A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Ne hazudjatok

2014.10.30. 06:30 dreiklang

A közmédia legendásan tragikus tájékoztatásai felhozták a második Orbán- kormány alatt a HírTV renoméját. „Ennél még a hírtévé is korrektebb” - hangozhatott joggal. Ez most elveszett.

Mint minden kormányellenes megmozdulás alkalmával, ismét lehetőséget kapott a jobboldalinak nevezett sajtó, hogy az objektív tájékoztatás és a reprezentatív szempontrendszer iránti igényét bizonyítsa. Ennek, a gyakran kiemelkedő kivételtől - például Stumpf András - eltekintve nem sikerült eleget tenni. A sajtó sokszínűségét és szabadságát nem csak a médiatörvény, vagy az internetadó fenyegeti, hanem az is, ha egyes médiumok önként és dalolva lubickolnak a szervilizmusban. A „Ne hazudjatok!” nagyon fontos rigmusa volt a tegnapi megmozdulásnak. Megengedhetetlen sértés, hogy – maradjunk a legcsekélyebb becslésnél – tizenöt-húszezer embert azonosítanak azzal a néhánnyal, akik megrongálták a székházat, és tönkretették a televízió kameráját. Az pedig egyszerűen nevetséges, hogy nem bír leakadni a jobboldali elemzőtábor arról a mantráról, hogy márpedig ki kinek a fia, ebből következően a tüntetés MSZP-s szervezésű volt. Aha, álmaikban. A felvonuló tömeg nyilván nem egy tökéletesen homogén társaság volt, mégis magjában pont azok alkották, akik megszólítására kísérletet sem tettek az ellenzéki erők a választások előtt. Hogy egy ilyen dolog verte ki náluk a biztosítékot, és nem mondjuk a mélyszegénység, vagy a szegregáció, vagy a civilek terrorizálása, az lehet, hogy mértékletes társadalmi érzékenységről tanúskodik, de nem az ő hibájuk, ha a pártok a fentebbi ügyek fontosságát nem tudták hangsúlyozni. Egyébként meg egy normális ellenzéktől talán nem lenne ördögtől való, hogy ellenzéki megmozdulásokat szervezzen, de elég szomorú, hogy erre fel kell hívni a figyelmet. Szögezzük le, hogy a rongálás bűn, a lökdösődés nem szép dolog, nekem még a hazaárulózás sem szimpatikus. Az pedig nem minősít szándékában, vagy jelentőségében egy tüntetést, hogy Demszky Gábor részt vesz rajta, ahogy szabadidejében Andre Goodfriendnek is joga van odamenni, ahova akar, és ezzel semmilyen hatáskörét nem lépi túl. Pont. Miután ezekben az evidenciákban megállapodtunk, legyenek már olyan szívesek azok, akiknek a tájékoztatás a hivatásuk, kezdjenek el beszámolni arról, hogy az emberek pontosan miért mentek az utcára; mármint hogy ne legyen netadó, hogy ezzel a kormánnyal szemben betelt a pohár – és ne arról hadováljanak, hogy a nyilvánvalóan tök impotens MSZP fellázította a fékevesztett vandálokat, nemcsak a kormány, de egyenesen az ország ellen.

Ha lesz internetadó, az amellett, hogy nagyon szar lesz nekünk, és páratlanul kínos a világ közvéleménye előtt, azért is elég rossz lesz, mert a – részvételi arányok alapján – amúgy is meglehetősen kiábrándult és apatikus társadalmat teljes joggal fogja elmélyíteni abbéli meggyőződésében, hogy már pedig itt minden hiába, a mi szavunk nem ér semmit. Ha pedig a jobboldali sajtó túlnyomó többsége megmarad a stigmatizálás és titkos összeesküvések sejtetésének szintjén, az azért lesz problémás, mert akkor már nem csak a miniszterelnökre és a főpolgármesterre lesz igaz, hogy egész egyszerűen nem vesz tudomást a lakosság azon részéről, mely nem szereti őt, de a sajtójukra is. Vagy, ha épp tudomást vesz, akkor elképesztő ferdítéseket téve általánosít.

Elítélendő és helytelen inzultus érte vasárnap a HírTV stábját, de miután erről sokkal többet sikerült beszélniük, mint a tüntetés hivatalos időtartamáról, amely alatt őket épp senki nem bántotta, ellenben történt ennél sok fontosabb dolog, ne csodálkozzanak, hogy a megsértett közösség azt kiabálja a kamerájukba: Ne hazudjatok!

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

203 komment

Címkék: média tüntetés sajtószabadság internetadó Hír TV

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr176844849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miaturo 2014.10.30. 08:18:50

Pontosan ezek a mellébeszélések és hazugságok húztak fel engem is a Kossuth rádió reggeli híreiben. A keddi tüntetés létszámáról, békés lefolyásáról, pláne céljától szó nem esett, helyette megint a vasárnapi rongálás volt a téma, meg a többi, amit a poszt leír. Ezek nem felelnek sehol a tényszerű tájékoztatásért?

dr. jenőke (jenőke) 2014.10.30. 08:52:27

A maximum birka (vagy ki) még nem járt itt.
Hogy fordulhat elő ilyesmi?

EGYIKRESEM 2014.10.30. 09:18:49

@dr. jenőke (jenőke):
Ugye azt tudjátok bircáról:
- nem él itthon
- rendezetlen rendőrségi és adóügyei vannak, emiatt ha hazajön, akkor biróság várja

Bereznay 2014.10.30. 12:01:35

@EGYIKRESEM:

Ezt honnan lehet tudni? Írta valahol magáról?

EGYIKRESEM 2014.10.30. 12:04:10

@Bereznay:
Évek óta van "szerencsém" olvasgatni a hülye kommentjeit, bár 1-2 éve még normálisabb volt.
Azokból össze lehet állitani a profilját :)

(kérdezgette anno valamelyik blogon, hogy mennyi az elvéülése bizonyos dolgoknak, és mikor kérdezték tőle, akkor megmondta, hogy mert kvázi körözik itthon)

Bereznay 2014.10.30. 12:17:06

@EGYIKRESEM:

Értem. Ami a kommentjeit illeti kb egyetértünk. Fura, mert egyes dolgokban elég világos és jól meglát ezt meg azt, ismer is odavágó dolgokat, jobban, mint az átlag, máskor meg az ember leül, hogy ekkora marhaságot, hogy lehet? És nem csak nézetekben. De gondoltam, a többi az ügye és nem szükséges mintegy használni a közlései leminősítésére. (Megoldják azok maguknak maguktól.) Ebből a szempontból igazán mellékkörülmény és ne bántsuk.

Mellesleg, ismerős vagy? Vagy csak névegyezés valakivel akit jó régen nem láttam beírni, stb?
Lupus in fabula?

Bereznay 2014.10.30. 12:18:13

@Bereznay:

De gondoltam, a többi az Ő ügye

(korrekció)

Scagnetti 2014.10.30. 13:59:57

"Ennél még a hírtévé is korrektebb” - hangozhatott joggal."

Mikor hangozhatott ez joggal? Ugyanaz az agymosás megy a Hírtv-n is mint a királyin.

Gazz 2014.10.30. 14:02:19

@EGYIKRESEM: Kitalálom, Moszkvában tengeti napjait. :-)

Gazz 2014.10.30. 14:03:24

És még a másik ügynök, batyu se tette tiszteletét.
Szabadságon van?

dreiklang 2014.10.30. 14:09:57

@Scagnetti: annyiban mindenképpen joggal hangozhatott, hogy látványosan többször szólaltatták meg az ellenzék képviselőit, politikusait, illetve a hozzájuk köthető elemzőket. ez persze az mtv- vel összehasonlítva nem egy világraszóló teljesítmény, viszont alulmúlható, ez most összejött.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.30. 14:18:22

@EGYIKRESEM:
Ez nekem újdonság. Mikor a 2000-es évek elején az Index fórumon volt aktív, akkor úgy tűnt Budapesten él, nem dolgozik, hanem lakások bérbeadásából él. Sok évvel később figyeltem csak fel rá immár a blog.hu-n, nem tudom mennyi ideje él Szófiában.

csak egy néző 2014.10.30. 14:21:12

Tegnap este a HIR tv, Páholy című
mno.hu/paholy
fos műsorát a békaszemű féreg egy csöppet sem gyűlölködő Gajdics Ottó úgy indította szinte sirva, hogy elöszőr is fejezzük ki mély együttérzésünket a HIR tv-s "megrugdosot!!!"munkatársaink iránt, akiket az MSZP által szervezett tüntetésen "brutális" támadás ért. Hát vazze ez beszarás, mintha agyonverték volna őket, pedig csak spontán elmondták az emberek a vélemenyüket erről a fos tv-ről.
Bizony ilyen az, amikor a HIR tv, tátott szájjal rohan be a f..sz erdőbe és úgy járnak, mint a vadász a viccben.
coub.com/view/3sp4e

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 14:24:16

@EGYIKRESEM: "1-2 éve még normálisabb volt."

Köszi, hogy írod. Már-már kételkedtem abban, hogy jól emlékszem a korábbi énjére. De akkor tényleg gondolkodni próbált korábban, és akkor CSAK vallási kérdésekben ragaszkodott dogmákhoz.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.30. 14:25:58

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:
Mármint a rendezetlen rendőrségi és adóügyei az újdonság nekem. Amúgy a fél életét ismerem, mert kurva sokat ír magáról a kommentekben. Magyarországi bolgár származású, a faterja diplomata volt a szocializmusban, ennek kapcsán élt egy ideig a családjuk Kubában, ő ott végezte el az egyetemet. Kb. annyi féle munkája volt életében, mint Havas Henriknek. Ja, meg a feleségéről szokott jó sokat áradozni. A pszichológiai profilja is érdekes lehet, állítása szerint is Aspergeres, de szerintem emellett még személyiségzavaros is.

♔bаtyu♔ 2014.10.30. 14:30:27

Innen is látszik,milyen ostobák akik ezt kiabálták, hiszen ha kint volt, az automatikusan azt jelenti, hogy nem hazudik.

Hazudni akkor hazudna, ha nem ment volna ki, pld. 2006.október 23-án a "közszolgálati".

Persze ballibsiknél megszokott a kettős mérce.

A HírTV beszélgetős műsoraival pedig értelmetlen jönni, Bánóék sem dicsérték soha Orbánékat.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 14:32:00

@csak egy néző: "Bizony ilyen az, amikor a HIR tv, tátott szájjal rohan be a f..sz erdőbe"

Pedig nem is lett volna rossz kép - szigorúan irónaitudományi alapon - amint a HírTV stábját macskakövekkel dobálják, és az erről tudósító ujjong, hogyaszongya "FORRADALOM! EZ FORRADALOM!"

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.30. 14:32:23

@dr. mesterseges szinezek:
Korábban is voltak érdekes dolgai, de én úgy látom azóta kattant be igazán, amióta Putyin és Oroszország napi politikai téma a hazai blogszférában. Érdekes az is, hogy csak 1-2 éve kezdett el folyamatosan ballibezni, miközben ő is elismeri, hogy a szóösszetétel nem takarja azt, akikre használja.

Azt azért meg kell hagyni, hogy az ő nézetei alapvetően nem változtak, a kormányt van hogy védi, van hogy támadja, alapvetően ő is illiberális és konzervatív mint a Fidesz, de a Fidesz emellett baloldali és nacionalista, ő meg jobboldali és antinacionalista, ezekben a kérdésekben így nem ért velük egyet.

♔bаtyu♔ 2014.10.30. 14:32:46

@Gazz: Ha csak a saját véleményedet hányná vissza mindenki, te kurvára meg lennél elégedve, csak éppen a blog halt volna ki.

Azt persze aláírom, hogy a magadfajta "demokrata" kurvára nem csípi ha más véleményem, de én ezt igen magasról szarom le.

