A KARD a Facebook-on

Látogatók

free counter

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Felelős vagy kijáró polgárokat szeretnénk? - az önkormányzati modell igazi dilemmája

2012.01.07. 09:48 timargabor

Felelős, döntésképes polgárokat szeretnénk? Akkor meg kell adjuk a polgároknak a valódi helyi döntés lehetőségét a fontos ügyekben - ha minden "odafent" dől el, akkor nem dönteni, hanem alkalmazkodni, kijárni tanulnak meg. Akkor tényleg visszamegyünk Kádárhoz.

Tegnap érdekes beszélgetésem volt egy barátommal, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalmi folyamatok költségvetési szemléletű elemzése mellett annál még fontosabb a polgárok motivációjának vizsgálata. Igaza van, a mai bejegyzésben a frissen változott politikai modell egyik legfontosabb motivációs hiányosságát: a döntési jogköröknek az önkormányzatoktól az államhoz telepítését járom körül.

Miről is van szó? Az alap- és középfokú oktatási és az egészségügyi intézmények nagy részét eddig az önkormányzatok üzemeltették: az állam által meghatározott keretek között ők mondták meg, hogy milyen munka folyjon az iskolákban, kórházakban, rendelőintézetekben. Ők nevezték ki az intézmények vezetőit, utasítási joguk volt feléjük, ha elégedetlenek voltak, akkor pedig leválthatták őket. Ha az oktatásra vagy egészségügyi ellátásra a lakosságszám alapján kapott állami "fejpénz" kevés volt, megtoldhatták - ahol viszont a helyi gazdálkodás bármilyen okból rossz bőrben volt, akár el is vettek belőle. Mostantól az iskolák, kórházak egységesen állami kezelésben vannak. Az állami hierarchia dönt minden egyes falusi iskolaigazgató, minden városi kórházvezető kinevezéséről. A helyiek, ha nincsenek megelégedve, nehezen érhetik el a nekik tetsző cserét, és még kétségesebb, hogy ha a központi hatalom elmozdítana egy számukra kedves helyi intézményvezetőt, eredményesen ki tudnak-e állni mellette.

A változtatás előnyeit így mondják: egységes színvonalat tud biztosítani a rendszer ott is, ahol eddig inkább elvettek a normatívából, megoldja a színvonal javítását ott, ahol eddig helyben ez nem sikerült - bár a kérdés azért felmerül, hogy hogyan: logikus ésszel azt gondolnánk, hogy továbbra is a helybeli erőforrásokat kéne felhasználni, csak jobb szervezésben. A motivációs hátrány azonban brutális: azt üzeni a helyieknek, majd mi megoldunk mindent, te csak ne szólj ebbe bele, ezt mi úgyis jobban tudjuk. Ezt még akkor sem szabadna, ha néhány helyen tényleg jobban tudják.


Ez Kádár rendszere. A lényeges dolgok mind "odafenn" dőlnek el. Arc nélkül. Minisztériumi útvesztőkben. Hőbörögni lehet a kocsmában, és a végén a tanácselnök elvtárs majd próbál beszélni a megyénél X elvtárssal, aki talán odahat a minisztériumban, hogy történjen valami. És ha valamiben Orbán másolja Kádárt az ez: majd az állam megoldja. Te ne törődj vele. Az állam majd megvéd. Elintézi. Juttat. Megszervezi. Nem a te dolgod, ne törődj vele. (Vagy ha nagyon törődni akarsz vele, lépj be a Pártba...)

Pedig de. Törödj vele! Nemcsak lényegesen hatékonyabb és gyorsabb, de sokkal-sokkal motiválóbb is, ha a helyi döntéseket helyben hozzák meg, azokat, akit érint. Az állam szerepe ebben - az általam favorizált eddigi önkormányzati modell szerint -, hogy ellenőrizze, megvalósulnak-e a törvényekben meghatározott központi, országos normák. Ezen túl döntsön a kaposvári közgyűlés a városi kórházról, a bócsai vagy nagyrédei önkormányzat a helyi iskoláról. Ne az "odafentről" meghozott döntés utáni kuncsorgás legyen a sikeres viselkedési minta, hanem a helyi mérlegelés és döntés. Minden közösségnek magának kell kialakítania a saját döntéshozatali módját, helyben kell "megtanulni a politikát", különben nagyban sem fog menni.

