A KARD a Facebookon

Hirdetés

Látogatók

free counter

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Barátunk az MSZP?

2015.04.17. 05:56 outisz

A tapolcai választások eredményét azt hiszem mindenki ismeri. TGM után szabadon: radikálisok 70%, többiek - ezt kénytelen vagyok a demokratáknak gondolni - 30%. Nem mondom, hogy örülök a Jobbik győzelmének, de azt sem állítom, hogy a másik két jelölt sikerének jobban tudnék örülni. Ez persze nem jelenti azt, hogy Rig Lajos miatt nincs görcs a gyomromban vasárnap óta. De van, ám egyelőre csak amolyan pszichoszomatikus nyavalygás ez, mondhatni zsigeri jövőféltés. Talán annak a gyomorgörcsnek az előszele ez, amit majd akkor fogok érezni, ha a betyársereg félig hivatalos kormányőrségi szerephez jut 2018 után, én meg mennék tüntetni a Kossuth-térre. Science fiction? Remélem igen, de a Jobbik 2018-as kormányra kerülését már baloldalon is egyre többen tényként kezelik.

Én azért nem adnám fel a harcot azért, hogy ha már én nem is, de legalább gyerekem egy normálisabb Magyarországon élhessen - és bocsássa meg nekem a világ, de ebbe egy fasisztoid, xenofób és szélsőjobb párt nem fér bele, még ha el is játsszák a szendét. Mégis, mi lehet a megoldás? Hallgass a gyomoridegre, szavazz a Fideszre? Rémálom, hogy 2018-ban a választás éjszakáján majd megkönnyebbülten lélegzünk fel, hál’istennek, nyert a Fidesz. Rémálom, ez a javából még ha kicsit kevesebb verejtékezéssel is jár, mint a Jobbik feltételezett győzelme. Na de merjünk nagyot álmodni, hiszen azt tanultuk a főnöktől.

Jó reggelt Magyarország.

Jó reggelt, netadósok, jó regelt kishantosiak, jó reggelt ökotársak, jó reggelt norvég pénzesek, trafik-károsultak, földmutyi-károsultak, vasárnapi tescóba járók ésatöbbiek. Fel kéne ébredni. Tényleg kurva jó volt, hogy az őszön csináltatok egy világító telefonos kis flashmobot a hídon…. de ez még kevés. Innen nézve a legjobbkor jött a Jobbik győzelme. Na nehogy azt higyjük már, hogy egy telefon felmutatása az éccaka közepén, az már parlamenti képviselet. Sajnálom, nem az, és az sem érdekel senkit, hogy tüntetés közben sikerült szintet lépni az Angry birdsben. Ehelyett fel kellene építeni egy országos szervezetet, megkérdezni az embereket, mit akarnak, és igen, meggyőzni a csendes többséget arról, hogy most már nem oké otthon maradni, és leszarni, hogy a két rossz közül épp melyik alakít kormányt. Nagyobb a tét annál, hogy épp ki fogja megtömni a zsebeit a mi adóforintjainkból. Hogy ez rengeteg munka? Hogy 3 év alatt kellene vagy másfél millió szavazót összekaparni, hogy legalább egy vasárnap délutánra összekapják magukat? Attól tartok nem fog menni. A semmiből legalábbis nem. Párszáz ezer embert meg lehet mozgatni, talán még párszáz ezret megmozgatnak a ma is aktív mozgalmak, alapítványok, pártok, de ez még mindig semmi ahhoz, hogy megvédjük a demokráciát. Esetleg félmillió bizonytalant fel lehet rázni 3 év alatt, de ne álltassuk magunkat. Nem sikerült az áttörés sem az LMP-nek, sem a többi kispártnak.

Félmillió civil magában tehát nulla, de ha hozzáadjuk az MSZP állítólagos egymillás táborát… már másfél. És most lehet szidni, hogy na tessék, kibújt a szög a zsákból, biztos pénzelnek is, álnéven én vagyok mesterházi, satöbbi, mindenki kap öt percet anyázásra. A politika azonban nem a tündérmesék otthona. Itt a legkisebb királyfi nem győzi le a sárkányt, esetleg koalíciós kormányt alkot a kurtafarkú malaccal, meg a vasorrú banyával. Tudom, hogy arról, illetve azokról a pártokról van szó, amelyek egyszer-kétszer már komolyan leszerepeltek, amelyek közvetlenül felelősek a magyar demokrácia pusztulásáért, de ilyen a demokrácia. Ez a mi országunk, ezek vagyunk mi, magyarok. Hogy szeretjük azt gondolni magunkról, mi ennél jobbat érdemlünk? Hogy szeretünk sértődötten legyinteni a politikára, mondván szaros, mocskos és gusztustalan? Kérem alássan, az ott a mi szarunk, mocskunk, és ne álltassuk magunkat: a Jobbik épp porcelántányérra szedi, hófehér abroszt terít és már eteti is. Na nem velünk, büszke magyarokkal, hanem - hamarosan - a gyerekeinkkel. Én még középiskolában tanultam, hogy József Attila így köszöntötte Thomas Mannt: fehérek közt európai. Nem biztos 2018 után ez még tananyag lesz. Így elmerengve pedig Gyurcsány, Mesterházy és a többiek bűnei egyre jelentéktelenebbnek hatnak. Ezek sosem voltak, vagy lesznek annyira erősek, hogy egy diktatúrát lenyomjanak a torkunkon, én ezektől nem félek. Abban sem bízom igazán, hogy majd képesek lesznek megmenteni az országot, de arra a cirka egymilla baloldali szavazóra szükségünk lesz, hogy legalább 4 évvel eltoljuk a katasztrófát. Barátunk az MSZP.

Hál’ istennek Tapolcán az MSZP nem tudott egyedül győzni. Akkor jött volna csak a pökhendiség, hogy mit akartok ti ott, odalent, mától csókolommal és hangosan előre köszönni az elvtársaknak… És ebből lett volna a tuti bukás 2018-ban. Ehelyett most meg kell tanulnia az MSZP-nek, hogy a civilek nélkül 2018-ban (is) kitörölhetik a 25%-os eredményükkel a valagukat. Vörös róka fogta civil csuka, civil csuka fogta vörös róka? Csúnya 3 évünk lesz.

Szép is lenne, ha 2017-re felépülne egy civil kezdeményezés, masszív, több százezres támogatottsággal, de az összefogás akkor is elkerülhetetlen lenne. Hiába is várjuk, ha az MSZP eddig nem tűnt el, 2018-ig sem fog nagyságrendekkel tovább gyengülni. Az lehet még fontos, hogy ki megy oda kihez, listás helyekért kuncsorogni. A veszprémi választás megmutatta, járható út az, ha az MSZP beáll a sorba, és vezérbika szerepe helyett szimplán húzza az igát, ahogy az az ökrökhöz illik. De ezt önszántából nem fogja megtenni országos szinten, csak ha lesz aki rákényszeríti. Jó lenne látni az MSZP-t ahogy pitizik, vegyék be a buliba őket is, és nem fordítva. Nem beszélve arról, hogy a DK-t is csak akkor lehet távol tartani bármilyen összefogástól, ha van aki odaáll, és kijelenti, én lelépek az 500 000 szavazómmal, ha ezt ide beengeditek. A helyzet nem kicsit paradoxon, hiszen a politikából kiábrándultakat, a civileket épp azzal lehet megmozgatni, hogy takarodjon mindenki. Azoknak kellene az MSZP-vel közös listát állítani akik legszívesebben a börtönben látnák az MSZP vezetőségét. Nem tudom, a demokráciaféltés elég erős kapocs-e egy ilyen helyzetben. 

Adalék a bejegyzéshez: Pár hónapja beregisztráltam az összes baloldali párt hírlevelére, gondoltam majd lehet belőlük szemezgetni hülyeségeket. Nos, a Liberálisok havonta küldenek egy levelet, plusz húsvéti jókívánság. Az Együtt, PM, Moma le se szarnak azóta. Viccből még a Munkáspárt hírlevelére is jelentkeztem, nem hiszitek el, havonta jön egy levél, na azon tényleg lehet röhögni.(év végén lesz egy best of munkáspárt)  Na és mit küld az MSZP? Nem havonta, hanem naponta egy levelet. Most nem az a fontos mi van benne (amúgy semmi váratlan, szimpla agitprop), hanem az, hogy - tetszik vagy nem - a demokratikus oldalon csak egy pártnak van valamire való országos szervezete, és az az MSZP. (Az is jó kérdés, hogy az MSZP mennyire demokratikus, és mennyire populista. Megérne egy vitát, nem mondom, de ha odaállítjuk a Jobbik mellé...)

Aki tudja a varázsszót, amivel 2018-ra legalább másfél millió “civil” szavazót az urnákhoz lehet vinni, az kérem most szóljon. Ha nincs ilyen, úgy látszik meg kell tanulnunk csukott szemmel szexelni, mert Magyarországon már csak ilyen a demokrácia.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

86 komment

Címkék: mszp fidesz jobbik 2018 magyar ellenzék

Tapolca: a centrális erőtér vége?

2015.04.12. 22:18 timargabor

Kicsi a különbség, és az utolsó szavazókörre még várhatunk pár napig, de nagyon kicsi az esélye, hogy a Fidesz fordítson, ezt behúzta a Jobbik, megszerezve története első egyéni mandátumát. A szocik stabilan hozták a harmadik helyet, ami ugye pont semmire nem jó. Az LMP talán átlépi végül a 2%-ot is.

A Fidesznek két tanulság rögtön adódik. Az első, hogy a "centrális erőtérnek" valószínűleg meszeltek. Jól ki volt ez találva, hogy a szocik meg a jobbik nem szavaznak át egymásra, ők meg bőven 50% alatt is nyerők lehetnek. Miután Ózd megmutatta, hogy a "nem szavaznak át"-ra már nem lehet építeni, most egy klasszikus, dunántúli, "átnemszavazós" helyzetben szorultak le az élről. Pedig ha az elmúlt években volt istenigazából fideszes körzet, akkor Tapolca az volt. Már a körzethatárok módosítása után, tavaly itt olyan 20%-kal nyertek. És ez is kevés, Orbán Viktor fellépése is kevés. Abban persze még bízhatnak, hogy egy országos választáson azok a körzetek, ahol a Jobbik nem elég erős, ott majd "Veszprém-típusú" eredmény születik, ahol meg igen, ott "Tapolca-típusú". De hát ehhez is győzni kell nagyon sok helyen, és ha itt nem megy, akkor hol fog?

A másik, hogy talán most már észreveszik, hogy a fő ellenfelük már nem balra van. És ez bizony nehéz ügy. A Fidesz egész identitásának nem kis része a gyurcsánytakarodj. Ezt betanulták, mesterien űzik, hatásos is, hiszen eltakarodott, és mint Tapolcán, de akár még Ajkán is láttuk: a többség nem is kívánja vissza. A gond csak az, hogy közben új front nyílt ellenük, amely jobban fenyeget mint a "ballibák". És közben a Fidesz meg a Jobbik szavazótábora közt hagyományosan van átjárás. Emiatt soha nem vetődött fel komolyan, hogy éles szembenállást alakítsanak ki, inkább feladtak valamennyit a saját identitásukból és próbálták magukhoz vonzani a tábor e részét. Hát ez most nem sikerült.

