A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Kik is jegyzik az alkotmánymódosítást?

2013.03.10. 07:01 timargabor

A parlamenti menetrend szerint a hét elején döntenek az Alaptörvény ominózus negyedik módosításáról. Érdemes egy pillantást vetni a módosító indítvány szövegére. Pusztán a módosító indítvány terjedelme - 44 oldal, ebből a törzsszöveg 15 oldal, miközben az "Alaptörvény Asztalánál" kért példány 52 oldal terjedelmű, apropó, lehet újat kérni? - visszamenőleges hatállyal nevetségessé teszi a "gránit szilárdságú" meg "ércnél maradandóbb" és hasonló kitételeket. Maradjunk inkább a gyűrűskönyvnél, amelynek évente lehet cserélgetni a lapjait. Ha már erről írok, akkor ide is kell írjam, hogy rendszerszinten a 2. cikk az érdekes: ennek elfogadásával a bármikori kétharmados többség azt ír az alaptörvénybe, amit akar, a magyar jogrendben nem lesz felette semmilyen érdemi kontroll. Több illetlenség is van még benne (nem erről akarok írni), a 3. cikk azon kitétele:

A Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak

pedig annak a fényében kifejezetten mulatságos, hogy a most "kiteljesedő" alkotmányozásban való részvételre személyesen a NER vezére kérte fel a most bűnöző szervezetnek minősített akkori állampárt volt politikai bizottsági tagját. (Ha a PB-tagok nem voltak "vezetők", akkor Rákosin meg Kádáron kívül nagyjából senki.)

A módosítás kavar némi nemzetközi vitát is. "Az európai vezető szervek és civil szervezetek tavaly sikeresen gyakoroltak nyomást Orbán Viktor miniszterelnökre annak érdekében, hogy módosítsák az új alkotmánynak azokat a részeit, amelyek veszélyeztették a jogszolgáltatás függetlenségét, illetve a vallás- és sajtószabadságot. A héten az Orbán vezette Fidesz befolyása alatt álló parlament arra készül, hogy visszacsempéssze az európai nyomásra elfogadott változtatások előtti elemeket, amelyek sértik az európai értékeket." - írta szerdán a Financial Times-t idézve a Napi Gazdaság, majd ugyanebből a forrásból idézi Orbán Viktor véleményét is erről:

A magyar miniszterelnök azzal érvel, hogy nem a kormány keze van a dologban, hiszen a reformok többségét egyéni képviselői indítványként terjesztik az Országgyűlés elé, ami lehetővé teszi a jogszabályok gyors elfogadását.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Ha a Financial Times nem legyintene egy ilyen kisszerű kitérő manőverre, mondván - egyébként joggal -, hogy "Ez azonban halvány lepel annak elfedésére, hogy a kormány egyre inkább tekintélyelvű és elutasító a fékek és ellensúlyok demokratikus rendszerével szemben", hanem megnézi az előterjesztők listáját, lehet, hogy még lesújtóbb következtetésre jut. A módosító indítvány 44 oldalas terjedelméből ugyanis 15 oldal a törzsszöveg, 12 oldal az indoklás, a többi pedig - a benyújtók névsora!

4modositas_orban.jpg

Érdemes tételesen összevetni, kik jegyzik a negyedik módosítást, és kikből áll a Fidesz, illetve a KDNP parlamenti frakciója. A tiszta ügy, hogy az előterjesztés a 27-44. oldalára gondosan odagépelték az egész névsort, és nem látok üres, alá nem írt helyet. Ezt bizony a teljes Fidesz-KDNP-frakció jegyzi, Orbán Viktorral együtt! Hogy erre miért volt szükség, fegyelmezésből, büszkeségből, összetartásból, hogy ne mondhassa senki, hogy "ő nem"? Ezt kívülről nem tudom megmondani, mindenesetre ezek után nehéz azzal érvelni, hogy a kormány keze nincs a dologban. Az egész csapat mondja azt, hogy mostantól a kétharmad azt ír az alaptörvénybe, amit pillanatnyi kedve vagy érdeke kíván, érdemi kontroll nélkül.

Vajon miért ezt a mentegetőzést találta ki Orbán a Financial Times felé? Miért nem magyarázta meg, hogy a negyedik módosítás a demokrácia diadala, és nem érti, hogy Európa nyugati fele miért nem vezette még be? Nem tudná elmagyarázni?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

98 komment · 4 trackback

Címkék: fidesz alkotmánymódosítás parlamenti indítvány

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr685125533

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.11. 10:13:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Nyílt levél Vas Imre fideszes képviselőnek. Avagy: Nemzeti Szégyenkönyv 2013.03.11. 01:34:00

Nyílt Levél dr. Vas Imre, fideszes képviselő úr részére Kedves Imre! Három évvel ezelőtt ugyanabban a körzetben indultunk országgyűlési képviselőjelöltként. Volt is sok minden, amiben egyetértettünk, így jórészt a „Zelmúlt nyolc év” kritikájában is. ...

Trackback: Útmutató Orbanisztán felépítéséhez 2013.03.10. 18:22:00

A "csináld magad" diktatúra korrekt leírása legalább annyira pontos és követhető, akár egy IKEA összeszerelési útmutató. Innen loptam.   "@sam poppat: Azt javasolnám neked, hogy az összes elvtelen orbánistával menjetek ki valahova a végeláthatat...

