Álmomban Magyarországot egy jobbközép-kereszténydemokrata koalíció vezette, stabil parlamenti többséggel. A saját útját évek óta keresgélő baloldal nem jelentett sok kihívást, hogy a marginális szélsőbalos és szélsőjobbos csoportokról ne is kelljen említést tenni. Ekkor egyszer csak berobbannak a hírek a Európába tartó afrikai migránsok hajóinak sorozatos szerencsétlenségeiről, a borzalmas körülmények közt tengerbe fulladt ezrekről. És természetesen elindul a közbeszéd, a közgondolkodás, hogy mit is lehetne, sőt mit kellene tenni.

Ebben természetesen nincs egyetértés. A kormánypárt többségének véleménye az, hogy bár a tragédiák súlyosak és megrázóak, nem támogathatjuk a menekültkérdés liberalizálását. A megoldás keresése során hangsúlyosan vállalnunk kell a speciális magyar érdekeket és szempontokat. Amíg Európa a "visszaküldöm, ahonnan jött" alapján áll és országonként működik, nagyvonalú önkéntességet engedve a gazdagabb, de a migrációs határoktól távolabbi valódi célországoknak, sorsukra hagyva a "határállamokat", nem lehet eredményes. Mi is határállam vagyunk, közösen lépjünk fel a többiekkel, sürgessük a közös európai megoldást. A kormánypárt egy-két képviselője azt is hozzáteszi: nem mi gyarmatosítottuk Afrikát anno, nem a "mi sarunk", de a többség mégis az előbbi gondolatokat hangoztatja. A kereszténydemokraták és az egyházi vezetők, a laikus hívekkel együtt a kérdés morális, etikai oldalát feszegetik, bibliai alapon, idézve Ferenc pápa gondolatait is. Nem véletlen a kormány többsége: ezúttal is jól fogalmazzák meg a választói többség véleményét.

A baloldali pártszövetség álláspontját, hogy a bevándorlást a mainál sokkal liberálisabban kell kezelni, kevesek teszik magukévá. A zöld párt felveti, hogy Afrikába telepítendő munkahelyek ösztönzésével talán gyökerében próbálhatnák kezelni a kérdést, de a párt "mélyzöldjei" féltik a szavannákat és a gazellákat. A szélsőjobboldali mozgalom pedig teljesen elutasító a menekültkérdésben: csak a magyar emberek elől a munkát elvevő gazdasági menekülteket, sőt terrorfenyegetést látnak a dolog mögött.

Álmomban a köztelevízió esti vitaműsoraiban - merthogy álmomban ilyenek is voltak, és ezekben a pártok képviselői és a civil gondolkodók rendszeresen részt is vettek minden irányzatból - a fenti vélemények ütköztetésekor érdemi vitákat láthatunk, hallhatunk. Ezeket külön színesítik egyes pártok azon képviselői, akik a saját csapatuk többségéhez képest valamilyen logikus, vagy annak vélt gondolatmenet alapján eltérő véleményt hangoztatnak. Összességében azonban felülkerekedik a speciális nemzeti érdekeknek a természetes emberséggel előadott képviselete: az európai összefogás sürgetése, közös, jövedelemarányos kezelési alapok létrehozásának javaslata a helyzet kezelésére, minél inkább még a migrációs forrás-országokban. Amikor a parlament a kérdésben vitanapot tart, végül valamennyi kompromisszum megtételével sikerül odáig jutni, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal kivételével mindenki ezt fogadja el, Mire idáig jutunk, álmomban a közbeszéd is ezt az irányt tartja természetesnek, az idegenektől való zsigeri félelmen a közös vélemény tudata segít felülemelkedni a humánus, keresztényi elvek felé.

Aztán csörgött a vekker.

Pedig szép álom volt. Ha ez így menne mindenben, nem kellene tartani Veszprémtől, Tapolcától, menne ez a szekér. De nem így megy, nagyon nem. Már csak azt tessék nekem elmondani, hogy Tapolca után mégis mit remélnek ettől a fantasztikus nemzeti inzultációtól? Miért lesz az jobb, hogy a közbeszédet a centrumból megint a zsigeri félelem hergelése irányába tolják tovább?

 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot: