A KARD a Facebookon

Hirdetés

Látogatók

free counter

Őket ajánljuk

 

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Szoci-skizo

2014.09.29. 20:50 timargabor

Ahogy Fabius kolléga írta a Varánuszon, akart egy lehúzós cikket írni Falusról, de a röhögéstől nem bírt. Most lassan én jutok el ide. Hallgassák csak: a szocialista párt országos vezetői nem, míg a budapesti párttanács meg támogatja Bokrost, akinek javára Falus visszalépett.

Mivanmivanmivan?

Na jó, végül is a pártdemokrácia is valami, de a röhögőgörcs, az meg a másik. És tudják fokozni. She has a wife, you know.

...nem fogadhatják el, hogy kész helyzet elé állítsák őket. Az MSZP hétfő esti ülésén több elnökségi tag kifogásolta, hogy rossz üzenet lenne, ha az MSZP beállna egy olyan jobboldali jelölt mögé, aki a megszorításairól híres.

Azt most hagyjuk, hogy a sakkban, de még a Ki nevet a végén?-ben is úgy kell játszani, hogy mi állítsuk kész helyzet elé az ellenfelet - ez az MSZP-nek úgy 2006 óta konzekvensen nem sikerül. Nem baj, legalább látják, hogy ez gond, azért ez is valami. Nade emberek, szocialista barátaim! Pontosan melyik pártnak a kormányában csinálta az ikonikus megszorítást ez a kitűnő jobboldali jelölt?

Igen, annak. Szegfű van a logóján. Ennyi.

Tényleg nem zavar titeket, hogy egy lépésben vissza lehet ütni a fő tromfotokat? Nem kéne akkor pályát változtatni?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebookon is:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

16 komment

Címkék: mszp abszurd töketlenség

Falus és a politikai innováció hiánya

2014.09.29. 08:30 timargabor

Elég sokatmondó a hazai politikai élet magát "demokratikusnak" nevező oldaláról, hogy politikai innovációja a budapesti főpolgármesterjelölt-állításban odáig terjedt, hogy jelölt egy tökéletesen alkalmatlan figurát, majd most várhatóan visszalépteti. Mondjuk legalább ez utóbbiig is eljutott, de csupa vereséggel nem lehet háborút nyerni. Nem is fognak.

Miért lett Falus a főpolgármester-jelölt, kicsit kínosan későn? Mi volt a kiválasztási szempont? Semmi más, minthogy ő volt az első olyan név, amelytől az asztal körül ülő három, közös jelöltet nagyon állítani akaró, de egymás előretörésétől féltékenyen tartó párt - MSZP, DK, Együtt - egyike sem dobott egy hátast. Ez a feltétel persze gyakorlatilag kizárta, hogy értelmes jelöltet állítsanak. Aztán amikor a közvélemény-kutatások már az egyébként eleve kudarcnak megjelölt második helyre sem hozták ki Falust (a győzelemnek pedig a leghalványabb esélye sem volt nála soha), és most még ezzel a gyönyörű "bilincsbe zár az Egyetlen" örökbecsűvel is előrukkolt, visszaléptetik. Ebből az a tanulság, hogy (1) ha nyerni akarok, akkor nyerni akarok és nem a partnereim esetleges előretörésétől félni (2) keresek egy alkalmas arcot, és jó előre, nyilvánvalóan felépítem. Nem kizárt, hogy a semmiből is berobbanhat valaki - de kérem, ne egy vödör jeges vízzel próbálkozzon, maximum a cirkuszban vagy a kabaréban. Falus lehet, hogy jó tisztifőorvos volt, de neve ezzel a két hónappal a töketlenkedés és a gyáva, eleve defenzívára játszó jelölés szinonimája lett.

Hogy nincs alkalmas ember ebben a három pártban? Akkor viszont minek vannak?

Úgy tűnik, így most Bokrosra száll át a jelölés. A saját szemszögükből ez racionális lépés. Még egy halvány, általunk üdvözlendő jobbratolódást, a populizmustól a gazdasági racionalitás felé tett lépést is felfedezhetünk, de ez azért részben wishful thinking. Azt pedig ne feledjük, hogy a hazai politikai jobboldal szavazói nem igazán fognak magukénak tartani olyasvalakit, aki a jobboldal számára ikonikus toposzokkal szembemegy. Ettől függetlenül a balos szavazók összefogását egy valamennyire jobbra húzó figurával akár politikai innovációnak is tekinthetnénk, ha nem a sokkal nagyobb blamázstól megóvó kényszer lenne.

Összességében azonban az egész sztori egy újabb méretes bukta a szocialistáknak és klónjaiknak, amely megmutatja: nem tartják kezükben a saját dolgaikat sem. Akkor meg miért mondják, hogy szavazzon rájuk bárki is?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on is:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

24 komment · 2 trackback

Címkék: mszp töketlenség DK Bokros Lajos főpolgármester-jelölt Falus

Üdv a veszélyzónában

2014.09.25. 06:30 timargabor

Obama amerikai elnök ma hajnalban beszólt Magyarországnak. Nem avatkozott a belügyeinkbe épp, csak közölte, hogy szerinte nálunk szívatják a kormányfüggetlen civileket (felsorolt még pár államot, nem kerültünk menő klubba), és hogy neki ez nem tetszik. Meg hogy szerinte ez "nemzetbiztonsági kockázat". Mármint az amerikai nemzeté.

Nem, kedves olvasó, nem azért vagyunk veszélyben, mert a "nemzetbiztonsági kockázat" után jönnek a Tomahawk rakéták. Ez most másról szól, különben is, mint azt megtudhattuk ma Szíjjártó külgazdasági és külügyminiszter úrtól,  szövetségesek vagyunk, egyébként sincs semmi alapja Obama szavainak, nincs itt semmi látnivaló.