Trackback: Aranyos János: Orbán spanja 2013.03.10. 18:18:02

Kubatov Gáborunk levelét megírta / Álságos könnyével azt is telesírta. / Csürhének ment levél Pestnek városából / Rémhíreket viszen a Fidesz-székházból. / „Híveim! Gyertek fel a Fidesz-székházhoz / Törnek-zúznak, vernek minket a diákok."   Arany...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aamen 2013.03.10. 09:28:03

sajátos, amikor a padlássöprő bolsevik csürhe komenistázik
tán szégyellik, hogy azok, amik
vagy hogyanis

mh1973 2013.03.10. 10:26:58

@aamen: Tipikus "agy"mosott jobbos, a cikkel és a tartalmával nem tud vitatkozni jön a kommunistázás és egyéb jelzős szerkezetek használata, szánalmas csürhe! :D

KARD blog 2013.03.10. 10:30:22

@mh1973: félreérted... szerintem nem a cikkel vitázik.

takiaki555 2013.03.10. 10:31:21

Sajnos, itt és így kell megélnünk 2014.-ig.
Fel a fejjel - Ne csüggedj Magyar!

little green rooster 2013.03.10. 11:37:32

1998-ban, a második fordulóban - ma már szégyellem - ezekre a tetvekre szavaztam. Először, és utoljára.
Akkor is csak azért, mert nem szerettem volna, ha a másik talpon maradt jelölt, történetesen az SZDSZ jelöltje került volna az Országházba. Az első fordulót követő hétfő reggelén, munkába menet újságosom - megrögzött szélsőjobbos - a következővel fogadott: - Látja uram, most mehetünk ezekre a köcsög zsidógyerekekre szavazni.
Már akkor azt mondtam mindenkinek: ezek rosszabbak, mint a kommunisták. Viszont egy fokkal jobbak voltak, mint az SZDSZ.
Ahogy múlik az idő, a végén majd kezdem megszeretni az SZDSZ-t :)

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.10. 11:43:48

@little green rooster: kár szégyellned, az egy más szitu volt. Egy barátom pl. úgy járt akkor, hogy a második fordulóra csak a fidesz meg az mszp jelöltje maradt. A fideszesre szavazott a következő, szerintem instant classic indoklással: "a fidesztől hányingerem van, az mszp-től meg borsódzik a hátam. de tapasztalatból tudom, hogy a hányinger hamarabb elmúlik."

Nap Pali 2013.03.10. 18:16:51

dr.O.Viktor és társai bűnelkövetők...

bűnösök: az ország kifosztásában, tönkretételében és elárulásában!

fidesmafiaálam

gavar csaba 2013.03.10. 19:01:55

Szerintem is világvége lesz, ha megtiltják a kommunista meg náci gyűlöletkeltést, a gyomorforgató biznisz egyházakat leválasztják az állami csecsről,ha megtiltják a hajléktalanok metróba szarását, de főleg, ha nem házasodhatnak a bumburnyákok.
Holott arról van csak szó, hogy már 3. éve elestek a 4 szeres áron épült autópálya pénzektől.
Hányingerem van

Ajrópasegíííccss!

Blogger Géza 2013.03.10. 19:11:11

Nem igazán értem a problémát. Orbán Viktor soha nem mondta, hogy ne támogatná az alaptörvény 4. módosítását, miért ne írhatná alá akkor? Az meg elég egyszerűen belátható szervezési kérdés, hogy kétharmados ügyekben, ahol esetleg szoros lehet a szavazás, jobb, ha még a beterjesztés fázisában mindenki tisztázza, hogy támogatja-e vagy sem, ha nem, akkor nyilván nem írja alá, ha pedig igen, miért is ne írhatná alá. Ez képviselői és nem kormány előterjesztés, jól mondta a miniszterelnök. Ez azért fontos, mert ez tényleg balgaság a kormányon számon kérni, nem sok köze van hozzá. Orbán Viktor történetesen mindkettő testület tagja, de ez nem mondható el minden kormánytagról.

Blogger Géza 2013.03.10. 19:16:19

@takiaki555: Van egy "rossz" hírem: az alaptörvény tutira életben fog maradni 2014 után is...

azbesztos 2013.03.10. 19:23:36

A bolsi tolvajbanda csókosai itt hisztiznek, de hiába. Vége a lib-bolsi aranykornak. Nincs BKV közpénz lopoda, nem épülnek már az építés közben beomló síkvidéki alagutak és semmit át nem hidaló viaduktok, nem épülhetnek "világszinvonalú" kaszinók, nem kapnak havi százezres segijjeket a munkakerülők, stb, stb. Viktor Ponta itteni elvtársai számára remélem tényleg itt a világvége. Ahogy gyurcsány elvtárs mondta: "el lehet menni kérem, tessék!" Romániába, a Szent Földre, de legjobb,, ha egyenesen a pokolba, ahogy tetszik.
Végre olyan kormány van, amely tenni is mer az emberekért, és nem hátrál meg a suk-sükölő, szarházi, lumpen seftelők, tolvajok, vinnyogó siserehada elől.

nu pagagyí 2013.03.10. 19:29:42

@Blogger Géza: Ez az alaptörvény a Fidesszel együtt fog szemétre kerülni. Amíg nem lesz új alkotmánya az országnak, addig nyugodtan megkerülhető, mivel a mostani változtatások után nem marad olyan alkotmányos szervezet, amelyik bármilyen módon befolyásolhatná a kormányt. Legfeljebb majd "alkotmányellenesen" működik.

Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi 2013.03.10. 19:34:31

@Blogger Géza: meglepődnék, ha népszavazással nem lehetne kukába küldeni a "gránitkeménységűt".

Blogger Géza 2013.03.10. 19:37:55

@nu pagagyí: "Ez az alaptörvény a Fidesszel együtt fog szemétre kerülni" Nos, akkor vélhetően még évtizedekig érvényben fog maradni. :) Egyébként szerintem is ez a reális, nagyon soká lesz itt olyan 2/3-os egység a parlamentben, amelyik képes lenne konszenzusra jutni egy másik a alaptörvényszövegben. Addigra a FT otthona, az Egyesült Királyság talán már nem is lesz EU-tag, az eurózóna felbomlik, a most a magyar alaptörvény ügyében levelezgető, egy ultraliberális magyar alkotmányt kívánó liberális és homoszexuális német külügyminiszter pedig már csak egy rossz emlék lesz, miután pártja kiesik a parlamentből.

