A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Kövér kontra Sólyom: az amnézia újabb példája

2012.12.22. 12:10 timargabor

Nyilatkozatot adott szombaton Kövér László házelnök az MTI-nek. Miközben érdekes, és módfelett vitatható elképzeléseket vázolt a Parlament szerinte optimális működéséről, Sólyom László volt köztársasági elnököt is bírálta.

Sólyom az Áder János által az Alkotmánybíróság elé citált választási törvény, konkrátabban annak a választási regisztrációról szóló, az alaptörvény átmeneti rendelkezései közé emelt része kapcsán a múlt héten érdemi bírálatot fogalmazott meg. A NER egyik klasszikus eszköze, hogy bírálóit megpróbálja lejáratni. Esetünkben így nyilatkozik Kövér:

"óvatos stílusra intve magát" úgy fogalmaz: abban, hogy 2010-re alkotmányos szempontból is a csőd szélére jutott az ország, Sólyom Lászlónak is, aki szemlátomást nehezen viseli köztársasági elnöki tisztségének elvesztését, van felelőssége.

Szerinte alkotmánybírósági elnökként Sólyom volt az, aki úgy honosította meg a testület működését, hogy az a parlamentarizmus alapelveit felrúgva, kvázi fellebbviteli fóruma lett az Országgyűlésnek, úgy, hogy az alkotmánybírók a képviselőkkel és a kormány tagjaival ellentétben senkinek sem tartoznak elszámolással. "És ezzel a helyzettel nemegyszer vissza is éltek, a "láthatatlan alkotmány" nevű istenség papjainak teokratikus hatalmát hozva létre a népszuverenitás felett" - tette hozzá.

"Hogy hanyatlik-e az alkotmányos kultúra vagy sem, és ha igen, ennek mi az oka, ezt én differenciáltabban látom, mint a tisztelt volt köztársasági elnök úr, és helyes lenne, ha mindenki önkritikusan számolna el az elmúlt 20 évével"

Forrás: index.hu

A parlamenti elnöknek természetesen jogában áll kritizálni más közszereplők mai vagy múltbeli cselekedeteit, és vitába bocsátkozhat korábbi vagy mai véleményükkel is. Esetünkben Sólyom mostani véleményének vitatása szóba sem került - ami illeszkedik abba a sorba, hogy a Fidesz szerint azért lesz regisztráció, mert csak. Az viszont mintha elkerülte volna a házelnök úr figyelmét, hogy Sólyom László 1990 és 1998 között töltötte be az Alkotmánybíróság elnöki posztját, valóban erős intézménnyé téve azt.

Ez azért érdekes, mert az említett periódus jóval megelőzte 2005-öt, amikor Sólyom Lászlót épp a Fidesz - a mostani köztársasági elnök által vitt nyerő taktikával, az akkori baloldali-liberális parlamenti többség ellenében - választotta meg köztársasági elnöknek. Akkor mintha mindaz, amit ma Kövér úr Sólyom szemére vet, nem lett volna probléma. 2005-ben lelkesen, a jogállam győzelmeként ünnepelték Sólyom megválasztását, most pedig bírálják azt megelőző tevékenységét?

A Sólyom elleni lejáratási kísérlet ettől függetlenül sem tűnik okos dolognak: a volt köztársasági elnök - nem kis részben a Fidesz által 2010-ben aztán a helyére választott Schmitt látványos bukása miatt - még a konzervatív elkötelezettségűek számára is legalább akkora tekintéllyel bír, mint Kövér.

Különösen pikáns Kövér kritikája az Inforádiónak hétfőn adott interjúján elhangzottakkal kiegészítve. Nem hiszem, hogy bármi jobban jellemezné az országgyűlés elnökének alkotmányos demokrácia-felfogását, valamint a parlament optimális működéséről szóló elképzeléseit mint az a kijelentése, hogy "sokszor ma órákat töltenek azzal, hogy módosító indítványokat utasítanak el, miközben pontosan lehet tudni, hogy a kormánypártok melyeket támogatják". Helló pártállam.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, és oszd is meg a posztot:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

231 komment

Címkék: magyar demokrácia Kövér László Sólyom László politikai amnézia

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr184977236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumeszkosz 2012.12.22. 13:51:17

Mit várt a seggnyaló Solyom, én még emlékszem arra hogyan nyalta a seggét a fidesznek. Csakhogy ez mégis kevés volt a cigány vezérnek és megtette sicc palikát köztársasági elnöknek mert az a seggnyaláson kívűl még szopta is orbánc farkát.

Walter Hartwell White 2012.12.22. 14:04:51

Azért megkapó, hogy egy ilyen visszataszító külsejű és jellemű, a gátlástalan populista pártvezére hátán a hatalomba felkapaszkodott alak milyen bőszen osztja az észt az elképzelt szellemi és erkölcsi elefántcsonttornyáról. Önmagát minősíti, úgymond.

DarthVader 2012.12.22. 14:19:13

Ne bántsátok szegény Kövér Lacit, nagybeteg.

Walter Hartwell White 2012.12.22. 14:29:12

@DarthVader: Az agyára ment a kompenzáció a rokonsága miatt biztos.

antiforradalmár 2012.12.22. 14:34:58

Ez a kövér is egy gusztustalan féreg!

DarthVader 2012.12.22. 14:35:46

@¡Viva La Onda!: Ja. Sok-sok évvel ezelőtt történt valami az elméjével.

Nameg:

" wanekus 2012.03.18. 10:45:44
Kövér Rőzsebajusznak meg az egész pereputtya vöröskatona meg párttitkár volt Pápán. A nagyapját (vagy dédijét, a f..om tudja) még az őáltala mostanság annyira szeretett Horthy fehér terroristái akasztották föl, mivelhogy az öreg nyakig benne volt a vörös farsangban. De rohadtul nem érdekel, hogy mit tettek a felmenői. Engem csak az érdekel, hogy ez a rőzsebajszú szarember mit tett ezzel az országgal. S ennek a rémséges pálfordulásokkal terhes életútnak a motiválója nem más, mint egy szörnyen takargatott és eltitkolt férfiszerelem a volt egyetemi barát felé. Ez a látens homoszexualitás az, ami ezt az isten barmát olyan állat megnyilvánulásokra sarkallja. No meg az, hogy az ő imádott Vityája, a szívének szerelme egy elmebeteg, akit követni kell, s közben a buziságot agresszióval eltakarni. Szájer Jocó legalább tisztán és szívből szereti a Viktort :-) "

Jolka40 2012.12.22. 14:35:46

Amikor Kövér mond valamit, mindig egy harci kutya idegesítő csaholása jut az eszembe. Remélem, nem lesz rá ideje, hogy a fogait is használja.

antiforradalmár 2012.12.22. 14:36:06

Szegény sólyom is utólag jött rá, hogy milyen szemét, sumák bandával állt össze!

Walter Hartwell White 2012.12.22. 14:37:42

@DarthVader: Ja ja, erre gondoltam a rokonságát említve.

csapos1 2012.12.22. 14:46:04

szó se róla, a vakondokos választással a fidess megroppantotta sólyon gerincét.
kövér most csodálkozik, hogy vele ellentétben sólyom megpróbál felegyenesedni.
ostobaságában azt gondolja, az a megoldás, ha újra lehúzza magához, a mocsárba.

épészmérnök 2012.12.22. 14:57:19

@brumeszkosz: ", én még emlékszem arra hogyan nyalta a seggét a fidesznek"

Pontosan hogyan?

Gattopardo 2012.12.22. 15:13:24

Az igazán érdekes az, hogy Kövér ugye jogvégzett...márpedig ha egy jogász úgy érzi, hogy a jogi/igazságszolgáltatási kontroll felesleges bármilyen emberi tevékenység felett, akkor saját magát köpi le.

felcsutisuttyo 2012.12.22. 15:14:18

Kövér egy büdös bunkó, a súrolókefével az orra alatt és a szájából röpköd a kapa kifelé.....
Köteles Laci úgy fél, hogy őrséget állít maga mellé...el is hiszem....:D
mert tudja, hogy hamarosan megkérdezi tőle Virág elvtárs, hogy Kötelet hoztál,? vagy mi adjunk?:))) hehe

Parajpuding 2012.12.22. 15:19:21

Sólyom nem a szívem csücske, de a kövérgyökér - aki mindösszesen egy primitív herélt kakas -, még arra se méltó, hogy s*gget csókoljon neki.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 15:48:34

ehh megint jók a kommentek

visszaadják azt a szellemi nagyságot, amit a legerősebben a "civilek" demokratikusan választott vezetője, Dopeman képvisel

sok sikert 2014-re elvtársak!
akkor biztosan eljő majd a gyurcsány/kuncze/bajnai mesterhármas, és elvezet titeket a kánaánba

lol

Walter Hartwell White 2012.12.22. 16:07:44

@wmiki: No mert te aztán rendkívüli szellemi magasságban lehetsz, hogy véleményezd a hozzászólókat.

Walter Hartwell White 2012.12.22. 16:08:59

Inkább Gyurcsány/Kuncze/Bajnai, mint a minősíthetetlen modorú Kövér. Madarat tolláról, politikai oldalt választópolgáráról...

szamarhegy 2012.12.22. 16:09:09

Több mint aggasztó, amit Kövér László gondol, aki azért ért egyet egy alkotmányos kontrollt képviselő szervezet leépítésével, mert az a szervezet független olyan emberektől és pártoktól, akik négyévenkénti ciklusban és érdekekben gondolkodnak. A népszuverenitás felemlegetése magasan kvalifikált (legalábbis korábban ez volt szokásban, igaz újabban már itt is a 'népszuverenitás' kezd eluralkodni) alkotmányjogászok szakértelmével szemben pedig a 'legszebb' kommunista éveket idézi.

Walter Hartwell White 2012.12.22. 16:11:04

A demokrácia és az alkotmánybíróság addig volt fontos nekik, míg meg nem szerezték a korlátlan hatalmat. Most meg már teher mindkettő.

Fatal Error! System Halted! 2012.12.22. 16:13:27

@wmiki: még jó, hogy itt vagy te, az erkölcs, a becsület és a tisztesség megingathatatlan oszlopa, minden világnézet origója, a kiegyensúlyozottság alfája és omegája.

szamarhegy 2012.12.22. 16:21:46

@wmiki: A Fideszre szavaztam 2010-ben és még abban is reménykedtem, hogy a szocik az 5%-os küszöböt se lépik át (ennek 2014-ben is drukkolni fogok), de úgy gondolom, hogy a Fidesz (Orbán?) politikája, értékrendje, össze-vissza kapkodása tarthatatlan és antidemokratikus (a fenti Kövér nyilatkozatot olvasva azt hiszem, ezt még indokolni se kell). Egyébként véletlenül sem pártokban, hanem a konzervatív hozzáállásomnak megfelelően egy hosszú távra szóló társadalmi megállapodásban gondolkodom az újraelosztás súlypontjait, a nyugdíjrendszert, az egészségügyet, az oktatást, az Állam szerepét, súlyát, a jogállamiságot, a demokrácia felfogásunkat illetően.
Szerintem sok ember van, akit nem rángathat elő a s.ggéből se a Fidesz, se a szocik, se Bajnai vagy pláne Gyurcsány, nem értem miért érzed kényszernek, hogy a Kormányt kritizáló véleményt megfogalmazó embereket egységesen megpróbálj belenyomni abba a skatulyába, amiről a hozzászólásod szól.

Fimbulwinter 2012.12.22. 16:29:19

Kövér egy orbitális barom, de ez nem újdonság.

csak egy néző 2012.12.22. 16:46:49

Mit is lehetne várni egy nyikhaj, senkiházi, jöttment suttyótól.Ha a benne lévő gyűlölettől nőni lehetne,már a Gellért-térről is magasabb lenne,mint a Szabadság szobor a hegy tetején,csak ő a bajuszát tarthatná a feje fölé.

Zuzu Petás 2012.12.22. 16:50:06

Még, még Köteles Laci! Mondjad csak! Hofi már régen megmondta, hogy folyik a szar a szádból!

www.youtube.com/watch?v=PfbylGthCfM

Európer men!

2002-ben is sokat tett a bukásukért, most sem marad le.