A Fidesz simán lenyomta a baloldalt azzal, hogy átvett klasszikus baloldali programpontokat (a vizitdíj ellenzése vagy a rezsicsökkentés mi más lenne?) akár a korábbi programja feladása árán is. Eddig a Jobbikot is féken tartotta azzal, hogy a retorikájuk nagy részét magáévá tette. A régi, 1998-2002 közötti Fideszt már rég eltüntette ez a két stratégiai lépés. Most van még 1-2 évük, hogy vagy a régi identitást újrateremtsék, vagy újat alkossanak. A képességeikből valószínűleg egyikre sem futja. Marad hát a taktikai harc: ki tud-e fejleszteni és ki akar-e fejleszteni a Fidesz egy működő "harceljárást" a Jobbik ellen? Mert a további gyurcsányozás láthatóan csak Vonáékat erősíti, őket már nem.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

140 komment · 2 trackback

Címkék: jobbik időközi választás Fidesz

Lex Benzinkút: ez már öncélú szívatás

2015.03.31. 22:01 timargabor

Ez az egész vasárnapi zárvatartós mizéria eléggé kontraproduktívnak tűnik politikailag a kormánypártoknak. Eddig nem volt szokásuk direktben a többségi vélemény ellen menni. A legújabb zseniális húzásuk azonban keresztbe veri a mégoly erőltetett kommunikációs maszlagot is. "Legyenek együtt vasárnap a családok", hangzik a kicsit túltolt magyarázat. És amikor a vállalkozások arra használják az ötletelőképességet, hogy hogyan lehet a lehetetlenné tett körülmények közt mégis valahogy működni, gondosan korrigálnak, nehogy már valahol kenyeret lehessen venni vasárnap úgy, hogy nem a tulaj áll a pult mögé.

A benzinkutak jó részénél rendeletileg tilos lesz éjjel és vasárnap mást árulni, mint üzemanyagot (autómosás, matrica és helyben vendéglátás megengedett). Ott tilos, ahol a shopot, bár fizikailag ugyanott van, más üzemelteti, mint magát a kutat.

Kedves Fidesz-fanok: DE MIÉRT? Meg tudjátok magyarázni?

Ott van a shop a kútnál, a tilalmas időszakra szépen elkerítve, ott a sok cucc, amit szívesen eladnának, mi megvennénk, a családi kör helyett amúgy is ott van az alkalmazott a kútnál, akkor MIÉRT IS NEM?

(Forrás: nol.hu)

Sokkal jöbb ötletem válaszra nincs, mint hogy CSAK. Mert ha mi azt mondtuk, nehogy már valaki kitalálja, hogyan árusítson mégis. Hogy. Jön. Ő. Ahhoz. Ha. Mi. Megmondtuk. Hogy. Nem.

A dolog azért felvet még egy ennél sokkal általánosabb kérdést is, kedves fideszfanok. Mondjatok kérlek valami olyant, gyakorlatilag bármit, amit szabadabb lett 2010 óta csinálni, mint addig. Tényleg bármit, sajnos a pálinkafőzés már nem ér, mert már azt se szabad. De úgy a mindennapi életben, vagy szinte bárhol. Mert hogy pártjaink és kormányunk hogy és mibe nyúltak bele az életünkbe ön- vagy mutyicélú tiltásokkal, azt hosszan sorolhatnám. De legalább legyen egy szépítő gól is. Szóval?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

62 komment · 1 trackback

Címkék: abszurd Fidesz vasárnapi zárvatartás

Lehet-e a Quaestor az Orbán-Simicska háború hadszíntere?

2015.03.30. 17:18 timargabor

Ugyan konteóban nem vagyon én sem rossz, de az ötlet nem az enyém. A lehetőséget tagadó érvelés azonban ("Miért lépne például úgy az Orbánhoz lojális, matolcsystákra lecserélt személyi állománnyal működő MNB, ahogy Simicska fütyül?") nem feltétlenül zárja ki ezt a lehetőséget. Valójában, mint mindjárt látjuk, Simicskának mindkét feltétel adott volt egy ilyen húzáshoz. Ettől persze ez nem bizonyíték, csak egy lehetőség. De nem lehetetlenség.

Egy ilyen húzáshoz alapvetően két dolog kell: sok pénz és jó kormányzati kapcsolatok. Persze egy kis kormányzati bizonytalanság sem árt, de főleg az első kettő a fontos. Ezek pedig Simicskának bizony megvannak.

Ha a Quaestor a Fidesz offshore-pénzszivattyúja volt, azt Simicska bizonyára tudta. Ha csak egyszerűen egy hihetetlenül rosszul vezetett cég, azt is. Korábban apránként betehetett ebbe valamennyi pénzt, és aztán egyszer csak egyszerre ki az egészet, akkor, amikor még híre-hamva sincs a botránynak. Aztán el lehet ejteni jókapcsolati körökben pár megjegyzést, hogy vigyázzatok a Quaestorral, esetleg hozzátéve, hogy "a Lajos már menekül". Mit is tesz egy kormányzati tényező vagy pláne egy miniszterelnök, ha ilyen információt kap? Szél Bernadett ugyan jogosan várja, hogy a hatóságokhoz fordul, de azért lehet, hogy mégis csak kiveteti az állami pénzt a kártyavárból (amivel azért finoman utal arra, hogy esetleg a betételéről, tehát a piramis állami továbbéltetéséről, tehát a legfőbb bűnről is tudott), Orbánról pedig jogosan lehetett feltételezni, hogy előbb menekíti az állami pénzt minden másnál. És innen kész, a sokmilliárdos állami kivét, esetleg néhány bennfentesével kísérve Matolcsy nélkül is idáig juttathatja a Quaestort. Ajánlom még a bibliai Gedeon és a midjániták sztoriját, az kicsit hasonló ehhez: megzavarni a számszerűleg fölényben levő ellenséget, hogy az aztán magát kaszabolja és győzze le.