Blogger Géza 2013.03.10. 19:40:51

@Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi:Akkor lepődj meg, ugyanis népszavazással nem lehet Magyarországon alkotmányt módosítani. Ez eddig is így volt. A másik probléma meg az, hogy aligha lehet ilyen tárgyban érvényes népszavazást összehozni Magyarországon, az emberek döntő többségét ilyen elvont jogelméleti marhaságok hidegen hagyják. Látszik ez az alaptörvény ügyében lezajlott demonstrációk nevetséges részvételi számain is.

nu pagagyí 2013.03.10. 20:02:59

@Blogger Géza: Ez sosem lesz a nép alkotmánya. A tiéd persze lehet, de akkor tartsd be és kussoljál. Erről szól ugyanis ez a fércmű. A polgárok jogai helyett az állam jogai szerepelnek benne, valamint a Te kötelességeid. A dr.schmitt nevű ismeretlen személy által aláírt szabálygyűjteményt azok sem akarják betartani, akik most lenyomják az emberek torkán.

nu pagagyí 2013.03.10. 20:04:24

@azbesztos: Figyu! most már semmi sem épül. Úgy tűnik mindent ellopnak.

Blogger Géza 2013.03.10. 20:07:09

@nu pagagyí: Ez ostoba baloldali propaganda. Az alaptörvény hosszasan sorolja az állampolgárok jogait. Hát az 1989-es MSZMP-MDF-SZDSZ féle alkotmány ugyan mitől lett volna a nép alkotmánya?

Blogger Géza 2013.03.10. 20:10:54

@nu pagagyí: "érdemes kiemelnünk M2 autóútat, amely az M0-tól Vác délig épül meg 2×2 sávval. Az M4 autópálya Üllőtől Törökszentmiklósig, majd Törökszentmiklóstól Kisújszállásig folytatódik, illetve Berettyóújfalutól az országhatárig készül el, amely több mint 120 kilométert jelent. Az M8 autóútnak is két szakasza épül meg, Körmend és az országhatár, valamint Nagy- kőrös és Szolnok között. A teljes hossz 64 kilométer.

A 2017-2020 közti időszakban bezárul a főváros körül az M0 autóút.

Az M8-ból további 84 kilométer épül meg a Dunántúlon, illetve az Alföldön. Az M9 autóútnak is több szakasza készül el, így Kaposvártól Bonyhádig, és Vasvártól Zalaegerszegen át Pacsáig.
Elkezdődik az M49 építése, amely az M3 autópályát Vajától köti össze Csenger környéki országhatárral,"

www.nemzetkozi-szallitmanyozas.eu/autopalyak-foutak-m0-s/

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.10. 20:24:00

@Blogger Géza: no egy pillanat: ez mind *majd* lesz. Eddig lett egy enesei elkerülő 10 kilométerünk, meg egy M43 Makóig kb 30 km és egy M3 Őrig (előző ciklusban indítva), illetve most toldják az M0 déli szektort, és kiírták a tendert a csornai elkerülőre és az M85 bekötésére. A többire, amit írsz, kíváncsian várok, ahogy a Ceglédbercel-Ercsi-Bicske vasúti elkerülőre is.

De ne menjünk el ebbe az irányba. Én tényleg azt nem értem, hogy miért nem lehet elmondani, mi a jó a negyedik módosításban? Miért nem lehet ezzel kampányolni? Így kicsit úgy néz ki, mintha el akarnák sunnyogni.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.10. 20:40:32

@azbesztos: "Vége a lib-bolsi aranykornak"
- és van helyette gőzgépes aranykor. Nem lehetne, hogy ne legyen ilyen "aranykor" egyáltalán?
(és ha már szóba került, a mostani rendszer legalább annyira bolsi, szó szerint is: mindenre a "többség" az érv.)
És hát a közpénzes kifizetőhelyek felszámolásához nem kell mindenféle választási program nélkül átirkálni az alkotmányt. Ahhoz elég simán csak nem lopni is.

Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi 2013.03.10. 20:55:29

@Blogger Géza: nem módosítást említettem, hanem hatályon kívül helyezést (vagy megerősítést). És, hogy egy demokráciában mit lehet népszavazással eldönteni, azt majd a jövő megmutatja :)

Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi 2013.03.10. 20:58:21

@Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi: Merthogy ugye egy demokrácia alapvetően az önkéntes jogkövetésről is szól, tehát, ha a nagy többség egyszerűen elszabotál egy jogszabályt (legyen mégoly alapvető jogszabály is), akkor azt csak ezen nagy többség elleni folyamatos állami erőszakkal lehet betartatni, ami nem épp a fejlett demokráciák sajátja.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.10. 21:09:15

"Maradjunk inkább a gyűrűskönyvnél, amelynek évente lehet cserélgetni a lapjait."

- Lehet azt gyakrabban is. Akár óránként.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.10. 21:12:56

A 2. cikk lehetne ez is:

(3) Az Alaptörvényt vagy az Alaptörvény módosítását a köztársasági elnök aláírja, és elrendeli a hivatalos lapban való kihirdetését.

Blogger Géza 2013.03.10. 21:13:46

@timargabor: Szerintem hetek óta téma. Pl az, hogy miért jobb a régi rend szerint hagyni meghalni hajléktalanokat az utcán. Vagy miért lenne igazságtalan utólagos képzési hozzájárulást kérni attól, aki 10 évet sem akar itt dolgozni az itt megszerzett diplomájával.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.10. 21:16:51

A 3. cikk alapján felvetül a jelenlegi kormánypárt felelőssége, hogy bűnözőkkel működnek együtt.

Bűnözőnek minősülnek-e
az egykori PB-tagok?
az egykori párttitkárok?
az egykori KISZ titkárok?

www.youtube.com/watch?v=-9qEuSKxpKE

Aztapaszta 2013.03.10. 21:19:04

Ez az tákolmány inkább egy Post-it tömbre hasonlít, sem mint egy kőbevésett szövegre.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.10. 21:19:38

Érzésem szerint, ha nő az elégedetlenség, és az ellenzék képes lesz megállapodni, akkor a fidesz féle választási rendszernek köszönhetően le lehet söpörni a fideszt a palettáról kétharmaddal simán. ehhez mindössze az kell, hogy a demokratikus erőknek egyetlen jelöltje legyen.