DarthVader 2012.12.22. 16:50:11

Ne bántsátok wmikit se, láttam a profile-ját, sok minden érthető lett. Pszichésen kövéri mélységekben leledz. Gyógyításra lenne szüksége. (Csak az elmeháborodottak jelentős részének sem betegségtudata nincs - nem tudják,hogy betegek - sem betegségbelátása - azaz ha elmondják nekik, akkor sem képesek belátni.) Úgyhogy amíg önveszélyessé nem válik a szerencsétlen, nem lehet mit tenni. (Akkor meg már nem hiszem, hogy érdemes lenne:)

Imágó 2012.12.22. 17:04:01

@Fimbulwinter:

Igen, ha Kövérnek tízszer annyi esze lenne mint amennyi van,akkor is csak féleszű lenne.

Hofi szerint a Tiszából is kövér ciános nyála pusztította ki a halakat...

Ő egy élő ZÉRÓ!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.12.22. 17:06:31

Kövérnek tekintélye???miről ír a szerző???
Ugyanaz az ostoba paraszt aki volt 20 éve is.

Netuddki. 2012.12.22. 17:43:48

"A parlamenti elnöknek természetesen jogában áll kritizálni más közszereplők mai vagy múltbeli cselekedeteit"

Mindenkinek jogában áll. Még a kötél lacikának is. Más kérdés, hogy az ő véleménye mennyit számít...

Kristl 2012.12.22. 17:47:35

@wmiki:

Te mióta vagy fideszes amúgy?

poor 2012.12.22. 18:26:37

@wmiki:
Így nyilatkozik egy bolsevik fidesznyikes.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 18:30:05

no igen, az igazi libbant demokraták szerint aki más gondol, amit ők, az beteg... :x

erről az szdsz szótár jut eszembe:
demokrácia = hatalmon vagyunk
diktatúra = ellenzékben vagyunk

mindenesetre sok sikert 2014-re elvtársak
ezekkel a higgadt érvekkel, személyeskedéstől mentes vitastílussal, biztos sok embert fogtok magatok mellé állítani xd

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.22. 18:31:43

@wmiki: Miért, aki szerint Kövér marhaságot beszél az már biztos, hogy a "gyurcsány/kuncze/bajnai mesterhármas" (létezik egyáltalán ilyen???) eljövetelét akarja?
Biztos vagy benne, hogy mindenki olyan fekete-fehéren látja a világot, mint te? Merthogy te most a régi rákosista ideológiát vetted elő: aki nem velünk, az ellenünk.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 18:34:33

@szamarhegy: azért... mert jelenleg itt a valóságban, ténylegesen létező pártok képviselik a polgárokat, és gyakorolják a hatalmat

persze lehet hinni a nemlétező MesePártban, ami csak hibátlan emberekből áll, mint maga szent ferenc, és majd 2014-ben előlép a fényből, és ellenzékből is ő fog kormányozni, de... ez ugyanúgy csak egy elképzelt kitaláció, mint az evolúció elmélet

addig aki nem a fideszre szavaz, az az mszp/szdsz érdekeit képviseli, mivel más jelenleg N-I-N-C-S

legalábbis a valóságban...
persze a libbantak képzeletében biztosan

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 18:37:41

@Kristl: most lehet meglepődsz, de valójában nem vagyok az

nem hiszek abban, ahol magukat valamilyen módon kiválasztott elit képviseli a véleményemet

de jelenleg a demokratikusnak nevezett társadalmi rendszerben ez van, és amíg a rendszer össze nem omlik, addig vagy a fidesz, vagy az msz(m)p képviseli a hatalmat

és a kettő közül inkább akkor már az előbbi...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 18:47:12

@wmiki: és az msz(m)p holdudvarárol nem is beszélve

azt különösen nem szeretném, ha ilyenek kerülnének a hatalom közelébe, mint az itteni kommentelők, akik idegbetegként fröcsögnek mindenkire aki kételkedni merészel az általuk beképzelt világban

halavány 2012.12.22. 19:04:58

Én nem igazán látom az ellentmondást, Tímár úr! Ön a 2005-ös államfőválasztásról beszél:

"Akkor mintha ez, amit ma Kövér úr Sólyom szemére vet, nem lett volna probléma. "

2005-ben két jelölt volt, Sólyom és Szili, az MSZP pártkatona, MSZP parlamenti képviselő, MSZP-s parlamenti elnök, MSZP alelnöke stb stb.

Ebből a kettőből a Fidesz Sólymot preferálta (és ne feledd, hogy az SZDSZ-is, az ő tartózkodásuk nélkül az egészből semmi sincs!!)

Az hogy Sólyomnak régebben voltak mocskos ügyei, például a kommunista bűnösökkel való elszámolást érintő törvény kapcsán. Ez a törvény megérkezett a Sólyom László vezette alkotmánybíróságra, ahol Sólyom, döntött róla! NEM EXKUZÁLTA magát, holott egy kommunista megyei pártfőtitkár volt az apósa!!!

Az hogy holmi "láthatatlan alkotmány"-ról hülyeségeket vartyogott az szintén őt minősíti, hisz egy ilyesmi (amit csak egy ember lát), az ugyan nem lehet semmiféle demokráciában nemhogy mérce de még beszédtéma sem.

Ezzel együtt jobb volt mint Szili Katalin, a Fidesz, az MDF, a KDNP és az SZDSZ szerint is.

Ez van...

alte trottel 2012.12.22. 19:07:19

@wmiki:
negymadar.blog.hu/2012/01/26/szerelem_1728

Csípkedd magad Mikike! Még nagyon sokan vannak előtted, ha nem tolaxol, tövig kopik mire sorra kerülsz!

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.22. 19:12:59

@halavány: "2005-ben két jelölt volt, Sólyom és Szili, az MSZP pártkatona, MSZP parlamenti képviselő, MSZP-s parlamenti elnök, MSZP alelnöke stb stb.

Ebből a kettőből a Fidesz Sólymot preferálta (és ne feledd, hogy az SZDSZ-is, az ő tartózkodásuk nélkül az egészből semmi sincs!!)"
Azért volt két jelölt, mert egyet jelöltek az mszp képviselői, egyet pedig a fidesz képviselői. Azaz, Sólyom a fidesz jelöltje volt. Senki nem kötelezte őket arra, hogy Sólyomot jelöljék. Mégis megtették, mert őt látták a legalkalmasabbnak a feladatra (arra már nem is merek gondolni, hogy esetleg úgy jelölték, hogy nem őt látták a legalkalmasabbnak!!!)

szamarhegy 2012.12.22. 19:13:33

@wmiki: A harmadik opció, hogy van saját értékrended... , az pedig egy másik része a történetnek, hogy választasz-e, avagy nem.
Igazán hálás lennék, ha tisztességes hangnemben kommunikálnál és hanyagolnád az ilyen libbantozást és miután fentebb kifejtettem, hogy se Gyurcsány, se az MSZP nem nyomnád rám erőszakkal mégis Gyurcsányt.
Továbbá Kövér az Alkotmánybíróságról beszélt, ehhez próbáltam én is, azzal, hogy szerintem egy 4 évenként megválasztott politikussal szemben egyáltalán nem árt egy alkotmányos kontroll olyan emberek által, akik hosszabb távra vannak megválasztva és a képzettség (jó esetben hivatásuk) alkotmányjogász. Emberek vagyunk, kontroll nélkül könnyen félre mehetnek a dolgok és nem tetszik, ha valaki ez ellen érvel, igaz az Alkotmánybíróság már rég ki lett herélve...

Attilajukkaja 2012.12.22. 19:15:13

Most ez komoly? Kover szemelyeskedo sallert vagy kokit probal bevinni egy olyan embernek, aki hozza kepest joval intelligensebb es kulturaltabb, raadasul komoly szakmai hatterrel is rendelkezik?
Kover nem veszi eszre, hogy ez kit minosit? Jo lenne, ha valaki szolna mar neki, hogy vigyazzon azzal a magas (fa)loval, mert meg bele talal pottyanni a homokozoba, es bibis lesz az a nagy arcocskaja!

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.12.22. 19:15:50

@halavány: "2005-ben két jelölt volt, Sólyom és Szili"

a Fidesz jelölhetett volna mást is, ha ez:

"Az hogy Sólyomnak régebben voltak mocskos ügyei, például a kommunista bűnösökkel való elszámolást érintő törvény kapcsán. Ez a törvény megérkezett a Sólyom László vezette alkotmánybíróságra, ahol Sólyom, döntött róla! NEM EXKUZÁLTA magát, holott egy kommunista megyei pártfőtitkár volt az apósa!!!"

zavarta volna. A Fidesznek az ügynökügyekhez való mostani hozzáállása alapján felteszem, nem zavarta. szvsz. most sem ez zavarja, hanem hogy bírálja a "NER"-t.

De hadd kérdezzek vissza:

"Szili, az MSZP pártkatona, MSZP parlamenti képviselő, MSZP-s parlamenti elnök, MSZP alelnöke stb stb."

ez nyilván gáz Ön szerint (nincs egyedül! szerintem is az). És mi a helyzet ezzel (2010): Schmitt, a Fidesz pártkatona, Fidesz parlamenti képviselő, fideszes parlamenti elnök, Fidesz alelnöke? Ő jobb jelölt volt, mint Sólyom?

Attilajukkaja 2012.12.22. 19:23:35

@Fermentátor:
Kedves Fermentator! Te miert valaszolsz olyan felvetesekre, amelyeknek semmi ertelme? Foleg, hogy ezt egy hivatasos (fizetett) bemondo ember teszi. Mindenki, aki valaszol ennek a lenynek (wmiki) ezen vagy a tobbi blogon, csak lovat ad ala, igazolja a le'te't.

A tobbivel, amit irsz, egyetertek.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 19:24:28

@szamarhegy: :x

mindenkinek van saját értékrendje...
ennek ellenére mégis a valóságban létező pártok képviselik a hatalmon keresztül azt
mint mondtam jelenleg vagy a fidesz vagy az mszp képviseli azt

legalábbis a valóságban, a képzeletben természetesen van minden, még ősrobbanás is, de a valóságban, ebben a rendszerben nincs

annak én is örülnék, ha az itteni kommentelők értelmes, civilizált emberek módjára tudnának viselkedni, és nem csak mocskolódnának, de mint fentebb látható, ez nem különösebben sikerül nekik

nem is lehet csodálkozni, hogy dopeman-t választották meg vezérüknek

kerdesek05 2012.12.22. 19:27:31

"mindenki önkritikusan számolna el az elmúlt 20 évével"

Kövér Szilárd? Kövér tesója mikor fog elszámolni a költségvetésben?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 19:27:42

@szamarhegy: de ha gondolod, nyugodtan fejtsd ki, hogyan képzeled el 2014-től a világot

legalább lenne valami érdekesség ezen a blogon :x

Makkasz 2012.12.22. 19:31:56

Ezt a Kövér idézetet kérem eltenni.

Azt monja ki, hogy a következő választás után, a TÁKOLMÁNYT népszavazással azonnal hatálytalanítani lehet, és elkezdődhet egy demokratikus, közös, rövid, közérthető, modern, direkt demokráciára, szolgáló kormányra és pici államra épülő valódi demokratius ALKOTMÁNY előkészítése.

Köszönöm Kövér Úr!

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.22. 19:35:16

@Attilajukkaja: Nem tudtam, ki ez a vémiki. Egy kommentjére reagáltam. A többit olvasva úgy gondoltam, néhány eshetőség maradt:

- vagy fizetett kormánypárti kommentelő
- vagy mszp-s provokátor (indirekt felvetésekkel)
- vagy tényleg annyira buta, hogy el is hiszi, amit ír.

;)

tlvajferi 2012.12.22. 19:47:59

a solyom volt az a besz'ri elnökünkm kai nem mert ársétálni a baráti szlovákiába, ugye?.
:)
kuss neki, akkor már bizonyított..
akkor is, amikro a gyurcsányit a helyén hagyta és eltűrete, hogy lenullázza az orzzágot
méghogy érdemei voltak!!!
azpk nagyon, ..

dajong 2012.12.22. 19:54:17

Sólyom egy hisztis picsa! Jobban tenné, ha kussba vágná magát. Aki köztársaság elnök létére, az újévi köszöntője tv-felvételénél ELVITETI (mert addig ott állt) a nemzeti zászlőt, azt nem elég lenézni, szembe is kell köpni! menjen madárfészket védeni.
Ez egy hülye, exhibicionista seggfej!