Nem, ez a dolog az ingerküszöbről szól, amit elértünk. Voltak ennek előjelei, de persze mindenre lehet legyinteni, ahogy erre is most. Amikor először európai, aztán amerikai konzervatív (!) lapok szerkesztőségi cikkben kutyázták a kormányunk ténykedését. Persze, nyilván a libsibolsik íratták a cikkeket, legyintettek a fideszfanok meg persze a Fidesz is, és megyünk tovább az orbáni úton. Csak előbb-utóbb összejön a kritikus tömeg, és átvisszük az ingerküszöböt. Először Clinton (aki rég járt Magyarorszgon), és aztán Obama.

Veszélyes ügy ez, de először a tájékozottságukról. Nehogy valaki azt higgye, hogy ezt így akár a hazai szétesett és épp öngyilkos elit kommandót játszó baloldal, akár valamilyen nemzetközi cionista összeesküvés össze tudná hozni. Igazából senki sem tudná - ha az amerikai átlagpolgár véleménye nem lenne valami hasonló. Amerikának elég jó hírszerző apparátusa van, de ehhez az nem is kell: elég néhány ember a követségen, aki csak megnézi a híreket. És nem foglalkozna velünk Obama, ha nem tartaná az amerikai kormány ezt fontosnak, ennél jóval drágább az ideje.

És miért, hogyan veszélyes ez? Ezek az emberek véleményvezérek. A Frankfurter Allgemeine Zeitung meg a The Washington Post is azok, Clinton is az, de Obama a pozíciója miatt nagyon is. Sokan hallgatnak rá - és a kérdés itt igazából Merkel és európai konzervatív társai. Pár hónapja írtuk, nem fenyeget európai kirekesztésünk. Most sem érzem a közvetlen veszélyt - azt viszont igen, hogy hallatlanul megnőtt e kijelentés bizonytalansága. És minden olyan nyilatkozattal, amely a most elvárt keménykedés szerint önt olajat a tűzre, ez a bizonytalanság nő. Azt írtuk, hogy nincs előjele európai kirekesztésünknek - közvetlenül most sincs, de Obama nyilatkozata közvetetten bizony erre mutat. Előbb-utóbb meg kell mondaniuk, hogy a Nyugat egy polgári klub, ahol nem tesznek rendszerszerűen mást, mint amit mondanak és amit elfogadnak.

Ha valamikor, most kéne egy profi külügy - de hát ugye, a janicsár jobban kell, mint a profi. Így aztán a profi apparátus és önvédelmi mechanizmusok nélkül léphetünk be a veszélyzónába. És hát olyan külügy sem ártana, amelynek vezetője ismeri a Nyugatot, és nem a keleti illiberális példaképek seggének minden haszon nélküli fényesre nyalásában szerzett szolid gyakorlatot. És lenne a Fidesznek ilyen embere, ez még innen, a partvonalról is látszik.

Továbbra is fenntartom, hogy amíg a Fidesz az Európai Néppárt tagja, addig nem szórnak ki minket. A címben is említett veszélyzónát abban látom, hogy ha a Fideszt kizárják a Néppártból, akkor utána már nem lesz néhány hónap korrekciós időszak. Ha a nyugati véleményvezérek mind ellenünk fordulnak, akkor európai kirekesztésünk az esetleges néppárti kizárás után hetekkel, vagy ha épp valamit, mondjuk egy kritikus ponton orosz-ukrán ügyben benézünk, napokkal is megtörténhet. Legjobb szomszédaink lelkes támogatásával persze.

Ezt eddig a Fidesz minden áron el akarta kerülni, még azt is, hogy a túlzottdeficit-eljárás miatt befagyjanak az uniós pénzeink: a NER nem finanszírozható ezek nélkül. Nyilvánvaló, hogy az EU-Magyarország viszonylatban a status quo fenntartása a Fidesz gazdasági holdudvarának nagyon is érdeke. Simicska, ugye. De hát mintha a régi szép rendszer most akarna szétrobbanni, nem? A többiek meg, megannyi Szíjjártó meg Lázár, soha nem fognak ellentmondani Orbánnak, de ami talán még rosszabb, hogy intellektuális partnerei sem lesznek. Orbán egyedül marad, és kérdés, hogy kétségtelen politikai érzéke nem hagyja-e pont a legfontosabb pillanatban cserben. És 2-3 nap gondolkodás - mialatt a szabadságharcra programozott janicsárok nyomják a közleményeket - végzetes időveszteség is lehet.

Nem állítom, hogy így lesz, sőt kívánom, hogy ne legyen így. Csak a forgatókönyv valószínűsége nőtt meg. - Ez még nem Seldon-válság, de a mester már csettintene, különösen a beharangozott megszorítások hallatán.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

128 komment · 1 trackback

Címkék: magyar külpolitika Fidesz Barack Obama

Egy furcsa coming out: blogtársunk a főpolgármester-jelölt

2014.09.22. 06:30 Csárdi Antal

A blog rendszeres olvasói számára nyilván nem meglepetés, hogy a létező és választható politikai formációk közül mi leginkább a Lehet Más a Politikával szimpatizálunk. Augusztusban szintet léptünk; bár eddig csak kommentelt zászlónk alatt, mégis egy blogtársunk, Csárdi Antal az, akit az LMP budapesti főpolgármester-jelöltjének választott. Nyilvánvaló elfogultságunk jeleként noszogattuk, írjon már ide is magáról és terveiről. Figyelem, kampánycikk következik!

csardi_a.jpg

Sokat gondolkodtam mielőtt beleálltam a feladatba, és elvállaltam, hogy elinduljak Budapest főpolgármesteri címéért. Amiért mégis így kellett döntenem, az volt, hogy visszanézve a félmúltba, Budapesten nem volt olyan városvezető, akinek lett volna koncepciója arról, hogy milyen fővárost akarnak az itt élők. Tarlós Istvánt nem tartom jó polgármesternek. Azért nem, mert nem városépítő politikus, csak üzemeltető, de nem városépítő. Az van a fejében, hogy mi történik ma Budapesten, de azt nem látjuk, hogy azon is gondolkodna, mi lesz itt akár csak 10 év múlva. Az ellenzéki jelöltekkel kapcsolatban pedig azt látom, hogy ők nem Budapestért indulnak, hanem azért, hogy saját politikai problémáikat megpróbálják megoldani, nekik a főváros csak eszköz erre.

