A KARD a Facebook-on

Látogatók

free counter

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

A Fidesz-médiabirodalom visszavág

2016.11.28. 14:39 Carnivore

Ha valamit megtanulhatott a kormánypárt az elmúlt majdnem két évtizedben (kereskedelmi médiakorszak), az az, hogy a hatalmat ugyan média-ellenszélben is meg lehet szerezni (lásd: 90-es évek baloldali médiatúlsúlya vs. első Orbán-kormány), megtartani azonban már csak úgy lehet, ha szövetséget kötnek, vagy átveszik felette az uralmat. Nem nehéz kitalálni, melyik utat választották.

A Fidesznél régóta tervezték és már építik a média-halálcsillagot, vagyis egy olyan hír- és kulturális hálót, aminek segítségével nemcsak átvehetik az uralmat a médiapiacon (hiszen ez már rég megtörtént), hanem átvehetik az uralmat a közgondolkodásban is. Olyan az egész, mint egy bizarr pszichológiai kísérletsorozat a 30-40-50-es évek Amerikájából, amikor embereket zártak be szobákba és tették ki őket különböző hatásoknak, hogy aztán végignézzék személyiségük átalakulását. Nem csoda, hogy a Vajna-Habony-Mészáros-irányította médiában meglehetősen idejétmúlt, nosztalgikus módszerekkel is találkozunk, mint a film-képkockák közé rejtett Paks2-reklámokkal, vagy pontosan ugyanolyan címlappal rendelkező újságokkal.

Ez az egész koncepció lényege: ha nem tudnak minőségi különbséget hozni a baloldali médiafelülettel szemben, akkor egyszerűen lefedik. A közönség pedig eszi vagy nem eszi; ezt kapja. Ha nincs más, akkor előbb-utóbb úgyis megeszi.

Hol tart most az építkezés? Nos, azt látjuk, hogy a médiumok felvásárlása szüntelenül zajlik, igaz, meglehetősen időigényes misszió, hiszen a legértékesebb felületekhez nem könnyű hozzájutni. Nyilvánvaló, hogy a baloldal politikai birodalmának bukása nem járt automatikusan az utolsó (média)bástyák feladásával, így Népszabadságtól az ATV-ig mindenhol meg kell(ett) találni azt a hátsó titkos bejáratot, aminek segítségével szinte belülről lehetett szétrobbantani az "objektumot".

Ne felejtsük el, hogy ebben az országban valaha létezett azért elvi alapú politizálás is (az, hogy milyen elveken alapult, abba most jobb, ha nem megyünk bele...), ami azt jelentette, hogy egy médiacsomag tulajdonosát nem lehetett csak úgy rávenni arra, hogy megszabaduljon termékétől. Ravaszabb módszerekhez kellett folyamodni: meg kellett támadni, le kellett járatni a főszerkesztőt; ki kellett rúgatni a főszerkesztőt; le kellett cserélni a teljes stábot; stróman kezébe kellett adni a kiadót; vagy el kellett venni a sugárzási jogot. Eközben a túloldalon állami hirdetéseken keresztül kellett hízlalni a nyájat.

the-making-of-star-wars-the-empire-strikes-back-image-picture-8.jpg

Ha azt hinnénk, hogy a munka befejeződött, tévednénk. A helyzetet jól jellemzi az a viselkedés, ahogy a baloldali médiumok képviselői állnak hozzá az ügyhöz: minden alkalommal tébolyultan kiáltják ki a sajtószabadság végét (ami mindig attól a ponttól kezdődik, amikor épp elsüllyesztik egyik-másik médiahajójukat) és persze sajnáltatják magukat. Aztán szépen hazamennek. Vagyis: tökéletesen aszerint tesznek, ahogy az a Fidesz-médiabirodalomnak tetszik. Nem csoda, hogy összeesküvés-elméletek özöne terjed szájról szájra, miszerint a ballibek rég lepaktáltak a Fidesszel és lépésről lépésre játsszák a kezükre a sajtóorgánumokat.

Azért ne legyünk igazságtalanok: ebben a médiabirodalom-építésben érezhető a bosszú íze is. Szóval vannak még olyanok, akik elvi kérdést csinálnak a hatalomépítésből, a visszavágásból. Ide tartoznak például azok a sajtómunkások, akik hihetetlenül motiváltak a nagy feladat végrehajtásában és közéleti szerepet arccal és névvel vállaló képviselőik mindig kaján vigyorral, őszinte örömmel fogadják az újabb trófeák begyűjtését (a Simicska-, illetve Széles-féle televíziók politikai vitaműsoraiban heti rendszerességgel nyomon követhetők, amelyek nyilván a legelkötelezettebb közönségnek készültek).

Szépen lassan tehát mindenki átáll a "sötét oldalra" - ha nem is mindig tudatosan (lásd: bulvár médiapiac átalakulása). S talán vannak köztük olyanok, akik mindig is oda tartoztak. Persze, lassan kell haladni, hogy a közönség folyamatosan szokja, elfogadja. Hiszen most még nem mindenki akarja átélni a párthoz tartozás katarzisát. Sőt, a legtöbben valószínűleg egyszerűen csak békét akarnak, ezért kisebb, halkabb csetepatékkal kell jó háttérmunkát végezni. Személycserék, fokozatos átállás, néha visszakozás. Semmi hirtelen mozdulat. Ráérünk.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

93 komment

Címkék: média fidesz népszabadság sajtószabadság államhatalom médiajelenlét nemzeti együttműködés rendszere NER

A Trump-hisztéria margójára

2016.11.24. 12:57 Jobb és közép

Donald Trump, az USA újonnan megválasztott elnöke még nem is lépett hivatalba, mégis hatalmas a hisztéria az ellentáborban. Pedig, aki azt állítja, hogy tudja, milyen elnök lesz belőle, az aligha tudja, mit beszél. Legnagyobb valószínűséggel még maga Trump sem tudja. De máris akkora a hisztéria, mintha egy új, ezúttal amerikai Hitlert választottak volna meg. Hogy történhetett ez? És egyáltalán mi is történt valójában? Az történt, hogy ez a jelölt több, mint tízszer annyi helyre ment el személyesen kampányolni, mint az ellenfele. Az történt, hogy mindegyik alkalommal lehetett tőle kérdezni is, megadott időkeretben. Az történt, hogy az ellenfele, Hillary Clinton tizedannyi helyre sem ment el. Ez üzenet értékű: "úgyis nyerek, nem érdekeltek ti engem". Az amerikai választók számára ez nem volt elég jó ajánlat.

