A KARD a Facebook-on

Látogatók

free counter

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Nyugdíjazott bírák kontra OBH - ez egyre kínosabb

2012.08.24. 01:40 timargabor

Szép kis műsor ígérkezik megint. Csütörtökön a zalaegerszegi munkaügyi bíróság visszahelyezett tisztségébe két, a betöltött 62. életévük miatt nyugdíjazott kaposvári bírót. Lehet, hogy nem sokan szisszennek fel a hír hallatán, pedig a NER most igen nagy pofont kapott, és a folytatás is érdekes lehet.

A bírósági ítélet alapja az Alkotmánybíróság júliusi döntése, amely visszamenőleges hatállyal eltörölte a bírák 62 éves nyugdíjkorhatárát kimondó törvényi részt. (Érdemi indoklásként megállapították, hogy leszállítható a bírók esetében a nyugdíjkorhatár, csak nem így, egyik pillanatról a másikra.)

Ahogy már akkor is megírtuk, nagy klasszikusok szerint "Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye". Célszerű lett volna kitartani emellett kormányon is, de hát az Országos Bírói Hivatal rögtön megmondta, hogy az AB határozata nem számít, úgysem lesz ennek következménye. És ne zargassák az elnök urat sem - aki, és az elődje, utóbbi ki tudja, mikor, aláírták a határozatokat - azok visszavonásáért, mert az "jogi nonszensz".

A zalaegerszegi munkaügyi bíróság szerint ez az egész az. Megtárgyalták negyedóra alatt, itt a verdikt, és bár a magyar jog nem precedens-elvű, de nem kicsit lenne meglepő, ha a további - 100-nál több - hasonló perben ezzel homlokegyenest ellenkező ítélet születne. Annál is inkább - és itt az igazi bónusz - mert a tudósítások szerint "a tárgyaláson a törvényszéket és az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) egyaránt képviselő ügyvéd is elismerte a bírónő keresetének jogalapját". Azért ez szép lehetett: jön az alperes, és közli, hogy a felperes igénye jogos. Akkor meg miért kellett ezt idáig vinni? Mit keresnek akkor itt? - kérdezheti az eljáró bíró, ha nem tisztelné hivatalból az őt felügyelő hivatalt. Pláne most még merengenek a fellebbezésen is?

De Navracsics miniszter úr megmondja nekünk a tutit. Valahogy majd megoldják ezt, akár sarkalatos törvénnyel, ez is egy lehetőség, mint ahogy az is, hogy felülvizsgálják az eredeti intézkedést, a nyugdíjazásokat.

Ki lehetett volna szállni az ügyből az AB-határozat után, július közepén. A kormány számára kicsit nagyobb kárral, de ki lehet szállni most. És hát el lehet menni ebben a kérdésben is a falig. Érdemes?

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

7 komment

Címkék: igazságszolgáltatás bírói nyugdíjazás

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr274728814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. jenőke (jenőke) 2012.08.24. 05:36:10

Kimaradt az, ami igazán pikáns az ügyben: Handó Tünde - szakterületét tekintve - ugyancsak munkaügyes bíró! És, ha már jogértelmezés, ugyan miért vállalta, vállalja fel a nyilvánvaló presztízsveszteséget?
Ez már nem az az ügy, hogy korpa, haj és megéri-e, vagy sem.

anonymand 2012.08.24. 06:26:39

@Dr. jenőke (jenőke):

Tisztelt Dr. jenőke (jenőke)!

Bonsai Duce rendszerében rendszer az, hogy mindenkit kompromittál az egyeske (első számú ápolt), lehetőleg minél alaposabban, hogy a későbbiekben labdába rúgni ne legyen esélyük.
A rendszer működik jelentem.
Nagyon.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: persze, ez nem válasz, hogy miért vállalja, vállalják a kompromittáló szerepet. Meg kőne kérdezned Shakespearest, ő többet tudott az emberi jellemről...

laci0011 2012.08.24. 07:39:16

Kellenek ezek a baromságok,hogy mindenki tisztán lássa,hogy miként gondolkodnak a kollégisták rólunk és a körülöttük lévő világról,mennyire rémísztően erkölcs és morál nélküliek,mennyire nem ér semmit a szavuk!El kell távolítani őket a közéletből mert csak káoszt és rombolást hoznak az országra!

SontPent 2012.08.24. 11:30:11

Hallotuk azt is, hogy erővel kell az összefogást létrehozni, mert az ilyen félázsiai népséggel másképp nem megy. Ez is ennek a példája. Magyarországon jogállam még egyáltalán? Ezek azt gondolják, hogy amit a 2/3-ad dönt az jogszerű lesz. Szégyen.

Óriási szükség lenne egy Orbán nélküli konzervatív alternatívára különben tragédia lesz a vége: vagy jön a szélsőjobb (ami kb. polgárháborút és anarchiát jelentene), vagy visszajönnek a szocik (ami privatizálás, adósságnövekedése, IMF hitel, megszorítást jelentene).

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.24. 15:41:35

Márpedig a rendszer marad, mert leszarom, mert ÉNVAGYOKAZORBÁNVIKTORBAZMEG!!!

hidrotőke 2012.08.24. 16:55:57

Győzött az igazság! Akkor fellebbezünk!

vantaan 2012.08.24. 18:50:57

Egy Orbán/Simicska/Fidesz nélküli konzervatív alternatíva kellene???

Először meg kellene szabadulni az Orbán/Simicska/Fidesz szervezet/maffia uralmától!!!

S ehhez az ördöggel is cimborálni kell! S akkor ha az új szövetség ellehetetleníti az Orbán/Simicska/Fidesz maffiát akkor nyílna tér egy konzervatív párt/alternatíva kialakulására! Egész addig bármilyen önálló politizálásban gondolkodó konzervatív alakulat bukásra van ítélve!