Szerintem Budapest az emberi kapcsolatokról kell, hogy szóljon. Nem szabad, hogy a budapestiek idegenek legyenek egymásnak, hiszen még egy ekkora város is közösség. A közösségben nem elmennek egymás mellett az emberek, hanem beszélgetnek, motiválják egymást, megőrzik közös értékeiket és újakat teremtenek. Az igazi közösség tagjai emberséget, figyelmet, ötleteket adnak és kapnak egymástól. Az igazi közösség otthon érzi magát és otthont teremt.

Budapesten pedig ma nem mindenki érzi otthon magát. Ez jórészt azért van, mert az elmúlt évtizedek elidegenítették az embereket egymástól. A Kádár-korszak nem tisztelte a magántulajdont, elvileg minden közös volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy idő után az emberek a korábban magukénak érzett közterületeket sem érezték többé sajátjuknak. Ezért lettek mára néhol elviselhetetlenül koszosak, szeméttel teliek az utcák. Kialakult az a felfogás, hogy ha magunkra zárjuk az ajtót, onnantól vagyunk otthon. A rendszerváltás utáni városvezetés – és a kormányok – sem hozták közelebb az embereket saját lakóhelyükhöz. Valahol elveszett a közösségben való gondolkodás képessége.

A helyzet nem jó, de szerencsére nem is reménytelen. A rendszerváltás után felnőtt egy generáció, amelyik nem sérült az elmúlt rendszerben, és amelyiknek természetes, hogy megszervezze önmagát. Budapest ezért reményteli hely.

Gondoljunk csak a kerékpáros mozgalomra, ami önmagából nőtt ki. Ma már nem lehet úgy városalakításról beszélni, hogy ne vegyük figyelembe a bringások érdekeit. A romkocsmakultúra is ennek a generációnak az önmegvalósításáról szól. Közösségi kertek nyílnak két ház közti üres telkeken, olyan egyletek jönnek létre, amik meg akarják védeni a fákat, ha ki akarják azokat vágni, vagy az a céljuk, hogy az emberek visszafoglalják a Dunát.

Szerintem a városvezetésnek az a feladata, hogy ezeket az alulról szerveződő, valós megoldásokat kínáló civil mozgalmakat felkarolja és teret adjon ötleteiknek. Ez a frissesség fel tudja szabadítani a szunnyadó energiákat minden városlakóban.

Büszke vagyok, hogy felmenőim között tudhatom Kamermayer Károlyt, az egyesült Budapest első polgármesterét. Ő azért lett sikeres polgármester, mert ugyanezt ismerte fel már az 1860-as években. Létrehozta a Fővárosi Egyletet, meghallgatta az emberek városjobbító ötleteit, katalizátora lett a javasolt változtatásoknak, és ami szintén rendkívül fontos: közösséget alkotott. Nem is csoda, hogy háromszor választották újra. Új, korszerű közigazgatást teremtett, a városi közúthálózatot korszerűsítette, fejlesztette a város víz- és csatornahálózatát. A köz javát szolgáló épületek nőttek ki a földből.

Nagyságát mutatja, hogy képes volt lemondani a pozíciójáról, mikor úgy érezte, hogy egészségi állapota miatt nem képes ellátni feladatát. Így hát az általa elindított Fővám-téri csarnok (ahol magam is dolgozom) átadásánál már mint egyszerű polgár volt jelen, nem motiválta a szalag-elvágás fétise. Saját magam számára sem tudok nemesebb feladatot elképzelni annál az útnál, amit ő végigvitt várospolitikusként.

Érdekes módon a párhuzam, az akkor és a most között csak akkor esett le, mikor megalkottuk néhány hónapja az LMP Budapest programját az önkormányzati választásra. Rádöbbentem, hogy a város szempontjából nagyon hasonló történelmi helyzetben kezdtünk el dolgozni. '48 után negyed évszázad kellett, hogy valami történjen a fővárosban. Kamermayer és társai felébresztették, pezsgővé tették az addig szundikáló fővárost.

Budapest jelenleg hasonló helyzetben van, szundikál. Ennek oka, hogy a mindenkori városvezetések a pecsenyéjüket sütögették, az emberek feje fölött. Ennek itt és most véget kell vetni. Be kell csatornázni azt a rengeteg jó ötletet, amik csak arra várnak, hogy felfedezzék őket. Alulról építkezve építjük újra a várost magunknak.

A századfordulóra Budapest lett Európa egyik legtisztább fővárosa. Azért, mert a budapestiek büszkék voltak a városukra, figyeltek rá és tettek érte. Határozott célom, hogy Budapest újra olyan közösséggé váljon, ami képes hasonlókra, ahol a városra mindenki saját otthonaként tekint, és nem csak egy helyre, ahol lakik.

 

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

6 komment · 1 trackback

Címkék: kampány lmp főpolgármester-jelölt Csárdi Antal

Szíjjártó "lezártnak tekinti a Safarov-ügyet" Péter lesz a külügyminiszter?

2014.09.19. 22:09 timargabor

Most nem leszek hosszú.

Szíjjártó Pétert jelöli külügyminiszternek Orbán Viktor.

