A KARD a Facebook-on

Látogatók

free counter

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Tessék politikusokat állítani!

2012.03.11. 20:05 timargabor

Szombaton a Szolidaritás tartott a várakozásokhoz képest lényegesen hervadtabb demonstrációt, vasárnap pedig az LMP közölte az aláírásgyűjtés pillanatnyi állását. Bár mindkét szervezet kötelező optimizmussal kommentálta a hírt, ne áltassuk magunkat. Ez így kevés lesz.

A szombati tüntetés eleve amolyan rögtönzött dolog volt: amikor úgy tűnt, hogy 15-én csak engedély nélkül tüntethet az ellenzék, ez az időpont és helyszín amolyan pótmegoldásnak tűnt, aztán amikor a jövő pénteki, ünnepi időponton mégis elérhetővé vált a Szabad Sajtó út, valahogy nem akaródzott ezt lefújni. Lett így aztán egy kellemes party, a szervezők szerint tízezer emberrel, én belülről nem éreztem annyinak, de ne legyen igazam. Sok újdonság nem hangzott el, nagy bejelentés nem történt, Kornis Mihály író beszéde jó volt, Bornai jól zenélt, a többit inkább hagyjuk.

Az LMP gőzerővel felhasználta a rendezvényt az aláírásgyűjtésre, szinte az összes pesti kitelepülő-készletüket ide csoportosították délután. Kellett is: a vasárnapi bejelentés szerint 30 ezer aláírásnál tartanak egy hét után, amihez lelkesen hozzá lehet számolni 7 ezer elvitt/letöltött, de össze még nem gyűjtött ívet. Számoljunk: ha 200 ezer a limit, és minimum 40 ezer lenne a biztonsági ráhagyás, akkor a 4 hetes gyűjtési periódust figyelembe véve 60 ezer lenne az időarányos eredmény. Ennek pedig ugye kb. a fele van meg. Azt pedig sem az LMP, sem tágabb értelemben az ellenzék nem engedheti meg magának, hogy már a kezdeményezés is elbukjon.

Ezekkel az előzményekkel fordulunk 15-ére, a Nagy Számháború napjára. De nemcsak a számháború a lényeg, hogy Viktort hallgatják többen a Kossuth téren, vagy nem tudom kit az Erzsébet hídnál. Mert sajnos, ez a "nem tudom kit", ez kezd fontos lenni, ami már kikezdeni látszik az ellenzéki megmozdulások hatékonyságát. Nincs arc, nincs üzenet, aki mellett, amelyért lelkesedni lehetne. Kónya Péter vagy... nem is tudom, ki szólhatna a Milla nevében, pedig viszonylag még érdeklődőnek tartom magam... ez így nem megy. Kulka János persze biztos nagyon kedves lesz, de az az üzenet, hogy minden politikus eleve bunkó, láthatóan zsákutca. Ehhez jön egy eléggé hamvába holt történet az alternatív köztársasági elnök megválasztásáról, ahol nem annyira a kínos választási közjáték a gáz, hanem amilyen arcok egyáltalán felmerülhettek. Ezzel együtt, akinek nem tetszik Orbán rendszere, ide kell mennie ide mehet, más nincs.

Csak remélni lehet, hogy ez a tényező elég lehet ahhoz, hogy ne legyen a 15-e az ellenzék látványos kudarca. Brendel Mátyás kitűnő elemzése a Piroslapon pusztán a Facebook-os lájkolók számából ezt vetíti előre (az elemzés többi része is nagyon elgondolkodtató!), de ha véletlenül ilyen előzményekkel is összejön az októberi 40-50 ezer ember, az sem feledtetheti, hogy a választások közeledtével lassan fel kell bukkannia azoknak az arcoknak, akik az "Ebből elég!" hangulatú tömeget összefogják, és véleményét majdan a Parlamentbe vezetik.

Ez pedig nem alapulhat azon, hogy a civilek a jók, a politikusok meg a rosszak. Tessék politikusokat állítani - vagy legalább elfogadni.
Elsőre - de csak elsőre! - nem kell, hogy profik legyenek (majd beletanulnak, csak nem lesz rá sok idejük), de legalább legyenek olyan arcok, akiket meghallgatni kimegyünk, és még nevén is nevezhetjük a dolgot. Akik a mi képviselőink. Vagy akik azok akarnak lenni - őket hívjuk politikusnak.

Csak tagadásra ezt sem lehet építeni.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

116 komment · 3 trackback

Címkék: tüntetés népszavazás milla szolidaritás lmp magyar ellenzék

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr484310262

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sötétzöldek a Moszkva téren 2012.03.13. 09:15:14

Bocsássanak meg. Képtelen vagyok Széll Kálmánnak nevezni azt a teret.Szóval a minap leszállok az 59-es villamosról, és belevetem magam a jó öreg moszkva téri szubkultúrába, hogy átkeljek a Combinókhoz. Csakhogy ezúttal az utamba került egy Greenpeace k...

Trackback: Jobb lett volna Észak-Koreába születni 2012.03.12. 09:32:08

A minap megkaptam, hogyha úgy gondolom, hogy hasztalan az ellenállás a tüntetés, akkor jobb lett volna, ha Észak-Koreába születek. (A kedves kommentelő azért gondolja így, mert szerinte én örömmel nézem ezt a szart, ami az országban zajlik és ha szerin...

Trackback: Nooormális? 1,7 millió új munkahely? Miből? Hogyan? 2012.03.12. 09:10:03

A Kedves Vezető már megint túl nagyot mert álmodni. 5,5 millió munkahelyet vizionált a mostani 3,8 millió helyett. Ez „valamivel” több új munkahely az eddig mantrázott egymilliónál is, miközben ahhoz is kisebb csoda kell, hogy egyáltalán nőjön pár tíze...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2012.03.12. 00:11:09

Azt még előre nem lehet látni, hogy eredményes lesz-e az LMP népszavazási kezdeményezése, mindenesetre, Orbán arcán aggodalom tükröződött, amikor először olvasta a kezdeményesést. Ideje már, az orbán rezsim népnyúzó intézkedéseivel szemben valamilyen módon fellépni. Bár az ellenzék gyenge, és kezdeményezései erőtlenek, de még több mint két év van a választásokig. A társadalom nagyobbik fele, egyre inkább kiszolgáltatottabb és reménytelenebb helyzetbe kerül Orbán intézkedései miatt: legyen szó az adójóváírás elvételéről, a 27%-os áfáról, a 3 hónapra csökkentett munkanélküli segélyről. Legalább 100 helyen módosították úgy a törvényeket, hogy a szegényebb emberektől jogokat és pénzt vettek el. Közben a felsőbb rétegek egyre jobban élnek, köszönhetően az adórendszer változásainak. A Fidesz közeli politikai-gazdasági klientúra egyre jobban él, hiszen velük töltik fel az összes jól fizető állami állást, nyerik el a pályázatokat és az állami megrendeléseket sorra.
A nagy "unortodox" gazdaságpolitikájuk is meghozta az eredményeket: vágtató infláció, gyenge forint és 650 ezer!!- rekordszámú munkanélküli 2012 januárban.
Ennek rezsimnek bukni kell- minél hamarabb-, különben tovább fog gyorsulni az elszegényedés és a gazdagoknak kedvező újraelosztás

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.12. 00:12:56

@irógép: "Ha lesz olyan ellenzék, aki alternatívát kínál, aki nem mocskolja a másikat, hanem normálisan bírál, aki itthon szidja Orbánt, de kifelé kiáll az országért na akkor ott leszek."

- ezt háromszor visszaolvasva, az LMP-re többé-kevésbé ráillik. A harmadik ismérvhez: lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/31108/vonja-vissza-a-zoldek-ep-frakcioja-a-magyarorszag-ellen-kezdemenyezett-eljarast/

"szeretnék magam egy igazi nemzeti liberális pártot csinálni, amelyik tényleg az ország érdekét nézni, és valóban liberális, nem úgy mint azok akik magukat liberálisnak hazudják ma itthon"

Ketten már vagyunk. Na jó, itt a blogon akár tízen is. Még valaki?

irógép 2012.03.12. 00:23:44

@timargabor: Igen az LMP még számomra messze a legelfogadhatóbb ellenzéki erő.
Bár a mostani népszavazást is egy baromságnak tartom. De nem is vagyok LMP-s sem, bár legutóbb rájuk szavaztam. Schiffer nagyon szimpi, de a Karácsonyék nem igazán azok.
És én pl. katolikus vagyok, tehát valamennyire fontosnak tartom és senki számára nem károsnak, a vallási értékrendeket. Csak hát messze nem úgy, amilyen képmutatóan ez a kormány csinálja. Ezeket nem szabadna erőltetni, inkább példát mutatni, hogy ez is egy út, ami azért segíthet embereknek.
Szóval olyan politikai erő, ami az én gondolkozásomat képviseli a láthatáron nincsen sajnos.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.03.12. 00:40:46

@irógép: "És én pl. katolikus vagyok"

Brendellel akkor vigyázz szerintem, elvakult tűzzel-vassal ateista, szerintem ha tehetné, be is tiltaná a vallást cakkumpakk :)

Dr. Táskás Tóni 2012.03.12. 00:40:55

@Blogger Géza: Osztán miből vette? Eladták a panellakásukat amiben éltek és leköltöztek a bányába? A kő pedig inkább feljött...

Lrdx 2012.03.12. 00:43:24

@timargabor: számolhatsz engem is...

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.12. 00:44:29

@trolololol: már jó ideje nem járt erre, de persze bármi előfordulhat :)

@Lrdx: vettem, köszönöm.

irógép 2012.03.12. 00:46:56

@trolololol:
Az az az ő dolga. Tőlem lehet valaki ateista, én senkit nem akarok soha meggyőzni semmiről. Max beszélgetni. Nekem is vannak ateista ismerőseim, szívesen meghallgatom a véleményüket.

Lencsés lstván 2012.03.12. 01:04:16

@Blogger Géza: Csakhogy Orbán papa dolomit bányái az igazán sok pénzt az első Orbán kormány alatt hozták . A Dunaferr rettenetesen sokat vett , némi ráhatás után . Az autópályaépítések is .
Úgy hogy te ne hazudozz, te anonim !

Lencsés lstván 2012.03.12. 01:08:37

@Blogger Géza: Az akkori Dunaferr vezért a mészkő beszállítási pályázat előtt behívatta az Orbán és egy napot ült a irodája előtt . Végül nem fogadta .
A Dunaferrbe csak a Dunaferr szállító cége vihet be anyagot . Érdekes módon az Orbán papa tőlük olcsóbb ajánlatot kapott mint a konkurencia. Így tudott a legolcsóbb lenni , így nyert .

Lencsés lstván 2012.03.12. 01:10:29

@Örzse néni: Na, a disszidens kivénhedt ribanc is megjött ! Te anonim !

Lencsés lstván 2012.03.12. 01:14:45

@Bali01: Azért ne basszunk ki ennyire a románokkal , hogy leúsztatjuk ezeket hozzájuk , még ha némi ólom plusz súllyal is .

Francois77 2012.03.12. 01:59:21

Ha még egyszer valaki párhuzamba állítja a január 2-i Opera melletti ellenzéki tüntetést, és a Békemenetet, és az elsőre közli, hogy ott volt 100 ezer ember, a másikon meg tuti nem volt 400 ezer, annak a fejét addig fogom csapkodni egy általános iskolás matematika tankönyvvel, amíg mozog. Mondja már meg valaki, hogy a faszba van az, hogy egy igen kicsi, az Operától nem egészen az Oktogonig terjedő területen lehet 100 ezer ember, de egy sokszor nagyobb területen, a Hősök terétől a Bajcsyig nem fér el a négyszerese? Tévedés ne essék, nem mondom, hogy a Békemeneten 400 ezer ember volt, de ha igaz lenne a 100 ezres létszám a kormány elleni tüntetésre, akkor a másikra a 400 még erős alábecslésnek is tűnik.
Mellesleg a szombati Szolidaritás-tüntetés még klubdélutánnak sem volt nevezhető, egy Fradi-Debrecen meccsen is többen vannak, pedig a magyarok régóta híresen nem járnak már ki meccsre. És bár szar a magyar foci, de ott még több minden történik, mint ezen a szombat délutánon a Parlamentnél. Hála Istennek.