Az történt, hogy a fekete munkanélküliek jó része is Trumpra szavazott, meg a spanyol ajkú munkanélküliek jó része is. (Mármint azok, akik nem illegális bevándorlók, hanem az USA állampolgárai, ergo van szavazati joguk.) Vagy legalábbis nem mentek el szavazni másra sem. Miért? Baromi egyszerű. Mert gyakorlatiasak. Belátták, hogy nem az kell nekik, hogy a Fehér Ház lakója szavakban nagyon szeresse őket és kiálljon az ő vélt érdekeik mellett szónokolni. Pofázásból nem lesz kenyér. Hanem az kell nekik, hogy aki a Fehér Házban az ország dolgát intézi, az olyan gazdaságpolitikát csináljon, amelyből nekik is leesik valami. Konkrétan munka és munkabér, mert az nincsen. Aztán az már kit érdekel, hogy ugyanez az ember egyébként valószínűleg nem arról álmodozik, hogy egy fekete pasihoz adja hozzá a lányát? Megmondta világosan, arról se álmodozott, hogy zsidóhoz adja a lányát. Pláne nem arról, hogy a férj kedvéért a Trump leány is betérjen a zsidó vallásba. De Trump ezt is elfogadta. Ha a leánynak ez kell, legyen. Ha ez azzal jár, hogy péntek estétől, a szombat bejövetelétől kezdve egy teljes napon át nem veszi fel a telefont senkinek, akkor azzal jár. Na, ez az, ami az amerikaiaknak tetszik. Valaki, akinek lehet, hogy nem PC a véleménye, de elfogadja a mások döntéseit, amelyet azok a saját életükről, saját hatáskörükben meghoznak. Nem pedig kioktat mindenkit és belepofázik mindenbe, amihez semmi köze, ahogy azt a Clintonnét istenítő önjelölt zsenik és társadalomfarigcsálók teszik.

Amerika is, meg a világ is megszenvedte alaposan ezt a liberálisnak hazudott doktrínát. Mivel járt ez? Pl. azzal, hogy ha valaki a saját kis autószerelő cégétől kirúgott egy fekete munkást, akkor elmondták mindenféle rasszista gazembernek és befeketítették a megrendelői előtt is. Őt meg se kérdezték, hogy mit hoz fel védelmére. Mert akkor elmondta volna, hogy nem a bőrszíne miatt rúgta ki a dolgozót, hanem mert bedrogozva jelent meg a munkahelyén, és kis híján összeroppantott a hidraulikus emelővel egy olyan autót, amelyikben egyébként még benne volt egy szerelő. Vagy más, hasonlóan alapos okból. Arról majd esetleg ügyvédi felszólításra, hetek múlva leközölnek egy kétsoros hírt, amelyet senki sem fog elolvasni. Viszont az illető egzisztenciája addigra már romokban lesz, a becsületéről nem is beszélve. A sok agresszív SJW simán tönkretesz egy életet, egy céget, bármit. Tekintet nélkül arra, hogy ha a céget tönkreteszik, akkor ott mindenki el fogja veszíteni a munkáját... Mit tanult ebből a többi KKV vezetője? Azt, hogy inkább fehéret kell felvenni, mert ha az kanászodik el, és ki kell rúgni, nincsen balhé. Ha meg feketét rúgnak ki, akkor már másnap ott kempel a bejárat előtt három tucat idióta SJW hisztigép, kimegy az MSNBC meg a CNN. Harmadnapra a felhergelt csőcselék szétveri a tulaj autóját is, a boltot meg becsukhatja, mert senki sem fog vele szóba állni. Na, mi lett az eredménye a feketék melletti idióta és kontraproduktív kiállásnak? Az, hogy a cégeknél csökkent a fekete dolgozók felvételére való hajlandóság. Kimondani persze nem mondta senki.

Aztán jött a 2008-2009-es subprime válság. Honnét is indult? Onnét, hogy az amerikai bankok nem adtak hitelt olyan pofáknak, akiknél a hitelbírálat negatív lett. Mondjuk, mert munkanélküli segélyből nem is lehet visszafizetni egy hatszobás ház árát, pláne nem akkor, ha önerő nélkül veszi meg a delikvens. Netán azért, mert egy pár hete alapított, megrendelés-állomány és megfelelő üzleti terv nélküli céget nem lehet több tízezer dollárral meghitelezni. Mivel az ilyen elutasított hitelkérelmek egy szép nagy részét feketék adták be, a bankok is le lettek rasszistázva. Lásd, mint fent. Ráadásul a Clinton éra fontos céljainak egyike volt, hogy mindenkinek legyen saját otthona. Így aztán inkább adtak hitelt a hitelképteleneknek is. Nehogy a bank jó híre lássa kárát a médiahisztinek, vagy magukra haragítsák a kormánypártot. Később a csődöt elkerülendő újracímkézték és újracsomagolták ezeket a behajthatatlan hiteleket és befektetésként eladták a világ tőkepiacain. Úgyhogy végigsöpört a credit crunch az egész világon. Mindezt miért? Mert nem akadt egy tökös amerikai törvényalkotás, amelyik elkente volna a száját az ilyen önjelölt világmegváltóknak, akik nem értenek a hitelbírálathoz semmit, viszont rasszistákolni fejhangon, azt tudnak. Eredmény? Visszaesett a hitelezési hajlandóság, úgyhogy most már azok sem kapnak hitelt, akik amúgy nagy valószínűséggel vissza tudnák fizetni. Bőrszínre való tekintet nélkül. Úgyhogy jöhetett a quantitative easing a FED részéről, mint ultima ratio a piacélénkítésre és a hitelezés beindítására. Agyrém. Az egészet el lehetett volna kerülni. Csak hagyni kellett volna, hogy végezzék a bankok a saját munkájukat a piacon kialakult szakmai standardok szerint, beleértve a hitelbírálati módszertant is.

És ezt a barom ideológiai diktatúrát, ezt a szellemi kényszerzubbonyt siratják egyesek? Tőlem... De kutya legyek, ha értem!

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

24 komment

Címkék: abszurd polkorrektség USA Donald Trump

Abortuszháború

2016.11.23. 16:14 Carnivore

A katolikus egyházfő új frontot nyitott a világméretű abortuszvitában azzal, hogy a konzervatív tábort megosztva, szimbolikus intézkedést helyezett kilátásba. Lényegében intézményesíteni kívánja az abortusz megbocsátását, ezzel mintegy utólag "jóváhagyva" a művi beavatkozást - szakrális szinten.