Egy példát hadd hozzak még fel arról, hogy melyik rendszer a hatékonyabb. A döntési jogkörök egy fontos szegmensét a rendszerváltás utáni 20 évben sem kapták meg az önkormányzatok: a rendvédelmet. A falusi, városi, fővárosi és budapesti kerületi közbiztonságot, a közterületi rendőri jelenlétet és a helyi jelentőségű nyomozásokat is mind-mind a minisztérium irányítása alatti központi rendőri szervezet látta és látja el, az a fajta "városi" rendőrség, amely a helyi önkormányzatoknak tényleges eszközt adna a kezébe a polgárok számára egyik legfontosabb szempont, a közbiztonság védelmére, nincs meg (próbálják közterület-felügyelettel, városőrséggel, polgárőrséggel "szimulálni" ezt, nem túl sok sikerrel). A városi vagy kerületi rendőrkapitány persze "beszámol" évente az önkormányzat ülésén, de végső soron a felettese, és a parancsnoki lánc végén a minisztérium és az ORFK utasításait kell kövesse. Az eredmény például egy fővárosi kerületben 2-3 járőrpár 8-10 helyett, és a bűnügyi statisztikák mindenhatósága. Kicsit félve várom, hogy most ugyanez lesz az oktatásban, az egészségügyben is?

Ismétlem: lenne ezeken a területeken funkciója az államnak. Törvényekkel kell szabályoznia ezen területek működésének országosan érvényes normáit, és ezek betartásán őrködnie kell. Megjegyzem, bár e bejegyzésnek nem témája, ez lenne a szerepe a piaci folyamatok felügyeletében is - az erős állam, véleményem szerint arról is ismerszik meg, hogy hagyja-e a betéti és hitelkamatok közti marzs kétszeresre, háromszorosra hízását vagy nem, hogy meg tudja-e akadályozni a domináns piaci szereplők kartelljét vagy nem.

Azt sem lehet elhallgatni, hogy a hazai önkormányzati rendszer - épp a pénzügyi fenntarthatóság miatt - jelentős reformra szorul. Érdemes ezt is úgy megtenni, hogy azért valamilyen elöljáróság, helyi, ténylegesen helyi ügyekben döntésképes fórum megtartása már csak motivációs szempontból is fontos.

De amit nem lehet elégszer ismételni, fontos, hogy a helyi kérdések helyben dőljenek el, ahol az információk rendelkezésre állnak, ahol a következményeket viselik. A centralizáció rossz üzenetet közvetít: "nem a te dolgod". Elveszi a felelősségvállalás és döntés lehetőségét nagyon sok polgártársunktól, és ehelyett függő helyzetbe hozza őket.

Pedig felelős, döntésképes polgárokat szeretnénk, minél többet, nem? Hát tegyünk érte, adjuk vissza a döntési lehetőségeket a kisebb-nagyobb közösségeknek, attól csak az államhatalom lesz gyengébb, de nem az állam, a nemzet.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

1 komment

Címkék: államhatalom szubszidiaritás önkormányzati rendszer központosítás

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr703525874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2012.07.10. 18:00:15

Tocqueville aranyköpéseiből

Be kell látnunk, hogy az emberek érzelmei általában mindig oda húznak, ahol az erő rejlik. Meghódított országokban nem sokáig él a hazaszeretet.
Ezeket, az embereket, kik már oly erősen függnek a központi hatalomtól, már hiába bízzák meg azzal, hogy időről időre megválasszák e hatalom képviselőit: szabad akaratuknak ez oly fontos, ám oly ritka gyakorlásában nem képes meggátolni gondolkodási, érzelmi, cselekvési képességének fokozatos elveszítését s azt, hogy lassacskán az emberi szint alá ne süllyedjenek! 952. old.
Hozzáteszem még, hogy hamarosan már arra is képtelenek lesznek, hogy még meglevő jelentős és egyetlen előjogukat gyakorolják…
Valóban nehéz elképzelni, hogyan is tudnának jó vezetőt választani maguknak olyan emberek, akik végképp leszoktak önmaguk irányításáról: az is teljesen hihetetlen, hogy egy szolga nép valaha is képes lenne liberális, energikus és bölcs kormányt megszavazni.
Mai valóságunkat köszönjük meg a Szovjetuniónak, és az Ő helytartóinak, a szocialista pártnak