Örzse néni 2012.03.12. 01:59:21

@Lencsés lstván: Hiába véded más neve mögé bújva a bajtársaidat, mindenki tudja, hogy gyurcsány vagy álnéven és hamarosan lógni fogsz!

Francois77 2012.03.12. 02:02:22

Ja, eszembe jutott egy kérdés: a kormányon folyamatosan számon kérik, hogy 10 éves távlatban 1 millió munkahelyet ígértek, és hogy időarányosan nincs meg, amennyinek kellene. Az LMP gondolom nem kéri rajtuk többé, hisz időarányosan nekik sincs meg a kellő számú aláírás. Mellesleg április 2-ig se lesz, de ez egy másik történet.

midnight coder 2012.03.12. 04:57:17

Először is, olyan hogy egységes ellenzék nincs. A magyar politika még a legjobb indulattal is 3 pólusú: Fidesz, Jobbik és MSZP+LMP+DK, illetve a hozzájuk csapódó "civil" szervezetek.

Ha most ez utóbbiakat tekintjük, az ő rákfenéjük egyrészt tényleg az előző két ciklus + gyurcsótány, de ennél is nagyobb gond az, hogy hitelesen elég nehéz a jelen helyzetben baloldali programot végrehajtani. Nincs honnan osztogatni a csóróknak. Az újraelosztás mértékét nem hogy növelni, de radikálisan csökkenteni kellene ahhoz hogy hosszú távon ez az ország egyáltalán labdába rúghasson, és ugyanez a helyzet a munkavállalói jogokkal is. És még így is romlani fog a helyzet, mert a globális kilátások (EU helyzete, de az egész fejlett világé is) a következő 10-20 évben csak romlani fog, méghozzá drasztikusan. Így, aki ma baloldali programot hirdet, az vagy maga sincs tisztában a dolgok állásával (Pl. LMP), vagy szimplán gazember (Pl. DK).

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.12. 06:48:45

@midnight coder: és még az általad harmadiknak mondott politikai csoport sem egységes.

A mondandód lényegéhez: a Fidesszel is csak pont az a baj, hogy ebben a helyzetben (jó, még a "helyzet" kialakulási szakaszában) gyakorlatilag baloldali programot hirdetett a saját népszavazásával, és főleg az, hogy győzelme után meg is akarta csinálni. Pedig a választás után még meg is tehette volna az "újraelosztás radikális csökkentését". Egy-másfél év késéssel viszont már elég kellemetlen ez, és még istenigazából bele sem vágtak. Az újraelosztási ráta nem csökkent, vagy legalábbis észrevehetően nem.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.03.12. 06:55:43

Az igaz, hogy tagadásra ezt sem lehet építeni, de remélem, nem ismert arcokat (mármint politikailag) választanak, mert azok neve már összefonódott a korrupcióval.

Szóval még ilyen Kónyákat sem szeretnék látni.

Keresni kéne néhány feddhetetlen embert (ha vannak) és azokat arcnak megtenni. A mostani ellenzéki-nem ellenzéki-bárkikkel az a baj, hogy mind nyakig sáros valamiben.

Különben a sajtószabadságért sem hiszem, hogy annyira sírni kéne, mert jelen pillanatban azt ír le bárki, amit akar -> ha nem lenne sajtószabadság, nem lehetne OV-t sem fikázni.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.03.12. 06:56:24

Jah, és a nemzeti ünnepeken abba kéne hagyni már a politizálást, mert undorító.

midnight coder 2012.03.12. 07:19:45

@timargabor: Igen, pont ez a bajom velük.

Adalberto Gellenzeeri 2012.03.12. 07:30:14

Mindegy, hogy ki az aki ellenáll orbán hatalmi törekvéseinek. Ha leragadunk ott, hogy nincs méltó ellenfele, ez a torz lelkű ember uralkodhat tovább az ország felett. orbánnál a háromlábú rühes kutya is alakalmasabb országvezetőnek. Várjunk a szavazásig addigra előkerülnek az emberek, az arcok.
Nem értem egyébként, hogy miért tartják orbánt kiemelkedő képességű politikusnak. Ő csak egy pitiáner csaló.

fapuma 2012.03.12. 07:31:17

@irógép:" Ha lesz olyan ellenzék, aki alternatívát kínál, aki nem mocskolja a másikat, hanem normálisan bírál, aki itthon szidja Orbánt, de kifelé kiáll az országért na akkor ott leszek."

Ha jól emlékszem pont Orbán volt az aki pár évvel ezelőtt azt kérte az EU-tól,hogy büntessék meg a Gyurcsány kormányt. Arról nem is beszélve,hogy milyen stílusban beszélnek a mai napig a baloldalról és azokról ,akik nem azt fújják,amit az Orbán kitalált.
Álszentség ,amit írsz!!!!!!!

Adalberto Gellenzeeri 2012.03.12. 07:34:53

Ti sok degenerált hülye, akik gyurcsányoztok, szerintetek milyen probléma oldódna meg ha felakasztanák? És miért gondoljátok, hogy aki elveti a felcsuti rémet és rendszerét az gyurcsányista?

Quicksilver 2012.03.12. 07:35:38

A nemzeti ünnepek maguk is politizálásokból lettek azok, amik... csak úgy mondom. :-)

midnight coder 2012.03.12. 07:37:23

@fapuma: És teljes joggal. Az EU-nak akkor kellett volna pattognia amikor a kapujukba szartak, és nem akkor amikor valaki próbálja eltakarítani a fekáliát, még akkor sem, ha ez utóbbi tevékenység büdösebb.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.03.12. 07:38:58

@Adalberto Gellenzeeri: Nem oldódna meg semmi, de
1. példastatuálás
2. bőve megérdemelne némi börtönt.
3. Orbán is.
4. és még lennénk ötleteim, hogy kik kerüljenek melléjük

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.03.12. 07:39:55

@Quicksilver: Attól még nem lehetne kicsit felülemelkedni azon, hogy izépárt, meg másikpárt? Ha már ünnepnek hívjuk.

midnight coder 2012.03.12. 07:40:00

@Adalberto Gellenzeeri: Nem. Aki felcsúti rémezi Orbánt, az szimplán idióta. E mellett persze lehet még gyurcsányista is, a két tünet elég gyakran együtt jár, de attól még hogy nem vagy gyurcsányista, hülye még lehetsz.