Tekintettel arra, hogy a legfrissebb kutatások szerint a terhességek mintegy negyede abortusszal végződik, komoly problémáról van szó. Nem beszélve az ellentmondásos helyzetről: míg a Földbolygó a túlnépesedés terhével küszködik, a fejlett országok őslakosainál a kihalási ráta veszélye fenyeget. Az évtizedeken át tartó liberális-konzervatív háború ugyan egy ideig nyugvópontra jutott, a föderációkon belüli viszonylagos béke azonban (értsd: az USA és az EU is úgy kívánta megoldani a problémát, hogy közösségen belüli, állami szintű szabályozásokat tett lehetővé, így belső mobilitással csökkentette a feszültséget) most úgy tűnik: a gazdasági és politikai szélirány újra felkavarja az állóvizet.

Ferenc pápa a nyugati világ konzervatív irányba tartásával szemben, számos kulcskérdésben a szabadabb felfogás, az emberi jogok felé indult el. S bár továbbra is bűnnek tekinti az abortuszt - hogy maradjunk most ennél a konkrét ügynél -, lehetőséget kíván adni az abortuszt meggyónó nők feloldozására. Ezzel a gesztussal azonban komoly kockázatot vállal fel, hiszen az egyházon belül is megosztottságot idéz elő, amivel saját belső ellenzékét erősíti. (Erősen kisarkítva a dolgot, politikája mostanában kissé Angela Merkelére emlékeztet.)

abortion_debate.jpg

Azonban annak, aki saját küldetésének zászlajára ezt az álláspontot tűzi, számolnia kell más következményekkel is. Mert bár az abortusz bizonyos körülmények közötti "elfogadása" (nevezzük most így) nem elhanyagolható társadalmi támogatottsággal bír és különösen népszerűvé tehet egy közszereplőt a nők körében, a politikai széljárás megváltozása óriási ütközőpontot fog jelenteni. Elég, ha elővesszük a lengyel példát, aminek segítségével láthatjuk, hogyan veri keresztül a kormány az országos méretű tiltakozások ellenére végül mégis a már-már írországi (az EU-ban jelenleg egyik legmagasabb) szintű szigorítást. És akkor jön Donald Trump és talán már jövőre történelmet írhat azzal, hogy az USA-ban államok feletti szintre emeli az abortusztilalmat. Ez jelenleg természetesen spekuláció, annyit mindenesetre már tudunk, hogy főbírónak az abortusz-szabadság egy jogi ellenlábasát teszi majd meg és - precedens alapú jogrendszer révén - így különösebb jogszabály-alkotás nélkül is elérheti célját.

Annak ellenére, hogy az abortuszvita reneszánsza várható a következő években, a következő nyugvópont ha időben nem is, de a kompromisszum tárgya tekintetében megjósolható. Jelenleg ugyanis a feltételek elég világosak. A legtöbb esetben abortuszra akkor van jogi lehetőség, ha: az anya életveszélyben van; ha a babának nincs esélye a túlélésre; illetve ha nemi erőszak következménye a terhesség. Amennyiben tehát ezen feltételek legalább egyike lehetőséget ad a művi beavatkozásra, akkor a kompromisszum szinte garantált.

A kérdés tehát az: a nyugati kultúra meghatározó politikai vezetői ezúttal mennyire lengették ki az ingát? Mennyire számít ma szélsőségesnek a példaként említett Ferenc pápa, a Kaczyński-irányította lengyel kormány, vagy épp Donald Trump főbírójának elképzelése? Ezt azért volna tudni mihamarabb, mert ha az új társadalmi megegyezés jó ideig várat magára és nem érjük el a következő nyugvópontot, akkor kizárólag a művi beavatkozásokat illegálisan végző orvosok, illetve az országhatárokon átívelő abortuszturizmus fog jól járni.

Magyarország pedig ismét dilemma-helyzetben találja magát, hiszen előbb-utóbb döntenie kell: elindul-e a konzervatív irányba vagy marad ott, ahol van? A jelenleginél liberálisabb szabályozás ugyan szinte elképzelhetetlen, az azonban nagyon is elképzelhető, hogy hamarosan a jelenlegi jogi berendezkedés fog szabadelvűnek számítani, ami politikai igényeket fog támasztani a magát jobboldali-keresztény-konzervatívnak meghatározó kormánnyal szemben. Addig is, úgy tűnik, mindenki megelégszik a sikerpropagandával.

 

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

8 komment

Címkék: egyház abortusz jogállam Európai Unió Ferenc pápa Donald Trump

Kormányinfó után: mozdulás a gazdasági konszolidáció irányába?

2016.11.20. 06:30 Carnivore

Az idei ősz egyik legfontosabb sajtótájékoztatóján vagyunk túl, ahol talán a kormányoldal is jobban járt volna, ha nem Lázár János ujjlenyomatának hiánya kerül a középpontba. Történtek itt ugyanis tárgyalásra érdemesebb dolgok is.

Rögtön kezdjük a nagy bejelentéssel, miszerint a kormány jelentősen csökkenteni szándékozik a társasági nyereségadó mértékét, méghozzá azzal a nem titkolt céllal, hogy Európában immár az élre törve kelhessen versenyre az adóparadicsomnak számító Írországgal, Bulgáriával, vagy épp Ciprussal. Természetesen máris vannak, akik lesajnálják az adócsökkentés várható hatását, hivatkozva arra, hogy a magyar kis- és középvállalkozásokat úgysem fogja sokkal kedvezőbb helyzetbe hozni, csupán egy-kétezer cégnek kedvez majd. Csakhogy nem is ez a célja.

Inkább tekinthető ez az intézkedés egy gazdasági konszolidációnak (ha nem is fordulatnak), amellyel a kormány egy erős üzenetet kíván megfogalmazni a külföldi nagytőke irányába: “Továbbra is várunk titeket.”

Az időzítés aligha véletlen: immár mindhárom vezető nemzetközi hitelminősítő intézet kedvezőbb, befektetésre ajánlott kategóriába sorolta Magyarországot, erre a hullámra pedig hiba volna nem felülni. Tovább erősíti ezt a szándékot, hogy az Orbán-kabinet lényegében sikerrel végrehajtotta azon politikai célkitűzéseit, amelyek stabilizálták rendszerét, s amelyek segítségével kényelmesebben, önmagára nézve biztonságosabban tudja irányítani az országot.