♔bаtyu♔ 2014.10.30. 14:33:46

Arról, hogy ki hazudik:

(Német gyerekcsatornán)
"A beszámolóban hozzáteszik: az internetadó nem csak a pénzről szól, hanem arról is, hogy az internetezési lehetőségek korlátozásával sérül az információszabadság, és eltávolítják az embereket az internettől. Egy animáció segítségével azt is elmagyarázták a német gyerekeknek hogy Magyarországon a kormány "csak a jó híreket" szereti, és csak ezekről számolhatnak be a magyar médiában dolgozók, így az internet azért is fontos a magyaroknak, hogy máshonnan is értesülhessenek a hírekről.
Forrás: https://kuruc.info/r/6/135101/"

Írják úgy, hogy a HírTV egy az egyben végig adta a tüntetést, én is ott néztem.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 14:33:53

@♔bаtyu♔: "hiszen ha kint volt, az automatikusan azt jelenti, hogy nem hazudik. "

Hazudsz, mint a HírTV.
Eddig MINDEN tüntetésről úgy tudósított, olyan szöget keresett hozzá, hogy a tudósítás köszönőviszonyban ne legyen az eseményekkel.
Most ez nem annyira jött be.

Scagnetti 2014.10.30. 14:35:17

@dreiklang: Az is egy vicc, mikor balos van a Hírtv-ben. Kb. olyan, mint mikor fideszes ment annak idején a Nap-Keltébe. Komolytalan.

♔bаtyu♔ 2014.10.30. 14:36:47

@dr. mesterseges szinezek: Végig néztem. Végül is mit vársz, hogy folyamatosan dicsérjen?

Tök korrekt módon tájékoztatott és én pld. meglehetősen csodáltam a riporter türelmét, amikor ott mindenféle alakok inzultálták a riportert.

Ehhez képest egy rossz szót nem szóltak.

♔bаtyu♔ 2014.10.30. 14:38:34

@dr. mesterseges szinezek: "Minden tüntetésen".

Na ne szórakozz már, te azt tüntetésnek nevezed, amikor ugyanaz a 300 arc Soros pénzéből kivonul ajvékolni, hogy diktatúra van.

Egyébként ezt a kommentár nélkül rovatában rendszeresen közli, magyarul hagyja, égesség csak magukat Gyurcsányék.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 14:40:13

@♔bаtyu♔: Most mondom, hogy MOST NEM JÖTT be a hírtévés sztenderd. Sajnálatos.

Dicsérést meg nem várok, csak esetleg annyit, hogy ahol esemény van, ott az eseményre irányuljun a kamera, nem a szomszédos üres mellékutcára.

De tudod te ezt nagyon jól, csak köt a doktrina: tenytar.blog.hu/2012/09/12/_merjunk_butak_lenni

♔bаtyu♔ 2014.10.30. 14:40:17

Vajon ezek a kritikusok, köztük a németek, hol a faszomba voltak 2006.október 23-án?

Amikor a ballibsik "közszolgálati" TV-je ki sem ment, szerintük nem történt semmi.

Scagnetti 2014.10.30. 14:40:20

@csak egy néző: Kénytelenek ezt tenni. Csak úgy vehetik el a tüntetés élét, ha szoci rendezvénynek tüntetik fel. Így meg van nyugtatva a békemenetes kis lelke.

Azon úgysem gondolkozik el egy sem, hogy a fenébe tudna az MSZP több tízezer embert az utcára vinni.

♔bаtyu♔ 2014.10.30. 14:41:08

@dr. mesterseges szinezek: HírTV-n néztem végig mindkét tüntetést és kurvára nem irányult a kamera az üres utcára.

Scagnetti 2014.10.30. 14:43:47

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: Van ott egy olyan, és az biztos is, hogy ő az, mert ugyanaz a szövege, mint most. (Legalább következetes). De összesen két hozzászólása van, szóval lehetett tartalék nickje is.

csak egy néző 2014.10.30. 14:43:56

@dr. mesterseges szinezek:
Azt hiszem ennek az ellengyógyszerész Császár forradalom van Attilának vasárnap este nem kicsit lett tigriscsikos a gatyója, mert a keddi tüntetésre már nem mert kimenni.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 14:44:37

@♔bаtyu♔: "Na ne szórakozz már, te azt tüntetésnek nevezed,"

Hogy én minek nevezem, az irreleváns, és az se számít, hogy te minek tartod: mint közvetítő viszont vagy oda se ballagok, vagy beszámolok róla, ahogy van, memán hogy az a közvetító dolga - nem alternatív valóság megrendezése.
A publicisztika is más műfaj. De ahol intézményesített kavarás van, ott nem csak a szart kavarják.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 14:45:45

@♔bаtyu♔: Te tényleg nem érted a magyar szavakat, vagy a merészségben jutottál odáig, hogy ennyire butának mersz lenni?

♔bаtyu♔ 2014.10.30. 14:46:14

@csak egy néző: Te b+, ilyenkor nem gondolsz bele, hogy a HírTV olyan tüntetést közvetített, ami Orbán ELLEN irányult?

Demokrataként inkább a szólásszabadságért kellene ugrálnod nem? Nincs MSZP-s, vagy LMP-s demokrata, demokrata van csak.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 14:47:36

@csak egy néző: Meg is értem. Azért a fasznak az a vége, ahol most volt kénytelen állni, nem a megszokott, kényelmes oldal.

♔bаtyu♔ 2014.10.30. 14:49:15

@dr. mesterseges szinezek: Beszámolt róla. Ráadásul kommentár nélkül.

dreiklang 2014.10.30. 14:50:41

@♔bаtyu♔: akkor most "közszolgálati jelleggel" közlöm, hogy 1.) 2006-ban is nagy hiba volt összemosni a vandálokat a tüntetők többségével, 2.) a rendőrség eljárása botrányos volt, ahogy erre akkor minden - ma folyamatosan vegzált és ignorált- jogvédő szervezet felhívta a figyelmet. egyébként a HírTV- n akkor is számon lehetne kérni, hogy ferdít, ha 2006- ban Aczél György szelleme lett volna a közmédia feje.

más: én nem értem ugyan, hogy kövérék miért hiszik el maguknak, hogy őket olyan fenemód szereti a CDU- CSU, de azért ne tartsunk már ott, hogy teljesen legitim, hogy egy jobboldaliként megismert TV, válogatás nélkül szop be mindent a kormánytól. kövérék feltételezett barátja a német kereszténydemokrata pártcsalád természetesen ugyanúgy áll a konzervatív Die Welt, mint a liberális Zeit kontrollja alatt. az, hogy egy újságnak ideológiai alapon belefér valami, míg egy másiknak nem az tök oké, az viszont, hogy valami minimális reflexió nélkül toljuk a propagandát, az nagyon nincs rendben.

Roan 2014.10.30. 14:52:29

@Bereznay: Asperger-szindrómás, és ez is sokmindent megmagyaráz, ha ez igaz (amúgy ezt is ő írta magáról valahol).

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.30. 14:52:54

@Scagnetti:
Lehet, hogy az eredetit anno törölték/töröltette, de újra csinálta. Lehet nem pontosan maxval volt, de valami ilyesmi, és nem 2 kommentje volt, hanem sok. Amiért biztos ő volt, akit később blog.hu-n is megismertünk, amellett, hogy akkoriban is ugyanezek a nézetei voltak, a feleségéről is áradozott, hogy azt állította ott is, hogy ő írta a marxizmus szócikket a Wikipedia-n, és ugyanezt blog.hu-n is írta. Vicces volt, mert ott volt olyan, hogy zápkörte/zápvackor az ő cikke alapján akart érvelni ellene marxizmus témában, ő meg válaszolt, hogy azt ő írta.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.30. 14:56:48

@dreiklang:
Én anno a Kerényi féle műsort szerettem nézni a HírTV-n, mert nagyon vicces volt, ahogy művészinek tűnő stílusban előadta a pártpropagandát. Sajnos mióta ők vannak kormányon, már nem igazi a csatorna.

csak egy néző 2014.10.30. 14:57:53

@♔bаtyu♔:
"Magyarországon a kormány "csak a jó híreket" szereti"
Példa erre a kir. fidesz, közszolgálati (haha) tv Hiradója.

Scagnetti 2014.10.30. 14:59:40

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: Valamelyik nap a fészbukon is összefutottam vele. Szerintem tuti ő volt, ugyanaz a szöveg egy az egyben. Valami cirill betűs neve volt, nem jegyeztem meg, csak annyit, hogy Iván.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.30. 15:04:04

@Scagnetti:
Igen, én is láttam már a profilját, mert ahová csak úgy lehet, a Facebookon kommentel, na meg volt ahová a blogjának egy cikkét linkelte.

Scagnetti 2014.10.30. 15:09:57

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: Néha tényleg vicces volt. :)

Sajnos általában ez van. A humor ellenzéki műfaj.

Titimataifaaaro 2014.10.30. 15:15:44

Ja persze, az nem baj, hogy ti meg az ultrákra kentétek a dobálást, pedig a felvételeken tisztán látszik, hogy nem az ultrák dobálóznak.
Az se gáz, hogy az index tudósítás kínosan került minden kellemetlen eseményt. Amikor a fociszurkolók (és most tényleg ők) mocskos zsidóztak, akkor a szelektív hallású tudósító, csak a "ria-ria Hungária" rigmust hallotta.
Meg persze az se gáz, hogy amikor pénteken az egyenlítő blog egykori szerkesztője elmondta, hogy a tüntetés szervezője egykori munkatársa, aki a blogot átjátszotta az MSZP-nek, akkor ezt a hírt se az index, se az origo, se 444, se a cink, nem tartotta méltónak arra, hogy lehozza. Ez az igazi korrekt tájékoztatás, amikor a szabadság nagy harcosai megvédenek egy információtól, ami összezavarhatna, nem? A szólásszabadság csúcsa, hogy kicenzúráznak egy hírt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.30. 15:24:12

@dr. mesterseges szinezek: Batyu = Hir tv. Ugyanannak a kommunikációs pöcegödörnek két indája.

Bereznay 2014.10.30. 15:28:30

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:

Tök őszintén, nem mindegy, hol lakik, mivel vádolják, vagy nem? Gondolom a téma itt az, mit mond. Azt lehet dícsérni, szidni. De az életvitelét? Nem arról van szó, hogy megválasszuk valaminek.
Iszonyú helyes lenne nem foglalkozni a személyes vonatkozásaival.

Titimataifaaaro 2014.10.30. 15:36:39

@dreiklang: "egyébként a HírTV- n akkor is számon lehetne kérni, hogy ferdít"

Bírom, hogy a magukat arccal és névvel vállaló újságírókon, te akarsz számon kérni bármit is. Majd ha te is felvállalod magadat, és vállalod, hogy leköpjenek, inzultáljanak a véleményed miatt, akkor majd oszthatod az észt.

dr kíváncsivagyok 2014.10.30. 15:38:10

@EGYIKRESEM:
"Ugye azt tudjátok bircáról:
- nem él itthon
- rendezetlen rendőrségi és adóügyei vannak, emiatt ha hazajön, akkor biróság várja "

És ????
Buzi is ?
Vagy zsidó ?
Attól még lehet rohadtul igaza...

Arról nem beszelve , hogy a kormányunk és a korotte lebzseelo gecik tolvajlásai szintén buntetendok !

Szijjártó , Rogán , stb. vagyon,...mond valamit ?

Tom66 2014.10.30. 15:38:49

Ennyi marhaságot összehordani. Sajnos a mestermű írójának elég rendesen kihagy az emlékezete a régmúltat illetően. Gulyás Balázs agitál, előkerül Demszky, a tüntetők Che Guevarás zászlókkal vonulnak, Amerika és az Európai Unió imádata = identitászavar.

Bereznay 2014.10.30. 15:39:14

Hogy arról is legyen szó, jó cikk. Annyit érdemes lehet hozzátenni, hogy még zavaróbb, hogy 2006-ban valahogy nem kerülte el a Hír TV figyelmét, hogy mit miért és mennyiben torzított el az akkori kormányt támogató ún. tájékoztatás. Ezekután, lemásolni?

Szóval folyik közös erővel és azonos módserekkel a nép megosztására törekvés.

dr kíváncsivagyok 2014.10.30. 15:41:34

@♔bаtyu♔:
"Nincs MSZP-s, vagy LMP-s demokrata, demokrata van csak. "
Ja...meg fideszes demokrata...