Orbán kétségtelenül messze nem teszi jól a dolgát - de messze jobban végzi a munkáját mint bárki más az elmúlt 20 évben. Ami nem Orbán dicsérete hanem a többieket minősíti.

Quicksilver 2012.03.12. 07:43:48

@ColT: Ha felülemelkedsz, akkor mi marad? Ált. iskolás szavallatok és a himusz/szózat. Szép, de kb. 15 éves korára az ember eléggé megunja.

Adalberto Gellenzeeri 2012.03.12. 07:44:41

@midnight coder: Azzal, hogy rémnek neveztem országunk elveszejtőjét, még megtiszteltem vele.Orbán az elmúlt 20 év legrosszabb választása volt. De te egy narancsocska vagy így aztán veled csak annyira érdemes vitázni, mint egy pappal, hogy van-e isten.

Adalberto Gellenzeeri 2012.03.12. 07:47:08

@ColT: hát így globálisan jól hangzik, de csak a kezdetnek jó. Ezt az országot újra kell építeni. Az emberek bizalmát vissza kellene szerezni itthon és külföldön egyaránt.

gigacherry 2012.03.12. 07:53:43

@sivatagi n.: Bocs, de miről beszélsz? Ellenzék = ballibsi szarkeverés? A DOhány utca környékén vannak csak ellenzékiek, a többi ember mind kormánypárti?

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.12. 07:54:30

@midnight coder: "de messze jobban végzi a munkáját mint bárki más az elmúlt 20 évben" - ezt azért vitatnám, Bajnai kapcsán (jó, tudom, könnyű neki, nem kellett a népszerűségre optimalizálnia, de a kellően büdös lapátolás jobban ment akkor).

@gigacherry: vettem, köszönöm.

gigacherry 2012.03.12. 07:56:08

@irógép: Látszik, hogy nem voltál még ilyen megmozduláson. Nagyon sok jó beszéd hangzott el, és a színpadról nem "takarodj"-ozott senki. Mindenkit leprimitívezni tudatlanságra vall. Az Orbán-fóbián miért csodálkozol?

midnight coder 2012.03.12. 08:10:23

@timargabor: Bajnainak azért is könnyű volt, mert egyrészt senki nem mószerolta az EU-ban, másrészt tőle igazán senki nem várt semmit, csak hogy vezesse el az országot a választásokig. És pont ezt is csinálta: visszavont párat Fletóék nagyobb ökörségeiből, és ennyi. Ettől persze nem oldódott meg semmi, az államadósság maradt, a versenyképesség továbbra is béka segge alatt, de mindenki kivárt hogy majd mi lesz. Ha Bajnai maradt volna, akkor neki is lépni kellett volna valamit 2010 után.

midnight coder 2012.03.12. 08:15:59

@Adalberto Gellenzeeri: Egy viszonylag jó helyzetben aránylag könnyű jól kormányozni. De az után amit Fletóék hátrahagytak, igazán jót lépni nem egyszerű feladat. Valakinek mindenképp a lábára kell lépni.

Ráadásul ez a rálépés sem annyira egyszerű. Bokrosnak anno könnyű volt csomagolnia, hiszen a polgárok nemigen tudtak hova menekülni. Most viszont tudnak. Egyre több ismerős megy így is külföldre - és nem a 8 elemis tesco-s árufeltöltők. És ma már nem is csak a fiatalok.

Azaz megszorítani már nagyon nem lehet. Hitelt felvenni mint Fletóék, szintén nem. A mostaniak is dörömbölnek az ajtón - ezért is kellett Fletónak is pánikszerűen távoznia anno.

kvadrillio 2012.03.12. 08:58:00

FEL KELL OSZLATNI A PARLAMENTET.
AZ UTÓDPÁRTJAIKKAL EGYÜTT !

ÚJ GARNITÚRHA KELL, AKIK MÁST, MÁSKÉPP, A ZEMBEREK JAVÁRA CSELEKEDNEK.

Kalmár 2012.03.12. 09:04:18

Mindenképpen azt tudom javasolni az ellenzék önjelölt 10-12 vezetőjének, hogy ne hagyja magát, neki van igaza, ő az új, hiteles arc akire vár az elhagyott baloldal! Harcoljon, és ha bárki összehív 2-3 ezer embert rohanjon oda, bilincselje magát a többihez, vesse magát a kamera elé, szedje össze a másik rendezvényéről az adatokat, lépjen be valamelyikbe, majd összegyűjtve egy tucat hívet szakítsa ketté azt, stbstb. Jól haladtok srácok egy egymással marakodó szétzüllött kissebségi lét felé.
Jó utat!
Ja és köszönet érte a Fidesz és a többség nevében is.

Kalmár 2012.03.12. 09:05:31

@kvadrillio: A világbékét kifelejtetted.

kurgan 2012.03.12. 09:22:50

@P.Guszti: ha gyurcsány akárcsak feltűnik a milla környékén, még véletelnül sem megyek a szabadsajtó út környékére 15-én.

nanehogymár 2012.03.12. 09:28:09

@midnight coder: 1. nem mindegy kinek a lábára, és hogyan 2. annyira szar a helyzet, mégis volt/van 400mrd osztogatásra. nagyszerű!
aki akár az előző, akár a mostani garnitúrára azt meri állítani, hogy jól végzi a dolgát az balfasz.