(cyberpress.hu)

Úgy is mondhatnánk: a kezdetben nagy viharokat kavart új politikai berendezkedés mára kezd elfogadottá válni, s a nyugati demokráciák eddig vezető paradigmájának felbomlása (Brexit, Trump, illetve a soron következő EU-tagállamok országgyűlési választásainak várható eredményei) mind-mind erősíteni fogják pozícióját. A paksi beruházás Európai Bizottság általi elfogadása - amely Magyarország jövője szempontjából igencsak sorskérdésnek nevezhető - pontosan beleillik ebbe az új trendbe.

A politikai széljárás tehát megváltozott. S mint ilyenkor kívánatos, a hatalomgyakorlónak lehetősége nyílik arra, hogy a gazdasági folyamatokban is változásokat eszközöljön. Eljött tehát a konszolidácó ideje, amelyre több jel is utal.

Egyrészt maga az alapállapot: mintegy hat esztendő alatt sikerült a stratégiailag legfontosabb intézményeket és gazdasági szereplőket saját hatáskör alá vonni (emlékezzünk, honnan indultunk: Alkotmánybíróság, köztestületek és közintézmények, trafikmutyi; majd szépen eljutottunk a közművekig, az uniós megrendelések kivitelezéséig, bankok és cégek felvásárlásáig).

Túl vagyunk az alaptörvény, illetve a sarkalatos törvények bevezetésén is, amelyek meghatározzák a következő kormányok mozgásterét. Túl vagyunk a különadókon, az ÁFA-emelésen és az SZJA európai mércével mérve óriási terheket jelentő stabilizálásán.

S itt lép be az mérséklés és belső szabályozás lehetősége: a politikailag és gazdaságilag biztos lábakon álló rendszer most már beengedhet olyan szereplőket is az ország vérkeringésébe, amelyek a hatalmat, az új oligarchák pénzügyi érdekeit kevésbé veszélyeztetik, ugyanakkor hozzájárulhatnak a munkahelyteremtéshez, az államadósság szinten tartásához vagy csökkentéséhez, a gazdasági versenyképesség új (régi?) szintjére (vissza)emeléséhez.

Utóbbihoz természetesen politikai gesztusokra van szükség, amely eddig nagyon hiányzott a kormányzati politika oldaláról: ellenzéki lelkületű emberek fontos (vagy látszólag fontos) pozíciókba juttatása, az Alkotmánybíróság testületének megújítása az eddiginél több politikailag független személlyel, valamint olyan adópolitika bevezetése, amely vonzóbbá teszi az országot a külföldi tőke számára. Úgy tűnik, hogy ezek harmadik Orbán-kormány első igazán értékelhető lépései.

S hogy az elvárt gazdasági fellendülésnek milyen pozitív, illetve negatív üzenete van jelenleg?

Nagyon fontos megjegyezni, hogy a mostani tervek azt mutatják: a miniszterelnök - talán az Európai Uniós tagság megítélése kapcsán készült több közvélemény-kutatás hatására is, amelyet ő maga feltűnően gyakran emleget mostanában - mintha meghozta volna döntését azzal kapcsolatban, hogy Magyarország az európai kultúra és gazdaság részeként szeretné folytatni pályafutását a jövőben, ellenben a korábbi “keleti nyitás” politikájának irányával. Hiszen miért törekedne arra - különösen most -, hogy mégiscsak elfogadtassa magát a világgal, különösen a nyugati országok vezetőivel? Márpedig jelentős előrelépések jósolhatók ezen a téren (az immár hangsúlyozottan, számára jóval kedvezőbb politikai környezetben).

Természetesen az eddig kiépített klientúra számtalan betegséggel küszködik, amely azonnal megoldandó probléma elé veti a kabinetet: az oktatásban és egészségügyi ellátórendszerben látható színvonal-romlás mértéke olyan tátongó űr, amelyet nem lesz könnyű betömni. Ez pedig komoly dilemma mindenki számára: érdemes-e befektetni olyan országban, ahol a szakképzett munkaerő biztosítása rendkívül nehézkes, illetve hajlandó-e a kormányzat esetleg bevándorlókkal helyettesíteni azon munkavállalók tömkelegét, akik még jó ideig hiányozni fognak a rendszerből? Utóbbi talán szükséges, azonban korántsem kockázatmentes vállalkozás (gondoljunk a xenofóbiáról szóló közvélemény-kutatásokra, amelyek nemcsak a közel-keleti és afrikai országokból érkezőkre vonatkoznak).

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

20 komment

Címkék: gazdaság lázár jános gazdasági konszolidáció

Paks 2: menekülés a győzelembe

2016.11.17. 16:13 Carnivore

Brüsszel rábólított a beruházásra. A paksi vita lényegében tehát lezárult, minden további küzdelem részletkérdésekről fog szólni. Ezzel a kormány az elmúlt évek talán egyik legnagyobb sikerét könyvelheti el magának.

Az Európai Bizottság már tavaly engedélyezte a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges nukleáris fűtőanyag szállítására vonatkozó szerződést Oroszországgal, 2018-ban pedig maga a paksi építkezés fizikailag is elkezdődhet. A Bizottság elfogadja a magyar kormány magyarázatát arról is, hogy miért nem volt nemzetközi tender a megvalósításra és összességében áldását adja a beruházásra. A vélhetően jól informált kormánybiztos nemrég tett kijelentése is e döntés esélyét erősítette.

Ugyanakkor a mai napig rejtély, hogy a magyar kormány - a köztudottan fagyos viszony ellenére - hogyan tudta meggyőzni az Európai Bizottságot arról, hogy az Oroszországgal (illetve a Roszatommal) kötött megállapodás Európa biztonságos energiaellátásáról, Magyarország energiafüggetlenségéről és gáztól való függetlenedéséről szól, nem pedig arról, hogy növekedne a keleti függőségünk. Annyit mindenesetre már tudunk, hogy német üzletemberek munkája (köztük Klaus Mangold, a Rotschild Bank társelnöke), sőt maga Günther Oettinger (energetikai biztosként az Barosso-vezette Európai Bizottságban) is hozzájárulhatott a megállapodás sikeréhez. És innentől kezdve nem zárható ki Németország hallgatólagos politikai támogatása sem.

atlatszo_1.jpg

Volt azonban még néhány megoldandó probléma, amelyek összehangolt (akna)munkát igényeltek az ügyben.