Utána lehet tanakodni, mi kerül be 2/3-al.

Nehogy visszanyaljon a fagyi!

Nap Pali 2013.03.10. 21:20:42

@Aztapaszta: táblára kéne írni krétával...

és akkor aki arra jár csak beletöröl oszt ír...

amugy meg az ország nagyívben lexarja...

9mmPara 2013.03.10. 21:21:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Ötletes :) Egyébként itt is kiviláglik, hogy mekkora kontárok. Eszetlenül, összevissza faragnak mindent és egyre gyakrabban szembesülnek a saját, előző balfékségük kínos következményével.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.10. 21:23:16

@azbesztos:

"Nincs BKV közpénz lopoda,"

- Ezt speciel konkrétan hallottam, hogy működik tovább zavartalanul. Csak ahatásfoka lett picit feljebb állítva. Kutakodj a Mozgólépcső kft megszűnése körül! Tanulságos lesz!

Blogger Géza 2013.03.10. 21:23:32

@Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi: Egy alaptörvényt nem lehet népszavazással hatályon kívül helyezni, ez abszurd. Egy ilyen népszavazást nem írna ki a köztársasági elnök sem, (nyilvánvaló alkotmányellenesség miatt), de ha mégis ezt tenné valami abszurd okból, nyilvánvaló, hogy a választópolgárok többsége bojkottálná (közöny vagy elutasítás miatt). Egy alaptörvényt csak egy másikkal lehet lecserélni, amit a hatályos alaptörvény előírásainak megfelelően hoztak meg. Ez elég egyértelmű.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.10. 21:23:50

@Blogger Géza: csak nem ez a lényeg.

- Miért kell az AB hatásköreit csökkenteni?
- Miért kell az alaptörvényt gyakorlatilag korlátozás nélkül átírhatóvá tenni (akár belső ellentmondásokat keletkeztetve ezzel)?

Ezekről csönd van.

9mmPara 2013.03.10. 21:24:39

@Blogger Géza: "miért jobb a régi rend szerint hagyni meghalni hajléktalanokat az utcán"

Benne van-e/lesz-e az Alaptörvényben, hogy az állam felelőssége gondoskodni arról, hogy senki nem halhat meg hajléktalanként az utcán? Vagy csak annyi, hogy tilos életvitelszerűen az utcán lakni?

Blogger Géza 2013.03.10. 21:26:25

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A baloldalnak jelen pillanatban valószínűleg egyharmada sem lenne, nemhogy kétharmada... De ha meglesz nekik, és meg tudnak állapodni egymás közt az új alaptörvényről, szabad a pálya...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.10. 21:27:19

@Blogger Géza:

"Hát az 1989-es MSZMP-MDF-SZDSZ féle alkotmány ugyan mitől lett volna a nép alkotmánya?"

- Tán attól, hogy konszenzussal fogadták el?

Blogger Géza 2013.03.10. 21:27:58

@9mmPara: "XXII. cikk
(1)
Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a
közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa
.
(2)
Az emberhez méltó lakhatás feltételeinek a megteremtését az állam és a helyi
önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő
személy számára szállást biztosítani
"

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.10. 21:29:37

@timargabor:

A közpénzes kifizetőhelyek felszámolásához nem kell mindenféle választási program nélkül átirkálni az alkotmányt. Ahhoz elég simán csak nem lopni.

Aranyköpés!

nu pagagyí 2013.03.10. 21:30:48

@Blogger Géza: Nekem azzal van problémám, hogy ez a kormány mire költötte el az adófizetők pénzét. Nem érdekel a fényes jövő. Számoljanak el az adómmal legalább azon a szinvonalon, ahogy lesajnált elődei megtették. Nem tudnak.

Blogger Géza 2013.03.10. 21:30:51

@timargabor: 1) Miért, ki mondta, hogy csökkenteni kell?
2) Miért, kinek kéne korlátozni és legfőképpen hogyan az alkotmányozó többséget, hogy új alaptörvényt hozzon, vagy azt módosítsa?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.10. 21:31:50

@Blogger Géza:

Miért is?

Mert kifejezi a lényeget? Mert sallangok nélkül a lényeg leiratára szorítkozik? Mert így te is megértenéd, ha elolvasnád?

Blogger Géza 2013.03.10. 21:32:03

@nu pagagyí: Elolvashatod bármelyik zárszámadást bármelyik költségvetésről. Ugyanúgy elkészülnek, mint előtte.

Blogger Géza 2013.03.10. 21:34:34

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: De kimarad belőle a köztársasági elnök hatásköri problémák esetén alkalmazható "vétójoga". Tudod, fékek és ellensúlyok...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.10. 21:35:12

@Blogger Géza:

Szerintem két cikkely a kőre pisilt szövegben, és 3/19-e sem lesz.

Blogger Géza 2013.03.10. 21:36:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Konszenzus? Pár ember összeült, de holt volt a nép?

9mmPara 2013.03.10. 21:37:52

@Blogger Géza: Törekszik és segíti, de nem kötelessége, igaz? Akkor a homlesz kolléga majd jogosan mondja, hogy ő is törekszik, de hát istenem, hiába törekszik?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.10. 21:40:44

@Blogger Géza:

A nagybetű nem kiabálás, csak kommentben nem tudok két színnel írni. Kisbetűsen az eredeti szöveg.