Titimataifaaaro 2014.10.30. 15:44:14

@Tom66: Demszky, Ungár Klára, Karácsony Gergely, Oszkó Péter, mind civilek. :D Magyarországon a parlamentbe be nem jutó politikusokat hívják civileknek.

dr kíváncsivagyok 2014.10.30. 15:49:39

@Bereznay:
"Szóval folyik közös erővel és azonos módserekkel a nép megosztására törekvés. "

Mint Bodóné , mikor a bor árát kérik...
Nem a lényegrol beszélnek a kormány médiái , hanem a mellékszálaktól :
Kinek a fia ez egyik szervezo...
Mekkora a kár...
Politikai a tuntetés...
(persze hogy politikai , hiszen politikusok dontései ellen tiltakoznak..)

A lényegrol , hogy a sok szegény embert kizárják ebbol is,...ha enni akar ...arról nem esik szó a kormánymédiákban !!!
Stb..

zsoltix 2014.10.30. 15:52:30

Hatalmas igyekezettel sikerült összeszedni néhány politikust a tömegből. Olyan hatalmas pártokból, mint a Szolidaritás, vagy a PM. Karácsonyt is hogy leleplezte a köztévé egy fészbuk poszt alapján. Kirakott egy fényképet a tömegről, aminek azt a címet adta, hogy "Vagyunk egy páran". Tehát ott volt ő is! Ez a nemsemmi, húha. :D

eloi 2014.10.30. 16:09:08

@♔bаtyu♔: "HírTV-n néztem végig mindkét tüntetést és kurvára nem irányult a kamera az üres utcára."

Én is néztem náluk is a tudósításokat. Egy-egy bejelentkezésben azokat sorolták, hogy mikor, melyik szoci vagy liberális, főleg korábbi (Demszky) közszereplőt látták a tömegben, meg, hogy őket mennyire inzultálják, meg, hogy (százszor ismételt képsor) az egyik MSZP kötődésű szervező, hogy kiabál egy másiknak valamit a tömegen át... Vagyis pontosan azt csinálták, amit a köztévé, hogy ott voltak ugyan, de azt mutatták be, amit akartak és azt bizony tematizálták. Vagyis pl. igyekeztek azt a képet kialakítani, hogy ez egy MSZP rendezvény, ahogy az a hivatalos kormányálláspont. Aki nincs ott, az csak azt látja és abban a narrációban, amit a médium láttatni akar! Ezért nem mindegy, hogyan tudósítanak. Mert, ha nem objektívek, akkor óhatatlanul adnak az embereknek egy általuk megkreált képet, egy értelmezett valóságot. És nem bízzák a nézőkre, hogy értelmezzék a látott eseményt.

Ott állt körülöttük a rakás tüntető, de valahogy egyikkel sem sikerült beszélni, hogy miért is van ott, konkrétan mi a baja, miért érezte úgy, hogy tüntetnie kell..., stb. Ahogy ezt egy ilyen eseményen egy korrekt, objektív tudósítónak meg kéne kérdeznie.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 16:11:24

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: Oppardon. Ekkora magához nyúló szentre nem számítottam.

eloi 2014.10.30. 16:12:41

@dr kíváncsivagyok: És kb. úgy állítják be, hogy ellenzéki vagy civil tüntetést rendezni bűncselekmény, botrány, hazaárulás. Micsoda dolog ez az országrontó elégedetlenkedés!

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 16:21:21

@eloi: "Micsoda dolog ez az országrontó elégedetlenkedés! "

Kordont bontani, mentelmi jog mögé bújva, az a példamutató hozzáállás.

Sir Galahad 2014.10.30. 16:38:21

Vihar egy kanál vízben. A HírTv magántulajdonban lévő kereskedelmi média. Kétségkívül jobbos irányultságú, de akinek ez nem tetszik, annak nem kötelező nézni, van balos is - sőt, mondok egy érdekeset: tévézni se muszáj. Többé-kevésbé minden tévé, rádió, újság hazudik. Jó reggelt!

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 16:45:22

@Sir Galahad: "Kétségkívül jobbos irányultságú, de akinek ez nem tetszik, annak nem kötelező nézni"

Meg nem muszáj megsértődni, ha a kormánypártlap volta miatt lehazugozzák munka közben.

Adjon- és fogadjisten, tudniillik.

eloi 2014.10.30. 17:02:07

@Tom66: "Amerika és az Európai Unió imádata = identitászavar. "

Az a baj, hogy amit te is csinálsz, az puszta terelés, szándékos félrebeszélés.
Ezért kellett volna pl. a Hír tv-nek a tüntetőket megkérdezni, hogy minek vannak ott, ahelyett, hogy azt igyekezzenek igazolni a kb. 40 ezer ember közé vegyült 3-4 lejárt ellenzéki mutogatásával, hogy ez egy MSZP-s aljas országrontó zavargás.
Talán elmondták volna, hogy nem szeretnék, ha az országunk "kihátrálna az Unióból", nem szeretnének komoly konfliktust az USA-val, csak azért, hogy néhány csókos haver piszkos ügyeiről elterelődjön a figyelem, hogy az internetadó már az 58. új adó, hogy igen, minden előzetes egyeztetés és hatástanulmány nélküli ötlettár a benyújtott költségvetés (és a közpénzünkért nem ilyen színvonalú munkát várunk el a vezetőktől!), hogy miközben mindent lehúzni igyekeznek, amihez csak hozzáférnek, aközben nem 20, hanem százmilliárdjával verik el a pénzt szükségtelen stadionokra, az MNB 200 milliárdot baromságokra, kastélyra, műkincsekre..., stb. és, hogy minderre legyen pénz, meg arra, hogy a másfélszeresen, duplán túlárazott közbeszerzéseket kifizessék, a mindenen rajta lévő korrupciós felárat is kifizessék, és, hogy 180 milliós kúriákra, 100 milliós házakra fussa úgy, hogy azokat nem fedezik a legális bevételeik....., stb., legyen meg a pénz(ük), EZÉRT KELLENEK NYAKLÓ NÉLKÜL AZ ÚJ ÉS ÚJABB CÍMEKEN BESZEDETT ADÓK!
Na ezzel van tele mindenkinek a hócipője!
Erről kell beszélni, nem terelni össze-vissza! Ugyanis a TE PÉNZEDET IS ELVERIK! Ha fizetsz adókat, járulékokat, Áfát... Miközben a luxusbaloldal után szépen kihízott itt a luxusjobboldal is. Miközben a szegénységi listán meg élen járunk. Van akiket ez zavar.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 17:20:51

"Megengedhetetlen sértés, hogy – maradjunk a legcsekélyebb becslésnél – tizenöt-húszezer embert azonosítanak azzal a néhánnyal, akik megrongálták a székházat, és tönkretették a televízió kameráját."

Ez a klasszikus idézet megvan neked?:

"Mert vétkesek között cinkos, aki néma!"

Segítek: Babits, Jónás könyve.

Azok a százak, akik csak álltak a székház előtt, mint fasz a lagziban, és nem tartották vissza a vandálokat, hanem kéjes örömmel nézték a pusztítást, azok ugyanúgy társtettesek a törvénysértésben, mintha maguk is tépdesték volna a redőnyöket, vagy maguk t9rtek volna be néhányat a 40 (!) betört ablak közül.

$pi$ 2014.10.30. 17:26:42

@polyvinyl: "Azok a százak, akik csak álltak a székház előtt, mint fasz a lagziban, és nem tartották vissza a vandálokat, hanem kéjes örömmel nézték a pusztítást, azok ugyanúgy társtettesek a törvénysértésben"

Melyik törvény írja elő, hogy az éppen ott tartózkodó állampolgárnak meg kell állítania a feldühödött tömeget?

Normális vagy amúgy?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 17:37:00

@$pi$:

Bekaphatod.

Ha te magad RÉSZE vagy annak a tömegnek, amelynek egyes elemei törvényt szegnek, akkor te magad is a vandálkodó tömeg része vagy.

Az megvan neked, hogy a tömeg aktív és passzív elemei EGYÜTT, AZONOS céllal érkeztek a székházhoz?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 17:39:31

@$pi$:

Más szóval:

Felelős vagy a tömeg azon tagjainak a viselkedéséért, akikkel EGYÜTT tüntetsz.

Pláne, ha nem távozol az első vandál gesztus láttán, hanem ott maradsz SZURKOLÓNAK.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 17:42:21

@$pi$:

Még egyszerűbben:

Ha korpa közé kevered magad, ne sírjon a szád, ha bekevernek a moslékba.

Sir Galahad 2014.10.30. 17:42:30

@dr. mesterseges szinezek: Jó, akkor hazugozzuk le az összes tévét, rádiót, újságot. Meg az összes kommentelőt, mert az egyik jobbra húz, a másik meg balra. Én az ilyen csúfolódásból már az oviban kinőttem, de ha te boldog vagy tőle, egészségedre.

$pi$ 2014.10.30. 17:49:18

@polyvinyl: "Felelős vagy a tömeg azon tagjainak a viselkedéséért, akikkel EGYÜTT tüntetsz."

Nyilvánvaló marhaságokat beszélsz. A törvény büntetni rendeli:

- Bűncselekmény elkövetését.
- Bűncselekményre való rábírást.
- Bűncselekményre való előkészületet.

Nem rendeli büntetni:

- Bűncselekmény nézést.
- Bűncslekmény helyszínén való tartózkodást.
- Bűncselekményt elkövető ismerését.
- Bűncselekmény meg nem akadályozását.

Semmi ilyesmit. Ezeket csak te találtad ki, hogy a bűnösök és az ártatlanok közti különbséget galád módon elmosd.

gaboraron 2014.10.30. 17:51:17

@$pi$: "Melyik törvény írja elő, hogy az éppen ott tartózkodó állampolgárnak meg kell állítania a feldühödött tömeget?"

Már nem emlékszer 2006-ra, ugye?

$pi$ 2014.10.30. 17:53:01

@gaboraron: "Már nem emlékszer 2006-ra, ugye? "

Nem voltam ott.

2014.10.30. 17:53:26

@dr. jenőke (jenőke): "A maximum birka (vagy ki) még nem járt itt."

Kirúgták.

2014.10.30. 17:55:46

@Gazz: "És még a másik ügynök, batyu se tette tiszteletét."

Muszáj megidézni minden nyomorékot?

2014.10.30. 17:57:16

@Titimataifaaaro: Jó vagy nem jó a netadó, köcsög?

2014.10.30. 17:58:57

@polyvinyl: MIÉRT LOPTOK? MIÉRT SARCOLJÁTOK A MAGYAR NÉPET? MIÉRT HAZUDTOK? MIÉRT VAGYTOK KORRUPTAK?

Azért lenne jó válaszolnod ezekre a kérdésekre, hogy ne legyél elküldve a kurva anyádba.

gaboraron 2014.10.30. 18:02:17

@$pi$: Keress rá a következő fogalomra: "passzív bűnsegéd".
Erre hivatkoztak a szocik 2006-ban.

gaboraron 2014.10.30. 18:04:33

@gaboraron: Bocsánat: "pszichikai bűnsegéd"

Titimataifaaaro 2014.10.30. 18:07:33

@Jules Verne: nem jó, de ezt már elmondtam neked, kérdezd meg még vagy kétszázszor.

$pi$ 2014.10.30. 18:09:37

@gaboraron: "Erre hivatkoztak a szocik 2006-ban. "

Mondtak azok már sokmindent.

$pi$ 2014.10.30. 18:10:45

@gaboraron: Bocsánat: "pszichikai bűnsegéd"

Ők voltak a pszichikai bűnsegéd, ha nem lettek volna nyugalom lett volna. :)

$pi$ 2014.10.30. 18:19:08

@polyvinyl: "Nem a Btk.-ról beszéltem. "

Elkezdted elmagyarázni nekem, hogy miért vagyok felelős. Mégis mi alapján mondtad, ha a törvény nem érdekel?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 18:19:55

@$pi$:

"A törvény büntetni rendeli:
- Bűncselekmény elkövetését.
- Bűncselekményre való rábírást.
- Bűncselekményre való előkészületet."