Itt van rögtön a kettős mérce alkalmazása a kiégett fűtőelemek elhelyezéséhez kapcsolódóan: a kormány hirtelen rendkívül érzékennyé vált a köztudottan veszélyes szélerőművek telepítése ügyében, most azonban egy új jogszabálynak köszönhetően sikerült úgy ellehetetleníteni a létesítésüket, hogy szabaddá vált az út az atomenergia előtt. És valljuk be, van valami diszkrét bája annak, hogy a kormányrendelet a lakóövezetek határától számított 12 km-es körzeten belül nem engedélyezi szélerőművek építését (vagyis gyakorlatilag sehol az országban), mindeközben Bodán - amely csupán 10 kilométerre fekszik Pécstől - egy egész atomtemető létesítése van kilátásban.

"A tervek szerint még ha lesz is itt bármilyen hulladéktároló, az csak 2060-70 táján fogad majd fűtőelemeket" - nyugtatott meg mindenkit a helyi elöljáró. A kérdés akkor viszont innentől kezdve egyáltalán nem demagóg: lehetséges-e az, hogy megújuló energiaforrásokkal ugyanaz az energiaszükséglet kielégíthető lenne 2060-ig gazdaságosan, mint amit atomenergiával kívánunk elérni, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy sem addig, sem pedig azután nem kellene aggódni a veszélyes hulladék sorsa miatt?

És a játszma itt közel nem ért véget. Ahogy a rejtélyek sora sem. A kormány ugyanis hiper-űrsebességre szeretne kapcsolni Paks 2 ügyében. Ehhez a meghajtást egy ravasz salátatörvénybe (T/12743. számú törvényjavaslat energetikai tárgyú törvények módosításáról) rejtett paragrafus fogja majd adni, így egyszerű, megfellebezhetetlen kormányrendeletek segítségével tudják eltakarítani az időhúzásra alkalmas akadályokat.

Nyilván a cél itt elsősorban az, hogy a beruházás jusson el olyan fázisba, amikor már semmilyen módon nem érdemes visszafordulni, egyszerűen nem éri meg elállni az üzlettől. Ez különösen egy külső fenyegetés (jogi és gazdasági szankciók), illetve egy balul elsült választás (hatalom megszűnése) esetén bizonyulhat hasznosnak.

És ha már összehangolt támadás: a kormánymédia sem tétlenkedik és már most felkészíti a lakosságot az Európai Bizottság újabb kedvező döntésére és igyekszik Paks-lázba hozni a rajongókat, kissé bizarr módon (rejtett reklámok - amelyek alkalmazása egyébként teljesen törvényellenes). A kormány új barátait pedig úgy tűnik, már rég nem kell meggyőzni.

Ha tehát összességében nézzük az ügyet, most már bizony sok csillag együttállására volna szükség ahhoz, hogy ezt a gigaberuházást meg lehessen akadályozni (vö. lehetetlen). Így a mostani és a következő generációknak együtt kell élnie az atommal és persze a felhalmozott, elképzelhetetlen nagyságú adóssággal.

A kormány missziója sikeres volt; akár tetszik, akár nem.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

145 komment

Címkék: külpolitika Paks nem leszünk gyarmat paksi bővítés magyar-orosz kapcsolatok orosz megállapodás

Globális környezetvédelem: megtorpanás?

2016.11.16. 06:30 Carnivore

Aggasztó hírek a világ egyik legnagyobb klímaromboló országából, az Amerikai Egyesült Államokból: az új elnök nem kívánja folytatni a környezet megőrzése érdekében hozott intézkedések végrehajtását. Az indok egyszerű: nem hisz benne. Mármint a klímaváltozásban.

Első hallásra megmosolyogtató, amikor az ember a globális klímaváltozás kapcsán egy hitvita kellős közepén találja magát a huszonegyedik században. Kevésbé szórakoztató azonban, ha magát az USA következő elnökét látja a vita (újbóli) kirobbantója – s várhatóan katalizátora - szerepében. Neki ugyanis hatalma és befolyása bőven akad ahhoz, hogy komolyan vegyük a szándékát.

Bár az elmúlt bő másfél évben az amerikai és európai média egyaránt megpróbálta komolytalanná tenni személyét, azt gondolva, hogy éppen így sikerül majd a partvonal szélére állítani, jelentősen lebecsülték ennek az újszerű politikai kommunikációnak az erejét, a térhódítás időszerűségét. Természetesen most nem az a feladatunk, hogy a politikai korrektség és a huszadik századi liberalizmus bukásának mikéntjét fejtegessük, illetve eldöntsük, milyen várható előnyök és hátrányok származnak az új korszak eljövetelével. Ellenben, olyan témáról kell beszélnünk, amely túlmutat társadalmi óhajokon-sóhajokon, meggyőződéseken, problémákon és álproblémákon. Olyan katasztrófa veszélyéről, amely túlmutat nemhogy pártokon, de nemzeteken és országhatárokon is. (A témával foglalkozik egyik korábbi cikkünk, mely megtalálható itt.)

donald_climate.jpg

Először is le kell szögezni, hogy az új elnök környezetvédelemhez való jelenlegi hozzáállása, a problémák szinte teljes figyelmen kívül hagyása érthetetlen. Ma már ugyanis a fosszilis energiahordozókra épülő gazdasági lobbi is láthatóan alkalmazkodik a környezetvédelmi elvek betartása iránti társadalmi igényekhez és a termelőipartól az autóiparon át az energiaszektorig mindenütt technológiai és szemléleti fejlődésnek lehetünk tanúi. Nem valószínű tehát, hogy a „szokásos” zöld összeesküvés-elmélet, miszerint „az olajcégek tesznek keresztbe megint és rángatják bábként a politikai vezetőket” korrekciók nélkül ma is megállná a helyét. Másról lehet itt szó.

Donald Trump vitorláját végig a populizmus szele fújta. Ő tényleg azt az elnöki szerepet szánta magának, aki a „keményen dolgozó kisember” oldaláról akarja megfogni a dolgokat, így a párizsi klímaegyezményt is a szénbányászat támogatására, felfuttatására hivatkozva rúgná fel. Ezzel a lépéssel azonban a világ új veszéllyel találja szemben magát. A gazdag olajlobbisták ellen ugyanis viszonylag egyszerűen, széles körben lehetett pártfogókat keríteni, azonban ha maga a nép harcolja ki, hogy azok a vállalatok erősödjenek meg, amelyek a környezet megváltoztatásával járó tevékenységet folytatnak, nos, így már igen nehéz lesz megszervezni az ellenállást.