TiZ 2012.12.22. 20:09:44

@tlvajferi: Viktorod melyik ajtón távozott az Operaházból?
Eszed oly csekély, hogy fel sem fogod, mindkét oldalnak van mit a szemére hányni, ám ezzel nem jutunk előre.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.22. 20:11:08

@dajong:

Sólyom természetesen nem vitette el a zászlót. Nem kell felülni minden szóbeszédnek.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 20:11:37

@szamarhegy: :x

bemásolnék néhány kommentet, amit az általad is képviselt ellenzéki oldaltól származik itt a blogon
:
" annyira buta, hogy el is hiszi, amit ír; bibis lesz az a nagy arcocskaja! ; bolsevik fidesznyikes. ; tízszer annyi esze lenne mint amennyi van,akkor is csak féleszű lenne.; betegek; egy büdös bunkó; agyára ment a kompenzáció ; nagybeteg. ; seggnyaló "

nos, úgy tűnik ez ma az ellenzéki oldal

én személy szerint nem szeretném, hogy ilyen véglények kiválasztottjai képviseljék a hatalamat

és hála isten úgy tűnik, az ország zöme (a valóságban) szintén így gondolja
inkább 2000 év fidesz, mint ezek, és a vezetőik

taga20 2012.12.22. 20:23:09

@wmiki: Az isten áldjon meg, ilyen hülyeséget mikor csináltál te faszkalap?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 20:26:56

@szamarhegy: te faszkalap

ez kimaradt, pedig szokásos libbant "érv" :x
megdönthetetlen, akár az evolúció elmélet

Measurer 2012.12.22. 20:40:10

Itt nem csak Kövér-Sólyom politikatörténeti vitájáról van szó, hanem általában a jogállami keretekről, vagy éppen az EU csatlakozás miatti korlátozott szuverenitás jogintézményi következményeiről.
Holló András írását is érdemes elolvasni a "láthatatlan alkotmányról".
www.valtozovilag.hu/t365/tux1108.htm
Jelenleg dr.Paczolay Péter vezetésével épül a láthatatlan alkotmány. Ez alkotmányos kötelessége

szamarhegy 2012.12.22. 20:40:43

Kedves wmiki,
NEM képviselek senkit, nem tartozom táborokhoz és kérlek, tisztelj meg azzal, hogy elfogadod, van olyan ember, aki nem mszp-fidesz relációban értelmezi a világot. Ha ennyire egyszerű lenne a világ, még mindig a Hazafias Népfront jelöltjeire szavazgatnánk.
Nem hiszem egyébként, hogy 2014-ben bármi megoldódna, ez egy hosszútávú történet, mint említettem a Fideszre szavaztam 2010-ben, de egy konzervatív Fidesz reményében, az aktuális Fidesz politikát sajnos nem tudom értékrendileg értelmezni, az egyik döntésük liberális, a másik szociális, vannak nacionalista részei is, konzervatív sajnos igen kevés.
A magyar társadalomban pártokon túlmutató gondok vannak, azt gondolom, hogy 1989-eshez hasonló társadalmi kerekasztal és megállapodásra lenne szükség. Legalább 15-20 évre meg kellene állapodni a főbb kérdésekben, el kellene érni, hogy az állam nyilvánosan, elszámoltathatóan működjön, beleértve az önkormányzatokat is. Továbbá nem hiszem, hogy az ügynökkérdés és a pártfinanszírozás rendezése sokáig halogatható. A parlamenti pártok kérdése és a választás fontos, de úgy látom, hogy a pártok, a 4 éves ciklus és a pitiáner hatalomgyakorlás miatt képtelenek egyedül megbirkózni a problémákkal, szimplán rá vannak/lesznek kényszerülve ilyen jellegű megállapodásra.

szamarhegy 2012.12.22. 20:43:05

@wmiki: Nem tudom kb. ez az 5. próbálkozásod, hogy más hozzászólásokra hivatkozva rám kényszeríts valamit, valakiket, enélkül nem megy?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 20:47:59

@szamarhegy: akkor kérlek fejtsd ki végre a saját elképzelésedet, meséld el, hogy te hogy képzeled el az ideális világot

Attilajukkaja 2012.12.22. 21:02:26

@Fermentátor:
Tudok azonosulni azzal, amiket irsz. Mert jokat irsz.
A tobbit meg rad bizom.
Ugyanakkor tartozom neked........

Makkasz 2012.12.22. 21:06:40

@dajong: micsoda hülyeségeket beszélsz.
Fiatal é fidesz által megbuktatoo demokráciánk egyetlen mértékadó államférfija.

Honnan szoptad ezt az "elvitwti a nemzeti zászlót" idiotizmust?
Fidesznél még a szart is megeszitek ha Gabika azt mindja, manna?

Makkasz 2012.12.22. 21:13:00

@wmiki: úristen. Azoknál a hülye zombiknál, akik elhitték hogy megvédték a nyugdíjukat, és vudu máguaiknál ártalmasabb lények a világon nemigen vannak, beleétve aidst, herpeszt és bubopestist.

Az hogy valaki gondolkodni képtelen, nem pártállás kérdése.

Azért ha körülnézünk, akkora balfaszokat, hogy a kétharmaddal kormányzó párt mellett tüntessenek, amelyik a demokráciát igyekszik felszámolni, intézkedései minden llenzéki és független szerint katasztfrosálisak, saját korábbi állásfoglalásainkan, szavazásaiknak, elveiknek ellentmondanak, sem az általam megvetett baloldal soraiban, sem sehol másutt fideszen kívül nem találhatunk.

Ezért kezeli mindenki előítélettel a fideszeseket, és gondolja őket agyhalottnak, ami szerintem közel van az igazsághoz.

tölgyes 2012.12.22. 21:17:55

Én az idézeteket olvasva nem igazán értem a felháborodás okát.
1./Sólyom László megválasztása valóban a demokrácia diadala bvolt, ami azonban csak úgy jöhetett létre, hogy Gyurcsány és az MSZP kisebbik része és az SZDSZ semmikép sem akarta Szilit elnöknek.
2./ Sólyom volt a "láthatatlan" alkotmány magyar ősatyja, emiatt ő nagyon sok bírálatot kapott az alkotmányjogászok köréből. A láthatatlan alkotmánnyal ugyanis az AB nem ritkán belecsúszott az alkotmányteremtésbe, ami nem a feladata az AB-nek.
3./ A szavazáskor mindig is módszer volt - a világban másutt sincsen másképp - mint hogy a képviselőket egy arra kijelölt személy tájékoztatja, hogy a frakció döntáse alapján hogyan kell szavazni. Ebben a világon sehol se kapnak a képviselők nagy mozgásteret.
4./ Az is köztudott és megtapasztalt tény, hogy Sóéyom sértődékeny ember. Ő akkor is megsértődött, amikor Hornnal tárgyalt és az ő mandátumát mégse hosszabbították meg. Akkor is sértődött volt, amikor nem lett ismét elnök, pedig mint alkotmányjogász tudja, hogy az ismételt támogatás, megválasztás nem privilégiuma a a regnáló elnöknek.

Mindezektől függetlenül lehetnek a törvények jók, rosszak és ez alól az alkotmány maga sem kivétel.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 21:18:08

@Makkasz: hülye zombik, gondolkodni képtelen, balfasz, agyhalott...
remek érvek, látszik, hogy te igazi liberális demokrata vagy, talán csak dopemannek vannak ilyen nagyszerű kvalitásai, mint neked

ha esetleg úgy érzed, hogy megpróbálkozol összetett mondatok megfogalmazásával is, te is kifejthetnéd az elképzelésedet a tökéletes világról, ami természetesen majd eljő 2014-ben, csak erősen kell benne hinni

sajnos szamárpad meséjére úgy tűnik hiába várok :((

szamarhegy 2012.12.22. 21:18:45

@wmiki: Végül is én már feldobtam pár dolgot, amire semmit se reagáltál..., de ok
-nyugdíjrendszer, így ebben a formában tarthatatlan, egyéni számlás rendszer kell, esetleg valamilyen kombináció a svéd rendszerhez hasonlóan, tehát a befizetéshez van alakítva az aktuális kifizetés.
-oktatás, nem fog menni már rövid távon sem, hogy a szegénység újra termeli önmagát, azaz olyan általános és középfokú oktatás kell, ami kompenzálja a halmozott családi hátrányokat, s mivel erre van sikeres példa (pl. Hejőkeresztúr) ,ezért a sikeresnek bizonyult oktatási modellt kellene széles körben alkalmazni
-a természettudományos képzés és az ezen a területen dolgozó tanárok kiemelése anyagilag
- 200-250e. állami alkalmazott leépítése, de max. 20e./per év ütemezéssel
- jogszabályokat, de különösen a gazdaságot érintő jogszabályokat min, félévvel, de inkább 1 évvel a hatályba lépés előtt köteles az aktuális Kormány meghozni
- titkosítások feloldása, megszüntetése, az állami, önkormányzati kiadások, a kiadási struktúra online elérhetővé tétele, kihasználva az Internet elterjedését és a több évtizede működő vállalat irányítási rendszerek tapasztalatait,
-levinném a parlamenti küszöböt 1%-ra, a két nagy, egymást nagy békességben és korrupcióban váltó nagy párt bizonyította a jelenlegi modell életképtelenségét,
- az egészségügy így is, úgy is rövidesen fizetős lesz, erről se ártott volna társadalmi vita, kevesen tudják, hogy megszűnt a Kádár rendszer által vállalt kvázi ingyenes állami egészségügyi ellátás alkotmányos háttere

szamarhegy 2012.12.22. 21:25:16

@wmiki: Kedves wmiki, tekintsd tárgytalannak, amit írtam, komolytalan a hozzáállásod. Részemről megadtam a bizalmat az értelmes párbeszédre.
Te a mesémet várod, miközben a hozzászólásaidat már én is meg tudnám írni (balfasz, libbant, dopeman, agyhalott, fidesz, mszp, stb...) , mert kísérletet sem teszel a konstruktív megközelítésre...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 21:25:30

@szamarhegy: aham nagyon szép elképzelt mese, bár én személy szerint a konkrétumokat hiányolom belőle (pl. itt is :"általános és középfokú oktatás kell, ami kompenzálja a halmozott családi hátrányokat", ez úgy konkrétan mégis mit jelent? legyen több egyetemi bölcsész?)

egy apróság még érdekelne belőle
ez melyik, valóságban is létező pártnak a programja, amire majd mindenki szavaz??

ugyanis (gy.k.:) jelenleg valóságban létező pártok gyakorolják a hatalmat

tölgyes 2012.12.22. 21:25:59

@szamarhegy: Azon még nem gondolkodott el, hogy az élet már csak ilyen. Van amiben egy regnáló politikai csoport liberális, van amiben konzervatív, van amiben baloldali. Én ezt a legnormálisabb és legkívánatosabb dolognak tartom.

2012.12.22. 21:26:32

@felcsutisuttyo: az nem súrolókefe, te... Nem tudod? COMBKEFE, szopáskor, seggnyaláskor használatos.
A többivel egyetértek.
:D
@alte trottel: +1 :D

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 21:27:04

@szamarhegy: :x

azok idézetek voltak, a te (ellenzéki) oldaladról
sajnálom, hogy a "-jel nem tűnt fel, vagy valamilyen indexes blogos huncutság miatt csak az én kommentjeimet látod itt?

Tiborpapa 2012.12.22. 21:32:03

Békés, boldog Karácsonyi ünnepeket minden igaz, gerinces, tisztességes, becsületes, jóakaratú embernek, ezen kívül kormányunk tagjainak és híveinek is!

Makkasz 2012.12.22. 21:35:39

@wmiki: Hülye ember, nem kívánom hogy visszajöjjön MSZP.
Egyszerűen jobboldali vagyok. A jelenlegi politikai elitnek takarodnia kell. Talán az általam hányadéknak tekintett jobbik és az ostoba baloldali LMP a kivétel, mert még nem járatták le magukat és nem ártottak annyit az orszáűgnak mint a tatűrjűrás.

A kedves oligarchánk, az egyetemisták apukája Orbán VÍiktor, harcostársa a balfasz Kövér, az ostoba Rogán, nyomorult Szíjjártó, agyhalott Kósa és Selmeczi, de a gyilkos baléfasz Gyurcsány sem érdemes hogy saját magán és esetleg felkérésre családján kívül bárkit képviseljen.

Építsétek a nemzeti burzsoáziát másutt, a kommunizmusba se kivánkozik senki, az állami mobiltársasággal bruhahahahha, a kedves vezető nyugdíjas ajándékával, az államosított cégekkel, az elrendelt áram, gáz és közmű díj csökkentéssel.

Lehet hogy az egyetlen, de jobbolidali liberális, demokrata vagyok, aki a szabad versenyben, felelősségben hisz.

Érdeke, lelkiismerete, felelősségérzete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít, hazudik, keresd a motivációt mögötte.

Bizony, kiemelheted hogy balfasz, agyhaéott, zomi. A balfaszt Rogán és Szíjártó esetén ill. az oligarcha, koruupt jelzőket Orbán és Simicska esetén bármikor bíróság előtt vállalom megvédeni.

Kellemes ünnepeket, jobb jövőt és demokráciát mindenkinek!

Makkasz 2012.12.22. 21:36:53

Kedves Gábor!

Kérem tedd el Kövér mondatait, mert ez ad majd alapot ha valaki vaéaha legyőzi ezeket a populista ámokfutókat, hogy megváltoztassák az egypárti alkotmányt.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 21:41:03

@Makkasz: aham, nagyon érdekes elképzelt mese, akár maga az evolúciós elmélet

és elárulnád, akkor PONTOSAN ki(k) képviselné a hatalmat/embereket a te elképzelt világodban?

kik azok a tökéletes emberpéldányok, akik csak mások érdekeit nézik, és mindig csak mindenkinek jó döntéseket hoznak?

tölgyes 2012.12.22. 21:47:49

@wmiki: A "jobb jövőt"-ből sejtheti:(

Lajos bacsi 2012.12.22. 21:49:01

@wmiki: Attól, hogy az épp létező valóság nem azonos az optimális valósággal, még nincs igazad.

kutya vacsorája 2012.12.22. 21:51:57

sólyom legalább megérte és végignézheti, hogy kiket segített a hatalomba (és kiktől fogadta el a saját hatalmát). megérdemli, nézegesse, remélem, vannak álmatlan éjszakái.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 21:56:53

@Lajos bacsi: nyugodtan érvelj, és cáfolj meg ész érvekkel

sok sikert

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.12.22. 22:00:42

@Makkasz: "Lehet hogy az egyetlen, de jobbolidali liberális, demokrata vagyok, aki a szabad versenyben, felelősségben hisz." - nem vagy egyedül. Egyáltalán nem.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 22:17:21

@timargabor: akkor ti biztosan örültök, hogy ha teljesen fizetős lesz a felsőoktatás ^^

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 22:20:35

@timargabor: vagy ha megszűnne az állami nyugdíj, az is felelősen gondolkodó polgárokat generálna igaz?

az lenne ám csak a jó! ^^

Makkasz 2012.12.22. 22:21:01

@wmiki: Az én elképzelt világomban, olyanok, mint az alapító atyák amerikában, vagy olyanok, amilyenek a a nemzeti kerekasztalnál ültek 1989ben. Nem azok, olyanok.
Olyanok, akik az országukért akarnak tenni. olyanok akik hisznek az emberekben és úgy gondolják nekik kell meghatározni merre haladjon az ország, nem egy szűk hatalmi elitnek.

Amúgy a kérdésed helyén való, senki, aki ma a palettán van. A legkisebb rossz Bajnai, de vágják le a kezem ha bármelyikre szavazok. A fidesz érának sürgősen véget kell vetni. Amíg Gyurcsány a gazdaságank, morlnak ártott, ugyanezeknek plusz demokráciának fidesz is.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 22:25:24

@Makkasz: értem :x

végre egyenes beszéd
tehát akkor beismered, hogy egy kitalált álomvilágban élsz, elképzelt politikusokkal

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 22:27:09

@wmiki: én addig inkább maradok a fidesznél

az van a valóságban is

Makkasz 2012.12.22. 22:29:55

@wmiki: Nézd meg korábbi kommentjeimet. Szerintem nem a fizetős felsőoktatás a baj. A szolgáltatást fizesse meg az igénybe vevő, teljesen rendben van. A problémák, ami miatt így nem megy:
- felsőoktatás teljes önállósága,
- semmilyen kerestzám, intézmények versenyeznek,
- intézmények finanszírozása diákok "szavazatával" (hová fizetnek be), és pályázatokkal,
- ösztöndíj rendszer, legjobbaknak, később államnak dolgozóknak,
- jelenlegi 80%-os adóék 50% alá csökkentése.

Így teljesen rendben van a fizetős felsőoktatás.
Stadion építésekkel, látványsport (boaaaa) támogatással, 5,2%os nyugdíjemeléssel, újabb és újabb közgép megbízásokkal, kormányőrséggel, Kossuth tér felújítással, ugyan ne legyen már rendebn, hogy a fiatalokat a sárba tapossuk, hogy nem kapnak lehetőséget.

Mondok neked más példát, kicsit félek, nem fogod érteni. 207mrd évente a vasút. Szerintem sürgősen privatizálni kell, minimális elátási kötelezettséggel. Más azt mondja, hogy nem-nem, hogy jár majd munkába? Olyan országot szeretnák, ahol minden családban van autó, ahol természetes hogy a keresők és más családtagok is használják. Ahol nincs regisztárciós EU-ból kilógó lopóadó, ahol nincs 100% fölötti adó az üzemanyagon.

Dolgozd fel.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 22:36:30

@Makkasz: jó, oké megértettem, te így képzeled a tökéletes világot

bár vannak részletek, amikkel nagyvonalúan bánsz, de mivel fikció az egész, ezért nem kérem, hogy fejtsd ki

csak ne erőltesd rám, én kissé másban hiszek

addig meg maradok a valóságnál... és a fidesznél

aggszakáll 2012.12.22. 22:36:36

Szamarhegy-hez csatlakozom! Igaza van mindenben.

Makkasz 2012.12.22. 22:38:18

@wmiki: Nem képzelek el politikusokat. Van elképzelésem, milyen lesz a jövő. Már többször bejött. Azon alapul, hogy ismerem a multat, "értem" miről beszélnek, tudok a sorok közt olvasni, jók az intuicióim.
Kicsit rontja a vágyaim megvalósulásának esélyét, hogy van az igazságba, az emberekbe vetett hitem, ami néha valóban akadályoz a tisztánlátásban:), esélyek megítélésében.
Ki hitte volna, hogy a föld gömbölyű?
István tudta, hogy 1000 év múlva még létezik Magyarország, mert Ő előrelátóan intézkedett?
Alapító atyák tudák, hogy 300 év múlva,elnökök korlátozva lesznek, nem a fékek és ellensúlyok rendszere, hanem az emberekben élő alkotmány miatt?

Segítek, nem gondolták. Csak az változtathat nagyot, akinek van elképzelése, és hite az emberekben.

Persze szerinted csak folyamatos csalódásra van ítélve:(.

Ám legyen:). Inkább mint birka legyek (ez nem rád vonatkozik, csak magamat győzködöm).

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.22. 22:41:25

@Makkasz: igen, az egy kiváló ideológia, hogy aki mást gondol, mint amit én, az birka

ne csüggedj, ezt rajtad kívűl is sokan használják
...minden oldalon...

de számomra különösen disszonáns, amikor egy magát értelmiségi liberális demokratának képzelő lény él ezzel a tévképzettel

Makkasz 2012.12.22. 22:45:23

@wmiki: maradok fidesznél...
Persze, tudom hogy nem változtathatom ezt meg. Gyurcsány idején is azt állítottam, és ma is, van az embereknek egy csoportja, aki, ha a szeretett vezető mindennap csecsemőt áldoz a Hősök terén, és azt mondja, ez rossz, de az országért szükséges, kell, elfogadja.
Elfogadja az elfogadhatatlant.
Maximum abban reménykedhetek, hogy elolvasva amit hadoválok, elgondolkozol, ez jól van így?
Hogy Orbán apukát játszik a diákokkal? Hogy megjutalmazza a békemenetet a kormány? Hogy teljestményed 80%-át beszedi a kormény és újraosztja? Hogy hatalmas és elfogadott a korrupció? Hogy alkudoznak diákokkal, azerekkel, elvek nélkül, hazug kommunikécióval? Hogy tetszés szerint osztják el a terheket, elválasztva a felhasználástól (energia, stb.)?

Szerintem nem jó, beteg.

Jó hogy államosítanak? Jó hogy ad-hoc alkotmányozgatnak? Jó hogy elvonják a felelősséget a polgártól 8devizahitelesek), és szétterítenek minden problémát (etetik a nyomorult zombik közösségét)? jó hogy több az eltartott, kiszolgáltatott, mint aki összerakja a pénzt?

Szerintem nem jó, beteg.

Elfáradtam.

Makkasz 2012.12.22. 22:48:31

@timargabor: Nagyon örülök. Ha bármiben, bármikor segíthetek, elérsz riradics@ncsu.edu n.

Úgyis bármikor lekérheti bármelyik ősdemokrata ki vagyok, és beperelhet:)))
Mindkét politikai elitnek dolgoztam, meggondolják kétszer hogy szopóágra tegyenek.

Lurian 2012.12.22. 22:50:03

Én valahogy egyáltalán nem érzem, hogy képviselve vagyok. Azt látom, hogy itt minden párt "hatalmon van", vagy hatalomra akar kerülni, de időközben én/ mi valahogy eltűntünk a képből. Nem lehetne egy működő modellt egy-az-egyben átvenni? Pl. a svédet, vagy a finn rendszert? Onnan sok panasz nem érkezik. Mellesleg az országot még a legelső Sim City játék motorjával is jobban és működőképesebben el lehetne irányítgatni, mint ezzel a parlamentarizmusnak és demokráciának csúfolt mikroszkóp színpados kabaréval... Én erre szavazok. :-) Lehet, hogy jobb nem lesz, de rosszabb sem. Max olcsóbb. Mennyinél tart most a 4-es metró? :-)) Kiszámolta már valaki, hogy mikorra térül majd meg? Ha nem itt épülne, az árából Dubajig 4 sávos autópályát lehetne építeni. Arra már nem is vagyok kíváncsi, hogy "honatyáink" érdekeltségeihez milyen százalékban csordogál a lé? Hát ezért nincs itt alternatíva. Nagyon jól jött volna egy világvége...

billy reed 2012.12.22. 22:50:54

@wmiki: "akkor biztosan eljő majd a gyurcsány/kuncze/bajnai mesterhármas, és elvezet titeket a kánaánba"

Miért kellene minket elvezetni? Már megérkeztünk, nem?
Én úgy tudtam, /cseppet sem / Kedves Vezéred már felépítette Új-Kánaánt. Legalábbis állandóan erről szónokol...
Úgy tudom, hogy emiatt jövőre a nemzetközi autójelünk is megváltozik H-ról NK-ra...

"nyugodtan érvelj, és cáfolj meg ész érvekkel"

Titeket észérvekkel megcáfolni pillanatok műve (meg is tették már sokan, itt is akár), de meggyőzni a világ végéig sem lehet.

Ti mondtátok, hogy összenő, ami összetartozik, épp ezért a Fidesz és az ész soha nem fog ilyen kapcsolatba kerülni egymással.

zembertelen 2012.12.22. 23:01:16

Én ugyan különösebben nem csípem az öreget, de egy Sólyomnak nem lehet kontrája egy Kövér!
Nem ugyan az a kategória!

Vitéz László 2012.12.22. 23:01:37

a fides mafia az simán bűnszervezet... mafiakormányzás...

mindet le kel vadászni egyesével...
remélem pontosan vezetik a kubatovlistát !

Vitéz László 2012.12.22. 23:02:50

amugy meg a kövér házelnökök a halálom !

Makkasz 2012.12.22. 23:04:06

@wmiki: AHogy kiemeltem, én nem akarok birka lenni, nem másokról, vagy rólad beszéltem.

Egyfelöl tisztelem, hogy kiállsz az elveid mellet, és bár érvek nélkül, de vitatkozol az itt többségben lévő, fideszt nem kedvelő kommentelővel.

Másfelöl közönséges trollkodás amit művelsz, kiragadsz részleteket valaki kommentjéből, visszavágsz, erősíted magad.

Nem is hiszem, hogy te fideszes vagy, inkább csak beteg, élvezed hergelni a többieket.

Magam részéről lezárom annyival, bármit mondok, az a te érvrendszeredben bizonyítja, nekem nincs igazam. Emiatt legjobb, ha többé nem reagálok kommentjeidre.

Lurian 2012.12.22. 23:15:00

@Makkasz: Nem szeretnék beleugatni kettőtök csörtéjébe, de konkrét érvrendszert és véleményt eddig csak a te oldaladon láttam (talán átsiklottam Miklós érvelésein...). Kicsit olyan volt, mintha te próbálnál érvelni, elmondani a véleményed, amire csak annyi válasz érkezik, hogy ilyen csak a mesében van, szállj le a Földre, mert itt az egyetlen és helyes választás kizárólag a Fidesz lehet, minden egyéb legfeljebb fantasy kategória. Olyan Lencsés István fílingje van a srácnak, bár a mestert nehéz űberolni... :-)))

bgp 2012.12.22. 23:15:58

Szerintem is Sólyom a hibás. Faszért kellett olyan lelkesen tapsikolnia Orbánért.

kentauri 2012.12.22. 23:33:04

@wmiki: Kb fél éve figyeltem fel rád, kivétel nélkül, bármiről legyen szó, neked mindenről csak a Dopeman jut eszedbe. Az előző képeden is látszott, hogy ratyi vagy, de erről lerí.....
Szerintem ha meg akarod dugatni magad a csávóval kérdezz rá nála, max azt mondja, hogy nem.....esetleg Terry Black vele összeillenél..... legalább is külsőre.....

komplikato 2012.12.22. 23:41:24

@wmiki: "itt a valóságban, ténylegesen létező pártok képviselik a polgárokat, ..."

De marha jó neked, cseréljünk már valóságot, mert az én valóságomban ilyen még véletlenül sem fordul elő ... sajnos.

komplikato 2012.12.22. 23:42:33

@wmiki: "és az msz(m)p holdudvarárol nem is beszélve

azt különösen nem szeretném, ha ilyenek kerülnének a hatalom közelébe,"

Teljesen egyetértek veled, ezért is kell olyanoknak eltűnnie a közéletből, mint Kövér elvtárs.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.23. 00:00:02

Tán nem kellett volna szélesre társ seggel állni a fidesz elé...
A lakáj az lakáj marad, akin végig lehet sétálni.

Sólyom egy senki, hiába pampog.
Orbán bukott kegyence.

shwarcz bácsi 2012.12.23. 00:02:39

@wmiki: te vagy tapolca szégyene, miklós...

freetibi 2012.12.23. 00:06:53

kövér nem szimpatikus, de végre kimondja, amt 50-100 év múlva a levéltárakból megtudhatunk. Sólyom egy komcsi ügynök. Feladata a rendszernemváltás felügyelete, z rdndszerváltó törvények megakadályozása. ennyi.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.23. 00:11:53

@freetibi: Orbán lakája egy komcsi ügynök, aki még mindig akadályozza az ügynöktörvény megalkotását?

Azt meg hogy' csinálja?
Belengette, hogy nyilvánosságra hozza Kövér meg Orbán valódi kartonjait?
Vagy esetleg mást zsarol?
A pápát?

te, nagyon...

turulpina 2012.12.23. 00:14:02

Kövér úr kiváló példa arra, hogy ótvar hazaáruló komcsi kutyából még bajusz hatására sem lesz polgári szalonna.

Az meg, hogy nonstop szar ömlik a kollaboráns pofájából, csak azt bizonyítja, hogy tele van szarral.

2012.12.23. 00:43:22

@szamarhegy: Én is így látom valahogy, és egyre többen vagyunk.

2012.12.23. 00:50:03

@wmiki: Nem megszüntetni, csak csökkenteni kellene, vagy legalábbis nem nyakló nélkül növelni. Az utóbbi 3 évben a reálbérek legalább 10 százalékkal csökkentek, a nyugdíjak semennyivel. Eközben nálunk az átlagnyugdíj kétharmada az átlagbérnek, Németországban meg csak a fele, holott demográfiailag a németeknél is rosszabbul állunk. Aztán csodálkozunk, hogy a nyugdíjkassza éves hiánya nagyobb, mint az állami költségvetésé.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.23. 00:57:02

@settenkedő villám: Nem a nyugdíjakat kell csökkenteni, hanem a béreket növelni!
Nemá, hogy elkezdd emlegetni a "dőzsölő nyuggereket"!

Az ingyenes tömegközlekedést nyugodtan meg lehetne vonni, de a pénzt csökkenteni, az kibaszás lenne.

Egyszerűen nem az a helyzet, hogy azért van szarban az ország, mert túl sok nyugdíjat fizet, hanem azért, mert már megint kiderült, hogy Budapesten nem lesz metró, hacsak hozzá nem tesznek még egy-két egyetemnyi pénzt.
És ezt a pénz nem a melósok viszik haza.
Szóval van, volna itt pénz, csak ellopódik.
Lesz belőle negyvenezerért közmunka, hogy a közalkalmazottat se kelljen kifizetni.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.12.23. 00:59:36

@wmiki:
Ez ugyanis egy nagy tévedés kedves Miklós.
Volt és van és lesz is más erő, gyenge érvelés az, s maximum birkákat lehet terelni azzal, hogy:
"Elégeeedjetek meeeg eeeeenyivel, meeert csak eeez van"
Tudatos szalámizás és ellehetetlenítés aminek keretében eltünt a Kisgazdapárt, MDF, SZDSZ. Komolyan védhetetlen, hogy bőven 10% fölötti támogatottságú tömörülések, (melyek valódi embereket prezentáltak) tudatos rombolását követően ilyen "érveket" hoz fel egy fideszes.
Mindeközben az mszp és a fidesz meg köszöni jól van. Nahát micsoda véletlen!!! :-)

A ZEMBEREK viszont egyre inkább nem kérnek ebből az igen drága de mérhetetlenül gyenge hatalmi produkcióból. Kénytelenek lesztek NYÍLTAN CSALNI (persze tudom, hogy simán befér...)

Realistának még néhol ki is adhatnád magad, de szánni való, hogy milyen szívélyesen oktatsz ki embereket leereszkedő stílusodban azt szajkózva lakonikusan, hogy "Világunk a lehető legjobb".

Neked lehet minden nagyon jó, és más emberek hitének, elképzelésének cinikus rombolása elégedetté tesz, de a ahogy egy dakota közmondás tartja:
Nem nőnek a fák az égig...
Karácsonyra azt kívánom : Maradj mindig ily boldog és eeelégeeedett fideszes!

Vitéz László 2012.12.23. 01:04:22

@turulpina: +1

@freetibi: "Sólyom egy komcsi ügynök. Feladata a rendszernemváltás felügyelete, z rdndszerváltó törvények megakadályozása. ennyi. "

ja igaz is lehet.-.. csak nem volt kísérlet sem, amit meg kelet volna akadájozni...

inkább ugy fogalmaznék a TÖBBI ROHAT BÜDÖS KOMCSI ügynökkel együt (kövér snit pintér stb) vel együtt csinálta...

@bgp: amugy szerintem is egy nagy pöcs...

pontosan ez a qva kib@szott láthatatlan alkotmány...
mi a lópöcsér nem lehetett leírni?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.23. 01:13:57

@settenkedő villám: A nyugdíjasoknak sem jó, de a probléma az, hogy neked rossz.
Attól, hogy bruttósítják a nyugdíjakat, nem lesz számottevően jobb a helyzet, mert ugyanazt ki kell fizetni szociális segélyre, vagy hordhatod te a szüleidnek azt a tízezer forintnyi kaját, ami hiányzik.
Ezt te lehet, hogy megengedheted magadnak, de egy tanár már nembiztos.

Egyszerű a helyzet: fel kell emelni a minimálbért egy olyan szintre, ami megélhetést ad annak, aki dolgozik.
Arra a munkahelyre pedig, amelyik ezt nem tudja kitermelni, arra nincs szükség, az húzzon a gecibe.
Ausztriában pl. egy olyan cég sincs, amelyik nyolc órai munkáért havi 300 eurot ad csak.
És jól is élnek.
Itt meg akármennyi értéket termel, annyit adnak csak az embernek, hogy az éppen éhen ne dögöljön.
És ez igaz mindenkire középvezetőtől lefelé.

És amíg nem normalizálódik a helyzet, addig meg lehet spórolni pl. stadionépítésen, terek 1943-as állapotára történő visszaállításán, az egyházak támogatásán, az utcaátnevezéseken, autópálya-építéseken, stb.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.12.23. 01:52:11

kurvajó, ahogy néhányan árnyékbokszolnak ezzel a wmikivel, ami nyilványvalóan egy szoftverrobot :DD

Közbiztonság Szilárd 2012.12.23. 02:29:30

@Makkasz:
Márpedig ha nem szavazol, azzal a Fideszre szavazol.

Az ő zombi, az agyhalált lábon kihordott híveik ugyanis biztosan elmennek szavazni.

Közbiztonság Szilárd 2012.12.23. 02:44:28

@settenkedő villám:
Azt azért vedd hozzá, hogy Németországban tisztességesen meg lehet élni az átlagnyugdíjból, nálunk meg nem - merthogy az a fél egy nagyjából nyolcszoros átlagkeresetnek a fele.

Kérdezd már meg anyádat vagy nagyanyádat, hogy mennyi nyugdíjat kap...

@kolbászoszsömle:
Na, ezen a minimálbéremelésen kicsit még gondolkozz, mert most csak idecsaptál valami zengzetest.

Mystes 2012.12.23. 03:02:13

@a fene tudja még:
Szerintem semmi ellentmondás nincs abban, hogy egyfelől megfogalmazzuk, hogy mi az ideális cél, másrészt megállapítjuk, hogy azt nem képviseli senki, és megkeressük a a már meglévő palettán, hogy melyik áll legközelebb ahhoz, és arra szavazunk.

Miki és Szamárhegy mondandója között ezért nincs feszültség.

nu pagagyí 2012.12.23. 05:03:56

Ha jól értem Kövér azt mondja hogy 2014-ben várható bukásuk után, szépen összecsomagolják az összes általuk kinevezett pajtásukat és leadják a csomagmegörzőbe, hogy ne akadályozzák a népszuverenitást, amelyik majd leváltja őket.
A csomagban ott lesz az AB Fideszes rohamosztaga, az akkori teljes MNB vezérkar, Szabó Máté utóda, Szalai Annamária és lelkes csapata, Szájer József felesége a bíróságok teljhatalmú úrnője, Polt Péter az örökös főügyész a választási csalások szakértője, a Békés megyét csődbe vivő ÁSZ elnök pártkatona, a mutyik szervezésére létrehozandó járások összes vezetője.

felcsutisuttyo 2012.12.23. 05:51:54

"Könyörgöm akasszuk fel!!!!!!"
Lacika-kötelet nem kell hoznod....azt kapsz majd....!!!!!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.23. 06:18:36

A fidesz nem előszőr szarik az őt segítők arcába.

Utólagosan, visszamenőleg.

csavari 2012.12.23. 06:29:23

A szabad madár és a köteles laci egy csapatból való! Mindketten a Magyar gyűlölő bolsevik söpredék zsidó beütésű genetiaki hulladékból való így a köteles nem tudja alázni a szabad madarat!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.23. 08:50:45

@Közbiztonság Szilárd: nincs mit gondolkozni rajta.

A minimálbérért dolgozó ember egész nap dolgozik, és a minimálbér nem éri el a létminimumot.

A létminimumnyi nettó fizetésnek kell lennie minimum a minimálbérnek.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.23. 08:53:32

@Makkasz: pfff....
még szerencse, hogy a libbantak nem trollkodnak, sosem ragadnak ki részleteket valaki beszédéből, és soha nem vágnak vissza

milyen nemes emberek ezek... :x

@Mpatikus Eszetlenellenes: tudom, tudom, a tökéletes emberekből álló, csodálatos MesePárt biztosan létezik hiszen rengeteg értelmiségi liberális demokrata hisz a létezésében, tehát több bizonyíték van rá, mint magára az evo elméletre...

fájdalmas lesz az ébredés, elvtárs...

kúrórudi 2012.12.23. 09:05:48

@wmiki:

valaki tegnap itt lebuzizott téged...én leszarom h buzi vagy vagy sem... nem az a baj veled. hanem h hülye mint a segg.

Imágó 2012.12.23. 09:06:50

EZ a megosztottság, mint itt a blogon belül is már érzékelhető, ez teszi tönkre vagy már tette tönkre ezt a társadalmat.
Egység,összefogás a magyar társadalomban már nagyon rég óta nincs!Enélkül semmi fajta fejlődési folyamat
megindulása nem igen képzelhető el.
Egységesen kiállni valami mellett,vagy beszart a halott...Nekem ez a szubjektív véleményem.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.23. 09:08:22

@kúrórudi: :x

nagyon jól érveltek elvtársak, igazán logikusan, és személyeskedéstől mentesen

ezzel biztosan sok embert meggyőztök majd 2014-re
xd

lol

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.12.23. 09:22:21

@wmiki: Soha, soha nem fogot megunni, hogy mindenhova ezt a baromságot írd be, te egybites?