Az elkövetők személye ott van a felvételeken.

Rábírásnak tekinthető a biztatás is, amennyiben a hezitáló elkövetőt átbillenti az elkövetés fázisába.

Előkészületnek tekinthetjük, ha azzal a céllal mentél oda, hogy elkövesd a bűncselekményt, vagy azzal a céllal mentél oda, hogy más embereket vegyél rá az elkövetésre a szavaiddal. Vesd össze: felbujtás.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 18:21:47

@$pi$:

"Mégis mi alapján mondtad, ha a törvény nem érdekel?"

Szándékosan NEM jogszabályt idéztem, és szándékosan NEM is a Bibliát. Arról nem én tehetek, ha se a magyar klasszikusokat nem tudod hová tenni, se az erkölcsi-etikai normákat.

batyu könnyen elüldözhető ha megkérded mi a ballib 2014.10.30. 18:24:18

@♔bаtyu♔: "Innen is látszik,milyen ostobák akik ezt kiabálták, hiszen ha kint volt, az automatikusan azt jelenti, hogy nem hazudik. "
Miért is? Miért is nem hazudik ha kint van?

Balt 2014.10.30. 18:25:40

@Bereznay: Nyilván arra gondolsz: Birca anno még vállaltan gyurcsányista volt, de mint ilyen páratlan a maga nemében: szorult bele némi értelem.

dreiklang 2014.10.30. 18:30:30

@polyvinyl: ismerem az idézetet, tök jó neked, hogy ismered babitsot, nekem ő nagyon fontos, épp ezért egy kicsit érzékenyen érint ez az irgalmatlan ferdítés. szóval egyrészt összehasonlítani azokat, akik nem emelnek szót a nácik népirtása ellen, azokkal akik nem akadályoznak meg vandalizmust nagyon téves. egyébként még az a többi száz, aki nézte, sem fedi le a teljes tüntetést, tehát akkor sem állna, amit mondasz, ha bűncselekmény lenne nézelődni, ráadásul természetesen nem tudhatod, hogy a nézelődök közül ki tiltakozott a dobálózás ellen, és ki nem.

Tom66 2014.10.30. 18:34:05

@eloi: Mielőtt elkezdenénk győzködni egymást csak azt kérdezném, hogy a mostani tüntetők közül ki volt kint 2006-ban az utcán.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 18:46:55

@polyvinyl: "Azok a százak, akik csak álltak a székház előtt, mint fasz a lagziban, és nem tartották vissza a vandálokat, hanem kéjes örömmel nézték a pusztítást, azok ugyanúgy társtettesek a törvénysértésben,"

Te mostan előadod a Gyurcsány '06-ot? Miért teszed?

$pi$ 2014.10.30. 18:55:26

@polyvinyl: "Rábírásnak tekinthető a biztatás"

Arról volt szó, hogy mindenki bűnös aki ott volt. Nem arról, hogy aki bíztatta. A közbelépés elmulasztásáról volt szó, nem rábírásról.

A bíztatás esetében egyébként szerintem még a gyűlöletkeltés is felmerülhet, persze attól függően, hogy pontosan mi is hangzott el.

@batyu könnyen elüldözhető ha megkérded mi a ballib: "Hülyegyerek! Tudod mi az a szándék egység?"

Nem, nincs. De a "szándékegység" már ismerős. :) Annak társtettesség esetén van szerepe, ha valaki nem tettes, akkor nincs értelme szándékegységről beszélni.

Vagyis: akkor követünk el valamit bűnszövetségben, ha azt a) legalább ketten, közösen és b) szándékegységben tesszük.

dont be such a jew 2014.10.30. 18:59:31

maj megunnyák,hazamennek

kezd hideg lenni

_most_ 2014.10.30. 18:59:36

egyetértek, amit az mno, meg a hír tv nyújtott a netadó ellenes tüntetések kapcsán az tényleg kritikán aluli volt, folyamatosan hazudoztak, ferdítettek, ezeknek tényleg semmi becsületük sincs, bármit megtesznek, amit a fidesz kér.

$pi$ 2014.10.30. 19:00:44

@polyvinyl: "se az erkölcsi-etikai normákat"

Hol van már olyan "erkölcsi-etikai norma", hogy nekem meg kell állítanom a tömeget vagy én is olyan bűnös vagyok mint ők? Ki a fenének vannak ilyen normái? Olvastad valami versben vagy mi? A lánglelkű költő aljadéknak nevezte azokat a pondrókat, akik nem vetik a tankok elé magukat vagy nem kiálltanak megálljt a feldühödött tömegnek?

Ne vedd már ezeket komolyan, ezek csak amolyan költői szóvirágok amiknek hangulatkeltés a feladatuk, nem kell szó szerint venni őket. :)

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 19:00:51

"Azok a százak, akik csak álltak a székház előtt, mint fasz a lagziban, és nem tartották vissza a vandálokat, hanem kéjes örömmel nézték a pusztítást, azok ugyanúgy társtettesek a törvénysértésben,"

Ez ugye azt is jelenti, hogy minden ujjongó Fidesz szavazó bűnös minden alkalommal, amikor pártja és kormánya minden ravaszkodása ellenére jogsértésen kapatik?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:03:03

@dreiklang:

"szóval egyrészt összehasonlítani azokat, akik nem emelnek szót a nácik népirtása ellen, azokkal akik nem akadályoznak meg vandalizmust nagyon téves."

Szó nincs összehasonlításról. Bűnös ez is, bűnös az is.

Az én szememben mindkét csoport tagjai ostoba, tudatlan emberek, manipulálható, csordaszellemű, önálló gondolkodásra képtelen ösztönlények.

Némi provokációs zöngével azért megkérdezném tőled: látnál-e különbséget aközött, ha egy vandál csoport a rendbehozott Fidesz-székház ablakait törné be, és aközött, ha egy másik vandál csoport egy zsinagóga ablakait törné be? Az okozott kár ugyanakkora lenne.

Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?

A motiváció a lényeg, a hajlam, a pusztításra való készség, nem pedig a pusztítás mértéke. A hajlamot és a tudatos szándékot kell elítélni és tiltani anélkül, hogy súlyoznád a már bevégzett, vagy várható pusztítás mértékét.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:05:40

@$pi$:

"Hol van már olyan "erkölcsi-etikai norma", hogy nekem meg kell állítanom a tömeget vagy én is olyan bűnös vagyok mint ők?"

Ha RÉSZE vagy a tömegnek, akkor nem csak a saját tetteidért vagy felelős, hanem a társaid tetteiért is.

_most_ 2014.10.30. 19:08:40

@polyvinyl: hülye vagy, 2006-ban is csomóan nézték, ahogy ég a tv székház, meg az autók, épeszű ember mégse veszi őket egy kalap alá azokkal, akik térkövekkel dobálták a rendőröket, meg gyújtogattak. Amúgy szerintem egy tüntetés égő autók nélkül nem sokat ér, ez olyan mit az augusztus 20-ai tűzijáték, ez emberek szeretik nézni a tüzet.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 19:10:07

@polyvinyl: Tényleg nem árulod el, miért böfögöd vissza a szocik vízfej 2006-os szövegeit?

Esetleg tudsz valamit az új Btk.-ról? 17-éig biztos, ami ziher, egy tojásleves és egy rakott krumpli között elfogadják?

$pi$ 2014.10.30. 19:11:29

@polyvinyl: "önálló gondolkodásra képtelen ösztönlények"

Hogyan lehet valaki bűnös, ha nem képes önálló gondolkodásra?

"A motiváció a lényeg, a hajlam, a pusztításra való készség, nem pedig a pusztítás mértéke."

Tehát nem a tetteink tesznek minket bűnössé, hanem az, hogy hajlamosak vagyunk gonosz cselekedetekre. Ez implikálja, hogy felesleges erőt vennünk magunkon és nem elkövetni a gonosz tetteket, mert már akkor bűnösek voltunk, amikor ilyennek születtünk. Nagy etikai rendszer mondhatom. :D

"A hajlamot és a tudatos szándékot kell elítélni és tiltani"

Jah, egyébként Jézus is ezt mondta. És mondcsak, az ítéletet meghozó bíró hogyan tudja, hogy mi a szándékom, ha nem csináltam semmit? Milyen szándék az, ami nem vezet cselekedethez? Álom? Vágyakozás. Elképzelés? Ötlet?

Tényleg ezeket kellene büntetni?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:12:55

@$pi$:

"Ki a fenének vannak ilyen normái?"

A tömeglélektani kutatások szerint a tömegben lévő egyes egyedek azért hajlamosak "csürhe" módon viselkedni, vagyis megtenni olyan tetteket, amit egymagukban NEM tennének meg, mert az egybeverődött tömeget alkotó egyének között megoszlik a felelősség.

Ezt nem én állítom, hanem a tömeglélektannak foglalkozó szakemberek.

Aki tehát ott volt vasárnap a Fidesz-székház előtt, együtt ment oda a többivel, és végignézte a tömeg jóváhagyását maga mögött bíró, felbátorított egyének randalírozását, az igenis felelős abban, hogy a békésen induló tüntetésnek ilyen végkifejlete lett.

Ezek az emberek NE próbáljanak kibújni a felelősségük alól azzal, hogy ők nem romboltak, hanem "csak" nézték.

A randalírozó vandálok nem romboltak volna, ha nem lett volna velük egy húron pendülő, "elvtársi" KÖZÖNSÉGÜK, akiknek a jóváhagyását és a támogatását élvezték.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 19:12:59

@$pi$: "És mondcsak, az ítéletet meghozó bíró hogyan tudja, hogy mi a szándékom, ha nem csináltam semmit?"

És a gondolatbűn, az smafu?

DezInf 2014.10.30. 19:15:06

Egyre több itt a régi tartalék nickeken nyomuló ödipuszi:))
---------------------------------------------------------------
Öreg Diktátorok Szövetsége = ÖDISZ lénykori nevén FIDESZ
ödiszke = a hazug fideszesek új gúnyneve
ödipuszi = azok a jaffershitnyikek, akik két forintért eladják az anyjukat, öt forintért meghágják az utca közepén, 10 forintért meg harcolnak az oroszok mellett a hazájuk ellen

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 19:16:12

@polyvinyl: "A randalírozó vandálok nem romboltak volna, ha nem lett volna velük egy húron pendülő, "elvtársi" KÖZÖNSÉGÜK, akiknek a jóváhagyását és a támogatását élvezték. "

Basszus, te most leszeded a szentelt vizet a focirajongó Orbán Viktorról, aki nem tiltatja be a sosemlátott apparátusával azt a sportot, amire úgy tapadnak a garázdák, mint legyek a szarra?

Te ballib, te!

$pi$ 2014.10.30. 19:17:54

@polyvinyl: "Ezek az emberek NE próbáljanak kibújni a felelősségük alól azzal, hogy ők nem romboltak, hanem "csak" nézték."

Attól, hogy te úgy gondolod, hogy valamit az én jóváhagyásommal teszel én még nem vagyok bűnös, egyszerűen te tévedtél.

@dr. mesterseges szinezek: "És a gondolatbűn, az smafu? "

Hát ez az! :D

DezInf 2014.10.30. 19:17:55

@polyvinyl:

Öreg ödipuszi, vén jaffershittnyik!
Barna a szádszéle, csak nem a pártközpontból jöttél???

---------------------------------------------------------------
Öreg Diktátorok Szövetsége = ÖDISZ lénykori nevén FIDESZ
ödiszke = a hazug fideszesek új gúnyneve
ödipuszi = azok a jaffershitnyikek, akik két forintért eladják az anyjukat, öt forintért meghágják az utca közepén, 10 forintért meg harcolnak az oroszok mellett a hazájuk ellen

_most_ 2014.10.30. 19:19:10

@polyvinyl: akik miért nem vittek be mindenkit a rendőrök, miért csak azt pár embert, aki tényleg rongált? Ott volt egy csomó rendőr is, ők is csak tétlenül nézték a rongálást, akkor most ők is hibásak?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:21:00

@$pi$:

"Hogyan lehet valaki bűnös, ha nem képes önálló gondolkodásra?"