És ezúttal ne kövessük el azt a hibát – amit egyébként újságírók, elemzők máris megtesznek -, hogy lebecsüljük az új elnök erejét. Ahogyan Donald Trump környezetvédelemmel szembeni negatív attitűdjei, a vele szembenállók optimizmusa, lárifárizása éppúgy érthetetlen és önbeteljesítő jóslatként hat a jövőnkre. Komolyan azt gondolják, hogy az elnök mindenképpen visszalép s nem váltja be ígéreteit. Komolyan azt gondolják, hogy a világ többi vezető politikusa majd lebeszéli őt a szándékáról. Komolyan hisznek abban, hogy a médiának lesz akkora ereje, hogy visszalépésre kényszeríti majd ezen a téren. Nagyobbat nem is tévedhetnének.

Nem számolnak azzal, hogy az elnök olyan országban él, ahol a tudományos paradigmákkal totálisan szembemenő tanokat terjeszthetnek az iskolákban. Ahol Darwin tételei hitvita tárgyává válhatnak. Ahol az ember mindenhatóságának feltételezése komolyabb erővel bír, mint bárhol a világon. Ahol az általános küldetéstudat szerves része a világ - és így a környezet - megváltoztatása. Olyan országról beszélünk, ahol a lakosság nagy része meggyőzhető szinte bármilyen háború indításáról. Olyan hatalmas közösségről, amely akár egyedül, külső támogatottság hiányában is hajlandó végrehajtani jogos vagy épp jogtalan akciókat.

Donald Trump populista, nem pedig illuzionista. Az ő műsora nem ér véget holmi szemfényvesztést követően. Ezért minden szándékát komolyan kell venni. A környezetvédelmi elképzeléseit különösen, mert az tényleg mindenkit érinthet, így minket is.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

3 komment

Címkék: környezetvédelem globális felmelegedés klímaváltozás programalkotás Donald Trump

A Népszabadság és a pozitív visszacsatolás

2016.10.09. 11:09 timargabor

Beszántották a Népszabadságot, az új, feltehetően Fidesz-közeli tulajdonos érkezésének tiszteletére a MediaWorks egyik napról a másikra a teljes intézmény, nyomtatott és online sajtótermék megszüntetése mellett döntött. A nol.hu korábbi tartalmai eredeti helyükön elérhetetlenné váltak, törlődtek a nemzeti emlékezetbőla Google cache egy ideig még őrzi őket update: már az sem, itt próbálkozz, a közpénzeseket a K-Monitor blog archiválta.

Örömködés a fideszes, sajtószabadásgvége-hangulat a másik oldalon, Török Gábor inkább az előbbire hajazva úgy nem foglal állást, hogy „ezek a piac farkastörvényei”. De milyen piacé? És hová is vezet rendszerszinten ez a folyamat, amelynek most egy emblematikus pontját látjuk?

Amióta a Fidesz 2010-ben nyert, és „egyszer kell nyerni de akkor nagyon” (hirtelenjében erre is nehéz most rákeresni, de Orbán mondta), elég intenzíven foglalkozik azzal hogy minél több forrás veszítse el közpénz-jellegét. Hogy ez még az Orbán-Simicska modell idején, a Közgép közbeiktatásával, hogyan működött, mi is leírtuk. A lényeg mit sem változott: nagyon sok pártközeli vállalkozás tőkeerőssé tételével és a maradék közpénz ilyen célú felhasználásával (állami hirdetések „piaca”) simán elérhető, hogy a hatalom számára kedves lapok, műhelyek a tényleges olvasói igénytől függetlenül biztos lábon álljanak, a többi meg kit érdekel. Ez mondjuk korábban, 2010 előtt is így volt, a különbség az, hogy „ellenséges kivásárlásra”, és ennek eredményeképp megvalósuló lapbezárásra eddig nem akadt példa. Most pedig van, a rögtön legnagyobb példányszámú ellenzéki sajtótermék esetében.

A látható cél az, hogy (1) minél inkább a kormány számára kedves narratívák jelenjenek meg és (2) minél kevésbé jussanak a nyilvánossághoz a kínos, sokszor korrupció gyanúját felvető ügyek. Ez két külön cél, amit a MediaWorks-felvásárlás egyben ér el. A védendő piac ugyanis – véleményem szerint – egyrészt a „falusi Terike néni”, akiből sok van, és ha szép mesét olvas a rendszerről, hajlamos továbbra is rá szavazni, pláne ha még a templomban is ezt tanácsolják, másrészt a Fidesz-tábor értelmiségi része, aki ugyan tudja, hogy mi van a mese mögött, de megmagyarázza magának, hogy Gyurcsány rosszabb lenne (amely nézetet azért megértjük). Terike néni még az átkosban sem olvasott Népszabadságot, maximum Szabad Földet meg megyei hírlapot. Nosza vegyük meg a megyei lapokat (ez történik most!), és hangsúlyozhatjuk a 98%-ot, miközben száműzzük az „érvénytelen” szót.

Igen ám, de a fideszes értelmiségi sem olvas Népszabadságot, mi is a baj akkor ezzel? Csak annyi, hogy a spektrum ezen végén az oknyomozó újságírás áll. Amelyik kideríti, hogy Rogán helikopterezik miközben párttársai vért izzadva telefonálgatnak, hogy mindenki szavazzon. Amelyik kideríti, hogy Matolcsy barátnőjének hány rokona dolgozik mennyiért a Nemzeti Bankban vagy holdudvarában. Amely híreket aztán átvesz az Index, és azt már a fideszes is olvassa. A Népszabadság megszüntetése az e műfaj elleni háború komoly dobása, ahogy az az adatigénylések nehezítése vagy fizetőssé tétele is. Ahogy fél éve írtuk, Soros György is azért van ennyire a verbális célkeresztben, mert ő finanszírozza az oknyomozók egy részét, miközben a legjobban annak örülnének, ha nem lenne ilyesmi egyáltalán. Nem kéne attól félni, hogy a kampányoló fideszes még megkérdezze, hogy ezért küzdünk-e? Olvasson inkább szép Bayer-cikkeket, hogy milyen szemét Gyurcsány meg Soros és gondoljon elégedetten arra, hogy a harca nem hiábavaló.