Persze, semmi nem bizonyítja, hogy ez így volt, de azért ezt a lehetőséget se vessük el - az ismert tényekkel nem ütközik. Nem lehetetlenség.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

kardlog.png

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

15 komment

Címkék: konteo Orbán Viktor Simicska Lajos brókerbotrány Quaestor

Hommage à Bayer Zsolt avagy feltámadt az életösztön

2015.03.29. 06:30 outisz

Merthogy ilyen is van, és ahhoz, hogy valakiből itt miniszterelnök legyen, jó ha van neki. Mint régen a hat ujjal, vagy foggal született gyerek. Mindenki tudta, na ebből táltos lesz, meg van jelölve. Az életösztön persze nem ilyen csip-csup dolog, annál sokkal fontosabb, de nem folytatnám, kivesézték már előttem többen is, hogy a pénzmentés a Quaestor-ból mennyire volt legális, illegális, bennfentes, kinnfentes. És mióta Bayer Zsolt erről (is) bebizonyította, hogy minden oké, sőt okébb már nem lehet, kedvem sincs tovább szőnni az egyre mocskosabb szálakat. Itt mondjuk szívesen elkalandoznék arra, Bayer mennyi mindent tud még lenyelni, anélkül, hogy egy kicsi is visszaböffenne? És honnan származik ez a kőkemény elhivatottság? Rájöttem:

Magyar Nemzeti Életösztön

Bayerről sok mindent lehet mondani, de egyvalamit biztosan nem, azt hogy egy patkány. Nem az. Ha patkány lenne, akkor már réges-rég otthagyta volna a Fideszt, vagy legalábbis csendben lapítana, várva a csendesebb időket. Hát a jobboldali értelmiség hónapok óta nem győz menekülni a kamerák és az újságírók elől. Nincs is ezzel semmi baj, süllyed a hajó, nem most kell a vitorlával bajlódni. Bayer azonban okosabb, őt az életösztöne vezeti. Na nem, nem arról van szó, hogy amikor süllyed a titanic, a zenészek a helyükön maradnak, az nem életösztön, az spielbergösztön, rágógumi. Bayer most azt bizonyítja, hogy lám, én akkor is jó alattvaló vagyok, mikor ti nem vagytok jó hűbérurak, sőt. Ha süllyedünk hát süllyedünk, majd megtanulunk a víz alatt lélegezni, és Bayer Zsolt kopoltyút fog növeszteni, erre mindenki mérget vehet. Az életösztöne ugyanis nemhogy azt súgja, de gyakorlatilag írásba adja neki, hogy innen már nincs visszaút. Ha belerúg a Fideszbe, máshova nem mehet. Bár írói kvalitása bőven meglenne hozzá, nem hiszem hogy kapkodnának érte a független hírportálok, sajtóorgánumok, nem beszélve a pártokhoz, ideológiákhoz köthető médiákról. Inkább marad, és a süllyedők közt lesz az első. Megszokta már a kosztot, a szagot. Ha netalán zavarná hogy a Fidesz egyre nagyobb botrányokba keveredik, hogy már csípi a szemét a szag, csak még jobban nekilendül a pennája, még keményebben odaszól.

És mégis mekkorát bukhat a Fidesz? Persze, nagyot, az összes fideszest elkergetjük, még az aktivistákat is, a szavazóikat is, sőt, aki szereti a narancsot, az is fusson, ha kedves az élete! Az MSZP mekkorát bukott 2006 óta? Nem kicsit, nagyot, ez igaz. Két kurva nagy bukta, és most úgy 900000 szavazóval a harmadik legerősebb párt az országban. Bayer tudja, a Fidesz ennél nagyságrendekkel nagyobbat nem bukhat, és a leghűségesebb arcoknak mindig lesz hely a mentőcsónakokban.

forrás: www.hirarena.com

Igazából ő az a keményen dolgozó kisember, aki már felismerte a rendszer mikéntjét, és azt is, hogyan lehet érvényesülni benne. Nincs egyedül, a Magyar Nemzeti Életösztön sokakban előbújt már. Mit gondoltok, a szocializmust 40 évig az tartotta fenn, hogy itt voltak az orosz katonák? Az is. Meg az, hogy működött az emberek életösztöne, és aki jutni akart valamire, az beállt a sorba. Működik ez, csak olyan hangosan kell darálni a propagandát, hogy még te magad is elhidd. Vagy pedig meg kell tanulni a tükör előtt csukott szemmel borotválkozni.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

kardlog.png

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

109 komment

Címkék: média fidesz bayer

Hol az a két pofon a szélsőségeseknek, Viktor?

2015.03.20. 06:30 outisz

Anno, Orbán azt mondta -- úgy 2010 körül, a választási győzelme után --, hogy a szélsőségesek kapnak két pofont és haza lesznek zavarva.

Miniszterelnök úr, ha kérhetném, jöhetne az első pofon.