Chicano 2012.03.12. 09:29:55

Ha hozzászólhatok ehhez a nagy ellenzéki fájdalomhoz... Én 8 évig néztem ellenzékből ahogy a másik oldal kúrja el, nem kicsit. Rettenetesen dühített és frusztrált a dolog de egyszer ki nem mentem tüntetni. Szerintem ugyanis ez kontra produktív. Azoknak az embereknek akik nem foglalkoznak politikával csak 4 évente szavaznak meg van a véleményük ezekről a tüntetésekről és az nem pozitív. Leginkább idegesíti őket, és itt nem csak a budapestiekről beszélek akiknek ez konkrét kellemetlenségeket okoz. Ráadásul a fidesz nem is vétett olyan szarvashibákat mint például mostanában a milla, mert ahogy a posztíró is őszintén bevallja ez a Dopemanos performansz rendkívül kínos és káros volt az ellenzéknek. Aki ezt nem látja vagy nem érti az menthetetlen.

Tehát ha jót akartok magatoknak ne tüntessetek hanem szerveződjetek. Ez a jobboldalnak is érdeke mert jó ellenzék nélkül nem lehet jól kormányozni. Ezek a szedett-vedett lila fejjel ordibálós nyugdíjas-anarchista dzsemborik lehet hogy összehoznak pár tízezer embert de elriasztanak másik pár százezret. Vegyétek komolyan magatokat. Normális ember nem akarja idiótákra, bukott politikusokra és pláne nem Dopemanokra bízni az országot. Megjegyzem, a szombati buli tele volt olyan politikusokkal akik az életben még egyszer nem fognak itt hatalomra jutni. Amíg engeditek hogy ezek az emberek bármilyen módon veletek asszociálják magukat nektek esélyetek nincs. És ha jobban megnézzük már két évetek sincs a dologra mert ha jövő tavaszra nem szeditek össze magatokat már nem lesz időtök felkészülni a választásokra.

puszták éhes vándora 2012.03.12. 09:49:46

@Blogger Géza: Igazad van: Orbán Viktornak úgy nincsennek bányái, mint feleségének, Lévai Anikónak nincsennek a Tokaj Hegyalján szőlő-birtokai!

puszták éhes vándora 2012.03.12. 09:49:46

@Blogger Géza: Igazad van: Orbán Viktornak úgy nincsennek bányái, mint feleségének, Lévai Anikónak nincsennek a Tokaj Hegyalján szőlő-birtokai!

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2012.03.12. 09:51:33

@sivatagi n.:
Ezért ilyen szerencsétlen és ostoba ez az ország. Ezért tért le imádott Orbán apátok a pragmatikus liberalizmus útjáról a népnemzeti-húdekeresztény populizmuséra. Ezért veszett el az elmúlt 10 év.

Az ellenzék kiábrándító. A régi pártok nevetségesek, a Jobbik vállalhatatlan. Az LMP népszavazási kezdeményezése életképtelen és fölösleges. Az ún. civilek bénák. Hallgattam a rádióban Kóny "Népvezér" Péter beszédét. Ilyen primitív, semmitmondó marhaságért kár volt kiállni. A Dopeman-imádó drogosok (Milla) máris megbuktak.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.12. 10:00:48

@Chicano: precíz, különösen a második bekezdés (az első is totál jogos).

ladislaus 2012.03.12. 10:08:18

@Bali01: ezekért a kommentekért miért nem jajognak a mazsihisz tagok???

papageno 2012.03.12. 10:11:35

@timargabor: Lehet pártot alapítani, ahogy boltokat is lehet nyitni. Kérdés az, hogy van-e megfelelő vevőkör a kínált árura. A Ti vágyaitok szerinti pártra, azt hiszem sokáig nem lehet annyi vevőt/szavazót találni, ami megközelítené az 5%-ot.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.03.12. 10:19:22

Egyébként lesz március 15-én DK gyűlés. Jelentős még nem lehet, de az megtörténhet, hogy nagyobb lesz, mint gondolnák.

egyjózsi 2012.03.12. 10:43:51

@Bali01: ...maradj a gépednél... egy kis lövöldözős játékot válassz! A többihez hülye vagy!

Chicano 2012.03.12. 10:44:42

@Brendel Mátyás: OFF: Mátyás, te demokrata óriás, látom kitiltottál a blogodból. Nem zsidóztam, nem káromkodtam (még azután sem hogy lehülyéztél) csak szimplán nem értek egyet veled. Amíg ti így képzelitek a demokráciát ne csodálkozzatok hogy nem szeretnek titeket ezek a zseléagyú zorbánfasiszta választók. A zorbánt se szeretem és ezért még egyszer ki nem tiltottak jobboldali blogból. A nagy demokráciaféltés közben érdemes lenne ezen kicsit eltűnődnöd.

Scagnetti 2012.03.12. 10:55:58

Orbán nem is kívánhat ennél ideálisabb ellenzéket. Nem elég, hogy gyengék (együtt sem hoznának össze 40%-ot), de még szét is húznak (ami persze érthető, ha megnézzük, kikkel kellene összefogniuk). Az MSZP-ről nem kell sokat mondani, ismerjük őket. A DK egy kotyvaléka az MSZP-nek és az egykori SZDSZ-nek, tehát vonzó is legfeljebb azoknak lesz, akiknek azok tetszettek. Az LMP egyelőre sikeresen tartja távol magát a szocik bűzös érintésétől, de sajnos sokkal többet nem mutatnak. Szolidaritás? Eddig se nagyon lehetett komolyan venni, most már annyira sem. Milla? Az mi?
Ott van még a Jobbik, amely lassan egyedül is lesz akkora, mint ezek együtt.
Ez az ellenzék egy vicc.

Scagnetti 2012.03.12. 10:58:00

@Brendel Mátyás: Lehet. Ha kivisznek még néhány nyugdíjast (akiket a szociktól szedtek el, véletlenül sem középről) akkor akár meg is duplázhatják a rendezvényeiken eddig megjelentek számát. Hogy ez még mindig semmire sem elég, az már egy más kérdés.

Scagnetti 2012.03.12. 11:03:17

@Chicano: Szokása. Engem is kitiltott, mert nem túl pozitív jelzőkkel illettem a szocikat.