Azt, hogy GYILKOLNI SZABAD az Országgyűlés elnöke aláírja, és
megküldi a köztársasági elnöknek. A köztársasági elnök azt, hogy GYILKOLNI SZABAD a kézhezvételétől számított öt napon belül aláírja, és elrendeli a hivatalos lapban
való kihirdetését. Ha a köztársasági elnök úgy ítéli meg, hogy GYILKOLNI SZABAD a megalkotására vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási
követelményeket nem tartották meg, ennek vizsgálatát kéri az Alkotmánybíróságtól. Ha az
Alkotmánybíróság a vizsgálata során nem állapítja meg e követelmények megsértését, a
köztársasági elnök azt, hogy GYILKOLNI SZABAD haladéktalanul aláírja ,
és elrendeli annak kihirdetését.”

Értelmezd Géza!

Blogger Géza 2013.03.10. 21:42:49

@9mmPara: A hajléktalannak nem "törekedni kell". Ha van hova, a rendőrség jogosan paterolja oda be. Teljesíthetetlen dolgokat botorság beírni, ha mondjuk holnap idemenekül egymillió afrikai hajléktalan, vagy bankok utcára tesznek százezreket, nyilván nem tud egy önkormányzat mindenkinek és azonnal szállást biztosítani.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.10. 21:43:54

@Blogger Géza: Írod, MSZMP-MDF-SZDSZ alkotmány volt.

1990-ben e három párt együttesen a mandátumok 75,1%-át szerezte meg.

upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/thumb/1/18/1990mandatumaranyok.png/305px-1990mandatumaranyok.png

Tudod: 2/3, izé: 4/5

Blogger Géza 2013.03.10. 21:47:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ha a parlament kétharmada megszavaz valamit, akkor több mint száz nagykorú, értelmes emberről beszélünk, nehéz elképzelni, hogy ilyen szabályt hoznának. De ez ellen tökéletes védelem nincs. Mert ha 130 ember ilyen hülye, akkor a köztársasági elnök lehet a 131. hülye, és ő is aláírja és ugyanúgy hatályba lép elvileg.

Hozzáteszem, ilyen szabály végül is most is él, ha ha a magzatokra gondolunk, és mégis elvagyunk vele...

9mmPara 2013.03.10. 21:48:48

@Blogger Géza: "Teljesíthetetlen dolgokat botorság beírni"

Pontosan.

Blogger Géza 2013.03.10. 21:49:14

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Persze, megvolt a többség, megszavazták (még az MSZMP-s képviselők). De az volt a bajod, hogy ez nem a "nép" alkotmánya. Pont ugyanannyira a népé, mint a korábbi.

Blogger Géza 2013.03.10. 21:50:14

@9mmPara: Így van, ebben is sokkal jobb a mostani alaptörvény, mint az 1949-1989-es alkotmány volt.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.10. 21:53:24

@Blogger Géza: ez most is így van, azzal a különbséggel, hogy most nem 3 (sok mindenben ellenérdekelt) párt állapodik meg, hanem egy pártszövetség. Funkcionálisan az MSZMP KB mai megfelelője (a funkcionális egyezés azon alapul, hogy pontosan annyira leszarhatnak mindenki mást, mint anno azok. A mostani módosítás hatályba lépése után meg még inkább).

Persze, kétharmaduk van. Ahhoz azonban, hogy ezt csinálják, legalább meg kellett volna mondani a választás előtt, hogy ezt akarják csinálni.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.10. 21:55:36

@Blogger Géza: ez nyilvánvaló. Az viszont nem az, hogy akkor az illető százezrek mit csinálhatnak?

Blogger Géza 2013.03.10. 21:58:02

@timargabor: Nyilvánvaló volt, hogy 2/3 birtokában át fogják írni az alkotmányos szabályozást, ezt csak politikailag teljesen vakok nem látták előre. És elég világos utalások is voltak rá:

" a baloldalon szerinte már most is "prüszkölnek" a Fidesz-kormány gondolatától, mégpedig azért, mert félnek az elszámoltatástól és az alkotmánymódosítástól.

A politikus minden választópolgárt arra kért, hogy pártállástól függetlenül szavazzanak egy irányba, mert csak a Fidesznek van esélye a kétharmados többségre."

www.delmagyar.hu/belfold_hirek/orban_ketharmados_tobbseg_kell_a_valtozashoz/2099340/

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.10. 21:59:25

@Blogger Géza: Nem mondta senki, és mégis ez van a módosításban.
És hogy miben kéne korlátozni az alkotmányozó többséget? Szerintem az alapvető jogok korlátozásában: élet, tulajdon, személyes szabadság, ilyesmik. Meg abban, hogy ellentmondó cikkelyeket írjanak az alaptörvénybe.

nu pagagyí 2013.03.10. 22:00:29

@Blogger Géza: Nem a számszaki kimutatás érdekel. Gondolom hiánytalanul elköltődött minden fitying. Sőt több is, mert ugyanúgy hiányos a büdzsé, ugyanúgy szaporodik az államadósság. Az problémám, hogy nem látom az ellenértéket. Az előző ciklusban láttuk: utak, panelprogram, kollégiumok, kórházak, filmek, stb. Most?

panelburzsuj 2013.03.10. 22:00:41

@Blogger Géza:

Te hogy emlékszel, hány pártszékházat másztak meg tiltakozók a korábbi alkotmány bevezetését, módosítását ellenezve?

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.10. 22:00:53

@Blogger Géza: Félreértesz. Nyilvánvaló volt, hogy megteszik, épp ezért lett volna tisztességes előre megmondani, hogy *mit* kívánnak módosítani.

Blogger Géza 2013.03.10. 22:03:22

@timargabor: Remélhetőleg ezt nem kell kipróbálnunk, mert a magyar kormány nem fog ultraliberális bevándorláspolitikát folytatni, és a bankokat sem engedi ultraliberális módon szabadjára, továbbá ingatlanadóval sem akarja ingatlantulajdonosok tömegeit jelen körülmények között ellehetetleníteni.

nu pagagyí 2013.03.10. 22:05:59

@Blogger Géza: Nyilvánvaló. A Fidesz azzal okozott megleptést mindenkinek, hogy primitív kampány után primitív maradt. Ez unikum a magyar politikai fejlődésben.