A rendszerváltás óta ezt a posztot Jeszenszky Géza, Kovács László, Martonyi János, Somogyi Ferenc, Göncz Kinga, Balázs Péter, ismét Martonyi János, végül a most európai biztossá avanzsáló Navracsics Tibor töltötték be. Lehet vitatni egyikük-másikuk ténykedését vagy jellegtelenségét, de most szintet lépünk. Nem felfelé, sajnos.

Nekem csak egy kérdésem lenne a meghallgatáson, kérem, tegye már fel valaki ott:

Hogy a súlyba lehet morálisan elfogadni, hogy olyan ember képviselje a nemzetközi színtéren hazánkat, aki két éve, október 9-én egy sajtótájékoztatón különösebb érvelés nélkül ezt találta mondani:

A magyar kormány a maga részéről lezártnak tekinti a Safarov-ügyet.

Emlékszünk, Safarov az az azeri katonatiszt volt, aki magyarországi tartózkodása alatt egy évtizede baltával miszlikba vágta közös képzésbeli örmény társát - közismert nevén ő a baltás gyilkos. Ezt az arcot engedtük el, hogy büntetése hátralevő részét Azerbajdzsánban töltse le, majd hazaérkezése délutánján szabadon is engedték ott, majd előléptették (stílszerűen őrnaggyá...) és még kitüntetést is kapott. Vagyis vagy (1) frankón átvertek minket, vagy (2) meg volt ez előre dumálva, csak nem volt arcunk ezt világgá kürtölni. Válasz persze nem volt, csak némi hebegés Szíjjártó úr részéről az azeri befektetők miriádjáról, akik azonban nem jelentek meg azóta sem. Sőt, lehet, hogy hamarosan a nagy csinnadrattával beindult közvetlen légi kapcsolatnak is befellegzik.

Szóval kérdezem: Szíjjártó "lezártnak tekinti a Safarov-ügyet" Péter jelölésével azt mondjuk, hogy tényleg ez az erkölcsi mércénk?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on is:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

115 komment

Címkék: baltás gyilkos Szíjjártó Péter

Ugyanaz másként

2014.09.11. 06:30 KARD blog

Vendégszerzőnk, Sneé Péter írása

A feledékenység népbetegség. Hivatalosan bejegyzett koruk szerint régóta felnőtt emberek veszejtik el egyik napról a másikra történelmi emlékezetüket, hogy maguk előtt is igazolják: nem volt ez mindig így! Ha kilátástalan helyzetükben kevéssé bizakodhatnak egy paradicsomi jövőben, vagyis nincs többé, ami élni segítené őket, akkor legalább az átszínezett és -komponált múltjuk harmonikus szépségével vigasztalódnának sivár jelenükért. Észre sem veszik, hogy ugyanazon logika mentén cselekednek, mint politikai ellenlábasaik, akik mundérba bújtan, esetleg sújtásos bocskaiban andalító operett-dallamok közepette álmodoznak sosem volt dicsőségükről. Félreértés ne essék, amennyiben nincs elég merszünk a szembenézésre életünk gyalázatos kudarcaival, kedvünkre válogathatunk a makacs tények elől menekülés útjai, formái közt. Ha ez megnyugtat és biztonságba ringat minket, akár napestig hazudhatunk magunknak, csak azt ne higgyük, rajtunk kívül bárki is komolyan veszi tarka mesénket.

Mindnyájan hajlamosak vagyunk átesni a ló túlsó oldalára, és hevesen pocskondiázni, amiért negyed vagy fél százada még annyira lelkesedtünk. A halálunk feletti kétségbeesésen túl erre szorít társas létünk, valamint személyiségünk addigi fejlődésének némely vonása is, például az, hogy különböző életidőben mást és mást tartunk feladatunknak, illetve nemzedékről nemzedékre elütő generációs sajátosságokra hivatkozunk a döntési pozíciók birtoklói vagy éppen bitorlói elleni fenekedésünkben (lásd. „Uj nép, másfajta raj./ Másként ejtjük a szót, fejünkön/ másként tapad a haj.” József Attila: A város peremén, 1933). Ettől persze nem volna szükségszerű és elkerülhetetlen a tények semmibevétele, majd helyettesítése légből kapott állításokkal. Több kell hozzá: a múlt pártos kisajátításáért vívott ádáz küzdelmek észrevétlen, önkéntes és meggondolatlan támogatása.


Amennyiben pozícióik megerősítése végett a rendiség feltámasztásán munkálkodnak az uralmon lévők, és történelmi ismeretek hiányában olyan példaképeket állítanak mindnyájunk elé, akik vérmes kritikusai voltak a hajdani rangkórságos világnak, akkor a demokraták mezében tetszelgő, modernista ellenfeleik nyomban fölidézik a zsarnoki közelmúlt eddig elhallgatott kedvezéseit és nem győzik dicsérni, csodálni a durva elnyomáson alapuló rendszer humanizmusát. A fehér lovas ellentengernagy anakronisztikus figurájával szemben pajzsra emelik az „okos”, egyes megközelítésekben már bölcsnek titulált „Nagy Sakkjátékost” (ahogy Hofi rajongta körül), és diszkréten mellőzik hatalomra kerülésének, valamint működésének kellemetlen részleteit. Mint ahogy azt sem firtatják, ki irányította valójában az országot évtizedeken át, vagyis miért adta szovjet őrség a szolgálatot majd’ minden fontosabb magyar katonai objektum előtt. A biztonság, jólét és nyugalom megteremtőjeként emlegetik a baráti állam támogatását, melynek révén – a stabil keleti piacnak hála -, tervezhető és ötévenként újratervezett jövő elé állhattunk, és a mintaszerű fejlődés előnyeit élvezhettük. Az egyenlőség jegyében annyira modernizálódtunk és kiteljesedtünk, hogy abszurdnak hat már e rózsaszín korszak jellemzése diktatúra gyanánt, mivel a represszió közismerten puha volt, az áldozatok és besúgóik, az üldözöttek és üldözőik kapcsolata pedig közvetlen, szinte már kedélyesen rokoni.