Vicces, de leginkább a szoclib oldal fórumain divat a cenzúra. Klubrádió (ők az abszolút csúcstartók ezen a téren), Népszava és persze Brendel. Ezek nem nagyon viselik az ellenkezést.

De ezen kiakadni nem szabad. Erőlködésük szórakoztató, és mivel ismerem őket, mindig jókat nevetek, mikor a szólásszabadságot említi bármelyikük is. :)

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.12. 11:05:18

@Scagnetti: az lemaradt hogy félelmetesen hülyék is mindahányan vannak :))

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.12. 11:07:08

@Brendel Mátyás: "Jelentős még nem lehet, de az megtörténhet, hogy nagyobb lesz, mint gondolnák"

úgy érted két busznyival több járókeretes gyurcsányfant szállítanak a területre?

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.12. 11:08:29

@Scagnetti: véleményvezér, máriablog lemaradt még. bár nemtudom az utóbbi kit érdekel egyáltalán :)

Chicano 2012.03.12. 11:11:44

@Scagnetti: Leginkább? Nem tudok olyan konzervatív vagy jobboldali blogról amit moderálnak. Úgy van ahogy írod, kizárólag a demokrácia haza zászlóvivői szokták cenzúrázni a blogjaikat. Megjegyzem, nem mindenki, de az általad felsoroltakról ez valóban köztudott. Mindegy, az én hibám. Aki korpa közé keveredik azt megeszik a disznók.

Chicano 2012.03.12. 11:14:03

@Disintegrator Rising: Hát igen, a máriablog reménytelenül gagyi, a véleményvezért meg bevallottan moderálják. És ezek kerülnek ki az index címlapra mint a nép hangja. Szánalmas...

WhyCantITouchIt? 2012.03.12. 11:19:36

Mi a fene? Vmi fejlődést látok ellenzéki oldalon...
Úgy nézz ki egyesek eszmélni kezdenek a Szolidaritás és a Milla csúfos bukása után.
Bizony srácok, nem elég az Orbán takarodj...

egyjózsi 2012.03.12. 11:25:50

Politikusmentes politika? Aki ebben hisz, az nem ebben a világban él! Gyurcsányozni lehet, mindenkinek szíve joga, csak azzal illene tisztába lenni, hogy Gyurcsányt elsősorban a Fidesz tette elfogadhatatlanná, s hívei ma is tőle félnek leginkább. Vajon miért? Kétség kívül Gyurcsány sem hiba nélküli, de ha a kormányzása alatti eredményeket letisztítjuk a számok világára, akkor magasan jobbak a mutatói, mint a jelenlegi "szabadságharcosoknak"! S ami a lényeg: Gyurcsány demokrata! A 2006-os randalírozó csürhét még határozottabban kellett volna felszámolni! A kétségtelenül elkövetett hibák a rendőrség tapasztalatlanságának, felkészületlenségének köszönhető. A Fidesz-kormány alatt ezzel az agresszív csürhével nem kell szembenézni, mert azok a Fidesz szavazóbázis részei! Remélem hogy Gyurcsányt a normális többség már rehabilitálta, hiszen azóta nyilvánvalóvá, kitapinthatóvá vált a Fidesz által irányított hazugság-gépezet! Képesek bárkit, s bármit lejáratni, ha az nem az ő ízlésüknek felel meg. Lásd: EU, USA, és szinte az egész világ! S ebben a döbbenetes az, hogy "híveik" megeszik ezt a dumát! Mint ahogy megették a "Gyurcsány-amortizáló hadműveletet" is. Hajrá DK! Hajrá Gyurcsány! Hajrá demokratikus ellenzék! LMP, MSZP, 4K, Milla, Szolidaritás, s még akik jönnek... Kell az összefogás! Kell a DEMOKRÁCIA! Ha a jelenlegi hatalmat hagyjuk, a levegőt is elveszik tőlünk! S a váltás POLITIKUSOK nélkül nem fog menni!

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.12. 11:31:37

@egyjózsi: semmi baj, nyugodj meg, minden rendbe fog jönni :)

Scagnetti 2012.03.12. 11:39:00

@egyjózsi: "csak azzal illene tisztába lenni, hogy Gyurcsányt elsősorban a Fidesz tette elfogadhatatlanná"

Ezt az a pár ember hiszi el, aki el akarja hinni. Aki nem képes elfogadni azt, hogy a nagy reformer megbukott, mert a feladatra alkalmatlannak bizonyult. Ehhez van némi köze a Fidesznek is, de sokkal több az MSZP-nek, és még több személyesen Gyurcsánynak.

Reménykedhetsz a rehabilitálásában, de szerencsére minden felmérés azt mutatja, hogy ez nem történt meg.

Nem politikusmentes politika kell, hanem a leszerepelt politikusok eltávolítása. És égy erős, Gyurcsány is ezek között van.

Azt nem tudom, hogy Orbán vagy a hívei mennyire félnek tőle, de az biztos, hogy egyelőre az aktivitása főnyeremény a Fidesznek, mert százszázalékos biztonsággal tart távol minden ingadozó szavazót a szoclib oldaltól.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.03.12. 11:45:28

@Chicano: zizi dolgokat írtál. nem ellenvéleményt, hanem totál érthetetlen zizi dolgokat.

töröltem, nem tiltottalak. újra postoltad, ezért lettél törölve.

egyébként a sajtószabadság nem jelenti azt, hogy a Népszabadságba megjelnik a Bajer Zsolt cikke, a Magyar Nemzetben meg Totha Árpád cikke, hanem azt, hogy a maga héázatáján mindenki törölhet,

a sajtószabadság azt jelenti, hogy az ÁLLAM nem törölget a sajtó házatáján, te igenhülye,

az állam meg NEM én vagyok.:) ergo én törölhetek akárhol akármit, az nem a sajtószabadság megsértése, te igenhülye. az az én saját dolgom, hogy milyen elvek szerint törölgetek otthon.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.03.12. 11:46:25

@Chicano: meg lehet nézni, hogy a Piroslapon meg tud jelenni ellenvélemény kommentben. a Piroslapon van sajtószabadság. ami nincs, az cigányozás, zsidózás, meg floodolás, meg értelmetlen vita, meg zizizség.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.12. 11:46:59

@Brendel Mátyás: mit magyarázol kommunista? szar blogodat hiába takarítod, attól még szar marad :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.03.12. 11:48:08

@Disintegrator Rising:

"úgy érted két busznyival több járókeretes gyurcsányfant szállítanak a területre?"

hát lengyel bértüntetőkre meg külföldi magyarok ideszállítására biztosan nincs pénzük. a Fidesznél már csak jobbak lehetnek.:)

Chicano 2012.03.12. 11:48:08

@egyjózsi: "S ami a lényeg: Gyurcsány demokrata! A 2006-os randalírozó csürhét még határozottabban kellett volna felszámolni!"