De vissza a rendszer-szinthez: ez abba illeszkedik be, hogy ha a pénzkilapátolást valamelyest korlátozó egyik tényezőt, a nyilvánosságot, a kilapátolóktól független sajtót korlátozzuk, elemeit megszüntetjük, akkor többet lehet kilapátolni és ebből a pénzből olyan (mű)piaci farkastörvényeket teremteni, hogy a többi is szűnjön meg. Ezt hívják pozitív visszacsatolásnak (fent a bal oldali ábrarész). Vagy arra már rá lehet küldeni a vizsgálatot miniszterelnöki utasításra. A vége a teljesen kézivezérelt „piac”, a közpénzek kontroll nélküli felhasználása és a hozzá rendszeresített mese kánonszerű ismétlése minden fórumon a focimeccsek szüneteitől az óriásplakátokig. 1984, feleim. 100%-osan célt érni persze nem igazán lehet, Kádár alatt is tudta mindenki a végére, hogy van a mese a híradóban és van a valóság.

A kérdés csak az, hogy ez mennyi idő alatt esik le a népnek. Ebben szerintem azonos a tegnapi Kossuth téri tüntetők és az egyszerű fideszes drukkerek érdeke: ha a mese és a valóság eltér, mielőbb térjünk vissza az utóbbihoz, mert később jobban fog fájni. A helikopteres uraknak persze más az érdekük, de azt pont hadd ne preferáljam.

A KARD a Facebook-on

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

131 komment

Címkék: fidesz népszabadság sajtószabadság magyar demokrácia

Mennyi a 100% ?

2016.10.01. 19:04 timargabor

Érzek némi zavart az erőben. A Nemzeti Választási Iroda pénteken lezárta a szavazóköri névjegyzéket, eszerint 8272625 polgár szavazhat. Hogy jön ez össze? 7997998 (kis híján nyolcmillió) magyarországi lakcímmel rendelkező szavazókorú és -jogú magyar mellett 274627 nemzettársunk külföldön regisztrált.

Az Alaptörvény 8. cikk (4) bekezdése szerint

Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

Ehhez képest a 2013. évi CCXXXVIII. törvény 78. § szerint

A népszavazás eredményének megállapítása során az Alaptörvény 8. cikk (4) bekezdésében foglalt érvényességi feltétel vizsgálatakor a szavazás napján a központi névjegyzékben szereplő, a népszavazáson részt venni jogosult választópolgároknak a számát kell figyelembe venni.

Ugyanaz, nem? Hát nem. Ki van a névjegyzékben? A magyarországi lakcímmel rendelkező, szavazati jogú magyar állampolgárok, és a külhoni (magyarországi lakcímmel nem rendelkező) szavazókorú állampolgárok közül azok, akik kérték a névjegyzékbe vételüket (regisztráltak). Tehát nem mind! Pedig az Alaptörvény szövege az összes választópolgárról beszél az érvényességi feltétel kiszámításakor. Ha a csíkszeredai Áron bácsi magyar állampolgárságot kapott és nem regisztrált most vasárnapra, akkor az Alaptörvény szerint választópolgár lett és benne kéne lennie a 100%-ban, a 2013-as törvény szerint viszont nem.

Azt, hogy hány külhoni magyar állampolgár van összesen, érdekes módon nem egyszerű megtudni (rövid internetes keresés ezen nem segít, pár éve adatigénylési ügy is kerekedett ebből, ha valaki tudja, kérem kommenteljen egy linket). Félmilliónál azért biztosan több, és ha csak négyszázezernek becsüljük a szavazókorúakat, akkor is majd' százötvenezerrel több lenne az összes választói létszám - tehát a 100% - az Alaptörvény szerint számítva, mint a 2013-as törvény szerint.

100-percent-quality.jpg

Nem állítom, hogy 2013-ban azért értelmezték másként a választópolgárok számát az Alaptörvényhez képest, mert könnyíteni akarták volna a népszavazások érvényességének elérését, sokkal inkább az lehetett a háttérben, hogy egyértelmű számot akartak kapni. Kicsit illúzióromboló arra gondolni, hogy a magyar állam esetleg nem tudja pontosan megmondani, kik is a külhoni polgárai, de ha ennek csak halvány esélye is fennáll, célszerűbb ezt egyértelmű algoritmusra bízni. A mostani népszavazás érvényességi küszöbe tekintetében azért az eltérést legalább 75 ezerre tehetjük amiatt, hogy a határon túli részvételi arányt biztosan megdobja, hogy csak azokat kell figyelembe venni, akik legalább egyszer - a regisztrációkor - már tevőlegesen jelezték a részvételi szándékukat. Tehát kb. 75 ezerrel kevesebb érvényes szavazat elég így az eredményességhez ahhoz képest, mintha szó szerint követnénk az Alaptörvény szövegét.

A meleg vizet persze nem mi találtuk fel, de most már becsülhető is az eltérés mértéke.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

3 komment

Címkék: népszavazás határon túli magyarok érvényesség

Nem félek

2016.10.01. 08:01 outisz

Tisztelt Orbán Viktor úr, tisztelt Fidesz, én nem félek. A kijelentés önmagában ugyan semmit nem jelent, írhattam volna azt is, ma nem ettem paprikás krumplit, esetleg azt is, ma nem gondoltam a kivándorlásra - és az egyik igaz is lenne. A kijelentés, miszerint nem félek számomra mégis fontos, és az is fontos, hogy ezt ország világ előtt tudassam. Bár önök - az én adófizetői pénzemből - igen sokat költöttek arra, hogy én és a hozzám hasonló senkik féljünk, nekem valahogy nem jött át a dolog.

Én kérek elnézést, nekem kellemetlen. Próbáltam én félni, sőt, feleségemmel is megvitattuk a dolgot, de azon túl, hogy ezt meg azt féltek, összességében nem félek. Sajnálom, azt hiszem hazaáruló vagyok, de állapotom talán nem reménytelen. Féltem ugyanis a lányomat, mert nekem olyanom is van. Féltem attól, hogy mi van ha rátámadnak az utcán, a folytatást leírni sem tudom mert a tehetetlenségtől máris ökölbe szorul a gyomrom, elszorul a torkom - a lányos apák tehetetlensége. A feleségemet ugyanígy féltem, reggelente elmegyek itthonról, és nem tudok másba kapaszkodni csak abba, hogy mire hazaérek, minden rendben lesz. A fiamat szintén féltem, nem az a típus, aki el tudja kerüli a problémás helyzeteket, ritkán szokott csendben leülni a leghátsó sorban - pedig néha de jó lenne. 

