire " demokratikus", azaz mennyire hagyja, hogy egy-egy képviselője dominálja a párt irányvonalát. És itt nem arra gondolok, hogy egy-egy arc képviseli a pártot. mert ezzel semmi gond. A gond akkor van, ha a párt stratégiáját, társadalmi-gazdasági elképzeléseit egy ember határozza meg. Orbánnak azért kell hátralépni, mert a társadalom egy részének szemében anti-Gyurcsány, gátja a megegyezésnek. A Fideszben mindent kritikus hangot elnyom, a személyes meggyőződése felülír mindent. Orbán nem magától erős, hanem a mögötte álló gazdasági és értelmiségi elit miatt. Ha a támogatói kör kihátrál, akkor a pozíciója is meggyengül és elindulhatna a Fidesz egy kompromisszumos politizálás felé. Az MSZP meg pont az ellentéte, nincs olyan erős ember, aki mögé fel lehetne sorakozni.

vakapad 2012.09.22. 17:49:29

@Jack Torrance:

Ismételten fel kell hívnom a figyelmet, hogy Gyurcsány egy fityfenét "ismert be" Őszödön. A belső használatra készült őszödi beszédének célja a frakcióra való ráijesztés volt (meg is szavazták neki mind a megszorításokat, mind a kezdeti reformlépéseket).

Tisztára olyan az egész, mint mikor a szomszéd kihallgatja az apát aki otthon üvöltözik a gyerekkel ("Én is hülye vagyok, hogy ezt engedtem neked eddig!"), ezután mindenkinek elmondja a faluban, hogy az apa hülye. És mindenki el is hiszi, hiszen ő maga mondta.

vakapad 2012.09.22. 17:51:20

@Pan Modry:

A Bajnai-Oszkó "vonalnak" nincs támogatottsága, és nem is lesz.

vakapad 2012.09.22. 17:56:45

@Anti Anyag:

Emlékeim szerint nem az ellenzéket "verették meg" (hehe), hanem a randalírozókat. El teccett vón felejteni?

Jack Torrance 2012.09.22. 22:31:14

@vakapad: "hazudtunk éjjel..." nem ismerős? Ez nem ijesztgetés, ez beismerés, még ha az egész beszéd célja más is volt. És hát tényszerű is, mint tudjuk.

Jack Torrance 2012.09.22. 22:43:29

@tatuman: azt hiszem, fogalmad sincs, miről beszélsz, főleg a NYUGAT tekintetében.

Jack Torrance 2012.09.22. 22:45:06

@tatuman: de persze ez nem ment fel a felelősség alól, hogy hülyeségeket beszélsz

Jack Torrance 2012.09.22. 22:47:17

@vakapad: hát pedig van, nem is kicsi

Jack Torrance 2012.09.22. 22:50:52

@Anti Anyag: ezt a "balliberális"-t felejtsd már el, ilyen nincs. Ezt csak az elvakult fidesz szavazók használják. Ja, vagy te...?!?
bocs...

Jack Torrance 2012.09.22. 22:52:19

@Nyekenyóka.: "Sőt, nagyon sok szoci szavazó cigányozik, zsidózik elhiheted :))"

ó, de kurva jó...

Balt 2012.09.23. 10:51:23

@Nyekenyóka.: Mondjuk az EU-népszavazás sr volt egy sikertörténet, pedig 2003-ban még gurult a szekér itthon és az EU-ban is. De jól emlékszem a citromba harapott Megyóra a választás estéjén...

Balt 2012.09.23. 10:54:59

@melchi zadok: Hajdúbét ide vagy oda, aki még mindig (már megint) bajnaista, az nyalcsorgato szektatudatu utnivalo
idiota, vagy uzletileg erdekelt
getinctelen senkihazi.

Balt 2012.09.23. 11:07:12

@vakapad: Aha. Révész Mártíriuszt (az egykor nyugdíjasokat verető tőről metszett liberális mókamester patlamentbeli poénja), Váraljai atyát stb. stb. azért verték meg, mert randalíroztak... Biztos a szélsőlyobbódali indexes Bodoky könyvében olvastad.

Balt 2012.09.23. 11:17:38

@vakapad: Ha forgattak is volna (mondjuk Washingtonban...) olyan terveket a fejükben, hogy Bajnainak pártot gründoljanak, a DK "sikere" intő példa lehet. (Pedig ott ugye elsővonalbeli, mindvégig aktív politikusok és megmondóemberek alkotják a frontot...)

Azt nyilván felismerték (akár Washibgtonban is...), hogy itt csak egy közös pajzsra emelt Bajnainak lehetne 2014-ben esélye, na de mi lesz azután...? Lásd még (főleg a végén):

facebook.com/note.php?note_id=329472033751932

Balt 2012.09.23. 11:25:19

@Jack Torrance: Ja, és ha már Fegyencet idéztük (fel) az imént:
"Nem akarok balliberális Magyarországot.
Különösen nem akarok konzervatív
Magyarországot."

Tehát mégiscsak van balliberális. is. :)

Jack Torrance 2012.09.23. 12:26:26

@Balt: ne már ő legyen a referencia :)
süti beállítások módosítása