No, ezért nem fog a gyurcsány párt az életben kormányozni. Tudom hogy nem érted a válaszom, de ez így van rendjén.

Chicano 2012.03.12. 11:51:43

@Brendel Mátyás: "töröltem, nem tiltottalak. újra postoltad, ezért lettél törölve"

Ja, értem. Azért töröltél mert zizi dolgokat írtam be. Sajnos nekem a te blogodról az a véleményem hogy zizi, de ezért a világért se tiltatnám be. amit te csinálsz annak az a neve hogy képmutatás. Szerintem ezt te is felfogod csak próbálsz valamilyen indokot rittyenteni a nagyon demokrata viselkedésed mögé.

"te igenhülye. az az én saját dolgom, hogy milyen elvek szerint törölgetek otthon. "

No komment, Mátyás. Remélem ezt sokan olvassák a millások közül is. :)

Chicano 2012.03.12. 11:55:33

@Brendel Mátyás: "Piroslapon van sajtószabadság. ami nincs, az cigányozás, zsidózás, meg floodolás, meg értelmetlen vita, meg zizizség."

Mátyás, szerintem főleg ziziség van meg értelmetlen vita, de én úgy vagyok vele hogy hagy legyen. Ahol lószar van ott veréb is. Te meg vigyázz magadra mert még egyszer megüt a guta. Kár lenne érted, kevesen okoznak akkora kárt a szociknak mint ti ott a feri szoknyája alatt. :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.03.12. 12:06:33

@Chicano:

"Sajnos nekem a te blogodról az a véleményem hogy zizi, de ezért a világért se tiltatnám be."

ugye nem ugyanaz egy blog betiltása és egy komment törlése. kicsit elszédültél, fiam.

"No komment, Mátyás. Remélem ezt sokan olvassák a millások közül is. :)"

nem fogod fel a dolgot. én soha az életben nem tudnék megjelentetni a Magyar Nemzetben egyetlen cikket sem. ez képmutatás? nem. ez a sajtószabadság korlátozása: a faszt. eszembe nem jutna emiatt tüntetni, de még egy cikket sem írnék róla, mert ez így van.

na ennél a pirolsap blogon sokkal jobb a helyzet.

fogalmad nincs a sajtószabadságról, te hülyegyerek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.03.12. 12:07:52

@Chicano:

"ziziség van meg értelmetlen vita, de én úgy vagyok vele hogy hagy legyen. "

én meg úgy, hogy van egy határ.

"Ahol lószar van ott veréb is."

ezért a lószar nagyon penetráns részét, értsd téged, eltisztítottam.

medve2 2012.03.12. 12:15:42

Az ellenzéknek az a baja, hogy hitelét vesztette. Ezen az se segít, hogy sokan egyre elégedetlenebbek Orbánnal. És bár sokan jól érzik magukat a Millás és Szolidaritás rendezvényeken, új szavazókat azok sem fognak meg, mert arrogánsak és penetránsak. Az meg röhej, hogy egy ilyen fórumon arról szól a vita, kell-e Fletó vagy sem. Mekkora mákja van Orbánnak.

Chicano 2012.03.12. 12:17:16

@Brendel Mátyás: "fogalmad nincs a sajtószabadságról, te hülyegyerek."

Mátyás, ez egy klasszikus, gratulálok. Tekintve hogy te állítólag nem szereted a parttalan vitát én az olvasókra bízom hogy valóban a csajtószabadság és a demokrácia szerves része e a cenzúra és a kitiltás. Szerintem te egy nyomorult képmutató vagy, de tekintve hogy sokat teszel azért hogy a baloldal ne tudjon felállni abból a pöcegödörből ahová jutott megbocsájtok neked. Csak így tovább Mátyás!

medve2 2012.03.12. 12:18:03

@Scagnetti: Igen, csakhogy ahhoz, hogy ezt a ballibes fórumozók felfogják, az is kell, hogy szembenézzenek saját véleményeikkel, tevékenységükkel, ami a Gyurcsány-korszakban jellemezte őket. És itt nem tartunk.

medve2 2012.03.12. 12:26:42

@Chicano: Azért a tüntetés is lehet hasznos, normális arcokkal, kedvelt célért és megfelelő időben. A demokrácia része.

Chicano 2012.03.12. 12:31:03

@medve2: Ezt én nem is vitatom. De mondjuk ha valakinek Dopeman egy normális arc azért gondolkozzon el rajta hogy hányan vannak még evvel így ebben az országban. Én csak azt mondom hogy kizárólag a facséra és tüntetésekre építeni naívság. Hogy mennyire igazam van az látszik az eredményből is.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.03.12. 12:33:26

@Chicano: mondom, szerinted képmutató a Magyar Nemzet, hogy nem hozza le a cikkem?! vagy mégiscsak joga van mindenkinek a saját háza táján sepregetni?!

nem tudsz érvelni, csak fröcsögsz, de a neked szegezett kérdést kerülgeted, mint Orbán az EU bizottságot!:)

Scagnetti 2012.03.12. 12:36:19

@medve2: "Az meg röhej, hogy egy ilyen fórumon arról szól a vita, kell-e Fletó vagy sem. Mekkora mákja van Orbánnak."