Utólag nehezen magyarázható így, miért morgolódtunk, és azon kevesek, akik tenni próbáltak ellene, minek lázongtak, szervezkedtek szüntelenül? Alighanem tévútra csalt minket az imperializmus szirénhangja! Bár a varázsos harmóniák elkábíthattak, finnyás orrunkat valahogy csak megütötte a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport tagjainak egyenruhájából áradó évtizedes verejtékszag. Kínos persze a jegygyűrűjüket bagóért vesztegető, a kaszárnyából kívánságunkra bármit kilopó éhes és a tisztek által csizmás lábbal összerugdosott „új emberek” valódi prototípusának felidézése. Mintha a társadalmi egyenlőtlenségek üdvös voltába kapaszkodó új hatalmasok ellenében csipetnyi lelkiismeret furdalás nélkül nevezhetnénk egyenlősítőnek a teljes fejlődésképtelenséget és köznyomorúságot hozó karhatalmi rendet, hol zömünk fő törekvése az elérhető kiváltságok megszerzésére irányult. Lehetőségeink pártálláshoz, politikai aktivitáshoz és személyes kapcsolatokhoz kötésétől izmosodott lépten-nyomon megalázott, semmibe vett, kigúnyolt önérzetünk?

Régen mindenkinek fedél volt a feje fölött, és tisztes munkával, biztos megélhetéssel rendelkezett - halljuk mind gyakrabban -, mese csupán a lepusztult munkásszállásokon, emeletes ágyakban tengődő nők és férfiak testi-lelki nyomorúsága, ahogy büszkeségünk, az atomerőmű szomszédságában félig földbe ásott putrikban tengődő családoké is. A kibeszéletlen szenvedések, az elfojtott indulatok hagyta űrt az egyetemes szolidaritás deklarált eszméi takarták el, mialatt a velük összeegyeztethetetlen nemi, faji, vallási és származási diszkrimináció rejtetten tovább élt, miként Csalog Zsolt vagy Tar Sándor szociográfiái bizonyították. Az oktatás ingyenes volt ugyan, ám ideológiailag kötött. Még az ország Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett vezető egyetemének mosdójába sem szabadott beengedni a külföldi tudományos delegációkat, nehogy hírét vigyék a higiéniás állapotoknak. A szavakban támogatásra kész, ám felettébb elővigyázatos, a neki nem-tetszőket félreszorító kultúrapolitika azonban kétségkívül példaadónak bizonyult, akárcsak a társadalmi nyilvánosság szigorú ellenőrzése, melynek emblémája az ország legnagyobb közkönyvtára egyik részlegének Zárolt Anyagok Tárává minősítése és vasajtóval elrekesztése volt. Szellemi restségre vall ma is, ha múltunk tanulságainak megismerése helyett kalandos történeteket regélünk, amivel nemcsak jelenünk elviselhetőbbé tételét mulasztjuk el, hanem egy kevesebb vétekkel, bűnnel terhelt jövő megalapozását is.

Sneé Péter

Egy kattintás és nem maradsz le posztjainkról:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

10 komment

Címkék: magyar demokrácia társadalmi emlékezet Kádár rendszer ezek ugyanazok

Sok a dudás, kicsi a csárda?

2014.08.09. 21:00 outisz

Pár napja írtam egy bejegyzést, hogy jajj, vajh' ki lesz a baloldal közös jelöltje, a megváltó, ám hamarabb kiszivárgott az infó - Falus Ferenc - mintsem megnyomhattam volna a publikál gombot. C'est la vie, a magyar nyelvű írott kultúra ezzel nem lett szegényebb, ám az mszp utólagos helyezkedése miatt megintcsak aktuálissá váltam.

Én ugyanis azt fájlaltam, hogy Orbán tusványosi beszéde, amit a liberális demokrácia végéről mondott, külföldön nagyobb vihart kavart, mint itthon. Én kis naív ekkor azt hittem, hogy majd megindul valami, és a demokratikus ellenzék végre feláll, hogy majd elkezdik hallatni a hangjukat az emberek. Ennél azonban enerváltabb az ország, ám még mindig jó esélyt láttam arra, hogy legalább a baloldal lépjen valamit. Teszem azt, hogy kiálljanak a nyílvánosság elé, és azt mondják: emberek, a demokrácia veszélyben van, kapjuk össze magunkat. Bár utáljuk egymást, ez most legyen másodlagos, de fogjunk össze. És ha jönne valaki, aki nálunk okosabb, ügyesebb, vagy legalább hat ujja van a kezén és foggal született, Isten ne adj', nem baloldali politikus, akkor mi hátralépünk és pártérdekek nélkül is támogatjuk, csak ébresszük már fel az embereket! Tessék jelentkezni.

Nem ez történt. Jött azonban a megállapodás, olyan amilyen, ez egy politikai alku, nincs ezzel semmi bajom, ilyen a demokrácia, így csinálják ezt máshol is - még az esélyesek is.

Új reménysugár gyulladt ki azonban a magyar demokrácia egén, méghozzá az mszp pártházának ablakában. Merthogy utólag elmismásolni a kerületi képviselői helyek felosztását... cöcöcö... hát ez olyan emeszpés. Mondhatnám vérciki. Én hülye, kispolgár, gyomorideggel fekszem meg kelek, hogy mi lesz a magyar demokrácia sorsa (nem csak magam miatt, de a gyerek miatt is), ezek meg 1-2 körzeti hely miatt veszélybe sodorják azt az amúgyis halódó összefogásfélécskét, amit ezek kicsikartak egymásból fogcsikorgatva. És hogy hol van itt a reménysugár? Ott hogy jön az Együtt, és azt mondja, akkor induljunk külön! (nomen est omen.) És ha megtennék, az egy takaros kis szög lenne mszp koporsójában. Márpedig az mszp most (és már egy ideje) azzal tenné a legtöbbet a magyar demokráciáért, ha fognának egy űrhajót, beleülnének, és fellőnék magukat a Holdra. Retúrjegy nem szükséges.