Merthogy megírta az újság, a Fidesz szavazóbázisa stagnál, míg a Jobbik immár csak 3 százalékkal marad le a kormánypárttól, sőt, a 30 év alatti korosztályban átvette a vezetést. (Minden ötödik fiatal…) Hogyan jutottunk el idáig, miniszterelnök úr? Illetve, jobban érdekel a miért? Nem tudok elmenni amellett, hogy a Fidesz a mai napig folyamatosan a baloldalon feszül, a hazaárulókon, Gyurcsányon, Bajnain, MSZP-n, az összefogáson, a visszajönnek a kommunistákon, az elveszik a rezsicsökkentésen ésatöbbi. Nincsen ezzel semmi baj, be van gyakorolva a szöveg, megvannak a díszletek. A Macskákat meddig játszották Londonban? 21 évig, és rohadtul nem lett más a sztori vége, mégis érdekelte az embereket. A baj csak az, hogy bármennyire is szórakoztató a baloldalba, vagy álbaloldalba rúgni, kezd feleslegessé válni. Veszprém megmutatta, hogy van élet Gyurcsány után úgy, hogy még Gyurcsánynak is jut a saját, szervdonorként felajánlott szerveiből -- ha szabad ennyire hülyén fogalmaznom.

Kíváncsi voltam, mivel áll elő Orbán az évértékelőn és márc. 15-én. Semmi újjal. A dolgozó kisember kliséjét már most szétkapták, ezen kívül nem maradt más, mint a harcba hívás. Ezt pedig már ismerjük, és ismerik már a fideszes, pardon, volt fideszes tömegek is. Lehet is kivont, véres karddal végignyargalni az országon, leesett már a tantusz. Nem vér az, csak a vérnarancs ragacsos, piros leve. Aki pedig erkölcsi magasságokból szónokol, többet lopott már mint a baloldali kormányok együttvéve. Lehet hogy dolgozó kisemberek vagyunk, de nem hülyék.

Ezzel szemben a Jobbik töretlenül díszeleg az erkölcsi patyolat és a béke hírnökének szerepében. Kilóg persze a lóláb, hogy mindez hátrafelé nyilazó cukiságkampány, de szerintem a dolgozó kisemberek népe ezt magasról leszarja. Szerintem mi magyarok 2015-ben (is) vagyunk annyira rasszisták és fasiszták, hogy beleférjen még a nyomokban felbukkanó cigányozás, zsidózás, illiberálozás is. És a Fidesznek ebben elévülhetetlen érdemei vannak. Mégis hogyan fogja Orbán Viktor elindítani azt a két hatalmas pofont? Nem tud hova ütni, mert amit támadhatna, azt ő maga is képviseli. Hogy Vona már az illiberális állam szükségességéről beszélt 15-én? Egy normális országban a miniszterelnök felelősségre vonná. Ja, hogy Magyarországon pont Orbántól tanulták? Vagy csapjunk már oda a Jobbik vállalhatatlan keleti nyitásának, az egész eurázsiai birodalom álmával. Izé, hogy ez is visszapattanna a Fideszre, akkor inkább hagyjuk… Na majd a szabadságjogok tiprásáért jól rájuk szólhatunk! Hát… mondjuk a civilek vegzálása után nem tűnne olyan őszintének… Akkor inkább szidjuk le őket azért mert a bevándorlókból csinálnak politikai cirkuszt. Ja, bocs, az is a Fidesz volt, a Jobbik csak rákontrázott. Nem marad más hátra, vágjuk a képükbe hogy eltávolodnak Európától, attól az Európától… amitől a Fidesz is próbál eltávolodni. Soroljam még?

Egy dolgot nem értek, és egyre jobban aggaszt a dolog. A Fideszben ezt nem látják? Nem látják azt, hogy akárhányszor hiszterizálták a közvéleményt és elmozdultak a szélsőségek felé (politikailag), mozdult velük az egész rendszer? Anno Moldova mondta a rendszerváltás után, nem én lettem baloldalibb, a helyzet mozdult el jobbra.

forrás: nepszava.com

Na ugyanez van most is. Mozdul -- menekül -- a Fidesz jobbra, csak nem veszi észre, hogy ott már vannak. Márpedig a náciknál nácibbnak lenni elég nehéz, és ebben van pár év lemaradásuk a Jobbikkal szemben. Ami aggaszt a dologban, hogy a kormányzati kommunikáció  a mai napig szinte észre sem veszi a szélsőjobb erősödését. Miért?

Talán mert tudják, hogy a négymillió szegény országában rohadt nehéz lesz kifogni a szelet a szélsőségesek vitorlájából. Igen, helyette talán egyszerűbb odafurakodni melléjük, végül is ha marad ez a 3% 2018-ban, még kormányon maradhatnak. Ha viszont nekimennének a Jobbiknak, még az is lehet hogy elveszítenék a saját választóik egy részét.

Talán mert tudják, hogy ma már nem jobb és baloldalról szól a harc, hanem demokratikus és illiberális világképről, nyugati és keleti modellről, ebben pedig a Jobbik természetes  szövetségesük. (Na persze nem a szív szava vezényel itt senkit, vigyázó szemeteket a kisgazdákra, az MDF-re (és részben a KDNP-re) vessétek. Nem egészséges a Fidesz szövetségesének lenni. (Más: és most ne menjünk bele abba hogy baloldalon ki a demokrata és ki a populista, legközelebb) Plusz adalék, Tamás Gáspár Miklós írásában vesézte ki, hogy Rogán Antal az egyenlőség elvetéséről beszél, mintha az a komcsik gumicsontja lenne -- pedig polgári érték. Amit viszont a Fidesz most képvisel, az a feudalizmus, és ez persze szintén fekszik a Jobbiknak.