Hát igen. Röviden ez lenne a lényeg.

Scagnetti 2012.03.12. 12:37:35

@medve2: Erre sosem lesznek képesek.

blah 2012.03.12. 12:48:50

Az az igazság, hogy Bajnain kívül nem jut eszembe senki. Persze ez privát vélemény, ma született bárányt ne is keressünk. A baloldali emberek most olyan helyzetben vannak, hogy nem fogja akárki meggyőzni őket, hogy rá nyugodtan szavazhatnak. Itt nem fog senkin se segíteni egy jó kis Vona lenácizás vagy Orbán balfaszozás. A baloldalon ennek 10% alatti a hatékonysága. Inkább azért gondoltam rá mert a szakértelmét bizonyította, persze a most és korábban kóklerkedők ellenében.

medve2 2012.03.12. 12:58:44

@Scagnetti: Akkor lehet győzni egy választáson, de konszolidálni nem.

medve2 2012.03.12. 12:59:55

@blah: Akkor tud nyerni a baloldal, ha tömegesen megszólít a Fideszből kiábrándult Fideszes szavazókat. Bajnaival ez nem fog menni.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.12. 13:00:13

@blah: baloldalnak már annyi, saját magukat járatták le. 2014ben is a fidesz fog nyerni.

Scagnetti 2012.03.12. 13:28:21

@medve2: Ebből a bandából szerintem senkivel sem menne, mert hiába tolnak előre egy elfogadhatóbb jelöltet, mögötte ugyanazok maradnak. Az egy más kérdés, hogy Bajnai elfogadható jelölt vagy sem. Fletónál mondjuk elfogadhatóbb, de ez még nem jelent semmit, mert most nem 2-3%-ot kellene javítaniuk, hanem 20-at, és annyival azért Bajnai sem hangzik jobban, hogy ennyit behozzon nekik.

Arról már ritkábban beszélnek, hogy bárki is a jelölt, annak közös és egyedüli jelöltnek kell lenni, tehát a legpopulistább szocinak és a legneóbb szadeszesnek is rá kell tudni bólintani. (És ha nyerni akarnak, akkor még sok más szavazónak is.) Szerintem már itt bukik az egész, mert ezeket nem lehet összeterelni. Próbálták már többen is, pl. Fletó, de rá is basztak.

És amiről már egyáltalán nem beszélnek, az az, hogy egy ilyen kormány, amelyben egymással összeegyeztethetetlen nézetek vannak, hogy tudna működni. Nagyjából úgy, ahogy az előző hasonló jellegű próbálkozások. Sehogy.

blah 2012.03.12. 13:57:15

@Disintegrator Rising: úgy alle zusammen a baloldal? Nem hinném, hogy ne lenne lehetőség megújulásra. Azt tudom, hogy a jobb oldal nem tudja úgy lejáratni magát, hogy a hívők elpártoljanak az addig ok. Sok a hívő az is tény. Eddig alulmúltak minden elképzelést az is tény. Viszont akik a fideszre szavaztak át vagy akik jobboldali érzelműek de van némi eszük azok olyat fognak választani aki kecsegtet valamiféle kiszámítható jövővel, előremutató tervekkel legyen az akár baloldali is. Igaz ami igaz ilyen jelenleg se jobb, se bal oldalon nincs.

Blogger Géza 2012.03.12. 18:11:07

@Lencsés lstván: Te ezeket a hülyeségeket el is hiszed? Hogy valaki egy napot ül? Mi a rossebért hívatta volna a miniszterelnök be magához egy cég vezetőjét? És szerinted utána nem erről írt volna a sajtó több mint egy évig? Azt nem tudják megemészteni, hogy egyszer saját cégükről beszélgettek baráti körben pár szót. ("közgyűlés"-ügy)

Annyi igaz (minden érintett fél elismerte), hogy az olcsóbb ajánlat nyert. És ez így van rendjén.

Blogger Géza 2012.03.12. 18:16:02

@Dr. Táskás Tóni: MBO keretében, részletre, ahogy igen sok céget így adtak el akkoriban. Na és? Jobb lett volna, ha inkább hagyja tönkremenni, és segélyért kuncsorog, minthogy vállalkozzon? Vagy átjátszotta volna bagóért külföldi befektetőnek a maga kis jutalékáért? (szintén gyakori megoldás volt...)

Dr. Táskás Tóni 2012.03.12. 19:54:05

@Blogger Géza: Jól tette, hogy megvette neki a focista. Végül is csak a fidesz székházat adta el miatta. Egy mindenkiért... már akkor is ez volt a fidesz jelszava.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.03.12. 22:40:20

"Tessék politikusokat állítani - vagy legalább elfogadni. "

Szerintem meg a hívószavak is hiányoznak. Tessék megmondani, hogy mit ígérnek a népnek!

De olyat, amit be is tudnak tartani. Mert nem demokráciát kell ígérni a kisembereknek, nekik elég abból annyi, ami most van, még sok is.

Bírói függetlenség, meg 8 millás Simor fizetés visszaállításával nem lehet tömegeket megnyerni. Mint ahogy a "pofátlan" végkielégítések 2 milla feletti adóztatásának kritikája sem ült.

Persze pénzt ígérni nehéz, és betarthatatlan. Más viszont nem használ.

Lehetne még kampányolni az egykulcsos adó eltörlésével, de az meg pont a facebook-os törzsgárda szemében nem túl népszerű, hiszen közöttük meg felülreprezentált a jól keresők aránya.

Egy szó mint száz, nehéz életképes alternatívát mutatni az Orbán-kormány helyett. Pedig ha lenne, és is szívesen oda szavaznék. De jelenleg még mindig Orbánékat látom a legkisebb rossznak. És sokan így vannak ezzel szerintem.

Szúrófény 2012.07.10. 15:44:36

@Brix: Olyan ez, mint a válás, a következő választottról kiderül, rosszabb az előzőnél!

Szúrófény 2012.07.10. 18:06:04

@Örzse néni: Politikusokat akasztófa alá, kivégző sortűz elé állítani! Haza áruló, konkrétan eladó mindegyik!