Sok itt a dudás, és kicsi a csárda. Három párt egy baloldalon sok. Aki 2018-ban a baloldalra akar szavazni, az úgyis oda fog szavazni, annyire azért nem finnyásak az emberek, hogy számítana a párt neve. Amíg azonban marad a fogcsikorgatós triumvirátus (nevezzük trojkának? Á nem, a keleti felhangok már a fidesznek járnak), az állandó politikai gyilkolászás egymás között csak elriasztja az embereket a politikától - és lassan a demokráciától is.

Egy klikk és nem maradsz le posztjainkról:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

10 komment

Címkék: baloldal önkormányzati választás outisz főpolgármester-jelölt

Van-e nyugdíj gyerek nélkül?

2014.08.07. 12:18 timargabor

A kérdés - különösen a magánnyugdíjrendszer beszántása után - már többször fellángolt a közbeszédben, mi írtunk erről már két és fél éve is. Most a Népesedési Kerekasztal javaslata nyomán parázslott fel ismét a téma: azt javasolják, hogy a nyugdíjszámításnál vegyék figyelembe a felnevelt gyerekek számát is. Mielőtt ebbe a vitába belemennénk, hadd mondjam el, hogy ilyen javaslatot a Fidesz még a "térdrecsuhásozó-szélsőliberális" korszakában, 1992-ben, az Antall-kormány idejében is tett, vagyis ha a javaslat tőlük (is) jön, ez ügyben kifejezetten és szokatlanul következetesek.

A javaslat óta jónéhány cikk és blogposzt foglalkozott a kérdéssel. Az ellenérveknek a rendszer esetleges kárvallottjai szempontjából talán legteljesebb összefoglalóját Koncz Andrea (maga is többgyermekes anya) adja a Díványban Vélemény: rémálom a nyugdíjrendszerben címmel. A Világgazdaság Online hasábjain Sztojcsev Iván Gyerekgyártó gépek és egyenletek címmel alapvetően a javaslat és a népesedési hatások közti kapcsolatot vitatva javasolja az ötlet elvetését. Hasonló, de részletesebben kifejtett érvek alapján, a célzott népesedési előnyökre vonatkozó nulla hatást kifejtve és arra hivatkozva Tallián Miklós publikált Gyerekek és nyugdíjasok címmel egy gondolatmenetet a kitűnő Kapitalizmus blogon. Az általunk igen kedvelt és tisztelt zero is hosszú blogposzttal jelentkezett a Vastagbőrben. Az év vicce: a Fidesz megoldaná, hogy 2044-ben jó nyugdíjam legyen címmel leginkább a Fidesz nyugdíjügyi pálfordulásait és néhány, már Koncz Andrea által is bemutatott "felhasználó-oldali" sérelmet sorolva mond lesújtó véleményt a javaslatról - mindenki mástól elnézést kérünk, abszolút szubjektív módon ezt a négy posztot találtam a leginkább "lineárisan függetlennek" a bírálók közül. Még kedvenc LMP-m egyik vezető politikusa is erősen kritikus az ügyben. Véleményem szerint a vitatók érvei nem látják a fától az erdőt. A javasolt új rendszerben kétségtelenül valahogy, jól-rosszul, de kezelendő kérdések nem jelenthetnek ellenérvet egy, a felosztó-kirovó (de valójában: bármilyen) nyugdíjrendszer fenntartásának lényegére célzó változtatásban.

A felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben - és 2011 januárja, a durván, zsarolással és lustaságra utazással meg beígért szotyipénzzel végrehajtott tömeges visszalépés óta a magyar rendszer szinte kizárólag ilyen - nyugdíj kizárólag az éppen aktív korosztálytól történő jövedelemátcsoportosítással adható. Ez feltételezi persze azt, hogy létezik aktív korosztály, és a létszáma, a nyugdíjkorhatár illetve a nyugdíjasok várható élettartama összességében lehetővé teszi a még elviselhető elvonást. Ebből a hármasból most a létszámról beszélünk. Ha nincs elegen a következő generáció, ha nincs elég képzett, hogy jövedelmező munkát végezzen - vagy ha van, de bármilyen okból évente egy nagyvárosnyian távoznak külföldre - akkor ez a rendszer idővel a falnak megy. Ha pedig - mint ma is - gyakorlatilag hitelből tartjuk fenn a relatíve (az aktívak jövedelmeihez képest!) magas nyugdíjakat, akkor olyan piramisjátékot üzemeltetünk, aminek a vége pár évtizedes távlatban van. Ha nincs gyerek, nincs nyugdíj sem.

Nem hiszi el? Vitatja? Jó, akkor képzeljük el, hogy mindenki, de tényleg mindenki mostantól él azzal a joggal, hogy önként megválassza: ne legyen gyereke. Kell-e magyarázzam, hogy akkor 30-40 év múlva megszűnik a nyugdíj intézménye (kb. az országgal együtt, de ez egy másik téma)?