Mi a cél? A fideszt akarod védeni? Azt értsd meg, hogy ezzel csak ártasz a fidesznek, mert egy ekkora ostobával senki nem akar egy "csapatban" játszani. Ha valaki fidesz szimpatizáns, még az is elgondolkozik, ha téged lát, hogy jóü csapatban van-e. Mi ebben az élvezet? Vannak trollok, akik nyilván csak ostobának tetetve magukat libsiznek / náciznak. De te mindehova csak ugyanazt írod be. Ez uncsi.

Imágó 2012.12.23. 09:44:49

NA látjátok még egy pár hozzászóláson belül is csak a személyeskedés, a viszály,a rátartiság,ellenségeskedés érzékelhető. Akkor mi várható egy össztársadalmi szinten?

A trágárság a szívatás egymás bántása semmi eredményt nem hozott és nem is fog hozni.Ez tuti!!

freetibi 2012.12.23. 09:50:57

@kolbászoszsömle: nem az ügynöktörvény a rendszerváltás. a 90 utáni valódi elszámoltatási törvényeket, a vagyonátmentést, lopást megakadályozó törvényeket sólyomék mind visszadobták.
az ügynöktövény csak a jobboldalon kaszálhat.az hogy csak ez maradt, az összes többi elmaradt, ez is mutatja, hogy sólyom kiknek dolgozott.

nikk rivers 2012.12.23. 09:55:16

@wmiki: "bemásolnék néhány kommentet, amit az általad is képviselt ellenzéki oldaltól származik itt a blogon"

Honnan tudod, hogy honnan származik? Manipulációról nem hallottál még? :-)

Nem kell megvédened a csúnya rossz kommentelőktől az ártatlan és igazságtalanul bántott kormányt, meg tudják ők magukat védeni. :-)
(pl a demokratikus intézmények deformálásával)

lloyd_george 2012.12.23. 09:57:50

Te jóságos ég!

Szinte sírnom kell a kommenteket olvasva.

Az ilyen elkeserítő dolgok vesznek rá a végén az emigrálásra.

@Imágó: azzal egészíteném ki, hogy az ALAPOKBAN kéne egyetérteni, ezeknek egyike a másik tisztelete. Plusz semmi baj, ha mások véleményét kritizáljuk, de azt érvekkel kell alátámasztani, nem pedig érzelmileg, zsigerből fikázni.

nikk rivers 2012.12.23. 10:01:38

@wmiki: "...nagyon jól érveltek elvtársak,.."

"Szóval a melléklet:
Kövér László - MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke
Járai Zsigmond - MSZMP-tag
Matolcsy György - MSZMP-tag
Martonyi János - MSZMP-tag
Pintér Sándor - MSZMP-titkár
Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Mikola István - MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István - MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János - MSZMP-tag
Vonza András - MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP-tag
Chikán Attila - MSZMP-tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Harrach Péter - MSZMP-tag
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, moszkvai nagykövet
Pozsgay Imre - MSZMP KB-tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár
Boross Péter - MSZMP-tag
Balogh Gyula - MSZMP-tag
Csintalan Sándor - MSZMP-tag
Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály - KISZ-titkár
Rogán Antal - KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár"

- hagyjuk már kérem ezt az elvtársozó felütéseket! Túl vagyunk egy rendszerváltáson, nem is egyszer...

Imágó 2012.12.23. 10:01:53

@wmiki:

Te pedig egy nagyon okos emberke vagy,csak a problema az,hogy fogalmad nincs,hogy mit és miről akarsz beszélni.Vered a nyálad minden elképzelés nélkül.De amúgy összhatásban azt a látszatot akarod kelteni,hogy vágod a témát.Igen,igen vágod csak a kérdés,hogy miről...

Nyilas 2012.12.23. 10:03:43

Ezen az oldalon egész magasröptű kommentek vannak pedig csak arról van szó,amíg a volt Köztársasági Elnök úr megfelelt a fidesz politikai törekvéseinek addig jó,most meg mehet kökörcsint, vagy kankalint védeni a Tubesre!!!!!!!!!!!

lloyd_george 2012.12.23. 10:06:50

@freetibi: Sólyom nem dolgozott senkinek, alapból ennyire dogmatikus (tudom, mert engem tanított is), de ez is elsősorban annak köszönhető, hogy a rendszerváltást a "jogfolytonosság", a legalitás jegyében vezényelték le.

Tehát minden demokratikus és kapitalista átalakító jogszabály meghozatalánál a népköztársasági jogrendszerből indultak ki (ld. a '49-es alkotmány átírását).

A folytonosság egy magyar, már-már lélektani sajátosság, már a Horthy-rendszer is a dualizmusból indult ki.

A német AB sokkal jobban kezelte a kelet-német jogrendszert, 'Unrechtstaat'-nak hívta, egy olyan jogrendszernek, ami alkotmányossági szempontból nem létezett.

Azonban ettől Sólyom nem "komcsi-bérenc", a kommenisták nem is ilyeneket kerestek, hanem a Torgyán-féle ökölrázókat.

Lencsés István 2012.12.23. 10:08:56

" .... A Sólyom elleni lejáratási kísérlet nem tűnik annyira okos dolognak. .... "

Alapból le van járatva , hisz őt nem engedték be egy másik országba , szóval erről ennyit ....

Imágó 2012.12.23. 10:09:24

@lloyd_george:

A kiegészítéssel tökéletesen szinkronban vagyunk!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.12.23. 10:18:03

@tölgyes: "Azon még nem gondolkodott el, hogy az élet már csak ilyen. Van amiben egy regnáló politikai csoport liberális, van amiben konzervatív, van amiben baloldali. Én ezt a legnormálisabb és legkívánatosabb dolognak tartom.",
....no meg egy kis kommunistáskodás sem árt, úgy az igazi, elvégre azok voltak:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

coni 2012.12.23. 10:58:17

@szamarhegy: 2012.12.22. 20:40:43
"NEM képviselek senkit, nem tartozom táborokhoz és kérlek, tisztelj meg azzal, hogy elfogadod, van olyan ember, aki nem mszp-fidesz relációban értelmezi a világot. Ha ennyire egyszerű lenne a világ, még mindig a Hazafias Népfront jelöltjeire szavazgatnánk."

Köszönjük, hogy az átlag, ép eszű emberek nevében megpróbálod tömören és főleg türelmesen megmagyarázni, miért van az, hogy az emberi korlátoltság kétfelé szakítja az országot, ezért nem előre hanem hátra fele haladunk.
Sajnos, sokan vannak akik képtelenek a gyűlölködés helyett előre nézni.

Dr. Verőköltő 2012.12.23. 11:16:36

@wmiki: egyébként ahogy a poszt is rámutatott, szopogathatod te akárhogy viktor farkincáját! előbb utóbb mész a darálóba akárki vagy is! a hülye bayernek is csak addig nagy a pofája míg meg nem unják aztán ha már gáz lesz majd jól elintézik! ez a rendszer nem válogat!!

Mystes 2012.12.23. 11:22:36

Wmikinek teljesen igaza van abban, hogy ez az agresszív, dühöngő, lefikázó stílus az úgynevezett balos blogok sajátja. Éppúgy, mint a jobbosoknak a cigányozás, zsidózás. Az egyik 19, a másik egy híján húsz.

Visszatérve: nekem sem vonzó ez az agresszivitás. És hiába van sok hibája a jelenlegi kormánynak, én sem szavaznék rájuk sosem. Nagyon erőszakosak!

Wmikitől kérdem: mi bajod az evolúcióval?

kúrórudi 2012.12.23. 11:25:16

@wmiki:

szeretnél tényeket??

elkúrások:
szocik 8 év 9000 mrd (12000 mrd adósságnöv. - 2000 mrd mnyp növ. - 1000 mrd tartalékban maradt imf pénz)
fidesz 2.5 év 5000 mrd (2000 mrd adósságnöv. + 3000 mrd mnyp felhasználás)

két hatalommániás korrupt baloldali maszlaggal népet etető banda...

de a kettő közül a fidesz az aljasabb és károsabb mert mindezt gyűlölködés társadalommegosztás demokrácia lebontása és posztkádárizmus fenntartása mellett teszi...

kúrórudi 2012.12.23. 11:28:16

@Mystes:

vicces a kommented: az elején igazat adsz mikinek h a balosok agresszívak majd a végén eljutsz oda h sose szavaznál a fideszre mert erőszakosak.... akkor mégsincs igaza mikinek: sajnos mindkét oldal sajátja a fikázás. de a zsigeri gyűlölet, indulatból véleményformálás inkább jobbos.... (lásd pl. részeges tengerész tegnapi szövege miszerint inkább legyen fasz meg hülye mint liberális)

kutya vacsorája 2012.12.23. 11:40:03

@Fermentátor: minden gesztusa és a legtöbb beszéde politizálás volt, méghozzá nem a baloldalon, ezt nem elítélően mondom, egyszerűen tény. csakhogy egy éles politikai helyzetben viselkedett így, amikor náci hordák gyújtogattak rendszeresen budapesten, ő pedig állást foglalt. rendőrterrorról beszélt, de nem kérdezte, kicsodák lázítják az egyfogú kossuth téri bokorba vizelőket, mozgatják a kukagyújtogató, molotovdobáló fociultrákat. a magyar hagyományban ex officio legnépszerűbb közjogi méltóságként folyamatos politikai marketinget szolgáltatott a jobboldalnak. márpedig ennek kicsit több a reklámértéke, mint pl.egy óriásplakátnak,"szavazz rám, mert jó fej vagyok" fizetett sajtóhirdetésnek. erről beszélek.

Zati 2012.12.23. 12:15:22

@wmiki: Nagyon ritkán kommentelek de lehet, hogy most találtam egy értelmes fideszest. Teszek egy próbát

Szerinted miért van az hogy, hogy ha OV vagy Kövér vagy akárki a Fideszből szart gurít egy emberre akkor minden fideszes azonnal rájön, hogy az mennyire szarember.

Pl.: Sólyom elvitette a zászlót.....
Ezt eddig miért nem említette senki?

Nem olyan mint amikor az oviban azon versenyeznek a gyerekek ki utál vlkit régebb óta? Tegnap még mindenki együtt rúgta a bőrt az udvaron!

Ez szerinted nem agy mosott emberekre jellemző?

Vajon hogyan szavaztak a mai köménymag tagjai a Gyurcsány féle tandíj ellen?
És most mit gondolnak ugyanazok?

Remélem kapok erre egy normális választ.

A sárdobálás nem érdekel. Értelmes fideszest keresek. Biztos van egy kettő valahol.......

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.12.23. 12:19:15

@kolbászoszsömle: Meg mondjuk érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy miért van ma Magyarországon több, mint 3.000 önkormányzat, polgármesterrel, alpolgármesterekkel (Budapesten 23 önkormányzat, fővárosi önkormányzat) + most már járási hivatalok, megyei hivatalok, önkormányzatok. Mennyi pénz ez??? Jóval több, mint a nyugdíjak. Ezt kellene leegyszerűsíteni, szerintem. Jó ötletnek tartottam a járási rendszer kiépítését, de csak úgy, hogy a párhuzamosságokat megszüntetik. Pl. Kormányablakok a polgármesteri hivatalok helyett. + Megyei önkormányzatok megszüntetése. Ehelyett pluszban felépítettek még egy párhuzamos bürokratikus egységet. ami megint + pénzbe kerül.

phaidros 2012.12.23. 12:20:35

"még a konzervatív elkötelezettségűek számára is legalább akkora tekintéllyel bír, mint Kövér."

A konzervatív elkötelezettésgűek számára Kövér szerintem nagyjából nulla tekintéllyel bír. Az ő terepe inkább a széljobb felé húzók visszatartása.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.23. 12:26:04

@kutya vacsorája: Nem személyeskedésből mondom, de szerintem kicsit pártosan ítéled ezt meg. Sólyom nem egy párt, hanem egy értékrend mellett állt ki. Egy olyan időszakban is ezt tette, mikor az ország erősen megosztott volt a fidesz és az mszp között. Abban a helyzetben sokak számára az volt az egyértelmű, hogy valaki vagy "velünk" vagy "ellenünk". Azaz, mikor az mszp oldaláról úgy tűnt, hogy nem mellettük áll ki, akkor abból "nyilván az következett", hogy azért, mert "fideszes".
Holott Sólyom végig és következetesen az alkotmányos rend és polgári értékek mellett állt ki. Hogy mennyire fideszes is ő azt mutatja, hogy a fidesz, amint tudott megszabadult tőle.