Blogger Géza 2013.03.10. 22:07:34

@timargabor: Ez elég durva lett volna, ugyanis ez azért úgy indult, hogy valamennyi parlamenti pártot meghívták az alkotmányozási folyamatba (más kérdés, hogy gyorsan kihátráltak, miután rájöttek, hogy nem ők fújják a passzátszelet), továbbá volt nemzeti konzultáció is az ügyben. Előre el kellett volna mondaniuk, szerintük mi lesz a konzultáció eredménye? Pfff...

Blogger Géza 2013.03.10. 22:22:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Frászt, a ti bajotok volt.

" nu pagagyí 2013.03.10. 20:02:59
@Blogger Géza: Ez sosem lesz a nép alkotmánya."

Pedig ezt még nemzeti konzultáció is megelőzte, nem úgy, mint 1949-ben vagy 1989-ben.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.10. 22:25:35

@Blogger Géza: azért komoly vitában érvként a "nemzeti konzultáció" szópárosítás ellenjavallt. Már fél éve írtuk:

"majd kiküldünk pármillió levelet, benne erősen írányított kérdésekkel, állami pénzből még reklámozzuk is barátaink és párttársaink felületein az ajánlott válaszokat, majd a visszaküldött mintegy 10%-nyi levél feldolgozását olymódon végezzük el, hogy közöljük, mi jött ki"

Szóval ettől még egypárti az alaptörvény.

Blogger Géza 2013.03.10. 22:34:13

@timargabor: Konkrétan hol van a módosításban? Nagyon veszélyes az alkotmányozó többséggel szemben egy kisebb testületnek (vagy egyetlen személynek) túl nagy hatalmat adni, mert ez lényegében az alaptörvény megváltoztathatatlanságát jelentheti. Mivel nálunk nincs második kamara, a helyzetünk nehezebb. Érdekes módon épp azok akarnak ebbe az irányba elmenni, akiknek a legkevésbé tetszik a mostani alaptörvény. :) Nem veszik észre, hogy pont maguk alatt vágják a fát. Ha teszem azt úgy módosítanák az alaptörvényt, hogy a közt. elnök érdemi tartalmi vizsgálatot folytathat, és megtagadhatja az aláírást, akkor gyakorlatilag még abban ez esetben sem módosíthatná egy következő parlament az alaptörvényt Áder ellenében, ha meglenne hozzá a 2/3-os többség. Biztos, hogy ezt akarja a sok hőbörgő?

Mi az a baromi nagy ellentmondás, ami szerinted szétfeszíti ezt az új alaptörvényt (és aminél nagyobb ellentmondást nem találok egy perc alatt bármelyik alkotmány és a való élet között). Minden alkotmány egymásnak ellentmondó dolgokat sorol fel.

Blogger Géza 2013.03.10. 22:39:00

@timargabor: Mégis, hogy kellett volna feldolgozniuk, úgy hogy ne közöljék, mi jött ki? :) Mindenki eldöntötte, részt akar-e venni, senki nem volt kizárva, és mindenki azt válaszolt, amit akart. Ennél demokratikusabb aktusa nem igazán volt Magyarországon egyelten alaptörvénynek sem. 1949? 1989? Sehol sem volt ehhez képest...

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.10. 22:52:53

Hát, ami eddig alkotmányellenes volt az AB szerint (igen, ők az a "kisebb testület", amelynek úgy tűnik, eddig túl nagy hatalmuk volt :-) ), az most az alaptörvény része lesz. De jó, tegyük fel, hogy most minden szálat elvarrtak (nem szokott sikerülni, de tegyük fel). Holnap jön egy új többség, és az meg beleírja, hogy (abszurd!) lehet ölni. Ez azért egyrészt ellentmond az alapjogi résszel, de azért örülnék neki, ha még annak a törlésével se léphetne ez hatályba. Lehet, hogy az alkotmányok ellentmondó dolgokat sorolnak fel (hm, biztos?), de azért egyiknek sem *célja* ez, sőt szokás valami hibajavító algoritmust hagyni. Ez most megszűnik.

A "nemzeti konzultáció"-nak nevezett direktmarketing-levelek ügyében sajnos meggyőződésem, hogy az utolsó kört már nem számolta végig senki, hasraütést közöltek. Persze el tudnák hitetni hogy nem (közjegyző, hitelesítési eljárás) de ilyenről nem tudok. És akkor az irányított kérdésfeltevést meg az (közpénzből magáncégnél) egyes válaszok melletti kampányt nem is említettem. De most már igen :-)

1949 nem viszonyítási alap, ott szabad választás sem volt. "Demokratikus aktus" két dolog lehet alkotmány-ügyben: (1) megmondod előre, mit fogsz beleírni, és erre alkotmányozó többséget kapsz a választáson (2) népszavazásra bocsátod.

Most viszont nyugodalmas jó éjszakát kívánok, megköszönöm az eddigi vitát, holnap (meló függvényében) folytatjuk.

Blogger Géza 2013.03.10. 23:18:11

@timargabor: De hogyan lehetne ezt kiküszöbölni? Gyakorlatilag az elnöki funkció megerősítésével. Vagyis az elnök sokkal nagyobb hatalmat kapna az alkotmányozási folyamatban, közvetlen beleszólása lenne tartalmi részekbe. Ez viszont ellentmond a magyar közjogi hagyománynak, a gyenge köztársasági elnöknek, akit nem is a nép választ. Itt a képviselők kétharmada az igazi kontroll. Ennyi ember teljesen abszurd dolgot csak nem szavaz meg.

Elvi szinten el lehetne menni ebbe az irányba (bár ezt így egyik ellenzéki erő sem jelentette ki, tehát borítékolható, hogyha ez történne, akkor meg azért visítoznának, pláne, hogy Áder Jánosnak hívják a közt. elnököt), de magyar történelem eddig azt mutatta, nem jó, ha itt túl nagy hatalom van egy kézben, ezért is van nálunk gyenge elnöki rendszer.