Hagyja magát befolyásolni, nem mérlegeli, hogy jó, vagy rossz, amire másvalaki rá akarja őt venni, kész a másik nézeteit kritika és megfontolás nélkül a magáévá tenni.

*

"Tehát nem a tetteink tesznek minket bűnössé, hanem az, hogy hajlamosak vagyunk gonosz cselekedetekre."

Azzal a várakozással mentek oda a székház elé, hogy majd "lesz valami". Balhét kerestek, hiszen a HIVATALOS tüntetés a Hősök terén véget ért. Nem mentesíti őket a felelősség alól, ha nem ők verték ki az ablaktáblákat, hiszen a balhét kereső tömeg részeként a várakozás már megvolt bennük, amikor odamentek.

*

" És mondcsak, az ítéletet meghozó bíró hogyan tudja, hogy mi a szándékom, ha nem csináltam semmit?"

Aki a tüntetés HIVATALOS részének a befejezése után nem hazafelé vette az irányt, hanem elment a balhét keresni, az már nem csak "szándékozott" valamit tenni, hanem konkrétan tett is valamit azért, hogy balhé legyen.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:24:12

@$pi$:

"Attól, hogy te úgy gondolod, hogy valamit az én jóváhagyásommal teszel én még nem vagyok bűnös, egyszerűen te tévedtél."

Ha én valami rosszat teszek, te meg bólogatsz, tapsolsz, mosolyogsz hozzá, akkor azzal kifejezed az egyetértésedet.

$pi$ 2014.10.30. 19:27:15

@polyvinyl: "Hagyja magát befolyásolni,"

Nem képes önálló gondolkodásra. Tehát nem hagyja magát, mert ahhoz gondolkodnia kellene. Alapvető szabály, hogy nem lehet bűnös az, aki nem képes a tetteinek a következményeit felmérni. Mert pl. gyerek vagy elmebeteg, aki nem képes ilyen magas szintű önálló gondolkodásra.

"Aki a tüntetés HIVATALOS részének a befejezése után nem hazafelé vette az irányt"... "hanem konkrétan tett is valamit azért, hogy balhé legyen. "

Nem. Elment tüntetni. A legrosszabb esetben elment egy nem hivatalos tüntetésre. Jobb esetben mondjuk arra lakott.

"hanem elment a balhét keresni"

Ez egy beszólás, amivel kötözködni lehet, nem bűn, nem bűncselekmény.

Ha mondjuk történik egy halálos baleset és odamész megnézni, de csak állsz ott, akkor te gyilkos vagy? Ugye nem?

SMFB 2014.10.30. 19:28:27

@polyvinyl: két dolgot ne feledj:
1.) sok ezer ember között mindig van néhány, a többihez képest szélsőségesen hülye és/vagy agresszív személy, mert a statisztikai sokaság így működik
2.) sok ezer ember között mindig _lehet_ kijelölt és/vagy önjelölt provokátor, mert a politika így működik

és a kérdés hasonló 2006-hoz: miért nem a rendőrség fékezte meg a rongálókat? Miért azokon kéred számon, akik nem rongáltak?

$pi$ 2014.10.30. 19:29:59

@polyvinyl: "Ha én valami rosszat teszek, te meg bólogatsz, tapsolsz, mosolyogsz hozzá, akkor azzal kifejezed az egyetértésedet. "

Azt hiszem ebben már megegyeztünk: azokról van szó, akik ott voltak, de nem akadályozták meg a rendbontást. Nem azokról beszélünk, akik aktívan bíztatták a tetteseket.

A tettesek és a bíztatók is viszonylag kevesen voltak, az elöprő többség messzebb álldogált és próbált nem nagyon besz@rt képet vágni.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:31:52

@SMFB:

Akik a rendezvény BEFEJEZÉSE UTÁN továbbmentek a székház elé, és ott csoportba verődtek, azok a balhét keresték. Kivétel nélkül.

Szerinted miért nem haza mentek?

$pi$ 2014.10.30. 19:32:12

@SMFB: "miért nem a rendőrség fékezte meg a rongálókat? Miért azokon kéred számon, akik nem rongáltak?"

Pontosan. Ők voltak kiképezve erre és nekik kötelező közbelépni. Persze csak akkor, ha ezzel a saját életüket nem kockáztatják.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:35:24

@$pi$:

"A tettesek és a bíztatók is viszonylag kevesen voltak, az elöprő többség messzebb álldogált és próbált nem nagyon besz@rt képet vágni."

Az elsöprő többség mégis mire várt? Hogy majd mi lesz? MIUTÁN a hivatalos rendezvény egy MÁSIK helyszínen már rég befejeződött?

Tudod, szerintem csak a szar alakok próbálnak meg a saját felelősségük alól mindenféle átlátszó, gyerekes érvekkel kibújni.

torró 2014.10.30. 19:36:52

Nos akkor itt se hazudjon a posztíró sem. Meg a többiek sem. Nota bene, arról volt szó, hogy erőszak mentes tüntetés lesz, ha meg demokráciát és sajtó szabadságot követelek, akkor nem vegzálok egy média munkást sem.A szervezők meg pláne felelősek a történtekért. Azonkívül gondosan ügyelni kellett volna a tüntetés tisztaságára, hogy ne mossanak össze benneteket a 2006-l. Így a lényeg elsikkad, mert a végén egy két rongálási kényszerrel küzdő hülyegyerek belerondít, az egyébként részemről is szimpátiát kiváltó tüntetésbe.És legyen az ilyen tüntetés valóban pártokon kívüli rendezésben. Mert így joggal mutogatnak a szervezőkre, hogy lám lám, mégiscsak a baloldal csinálja a feszültséget. Függetlenül attól, hogy ezt az internet adót, nagy marhaság volt bejelenteni.

$pi$ 2014.10.30. 19:38:13

@polyvinyl: "Szerinted miért nem haza mentek? "

Mert nem kötelező hazamenni.

Jól érezték magukat. Gondolták, hogy felcsípnek valami egyetemista csajt. Kerestek volna egy jó kocsmát. A szobatársuk nővel volt és el akarták ütni az időt valahogy. Eltévedtek. Kíváncsiak voltak, hogy mi lesz.

Törni zúzni akartak? Nem törtek zúztak (most nem azokról beszélünk), ha akartak volna, akkor megtehették volna. Nézni akarták, akik törnek-zúznak? Lehet, de az meg nem bűn.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:39:37

@$pi$:

" Ők voltak kiképezve erre és nekik kötelező közbelépni."

Butaságot beszélsz. A kivezényelt rendőr csak végrehajtó: azt teszi, amire a parancsnok utasítja őt.

Illetve nagyon is logikus, amit mondasz.

A baloldalnak nyilván az volt a forgatókönyve, hogy a rendőrök majd intézkednek, és végig lehet haknizni a nyugati libsi médiát, ahogy a terrorállam pribékjei hamvas arcú szende diáklányokat vonszolnak a hajuknál fogva a macskaköveken :)

_most_ 2014.10.30. 19:43:39

@polyvinyl: te fogyatékos vagy, ha a rendőrök nem avatkoztak közbe, akkor a tüntetőknek mégis miért kellett volna? Amúgy nekem úgy rémlik egy fideszes képviselő haknizta végig a sajtót azzal 2006-ban, hogy megverték a rendőrök :D

$pi$ 2014.10.30. 19:44:06

@polyvinyl: "Az elsöprő többség mégis mire várt?"

Nem mindegy, hogy mire várt? Magyarországon akármire szabad várni. A télapóra várt.

"Hogy majd mi lesz?"

Igen, arra vártak, hogy majd mi lesz. Kíváncsiak voltak.

"MIUTÁN a hivatalos rendezvény egy MÁSIK helyszínen már rég befejeződött?"

Hitavalos smivatalos.

"Tudod, szerintem csak a szar alakok próbálnak meg a saját felelősségük alól mindenféle átlátszó, gyerekes érvekkel kibújni. "

Gyerekes? A római jog, a modern erkölcs és rég elavult keresztény erkölcs szerint sincs semmi felelősségük az ártatlan kívülállóknak. Ezek mind "gyerekesek"?

Lassan kezdem azt gondolni, hogy ezt te sem gondolod komolyan... de tudod mit? A mostani tüntiben is volt egy kis törés-zúzás. Itt is mindenki bűnös volt, aki a tüntetésre ment?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:44:57

@$pi$:

"Mert nem kötelező hazamenni."

Viszont a gyülekezési törvény szerint a rendezvényt be kell jelenteni, kivéve, ha az spontán tüntetés.

Azt, hogy egy MÁSIK helyszínen más BEFEJEZETT rendezvény közönségének egy része a balhé reményében egy MÁSIK helyszínen újabb tüntetést kezd, azt nem lehet spontán tüntetésnek nevezni.

Hiszen semmi akadálya nem lett volna annak, hogy a második tüntetést is időben bejelentsék, és semmi olyan rendkívüli esemény nem történt az első tüntetés befejezése után, ami ellen spontán kellett volna egy másodikkal tiltakozni.

SMFB 2014.10.30. 19:45:38

@polyvinyl: akár magadtól is kifordíthattad volna a példabeszéded: a jobboldalnak (van az oldal-besorolásnak jelentősége egyáltalán?) meg nyilván az volt a forgatókönyve, hogy majd néhány jampec megvadul, és végig lehet haknizni az itthoni kormány(közeli) médiát, ahogy a kommunista ifjúgárda aktivistái tízmilliós kárt csinálnak a minden ellenvéleményt türelemmel és barátsággal meghallgató (lásd pl. Földrajzinév Bizottság) párt székházával :)

_most_ 2014.10.30. 19:47:39

@SMFB: az is szép volt, hogy miután betört néhány ablak, meg elszakad pár redőny, a fidesz kijelentett, hogy 10 millió kár keletkezett, biztos közbeszerzési árakkal számoltak :D

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:48:48

@_most_:

"ha a rendőrök nem avatkoztak közbe, akkor a tüntetőknek mégis miért kellett volna"

Nem a rendőrök mondták a tüntetőknek, hogy menjenek oda. A tüntetők döntöttek úgy, hogy EGYÜTT odamennek. A cél közös volt, aki odament, az egyetértett, ebből adódóan - szervezők és vezetők hiányában - a felelősségük is közös.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:51:21

@_most_:

"miután betört néhány ablak, meg elszakad pár redőny"

Pontosabban:

miután BETÖRTEK 40 ablakszárnyat

miután LETÉPTEK pár redőnyt

Gondolom, az ablakok nem maguktól törtek be, a redőnyök meg nem maguktól szakadtak le :)

csak egy néző 2014.10.30. 19:52:22

@polyvinyl:
"Más szóval:

Felelős vagy a tömeg azon tagjainak a viselkedéséért, akikkel EGYÜTT tüntetsz.

Pláne, ha nem távozol az első vandál gesztus láttán, hanem ott maradsz SZURKOLÓNAK.
Még egyszerűbben:
Ha korpa közé kevered magad, ne sírjon a szád, ha bekevernek a moslékba.
Válasz erre "

Az ATV stábja ötször jelentkezett élőben a szombati kormánytámogató felvonulásról, többek között az Andrássy útról és a Kossuth térről. Munkatársainkat – a mikrofonon látható ATV logóról beazonosítva – minden alkalommal különböző szitkokkal illették a menetben haladó jobboldali szimpatizánsok. „Barom”, „Sz…r”, „Rohadtak”, „Mit kerestek itt?” „Hazudtok” – záporoztak a gyalázkodó vélemények kollégáinkra, miközben a tüntetés szervezői arról szónokoltak, hogy a jelenlévő tömeg mentes a szélsőségtől, hiszen igazi demokraták, továbbá vágytak Európához csatlakozni.
Munkatársainkat az egyik bejelentkezés során néhányan papírgalacsinokkal is megdobálták, miközben hazaárulónak nevezték őket. Mások azt kiabálták, hogy takarodjanak, mert az ATV „ugyanúgy hazudik, mint a TV2”, megint mások pedig a csatorna műsorvezetőit szidalmazták.
„Már ilyen fiatalon képes fölvenni azt a mikrofont? Nem szégyelli magát?” – sértegette kolléganőnket egy újabb kormánypárti tüntető.