Az én szememben ő volt eddig a legalkalmasabb közt. elnökünk. Ez vélemény. Ami viszont tény: ő volt eddig az egyetlen, aki nem pártkatona volt. Göncz, Mádl, Schmitt, Áder mind pártkatonák.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.23. 12:28:10

@Lencsés István: Őt??? Őt nem engedték be? Már elnézést, de a Magyar Köztársaság elnökét nem engedték be - aki történetesen Sólyom László volt. De a "határzár" nem a személyének, hanem az országnak szólt.

cellular 2012.12.23. 12:43:43

@wmiki:
Mi lenne, ha nem minden ügy kapcsán azt fejtegetnénk, hogy kire kell szavazni...

Ha egyszerűen az adott helyzetet, történést értékelnénk.

Például, ha azt kérdezem: mit szólsz Kövér ezen nyilatkozatához? Egyetértesz vele? Taplóságnak tartod? Jogosnak gondolod?

Csak ennyi, egyelőre.

kúrórudi 2012.12.23. 13:34:27

@cellular:

ne vár mást mikitől... fizetett fidesz agitátor..ez a feladata ezért fizetik...

Mystes 2012.12.23. 13:37:47

@kúrórudi: Nem voltam teljesen egyértelmű: agresszivitásuk miatt a balosokra nem szavaznék.

Annyi azonban igaz, hogy minden politikai szereplőnek megvan a maga speciális agresszivitása, mint ahogy mondtam is.

Úgyhogy elmondhatjuk, hogy mi lenne az ideális, ugyanakkor tényleg csak abból választhatunk, ami van. A kettő között diszkrepancia van.

Üdv

kúrórudi 2012.12.23. 13:39:04

neki legalább van még munkája...ilyen nehéz unortodox gazdasági helyzetben érhető ha mindent megtesz h megtartsa...akár naponta szembeköpi magát a tükörben meg befogja az orrát becsukja a szemét és teszi a dolgát ha épp egy fidesz fenék közeledik...

ez is egy munka én megértem szegény mikit...

Mystes 2012.12.23. 13:39:38

@kúrórudi: Te már találkoztál valakivel, akit ezért fizetnek? Mert én még soha. De nagyon érdekelne!

Viszont, mint egy hülye mém, vagy toposz, már kismilliószor ellőtték ezt a neten, mint "érvet".

kúrórudi 2012.12.23. 13:43:37

miki
stefánia
ők fidesz pártemberek...

kúrórudi 2012.12.23. 13:44:08

fizetett agitátorok vagy olyan hülyék h ingyen eszik az orbán szart....

cellular 2012.12.23. 13:45:04

@kúrórudi: Nem tudom, hogy az-e.
Csak érdekes, hogy itt aránylag egységes az álláspontja a kommentelőknek, talán politikai meggyőződéstől függetlenül, hogy Kövér kijelentése nem védhető.

Kövér akkor mondja ki, hogy ő csak azt tudja jónak elfogadni, ami tőlük jön. A kritikát nem fogadja el. És mondja ki, hogy nem gondolja jónak a demokráciát, legalábbis annak azt a vállfaját, ami a kormányt eszköztárában is korlátozza.

Ő azt szereti, ha minden úgy van, ahogy ő mondja, és hajlandó ezért a rendszert is ilyenre formálni. Mondja ki, hogy ő nem demokrata. Minek ezt elsunnyogni? Sokkal egyenesebb lenne.

A hívei egyébként utána is követnék, legföljebb nekik is könnyebb lenne. Nem kéne mindent lehetetlen módon magyarázgatni, hogy miért is jó a demokráciának. Nem kerülnének a párthívek sem kínos helyzetekbe. És lehetne a demokratát, mint szitokszót használni, mintegy megbélyegezve a maradi ellenzékieket, akik valami régi bukott rendszernek (demokrácia) hívei. Egyébként lehet, hogy eljön ennek a kommunikációs stratégiának az ideje is.

cellular 2012.12.23. 13:49:21

@kúrórudi: szerintem Stefánia biztosan nem az. Azok a végletek, ahogyan fogalmaz, sokkal inkább egy paródiát sejtetnek. De ezt úgy teszi, hogy mégis komolynak látszódjon.

A hülye egyébként az, aki leáll velük sárdobálózni. Ezt nem is szeretem, mert ezzel teljesen szétbarmolják a komment részeket, megölve a normális párbeszédet, vitákat.

Az ilyen provokatív, szélsőséges kommenteket mindenkinek ignorálnia kéne, nem pedig leállni vele. A nyilvánvaló és szélsőséges hülyeség ellen úgysem lehet normális észérvekkel hadakozni.

A világvége hívőt sem tudod meggyőzni arról, hogy nem lesz világvége, még akkor sem, ha odahívesz egy valódi maját aki elmondja neki, hogy mi van azzala naptárral.

Mystes 2012.12.23. 13:56:00

@cellular: Mi az a konkrét Kövér-kijelentés, ami elindította a lavinát és nem védhető?

cellular 2012.12.23. 14:00:42

@Mystes: A blogbejegyzésben szereplő.
Nem indított el lavinát, gyakorlatilag olyan magas az ingerküszöb, hogy alig van pár dolog, ami fölötte van.

kúrórudi 2012.12.23. 14:02:27

@Mystes:

íme néhány tény:

elkúrások:
szocik 8 év 9000 mrd (12000 mrd adósságnöv. - 2000 mrd mnyp növ. - 1000 mrd tartalékban maradt imf pénz)
fidesz 2.5 év 5000 mrd (2000 mrd adósságnöv. + 3000 mrd mnyp felhasználás)

két hatalommániás korrupt baloldali maszlaggal népet etető banda...

de a kettő közül a fidesz az aljasabb és károsabb mert mindezt gyűlölködés társadalommegosztás demokrácia lebontása és posztkádárizmus fenntartása mellett teszi...

Mystes 2012.12.23. 14:10:22

@cellular: Sólyom elkövetett hibákat. Mi ezzel a gond? Ki nem követ el hibákat?

Soroljam Sólyom hibáit, vagy amit másként tehetett volna?

Ehhez nem kell Kövérnek lenni!

kúrórudi 2012.12.23. 14:18:55

@Mystes:

nem lep meg h a tényekre nem reagáltál.....

Mystes 2012.12.23. 14:25:11

@kúrórudi: Nem reagálok olyasmire, amit valaki "tény"nek tart. Ez már eleve gyanús.

Mindenkinek más a tény.

Viszont jól lehet furkósbotnak használni.

Ne haragudj, de én nem szarok be a "tény"től.

Ridex 2012.12.23. 14:29:39

@Makkasz: Kommentjeidet olvasva, nem vagy se jobboldali, se liberális. Nekem úgy tűnik, hogy az értékekeben és érték teremtésben hiszel - bár bátorság részemről, ennyi vélemény alapján állást foglalni. Mégis azért teszem, mert bár sokan jelszónak használják a "jobb jövő" kívánságát, mintha nálad ez tényleges kívánság lenne. A magam részéről elkeserítőnek találom, hogy az emberek minden áron szűk csoportokhoz akarnak tartozni - és válnak így Fidesz vagy bármi hívőkké -, a helyett, hogy egy nagyobb közösséghez, mondjuk az ország érdekeit képviselőkéhez. Akik - hozzád hasonlóan - ezt belátják, igenis értékeket fognak értékeket találni azokban az embertársaikban akik történetesen éppen az LMP vagy akár a Jobbik soraiban ülnek, miközben azok véleménye ténylegesen egyezik az ország érdekeivel. Akik végre megszabadulnak a mesterségesen elhintett ellenség képtől és meglátják a másikban a közös akaratot, megtették az első lépést a jobb jövő felé.

Mystes 2012.12.23. 14:30:06

@kúrórudi: Az, hogy jelenleg OV a miniszterelnök, az lehet adattény. De, hogy OV politikája jó-e vagy rossz, az lehet, hogy csak 10, 20, 30, 100 vagy 200 év múlva fog kiderülni.

A történelem nem áll másból, mint a "tény"ek folyamatos újraértékeléséből!

Ádám/Éva párszáz évvel ezelőttig, vagy ezredéveken keresztül "tény" volt. Van, ahol ma is az.

Mi az, hogy "tény"? Az, hogy idehánytál néhány számot, mint valami kazlat, ahogy neked tetszik? Mi vagy te? KSH? Gazdasági szakértő? Belelátsz az összes számba? Látod az összes összefüggést?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.23. 14:32:36

@cellular: nem értek vele egyet, de azt gondolom, hogy joga van azt gondolni, amit akar

jó lenne, ha már végre nem a libbantak mondanák meg, hogy mit szabad gondolni, és mit nem... főleg nem a demokrácia nevében... meg miközben arról ajvékolnak, hogy nincs szólásszabaccság, legyünk 1 milliárdan a fácsén, és válasszuk dopemant elnökünknek

@Zati: ne haragudj, de te viszont nem tűnsz értelmesnek... ezt írod:
"minden fideszes azonnal rájön, hogy az mennyire szarember"

ezt honnan vetted? végeztél tudományos kutatást? megkérdeztél minden fideszest? közzétennéd az eredményeket? kikérdeztél minden fideszest? vagy csak szokás szerint általánosítasz, ahogy a libbantak szoktak?

arra emlékszem, hogy sólymot hogyan fikázta az msz(m)p, mert nem tapsikolt a szemkilövésnek, meg képviselőverésnek, aztán meg amikor új elnököt választottak volna, akkor legyen inkább mégis a sólyom, mert ő olyan jó barátunk

@Mystes: a cigányozás érdekes dolog...

elvileg ugye a libbantak szerint a cigányokat kötelező szeretni, mert ők nagyszerű, és nemes emberek, akiket lehet vinni egy nagy busszal választani, de ezenközben, meg mocskos orbán még cigány is, és orsós viktornak nevezik, ezt a gonosz patás ördögöt...
vagyis valójában megint képmutatóak, és hazudnak... ahogy reggel délben, meg este...

az evolúció elmélettel semmi bajom nincs, csak nincs rá semmiféle bizonyíték, ugyanúgy, ahogy arra sincs, hogy majd 2014-ben eljő a tökéletes emberekből álló párt
kitaláció az egész

ennek ellenére látom, hogy indexes bérblogokon mindkettőt kivétel nélkül bekajálják, a magukat értelmiséginek valló kommentelők

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.23. 14:35:09

@cellular: lol

mutatnál egy ilyen balos bérblogon normális párbeszédet?
tényleg érdekelne

cellular 2012.12.23. 14:59:08

@Mystes: Persze, hogy követett el hibákat. De nemez a mondanivalója Kövérnek. Ha ezt mondta volna, akkor az lenne a kérdésem ,hogy mit akar vele mondani. Kövér azt az egészrendszert bírálja. Azt bírálja, ami nagyjából az AB feladata.

cellular 2012.12.23. 15:07:16

@wmiki: Az első mondatodra voltam kíváncsi, köszönöm. Eben egyetértünk, és szerintem mindenki. Örülök a közös álláspontnak ebben a kérdésben.

cellular 2012.12.23. 15:11:07

@wmiki: Sem balos, sem jobbos blogot nem tudok, ahol a kommentek ne csapnának át értelmetlen vagdalkozásba. Pont ezzel nem értek egyet, pedig pont arra lenne igényem, hogy legyen kulturált formában társalgás, véleménycsere.

Olyan, ahol a kiindulópont a kommenttársamról nem az, hogy hülye. Azt mondhatom, hogy az, akit ő támogat, véd, stb. az hülye. De legalább első körben jó lenne nem elvágni a normális társalgás lehetőségét azzal, hogy vagy beskatulyázom a másikat, vagy eleve olyan hozzáállással, ami kizárja, hogy bármit is elfogadjak abból, amit a másik ír.

Zati 2012.12.23. 15:14:43

@wmiki: Bocs tévedtem :(

Nem azt kértem hogy értékelj engem hanem feltettem egy kérdést.

Még mindig keresem azt a fidesz rajongót akivel lehet beszélgetni.

Lencsés István 2012.12.23. 15:28:39

@Fermentátor: Nem az ország ellen szólt hanem SÓLYOM ellen , ugyanis azóta meg előtte is mindenkit beengedtek , szóval erről ennyit .

Mystes 2012.12.23. 15:29:05

@wmiki: Tegyük fel, hogy nincs rá "bizonyíték". És akkor mi van? Nagyon sok mindenre nincs bizonyíték. Attól még lehet valami valós.

Mystes 2012.12.23. 15:34:05

@cellular: Szerintem még ez is belefér. Tényleg egy erős AB épült ki nálunk (Sólyom műve). Vannak országok, amik kiválóan működnek enélkül.