Magánnyugdíj! - kiáltanak fel ilyenkor általában az ellenzők. A tőkefedezet fogja biztosítani a nyugdíjat ebben az esetben? Rossz hírem van: nem fogja. A pénz által megtestesített mai munkamennyiség nem vihető át korlátlanul - sőt a fenti szélsőséges esetben sehogy - a jövőbe. Lehet, hogy lesz pénz a bankban, de nem lesz, aki ezért árut adjon a boltban. Nem lesz, aki vezesse a buszt. Nem lesz, aki megtermelje az árukat, amelyek gyártóinak részvényeibe tehetjük a pénzt, ha azt akarjuk, ne csak pár darab papírunk, vagy néhány számítógépes bitünk legyen. Igen, persze, vehetünk külföldi részvényeket is, olyan országokból, amelyek a fent említett harakirit nem követik el, de ugye a joguk nekik is meglenne erre?

(Még valami erről: nem, ebben az országban belátható időn belül nem lesz magánnyugdíjrendszer. Addig, amíg Orbán és Lázár urak, illetve Selmeczi úrhölgy élnek, illetve a Fidesz pártként működik, biztos nem. Ugye nem gondolja senki, hogy egy bármilyen színezetű kormány még egyszer hajlandó lesz évente a GDP kb. 1%-át hitelbe felvenni egy olyan alap feltőkésítésére, amit majd aztán egy populista ellenfél felemlegetve és ezzel hatalmat nyerve nyom nélkül felélhet hatalma fenntartására? - érdekes, hogy a szocik részéről annyi innováció nem volt 4 év alatt, hogy erre az egyszerű érvre egyáltalán rájöjjenek. És hát addig sem lesz, amíg a társadalom kollektív tudata ezt az egészet nem tudja pontosan, és nem csak odáig jut el, hogy "ledolgoztam egy életet, JÁR a nyugdíj és pont".)

Vissza a fenti szélsőséges példához. Azt még hadd tegyem hozzá, hogy a világ, NATO ide, EU oda, nem szokta kivárni, amíg egy ország népessége végletesen elöregszik, miközben javai azért vannak. Ennél jóval előbb le szokták verni az ilyen öngyilkos nemzeteket. Lehetetlenség? Persze, hiszen azért mindig van, aki szeretne gyereket, vállalja, felneveli, tehát valamekkora azért lesz az a következő generáció. De nem kéne a fentieket tudatosítani?

Tudatosítani, semmi mást, mint azt, amit a bismarck-i nyugdíjrendszer bevezetése előtt mindenki természetesnek tartott: vagy van gyereked, aki eltart ha megöregszel (ahogy Te is eltartod idős szüleidet, ha rászorulnak), vagy félreteszel öreg napjaidra. Ez ma is így van, társadalmilag a nyugdíjrendszer által összegezve, átlagolva. És igen, elfogadom, hogy valaki úgy dönt, életpályájába a gyerek nem fér bele - de akkor ő, mondjuk finoman úgy, lényegesen kevesebbet tesz a nyugdíjáért, mint aki máshogy dönt, természetes tehát, ha ő valamilyen egyéni megtakarítási formához fordul és ott fialtatja a gyermeknevelésre nem költött jövedelemrészét. És akinek nem lehet vagy meghalt a gyermeke? Az új rendszerben kezelendő szolidáris problémák, amelyek azonban nem írhatják felül a rendszert.

Négy dolog a végére:

1. Nem, egy pillanatig sem gondolom, hogy ettől a változtatástól holnap akárcsak fikarcnyit javuljanak a demográfiai mutatóink. A fent idézett Tallián Miklóssal értek egyet: semmilyen közvetlen hatás nem lesz. Azt, hogy milyen kevés társadalmi ismeretünk van a nyugdíjról és felelősségtudatunk a saját jövőnkről, azt jól mutatta a magánnyugdíjból 2011-ben visszalépők 97%-os aránya. Szinte senkit nem érdekel jobban, hogy mi lesz 20-30-40 év múlva mint hogy mi lesz holnap. Változtatni azonban kell, és ha ebben a tudatban akár 1-2 évtized alatt el lehet érni valami halvány változást, akkor talán a mai tizenéveseknek (!) esetleg lehet újra nyugdíja, ha már nekünk érdemben nem lehet.

2. Nem, ez a dolog nem a gazdasági növekedésről szól. Ez nagy mértékben független attól, így kérem, kíméljen mindenki az olyan megjegyzésekkel, hogy "csak munkanélkülieket szülnénk úgyis" meg hogy a nyugdíjrendszer jobb lenne, ha többünknek lenne munkája. Az első ugyanis gazdaságpolitikai, országvezetési kérdés, a második pedig mindig pillanatnyilag igaz, és nem sok köze van ahhoz, hogy mi is lesz húsz év múlva.

3. Lehet igaz sokak érzése, hogy "tisztességgel felnevelni 3 gyereket nagyon nehéz, ahhoz olyan anyagi biztonság kell, ami sajnos keveseknek adatik meg" (épp a fent idézett zero barátomtól). Kétségtelen, nem egyszerű - de ugye nagyszüleimnek sem volt könnyebb a háború alatt és közvetlen utána szülni és később felnevelni három gyereket. Rattkó alatt is nehéz volt, de cserébe muszáj is. Volt talán 2 évtized, amikor a mainál talán egyszerűbb volt, csak épp gazdaságilag mentünk csődbe, és átlagban akkor sem tette szüleink korosztálya. A szülőképes kor meg nem tart örökké, és mire esetleg egyenesbe jönnél anyagilag, már kicsúsztál, és nem mehetsz vissza 10-20 évvel, hogy szülj még egyet.

4. Ha a Népesedési Kerekasztalt vagy mit meg tényleg érdekli a demográfia, akkor - e hosszú távon értelmes, támogatható és a rendszer lényegét bemutató javaslat mellett - kitalálhatna a kormánnyal együtt arra is valamit, hogy az aktívaknak, részben épp a nyugdíjrendszer miatt szorító nagy elvonás, részben a forráshiány miatti kevés munkalehetőség okozta elvándorlásán csökkentsenek. Annál nagyobbat ugyanis semmi nem üt a mai és holnapi nyugdíjrendszerünkön, minthogy bármilyen okból évi százezer emberünk kivándorol - természetesen a gyerekeivel együtt, vagy azokat már kint szüli meg.

