Szombaton a Szolidaritás tartott a várakozásokhoz képest lényegesen hervadtabb demonstrációt, vasárnap pedig az LMP közölte az aláírásgyűjtés pillanatnyi állását. Bár mindkét szervezet kötelező optimizmussal kommentálta a hírt, ne áltassuk magunkat. Ez így kevés lesz.

A szombati tüntetés eleve amolyan rögtönzött dolog volt: amikor úgy tűnt, hogy 15-én csak engedély nélkül tüntethet az ellenzék, ez az időpont és helyszín amolyan pótmegoldásnak tűnt, aztán amikor a jövő pénteki, ünnepi időponton mégis elérhetővé vált a Szabad Sajtó út, valahogy nem akaródzott ezt lefújni. Lett így aztán egy kellemes party, a szervezők szerint tízezer emberrel, én belülről nem éreztem annyinak, de ne legyen igazam. Sok újdonság nem hangzott el, nagy bejelentés nem történt, Kornis Mihály író beszéde jó volt, Bornai jól zenélt, a többit inkább hagyjuk.

Az LMP gőzerővel felhasználta a rendezvényt az aláírásgyűjtésre, szinte az összes pesti kitelepülő-készletüket ide csoportosították délután. Kellett is: a vasárnapi bejelentés szerint 30 ezer aláírásnál tartanak egy hét után, amihez lelkesen hozzá lehet számolni 7 ezer elvitt/letöltött, de össze még nem gyűjtött ívet. Számoljunk: ha 200 ezer a limit, és minimum 40 ezer lenne a biztonsági ráhagyás, akkor a 4 hetes gyűjtési periódust figyelembe véve 60 ezer lenne az időarányos eredmény. Ennek pedig ugye kb. a fele van meg. Azt pedig sem az LMP, sem tágabb értelemben az ellenzék nem engedheti meg magának, hogy már a kezdeményezés is elbukjon.

Ezekkel az előzményekkel fordulunk 15-ére, a Nagy Számháború napjára. De nemcsak a számháború a lényeg, hogy Viktort hallgatják többen a Kossuth téren, vagy nem tudom kit az Erzsébet hídnál. Mert sajnos, ez a "nem tudom kit", ez kezd fontos lenni, ami már kikezdeni látszik az ellenzéki megmozdulások hatékonyságát. Nincs arc, nincs üzenet, aki mellett, amelyért lelkesedni lehetne. Kónya Péter vagy... nem is tudom, ki szólhatna a Milla nevében, pedig viszonylag még érdeklődőnek tartom magam... ez így nem megy. Kulka János persze biztos nagyon kedves lesz, de az az üzenet, hogy minden politikus eleve bunkó, láthatóan zsákutca. Ehhez jön egy eléggé hamvába holt történet az alternatív köztársasági elnök megválasztásáról, ahol nem annyira a kínos választási közjáték a gáz, hanem amilyen arcok egyáltalán felmerülhettek. Ezzel együtt, akinek nem tetszik Orbán rendszere, ide kell mennie ide mehet, más nincs.

Csak remélni lehet, hogy ez a tényező elég lehet ahhoz, hogy ne legyen a 15-e az ellenzék látványos kudarca. Brendel Mátyás kitűnő elemzése a Piroslapon pusztán a Facebook-os lájkolók számából ezt vetíti előre (az elemzés többi része is nagyon elgondolkodtató!), de ha véletlenül ilyen előzményekkel is összejön az októberi 40-50 ezer ember, az sem feledtetheti, hogy a választások közeledtével lassan fel kell bukkannia azoknak az arcoknak, akik az "Ebből elég!" hangulatú tömeget összefogják, és véleményét majdan a Parlamentbe vezetik.

Ez pedig nem alapulhat azon, hogy a civilek a jók, a politikusok meg a rosszak. Tessék politikusokat állítani - vagy legalább elfogadni. Elsőre - de csak elsőre! - nem kell, hogy profik legyenek (majd beletanulnak, csak nem lesz rá sok idejük), de legalább legyenek olyan arcok, akiket meghallgatni kimegyünk, és még nevén is nevezhetjük a dolgot. Akik a mi képviselőink. Vagy akik azok akarnak lenni - őket hívjuk politikusnak.

Csak tagadásra ezt sem lehet építeni.