Mystes 2012.12.23. 15:35:50

@cellular: Gondolni mindig szabad bármit, bármire. Ez még nem egy nagy vasziszdasz. Mégis ez a lényeg!

Mystes 2012.12.23. 15:42:58

@cellular: Egyetértek. A megértésnél sokkal könnyebb mindig önmagunkat szajkózni és a másikat felcímkézni. De hát a blogokban nem az értelmiség krémje szólal meg, hanem olyan emberek, akik régen nem kaptak volna publicitást.

tiItsál ki te gyökér 2012.12.23. 15:51:01

@wmiki: "az evolúció elmélettel semmi bajom nincs, csak nincs rá semmiféle bizonyíték, ugyanúgy, ahogy arra sincs, hogy majd 2014-ben eljő a tökéletes emberekből álló párt
kitaláció az egész" - pedig a tapolcai, fejlődésben megragadt majom és az emberiség elágazása a legjobb bizonyíték rá.

@Mystes:

tiItsál ki te gyökér 2012.12.23. 15:52:59

@wmiki: Például itt wmiki.blog.hu/ elemeznek egy elmebeteget, igen érdekesen.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.23. 15:54:08

@Lencsés István: Ezt te sem gondolod komolyan. :) De Szlovákia sem így gondolta. Nem Sólyom személyével volt a gondjuk, hanem avval, hogy a magyar köztársasági elnök kapott meghívást, a szlovák pedig nem.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.23. 15:56:31

@wmiki: "az evolúció elmélettel semmi bajom nincs, csak nincs rá semmiféle bizonyíték"

off
hehe...ha így lenne, akkor nem elmélet (teória), hanem feltevés (hipotézis) lenne a neve.

;)

on

tiItsál ki te gyökér 2012.12.23. 16:08:30

@Fermentátor: Erre rá fogja vágni, hogy ez csak értelmiségi okoskodás.

Lencsés lstván 2012.12.23. 16:10:39

@Fermentátor: Mi van anonim ? Nekem tényem van ! Fáj az igaz ?

Lencsés István 2012.12.23. 16:12:16

@Fermentátor: A ténnyel nem szoktam viccelődni .... Sólyommal volt gondjuk , mert se előtte se azóta senkivel .

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.23. 16:21:12

@Lencsés lstván: Tényed? Te ténynek nevezed azt, hogy Sólyomot a saját személye miatt nem engedték anno Szlovákia területére, nem pedig mint Magyar Köztársaság elnökét?
Nem lehet, hogy ez mindössze a véleményed, mely nem egyezik például az én véleményemmel?
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke aug. 21-én kívánt Szlovákia területére lépni. A szlovák fél több dologra is hivatkozott, mikor ezt megakadályozta. Hivatkoztak arra, hogy a szlovák közt. elnök nem kapott meghívást. Hivatkoztak arra is, hogy az aug. 21. egy érzékeny dátum Szlovákia számára a 68-as megszállás miatt, melyben Magyarország is részt vett. Bármennyire is nevetségesek ezek az indokok, de egyik sem utalt konkrétan Sólyom Lászlóra a magánembere vagy Sólyom László közt. elnöki tevékenységére. Mindkét indoklás arra volt visszavezethető, h ő Magyarországot képviselné.
Ennyit a tényekről.

Lencsés István 2012.12.23. 16:44:06

@Fermentátor: Konkrétan azzal amit képviselt .

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.23. 16:51:04

@Mystes: de az evolúció nem valós

hiszen azt állítja, hogy a fejlődés VÉLETLEN mutáció során történt

vagyis ez olyan, mint amikor azt mondod, hogy annyira elromlott a biciklid, hogy ferrari lett belőle, véletlenül, a sok esés folytán

ennek a valósághoz semmi köze nincs

sőt... ha nagyon szkeptikusak akarnánk lenni, akkor magát a fejlődés létét is megkérdőjelezhetnénk, még ha tervezett is a dolog

az állatvilágban, a makimajmok féktelen haragra gerjedve, hangos makogással, és sivalkodással próbálják elkergetni azt, aki szerintük nem közéjük való

nos az ilyen ballibsi blogokon, mint ez, a jelenség ugyanúgy kiválóan megfigyelhető :x

kúrórudi 2012.12.23. 16:54:12

@Mystes:

persze h nem reagálsz mert nem tudod cálfolni...

Mikrobi 2012.12.23. 16:55:04

Engem csöppet sem zavar a regisztráció. Aki szavazni akar, fog regisztrálni, aki meg csak udnorral, kelletlenül, tájékozatlanul ment el eddig, vagy mert megszokta a pártállamban, talán ezután nem fog.

kúrórudi 2012.12.23. 17:04:33

@wmiki:

"hiszen azt állítja, hogy a fejlődés VÉLETLEN mutáció során történt"

nem csak a politikához, gazdasághoz vagy segg hülye ezek szerint....

és te komolyan blogot vezetsz??? és mi a faszról írsz ha egy ilyen általános iskolás szintű ismeretettel sem vagy tisztában?

te még az evolúció lényegét sem érted bazdmeg...ez kemény..

segítek: te megrekedtél vagy elmutálódtál valami totál agyatlan szinten... az evolúció meg gondoskodik róla h kihalj...

kúrórudi 2012.12.23. 17:06:27

azzal h buzi vagy...

tehát az evolúció ebben az h azért mert ilyen agyatlan barom lettél még buzi is h ne terjedjen tovább... érted már??

kúrórudi 2012.12.23. 17:10:39

@Mikrobi:

mondok egy érdekes gondolatkísérletet... minden lépésnél képzeld el ha azt mondjuk gyurcsány lépi meg mit szólsz hozzá...

most képzeld el azt ha gyurcsány bevezeti a regisztrációt....

most is ugyanezt gondolnád?

kalapácstollú 2012.12.23. 17:12:13

@kúrórudi: vagy, ha kiterjeszti a tandíjat a felsőoktatásban... :XD

kúrórudi 2012.12.23. 17:12:48

@wmiki:

nem. te magadat égetted azzal h kiderült h mégaz evolúció lényegébel sem vagy tisztában...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.23. 17:14:37

@kúrórudi: :((

abban biztos vagyok, hogy te nagy szakértője vagy saját magunk égetésének

kúrórudi 2012.12.23. 17:15:53

@Zati:

láthatod h miki nem beszélgetni akar... fizetett kampányoló agy nélkül..

kúrórudi 2012.12.23. 17:19:37

a fideszbe való belépési nyilatkozat utolsó pontja h "hozzájárulok ahhoz hogy az agyamról orbán viktor rendelkezzen belátása szerint"... és hát orbán kiveteti mindegyik pártkatonájának ezt a szervét... az elől állóknak meg nyelvhosszabbítást is elrendel...

kúrórudi 2012.12.23. 17:22:47

miki már a nyelvhosszabbításon is túl van.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.23. 17:22:55

@kúrórudi: :(( akkor tényleg különb vagy nálam

hisz te fizetés nélküli kampányoló vagy, agy nélkül

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.23. 17:23:39

@kúrórudi: :x

gondolom erre pont annyi bizonyítékod van, mint hogy 2014-ben majd eljő a tökéletes emberekből álló MesePárt

kúrórudi 2012.12.23. 17:26:12

@wmiki:

hol írtam olyat h lesz 14ben tökéletes párt??

nem lesz... a kisebb rosszra megy majd a játék ahogy eddig szinte mindig... most orbán a nagyon rossz... vonáék a legrosszabb kategória...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.23. 17:27:42

@kúrórudi: tehát akkor marad a példaképed dopeman, vagy a gyurcsány/bajnai/kuncze szentháromság

sok sikert hozzá, biztos számtalan agyas ember így gondolja még, mint te

xd

szóval nem is értem miért rettegsz
lol

kúrórudi 2012.12.23. 17:39:33

@wmiki:

hazudozhatsz összevissza olyat amit sose írtam csak semmi értelme...

egyébként bajnai valóban hiteles... bajnai és bokros volt az elmúlt 22 év 2 leghitelesebb vezető politikusa...

kúrórudi 2012.12.23. 17:40:48

szentháromságban meg te hiszel... orbán lázár szijjártó...

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.23. 20:31:30

@Lencsés István: Akkor felvilágosítalak: mikor az említett események történtek, bizony, Sólyom László a Magyar Köztársaság nevű állam köztársasági elnöke volt. Ezen az sem változtat, hogy KÉSŐBB megváltozott az ország neve.

Lencsés István 2012.12.23. 20:36:17

@Fermentátor: NORMÁLIS MAGYAR EMBER MINDIG MAGYARORSZÁG - nak hívja .

szamoai 2012.12.23. 21:38:03

@wmiki:
"de az evolúció nem valós

hiszen azt állítja, hogy a fejlődés VÉLETLEN mutáció során történt

vagyis ez olyan, mint amikor azt mondod, hogy annyira elromlott a biciklid, hogy ferrari lett belőle, véletlenül, a sok esés folytán"

Félreértés.
Nem az adott _egyed_ fejlődik a hibák által, hanem a leszármazottai között _lehetnek_ életképesebb egyedek a szaporodáskor kialakuló másolási hibák miatt. Ilyen hibából rengeteg van, döntő többségük káros is de néha - és bőven elég ha sok millió mutáció közül csak egy esetben - a másolási hiba javára válik az utódnak. Ilyen esetben a "hiba" továbböröklődik és - ez minimális matematikai érzékkel belátható - viszonylag hamar, néhány generáción belül szétterjed az egész populációban.

A hasonlatodnak akkor lenne a leghalványabb köze a valósághoz, ha a biciklid másolná önmagát. De még akkor sem igazán, mert a Ferrari-vá fejlődés lehetőségét nem az esésekből létrejött sérülések továbböröklődése adná, hanem a másoláskor fellépő másolási hibáké.

Szerintem olvass el legalább EGY könyvet az evolúcióról mielőtt kijelentenéd, hogy hülyeség. Ajánlom Richard Dawkins-tól a "Folyam az édenkertből"-t.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.23. 22:17:12

@szamoai: Dawkins maga is egyfajta "vallásosság" követőjének tekinthető (már amennyiben betegesen vallásellenes), ettől függetlenül azonban az evolúcióról vallott nézetei figyelemreméltóak.

Lencsés István 2012.12.27. 10:35:58

@Fermentátor: Nyugodt vagyok , csak nem szeretem ha egy anonim hazudozik .

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.27. 12:10:44

@Lencsés István:

Csillapodj! :) Attól, hogy valakinek szinte már habzik a szája és vádaskodik, még nem lesz igaza!

Javaslom, maradj az érvelésnél, ne pedig az axiómákkal dobálózz!

Ja, és kellemes ünnepeket! ;)

Lencsés István 2012.12.27. 12:57:30

@Fermentátor: Szomorú hogy nem tudsz olvasni . :( Neten nem lehet szája látni . Nem vádaskodtam , én csak akkor írok mikor tényem van . Ha véleményem ak,kor pedig odaírom hogy szerintem , de ez itt nincs . Érvelni a tényt nem kell . Az ünnepek meg elmúltak ....

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.27. 13:32:47

@Lencsés István:

Én tényekkel támasztottam alá a véleményem. Te a véleményedet ténynek nevezted. Nem ugyanaz.

ui: Én a Gergely-naptárt használom, aszerint még nem értek véget az Ünnepek! Előttünk még a Szilveszter és az Újév napja is. ;) Legyen boldog neked az új év is! :)

Lencsés István 2012.12.27. 14:31:07

@Fermentátor: A véleményt nem kell alátámasztani semmivel hisz azt bárki tehet ( kivéve anonimok , azaz te ) . A tényt pedig ha odaírom hogy nem vélemény szintén semmivel . A szilveszter nem ünnep , az újév az de az csak 1 és nem több azaz maximum ünnep és nem ünnepek . Nekem boldog lesz , te meg csak hazudozz tovább anoniman . :) ;)

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2012.12.27. 16:23:21

@Lencsés István: "A véleményt nem kell alátámasztani semmivel..."

Ami igaz, ehhez tartod is magad következetesen! :)))

ui: OK, akkor ne ünnepelj a Szilveszterkor! Én azért kívánok neked kellemes ünnepeket! Na, csákány! ;)

Lencsés István 2012.12.28. 12:01:13

@Fermentátor: Az a SZÉGYEN hogy ez szerinted meg vicces , no de hát ilyenek az emberszerű lények .... :)
süti beállítások módosítása