Az AB bekapcsolása elvi szinten pedig azért problematikus, mert akkor a bírói hatalom átváltana törvényhozói hatalommá (az AB hatásköre nem az alaptörvény meghozása, pusztán annak alkalmazása), és e kettő szétválasztása tényleg elég régi alapelv, amit nem nagyon szoktak megsérteni.

Javító algoritmus most is van: ha ellentmondás van, arra bárki felhívhatja a törvényhozó figyelmét, és az gondoskodhat annak kijavításáról, HA ő is tényleg úgy látja, hogy van ellentmondás. Az, hogy egyesek véleménye szerint van ellentmondás, az önmagában kevés. (Szerintem is van, ha úgy akarjuk látni, eddig is volt.)

Szúrófény 2013.03.11. 03:27:36

@takiaki555: Új aktualitás! Mit kíván a Magyar Nemzet!

1. Minden választásra jelölt előzetes átvilágítását!
2. Aki a MSZMP ben, tisztséget betöltő, besúgó, privatizáló, haszonélvező volt, nem jelölhető!
3. Kettős állampolgárságú, vagy szabadkőműves nem jelölhető!
4. Akinek ilyen tudomására jut, jelezni köteles!
5. A jelölő, jelöltjéért felelősséget vállalni köteles!
6. Az utólag kiderült, választásra alkalmatlanságnál, lemondatni, visszahívni, tisztségétől megfosztani! Közéleti választott tisztségtől eltiltani!
7. Amely választott tisztség viselőjére tudatos hazugság ténye rábizonyítható, tisztségéből felmentendő! Országgyűlési képviselő, állami tisztséget betöltő!
8. Agyagi visszaélés, korrupciós juttatás adása- elfogadása, állásvesztéssel büntetendő!
9. Komoly, és tisztességes vagyon elszámoltatást! Ha bevallott, adózott jövedelme, és gazdagodása között különbség van!
10. A nem indokolt, forrásu vagyonszerzés elkobzandó!
11. Közbeszerzésnél párt, vagy rokoni szimpátiájú előnyhöz juttatás, vizsgálandó, büntetendő legyen!
12. Közéleti, választott, tisztségviselő erkölcsi kódex megalkotása betartás ellenőrzése!

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.11. 08:39:33

Magáról az alkotmánymódosításról, Sólyom László mai cikkét ajánlom mindenki figyelmébe:
nol.hu/archivum/20130311-a_hatalommegosztas_vege
(Kérem, aki vitatkozni akar vele, a *tartalmát* vitassa, a "ne figyeljünk rá, sértett ember", meg a "hol jelent meg" nem érv. Ért hozzá, talán a legjobban hazánkban. Gondolom, ezért választotta elnöknek a Fidesz 2005-ben.)

Blogger Géza 2013.03.11. 19:54:59

@timargabor: Sólyom továbbra is hozza a jogszabályok betűjével (és olykor korábbi önmagával) ellentétes álláspontját, a régi kedvenc "láthatatlan alkotmány" mizériáját hozta fel új köntösben. Lejárt lemez, hatása is 0.

Nem képes felfogni, hogy nem az alkotmánybírák alkotmányoznak (közvetve sem), hanem a nép által közvetlenül megválasztott parlament minősített többsége. Pont. (Mint ahogy nagyjából mindenütt a világon.)

Továbbra is parlamentellenes (szinte már összemossa a parlamentáris demokráciát a kommunizmussal), talán nem függetlenül attól, hogy nem ott volt ő hatalmi pozícióban. Gyakorlatilag alkotmánybírósági kormányzást akar, egyfajta iráni rendszert, ahol az "őrök tanácsa" kezében van a legfőbb hatalom. Nem érdekes, mit akar a nép, és az általa választott képviselők, az alapvető kérdéseket egy szűk, nem nyilvánosan működő, egyetlen szakmát képviselő testületnek kell eldönteni, nekik kell megmondaniuk, hogyan jó kezelni a hajléktalankérdést, a felsőoktatás finanszírozást, meghatározni az adózást és bármit.

Blogger Géza 2013.03.11. 19:56:34

@timargabor: "Egy másik jelenlévő Orbán szavaira úgy emlékezett vissza, hogy a kormányfő a frakcióülésen azt emelte ki, hogy Sólyom az Alkotmánybíróság (AB) elnökeként még amellett érvelt, hogy az AB az alkotmány szövegét nem vizsgálhatja, a mostani írásával viszont ennek ellentmond."

index.hu/belfold/2013/03/11/orban_solyom_cikkerol_beszelt_a_frakcioulesen/

Sys 2013.03.12. 08:57:51

@Blogger Géza:
CSak óvatosan kérdzem meg:
Van felsőfokú végzettsége?
Bármit is fizetett érte?
röghözkötést aláírta? van is itthon normális állása a végzett felsőfokújának megfelelően?

Költői kérdés: utóbbiakra tekintve mindez lesz pl az én fiamnak mondjuk 5 év múlva?

Hozzátenném már egyikre másikra sem szavaznék.. nem látok normális politikai erőt aki nem a saját és párttársai , családja stb zsebét tömi..
Én személy szerin akkor lennék nyugodt ha hagynának élni normálisan, előrébb jutni és nem azzal kellene foglalkozni hogy melyik párt stb tömte így vagy úgy a saját zsebét. Undorítónak tarom ezt a plakátháborút is ami folyik.. meg az egészet nah...

Blogger Géza 2013.03.12. 09:40:11

@timargabor: Tudod, ne azzal vitatkozz, ki mondta, meg hol mondta, a tartalom a lényeg...

Blogger Géza 2013.03.12. 09:40:45

@Sys: Van. Fizettem érte. Van normális állásom.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.03.12. 17:03:02

@Blogger Géza: amit írsz, annyira kevés hasonlóságot mutat azzal, amire én ezeket a kéréseket toltam, hogy már-már a szándékosság gondolata merülhetne fel... de nem, jóhiszemű leszek és elmondom mi a bajom: valaki "úgy emlékezett", hogy (a vitában szembenálló fél) azt mondta Sólyomról, hogy... és itt jön a referálandó állítás.