Talán mert keletről más szelek fújnak? Szerintetek ki gratulálna elsőként a Jobbiknak, ha megnyernék a választásokat? поздравляю! Ettől az eshetőségtől ver ki a víz, és remélem csak fantáziálok. Putyin persze jobban örülne a Jobbik kormányra kerülésének, mintha a Volgába vodka folyna. Mehetne ez az idedörgölőző-odadörgölőző kis senki a stadionos falujába vissza, helyette meg kapna egy csődbejutó Magyarországot egy olyan vezetővel, akivel szóba sem állnak nyugaton. Ezzel szemben Vona már most a legelborultabb arcokkal keresi a szövetséget keleten, Alexandr Duginnal, az eurázsiai birodalom főmágusával.

kép innen: http://hvg.hu/vilag/20140527_Alexandr_Dugin_eurazsiai_birodalom

 Persze az is esélyes, hogy a Fidesz hátországában ennyire tehetséges agytrösztök ülnek. Látva az elmúlt évek szakmai mélyrepülését, nem elképzelhetetlen, hogy dilettánsok kezébe került a Fidesz stratégiája, és az adatok láttán hamarosan célpontot vált a Fidesz.

A Bourbonokról azt mondták, nem tanultak, és nem felejtettek semmit. A Fidelitas besúgórendszerének botránya ezt igazolja a Fidesszel kapcsolatban is. Pont abba a keményvonalas, fasiszta, besúgókra, harcosokra, üres ideológiá(k)ra épülő, velünk vagy ellenünk úton haladnak tovább, ami szerintem a lehető legrosszabb az ország számára.

 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

kardlog.png

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

90 komment · 1 trackback

Címkék: fidesz demokrácia jobbik magyar demokrácia

Magyarország - ahol a politika az ezotéria altudománya

2015.02.26. 06:30 outisz

Kéréssel fordulok a kedves internetező polgártársaim felé.... ja nem polgártársat nem írhatok, mégiscsak egy politikai termék.... á nem érdekel, szóval, polgártársak! Ja nem jó, ez így Gyurcsányos, vagyis Orbános, ja nem Gyurcsányos... Akkor elvtársak, végül is az elvekről lenne szó... Á, Horn Gyula kimászik. Akkor... Bajtársaim a monitorok előtt! ...á, ez így túl újbaloldali. Tehát: Nemzetem! Na nem a Magyar Nemzetre gondoltam, vagyis arra, csak nem nagybetűvel, vagyis de, nagybetűvel, csak nem újságban, mert nem vagyok simicskista... hagyjuk. Magyarok, hozzátok fordulok! Illetve a magyar állampolgárokra, a külhoni magyarokra, kivéve azokra akik vették a magyar (kettős)állampolgárságukat, plusz a hazánkban tartózkodó magukat magyarnak érző, de máshol született giroszosok, arab orvosok, á mindegy... Harcostársaim! ja nem, erre dübörög a jobbik meg a gárda... vagyis dehogy dübörög. békésen sétál, már-már lopakodik, nehogy felébressze Rikárdót... Akkor internetező béketársaim! De nem a putyini értelemben vett béke társai, vagyis társtettesei... mindegy... 

Kedves olvasó!

Segítségre lenne szükségem. Valaki szedje már össze, hogy ki kicsoda a magyar nemzeti nagycirkuszban? 

Ha Orbán és bandája jobbközép, akkor miért a focival, a külföldi békaemberekkel és a bevándorlók nem létező seregével riogatja a szavazókat - azt hittem ez szélsőjobbos flancolás. De ha putyinnak lefekszik, aki épp háborút vív nyugati szomszédaival és úgy kvázi egész Európával, akkor nem szélsőbaloldali? Apropó, a Jobbik mióta jobbközép párt? Hány vizslasimogatás radíroz ki egy cigánybűnözést? Pulisimogatás kettőt ér? Vagy a végletek kioltják egymást? Ha egy rasszistát összeköltöztetünk egy antiszemitával, akkor a kettő kioltja egymást, és lesz két jobbközép, átlagmagyar? Olyan ez mint az anyag-antianyag? Ja nem, hiszen a jobbik is szélsőbal, máskülönben nem ábrándoznának az eurázsiai birodalomról. Meg az iszlámról, mint a nemzet megmentőjéről - ja, vallásos párt nem lehet szélsőbal, a francba. Apropó baloldal. Gyurcsány mostmár nem baloldali, hanem jobboldali polgári? Vagy most is csak politikai termék a polgárság? Termékmintát lehet kérni? Deha már Gyurcsány, lesz öszödi beszéd kettő? Hazudtunk éjjel nappal, már akkor is mikor hazudtunk éjjel nappal... Na majd az MSZP, az baloldali, meg is mondták magukról, a baloldal mi vagyunk. tessék, most például bejuttattak a parlamentbe egy kapitalistát! A francba. Ez lenne Tóbiás nagy baloldali fordulata? Sebaj, Tóbiás, a politika hál' istennek olyan mint a gyurma, lehet alakítgatni bátran. Elsütöttem már egy párszor, de az Együtt akkor most kivel van együtt? A PM, meg miért nincs együtt az LMP-vel, végülis csak egy betű különbség. Tudtommal azért váltak ki (a pártszakadás robajának rezgéseit csillagászok már összetévesztették az ősrobbanás zajával) mert támogatták Bajnait. Hát, Bajnai nincs. Jó magyar szokás szerint azt mondta, hogy nem hagyja abba. Aki leélt már pár évtizedet ebben az országban, kapásból tudta ez mit jelent - azt hogy még kereste a fogkeféjét, de az útlevél már farzsebben volt. Apropó LMP, a párt, amelyik romba dönti a farizeusok hatalmát, kisöpri a pénzváltókat az úr házából... most épp újra ünnepelhetik az 5% körüli eredményüket, ahogy teszik már a franc tudja hányadik választás óta. Kicsinek is tudnak örülni, na. Azt ezért mondja már meg valaki, hogy a nagy fidesz-buktató LMP hogy jutott el odáig, hogy épp beperli Kész Zoltánt, a kvázi demokratikus ellenzék aktuális világbajnokát? Meg mosakszik Kubatov miatt?? Apropó Kész. Ezúton is gratulálok, csak nem tudom hogy fogalmazzak: Gratulálok, hogy a parlamenti pártok támogatásával győzött, vagy írjam azt hogy a pártok támogatása ellenére győzött?