$pi$ 2014.10.30. 19:52:24

@polyvinyl: "Azt, hogy egy MÁSIK helyszínen más BEFEJEZETT rendezvény közönségének"

Jah. Tudod mit? Flashmob volt, pont olyan, amilyet a Gyurcsány Fecó annyira szeret. :D

"egy MÁSIK helyszínen újabb tüntetést kezd, azt nem lehet spontán tüntetésnek nevezni."

Nem lehet spontán? Szervezett volt? Azt mondtad annak már vége volt, ez egy másik volt, tehát, szervezett nem volt? Akkor spontán! Akkor nem kell bejelenteni.

De igazából mindegy. Nem arról beszéltünk, hogy szabálysártást követtek -e el a gyülekezéssel, hanem arról, hogy a rongálásban mennyiben felelősek. Ha azt mondod, hogy a felelősségük a rongálásban abban nyilvánult meg, hogy ott voltak, akkor végképp tarthatatlanná válik az álláspontod, márpedig azt állítod, hogy a helyszínen való tartózkodás merült ki a tettlegesség.

_most_ 2014.10.30. 19:52:35

@polyvinyl: akkor jelentsd fel őket, biztos börtönbe kerülnek, ja nem, mert hülyeségeket beszélsz, nincs kollektív bűnösség.

SMFB 2014.10.30. 19:52:43

@_most_: arra már gondolni sem merek, hogy kész volt a közlemény, csak elfelejtették aktualizálni.

De most komolyan: én nem gondolom, hogy előre kitervelt volt a balhé. Azt sem gondolom, hogy provók indították be őket. Azt valószínűsítem, hogy spontán volt.

Azt viszont nem értem, hogy elégséges információ nélkül hogy tudnak emberek ennyire határozott negatív véleményt formálni és általánosítani. Legalább a kételkedés szikrája villanna fel egy pillanatra

DezInf 2014.10.30. 19:53:59

Látszik, hogy Orbán amint egy percre magára hagyja egyházának hívő tagozatát, akkor elszabadul a pokol.
Össze-vissza kóricálnak az ödipuszik, fejetlenül :)))

Te pvc-származék, majdnem pvc te mit szeretnél ?
Utólagos tömegbe lövetést?
Folytatólagos üvegezést?
Békemenetet?

Bökkd má ki, mert ilyen tempóban érdektelenségbe fullacc:))

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:55:45

@SMFB:

"a jobboldalnak (van az oldal-besorolásnak jelentősége egyáltalán?) meg nyilván az volt a forgatókönyve, hogy majd néhány jampec megvadul"

A jobboldal nem tudta, hogy a bejelentett és biztosított helyszínű tüntetés BEFEJEZÉSE UTÁN a csürherész egy másik, NEM bejelentett helyszínen tovább fog balhézni.

Simon L. Bon 2014.10.30. 19:55:53

@eloi: "Ott állt körülöttük a rakás tüntető, de valahogy egyikkel sem sikerült beszélni, hogy miért is van ott, konkrétan mi a baja, miért érezte úgy, hogy tüntetnie kell..., stb. Ahogy ezt egy ilyen eseményen egy korrekt, objektív tudósítónak meg kéne"

Mi a tökömet ugatsz, ha ott sem voltál és nem láttál semmit?

3:35-től nézd:
mno.hu/?block=mno_video_popup&param=media_id=111313

A riporter folyamatosan interjúztatott kivéve mikor a bejelentkezésre várt.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.30. 19:58:23

@DezInf:

"Bökkd má ki, mert ilyen tempóban érdektelenségbe fullacc:))"

Annyira érdektelen lettem, hogy nagyhirtelen az összes balos trollnak itt lett dolga, ugye?

Na csá, trollocskák, szopjátok egymás faszát, ha már így összegyűltetek, mert én mára leléptem.

_most_ 2014.10.30. 20:00:28

@SMFB: fideszes sajtó egyértelműen igyekezett felnagyítani ezt a rongálási ügyet, pedig a közelébe se volt a 2006-osnak, de akkor valahogy nem zavarta őket :)

$pi$ 2014.10.30. 20:00:37

@polyvinyl: "A cél közös volt, aki odament, az egyetértett, ebből adódóan - szervezők és vezetők hiányában - a felelősségük is közös."

Jah, abban, hogy odamentek. Tilos? Elítéli a biblia? Tartalmaz olyat a korán, hogy "ne menj oda"? Milyen erkölcs mondja, hogy bűnös az, aki "odamegy"? :D

Tüntetés volt, odamentek. Kitört a balhé. Végignézték, kicsit féltek, hazasunnyogtak.

Aztán jöttek a kommunisták és fél évszázados jó szokás szerint "bűnös aki nem velünk van" elővették a gondolatbűn intézményét. Aztán vagy két nap múlva egy másik helyszínen egy másik tömeget rommá vertek. Mindenkit, válogatás nélkül. Bosszúból. Ez a politikai célból elkövetett félelemkeltés, azaz terrorizmus.

És még a mai napig is vannak, akik azt nyomják, hogy mindenki bűnös, aki ott volt, mert minek mentek oda.

Gusztustalan.

SMFB 2014.10.30. 20:01:37

@polyvinyl: "A jobboldal nem tudta, hogy a bejelentett és biztosított helyszínű tüntetés BEFEJEZÉSE UTÁN a csürherész egy másik, NEM bejelentett helyszínen tovább fog balhézni. "

ja. próbáltad már tyúklépéssel lemérni a Hősök tere és a Lendvay utca távolságát?

Egyébként a valasz.hu cikkének címe teszi fel PONTOSAN a kérdést: Provokatőrök és tornamutatványosok a vasárnapi netadós tüntetésen?

Simon L. Bon 2014.10.30. 20:07:33

Nincs olyan média, hogy pártsemleges vagy független.
Van olyan média aki felvállalja (Népszabi, Nemzet, ATV, HírTV) van olyan amelyik nem (index, 444, rtl, stb..).
Az egyik tévé úgy látta, hogy voltak politikusok, a másik meg se akarta látni.
Amerikában a CNN az Obamát tolja(és hallgat el dolgokat vele kapcsolatban) a többi hírcsatorna meg mást.

De akármennyire is erőlködtök, a Kunhalmi ellopta a show-t tőletek, mivel nem ti tűztétek ki, hanem egy MSZP-s országgyűlési képviselő.

ui.: Amúgy nagyon nem támogatom az internet-adót, meg semmilyen olyan különadót, ami a kisembereken fog lecsapódni, előbb-utóbb.

DezInf 2014.10.30. 20:08:32

@polyvinyl:

ődipusziiiiiiii .....
itten hagysz minket a TANácstalanság poklában ?????
most akkor mit is szerettél volna?????

én az utólagos tömegbelövetésre szavaznék a profilod alapján :)))

Te PÍÍÍÍÍÍÍ , te milyóta vagy ballos troll ????
.... itt tényleg kitört a fejetlen ödipuszi faxság:))

Simon L. Bon 2014.10.30. 20:09:30

@_most_: Ha nem zavarta volna őket akkor nem tudósítanak róla. És bemondják este, hogy béke és nyugalom van.
Az akkori mtv vezetés nem számolt be róla, pedig ott történt minden az ajtajukban.

_most_ 2014.10.30. 20:22:33

@Simon L. Bon: azért a pártmédia meg a független média között elég nagy a szakadék, hasonlítsd csak össze az index cikkeit az mno cikkeivel. A magyar nemzet egy az egyben a fideszes pártpropagandát tolja, gusztustalanul hazudoznak, ferdítenek, rágalmaznak.

_most_ 2014.10.30. 20:26:51

@Simon L. Bon: mi van, a 2006-os tüntetésekről azért számoltak be olyan lelkesen, mert kormányellenes tüntetés volt, és ügye ez a fidesz érdekeit szolgálta, akkoriban gyújtogatókat forradalmároknak nevezték, most meg az egeret dobálókat vandáloknak, meg cia ügynököknek :D

Simon L. Bon 2014.10.30. 20:53:54

@_most_: Az index független? Ez az év vicce! Köszi! :)

Simon L. Bon 2014.10.30. 20:57:44

@_most_: Az index meg a mostani tüntetést magasztalja, az öszödi beszéd után kialakult tüntetést meg elbagatelizálta. Egyik ilyen, a másik olyan. Szerencsére van választás, nézze, olvassa mindenki a magához közel állót.

Simon L. Bon 2014.10.30. 20:59:49

@_most_: Azért belinkelhetnél egy-két cikket, hogy mik azok a hazugságok, amit az mno ír.

Bánik Eduárd 2014.10.30. 21:05:23

@polyvinyl: Itt a te híres 40 ablakod....
444.hu/2014/10/29/tisztelt-fidesz-a-rendorseggel-vitatkozzanak-ne-velunk/

Ennyit a 40 ablakról,a fideszről és rólad.

Bánik Eduárd 2014.10.30. 21:14:42

@polyvinyl:Ha RÉSZE vagy a tömegnek, akkor nem csak a saját tetteidért vagy felelős, hanem a társaid tetteiért is.
Akkor menjünk egy kicsit vissza az időben.....mondjuk úgy 2006-ig....
Akkor ki kinek a tetteiért volt felelős?

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.10.30. 21:28:37

Nem olvastam végig a hsz-eket, de amit a posztban írsz úgy, ahogy van hülyeség.

A hírtv beszámolt a tüntetésről, örüljenek a tüntetők, hogy legalább volt olyan tv aki odament tudósítani.

"a hivatásuk, kezdjenek el beszámolni arról, hogy az emberek pontosan miért mentek az utcára; mármint hogy ne legyen netadó, hogy ezzel a kormánnyal szemben betelt a pohár"

Pontosan ezt teszik, de nehéz dolguk van, mert legalább Te eldönthetnéd baszki, hogy mi ellen tüntecc, mert az elsővel egyetértek, a másodikkal nem. Tehát speckó én most kimenjek-e tüntetni a netadó ellen, ha nekem kormányt is kell döntenem, meg asszisztálni ahhoz, hogy mások esetleg a jelenlétemben anyázzák az egyik viszonylag korrekt sajtóorgánumot.
Na most én rohadtul nem szeretnék internetadót, de tudod nem árulok egy gyékényen pl. Demszkivel, s télleg egy tüntetést baszki az minősít, hogy ki van ott. S főleg, hogy hol, mert Demszki pl. a lendvai u,-i székháznál vihorászgatott. Meg az is minősít, hogy a jelenlevők hogy viselkednek, többek között esetleg másnak tartott világnézetű, hovatartozású sajtósokkal szemben. Mert ugye nem csak a székházostromnál, hanem kedden is volt némi erőszakoskodás.
Az amerikai Jóbarát meg nem a saját szakállára sétálgat, hanem oda, ahova az amerikai nagybácsi mondja. Még jó, hogy nem kapott fel egy monitort.

