Egyeseknek nagyon fáj mostanában, hogy Török Gábor politológus elemzéseiben rendkívüli késztetést érez az ellensúlyozgatás művészetének bemutatására. Hadd tegye. Miért fáj az bárkinek is, hogy nem anyázza le a Kormányt a hazug IMF-levél ügyében? Miért beszél mellé akkor, amikor megpróbálja kitalálni, milyen motívumok sarkalhatták Orbánt e kommunikációs trükk bevetésére? Nem ez a munkája?

Figyelemelterelésről, gumicsontokról, elhallgatásokról, közvélemény számára történő előkészítésről („elő-emésztésről”), tompítási technikákról magam is írtam már e blog hasábjain – nem köveztek meg érte. Török Gábort miért kellene? Ugyanezekről beszélt. E megnyilvánulások azt a célt szolgálják, hogy segítsék a gondolkodó közönséget átlátni a szitán. A politikusok mindig készételt szolgálnak fel - az elemzők dolga a belsőségek kibontása. Ők a mi boncnokaink. Persze, más és más technikát alkalmaznak. Na és? Mindenki keresse meg a számára legjobban tetsző politológust.

Semmi nem bizonyítja, hogy Török Gábor össze akarna kacsintgatni a miniszterelnökkel – mint tették/teszik azt (ex-, és mostani) kollégái. Mert még ha egy csónakban eveznének is, Török még mindig csak az egyik lapátot fogja, a másikkal - legalábbis egyelőre - nem bajlódik. Ellentétben Giró-Szásszal, Kuminnal, Stumpffal, akik oly lelkesen eveztek már két esztendeje is, hogy mindannyian tudtuk róluk: előbb-utóbb ott fognak majd felmosni a Kapitány fedélzetén. (S lőn. De nézzék, hová tud süllyedni egy ilyen szép hajó!) Török mellettük ügyetlennek, esetlennek - mások számára persze ugyanolyan aljasnak - tűnik. Számomra sunyinak, helyezkedőnek semmiképpen. (Pedig nekem is volt egy-két „baráti szavam” az aszófői Sólyom-beszéd prezentálása kapcsán.)

Ez a történet valójában nem róla szól, hanem a Kormánnyal szemben álló tábor egy részének attitűdjéről. Nyilván még mindig sokan haragszanak azokra, akik valamilyen formában hozzátettek ehhez a kétharmadhoz (a hangsúly az "ehhez"-en van!!!). Nyilván sokan érzik úgy még mindig, hogy „innen a törökök, onnan a farkasok”. Nyilván gyanakvással fogadják azokat a hümmögőket (így Török Gábort is), akik nem torkuk szakadtából üvöltik a Kormánynak, hogy "elég!". Haragjuk, dühük érthető, azonban e ponton a tisztesség úgy kívánja, hogy különbséget tegyünk felelősség és felelősség között - főként a mértéket tekintve. Mert ezért a kétharmadért igazából mi felelünk. Mi húztuk be nekik az X-et - vagy épp mi maradtunk otthon, amikor menni kellett volna. És miattunk olyanok ők, amilyenek. Mert „minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel” (Széchenyi István).

Ami pedig a haragot illeti, jól vigyázzunk! Éppen ennek kijátszására játszik Gyurcsány is, amikor újra és újra meglebegteti: „na, vajon ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet?”. Mondhatná így is: „na, ki bántott engemet?” Ha valaki, hát ő pontosan tudja, milyen sokan élnek ebben az országban, akik lelkükben bosszút esküdtek az őszödi árulók ellen - s akiket a másodperc töredéke alatt egységbe lehet ugrasztani egyetlen provokatív kérdéssel. (S még mondják, hogy Gyurcsány ostoba!)

A Török Gábor elleni támadás tehát egy megkeseredett leszámolási kísérlet kezdete (csak szellemi értelemben, nyugalom!). Haragosai meg vannak győződve arról, hogy "nincs semmi rosszabb a töröknél és a tatárnál". Pedig bizony van. Ha például csillapíthatatlan dühük miatt lassan ugyanazon szellemi nívót kezdik képviselni, mint azok, akikre valójában haragudniuk kellene. Ha egy lapon lehet említeni őket azokkal, akik nem csináltak mást ez elmúlt évtizedben, mint átkot szórtak a velük egyet nem értőkre (másként gondolkodókra); akik lezüllesztették a magyar társadalom közéleti szellemiségét; akik akkori fröcsögésük „szellemi” sikerének – amelyet pusztán saját nívótlan közönségük körében értek el - "úgy örültek, mintha lefejeztek volna egy törököt". Akkor van baj. Mert akkor már nincs különbség - és nincs alternatíva sem. Akkor pedig "legyek inkább török elnyomás alatt"!

Másképp, törökösebben - óvatosan ellensúlyozgatva:

Török Gábor Kormányhoz való viszonyulásáról egyrészt nem mondhatjuk, hogy "eldicséri azt, mint török a lova farkát"; másrészt viszont azt sem, hogy "úgy bánik vele, mint török a rabjával". Talán dühítő, hogy a Kormányt "nem kergeti a török" és "nem száll fejére a török átka". És néha magam sem értem, Gábor "törökül beszél-e, vagy tatárul"? Azt azonban nem érzem vele kapcsolatban, hogy "törököt fogott, de az nem ereszt". Szerintem Giró-Szász, Stumpf és Kumin van/lesz inkább kiszolgáltatva ennek a helyzetnek. Egy dologban vagyok biztos: nem Gáboré az "a török torok, ami sok kárt tett az országban". Ez elég jó „dekázásnak”? (ahogy Chigavera mondja)