Össze vagyok én itt zavarodva mint egy spermium a fogtömésnél - nem tudom merre induljak, de rosszat sejtek. Jajj, ilyen hasonlatot már nem szabad... Simicska, a mi hősünk, a nép barátja, bocsánat, az állami pénzek, adóforintok feneketlen nyelője kimondta azt amit már sokan kimondtak, de a Blikk neki le is hozta címoldalon - szemérmesen g.ci. Hogyan lehet tovább rombolni Orbán sérthetetlennek hitt nimbuszát? Úgyhogy beleordítod a világba: Nem geci! De, az! De nem! De igen, de nem!  :D :D Veszekedjünk még róla pár napig, a végén mindenki Orbánon, azaz Orbán G Viktoron fog röhögni. Majd Áder kiír egy népszavazást: "Egyetért ön azzal, hogy Orbán Viktor egy geci?" Most komolyan, a célpontosok nem ismerik a média világát? Vagy azt akarták, hogy megint Viktor és a G közötti kapcsolatról tobzódjon az ország?

Ha lennétek oly szívesek... tegyetek már rendet kis fejemben, és bogozzátok ki nekem ezt a katyvaszt. Építő jellegű kommenteket előre is köszönöm. 

 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

19 komment

Címkék: mszp fidesz botrány demokrácia abszurd ingyen elvihető lmp magyar ellenzék outisz

Újabb külügyi fordulat előtt?

2015.02.24. 06:30 timargabor

Szűk fél éve köszöntöttük hazánkat a veszélyzónában, és az akkor újdonsült külügyminiszter kapcsán ilyeneket találtam írni:

Ha valamikor, most kéne egy profi külügy - de hát ugye, a janicsár jobban kell, mint a profi. Így aztán a profi apparátus és önvédelmi mechanizmusok nélkül léphetünk be a veszélyzónába. És hát olyan külügy sem ártana, amelynek vezetője ismeri a Nyugatot, és nem a keleti illiberális példaképek seggének minden haszon nélküli fényesre nyalásában szerzett szolid gyakorlatot.

Hétfőn Panyi Szabolcs nagyon fontos cikkéből kiderült, hogy amitől akkor tartani lehetett, az bekövetkezett: a keleti nyitás nem hozott érzékelhető és rövid távon is versenyképes előnyöket, és immár hazánk nyugati integrációját veszélyezteti. És ez a veszélyeztetés nem azt jelenti, hogy mi komolyan elfordulunk az évi ötmilliárd eurós többletjuttatást adó uniótól, hanem hogy ők kezdik elhinni rólunk, hogy inkább putyinpincsik vagyunk, és a magyar kormány által következetesen hanyatlónak nevezett Nyugatból ki akarunk iratkozni. Ez nagyjából benne lehetett Merkel mondandójában szépen becsomagolva, a fagyos varsói fogadtatásban csomagolás nélkül, és azt is lehet tudni, hogy a románok is csak biztosra mennek, ha konfrontálódni kell velünk. Ez bizony döglött ló, amiről le kell szállni, már a dakoták is megmondták.

Orbán nem buta, az ösztönös veszélyérzete valószínűleg még működik. Azt, hogy a legbődületesebb ökörségeket inkább leállítja, az internetadó példája megmutatta (érdekes, hogy a vasárnapi boltbezárásnál nem jelzett nála a csengő). Pillanatnyilag 75-80% esélyét látom annak, hogy pár héten belül váltás következik a külügyminiszteri székben, és a szélkakas ismét 180 fokos fordulatot vesz. Ezzel a lehetőséggel pedig az elmúlt évben a Fidesz oroszbarát fordulatát elképesztően simán toleráló támogatói tábornak is számolnia kell. Óceánia Keletázsia ellen visel háborút: Óceánia mindig is Keletázsia ellen viselt háborút; persze a híreket újra át lehet majd írni. De azért csak ésszel: ha megint fordulat jön, az ilyesmiket nehéz lesz röhögés nélkül kibírni, nagyban, de kicsiben is.

Emlékezzetek Rezsiszilárdra és az internetadó visszavonására.

 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

kardlog.png

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

40 komment

Címkék: fordulat magyar külpolitika Európai Unió Oroszország Szíjjártó Péter

Kétharmad nélkül nincs visszaút

2015.02.23. 06:30 timargabor

Annak, hogy a veszprémi időközin vesztett a Fidesz, sok tanulsága, következménye lehet. Itt és most hármat emelnék ki:

Egyrészt mostantól az ellenzéknek komolyan kell vennie magát. Nincs ugyan túl sok ügy, amihez kétharmad kell, de különösebben alibizni nem lehet. Kiderül persze, hogy van-e olyan párt, vagy pláne képviselő (egyelőre egy is elég), amelyet vagy akit meg lehet venni. De a dolog nemcsak a parlamenti számarányokról szól. Az október óta zuhanó, majd alacsonyabb, de még mindig vezető szinten stabilizálódó fideszes előny a gyakorlatban elfogyott, sőt elég durván átfordult. Átfordult egy olyan körzetben, amely hagyományosan billegő, az aktuális országos győztesre szavazó volt, és a körzethatárok átszabásával pedig enyhén fideszessé vált. Ehhez képest 9% különbséggel nyert az ellenzéki jelölt. Ha a támogató pártok erről sem tudnak lendületet venni, ha ezek után sem lovagolják meg azokat az intézkedéseket, amelyek miatt a Fidesz ide jutott, akkor béke poraikra.

A második, hogy a Jobbiknak mért közvélemény-kutatási második hely, amennyiben valós, nem a Közép-Dunántúlon realizálódik. A választókörzet kisebb falvainak szavazóköri adatai elég érdekesek, és nagyon árulkodók, hogy hogyan is áll a radikális párt a kistelepüléseken.

A harmadik ügy még messze van, és sok víz folyik le addig a Dunán. Ha nincs kétharmad, már nem buherálható a választási törvény. Az a törvény, amely a Fidesznek negyvenvalahány százalékos eredményre kétharmadot adott egy éve, az országgyűlési választásokon. Ezzel a törvénnyel pedig aki nyer, az nagyon nyer. Erre a szerepre pedig, ha esetleg bedől a Fidesz, jelentkezhet a Jobbik, jelentkezhet a baloldal, vagy akár egy még nem látható formáció is. Most már nem lehet egyedül a Fidesznek visszacsinálni a szabályt, ha szorul a hurok. Persze ha a Jobbik vezet, összeállhat a Fidesz a szocikkal, ha meg a bal, akkor a Jobbikkal. Gyönyörű pávatáncok tanúi lehetünk még, az eddigi köpönyegforgatások szolid véleményváltozásnak tűnhetnek majd azok mellett - ha az első pontban említett lefizetést meg nem oldják addig. A kétharmad nélkül innen nincs visszaút, legalábbis egyedül nincs.

 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

kardlog.png

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

51 komment · 2 trackback

Címkék: választási rendszer választási törvény kétharmad időközi választás Fidesz Veszprém

És kire szavazzon, aki polgári Magyarországot akar?

2015.02.22. 10:17 timargabor

Megy a bruszt GFG minapi interjúja nyomán, hogy mennyire gondolta komolyan 1998-ban a "polgár" kifejezést a Fidesz és mennyire volt a tényleges szándékoktól független, azokat becsomagoló álca? Felháborodott rajta a Magyar Nemzet vezércikkírója, bár esetükben ott a finom kérdőjel, hogy eddig nem sejtették, és csak Lajos balhéja nyitotta fel a szemüket? Mi Gazda Albert cinkes cikkét fogadjuk el a 98-as fideszes győzelem okait illetően, és nem csodálkozunk GFG őszinteségén sem. Orbán első kormánya részben tényleg polgári volt - főleg a megelőző és az őt követő szocialista kurzusok fényében. A mostani viszont nagyon nem az. Most már be is vallják.

Egy polgári kormánytól elsősorban azt várná a polgár - és itt maradjunk a Fidesz 98-ban sejtetett vagy ki is mondott definíciójánál: a dolgozó ember, a GDP megtermelője - hogy az ő érdekében kormányoz. Hogy nem az a fő kérdés, hogy mire lehet az adót elkölteni, hanem hogy hogyan lehet úgy kormányozni, hogy az adóbevétel alapjául szolgáló piacképes termelés nagyobb legyen. Hogy ez most mennyire nem szempont, azt elég jól példázza a vasárnapi boltbezárásos törvény. Kin csattan itt az ostor? Nem, nem annyira a teszkón vagy az osánon. Egyrészt a dolgozóikon, akik közül jópáran kereshetnek más (nem köz-) munkát, ha ugyan találnak. Másrészt azokon, akik munka és gyereknevelés mellett, esetleg pont a vasárnapi mise után, néha vásárolnának is akkor, amikor ott a gyerek, aki nélkül mondjuk lehet neki ruhát venni, csak nem annyira kellemes. Az sem mindegy, hogy ebből valószínűleg többstadionnyi (pardon: több fedett sportlétesítménnyi) adóbevételi bukta is kinéz, de a GDP-t megtermelő réteg feleslegesen és adminisztratív módon rontott életminősége szempontjából másodlagos.

A kérdés pedig a címben: kire is szavazzon a polgár? Aki a GDP-t megtermeli? Mert pillanatnyilag képviselete láthatóan nincs. A Fidesz felejtős, lásd fenn. A Jobbik partikuláris kérdéseket feszeget a polgárok által nem annyira kedvelt radikális módszerek mindenhatóságában bízva, kösz nem. Gyurcsány ugyan pont tegnap bejelentkezett erre a szerepre, hát ne röhögtessen, hogy pont ő. A szocik be se jelentkeznek, ahogy nagyjából semmire sem. Az LMP, amelynek immár másfél éve volt, hogy erre pozicionálja magát, láthatóan nem érdeklődik, maradnak a partikuláris ügyek nem túl átütő erejű képviseleténél. Szóval nincs ilyen. Minden hazai parlamenti pártnak van többé-kevésbé részletes programja, hogy mit kezdjen az inaktívak ellátásával, de még ellenzékben sem foglalkoznak komolyan velünk, polgárokkal. Kormányon meg éppen nem.

Lehetne ezen változtatni?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

kardlog.png

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

276 komment · 1 trackback

Címkék: polgári párt polgári Magyarország aktívak képviselete