A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Mi lesz a takarékszövetkezetekkel?

2013.12.30. 06:30 garmr

Júniusban írtunk a takarékszövetkezeti szektor fideszizálásáról nemzeti érdekek alá vonásáról. A folyamat azóta a várt menetrend szerint haladt. A kormány lényegében az aláírod vagy véged módszert alkalmazva kikényszerítette a szektor központosítását, majd a már korábban állami érdekszférákba volt cégekkel együtt elkezdte egy rendkívül széleskörű intézményrendszer kiépítését. A takarékokban tulajdonrészt szerzett a Posta, mely cég a korábbi banki megállapodásokat felmondva az FHB-val alakított ki együttműködést, melynek élén a kormányhoz közel álló, korábbi OTP alelnök és Csányi-rivális Spéder Zoltán áll. A Posta és az FHB együttműködése már korábban megkezdődött, amikor is közösen szereztek tulajdont a többek közt a dijnet.hu közüzemi számlafizetési szolgáltatót is üzemeltető Díjbeszedő Holdingban.

Ezek alapján egy olyan állami tulajdonú cégcsoport felállításának a terve bontakozott ki, amelyik a lakossági számlavezetéstől kezdve, a hitelezésen át a villanyszámla befizetéséig mindent egy kézben tart. Tekintve a takarékok és a posta kiterjedt infrastruktúráját, az állam ezzel a cégcsoporttal lényegében a teljes lakosságot elérheti és kiszolgálhatja, gyakorlatilag a mindennapi élethez szükséges minden pénzügyi tranzakció tekintetében. A lakosság nagy részének egyszerű számlavezetésen és a rezsi számlák egyszerű teljesítésén kívül nincs szüksége bonyolult pénzügyi megoldásokra. Egy ilyen szervezettel az állam könnyedén letarolhatja a számlavezetési piacot

Azt már tudjuk, hogy az államilag kontrollált piac mihez vezet. Láttuk a példát a trafikoknál, ahol az állam a forgalmi adatok birtokában minden teketória nélkül betiltotta a sikeresen működő trafikokat. Ennek tükrében tekinthetünk arra, hogy vajon mennyire lenne szerencsés, ha a lakossági pénzügyi adatok is állampárti kontroll alatt lennének. 

Ehhez képest jött meglehetős hirtelenséggel a hír, hogy a kormány máris túladna a Takarékbankban szerzett részesedésén. A kormány közleménye szerint nemzetközi pályázatot írnak ki. A kiírás ezen pontja annak fényében különösen mulatságos, miszerint a jelenleg is deklarált kormánycél a pénzügyi szektor magyar tulajdonosi körének növelése. Most akkor a kormány eddig hazudott, vagy most akar valakit átverni? A kérdés nyilván költői. A cél a nemzetközi pályázattal minden bizonnyal az EU szervezetek aggodalmaskodásának enyhítése, de ne legyenek kétségeink, hogy a fidesz már most tudja, kinek fogja átjátszani a szektort. 

Az sem lehet véletlen, hogy az ügyletet még a választások előtt le akarják zavarni. Ekkora piaccal nem kockáztatnak. A nemzeti tőkéseket mindenesetre jól felkészítették a vásárlásra. Csak decemberben 28 milliárdnyi megbízással.

Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

13 komment

Címkék: fidesz mutyi takarék Takarékszövetkezetek

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr45716346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doberdo 2013.12.30. 09:09:20

Ehhez az ügyhöz tartozik, hogy a takarékszövetkezetek bekebelezésével egyidejűleg offenzívát indítottak 4 - pontosan meg nem nevezett-
külföldi anyabank mo-i érdekeltsége ellen, azzal a
megjegyzéssel, hogy ezek a bankok Mo-n nem hiteleznek. Csakhogy a kutya ott van elásva, hogy
ezek a bankok az ügyfeleknek sokkal kedvezőbb feltételekkel tudnak különféle részvényeket fialtatni, így a magyar lakosságnak ezekre továbbra is szüksége lenne. Így szegényítik le erőszakkal a magyar középosztályt. A Fidesz- rémálom gazdaságpolitikát folytat.

hederg 2013.12.30. 10:23:15

Abba a trutyiba amit Orbánék kialakítanak nem szabad kintről friss vizet engedni! A rablóhalak ugyanis nem szeretik ha valami zavarja őket a zabálásban! Szerencsés az a préda aki elhúz innen ki a világ oceánjaiba!
A többi aki marad vagy elfogadja ez a szép világot, vagy vergődik benne. Azért ez az Orbán brancs szépen kitalálta az államkapitalizmusát ( haverok uri kasztját)

Oszt annyi.

Sírköves Slomó 2013.12.30. 12:00:41

Nektek nem lesz nagy szerencse úgyhogy vegyétek ki a pénzeteket és vegyetek aranyat. Tuti biznisz.

Telefonszám a szerkesztőségben

xvxvxv 2013.12.30. 12:24:47

@Sírköves Slomó: egyszer a tetves tolvaj, magyargyűlölő bolsevik fajtádat nekifutásból, vasalt bakanccsal fogja szájon küldeni a magyar nép.

mrbateman 2013.12.30. 12:30:52

@xvxvxv: Te nem vagy túl okos. Ez nem baj, ettől még simán lehetnél jó társaság.
Ami miatt mégis kerüli a jóérzésű ember a fajtádat, az éppen az, hogy kib.szott okosnak hiszed magad és meg vagy győződve, hogy te látsz valami nagy-nagy összefüggést!

Hm, ez sajnos csak a tv-ben vicces.

VT Man 2013.12.30. 13:55:28

Na a hőbögők!!!

Ha államosítanak, az a baj, ha privatizálnak, az a baj!

dr kíváncsivagyok 2013.12.30. 14:23:26

Elképeszto milyen mértékben átalakították - átjátszották saját embereik zsebébe - a piacot !
14 - ben meg kell keresni a TORVÉNYES felelosségre vonás lehetoségeit !

dr kíváncsivagyok 2013.12.30. 14:26:39

@VT Man: "Ha államosítanak, az a baj, ha privatizálnak, az a baj! 2

Igen, ha államosítanak , akkor nem haveroktól vesznek el , hanem az ellenzéki vagy semleges szektortól (pl. trafikok , tarékszovetkezetek... )
Ha privatizálnak , az csak a holdudvar érdekeit szolgálja pl. trafikok , takarékszovetkezetek...!

vlgymir 2013.12.30. 14:28:48

@VT Man: Miért, szerinted, ahogy a Taxöv államosítás megy az rendben van?

nu pagagyí 2013.12.30. 14:36:38

@VT Man: Az orbanizmusban sem az államosítás, sem a privatizáció nem szolgálja a közérdeket. Minden ténykedés a klientúra vagyonosodásának érdekében történik.

s 2013.12.30. 15:25:51

Semmi sem tart örökké. Ez sem fog. Tehát nem az a kérdés, hogy hová tegyük a pénzt, hanem az, hogy hová tegyük addig.
süti beállítások módosítása