Egy klikk és nem maradsz le posztjainkról:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

66 komment · 1 trackback

Címkék: gyerekvállalás nyugdíjrendszer nyugdíjvita

Hiú reménység

2014.08.04. 08:18 KARD blog

Vendégszerzőnk, Sneé Péter írása

 

Napok óta zajlik a találgatás, milyen következményekkel járhat az útépítő cégek megzsarolása. A különféle vélekedések közös jellemzője egy megalapozatlan feltételezés: hátha összezördül a Fidesz-közeli nagy cégkonglomerátum tulajdonosa a kormányfővel!

Hiú reménység.

A politikusnak azonnali pénzforrásra van szüksége, hogy előteremthesse a szabálytalan pályáztatás miatt kirótt tetemes bírságot, de nincs hová nyúlnia. A kötelező tartalék javát már elköltötte, az államadósság pedig veszélyesen emelkedik. Felettébb kockázatos és drága volna most újabb külföldi hitelekkel kísérleteznie. Várható hatásai miatt politikai szempontból sem érné meg az efféle próbálkozás, amivel különösebb erőfeszítés nélkül is kiaknázható esélyt kínálna ellenzékének.

A gazdasági potentát - akármennyire szívja fogát az előre kalkulálhatatlan sarc miatt – nem felejtett el számolni. Tudja, hogy jövendő profitja és üzleti létének biztosítéka az állami pénzcsapok nyitva tartásától függ. Konkurensei, akik ugrásra készen várják, hogy a helyébe tolakodjanak, egyébként hasonlóképpen megszenvedik az intézkedést, amitől tovább gyöngülnek majd. Felettébb kétes kimenetelű szembefordulásuk helyett kifizetődőbb, ha „lenyeli a békát”, és az elszenvedett kárt is saját javára fordítja. Egy kis, ügyesen tálalt huzakodás még PR-fogásnak sem rossz, javíthat vele például megtépázott renoméján. Kényszerű adakozása pedig akár befektetés gyanánt is felfogadható, előbb-utóbb úgyis kompenzálják miatta.

Sok kivetnivalót egyébként sem találhat a szerencse átmeneti elpártolásában, mivel a szokásos eljárás az, hogy a választások előtt számottevő hitellel támogatja pártját - ami kudarc esetén jelentős üzleti veszteséget okoz -, a hatalomra jutott politikai érdekcsoport viszont közpénzből finanszírozza és nyilvánvalóan túlszámlázott megrendelésekkel honorálja előzékenységét. Noha cserébe elvárják tőle a jogi előírások miatt nehezen előteremthető párt-kiadások fedezését, illetve a szegény alulfizetett politikusok megsegítését, ám ekkora kiadás csupán aprópénz várható nyereségéhez képest. Pillanatnyi helyzete mindössze annyiban különbözik az ismerttől, amennyiben előrehozza a néhány év múltán esedékes hitelt. Vagyis közös érdekük a nyílt szembefordulás kerülése.

Sneé Péter

A KARD a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

11 komment · 1 trackback

Címkék: Közgép útépítési bírság

Előjelek hiányában

2014.08.02. 11:36 timargabor

Illiberális, putyinizmus, satöbbi - zeng a sajtó az utóbbi napokban, megvilágítva tényleg minden szemszögből, úgyhogy mi ezt a szintet kihagyjuk. New York Times, szerkesztőségi cikk, ez már akár érdemi is lehet. Wall Street Journal, ezt is olvassák páran, de az itthon kit érdekel? A Válasz szerint Orbánt egyenesen megdícsérték, LOL. Lehet azóta aggódni kormányoldalról, hogy micsoda nemzetellenes aknamunka, vagy ellenzékiről, hogy miért rajtunk csattan. Ám a Magyarország elleni uniós szankciók nincsenek a spájzban. Nem, nem jön Juncker fehér lovon, hogy elűzze a csúnya illiberális Orbánt. Annak ugyanis biztosan lenne egy előjele.

Ha majd az Európai Néppárt kizárja a Fideszt, akkor elkezdhetünk ezen aggódni, addig biztosan nem. A Néppárt a legnagyobb európai pártcsalád, és bár a parlamentben nincs abszolút többségben, nélküle ilyen szankcióknak biztosan nem lenne többsége - az euroszkeptikusok meg a széljobb biztos nem állnának be a New York Times meg a WSJ érvrendszere mögé. A Néppárt sem teheti meg addig, amíg ezt egy olyan ország ellen kellene meglépnie, amelynek vezető, sőt hatalmi monopóliumban levő pártja az ő tagja. Ez egyszerűen nem megy.

És hát a szolid relatív többség is nagyjából csak a Fidesz által delegált euro-képviselőkkel van meg. tehát a kizárás sincs a spájzban. Persze lehet sokáig próbálkozni, még sok ilyen Bálványos, és összejöhet az is, de a tippünk szerint ez nem holnap lesz. Az orosz-ukrán-NATO konfliktus persze lehetne olyan darázsfészek, ami ezt meggyorsíthatná, de amíg Merkel inkább próbál kiegyezni Putyinnal mint Orbán, addig nem lesz az. És ebből a szempontból kifejezett szerencse, hogy az uniós döntéshozók és az általuk iránymutatónak ítélt médiafórumok nem értenek magyarul és nem cuppantak még rá a vonatkozó hazai posztok kommentjeinek fordítására.

Szóval no para. A Fidesz esetleges néppárti kizárásáig semmiképp.

A KARD a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

185 komment

Címkék: Fidesz Európai Unió New York Times Európai Néppárt illiberális