Ha az állítást akarod igazolni, tegyél ki idézetet magától Sólyomtól. Könnyen lehet, hogy van is. Amit linkeltél, az nem igazol semmi mást, mint hogy valaki arra emlékszik, hogy Orbán mit mondott Sólyomról.

És még mindig nem kaptam arra választ senkitől, hogy miért nem lehet elmagyarázni a negyedik módosítás nemzetfelemelő előnyeit, miért kell sunyítani. Orbán és a Fidesz-frakció nyilván büszke erre, különben miért tették volna a javaslatot.

Blogger Géza 2013.03.12. 19:41:43

@timargabor: Igazából akkor szerintem nem érted, hogy miről van szó, mást már nem tudok mondani...

Miamao 2013.03.12. 20:23:40

A benyújtók mind hazaarulok. Orban meg simán csak orvosi eset.
Oszt jónapot.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.12. 21:05:54

@timargabor:

Aki nem ismeri a demokráciát, nem tudja mi az, asz nem tudja elmagyarázni/megérteni miért jó/rossz ez a módosítás.

A többi csak tolj a mantrát, amiben hisz, vagy amiért fizetik, vagy amennyire szellemi képességeinek a teljes birtokában képes.

Megjegyzem, ha magasabbak lennének a kerítések, akkor a kérdés, mit feltettél, fel sem merülne.

fehérfarkas 2013.03.14. 01:30:22

@Blogger Géza: "Remélhetőleg ezt nem kell kipróbálnunk, mert a magyar kormány nem fog ultraliberális bevándorláspolitikát folytatni, és a bankokat sem engedi ultraliberális módon szabadjára, továbbá ingatlanadóval sem akarja ingatlantulajdonosok tömegeit jelen körülmények között ellehetetleníteni."

Zuglóban idéntől nem kell fizetni a fideszes önkormányzat által bevezetett ingatlanadót (amit kommunális adónak neveztek el, de pont ugyanúgy négyzetméterre működik mint az ingatalanadó). És miért nem kell idén már fizetni? Mert a fideszes testület a saját törvényét visszavonta a lakossági tiltakozások hatására: tavaly 2 tüntetés is volt Zuglóban ellene + több mint 10ezer aláírás is összegyűlt ellene. Zugló bemutatta hogyan kell bánni a Fidesszel: folyamatos tüntetések és aláírásgyűjtésekkel, mert csak ebből ért a Fidesz.

fehérfarkas 2013.03.14. 01:37:10

@Blogger Géza: "Itt a képviselők kétharmada az igazi kontroll. Ennyi ember teljesen abszurd dolgot csak nem szavaz meg."

és akkor a pralmentben az unortodox gazdaságpolitikát, az unortodox adótörvényeket, a különadókat, a tündérmesét és IMF/EU/bankok/közműszolgáltatók elleni szabadságharcot, az elmúlt 3 év költségvetéseit mégis kik szavazták meg? talán a szocik? vagy a marslakók? vagy kis piros kínaiak? :)))

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.14. 08:30:01

@Blogger Géza:

Olyan alkotmányunk van, amely lehetővé teszi a Blogger Géza nevűek húsipari feldolgozását. Csak bele kell írni, nem tiltakozhat senki. Még te sem!

Legszívesebben parlamentáris önkénynek nevezném, de majd a történészek találnak erre biztosan egy jobb nevet is.

Nem fogjátok fel, hogy mivel játszotok.

Ha elcseszitek a választást (bár szerintem elcsaljátok), akkor a következő kormány ítélet nélkül leültetheti a mostani bagázst 50 évre, elég ha megszavazzák és a köztársasági elnöknek, amennyiben nem vétettek eljárási hibát, alá KELL írnia.

Mr. Waszabi 2013.03.16. 09:51:49

@timargabor: ez csak akkor igaz, ha közönséges másnaposság oka a hányingernek. De ha méreggel etetnek folyamatosan, akkor az egy más helyzet. Most mit mond az ismerősöd, ennyi év után, hogy látja?

Pintér Miklós 2013.04.28. 03:10:42

@Blogger Géza:
"Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a
közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa"

Magyarorszag torekszik ra....
Az jo. De bocsass meg ez nem torveny. Nem egzakt. En is torekszem ra hogy ne igyak annyi bort hetvegen, csak sosem sikerul... de torekszem ra renduletlenul. A torekves nem elszamol(tat)hato kotelezettseg hanem igeret. Amibol annyi valosul meg amennyit megvalositanak. Ha semmit is jo, mert ok torekedtek...

Nevetseges szerintem.
(erre mondjak azt hogy gumijogszabaly ? ... vagy nesze semmi fogd meg jol )

Pintér Miklós 2013.04.28. 03:18:23

@Blogger Géza: "Konszenzus? Pár ember összeült, de holt volt a nép?"

Ahol most is van. Meg volt 3 eve.
Ugyan azon elv szerint szuletett meg a '89-es alkotmany ami alapjan az alaptorveny is. Az alapjan az elv alapjan amivel a Fidesz is takarozik 2010 ota.
Ez az alapelv csak ket szo, semmi bonyolult.

Kepviseleti demokracia.

A nep ott volt valasztott kepviseloi utjan. Ez az amire az utobbi 3 evben _IS_ hivatkoznak, csak most 2/3-nak hivjak nepszerubb neven.

Blogger Géza 2013.04.28. 08:01:45

@Pintér Miklós: Az összes alkotmány egy gumijogszabály ilyen szempontból.

Blogger Géza 2013.04.28. 08:02:50

@Pintér Miklós: Nem volt ott, mert a tisztán MSZMP-s parlament fogadta el. Nem voltak előtte szabad választások, amelyek legitimálták volna.
süti beállítások módosítása