Bereznay 2014.10.30. 22:06:57

@polyvinyl:

Már Kuncze esetében is világos volt, hogy a magyar közgondolkodás fasiszta részlege számára a „rendes ember hazamegy” egy alapigazság.

csak egy néző 2014.10.30. 22:09:26

Nekem csak azzal van tele a t...m, hogy mekkora, szinte brutális terrortámadásnak állítják be, hogy egy pár tucat ember elküldte jogos helyére a halál f....a ezt a hazug tv-t is. Pedig tudhatta volna rutinból Császár forradalom Atika és a kollégái ha lemennek a Kék osztriga bárba, akkor tánc közben van esélye, hogy megsimogatják a seggüket. Minden foglalkozásnak vannak ártalmai.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 22:27:35

@Bánik Eduárd: " Ennyit a 40 ablakról,a fideszről és rólad. "

Nincs is szebb történet annál, ha egy kormány(párt) az őt érintő korrupciós sajtótémát egy korrupciógyanús szolgáltatói tárgyaláson született adó kivetésével próbálja kitakarni, és az ennek kapcsán kitörő tüntetés anyagi kárát biztosítási csalásra akarja felhasználni.

dr. mesterséges színezék 2014.10.30. 22:28:39

@csak egy néző: "szinte brutális terrortámadásnak állítják be,"

Ezek a kordonbontó srácok érzékenyek a jogra, na.

dont be such a jew 2014.10.30. 22:38:20

nem kéne baszakodni a magyarokkal a négernek, mert óriásplakát lesz a mocskából hamarost!

www.foxnews.com/politics/2014/02/03/not-even-smidgen-corruption-obama-downplays-irs-other-scandals/

communities.washingtontimes.com/neighborhood/tygrrrr-express/2013/may/29/president-obama-drowning-corruption-scandals/

J.László 2014.10.30. 23:32:03

@_most_:
Várjál már egy kicsit. Az index független? A mennyek boltja nem szakad ilyenkor a nyakadba?

eloi 2014.10.31. 00:16:02

@Simon L. Bon: "3:35-től nézd:"

Oké, néztem. Eredetileg is néztem, de ez nem az amire gondolok. Ez az egész tudósításban, amely elejétől kezdve pontosan arról szólt és úgy, ahogy Kard leírta (azaz azzal foglalkozott, hogy a hatalmas tömegben kik voltak azok, akik most vagy valaha más pártok tagjai voltak - volt vagy 3-4, Schmuck, Mécs, Demszky...- és sulykolta, hogy ez egy politikai, sőt MSZP rendezvény, meg, hogy kik finanszírozzák a hangosítást...) mindössze egyetlen,két másodperces kis próbálkozásocska volt. Ráadásul nem egy békésen vonuló tüntetővel, (a résztvevők 99%-ából), hanem eggyel aki éppen őket inzultálta.
Maradjunk annyiban,hogy a híradóban nem voltak interjúk tüntetőkkel. És a híradó sem arra volt kihegyezve, hogy miért is vannak tízezrek az utcán, hanem arra, hogy kik állhatnak mögötte, meg kié a felszerelés...
Szóval a posztoló írása fedi a valóságot.

klerikálfasiszta kérődző (törölt) 2014.10.31. 03:44:44

@polyvinyl: "Azok a százak, akik csak álltak a székház előtt, mint fasz a lagziban, és nem tartották vissza a vandálokat, hanem kéjes örömmel nézték a pusztítást, azok ugyanúgy társtettesek a törvénysértésben, mintha maguk is tépdesték volna a redőnyöket, vagy maguk t9rtek volna be néhányat a 40 (!) betört ablak közül."

A jogi diplomádat, ha van, akkor sürgősen tépd szét, nem tudom hol hallottad ezt az orbitális ökörséget, de jogi egyetemen biztos elvéreznél ilyen tudással Büntetőjog 1. félévének vizsgáján is. A szándékegység (így egybeírva), feltétele a társtettességnek. Amiről itt regélni próbálsz, az maximum pszichikai bűnsegély lehetne, ami részesség, nem társtettesség. Felbujtástól messze van az emlegetett eset, mint Makó Jeruzsálemtől. Egyébként a pszichikai bűnsegély sem hiszem, hogy megvalósult a tüntetésen, de ez lenne a maximum, amire gondolni tudnék, ha nagyon a Fideszhez húznak a szívem. Azok az emberek, akik csak álltak ott mélán semmit nem követtek el.
Ellenben 2006-ban a Fidesz-széljobb ámokfutása az már megérne egy misét. Ott volt elég bűncselekmény. Rendőri és tüntetői részről is. Persze ők forradalmárok voltak... hogyne.

Más: a HírTV-ről én régen elég jó véleménnyel voltam, mert olyan botrányokat is felszínre hoztak, amit a közmédia (ami akkor éppen a Maszop seggét nyalta) és a kertévék nem mutattak be.
Csak hát mára fordult a kocka, úgy látszik az ellenzéki Fidesz mellett olyan jól muzsikáló és viszonylag érdekes, minőségi, jó újságírói munkát végző HírTV is lealjasult, eltunyult, kormánypárti Fidesz mellett csak a seggnyalásra futja már.
Én komolyan szerettem évekkel ezelőtt a HírTV-t nézni, voltak minőségi dokumentumfilmek, borították a bilit, ha kellett. Jó lett volna, ha ezt a Fidesz kormányok alatt is folytatják, nem aljasulnak le kormánypárti szócsővé. Tudom, naiv vagyok.
De most van RTL, ami beszél a kellemetlen dolgokról is, meg internet egyelőre viszonylag szabadon. Megjegyzem az RTL meg pont a Maszop kormány alatt volt nézhetetlen kormányszócső.
Kormányoldalon minden média propaganda fossá válik sajnos.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2014.10.31. 04:09:03

1. A netadó a kormányzat irányítási rendszerének a hibája. (Ha egyáltalán létezik olyan) Már az ötlet szintjén kellett volna elvetni, vagy a szakmai szinten, vagy a cégekkel történő egyeztetések során, vagy a lakossággal való egyeztetés után.
2. A tüntetés bármilyen párt létezése nélkül is létrejött volna. A kormánypárti sajtó óhaja szerint ezentúl majd pártoktól függetlenül szervezik.
3. Bármilyen stábot inzultálni felesleges. Amúgy az elkövető, egy tipikus minden rendszer vesztese kinézetű személy volt.
4. 8-10 személy bemászott a pártház erkélyére és májerkodtak, ketten-hárman rongáltak közülük .
5. Pár tucatnyian megdobáltak egy pártszékházat, több ezren meg buzdították őket. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár sem hatalmas. Ez egy jelképes dolog volt. Majd ha molotov-koktélokat dobálnak lehet méltatlankodni!
6. Tettszettek volna megdobálni az MSZP székházat! Azért sem sírnának sokan.

klacus 2014.10.31. 04:16:22

Ha a Fideszt szidom akkor MSZP-s vagyok? Ostobaság, ebbe a tévedésbe fog belebukni a kormány. Azemberek ugyanis leszarják javarészt a pártokat, meg úgy nagyjából mindent ami politika. Viszont a közhangulatot valakik ügyesen az általános elégedetlenség felé tolják. Részben hű és tehetséges kormányunk, részben különböző manipulátorok. Mivel a vezetés egy Pandacsöki Boborján szintjén van készségek és képességek tekintetében, észre sem veszik, úgy veszítik el a hatalmat.

Amiről dióhéjban pedig annyit, hogy a minisztériumok jelentős részében láthatóan nem tudnak, ezek sem, egy egyszerű utasítást sem végig hajtani, mert a szervezet ellenáll, és ott tesz keresztbe ahol tud. A mindenkori ellenzék, ott ül a hivatalban, és intézi a bizniszt minden szinten. A NAV vezető körül körvonalazódó botrány, csak a jéghegy csúcsa. Apró sejtetés, hogy a vezetői tisztséget betöltő informatikai analfabéták, egy mozdulattal elsöpörhetők, bármely napon lehallgatott telefonbeszélgetésük pár percének nyilvánosságra kerülésével. Ugyanez megy minden önkormányzat, minden hivatal, minden olyan helyén ahol a beszerzés szó előfordul. A mutyi a mutyi a mutyi. Ha most minden hivatal minden emberének a telefonbeszélgetését nyilvánosságra hoznák, mellérakva a szűkebb családi körük anyagi gyarapodásával...jaj.

Mivel a nép naiv, viszont a saját szintjén is azt látja, hogy a közös fogy, nincs vasárnap cigi és a polgármester felesége nyitotta a faluban az egyetlen trafikot, drágul az élet, és nem az ő zsebét tömik, olyan botrány törne ki, ami elsöpörne minden pártot, minden formációt. A sok kis apró elbaszott szarság hergeli a népet, és ez nem jó. Családi adókedvezmény ide, devizahiteles téma oda. Az a kérdés elég bátor és bolond lesz-é hozzá a nép, hogy változtasson. Igazi változást persze csak valamiféle anarchikus cselekmény hozna, amiben sok a vér, nagyon sok és az ellenség is ismeretlen. Ki tudja megmondani megéri-e...

klacus 2014.10.31. 04:20:35

@klerikálfasiszta kérődző: +1!!!

Amit írsz pont azt a reménytelenséget adja vissza média szintjén, hogy minden két pólusú. Ha nem ez, akkor az, és kész. Ezen kellene változtatni, hogy egyik sem!
De akkor ki?

ebella 2014.10.31. 04:27:25

A vandálok megsértett közössége valóban elégtételt vett,. Így is kell! Eltakarítani ezeket, mint a régi szép rákosista időkben! Aki nem ugyanazt mondja, mint ami a vörösök véleménye (és hogyan is lehetne sokféle szempont, sokféle igazság egy demokráciában?), azt meg lehet verni. Első körben! Utána komolyabb szankció kell, mint ötvenhatban a forradalom után!

Szégyelljétek magatokat, demokratának hívni! Mert a netadó nekem se kell (meg még rengeteg dolog, amit az Orbánék művelnek), de ilyen vérbolsi cikkektől az tisztességes humanista-demokrata ember automatikusan a másik oldalra áll.

aril brikha 2014.10.31. 04:43:59

@polyvinyl: Örülj neki, hogy nem molotov-koktélok repkedtek!

Conchobar 2014.10.31. 07:27:12

"Hogy egy ilyen dolog verte ki náluk a biztosítékot, és nem mondjuk a mélyszegénység, vagy a szegregáció, vagy a civilek terrorizálása, az lehet, hogy mértékletes társadalmi érzékenységről tanúskodik, de nem az ő hibájuk, ha a pártok a fentebbi ügyek fontosságát nem tudták hangsúlyozni" - Nem tudni, hogy ironizálni próbált a szerző, mikor e sorokat leírta, vagy pedig komolyan gondolja, félrelökve a magyarországi valóságot

anyo05 2014.10.31. 07:35:58

Nem értek 1-et!!!!! Mármint a cikkel, de nem vagyok f@szbukos:DDD
"...egész egyszerűen nem vesz tudomást a lakosság azon részéről, mely nem szereti őt,.." mármint a kormány a vadliberálisokat!!! Hátsz.. most mit mondjak??? Volt pár évtized, amikor a vadliberálisok uralták az országot és nemhogy tüntetést nem lehetett tartani, de a börtönök tele voltak politikai foglyokkal:((((
A HírTV meg bátor, tényfeltáró és főleg igaz - Célpont - nem csoda, hogy pár 10ezer vadliberális utálja:((((

cenzuratroll bosszanto 2014.10.31. 08:07:16

@anyo05:

Nehéz eldönteni, hogy irónia vagy a butaság vezérelte a mondataidat. Ha az irónia, akkor gyengus, ha a butaság, akkor azzal bőven rendelkezel.

cenzuratroll bosszanto 2014.10.31. 08:10:36

@klerikálfasiszta kérődző:

Vicces ahogy a hamis híreket gyártó rémHírTV-t ajnározzátok.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.10.31. 08:20:34

Megengedhetetlen sértés, hogy – maradjunk a legcsekélyebb becslésnél – tizenöt-húszezer embert azonosítanak azzal a néhánnyal, akik megrongálták a székházat, és tönkretették a televízió kameráját."
2006....ismerős?

klerikálfasiszta kérődző (törölt) 2014.10.31. 08:27:37

@cenzuratroll bosszanto: Te teljesen hülye vagy? El se olvastad, amit írtam. Pont azt írtam le, hogy ellenzéki TV-ként a HírTV számolt be egyedül olyan botrányokról, amik a ballib kormányt érintették. Ma meg mentegeti a kormányt. Mert ballib kormány alatta köztévé pont a ballib befolyás alatt állt.
Most a HírTV egy pöcegödör. Minden párttévé akkor nézhető valamelyest, illetve akkor érdemes nézni, amikor ellenzéki a kitartó pártja.

Ez nagyon nem jó. A köztévének kellene függetlennek lenni, nem pedig a párttévéknek kellene ide-oda ingázva egyszer segget nyalni (kormányon), másszor meg tényfeltárás, leleplezés (ellenzékben).
A kertévék közül is egyik benyalt a kormánynak, a másik meg nem. Most ettől az RTL nekem nem lesz az erkölcs és a minőség garanciája, de kétségkívül a Híradója érdekesebb lesz, mint a meghunyászkodó TV2-jé.

A párttévé alatt én minden párttévét értek, természetesen a HírTV is párttévé, ma nézhetetlen. Egyedül a Fidesz seggnyalás, az elmúltnyolcév megy nekik, meg hogy Gyurcsány és a gonosz nyugat a magyarokra tör.

Olyan ez az újságírás, mint a politikailag elfogult humorista: ellenzékből jó tud lenni, de amikor a pártja kormányon van, akkor beszürkül, egyszerűen a seggnyalás nem egy érdekes műfaj.

Én a jó újságírásra szavazok, az meg sajnos nem található meg egy fix helyen Magyarországon, mivel minden médium beállt egy táborba és ellenzékben jól nyomják, kormányon meg besimulnak a gazdi seggébe jó pénzekért. Most kétségtelenül nem olvasnék szívesen kormánypárti lapokat, nem néznék HírTV-t, mert egyszerűen nem vagyok kíváncsi a seggnyalásra és a ferdítésre.

ebella 2014.10.31. 08:33:34

@klerikálfasiszta kérődző: Ez a világon mindenütt így van. Az hegedéltet, aki fizet. Magát eltartó média nincs. Idealistának látszol, amit csak a korod menthet némileg.

Dezső bácsi 2014.10.31. 08:37:24

Jajj Elvtársak! Azért az sokat elárul rólatok, amilyen stílusban írtok ide.
Meg hogy a cikkírója szerint azzal jön a sajtó egy része, hogy ez a fura , rángatózó mozgással kommunikáló Gulyás Balázs kinek a fia..Nem, nem ezzel jönnek. Azzal, hogy a szentem MSZP tag volt, MSZP delegált. Nem tudtátok? ÉS azt sem, hogy a fél Ha-Ha óbégat az utcán?
Tudjátok, aki mocskos Fideszezik, dögölj meg orbánozik, azt pont nem a netadó ellen ment ki az utcára. Ők a DK és egyéb fura pártok ifjúgárdistái..hagyjuk már ezt a netdós hisztit..fáj a 700 forint mi? De akkor nem jajgattak, amikor az MSZP lopott, csalt, hazudott. Akkor az üvöltöző, óbégató ifjúkommancsok hol voltak? És még egy: valamelyik kultúrlény anyázik itt. Ne anyázz, mert téged minősít le és csak a fotelból nagy a szád..meg hát meg mutatja, hogy érveid azok nincsenek öcsi.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 08:41:45

@EGYIKRESEM:

Sosem tagadtam ezt. Igaztalanul elítéltek, s én direkt nem fizettem ki a büntetést. Egyébként elévült.

Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy nem súlyos bűncselekmény ez, hiszen ellenkező esetben nem pénzbüntetésre ítéltek volna.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 08:42:42

@EGYIKRESEM:

Rendezetlen adóügyek miatt nem vár senkit börtön. Ellenkezpő esetben több százezer ember börtönben lenne.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 08:44:46

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:

Ez az infó nyilvános. Szívesen közzéadom, tekintettel a nagy érdeklődésre.

1997-2006 között Mo-n éltem, de nem Bp-en. S 2006-2007 között Bp-en.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 08:48:05

@dr. mesterseges szinezek:

Életem kb. 4 nagy időszakra osztható politikai szempontból. Ezt sem tagadtam sosem.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 08:51:49

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:

Meglepően pontos leírás ez nézeteimről, kösz.

Az agyatlan ballibeknek, akik szerint valamiféle fideszes ügynök vagyok, mindig elmondom: alapvetően antipatikus nekem Orbán kb. 25 éve (már akkor is az volt, amikpr ő volt a ballib médiák hőse), s bár Fidesz tag voltam 1988-1993 között, sosem voltam aktív párttag, s a Fideszt csak azóta kezdtem tisztelni, amióta pár éve néhány kulcskérdésben változtatott korábbi álláspontján, de egészében most sem tartom a Fideszt jó pártnak.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 08:57:37

@Scagnetti:

MAXVAL voltam, de ne keress, 2007-ben törölték az összes hozzászólásomat.

Az ok: megsértettem az Index Fórum kereskedelmi érdekeiket. Ugyanis nyitottam egy toipikot a DUNA HOUSE nevű ingatlan tisztességtelen praktikáiról. Csak közben ez a cég volt éppen az Index egyik nagy hirdetője, s a cég panaszt tett a topik miatt.

A vád ellenem egyébként hamis volt, teljes törlésem oka az volt, hogy "IRL adataokat adtam meg", miközben ilyeneket csak saját magamról adtam meg.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 08:59:18

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:

Törlésemkor kb. 80 ezer kommentemet törölték az Index Fórumról. Szerintem ez egyfajta rekord volt, ennyi hozzászólással nem szoktak törölni senkit.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 09:01:25

@Jules Verne:

Nem rúgtak ki. Sőt, erre a blogra szavaztam a Goldenblog szavazáson...

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 09:02:57

@Balt:

Azt hittem Gyurcsány MSZP-ből való távozása után, hogy az új pártja alapja lehet valami értelmesnek. Fel is irakoztam támogatónak. Aztán 1 év múlva gyorsan leiratkoztam...

ebella 2014.10.31. 09:04:01

@maxval birca hozzászóló: Mondjuk nekem harmincezren felüli hozzászólásomat törölték, de én még magyarázatot se kaptam rá. Csak.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 09:13:26

@SMFB:

Egyszerűen 2006-ban mind a szakmai vezetés (a rendőrség), mind a politikai vezetés (Gyurcsány) súlyos hibákat követett el.

Gyurcsány okos ember és Orbán és Schiffer mellett ma azon három magyar politikus egyike, aki ért is a politikához, nem csak dilettánskodik, de ez esetben súlyosan elszámolta magát.

Már az öszödi beszéd közzététele (mert ezt maga Gyurcsány csinálta, ebben biztos vagyok) is súlyos baklövés volt, de az azt követő tüntetések kezelése még nagyobb baklövés volt. Ilyen helyzetben a jó politikus, igyekszik kifogni a szelet az ellenzék vitorlájából, ő viszont az ellenkezőjét tette. Célja szerintem az volt, hogy a Jobbik vegye át a vezető szerepet a Fidesz helyett a tüntetésekben, s ez aztán visszariassza a fideszeseket. Nos, ezt részben el is érte (az utcát egy adott pillanatban a szélsőjobb kemény mag uralta már, s rájuk szinte semmi hatása nem volt Orbánnak), viszont ez egyszerűen radikalizálta a Fideszt. A Fidesz lassan ugyan kihátrált az egész mögül, az elégedetlenség érzése megmaradt, sőt erősödött. Végülis így Gyurcsány és a szélsőjobb utcai harcosok akaratlanul is, de meghozták 2010-re Orbánnak a kétharmadot.

Most pl. Gyurcsány ismét jól politizál. Csak fő ellenfele nem Orbán, hanem a bajnaisták és az MSZP. A bajnaistákat már teljesen le is darálta, ma már nem jutnának be a parlamentbe.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 09:17:37

@ebella:

Amióta az egyik főember a Murder Incorporated nicknevű moderátor, civilben egy 44 éves homokos váci gyerek, ez nagyon gyakori.

De ma már az Index leírta a Fórum részt, ma már a címlap után a blog.hu a fő részleg. Fontos tudni: az egyes részlegek teljesen önállóak, azaz pl. a blog.hu csapatának semmi köze a fórum csapatához. A Fórum a kezdetben a legfontosabb részleg volt, ma már tizedrangú. Már közvetlen link sincs rá a címlapról!

Pedig emlékezzünk vissza: az Index annak idején a Fórumból nőtt ki!

lehet más a handa-banda 2014.10.31. 09:22:30

@maxval birca hozzászóló:
Gyurcsány képes arra, hogy "egy bolond százat csinál" alapon híveket szerezzen magának, de kormányozni nem tud, igazából csak a romokat hagy maga után

ebella 2014.10.31. 10:11:38

@maxval birca hozzászóló: Ahogy mondod. Én az internettó kora óta jártam a fórumra.

ebella 2014.10.31. 10:26:52

@maxval birca hozzászóló: Már itt is kitiltottak. A liberáltak nem bírják az ellenvélemény.:)))

jotunder · orulunkvincent.blog.hu 2014.10.31. 10:16:14

deruyter 2014.10.31. 10:29:39

1. A hírTV-t ne nevezzük már magántévének. Inkább párttv-nek. Az, hogy a bevételeinek jelentős része állami reklám, mindent elmond. Aki fizet, az rendel. Volt egy mérvadó elemzés arról, hogy egyes médiumok "ellenzéki" és "kormánypárti" esetében mennyi az államtól származó bevétel és elég egyértelműen mutatta, mi a helyzet. Sajnos nem tudom hol olvastam, aki tudja linkelje be. + Volt kormányszóvivő a főnök. Jajjjj...
Személyes véleményem, hogy a hírtv egy kalap szar.
2. Ennélfogva nem tudom minek nézi bárki is. A kormányzó párt tagjai belőlünk élnek. Az ő teljesítményükről olyan médiumból tájékozódni, amit ők fizetnek, az ostobaság magas foka. Tessék ellenzékit nézni. Most is, a jövőben is. Vagy, ha már az ellenzékihez nincs gusztusa a kormánypárti lelkületűeknek, akkor ott az internet. Egyelőre.
És mivel nem akarok elfogult lenni, példaképpen megjegyzem, hogy az atv is szokott elfogult lenni. Olyankor nem nézem. Persze nyilván lesz olyan jobboldali, aki megmondja a frankót, hogy az atv-t meg a háttérhatalom pénzeli... de ha így is van, legalább nem a napnál is világosabban él mindannyiunk adójából, mint a hírtv.

nyugatnepe.blogter.hu 2014.10.31. 11:34:30

@EGYIKRESEM: és sajnos az a baj, hogy az ilyen emberek a hangadók általában ebben az országban

ebella 2014.10.31. 11:35:24

@deruyter: Az ATV addig ment mindannyiunk adójából, míg a bolsik voltak hatalmon. Akkor nehezményezted a pénzed ilyetén elköltését?

ebella 2014.10.31. 11:36:11

@nyugatnepe.blogter.hu: Csak az lehet hangadó, akire hallgatnak. Nem elég hozzá csak beszélni egyfolytában.

k0Jack 2014.10.31. 13:22:27

mindig meg tudnak lepni a blog.hu-s kommentelők :)
de a gondolatbűnnél elveszítettem az érdeklődésemet. nonszensz ha valaki komolyan gondolja, hogy bűnös gondolatok miatt kéne valakit büntetni...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.31. 18:51:30

Idióták :)))

Kisírtatok egy újabb gyűlölt konzultációt a túlpörgetett tüntetésetekkel :)))

Sakkozni azért ne sakkozzatok nagyobb tétekben, mert két lépéssel nem vagytok képesek előre gondolkodni, semmi stratégiai érzéketek nincsen :)))

klerikálfasiszta kérődző (törölt) 2014.11.01. 04:57:14

@polyvinyl: Orbán nem tud elszakadni a hülye konzultációjától, ahányszor kell neki valami kamu megerősítés, előhúzza ezt a mindenféle alkotmányos, törvényes alapot nélkülöző hülyeséget. Egyébként is Orbán pörgött túl, nem a tüntetések.
De nem baj, legalább pár százmilliót el lehet erre is baszni. A cinizmus csúcsra jár.
Ez a nemzeti konzultáció csak arra jó, hogy a kormányozni képtelen diktátor megnyugtassa a híveit, hogy ő mennyire hallgat az emberekre, mintha az eredmény nem lenne már előre megírva.

Scagnetti 2014.11.03. 11:02:08

@maxval birca hozzászóló: Lehet, azért nem láttalak, én pont 2007 után voltam ott sokat. Igaz, inkább read only módban.
süti beállítások módosítása