Az, hogy mégis félek, az nem a magyar állam érdeme. A gyorstalpalós határvadász madarász egységek, a kerítés engem nem nyugtatnak meg, mert ott van mögöttük Rogán, Habony, Lázár, Pintér, Kövér, Orbán, Vona. Ezekről az emberekről mindig az jut eszembe, hogy egy vár falai mindig csak annyit érnek, amilyen bátrak a katonák a falakon. És aki félelmet kelt, maga is gyáva. Én itt csak idegen szívű zsoldosokat látok, Zrínyi, Hunyadi, Dobó, vagy akár csak egy Nemecsek, vagyis NEMECSEK sehol nincs közöttük. Ezek nem a puskaport tartják szárazon, hanem az útlevelüket. Na persze, a helyükben én is mást hazudnék. Amíg csak jön az ellen, mindenki tudja rázni a pajzsát, csörgetni a kardot. És igen, a Fidesz az országért küzd, csak egészen más értelemben... Közeleg már a következő csata: A 2018-as választás, parasztáldozatokra tessenek felkészülni.

phobophobia.jpg

Hogy akkor miért nem félek? Mert valami ostoba módon bátornak érzem magam. Ránézek Európa térképére, és úgy érzem, nem vagyok egyedül. Ráadásul - leírni sem merem - lehet hogy nem mindenki hülye, aki nem magyar. Lehet hogy mégiscsak lesz egy bátor európai döntéshozó, aki azt mondja, emberek, legyünk már bátrak, a kurva életbe. Mi vagyunk 500 millióan, nem a menekültek. A mi kezünkben van a világ GDP-jének jelentősebb része, nem az iszlám állam, vagy Szíria, Oroszország, vagy Afganisztán kezében. Nálunk van a labda, észrevettük már? Nálunk van a legnagyobb fegyver, csak használni kellene: az európaiak szabadságszeretete. Mert ezt a kontinenst nem más kovácsolta össze az elmúlt 50 évben, mint a szabadság. Az emberek szabadsága, a pénz szabadsága. Egymással évszázadok óta háborúzó nemzetekből lett egy világhatalom alig évtizedek alatt! Tessék elővenni a történelemkönyveket. Lehet hogy nem vagyunk a világ vezetői, de basszátok meg, dobogósok vagyunk! (Kábé, attól függ mit nézünk) Mi, európaiak.

A Fidesz súlyosan mellélőtt az EU - Brüsszel - fikázásával. A hanyatló nyugatot temette már Virág elvtárs és maffiatársai évtizedekig, és lám, ki élte túl. (Szeretnék én úgy élni, ahogy a nyugat haldokol - Hofi) Lesz még ennek böjtje attól félek. Ha egyszer az EU megembereli magát, és sikerül valami érdemleges választ kicsikarnia magából, mi kapkodhatunk, hogy hádde csak a jószándék, meg a féltés beszélt belőlünk. Ennyire ők sem lesznek hülyék. 

Én nem félek. Féltem ugyan a családomat a bevándorlóktól, de féltem őket az utcán masírozó szélsőjobbtól is. Meg féltem őket a katedra mögül agymosást végző tanároktól, papoktól is hogy egy életre megnyomorítják a világképüket, mert - szülői nevelés hatására - nem állnak be a gyűlölködők sorába. Az sem hagy nyugodni, hogy lábbal tapossák a liberalizmust épp azok, akik maguk is a liberalizmusnak köszönhetnek mindent, és nem, nem szitokszó. Az is aggaszt, hogy az iszlám bigott vallási gondolat- és tettdiktatúrájára (na ezt a határokon kívül kell hagyni srácok, nincs alku) a gyávák és álszentek egy keresztény vallási gondolat- és tettdiktatúrába menekülnének vissza. Nem óhajtok a saria szerint élni, de a Jehova tanúi se tiltsák már meg nekem a vérátömlesztést, oké?

Egy fontos dolgot azonban fel kell ismernünk: Európát nem a menekültválság és az iszlám terror fogja legyőzni. Ezek együtt sosem lesznek képesek érdemben ártani Európának. De a menekültválságtól és az iszlám terrortól való félelem, az igenis legyőzheti Európát.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

28 komment

Címkék: demokrácia orbán viktor népszavazás magyar demokrácia migráns Európai Unió outisz menekültügy menekültválság

Az egyetlen bajuk Sorossal

2016.06.04. 21:18 timargabor

Hallunk itt mindent. Háttérhatalom. Kommunista és egyben monopolkapitalista. Még a miniszterelnököt is "le akarta kenyerezni" az ösztöndíjával, de ő nem hagyja magát. Sőt, vissza is fizetik neki az ösztöndíjakat. Vagy nem. Megy itt a sorosozás, sőt lassan párhuzamosozásba csap át. Csak a lényeg marad háttérben. Narancséknak egy, egyetlenegy bajuk van Soros Györggyel. Csak egy, de az nagy.

Ő az egyetlen, akinek még a Fidesztől és a Fidesz által zsebrevágott államtól független sajtója van.

Na nem úgy, hogy övé lenne valamelyik nagy napilap, hírportál vagy tévécsatorna. Ezek vagy fideszes tulajdonban vannak (vagy "közszolgálatinak" csúfolják őket, ami ugyanaz) vagy szépen belesimultak a NER-be. Én arra gondolok, hogy Soros hajlandó a pénzét arra fordítani, hogy olyan cikkek szülessenek, amelyben leírják, hogy mennyiért és miből vesz földet, szőlőt, lassan egész megyét Mészáros, mennyiért bérel borozót Ákos az I. kerületben, ahonnan épp kiutálják a Ruszwurmot, hogy hogy is van a nem világító közvilágítás a miniszterelnöki vő által közbeszerzetten. Az egész vircsaftot. És ha már megírja valaki, akkor az már átmegy a többi médiumba is.

Nem azt mondom, hogy pl. az Indexnek vagy a HVG-nek ne lenne oknyomozó újságírója vagy ne lettek volna szép találataik. Ha Soros nem lenne, kb. ők maradnának az egyetlenek, kérdés, hogy meddig. És azért szerintem ez zavarja a fiúkat rendesen. Olyan szépen felépítették a rendszert, ha ez az egy hajszál nem lenne a levesben, nem kéne azzal szembesülni nap mint nap, hogy mit is csinálnak. Ezért az össztűz. Ne legyen illúziója senkinek: nagyjából csak ezért. Az összes többi mindegy, az csak a duma.

És persze az sem javíthatja fideszék közérzetét, hogy esetleg még emlékeznek: az előző pártállam idején őket is azért fizette Soros, hogy bontsák le azt. Ő láthatóan nem változtatott a szokásain, ellentétben fideszékkel.

KARD a Facebook-on

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

126 komment · 1 trackback

Címkék: média fidesz pártállam Soros György